NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA

Vezérőrnagy rendfokozatba léptette elő a köztársasági elnök Kovács Lászlót, az NKE tudományos rektorhelyettesét

Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke – a honvédelmi miniszter előterjesztésére – 2024. május 21-ei hatállyal vezérőrnagy rendfokozatba léptette elő Kovács László dandártábornokot, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tudományos rektorhelyettesét. Az előléptetési dokumentum átadására május 15-én, a Sándor-palotában került sor. 

Kovács László 2023 júniusa óta tölti be az NKE tudományos rektorhelyettesi pozícióját. Korábban parancsnok volt a Magyar Honvédség Kiberműveleti Parancsnokságánál. 2012-2016 között az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (HHK) tudományos és nemzetközi dékánhelyettese volt. A hadtudományok területén 2020-ban az MTA doktora címben részesült. Kutatási területe a kiberműveletek, kiberhadviselés, kiberterrorizmus, információs műveletek, valamint elektronikai hadviselés.

 

Szöveg: Harangozó Éva

Fotó: Sándor-palota


Címkék: Kovács László