NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA

A Finn Közigazgatási Intézet vezetőjének egyetemi látogatása

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektorának, Deli Gergelynek a meghívására május 7-10. között egyetemünkre látogatott Kyösti Väkeväinen, a Finn Közigazgatási Intézet (HAUS) igazgatója.

A meghívást egyebek mellett az indokolta, hogy 2024 őszén az NKE fejlesztési rektorhelyettesének felügyelete alá tartozó Közigazgatási Továbbképzési Intézet (KTI) rendezheti meg a nagyszabású Directors of Institutes and Schools of Public Administration (DISPA) konferenciát, amelynek szervezéséhez Kyösti Väkeväinen felajánlotta eddigi tapasztalatainak megosztását.

Az igazgató eszmecserét folytatott az NKE rektorával, nemzetközi rektorhelyettesével, valamint nemzetközi főigazgatójával, majd találkozott a KTI és a Ludovika Collegium (LC) vezetőivel is.

Dr. Kemény Gábor fejlesztési rektorhelyettes és a Stratégiai-fejlesztési Iroda munkatársai mint házigazdák számos programot szerveztek, amelyek során Kyösti Väkeväinen képet kaphatott az egyetem struktúrájáról, a jelenlegi és jövőbeni céljairól, intézményünk környezetéről, a Ludovika Campus adta lehetőségekről.

A HAUS igazgatója előadást tartott az intézet működéséről az Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar (ÁNTK) tudományos diákköri és szakkollégiumi, valamint az LC érdeklődő hallgatói, továbbá a KTI munkatársai számára. Az NKE fejlesztési rektorhelyettese prezentálta a ProBono portál sajátosságait, a közszolgálati továbbképzési rendszer hátterét és célcsoportjait, illetve a modern oktatástechnológiai eszközökre épülő továbbképzési programokat.

A számos, lehetséges szakmai kapcsolódási pont azonosítása és az eredményes egyeztetések révén a jövőben formális együttműködésre is sor kerülhet a HAUS és az NKE között.

 

Szöveg: Kárpáti Janka Judit, Stratégiai-fejlesztési Iroda

Fotó: Szilágyi Dénes