Az Új Nemzeti Kiválóság Program célja, hogy támogassa a hazai kutatói és alkotóművészi utánpótlást, a tudományos és művészeti pályán való elindulást, majd pályán tartást, valamint a nemzetközi szinten is kiváló tapasztalt kutatók és alkotók kutatómunkáját. A program 2017. évben meghirdetésre kerülő ösztöndíjpályázatai, a felsőoktatásban részt vevő hallgatói, kutatói kiválóságot támogatják olyan – alapképzésben, a mesterképzésben vagy a doktori képzésben részt vevő – hallgatók, doktorjelöltek, valamint fiatal oktatók, kutatók támogatásával, akik a felsőoktatási intézményben eredményes kutatási és alkotói tevékenységet folytatnak. A program a kutatói és alkotói kiválóságot minden tudomány- és művészeti területet figyelembe véve kívánja elősegíteni a tudományos kutatásokat és az innovációt.

A 2017/2018. tanévre kiírt Felsőoktatási Fiatal Oktatói, Kutatói Ösztöndíj célja a kiemelkedő tudományos és művészi eredményeket felmutató fiatal tehetséges oktatók, kutatók, művészek kutatási és alkotó tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása, amelynek eredménye magas színvonalú, figyelemre méltó publikáció, egyéb – az adott tudományágban releváns – tudományos, műszaki vagy művészi alkotás.


Bírálat rendje:

A pályázatokat egyénileg egy 3 fős bíráló Bizottság értékeli Karonként.