Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, valamint a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) május 8-án. A Deli Gergely, az NKE rektora és Sterbencz Tamás, a TF rektora által aláírt kezdeményezés célja a két felsőoktatási intézmény között a kölcsönös szakmai támogatás és együttműködés a kutatás, az oktatás és a sport területén.
Deli Gergely kiemelte: a két felsőoktatási intézmény „közös pontja” a sport, a testnevelés, illetve a közszolgálat terén az, hogy „mindkét egyetem hallgatóit arra ösztönözzük, hogy állandóan fejlesszék magukat, és megtanuljanak reflektálni önmagukra. Fontos, hogy célokat tűzzenek maguk elé. Önfejlesztés nélkül nincs jövője a közigazgatásnak, a hadseregnek és a rendőrségnek, így remélem, hogy ezzel a megállapodással erősíteni tudjuk hallgatóinkban a hajlamot a nemes önfejlesztésre” – mondta Deli Gergely.
Sterbenz Tamás, a TF rektora szerint mindkét egyetem fókuszában „a köz szolgálata, a nemzet egészségesebbé tétele, illetve a közösség építése áll a középpontban”. Hozzátette: a két intézmény számos közös ponton kapcsolódik a kutatás, a képzés, a sport és a sporttudomány terén, „ezért megérett a helyzet arra, hogy papíron is rögzítsük az együttműködés területeit és feltételeit. Sok minden más mellett nyitottak vagyunk arra is, hogy a TFSE és a Ludovika sportklubja közösen használja a campust, vagy együtt vegyen részt sporttevékenységekben” – hangsúlyozta a rektor.
Az együttműködés szerint a felek közös kutatócsoportokat hoznak létre, amelyek egyebek mellett a biztonság, az egyetemi egészségfejlesztés és az oktatásmódszertan területeit vizsgálják. A két egyetem oktatóival és szakmai támogatása által közreműködik meghatározott képzéseik lebonyolításában. A NKE és a TF továbbá kölcsönösen támogatják és ösztönzik a Magyar Testnevelési Egyetem Sportegyesülete és a Ludovika Sportegyesület együttműködését, valamint együttműködnek közös versenyek és sportesemények szervezésében.
Szöveg: Sallai Zsófia és TF
Fotó: Szilágyi Dénes