Szűkítés


Minden Címke 488


bejegyzések

Karcolatok a könyvtárból 5. RÉSZ

    •  dsc2905
    •  dsc2922
    •  dsc2945
  • Előző
  • Következő

Könyv-emlékek tükrében – A Ludovika Akadémia kincsei

 „Az 1808. évi VII. törvénycikk és az 1827. évi XVII. törvénycikk értelmében Pesten felállítani rendelt magyar katonai intézet, mint magyar királyi honvédségi akadémia állíttatik fel, és Ludovika-Akadémia nevet fog viselni. Ezen akadémia rendeltetése, hogy abban egyfelől önként jelentkező hadapródok a honvédség keretei részére alkalmas tisztekké képeztessenek, másfelől szolgálatban levő kitűnő honvédtiszteknek alkalom nyújtassék a hadtudományoknak magasabb fokozatú szolgálattételnél igényelt ágaiban maguk tovább képezhetni.” Így szól az 1872. évi XVI. törvénycikk bevezetője a magyar királyi honvédségi Ludovika-Akadémia felállításáról, amely megteremtette az önálló magyar tisztképzés lehetőségét.

Pollack Mihályt, a kor neves építészét kérték fel az épület terveinek elkészítésére, amelyek alapján 1830 és 1836 között elkészült az impozáns, klasszicista stílusú épület. A katonai oktatás megszervezését az 1848/49-es forradalom és szabadságharc idején kezdték meg a Ludovikán. Az 1849. január 7-én tartott megnyitó ünnepély után azonban a tanítás nem indulhatott meg, mert az osztrák hadak hamarosan lefoglalták az épületet és kórháznak rendezték be. A tisztképzést a szükséges politikai feltételek megteremtése után, az 1867-es kiegyezéssel helyreállított alkotmányosság létrejöttét követően a Magyar Honvédség és az akkori Honvédelmi Minisztérium indította el, és 1872-ben megnyitotta kapuit a hallgatók előtt a Ludovika Akadémia. A közvélekedéssel ellentétben, sajnos, nem maradt fenn az akadémia egykori könyvtára, és a megmaradt könyveknek csak egy részéhez tudott hozzájutni az Egyetemi Központi Könyvtár és Levéltár Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Kari Könyvtára, amely egy jelentős muzeális értéket képviselő gyűjtemény, reprezentálja a ludovikás elődök mindennapi életét, és az ott folyó oktató-nevelő munkát. 

Az egyetemi könyvtár féltve őrzi a muzeális dokumentumokat, amelyeket magánszemélyek, intézmények mentettek meg a II. világháborút követő időszakban és a könyvtárnak, illetve jogelődeinek hagyaték és ajándékozás útján juttattak el. A muzeális értékű anyagot az egyetemi könyvtár a korábbi években szakszerűen tisztíttatta, az anyagi lehetőségekhez képest restauráltatta, és újraköttetett néhány példányt, azonban a könyvek állagmegóvása, gondozása folyamatos feladatot jelent az intézmény számára a továbbiakban is.

A könyv-emlékeket jelenleg egy időszaki kiállítás keretében tekinthetik meg az érdeklődök a kari könyvtár folyosóján, a könyvtár nyitvatartási idejében.

A kiállítás rendezői igyekeztek tematikusan összeállítani a tárlókban és vitrinekben a „ludovikás” életet bemutató dokumentumokat, az akadémiai élet minden területére kiterjedő szabályzatokat és utasításokat. A vitrinekben megtalálhatók a különböző korokból származó tankönyvek és utasítások, a különböző tudományágak, a hadtudomány, az egészségügy, a lótartás, a lövészet, a földrajztudomány és egyéb oktatást segítő kézikönyvek. Megtekinthetők a mindennapi diákélet szabályait is magába foglaló kiadványok. Az egyetemi könyvtár birtokában van néhány archív fotó, és az 1939-ben felavatott akadémisták tablójának másolata, mely szintén szerepel a kiállításon. Ludovikás volt Agházy Kamill, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum alapítója, Almási Pál hadmérnök, Berczelly Tibor sportlövő, Franyó Zoltán író, műfordító, Pilch Jenő hadtörténész, Piller György olimpiai bajnok vívó és Stromfeld Aurél hadsereg-vezérkari főnök.

Az egyetemi könyvtár számára külön öröm, hogy épen maradt fent az 1897-es Magyar Királyi Honvédségi Ludovika-Akadémia Könyvtárának Czimjegyzéke, amely tartalmazza az akkori könyvtár teljes gyűjteményének listáját. A másik ehhez kapcsolódó mű A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia Tanári Nagy Könyvtárának Címjegyzéke 1910-ből. A két könyv alapján képet kaphatunk arról, hogy milyen fontos volt a könyvtár, és benne a megfelelő számú korszerű szakirodalom a Ludovika Akadémián folyó oktatás számára.

Az NKE Egyetemi Központi Könyvtár és Levéltár ezúton hívja fel a tisztelt olvasók figyelmét arra, hogy amennyiben rendelkeznek a Ludovika Akadémia egykori könyvtárából származó könyvvel vagy a Ludovika történetéhez kapcsolódó egyéb dokumentummal, és azt a nagyközönség számára hozzáférhetővé kívánják tenni, juttassák el a könyvtár (1101 Budapest, Hungária krt. 9–11.) számára.


Szöveg: EKKL

Fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on


Az NKE-n a Zrínyi-szablya hiteles másolata

    • fokep
    •  dsc1486 2
    •  dsc1495 2
    •  dsc1511 2
    •  dsc1517 2
    •  dsc1522 2
    •  dsc1526 2
    •  dsc1534 2
    •  dsc6074 2
    •  dsc6117 2
    •  dsc6234 2
  • Előző
  • Következő

A következő tanévtől már a Zrínyi-szablya hiteles másolata is szerepel majd azon egyetemi jelképek között, amelyek előtt leteszik a fogadalmat a Nemzeti Közszolgálati Egyetem új doktorai. A szigetvári Zrínyi Miklós nevéhez köthető kézifegyver eredeti változata a bécsi Szépművészeti Múzeumban található, a nemrég elkészült, egyetlen magyarországi hiteles másolat már az NKE tulajdona.  

Az egykori várvédő hősnek tulajdonított szablya évszázadok óta az osztrák fővárosban található. Hosszú tárgyalások és szakmai egyeztetések után tavaly sikerült a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szakmai küldöttségének megtekinteni és kézbe is venni az értékes relikviát. „A fotósból, hadtörténészből, kovácsból és fegyverszakértőből álló szakértői gárda munkája és a bécsi magyar nagykövet, valamint a katonai attasé segítsége révén nyolc hónap alatt készült el az eredeti fegyver méretében, tömegében is szinte teljesen hiteles másolata”- mondta el honlapunk érdeklődésre Prof. Dr. Padányi József mk. vezérőrnagy, a szakértői csoport vezetője. Az NKE tudományos rektorhelyettese hozzátette, hogy az egyetem vezetése döntött a hiteles másolat elkészítéséről. Ebben nagy szerepe van annak a tradíciónak, amely alapján az intézmény doktorjelöltjei – más egyetemi jelképek mellett – a Zrínyi-szablya előtt teszik le doktori fogadalmukat. A következő tanévtől már az egyetlen magyarországi hiteles másolat előtt tehetik meg ezt a doktorjelöltek. „Az egyetem birtokába került Zrínyi-szablya csupán abban különbözik a mintegy 400 éves eredetijétől, hogy ezen a díszítések nem nemesfémből készültek”- teszi hozzá Padányi József. A rektorhelyettes elmondta azt is, hogy az eredeti szablya díszfegyvernek készült: valószínűleg egy ünnepélyes alkalomra csináltatta Zrínyi, aki nem is használta azt a csatákban. Megtudtuk azt is, hogy az eredeti relikvia vizsgálatakor a szakértők számos érdekes felfedezést tettek, amelyek alapvetően változtathatják meg a korszakkal kapcsolatos had- és művészettörténeti elképzeléseket. Az új tudományos eredmények a Hadtörténelmi Közleményekben jelennek majd meg, várhatóan az ősszel.

Padányi József az NKE-n működő hadirégész csoport tevékenysége kapcsán elmondta, hogy idén számos kísérletet végeztek a szakemberek, akik a többi között az úgynevezett jellövő mozsarak szerepét vizsgálták Zrínyi-Újvár kutatásához kapcsolódva. A területen található kút régészeti feltárása már megtörtént, most azon dolgoznak a szakemberek, hogy hogyan lehetne ezt megtekinthetővé tenni az érdeklődők számára.


Szöveg: Szöőr Ádám

Fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on

Cimkék: Zrínyi-szablya, 2017

A Bevándorlási és Állampolgársági Tanszék megalakulása egy sikertörténet

    •  dsc5532

A rendkívüli méreteket öltő tömeges migráció, az újkori vagy modernkori népvándorlás súlyos kihívásokat jelent nemcsak az Európai Unió, de az egész világ számára is, így az elmúlt években a biztonság felértékelődött. Dr. Végh Zsuzsannával, a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal főigazgatójával beszélgettünk a migráció és a terrorizmus kapcsolatáról, a megoldási lehetőségekről és Európa jövőjéről, valamint arról, hogy mi hívta életre a Rendészettudományi Karon a Bevándorlási és Állampolgársági Tanszéket, amelynek megvalósulását sikertörténetnek nevezte.

A Rendőrtiszti Főiskola (RTF) egykori hallgatójaként rendészeti igazgatás szakirányon végzett. Milyen emlékei vannak erről az időszakról?

Végh Zsuzsanna: Szívesen emlékszem vissza erre az időszakra, hiszen akkor nagyon fiatal voltam, tele világmegváltó gondolattal. A Rendőrtiszti Főiskola sok új ismeretet adott, a későbbiek során az élet pedig bebizonyította, hogy minden ott megszerzett tantárgyi ismeret elsajátítására szükség volt, ezeket ugyanis nagyon jól tudtam hasznosítani később a jogi egyetemen is. Már a főiskolai évek alatt elhatároztam, hogy szeretnék továbbtanulni. Az Igazgatásrendészeti Csoportfőnökségen olyan munkakörbe kerültem, ahol panaszügyekkel és másodfokú ügyekkel foglalkoztam. Azért jelentkeztem a főiskolai diploma megszerzését követően rövid időn belül a jogi egyetemre, mert a munkámhoz elengedhetetlenné vált a jogi ismeretek mélyebb elsajátítása. Esti tagozaton végeztem, napközben dolgoztam, este a kicsi gyermekeimmel foglalkoztam, majd utána tanultam.

 A Belügyminisztérium Idegenrendészeti és Menekültügyi Osztály vezetőjeként milyen kihívásokkal kellett szembenéznie a munkája során?

V. Zs. Ennek az osztálynak az életre hívását az indokolta, hogy szükségessé vált egy új migrációs struktúra kialakítása, amelyhez természetesen a jogi alapokat is meg kellett teremteni. Ez az osztály rövid ideig létezett, hiszen fő feladatát teljesítette, ugyanis előkészítette azokat a jogszabályokat, amelyek a szervezeti változáshoz szükségesek voltak, emellett a működéshez szükséges feltételrendszert is kidolgozta.

Mi hívta életre a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalt 2000-ben?

V. Zs. Az Európai Unióhoz való csatlakozás folyamatában világossá vált, hogy a migráció kérdése előtérbe fog kerülni. Már akkor egyértelmű volt, hogy az Európai Unió a csatlakozás feltételeként elvárja egy olyan migrációs szervezet kialakítását, amely képes a közösségi vívmányokat hatékonyan végrehajtani az Európai Unió migrációs politikájának érvényre juttatása érdekében. Ebben az időszakban Magyarországon rendkívül tagolt volt az intézményi rendszer, ugyanis migrációs vagy azzal szorosan összefüggő feladatokkal több szervezet is foglalkozott. A rendőrség mellett idegenrendészeti feladatot látott el az akkor még létező Határőrség, önállóan működött a Menekültügyi és Migrációs Hivatal, amelynek szintén volt idegenrendészeti jogköre, belügyminisztériumi szervként látta el feladatait az Állampolgársági Főosztály. Minden szervezet érthetően a sajátos szervezeti célkitűzései és érdekei mentén, sokszor párhuzamosan végezte a feladatait. Nyilvánvalóvá vált, hogy ez így nincs rendjén, ezért megszületett a kormányzati döntés a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal létrehozásáról. Az új intézmény 2000. január 1-jén kezdte meg a működését, de az országos struktúra kiépítése csak több lépcsőben, két év alatt valósulhatott meg. 

Tizenhét éve Ön vezeti a szervezetet. Hogyan tudná összegezni ennek az időszaknak a sikereit?

V. Zs. Nagyon fontosnak tartom azt, hogy a kezdeti nehézségek ellenére ez a szervezet kiépült és megszilárdult. Az egyébként nagyon elkötelezett állomány bebizonyította, hogy válsághelyzetekben is képes helytállni. Kihívásokban az elmúlt 17 év alatt bőven volt részünk, hiszen minden évben adódott olyan feladat, amelynek a megoldása fokozott erőfeszítést, jelentős túlmunkavégzést és nagyon sokszor szervezeti átalakításokat igényelt. Azok az értékelések, amelyek egy-egy év végén elhangzottak kormányzati szinten, igazolták, hogy helyes döntés volt annak idején a szervezet létrehozása. Egyenrangú partnerei vagyunk az uniós tagállamokban működő menekültügyi és idegenrendészeti feladatokat ellátó szervezeteknek, és a hivatal ma már nagyon jó és széles körű nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik. Számos migránsokat kibocsátó, vagy a beutazások szempontjából frekventált országban jelen vannak munkatársaink, akik beutazásokat megelőző fontos szűrő-, ellenőrző feladatokat látnak el, munkájukkal jelentősen hozzájárulva a kockázatok csökkentéséhez.

2017. január 1-jétől a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatalt vezeti. Mennyiben változott a szervezet hatásköre?

V. Zs. Kormányzati döntés eredményeként elkerült a hivataltól az állampolgársági szakterület, amit természetesen fájlalok, mivel ez egy nagyon szép szakmai területe volt az intézményünknek. Nagyon sok munkát végeztünk ezen a szakterületen, hiszen amikor 2010-ben életbe lépett az egyszerűsített honosítás jogintézménye, évente százezres nagyságrendben érkeztek honosítási kérelmek. Az elmúlt évek során több mint 900 ezer ember honosítási kérelmében jártunk el és készítettünk elő döntési javaslatot. Nagyon sok esetben szélesebb összefogásra is szükség volt a hivatali szervezeten belül, mivel nem győzte az Állampolgársági Igazgatóság önmagában a kirívó mértékű feladat ellátását, ezért sokszor más központi egységek és a regionálisan működő területi szerveink munkatársait is mozgósítottuk. Szoros összefogással és egységes tenni akarással értük el az eredményeinket. Fájt a döntés azért is, mert olyan vezetők és munkatársak kerültek el a hivataltól, akikkel már nagyon sok éve együtt dolgoztunk, de akikről tudom, hogy az új szervezetüknél is eredményes munkát fognak végezni.

2012-ben Rendészettudományi Karrá alakult az RTF, amelynek Bevándorlási és Állampolgársági Tanszéke idén ötéves lett. Elégedett a kibocsátott hallgatókkal?

V. Zs. Nagyon elégedett vagyok. Évente rendszeresen értékeljük az eredményeket, meghatározzuk az irányokat, amelyek mentén változtatni szükséges annak érdekében, hogy azok a hallgatók, akik kikerülnek az iskolapadból és hozzánk jönnek dolgozni, minél eredményesebben és minél gyorsabban tudjanak bekapcsolódni a szakmai munkába. Azt tapasztaljuk, hogy kiváló elméleti felkészültséggel rendelkeznek, amit nagyon fontosnak tartok, olyan elméleti ismeretekkel bírnak, amelyek segítségével más felsőfokú oktatási intézményben végzett pályakezdőkhöz képest gyorsabban válnak alkalmassá a feladatok ellátására. A gyakorlati kérdések oktatására kellene nagyobb hangsúlyt fektetni, most kicsit másként is készülünk a szakmai gyakorlatok megszervezésére, mint a korábbi időszakban.

Miért tartották fontosnak azt, hogy a Rendészettudományi Karon kapjon helyet Bevándorlási és Állampolgársági Tanszék, a képzés?

V. Zs. Már hosszú évekkel ezelőtt arra a meggyőződésre jutottunk, hogy ez egy speciális szakterület, amely speciális ismereteket igényel, ezért fontos az ennek megfelelő oktatás. Amikor a Rendőrtiszti Főiskolán az idegenrendészeti vagy akár a menekültügyi szakmai tantárgyakat oktatták, megkaptam ugyan a megfelelő tudásanyagot, de ma már sokkal többre van szükség ahhoz, hogy valaki átlássa ezt a nagyon szerteágazó, nagyon sok problémával terhelt területet, különösen napjainkban. A képzés megvalósulása egy sikertörténet, mindig büszkén meg is osztom ezt minden egyes nemzetközi tárgyalás során a partnerekkel, akik szeretnének hallgatókat küldeni a tanszékünkre. Nyilván, ez akkor tud majd megvalósulni, ha egy angol nyelvű képzés is elindul, de a külföldi szakemberek már most elismeréssel szólnak az oktatás területén elért eredményekről.

Az elmúlt évben a biztonság felértékelődött, hiszen a modern kori népvándorlás súlyos kihívásokat jelent. Az illegális migráció további erősödésére számít az idén a Migrációkutató Intézet. Ön is ezzel számol?

V. Zs. Ez olyan súlyos probléma, amely nemcsak Európát, hanem szinte az egész világot érinti, és amely nem fog egyik pillanatról a másikra megoldódni. Vannak törekvések a folyamat megállítására, ezek azonban legfeljebb csak fékezik az áramlás mértékét. Ha nem történik komoly változás az Európai Unió migrációs politikájában, akkor hosszú távon együtt kell élnünk ezzel a nemkívánatos helyzettel. A közös európai menekültügyi rendszer az, amely elvileg alapját kellene hogy képezze a migrációs szervezetek munkájának, olyan zsinórmérték, amelyhez az unió elvárása szerint minden tagállamnak igazodnia kell. De ennek szabályrendszere migrációs szempontból konszolidált időszak terméke, és nem tud megfelelő választ adni a mai kihívásokra, ezért nem is lehet hatásosan alkalmazni. Szakmai körökben mindenki megfogalmazza a kritikáit, a nemzeti szabályok feszegetik a határokat a saját érdekek érvényesítése érdekében, ami nagyon fontos, hiszen az illegális migrációval összefüggésben súlyos biztonsági kérdésekről is beszélünk ma már. Ha az Európai Unió nem mutat kellő rugalmasságot a tekintetben, hogy ezeket a szabályrendszereket nagyon gyorsan megváltoztassa, akkor sokáig napirenden lesz ez a súlyos kérdés. Nyilatkozatok hangzanak el az olaszországi helyzettel kapcsolatban, hogy legalább 200 ezer migránsra számítanak ebben az évben. Én is többször megfogalmaztam már konferenciákon, hogy mennyire sérülékeny az EU–török megállapodás, ezt most láthatjuk az elmúlt napok eseményei kapcsán. A balkáni útvonal lezárása – elsősorban nemzetállami intézkedések nyomán – megtörtént, de azért még mindig nagy számban érkeznek illegálisan a migránsok ezen az útvonalon, többségében persze már nem igazán a háború elől menekülve. Ha Törökország esetleg nem tartja be a vállalásait, újra nagyon nehéz helyzet állhat elő. Bár úgy gondolom, hogy Magyarország a külső határvédelem megerősítésével nagyon sokat tett annak érdekében, hogy ne csak hazánk, hanem más tagállamok tekintetében is csökkenjenek a kockázatok.

Főigazgató asszony gondolta volna 2015-ben, hogy ennyire elhúzódó válságra kell számítani?

V. Zs. Őszintén szólva, igen, mert a migrációs gondok már sokkal korábban felmerültek, viszont láthatóan elmaradtak a szükséges intézkedések. 2015-ben egyértelművé vált, hogy nem áll az unió rendelkezésére olyan eszköztár, amellyel orvosolni tudta volna a kialakult válsághelyzetet. Nagyon régóta járok nemzetközi fórumokra, tagja vagyok az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal Igazgatótanácsának, ahol a migrációs szervezetek első számú vezetői találkoznak egy évben két-három alkalommal, hogy megvitassák az aktuális problémákat, a közös teendőket. Látható, hogy rendkívül lassan halad előre a közös megoldás kimunkálása. Olykor egyes tagállamok még azt is megkérdőjelezik, hogy jelenleg beszélhetünk-e egyáltalán válsághelyzetről. Nyilván azok a tagállamok, amelyek elkötelezettek a korábbi menekültpolitika, egy nyitott befogadási elveken nyugvó menekültügyi szabályrendszer mellett, nehezen értik meg, hogy most másra van szükség.

A Rendészettudományi Karon megrendezett konferencián legutóbb azt mondta, hogy az útnak induló embereket nem lehet megállítani, csak akkor, ha sikerül megszüntetni a migrációt kiváltó okokat. Lát erre esélyt?

V. Zs. Van elmozdulás ebben a tekintetben, hiszen az Európai Unió végre elkezdett foglalkozni egy kicsit hatásosabban a külső dimenzió kérdésével, jóllehet, ez évek óta napirenden volt. Különböző támogatások útján, gazdasági fejlesztésekkel, segélyprogramokkal a kibocsátó országokat próbálja segíteni. Ez lenne a helyes irány. Én is azt vallom, hogy biztonságban, emberi körülmények között legyen joga a hazájában élni minden embernek. A megoldás persze nagyon sok pénzbe kerül, és csak egy hosszú folyamat eredménye lehet. Főként olyan országok esetében adódnak gondok, ahol nincs szilárd kormányzás, vallási, törzsi viszályok uralkodnak. Ennek a megoldása az egyik legfontosabb gondunk jelenleg.

Egyértelműen kijelenthető, hogy az illegális migráció összefügg a terrorizmussal?

V. Zs. Az illegális migráció és a terrorizmus összefüggéseinek kérdése már a ’80-as években is előtérbe került, részese voltam az illegális migrációval foglalkozó több mint harminc országot tömörítő nemzetközi fórumnak, az úgynevezett Budapest Csoportnak. Ennek az volt a feladata, hogy az akkor már eléggé jelentős méreteket öltő illegális migrációval szemben megoldást találjon, hogy olyan ajánlásokat tegyen a kormányok számára, amelyek képesek megfékezni a folyamatot. Már 2001-ben, az Amerikai Egyesült Államokat ért terrortámadások után is tartottunk egy olyan ülést, melynek egyébként Budapest adott otthont, ahol az volt a fő kérdés, hogy összefügg-e az illegális migráció a terrorizmussal. Nagyon sokan élesen felszólaltak az ellen, hogy ezeket bárki is összemossa, hiszen két különböző fogalomról van szó, és nem is szabad együtt emlegetni a két kérdéskört. Mások álláspontja azonban már akkor is az volt, hogy az illegális migráció elősegítheti a terrorizmus terjedését. Elfogadtak egy olyan ajánlást, amely az illegális migráció megfékezését úgy akarta elérni, hogy csökkenteni próbálta a biztonsági kockázatokat. Biometrikus okmányok kiadását javasolta például, célként tűzte ki az embercsempészekkel szembeni szigorú fellépést és egy olyan határellenőrzési rendszer kialakítását, ahol a biztonságot veszélyeztető személyek kiszűrhetőek. Sok év telt el azóta, és ezek a kérdések még mindig napirenden vannak. Ma már egyértelművé vált, hogy az illegális migrációval igenis összefügg a terrorizmus. Ma már nem lehet szétválasztani a kettőt egymástól. A mi szervezetünknek – együttműködve a nemzetbiztonsági kérdésekért felelős szolgálatokkal – az a feladata, hogy kiszűrje lehetőleg még a tranzitzónában azokat a személyeket, akik ebből a szempontból veszélyt jelenthetnek.  

Valóban Európa jövője forog kockán?

V. Zs. Bizonyos értelemben osztom ezt a véleményt azért, mert maga a schengeni rendszer léte forog most kockán. Több tagállam is visszaállította a belső határellenőrzést, ami nyilvánvalóan nehézséget okoz az uniós polgárok számára, hiszen korlátozza a szabad mozgás jogának gyakorlását. Ha újra mindenhol belső határokat építünk, Európa már nem lesz az az Európa, amit megálmodtunk, és amelynek érdekében lényegében létrejött az Európai Unió.

A napokban jogi határzárat szigorító módosításokat fogadott el az Országgyűlés a kormány javaslatára. A parlament döntésével kiegészítette a menedékjogi törvényt a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetre vonatkozó eljárási szabályokkal. Ilyen időszakban menedékjogi kérelmet alapesetben a menekültügyi hatóság előtt személyesen, kizárólag a határon lévő tranzitzónában lehet benyújtani, a menedékkérőnek pedig a kérelme jogerős elbírálásáig ott kell várakoznia. Ezt a helyet ez idő alatt csak kifelé – vagyis a most meglévő tranzitzónák esetében Szerbia felé – hagyhatja el. Mindez elkerülhetetlenné vált?

V. Zs. Az elkövetkezendő hónapok óriási kihívása az új jogi szabályok alkalmazása lesz. Amikor 2015. szeptember 15-ével megtörtént a külső határ lezárása és megalakultak a tranzitzónák, ez egy nagyon helyes és elkerülhetetlen intézkedés volt. Jelentős mértékben visszaesett a Magyarországra illegálisan bejutó külföldiek száma, és ezzel összefüggésben a regisztrált menedékjogot kérők száma is csökkent. 2015-ben 400 ezren haladtak át az ország területén illegálisan, több mint 177 ezren nyújtottak be menedékjogi kérelmet, többségükben persze ezzel szerették volna elkerülni az idegenrendészeti jogkövetkezményeket. 2016-ban a menedékkérők száma visszaesett 30 ezer alá, ez óriási különbség, jól látszik, hogy a szerb határszakaszon kiépült jogi és műszaki határzár jelentősen lefékezte az illegális beáramlást, de azért látszott, hogy kijátszható a rendszer. Most az új kihívás az, hogy a közelmúltban elfogadott törvénymódosításokat a gyakorlatban hogyan tudjuk majd a legeredményesebben alkalmazni. A határon történő eljárás szabályainak és az uniós irányelvnek az alkalmazása során láthatóvá vált, hogy miután a sérülékeny csoportba tartozó személyeket, a kisgyerekes családokat, az idős beteg embereket, a kísérő nélküli kiskorúakat nem lehetett a tranzitzónákban elhelyezni, velük szemben nem lehetett a határon történő eljárás szabályait alkalmazni, a nyitott befogadó intézményekbe beszállított kérelmezők 90 százaléka néhány napon belül elhagyta Magyarországot. Jogellenesen továbbhaladtak Ausztria, Németország és Svédország felé. Nyilvánvalóvá vált, hogy ez a helyzet nem fenntartható, ezért született ez a törvénymódosítás. Az Országgyűlés által elfogadott törvény ugyanis arról szól, hogy aki belép a tranzitzónába, és előterjeszti a menedékjogi kérelmét, annak a teljes eljárás időtartama alatt ott kell tartózkodnia, és csak akkor léphet be az ország területére, ha a hatóság megalapozottnak találta a védelmi igényét. A tranzitzónában a sérülékeny csoportba tartozók számára speciális feltételeket kell biztosítani. A 14–18 éves korosztálynál fiatalabb gyermekeket továbbra is beszállítják a számukra kijelölt gyermek- és ifjúságvédelmi intézménybe. A hivatal arra törekszik, hogy a szülőkkel együtt a tranzitzónában elhelyezett gyermekeknek a lehető legbarátságosabb környezetet biztosítsa.


Szöveg: Dr. Tóth Nikolett Ágnes

Fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on


Elektronikus adatbázisok a tudomány szolgálatában

    • adatbazis

Már számos hazai és nemzetközi elektronikus tudományos adatbázis elérhető a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatói, kutatói és hallgatói számára. Az Elektronikus Információszolgáltatás (EISZ) Nemzeti Program keretében hozzáférhető információk mellett további nemzetközi adatbázisok előfizetésével is támogatja az egyetem az államtudományi kutatásokat és a nemzetközi összehasonlító elemzéseket.

Az NKE-n az oktatás, a kutatás, valamint a technológia-és tudástranszfer minél hatékonyabb megvalósításához szorosan kapcsolódik a szellemi vagyon bővítése és a tudástartalmakhoz való hozzáférés javítása. A felsőoktatás és a tudományos kutatás számára nélkülözhetetlen elektronikus információforrások előfizetésével az egyetem lehetővé teszi polgárai számára a hazai és nemzetközi releváns szakirodalmi források elérését, így a kutatások során értékes új tudás jöhet létre és a képzéseket minőségi és releváns irodalmak segíthetik.

Olyan adatbázisokhoz férhetnek hozzá az oktatók, kutatók és hallgatók, mint például az Akadémiai Kiadó különböző információcsomagjai, az Encyclopaedia Britannica online, az OECD számos elektronikus könyvtárcsomagja vagy az Academic Search Complete, amely a tudományos kutatások vezető forrása. Nagy hasznára lehet az egyetemi polgároknak az Arcanum Digitális Tudománytár is, amelyben több száz szakfolyóirat, közlöny, akadémiai közlemény, évkönyv, heti- és napilap, lexikon és kézikönyv található meg teljes szöveggel. A bölcsészet- és társadalomtudományi területtel foglalkozók számára kiváló lehetőséget nyújt a Cambridge University Press Journals, amely több mint 300 tudományos folyóiratot tartalmaz, összesen 1 millió tanulmány teljes szövegével.  A Legal Source egy nagyon jó információforrás jogászok, tanárok, üzletemberek, jogi könyvtárosok és mindenki számára, aki joggal kapcsolatos tevékenységet végez. Teljes szöveges anyagokat tartalmaz a világ legelismertebb tudományos jogi folyóirataiból. A gyűjtemény több mint 1200 teljes szövegű folyóiratot és több mint 2,5 millió rekordot tartalmaz, többek közt könyvismertetőket és esetleírásokat.

Az előfizetett tudományos adatbázisok a Nemzeti Közszolgálati Egyetem IP-cím tartományához tartozó gépekről érhetők el az oktatók, kutatók és hallgatók számára egyaránt. Az előfizetések többsége a KÖFOP-2.1.2.-VEKOP-15-2016-00001 A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés projekt keretében valósulhatott meg.

Az elérhető adatbázisok listája folyamatosan bővül majd, jelenleg a következőkhöz lehet hozzáférni:

http://uni-nke.hu/konyvtar/adatbazisok


Szöveg: Szöőr Ádám

Fotó: internet

Megosztás a Facebook-on


Karcolatok a könyvtárból 4. RÉSZ

    •  dsc1964
    •  dsc1874
    •  dsc1915
    •  dsc1961
  • Előző
  • Következő

A Rendszerváltás Gyűjtemény Archívum - a közelmúlt történetének dokumentumai az Egyetemen

Háromszáz párt, több ezer képviselő életrajzi anyaga, kormányprogramot meglapozó dokumentum- többek között ezeket is tartalmazza az Egyetemi Könyvtár és Központi Levéltár egyedülálló Rendszerváltás Gyűjtemény Archívuma, amely   a rendezését követően az egyetemi polgárokon kívül külsős kutatók számára is rendelkezésre fog állni.

Kevesen tudják, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Egyetemi Központi Könyvtár és Levéltárban található Magyarország talán legnagyobb kortárs történeti irat együttese. A gyűjtemény kialakulása szorosan kapcsolódott a rendszerváltás korában, az 1980-as évek végén létrejött Jelenkutató Alapítványhoz, amelynek névadói Kiss József és Márkus István szociológusok voltak.  Az alapítványt 1990-ben harmincegy magánszemély, történész, szociológus, politológus, többek között Gyarmati György, Kiss József, Valuch Tibor, Bihari Mihály, Gombár Csaba, Hankiss Elemér, Kosáry Domokos, Schlett István és mások, valamint több intézmény, szociológia és politológia tanszék, akadémiai kutatóhely, a belügyminisztérium és a TÁRKI alapították. Az Alapítvány 1999-ig az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Politológia Tanszéke mellett működött, majd egy közbeeső állomás után a Magyar Távirati Iroda székházában tevékenykedett 2011-ig. A nagy és heterogén alapítói kör nem könnyítette meg a működést, ezért született meg 2002-ben egy hasonló nevű közhasznú szervezet, a Jelenkutatások Alapítvány, amely jogutódlással egyesítette a két alapítványt.  A két szervezet kiadványain mindig a Jelenkutató Alapítvány elnevezés szerepelt és neveik rövidítése is közös lett: JELAL.    

A JELAL kezdetektől fogva legfontosabb feladatának, az 1980-as évektől számított rendszerváltás történetének dokumentálását tekintette. A jelenkor határát pedig 1944-1945-ben határozták meg az alapítvány munkatársai. Így alakult ki egy gyűjtéssel, dokumentálással és feldolgozással, azaz tudományos munkával is foglalkozó interdiszciplináris szakmai műhely. A JEAL működésének lelke, irányítója, kuratóriumának elnöke Marelyin Kiss József szociológus volt, aki a dokumentumok gyarapodását látva már 2003 körül szerette volna megbízható helyre, lehetőleg közgyűjteménybe elhelyezni az iratokat. Végül a magyar állammal sikerült megegyeznie. A megállapodást a Nemzeti Közigazgatási Intézet főigazgatója dr. Kis Norbert – jelenleg az NKE Államtudományi és Közigazgatási Kar dékánja – és Marelyin Kiss József írták alá 2011. június 21-én. Elhatározták, hogy a „Rendszerváltás Gyűjtemény Archívummal egy versenyképes jelenkor-történeti, szolgáltatásokra alkalmas kutatóhely kialakítására törekednek.” Abban, hogy a Rendszerváltás Gyűjtemény és Archívum (RVGYA) végül az NKE-hez került kulcsszerepe volt Bakos Klárának az Egyetemi Központi Könyvtár nyugalmazott főigazgatójának. A gyűjtemény beszállítása az egyetemre 2012-től fokozatosan történt, míg jelenlegi szervezeti elhelyezéséről 2015-ben született döntés, amikor létrejött az Egyetemi Központi Könyvtár és Levéltár.

Az RVGYA négy önálló irat- és dokumentumállományból, amelyek különböző típusú adathordozókon találhatóak, és egy kézikönyvtárból áll. Az RVGYA iratainak többsége a rendszerváltás után keletkezett, és nagyon sok szenzitív adatot, személyes adatot tartalmaznak, szerzői jogokkal kapcsolatos problémát vetnek fel, amelyek miatt jelentős részük nem adható ki még a kutatóknak sem.

Az első az ún. „Politikatörténeti iratok”. A politikához és a politikusokhoz legszorosabban köthető szervezetek a politikai pártok iratai, amelyek közül csaknem 300 pártról rendelkezik dokumentumokkal az RVGYA. Különösen fontosak a pártok alapításának az iratai, amelyeket többnyire bírósági irattárakból kellett összegyűjteni. A gyűjtemény egyaránt őrzi az egyes szervezetek politikai és operatív iratait, ezek közé tartoznak többek között a programok, szervezeti és működési szabályzatok, a tisztújítási dokumentumok, a pártok testületeinek döntései, külső és belső kiadványok, pártlapok, nyilatkozatok, szóróanyagok és más dokumentumok. A mindenkori parlamenti pártok működésének dokumentálása kitüntetett helyet foglalt és foglal el a munkában.  Kiemelkedő jelentőségű, hogy a rendszerváltás egyik meghatározó pártja a Szabad Demokraták Szövetsége – már megszűnésének küszöbén – megmaradt iratait és adathordozóit 2010 tavaszán a JELAL-nak adományozta. Az adományozó a megállapodás szerint „megőrzésre és szakszerű feldolgozásra átadja az elmúlt huszonkét évben keletkezett és rendelkezésre álló, társadalmi-politikai szempontból jelentős, a történelmi kutatásokhoz, a rendszerváltás mélyebb megismeréséhez és dokumentálásához nélkülözhetetlen hivatalos iratanyagát, beleértve a fotó- és plakátanyagokat, programokat és programozási dokumentumokat, valamint belső tájékoztató sajtót.” A már korábban is hiányos iratanyagot végül csak öt év elteltével sikerült beszállítani az NKE-re, mégis ez a legnagyobb közgyűjteményben található pártanyag a rendszerváltás-változás korszakából.

Az RVGYA második állománya a „Személyi iratok”, amely korunk magyarországi politikai elitjére vonatkozik. A Jelenkutató Alapítvány 1991-ben óriási lehetőséget kapott, amikor az Országgyűlés Hivatalával szerződést kötött az országgyűlés jelenkori és történeti (retrospektív) almanachjainak elkészítésére. Érdemes megemlíteni, hogy Szabad György történésznek az Országgyűlés házelnökének tetszett meg az ötlet. Az almanachok készítése során az életrajzokhoz összegyűjtött anyagok, az almanachkészítés háttéranyaga képezi az alapját a RVGYA egyik legfontosabb részének az ún. személyi archívumnak. Az alapítvány munkatársai a képviselőket kérdőívek kitöltésére kérték fel, személyesen beszélgettek velük, átnézték a sajtót és levéltári kutatásokat folytattak, és minden esetben egyeztettek arról, mi kerül a kötetekbe. Az iratállomány tartalmazza az 1945-1949 közötti 1003 parlamenti képviselő életrajzi anyagát és 1990. április 8-tól sincs olyan képviselő, - több mint 2500 főről van szó - akiről ne lenne legalább valamilyen dokumentum, említés a gyűjteményben. Egyaránt található információ idősebb és ifjabb Antall Józsefről, Király Béláról, Orbán Viktorról és Zwack Péterről és másokról. Az összesen 7522 személy között a képviselők mellett sok más közszereplőre, polgármesterekre, miniszterekre, képviselőjelöltekre találhatóak még iratok. A személyi dossziéknak vannak zártan kezelendő tartalmai, amelyeket a jogszabályoknak megfelelően a levéltárnak védeni kell és nyitott tartalmai, amelyeket a kutatók tanulmányozhatnak. Természetesen a jelenlegi 2014-es Országgyűlés Almanachja is készülőben van, amelyik a 10. lesz a sorban és készítői közül többen részt vettek már a korábbiak munkálataiban is. Reményeink szerint az új kötet háttéranyagai is bekerülnek egyetemünk levéltárába.

Az RVGYA harmadik állománya az ún. „Közigazgatási iratok”.  Az elnevezés egy kicsit megtévesztő. A JELAL ugyanis alapító okiratának (és anyagi helyzetének) megfelelően foglalkozott városkutatásokkal és regionális kutatásokkal is, amelyek közül kiemelkedik Dunaújváros és Tatabánya, de ide tartozik még Ajka, Békéscsaba, Debrecen, Jászberény, Kalocsa, Miskolc és más városok. Az itt végzett kutatások, kérdőívezések, interjúk, statisztikai munkák, helyi közvélemény-kutatások anyagai természetesen bekerültek az RVGYA anyagába. A JELAL újraindította a falukutatást, amelyhez 2004-ben OTKA, 2010-11-ben TÁMOP pályázatot nyertek. Terepmunkát végeztek többek között Kálmánházán, Környén, Sárpilisen, Énlakán, Kisapostagon és más településeken. Ezek dokumentációja is bekerült az archívumba. Különlegességként érdemes megemlíteni az Első Országos Autista Kutatás dokumentációját, amelynek alapján kormányprogram és országgyűlési határozat született. Az állomány részét képezi még Márkus István szociológus hagyatéka, kéziratok, könyvek, írások.

A gyűjtemény negyedik eleme az „ÁSZI-MKI-NKI-anyag". Ez a közigazgatás-történeti szempontból kiemelkedő jelentőségű iratanyag a 2012-ben megszűnt és az NKE „jogelődei” közé sorolható Nemzeti Közigazgatási Intézetnek és a korábbi hasonló tevékenységet folytató intézeteknek a fennmaradt dokumentációját tartalmazza. Ez a közigazgatás-történeti gyűjtemény, egy változó nevek alatt futó kormányzati háttérintézmény iratanyaga, amely elsősorban annak a harminc évnek a közigazgatási törekvéseit, terveit mutatja be, tükrözi, amely a járások megszüntetésétől (1983) a járások újra bevezetéséig (2013) tartott.

Végezetül fontos még megemlíteni a gyűjtemény ún. „támogató-könyvtárát”, ami egyben a levéltár kézikönyvtára, és amelynek anyagán belül több száz speciális, az említett iratanyagokhoz, témakörökhöz kapcsolódó könyv található. Ilyen jellegű, szervezet-, párt- és intézménytörténeti, politikatörténeti, szociológiai állomány együtt, csak az ország legnagyobb könyvtáraiban található.   

Az RVGYA közel 600 irat-folyóméternyi anyagának az átmeneti, de biztonságos és szakszerű elhelyezését az NKE-nek a Hungária körúti Campusán sikerült biztosítani. Az iratok rendezése folyamatosan történik és a KÖFOP 2.1.2 projekt segítségével a digitalizálásuk is megkezdődött. Az iratanyag jelenleg még csak az egyetem polgárai számára elérhető, kutatható a jogszabályoknak megfelelően.


Szerző: Szécsényi Mihály, EKKL

Fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on


A V4 összeköt

    • v4 connects

Európai, Regionális, Digitális, valamint Globális Visegrád – ezeket a fejezeteket tartalmazza hazánk V4 Connects néven meghirdetett programja. Magyarország július 1-jétől tölti be a V4 elnöki tisztét.

2017. július 1-től egy évre Magyarország vette át a Visegrádi együttműködés – közismertebb nevein a Visegrádi négyek, V4-ek vagy Visegrádi csoport – elnökségét Lengyelországtól. Az 1991. február 15-én létrehozott regionális kormányközi szervezet fő célja megalakulása óta sokat változott, de legáltalánosabban a közép-európai országok – elsősorban Csehország, Lengyelország, Magyar­ország és Szlovákia – gazdasági, diplomáciai és politikai érdekeinek közös képviseleteként, esetleges lépéseik összehangolásaként lehet definiálni. Jóllehet az együttműködés az elmúlt több mint 25 év során nem intézményesült, vagyis szigorúan kormányközi alapon mű­ködik, de 1999 óta rotációs rendszerben a négy ország egyike tölti be az együttműködés el­­nökségét, így hazánk ötödik alkalommal látja el az ezzel összefüggő feladatokat.

Az adott elnökség főbb prioritásait (melyeket az együttműködés tagjaival egyeztettek, és többnyire a visegrádi csoportot aktuálisan foglalkoztató problémákra reflektálnak), illetve a találkozók szintjét, időpontját az előre lefektetett elnökségi programok határozzák meg. A jelenleg magyar soros elnökség V4 Connects (A V4 összeköt) című programja az alábbi főbb fejezeteket tartalmazza: 1. Európai Visegrád, 2. Regionális Visegrád, 3. Digitális Visegrád, 4. Globális Visegrád.

Európai Visegrád

Az elnökségi program Európai Visegrád fejezetének alfejezetei az Európai Unió előtt álló, a V4-ek által legfontosabbnak tartott problémákra reflektál. Így az EU jövőjéről folyó párbeszédre, az európai partnerekkel való együttműködésre, a migrációs válság felelős kezelésére és az igazságügyi együttműködésre.

Az unió jövőjéről folyó vita kapcsán a program a V4-ek közös fellépését tűzi ki célul a „több Európa” versus „jobb és erősebb Európa” vitában, az utóbbi – vagy szó szerint az „erős nemzetek erős Európája” – mellett téve le a visegrádiak voksát. Az EU jövőjét meghatározó versenyképességi és a gazdasági felzárkózási kérdések kapcsán szót emelnek a belső piac elmélyítéséért, a kutatás-fejlesztés és az innováció fokozásáért, illetve a kohéziós és közös agrárpolitika szerepének fenntartásáért az elmaradottabb európai régiók gazdasági konvergenciája érdekében. Az európai biztonságot fenyegető kihívások kezelése érdekében az V4-ek fokozni kívánják a külső határvédelmet, a schengeni rendszer megfelelő működését, és prioritásként tekintenek a balkáni országok és a keleti partnerség országaival való együttműködésre. A program fontosnak tartja az EU kiszámíthatóságát, ígéreteinek teljesíthetőségét, s ennek érdekében koordinálni kívánja a V4-ek álláspontját számos európai kérdésben, így folytatni kívánja az uniós intézményekben folyó vitákat megelőző V4-es egyeztetést. Fontosnak tartja továbbá egy közös európai álláspont kialakítását és képviseletét a brexittárgyalásokat illetően.

Az uniós partnerekkel való együttműködés területén a V4-ek Németországgal, Ausztriával és Szlovéniával való konzultációjának folytatását, a Közép-európai Védelmi Együttműködés erősítését, továbbá az Északi-Balti nyolcakkal való párbeszéd folytatását emeli ki a program. Emellett a V4 fontosnak tartja az egyeztetést az Egyesült Királysággal a brexit, illetve Romániával és Bulgáriával a kohéziós politika kapcsán, s ez utóbbit javasolja kiterjeszteni Ausztriára, Szlovéniára és Horvátországra is.

A migrációs válság felelős kezelését illetően a program az átfogó válaszadást, a migráció uniós határokon kívüli megállítását, a V4-ek közös álláspontjának képviseletét tartja fontosnak, illetve elő kívánja segíteni az álláspontok koordinációját, a határrendészeti együttműködést és a V4-ek migrációs válságot kezelő platformjának hatékony működtetését.

Az igazságügyi együttműködés terén a jogszabályi környezet által biztosított belső stabilitást, a jogi segítségnyújtást, az áldozattá vált polgárok védelmét, illetve a nemzetközi érintettségű családok problémáinak rendezését emeli ki a program, s ennek érdekében két magas szintű nemzetközi szakkonferenciát is rendezni kíván.

Regionális Visegrád

Az elnökségi program Regionális Visegrád fejezetének alfejezetei három nagy területet érintenek. Egyrészt a Visegrádi csoporton belüli kapcsolatokat – V4-en belüli kapcsolatok, parlamenti dimenzió, Nemzetközi Visegrádi Alap. Másrészt a V4-ekkel szomszédos régiókkal fennálló kapcsolatokat – a Nyugat-Balkán és a keleti partnerség támogatása. Harmadrészt a V4-ek régióját érintő olyan szakpolitikai kérdéseket, mint a védelmi együttműködés, kül- és biztonságpolitika, nonproliferáció, továbbá az energiapolitika, energetikai infrastruktúra, klímapolitika, illetve a közlekedéspolitika és infrastruktúra.

A V4-eken belüli kapcsolatok terén a program a parlamentek közötti kapcsolatok és a regionális kohézió erősítését, a közös értékek népszerűsítését, a kulturális diplomácia erősítését, a nemzeti, etnikai és vallási kisebbségek, illetve kulturális örökségük védelmét, az ifjúság- és családpolitikát, a táplálkozás-egészségügy és népegészségügy, valamint fogyatékosságügy fókuszba helyezését, a sportot, illetve V4 közmédiumok együttműködését kívánja elősegíteni.

A szomszédságpolitika, a Nyugat-Balkán és a keleti partnerség támogatása kapcsán számos olyan rendezvényt és magas szintű találkozót tervez a magyar elnökség, amely a szóban forgó régiók országainak európai integrációját, illetve azt segíti elő, hogy a két térség és azok problémái az unió napirendjén maradjanak.

A védelmi együttműködés, kül- és biztonságpolitika, nonproliferáció témakörben a magyar elnökség elsősorban a már meglévő együttműködést kívánja folytatni, frissíteni és elmélyíteni, hiszen a Visegrádi csoport rendelkezik egy 2016–2018-as védelmi együttműködési akciótervvel, ahogy a terrorizmus elleni fellépés területén is vannak már együttműködési programjai. Itt is leginkább a változások követése, az alkalmazkodás és – amennyiben lehetőség van rá – a proaktivitás erősítése a kulcsfontosságú feladat.

Hasonlóan a védelmi együttműködéshez, az energiapolitika, energetikai infrastruktúra és klímapolitika területén is már létező és működő projekteket kíván támogatni a magyar V4-elnökség. Ennek döntő területe az észak–dél irányú interkonnektivitás erősítése, illetve az ellátásbiztonság és a piacintegrációs törekvések támogatása, továbbá a V4-ek energetikai és energia-infrastrukturális lépéseinek és folyamatainak összehangolása az EU energiaunióra vonatkozó terveivel. A klímapolitika terén részben a V4-ek és az EU klímapolitikájának összehangolása, a közös visegrádi álláspont lehetőség szerinti kialakítása és képviselete a magyar elnökség fő célkitűzése.

A közlekedéspolitika és infrastruktúra területre vonatkozó elnökségi program valamennyi rendezvénye és törekvése három fő célt szolgál: egyrészt az észak–déli közlekedési kapcsolatok erősítését, másrészt az országhatárok átjárhatóságának könnyítését, harmadrészt a közlekedési szakértők közötti együttműködés szorosabbá tételét.     

Digitális Visegrád

Az elnökségi program Digitális Visegrád című fejezete a digitális kor lehetőségeire és kihívásaira reflektál, s ebből a szempontból is tárgyalja a V4-ek versenyképességéhez tartozó szerteágazó szakte­rületeket és szakpolitikákat (pénzügy, kohézió, agrárpolitika, szociális dimenzió, gazdaságpolitika, munkaügy, ipar, tudomány, technológia, innováció, startupok, mezőgazdaság, környezet, vízügy), illetve ezek céljait és törekvéseit. Itt és most – nyilvánvalóan önkényesen – csupán há­rom olyan célra hívjuk fel a figyelmet, amelyet saját területünk szempontjából is kulcsfontosságúnak tartunk. Az első az elnökségi programnak az a kitétele, miszerint bármilyen digitalizációs kezdeményezés kulcsfontosságú eleme a digitális szakértelemmel rendelkező munkaerő. A második annak megfogalmazása, hogy a felnövekvő generációk munkaerőpiaci esélyei szempontjából is elkerülhetetlen a V4-országok oktatási rendszereinek azonnali és alapvető digitalizálása. A harmadik pedig, hogy a régió tehetségvonzási potenciáljának erősítése érdekében a magyar elnökség prioritásként kezeli a modern, nemzetkö­zi­­es­edő felsőoktatási szektor létrejöttét, megerősödését, megújulási képességét, oktatási és képzési programok indítását, erősítve ezzel a V4 szintű mobilitást.

Globális Visegrád

Végül az elnökségi program Globális Visegrád fejezete két területen foglalja össze a V4-ek prioritásait. Egyrészt az Európán kívüli partnerségek területén – Japán, Korea, USA, Afrikai Unió, Csendes-óceáni Szövetség. Másrészt a turizmus és a V4-régió országainak közös kulturális, gazdasági és turisztikai promóciója terén. E két részfejezet (V4 + partnerségek és közös nemzetközi fellépés; Turizmus és térségpromóció) fő célja olyan V4 formátumú rendezvények kezdeményezése, amelyek elősegítik régiónk láthatóságának, gazdasági kapcsolatainak és turisztikai lehetőségeinek fejlesztését.        


Szöveg: Dr. Tálas Péter

Fotó: kormany.hu

Megosztás a Facebook-on

Cimkék: V4 Connects, 2017

Beköltözés előtt a Ludovika Campus

    •  dsc9171

Több projektelem kivitelezése is a végéhez közeledik a Ludovika Campus beruházásban. Augusztusban beköltözhetővé válik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem újonnan épülő központi oktatási, rendészeti oktatási és kollégiumi épülete. Július 31-ével pedig befejeződött az Orczy-park rekonstrukciójának első üteme is, amivel párhuzamosan megkezdődtek a belsőépítészeti munkálatok a sportkomplexumban.

Az Üllői út mentén fekvő, huszonegyezer négyzetméter összterületű központi oktatási épület – az összekötő vasszerkezet kivételével – megkapta külső borítását. Beépítették a külső nyílászárókat és az impozáns üvegfalakat is, amelyeknek köszönhetően a város felé haladva betekinthetünk az Orczy-parkba. Beszerelték az épületgépészetet, és befejeződött a járófelületek burkolása. Az irodák többségét már berendezték, és az oktatótermekből is csupán a padsorok és a székek hiányoznak.

Hasonló stádiumban van a Diószeghy Sámuel utcai rendészeti oktatási és kollégiumi épület is. A két épület kívülről már elnyerte végleges formáját, folyamatban van a kollégiumi szobák bútorozása. Használatra készek a liftek, és az épületegyüttest a parkkal összekötő magasépítészeti acélszerkezet üvegborítását is rögzítették. A rendészeti komplexumot és a központi oktatási épületet idén szeptemberben, várhatóan az egyetemi tanévnyitó ünnepség keretében adják át, így az őszi félévtől már itt tanulhatnak az Államtudományi és Közigazgatási Kar, valamint a Rendészettudományi Kar hallgatói.

Látványosan halad a park Diószeghy Sámuel utca felőli oldalán elhelyezkedő sportlétesítmények építése is. Az összesen huszonháromezer négyzetmétert magába foglaló együttes kültéri sportpályái már korábban elkészültek, a közöttük haladó gyalogjáró kivitelezése zajlik. A sportcsarnokban elkészült a medencetér és a lelátósor kialakítása. Az acél tetőszerkezetet is rögzítették, így hamarosan itt is megkezdődhetnek a belsőépítészeti munkálatok. Elkészült a lövészklub épülete is, már csak a lövészethez szükséges belső speciális berendezések beépítésére vár; és az épület körüli környezetrendezés is folyamatban van. A multifunkciós komplexumot várhatóan 2017 végén vehetik birtokba a sportolni vágyók.

Folyamatban van a Ludovika Campus beruházás utolsó elemének megvalósítása is, a lovarda épület megújítása és az Orczy-park átfogó rekonstrukciója. A kertben megújul a növényzet, locsolórendszert építenek ki, és olyan új közösségi létesítményeket is építenek, mint a tóparti kávéház, játszótér, futókör, kültéri kondicionáló gépek és mosdók. Emellett a parkban talál végleges otthonra Kisfaludi Strobl Zsigmond Kossuth-szobra, amelyet a Kossuth tér rekonstrukcióját követően ajánlott fel az NKE számára az Országgyűlés Hivatala. Ezzel egy időben zajlik az egyetem informatikai fejlesztése is a parkon belül, ami a rugalmas és zavartalan internet- és belsőhálózat-elérést teszi lehetővé a hallgatók és dolgozók számára. A park a megújult lovarda épülettel kiegészülve teljes egészében jövő tavasszal lesz látogatható, de az Orczy-kert egy részét a nyár folyamán újra birtokba vehetik a kerületi lakosok.


Szöveg és fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on

Cimkék: Ludovika Campus, 2017

Karcolatok a könyvtárból 3. RÉSZ

    •  dsc8468
    •  dsc8444
    •  dsc8478
  • Előző
  • Következő

Féltve őrzött kincseink

Az egyetemi könyvtár és levéltár több mint 10 000 muzeális dokumentumot őriz. Ezek közül a legrégebbi az 1595- ben Lipcsében megjelent latin nyelvű, kiváló minőségben fennmaradt régi könyv, a De Bello Contra Turcas Suscipiendo Commentatio, Johannes Lauterbach von Noskowitz értekezése.

De Bello Contra Turcas Suscipiendo Commentatio avagy Történelmi áttekintés a törökök ellen vívandó háborúhoz Johannes Lauterbach von Noskowitz (~1550 – 1616) értekezés témája az oszmánok Európába való betörése.  Egy bizonyos Juan Andrés  katolikus hitre áttért – eredetileg muszlim – bírának a Confusión o confutación de la secta Mahomética y del Alcorán c. alkotásán alapszik.  Lauterbach értekezésének különlegessége abban mutatkozik meg leginkább, hogy nem csupán Juan Andrés művének értelmezéséhez nyújt segítséget, hanem számos történelmi adat, személyes gondolat, ötlet található meg benne a már említett háborúval kapcsolatban. Részletesen jellemzi az ellenséget, elénk tárja az erőviszonyokat, valamint leírja elképzeléseit arról, hogy szerinte miként kellene felvenni a harcot a törökkel, és hogy milyen várható nehézségekkel kell szembenézni. Habár Lauterbach végzettsége szerint ügyvéd volt, sok egyéb területeken is jártasságra tett szert: foglalkozott például műfordítással, versírással, dalszerzéssel is. Így a tág érdeklődési köréből adódóan nem meglepő, hogy a hadügy téren is rendelkezett némi tapasztalattal. A De Bello Contra Turcasban erről a következőképp tesz említést: „Jóllehet katonai táborokat épphogy csak láttam, mégis sok mindent megtudtam a hadügyekkel foglalkozó emberekkel való kapcsolataimnak köszönhetően, például hogy a csatarendet a legjobb négyszögletes alakzatban felállítani…”

Az értekezés a terjedelme (268 oldal) ellenére igen sok adatot közöl, számos egymástól időben távol eső történelmi eseményt, utalást tartalmaz. Például az ellenség eredetének és tetteinek hosszas ismertetése már önmagában nagy időszakot ölel fel (az első konkrét említett dátum Kr.u. 620, Jeruzsálem elfoglalása.

Lauterbach a műve elejétől fogva a török elleni harcra buzdítja Európa nemzeteit a béke fenntartása érdekében. Nézete szerint nincs helye megegyezésnek, tárgyalásnak. A megoldást a fegyver erejében, a nemzetek összefogásában és az isteni gondviselésben látja – ezért sem meglepő, hogy jó néhány bibliai idézettel, utalással is találkozunk. Buzdítása a küzdelemre – ahogy haladunk előre – erőteljes felszólítássá fokozódik majd. „Gyerünk hát, nemes s neves hősök, tartsátok távol Magyarország határaitól ezt a véretekre szomjazó szörnyeteget, üldözzétek egészen a Balkán-hegység bordélyházáig, vágjátok le ezt a vadkant, amely a Krisztusban szent hajtásokat letapossa!” A szerző szerint Európa helyzete válságos, de a még menthető, így sürgős intézkedésekre van szükség az ellenség megfékezéséhez. „Így, véleményem szerint, ahogy minél inkább növekedett az ellenség hitének ereje napról-napra ez idáig, és az istentelen török próféták minél inkább arra törekednek, hogy a szektájukat bővítsék, annál gyorsabban és hevesebben kellene a keresztény vezetőknek a gyógyíren gondolkodniuk” Nem rest több ízben is éles kritikával illetni az európai vezetőket tétlenkedésük és viszályaik miatt, hogy mindenkit ráébresszen a fenyegető veszélyre.    

Lauterbach a kezdeti buzdítás után rátér a törökök bemutatására. Teljhatalmú uralkodójukat gátlástalannak és kegyetlennek írja le, aki mindenre képes a birodalma határainak kiterjesztése érdekében. A szerző név szerint egyszer sem említi meg az uralkodót, csupán Turcicus Tyrannusnak (avagy egyszerűen csak Tyrannusnak, vagyis Zsarnoknak) nevezi. A Tyrannusról a második fejezetben ír részletesebben, ahol az is kiderül, hogy megölette öt testvérét ágyasaikkal együtt. A Zsarnok továbbá roppantul ravasz és megfontolt, a „vakszerencsében sosem bízik”.

A törökök terve is csakhamar elénk tárul: miután már nagyjából Magyarországot sikerült megtörniük, vallási és belviszály keltésével a Germán Birodalomba való betörést tűzték ki célul.

A törökök „eredetének” és szokásainak bemutatására Lauterbach nagy hangsúlyt fektetet, de szóba kerül többek közt II. Orbán pápa 1095-ben összehívott zsinatja és az azt követő I. keresztes hadjárat, a Szentföld elfoglalása, amit a keresztesek nyolcvannyolc éven át a hatalmukban tartottak kezdvén az első jeruzsálemi uralkodótól, Bouillon Gottfriedtól egészen Guido Lusignan jeruzsálemi királyig, majd Szaladin által bevett Jeruzsálemről.

Az értekezésben számos hírességet említ meg a szerző, akik képesek voltak komoly csapást mérni a törökökre, de emellett Lauterbach több ízben is megemlíti Timur Lenket (Tamerlánt), a mongol hódítót, Usumcassanest, a perzsa uralkodót, III. Vlad havasalföldi fejedelmet és V. Károly német-római császárt is, aki megfutamította I. Szulejmánt Bécs ostrománál.

A törökök jellemzése kapcsán a szöveg elején Lauterbach határozottan kijelenti, hogy az ellenség ereje nagyon fejlett minden téren. És csakugyan, ha valaki látta már szemei előtt a török népnek a már évszázadokon át ismétlődő győzelmeit a keresztények és barbár törzsek fölött, lehetetlen, hogy ne borzadna el a rémülettől, és hogy ez ne keltene hatalmas félelmet..”Ki ne ismerné el, hogy a törökök tehetős katonaságuk hadgyakorlatiban folyton a legvégső szintig jutottak, hogy legyőzhetetlennek tűnjenek…” Talán azon célból ír erről a szerző, hogy jobban felhívja a figyelmet a veszélyre. Később azonban már nem nyilatkozik ilyen elismerően a török erőkről: „A harmadik csoporthoz tartoznak az asappik, akiket városok és helytartóságok élére rendelnek ki, amelyektől az adót is beszedik. Erő, az semmi sincs bennük, mivel ahogy hirtelen összesereglenek, védtelenek, rosszul kiképzettek, és csak sarló alakú rövid kardod (gladiust) viselnek íjjal és tegezzel.”A janicsárok testőrök s egyben szolgák is, és noha keresztények voltak, többé semmilyen vallásuk sincsen, s úgy ítélhetjük meg, hogy emiatt keveset adnak a hűségre… Az erejüket, ha alaposan megvizsgáljuk, a bátor férfiakat nem kell, hogy megrémítse, mivel a szolgák nem rendelkeznek a szellemnek (léleknek) ama nemes szabadságával, amely egy katonáskodással foglalkozó férfitól megkívántatik. És meg kell említsem védelmi eszközeik hiányosságát, mivel hosszú öltözetben, lábvértet felöltve, fegyverzet nélkül, időnként bőrt viselve kezdenek bele a harcba; rövidebb lándzsákat,  acinacést és karabélyokat használnak, amelyekkel jóllehet Ázsia harcot kerülő népeit megfutamították, de a germánok, hispánok és itáliaiak, akiket kemény vas borít be, jól tűrik a rohamaikat, és ha szemtől szembe kell megütközni, szúrásaikkal végeznek velük.”

Amit a szerző többször is egyértelműen kiemel, az a törökök mérhetetlen gazdagsága, hatalmas létszáma és erkölcsi alávalósága. „Ha az egyik sereg megsemmisülne, az uralkodó (Zsarnok) egy újabb, kétszer akkora sereget tudna kiállítani helyette, és sok tízezer emberrel tudná újra feltölteni csapatait.” Azt is szóba kerül, hogy a nagy létszámuk ellenére se mindig túl hatékony ellenfelek: „Habár nem mindig volt hasznukra nagy létszámuk, különben nem verte volna meg őket annyiszor havasalföldi Dracula, moldovai István, Hunyadi (atya és fia) és Szkander bég; és nem űzték volna ki oly sokszor őket táboraikból.”

Külön figyelmet érdemel a könyvben a Portáról szóló leírás: „Az adófizető bizánci királynál tartózkodó emberek, az egész udvari kísérettel együtt, amit Portának neveznek, szám szerint negyvenezer ember, rémületet kelthetnek az ember szívében, ha ijedős és tudatlan. A tapasztaltabbak ugyanis tudják, hogy ennek a számnak a negyedrészét vadászok, istállós fiúk, vargák, baromfihizlalók, sátor felügyelők; szék, kantár és sarkantyúkészítők; kertészek, szakácsok, mesteremberek és más művészek, markotányosok, valamint tábori inasok teszik ki… Ha valaki tehát helyesen méri fel ezeket az erőket, sokkalta kisebbnek fognak tűnni, mint amekkorának azt a legtöbben hitték.”

Végezetül a könyv tartalmazza Lauterbach személyes meglátásait, javaslatait, és terveit. Lauterbach mindenekelőtt hangsúlyozza Németország kiemelt szerepét, így elengedhetetlennek tartja, hogy Németország is részt vegyen a török ellenes háborúban. Hangsúlyozza a német gyalogság kiválóságát: „A mi korunkban meg hétszáz német ölt le ötezer törököt Plumbinum közelében, viszont az Istent nem szabad ismételten kísérteni, és az ellenség erejét sem szabad semmibe venni.” „Ma pedig a német gyalogság, ügyesen csatasorba rendeződve a lovasok rohamait rendszerint bátran felfogják, és az önfegyelmük dicsőségével kitűnnek a többi európai nemzet közül. És az ő példájukat követve a gallok, itáliaiak és a hispánok minthogy ezt ők maguk sem tagadják csak lassanként tanulták meg felállítani csatarendjüket…” A szerző alapvetően a gyalogságot részesíti előnyben, a makedón phalanxot kiváltképp hatékonynak tartja. Mindezek mellett elismeri a lovasság fontosságát is. Őket elsősorban a felderítésnél, szállításnál és az ellenség megzavarásánál tartja hasznosnak.

Kiemelten hibáztatja a görögöket saját viszályaik miatt, és amiért korábban nem állították meg a közelgő veszélyt.  A franciákat teljes tétlenségük miatt dorgálja, és félelmét fejezi ki, hogy Anglia is követni fogja a példájukat. A bajok másik forrásának egész Európa erkölcsi állapotár tartja: „Ha gondosan megvizsgáljuk nagyszámú és irdatlan vétkünket, melyekkel kivívtuk az Isten haragját, rákényszerülünk, hogy beismerjük, hogy szabad utat biztosítottunk egy ilyen vad népség számára.” A fennálló helyzetet súlyosbítják a következő tények: az erdélyiek a törököknek adófizetői, a lengyeleket sakkban tartják, míg Magyarországot elfoglalták, (így az ellenség kezére jutott az országban található nagy mennyiségű érc), Konstantinápoly az ellenség birtokában van.

Lauterbach a következő intézkedéseket szorgalmazza könyvében: a katonai fegyelem megerősítését, mindenféle belső viszály elvetését, a korrupció visszaszorítását, új hidak építését, és egy új lovagrend megalapítását.


Szerző: Varga Kristóf ókori nyelvi és klasszika-filológus, a könyv fordítója

Fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on


A hét hallgatója

    • pato webre

Pató Viktória Lilla: NKE NETK – nemzetközi közszolgálati kapcsolatok

Viktória számára nem volt tudatos választás az NKE. Célja az volt, hogy ne egy „hétköznapi” képzést végezzen el. Azonban a szerencséjének és a pozitív gondolkodásának köszönhetően véleménye szerint rengeteget sikerült profitálnia az egyetemi évekből. Rávilágított, hogy szerinte az egyetemi képzés fontossága nem feltétlen a lexikális tudás elsajátításában rejlik, hanem abban, hogy az ember megtapasztalja az értelmiségi atmoszférát és attitűdöt. Őszintén bevallotta, hogy az első héten még naiv gólyaként nem igazán tudta, hogy mi a különbség a közigazgatás és a közgazdaságtan között. A félév végére viszont már nyugtázta, hogy jó felsőoktatási intézményt választott. „Dr. Horváth Attila az első félév során nagyon jól megtanította a közigazgatás alapintézményeit egy olyan embernek, aki laikusként jelentkezett egy ismeretlen egyetemre. Egy biztos alapot adott. Szigorú volt, de megszerettette velem a közigazgatást, és felkeltette az érdeklődésem a közszolgálati pálya iránt” – mondta.

Viktória egyetemi éveinek egyik meghatározó pontja volt, amikor jelentkezett az Erasmus külföldi mobilitási programra, az olaszországi Milánóba. „Szerintem mindenkinek szüksége van arra, hogy négy-öt hónapot egyedül töltsön külföldön ahhoz, hogy felnőjön.” A program több lehetőséget is eredményezett: önkéntesként dolgozott az Európai Unió pavilonjánál Milánóban a Világkiállításon (EXPO 2015), ami után felajánlottak számára egy újabb lehetőséget a magyar pavilonnál. Itt a magyar állam imázsépítésével foglalkozhatott nemzetközi környezetben. „Ez adta meg az irányt, hogy a jövőben a diplomácia felé orientálódjak, és jelentkezzek az NKE nemzetközi mesterképzésére.” Viktória az alapképzés kötelező szakmai gyakorlatát 2014-ben az Alkotmánybíróságon teljesítette, ahol együtt dolgozhatott Paczolay Péterrel, az ország leendő római nagykövetével. A mesterképzés során a Nemzetgazdasági Minisztérium protokollosztályán lehetett ösztöndíjas gyakornok öt hónapon keresztül. Karrierjének következő állomása az olaszországi magyar nagykövetség volt, ahol négy és fél hónapot tölthetett el. „A követségen nagyon jó volt a munkakörnyezet. Minden intézményi feltétel, amit a gyakornoki lehetőség kínált számomra, egyedülállóan fantasztikus volt!” Viktória kiemelte, hogy a kint eltöltött rövid idő alatt a követségen dolgozók átéltek egy miniszteri látogatást, egy nagykövetváltást, valamint olyan szervezeti változásokat, amilyenek más diplomáciai intézményben 10 év alatt történnek csak meg. Sikerült kiépítenie egy olyan diplomáciai kapcsolati hálót, amivel ilyen fiatalon nagyon kevesen rendelkeznek. „Nem születtem kapcsolatokkal. Viszont valahogy úgy érzem, hogy az évek során minden a kezemre játszott!”

A gyakorlati tapasztalatszerzés mellett nem hanyagolta el az egyetem által kínált közösségi és tudományos lehetőségeket sem: az első években az egyetemi kézilabdacsapatot erősítette, a mesterképzésen pedig részt vett a NETK Európa Tanulmányok TDK munkájában. A Nők a maffiában című dolgozatával az ITDK-n első helyezést és különdíjat, az OTDK-n különdíjat nyert. A jövőre nézve Viktória ismertette, hogy felvették a Közigazgatás-tudományi Doktori Iskolába, ahol európai uniós témával szeretne foglalkozni, emellett megpályázta az Új Nemzeti Kiválósági Program felhívását is. Karrierszempontból számos terve van: a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram segítségével szeretne felvételt nyerni a Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz, vagy az Európai Külügyi Szolgálat egyik külképviseleténél kívánna elhelyezkedni. Hosszú távú álma egy kiküldetés elnyerése.

Végül Viktória kiemelte, hogy az NKE-n kiemelkedő az oktatói gárda, megfelelő szakemberekkel és forrásokkal rendelkezik az egyetem, és mindezt struktúrában kell szintetizálni. Hangsúlyozta, hogy a jogi oktatás néhány területét magas színvonalon sajátíthatják el a hallgatók, nevezetesen a közigazgatási jogot, az alkotmányjogot, valamint a nemzetközi és uniós jogot emelte ki. Ezek a témakörök az Erasmus és a nemzetközi gyakorlati tapasztalatok után értékelődtek fel számára, amelyek során kialakult benne az elhatározás, hogy a közszolgálaton belül a diplomácia lesz az ő szakterülete: „A nemzetközi joghoz és az EU-s joghoz meg kell érni!”

Mit jelent számodra az NKE? – Lehetőséget!


Szerző: Podobni István

Fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on


Egyetemi gólyatábor Tatán

    •  dsc1434 2
    •  dsc1232 2
    •  dsc1244 2
    •  dsc1249 2
    •  dsc1261 2
    •  dsc1272 2
    •  dsc1278 2
    •  dsc1306 2
    •  dsc1285 2
    •  dsc1324 2
    •  dsc1356 2
    •  dsc1374 2
    •  dsc1378 2
    •  dsc1444 2
    •  dsc1470 2
  • Előző
  • Következő

Harmadik alkalommal szervezte meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem a felsőoktatásban résztvevő hallgatók által leginkább várt programot, az egyetemi gólyatábort. Mintegy 500 frissen felvett gólya vett részt az első NKE-s rendezvényén, ahol az intézmény különböző színeibe öltözve mind az 5 kar képviseltette magát a tatai táborban.

„Ahhoz hogy az egyetemünkre jelentkezzenek, egy alapszintű bátorságra, elkötelezettségre van szükség. Azok, akik az egyetemi képzéseink közül a „veszélyesebbeket” választották, többletkötelezettségről tettek tanúbizonyságot, így többletköszönet jár érte” – mondta el Prof. Dr. Patyi András, a gólyatábor információs napján. Az egyetem rektora beszédében egyaránt kitért az egyetem múltjára, jelenére és jövőjére. Kiemelte, hogy az NKE-t gyakran érik alaptalan támadások és vádaskodások, sokszor nevezik kivételezett egyetemnek. Véleménye szerint ez az állítás nem állja meg a helyét, mivel az elmúlt évtizedek felsőoktatás-fejlesztéséből az NKE jogelőd intézményei rendre kimaradtak. Amíg más intézmények sorra újították fel kampuszaikat, addig a széttagolt közszolgálatot érintő képzésekre nem fordított elegendő figyelmet az adott kormányzat. Azonban az NKE és ezzel együtt a Ludovika Campus létrejöttével újra méltó helyet foglalhat el az államtudományi képzési terület a magyar felsőoktatási palettán. „Önök lesznek az új campus első honfoglalói” – szólt az elsőévesekhez Patyi András, aki hozzátette, hogy szeptembertől ők már a Ludovika Campus új oktatási épületében, speciális kiképzőegységében és sportkomplexumában kezdhetik meg tanulmányaikat. A rektor kiemelte, hogy az NKE hallgatói mind olyan tanulmányokat folytatnak, amelyek az állam alapműködéséhez elengedhetetlenek. Reményét fejezte ki, hogy a közszolgálat különböző területén, de mégis egy intézményben tanuló hallgatók egy igazi közösséget fognak alkotni, tovább bővítve az egyetemi hagyományokat.

Az információs napon Michl József, a gólyatábornak helyt adó Tata város polgármestere is köszöntötte az NKE új hallgatóit. Beszédében hangsúlyozta, hogy Tatát a „vizek városa” névvel is szokták illetni, így kiemelt öröm számára, hogy az egyetem képzési struktúrájában megjelent a víztudományi képzés. Emellett felhívta a figyelmet, hogy diploma megszerzése után a város várja a végzett hallgatókat. „Nem csak az államnak, hanem az önkormányzatoknak is nagy szüksége van az ilyen kiváló szakemberekre” – tette hozzá.  

„Ez az első találkozási pont a hallgatók számára az egyetemmel, így igyekeztünk nagy energiákat fektetni a szervezésbe, hiszen az első benyomást itt szerzik a hallgatók az egyetemről” – nyilatkozta honlapunk érdeklődésére Kosztrihán Dávid. Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnöke szerint külön „egzotikuma” a tábornak, hogy a civil és a hivatásos hallgatók együtt vesznek részt a programokon. Elmondta, hogy a tábort bemutatkozással és ismerkedéssel kezdik, majd információs- és sportnap várja a hallgatókat. De a tábor után sem engedik el a gólyák kezét: a kari orientációs programok mellett gólyabállal és közös NKE Vibes party-val, valamint számos egyéb rendezvénnyel is készülnek, mint például az NKE Borkollégium, filmklubok és sportrendezvények. „Vegyenek részt minél több programon, minél több rendezvényen! Így találnak maguknak fórumot a kikapcsolódásra, önmaguk fejlesztésére és a közösségépítésre. Úgy gondolom, hogy az egyetemi évek a tanulás mellett arról is szólnak, hogy egy közösség tagjaivá válunk. Ennek a legfontosabb eszköze pedig a részvétel!”- tette hozzá Kosztrihán Dávid.

A gólyatáborban a hallgatók első kézből kaphattak információt az egyetemi vezetőktől, oktatóktól és felsőbbéves hallgatóktól. A háromnapos rendezvényen nem maradhattak el a sportversenyek, a csapatépítések és az éjszakába nyúló közös bulik sem. A gólyatábor után már csak rövid idejük marad a hallgatóknak a nyárból, hiszen a hivatásosok számára megkezdődik az alapkiképzés, míg a civil gólyáknak az orientációs gólyahét. Az egyetemi tanévnyitó ünnepség után pedig már hivatalosan is megkezdődhet az oktatás a Ludovika Campuson.

Szöveg: Podobni István

Fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on

Cimkék: EHÖK, Gólyatábor, 2017

Honvédelmi igazgatási továbbképzés civileknek

    • photo 20170519 110054
    • photo 20170519 100829
    • photo 20170519 100853
  • Előző
  • Következő

A védelmi, honvédelmi igazgatásba nyújt bevezetést a Nemzeti Közszolgálati Egyetem új továbbképzése, amelynek célja többek között az, hogy a honvédelemben közreműködő szerveknél dolgozó kormánytisztviselőknek széles körű ismeretet nyújtson a honvédelem rendszeréről a jelenlegi biztonságpolitikai környezet előzetes bemutatásával, valamint a honvédelmi ágazat különleges jogrendi felkészülésére vonatkozó ismeretek átadásával.

A kurzus a honvédelmi felkészítés területén teljesen egyedülálló, hiszen a rendszeres honvédelmi igazgatási tanfolyamokat eddig csak katonák és a honvédségnél dolgozó kormánytisztviselők végezték el. Az NKE Fenntartói Testület szándékának megfelelően azonban az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara (HHK) a közszolgálati tisztviselők képzéséért felelős Államtudományi és Közigazgatási Karral (ÁKK) együttműködésben új kaput nyitott a civil közigazgatás irányába, és olyan tanfolyamot hoztak létre, amely a közigazgatásban foglalkoztatott tisztviselők számára elérhető.

A képzés célja a honvédelem és különösen a Magyar Honvédség mint sajátos állami alrendszer bemutatása, valamint a válsághelyzeti felkészülés honvédelmi vonatkozásainak megismertetése, ideértve az alaptörvényi különleges jogrend eseteit (rendkívüli állapot, szükségállapot, megelőző védelmi helyzet, terrorveszélyhelyzet, váratlan támadás, veszélyhelyzet) és a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet egyaránt. Az oktatók a honvédelmi igazgatás döntés-előkészítő és szakmai szerveinél beosztásban lévők számára a honvédelmi igazgatást átfogóan, elméleti és gyakorlati aspektusból kívánták bemutatni. A képzés eredményeként a résztvevők nem csupán szűk szakterületük szabályozási és gyakorlati sajátosságait ismerték meg, hanem holisztikus áttekintést kaptak a teljes hazai honvédelmi igazgatásról is. A továbbképzés által felölelt ismeretanyag nélkülözhetetlen az olyan, honvédelemben közreműködő szervnél betöltött kormánytisztviselői munkakör ellátásához, amely részben vagy egészben honvédelmi feladatok végzésével jár vagy járhat. A tanfolyami végzettség feltétele a tanfolyamon való 100%-os jelenlét és sikeres írásbeli vizsga volt.

Magyarország függetlenségének, területi épségének és integritásának fegyveres védelme elsősorban a Magyar Honvédségre, másodsorban a rendvédelmi és más szervek közreműködésére, az állampolgárok hazafias elkötelezettségére és áldozatkészségére épül. A modern hadviselés és az azon túli biztonsági kihívások robbanásszerű fejlődésével az ország fegyveres védelme nagyságrendekkel komplexebbé és aktívabbá vált – teret adva ezzel a fegyveres testületek és a civil közigazgatás közti mindennapi együttműködésnek. E kihívások miatt különösen nagy jelentőségű azon civilek védelmi, honvédelmi képzése, akik a honvédelemben közreműködő szerveknél töltenek be beosztást, illetve akik munkájuk során közvetve vagy közvetlenül védelmi, honvédelmi feladatokkal kerülnek kapcsolatba. Szükség volt egy olyan képzésre, amelynek célja a honvédelmi igazgatás döntés-előkészítő és szakmai szerveinél beosztásban lévők számára a védelmi, illetve honvédelmi igazgatás átfogó, elméleti és gyakorlati aspektusból történő bemutatása. Egy ilyen képzés fontossága továbbá abban is megragadható, hogy a védelem terén is lehetőséget teremt a civil közigazgatási szakemberek tapasztalatainak, ismereteinek bővítésére és az esetleges szakmai kérdéseik, javaslataik becsatornázására, ezzel támogatva az állam- és közszolgálat-fejlesztést. E továbbképzés ezáltal nélkülözhetetlen – a honvédelmi törvényben felsorolt – a honvédelemben közreműködő szerveknél betöltött minden olyan beosztáshoz, amely részben vagy egészben honvédelmi feladatok végzésével jár, vagy járhat.

Az első kurzust 2017 májusában az NKE HHK, az NKE ÁKK Vezető- és Továbbképzési Központja, valamint a Honvédelmi Minisztérium Védelmi Igazgatási Főosztálya Honvédelmi igazgatási ismeretek kormánytisztviselőknek címmel szervezte meg a Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campuson.

A tanfolyamot Dr. Szászi Gábor ezredes, a HHK oktatási dékánhelyettese, valamint Dr. Varga Attila Ferenc ezredes, a HM Védelmi Igazgatási Főosztályának vezetője nyitotta meg. A tematikát úgy állították össze, hogy a hallgatók a lehető legszélesebb képet kapják a honvédelem rendszeréről és az ahhoz kapcsolódó közigazgatási feladatokról. Az első modulban bemutatták Magyarország biztonságpolitikai környezetét, valamint azokat a nemzetközi biztonságpolitikai trendeket, amelyek közvetlenül is befolyásolják hazánk biztonságának alakulását és ezáltal az állam honvédelmi feladatait. Az előadásokon nagy hangsúlyt fektettek az új típusú biztonsági kihívásokra, amelyek kiemelten jelentősek hazánk biztonsága szempontjából. Ezek keretében a hallgatók információkhoz jutottak a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetről, a terrorizmussal kapcsolatos kihívásokról és jelenségekről, az új típusú biztonsági környezettel összefüggésben a NATO válaszairól és lehetőségeiről.

A második tantárgyblokk oktatása során a hallgatók megismerhették Magyarország honvédelmének alkotmányos alapjait és a védelmi alkotmány rendszerét, nagy figyelmet szentelve a különleges jogrend fogalmának, a magyar jogrendszerben fellelhető különleges jogrendtípusoknak, valamint az azokban bevezethető rendkívüli intézkedések rendszerének. Ugyancsak kiemelt téma volt a honvédelem felső szintű vezetésének és irányításának kérdésköre, amely révén a hallgatóság megismerhette a honvédelem rendszerét, irányítási és vezetési mechanizmusait, valamint szervezeti felépítését és közjogi struktúráját.

A képzés harmadik modulja tartalmazta a szoros értelemben vett védelmi igazgatás kérdéskörét. Ennek oktatása során a hallgatók megismerhették a honvédelmi igazgatás fogalmát, rendeltetését, rendszerét és feladatait, valamint a biztonsági környezet változásainak a védelmi igazgatásra gyakorolt hatását. Ismereteket szereztek továbbá a honvédelmi igazgatás egyes speciális területeiről is, mint például a Honvédelmi Katasztrófavédelmi Rendszer, a nemzetgazdaság védelmi célú felkészítése vagy a NATO Válságreagálási Rendszere, és az azzal összhangban álló Nemzeti Intézkedési Rendszer.

A tanfolyam negyedik, egyben utolsó része a honvédelmi igazgatás egy részterületét, a katonai igazgatás rendszerét mutatta be. Ennek során a hallgatók megismerhették a katonai igazgatás rendszerét, hatósági és hadkiegészítési feladatait. Ismereteket szerezhettek továbbá a katonai és a honvédelmi igazgatás viszonyrendszeréről, a katonai igazgatás egyes különleges jogrendi feladatairól és felkészülési intézményeiről, valamint az önkéntes tartalékos rendszerről.

Az elméleti képzést a HHK Haditechnikai Tanszékének gyakorlati bemutatója követte, amely során a Magyar Honvédségben rendszeresített és alkalmazott kézifegyvereket, illetve gépjármű-technikai eszközöket mutatták be. A tanfolyam zárásaként egy írásbeli teszt kitöltésével az 58 beiskolázott résztvevő sikeresen adott számot a képzés három napja alatt szerzett tudásáról.

A Honvédelmi igazgatási ismeretek kormánytisztviselőknek című képzés a szervezők tervei alapján egy rendszeres tanfolyamsorozat első lépését jelentette, amelyet – a tisztviselői igények függvényében – minden tanulmányi félévben indítanak.


Szöveg: Dr. Petruska Ferenc őrnagy, egyetemi tanársegéd

Megosztás a Facebook-on


Hallgatói élmények az Erasmuson

    • nemetrorszag szakgyak antal kristof
    • anglia tanulmanyok mahr anna
    • spanyolorszag tanulmanyok fidrich mark
  • Előző
  • Következő

Rengeteg pozitív élménnyel, hasznos tudással és őszinte elégedettséggel tértek haza az elmúlt tanév végén az NKE Erasmus+ programban részt vevő hallgatói. Egy részük tanulmányi mobilitás keretében tartózkodott külföldön, másik részük pedig szakmai gyakorlat vagy a kutatás lehetősége miatt utazott ki a partnerintézményekhez. Az ott szerzett tanulmányi és gyakorlati tapasztalatukról beszámolót készítő hallgatók gondolataiból válogattunk a következő összeállításban, ezzel is hozzájárulva a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen is igen közismert program további népszerűsítéséhez.

Úgy gondolom, hogy az Erasmus program nagyszerű dolog, mely hozzájárult mind a szakmai, mind a nyelvi és személyiségi fejlődéshez. Amellett, hogy bővül a tudásunk, megismerkedünk egy másik ország oktatásával, idegen nyelven tanulhatunk, sőt talpraesettebbé és önállóbbá is válunk. Ezen felül szintén nagyon fontosnak gondoltam, hogy lehetőségem nyílhat a program keretei közt számos más kultúra, szokás, hagyomány, étel stb. megismerésére, barátságok szövődésére. Tehát csupa – főként egy nemzetközi igazgatás szakos hallgató számára – elengedhetetlen fontosságú dolgot nyújtó lehetőségről van szó.” – vélekedett Kertész Nóra, akinek Spanyolországban, Leónban volt lehetősége eltölteni egy tanulmányi félévet, elsőként intézményünkből.

Egyetemünkön a programmal azonban nem csak a közkedvelt, mediterrán térségekbe lehet eljutni, hanem Európa számos más, távoli országaiba is. Igazán „extrém”, különleges körülmények között tanulhatott Meszner Dorottya Finnországban, aki az Északi-sarkkörön, a Mikulás révén híres Rovaniemiben töltötte mobilitását. „Az Erasmus+ program olyan élményekkel és tapasztalatokkal gazdagított, melyeket szavakkal nehéz kifejezni […] Motivációt, erőt, reményt, célokat, álmokat, barátokat és új gondolatokat kaptam ebben az 5 hónapban, ami véleményem szerint annak is köszönhető, hogy azt egy ilyen nem mindennapi közegben töltöttem […] Minden nap egy új kihívással telt, hiszen a -20 fok, a hóvihar, a 3 óra világosság vagy éppen az éjszaka is meglévő világosság egy sokak által meg nem tapasztalt világot mutatott be számomra.” – írta Dorottya. Egy másik, kint tartózkodó társa is hasonlóképpen fogalmazott: „Úgy érzem, hogy a mögöttem hagyott félév igazán mély nyomokat hagyott bennem, egyrészt jobban megismertem saját magamat, másrészt fejleszteni tudtam a személyiségemet is. Ma már olyan feladatokat is könnyedén elvégzek egyedül, amikre korábban nem lettem volna képes, könnyedebben kommunikálok mind magyar, mind angol nyelven, könnyebben kezdeményezek beszélgetéseket, feltalálom magamat társaságban, valamint úgy érzem, jellemem is sokat erősödött az 5 hónap folyamán […] Úgy hiszem, hogy az Erasmus élményét pontosan megfogalmazni és szóban átadni nem lehet, csupán körbeírni. Éppen ezért szeretnék […] mindenkit arra ösztönözni, hogy használja ki ezt a fantasztikus lehetőséget, mert különben soha nem fogja megtudni, hogy mennyivel színesebbé válik az élet az Erasmuson töltött időszak alatt és az után.

Az Erasmus nem egy félév az életedben, hanem az életed egy félévben!” - teljesen azonosulni tudok a Programot legjobban jellemző mondással, hiszen életem eddigi legszebb időszakát, legszebb élményeit köszönhetem az Erasmusomnak! Az Erasmusom nem csak a kinti egyetem kínálatai és a nyelvtanulási lehetőségek miatt érte meg igazán, hanem mert odakint egy nagyon jó nemzetközi közösségnek lehettem a részese és sok baráttal gazdagodtam! Persze nagyon fontos dolog kiemelni a nyelvtanulást is, hiszen a kinti nyelvgyakorlási lehetőségek és a rendkívül intenzív nyelvi közeg nagymértékben megerősíti az ember nyelvtudását. Nem beszélve arról, hogy sokat lehet tanulni más nemzetektől, melynek következtében kulturálisan is érzékenyebb és nyitottabb is leszel a világ felé, és amely tapasztalat önmagában is egy rendkívül fontos kívánalom a nemzetközi pályára készülőknek.”- írta Tóth Bálint (NETK) a Németországban eltöltött félévéről, akinek sikerült megnyerni az Erasmus programon belül a Campus Mundi támogatást is.

A Hadtudományi és Honvédtisztképző Karról 5 társával Varsóban tanuló Gálik Ádám így élte meg az első heteket: „Az első benyomás az egyetemmel kapcsolatban egyértelműen pozitív volt és ez szerencsére nem is változott meg. A tanárainkat a kinti segítőink segítségével könnyen fel tudtuk keresni és meg tudtuk velük beszélni a teendőket. A kinti tanárok rendkívül rugalmasak és kedvesek. Az is pozitív volt, hogy az oktatás valójában csak 2 héttel a kiérkezés után kezdődött, így volt időnk feltérképezni az egyetemet és a várost.

A program számos olyan újdonságot is nyújt a résztvevők számára, melyeket hazánkban nem, csak külföldi részképzés során lehet – és kell – megtapasztalni. Ez derül ki Kolumbán Ágotának, a Rendészettudományi Kar hallgatójának írásából: „A tanév megkezdését követően, amikor a diákok visszatértek az iskolába, megfigyelhettük azt is, hogy az ottani képzési rendszer milyen mértékben eltér az itthon tapasztaltaktól. Az ottani diákok egyáltalán nem hordanak egyenruhát, nincs sorakozó […] Ők teljesen civil tanulók, akik csak és kizárólag elméleti képzésben részesülnek […] Úgy érzem, hogy olyan ismeretekkel gazdagodtam, amelyeket a jövőben is kamatoztathatok és hasznomra válhatnak.

Azok is örülhettek azonban, akik szakmai gyakorlatukat töltötték külföldön, mint például Puszta Márk: „Azért jelentkeztem a programba, mert szerintem a kötelező szakmai gyakorlat elvégzésének egyik leghasznosabb módja, ha külföldön történik. Azokon a feladatokon túl, amellyel belföldön találkozhat a hallgató, olyan különleges helyzetekkel kell megbirkózni, mint: egy idegen kultúra megismerése, idegen nyelv napi szintű, munkakörnyezetben történő használása, szociális kapcsolatok kiépítése, teljes önellátás. Ezeken a helyzeteken keresztül viszont felbecsülhetetlen tudás és tapasztalat szerezhető.

Végzős alapképzéses hallgatónk, a pozsonyi magyar nagykövetségen dolgozó ÁKK-s Soltész Péter is ezt a gondolatot erősítette: „A szakmai gyakorlat nagy segítség volt arra, hogy feltárjam magam előtt a hiányosságaimat és a fejlesztendő területeimet, valamint meggyőzött arról, hogy jó cél a diplomácia, viszont rengeteget kell tanulni. Remélem, hogy a jövőben is sikerül mesterképzés alatt kijutni Erasmus szakmai gyakorlattal külföldre […]”. Erre jelenleg mindenkinek megvan a reális esélye, ugyanis képzési ciklusonként 12 hónapot lehet külföldön tölteni, így több alkalommal is ki lehet utazni szakmai gyakorlatra, de akár tanulmányi mobilitásra is, mellyel még jobban lehet fokozni az Erasmus+ program által nyújtott fantasztikus élményeket és életre szóló lehetőségeket.

A cikk írójaként, korábbi Erasmusos hallgatóként én is őszintén ajánlom mindenkinek, hogy adja meg saját magának a lehetőséget, és ne zárkózzon el a pályázás elől. Látható, hogy a program olyan utat nyit meg a résztvevők számára, olyan ajtókat tár fel a kiutazók előtt, melyre korábban, otthon egyáltalán nem is számítanának.


Szöveg: Szarvas Gellért (ÁKK)

Fotó: Antal Kristóf (NETK)

Megosztás a Facebook-on


Az ÁKK-nak nemzetpolitikai missziója van

    •  dsc0180 2

2017 áprilisától a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Kar hazánk legnagyobb egyetemi karává vált azzal, hogy szervezetébe integrálódott a közel százezer tisztviselő továbbképzéséért felelős Vezető- és Továbbképzési Intézet. A kar missziójáról, nemzetépítő szerepéről és a szeptemberben induló államtudományi mesterképzésről beszélgettünk Prof. Dr. Kis Norbert dékánnal.

Július 1-jén volt a közszolgálati tisztviselők napja. Mit jelent a kar számára ez a nap?

Kis Norbert: A kar és jogelődjei 1978 óta, négy évtizeden át tisztviselők generációit készítették fel a pályára. Idén indul útnak a 40. évfolyam. A magyar közszolgálat is sok formaváltáson esett át, mióta 25 éve hatályba lépett a köztisztviselői törvény, így ennek kar története is fordulatos volt. A lényeg azonban mindig az volt, hogy ez a magyar közigazgatás képzési bázisa. 2014-től minden évben minden magyar tisztviselő részt vesz néhány NKE-s továbbképzésen egyéni fejlesztési terve alapján. Azt mondhatom, hogy a tisztviselők és a közigazgatás ünnepe július 1-jén a mi ünnepünk is, ezért július 5-én „Közigazgatási Juliális”-t rendeztünk a Ménesi úti campuson hagyományteremtő céllal.

A kar hatodik éve az NKE-n működik. Mi a mérleg?

K. N. Nem igazán lehet összehasonlítani az NKE előtti és utáni helyzetet. 2011-ben régi álom vált valóra: az NKE-ről szóló törvénybe bekerült a közigazgatási felsőoktatás fogalma. Új időszámítás kezdődött, hiszen 2012-ben visszakerült a közigazgatásért felelős miniszter felügyelete alá a képzés (1991-ig a BM fenntartásában működött az Államigazgatási Főiskola). Az NKE-ről szóló törvény szerint intézményünk egyik célja a közigazgatási szakemberek képzése és az egységesülő közszolgálati életpályák közti átjárhatóság megteremtése. A törvény 2015-től statuálja az államtudományi és közigazgatási felsőoktatást, amely a kormánytisztviselői, állami tisztviselői és a köztisztviselői életpályára felkészítő államtudományi és alapképzési szakokat, valamint a hozzájuk kapcsolódó mesterképzési szakokat, ideértve az államtudományi doktori cím használatára jogosító osztatlan szakot is magába foglalja. 2011 óta szintén törvény rendelkezik arról, hogy egyetemünk a közszolgálati tisztviselők továbbképzésének felelőse. A továbbképzések, előmeneteli képzések, vizsgák kötelező és fakultatív rendszere, és ezzel évente közel százezer tisztviselő szakmai fejlesztése 2017-ben integrálódott a kar tevékenységi körébe. A kar ma azt a tevékenységet folytatja a megfelelő feltételek mellett, amelyet ez a szakmai közösség négy évtizede várt: közvetlenül a közigazgatás-fejlesztés szolgálatában, szoros kormányzati intézményi kapcsolatokkal dolgozunk.

Melyek ma a tisztviselői pálya legnagyobb kihívásai a közigazgatásban?

K. N. Az adatbázisok és az infotechnológiai intelligencia egyre „okosabbá”, a tisztviselők számára ugyanakkor egyre gyorsabbá és a bonyolultabbá teszik a közigazgatást. Néhány éve a közigazgatás-fejlesztési programjaink tervezésekor arról kellett hosszasan győzködni a pénzügyi támogató hatóságot, hogy van értelme fejleszteni a tisztviselők képességeit. Az a szemlélet köszönt vissza, hogy a tisztviselő egy szabályozott, gépies és gépesített rendszerben csak egy „alkatrész”. Ez azonban ma realitás. A bürokrácia egyre inkább „infokrácia” és „technokrácia”. Ezért a legnagyobb kihívás a tisztviselő számára az egyéni felelősség és motiváció, az értelmes tevékenységek megtalálása. Mindez nem a magyar közigazgatás sajátja. Az ember és az emberi közösségek a közösségi adat- és informatikai hálózatok függésében élnek. Az egyén sodródik és eltűnik a virtuális adatforgalomban. Minden nagy szervezet, így a közigazgatás is digitális korszakváltásban van. Érdemes azonban a folyamatokat irányító amerikai IT-cégekre is ránézni, akik a szervezeti és munkakultúrában éppen saját termékeiktől óvakodnak. Ma öt évnél messzebbre nem igazán lát senki, így egyre nehezebb a hallgatókat a jövő kihívásaira felkészíteni. Az elmúlt tíz év technikai haladása azonban sok leckét adhat mindannyiunknak.

Mi indokolta, hogy kar felvette az „államtudományi” nevet a „közigazgatási” mellé?

K. N. A kar neve 2016-ban változott Államtudományi és Közigazgatási Karra. Az államtudomány mint önálló kategória kimunkálása az NKE alapítása óta folyamatos. A Magyar Közigazgatás című szakfolyóiratban 2011-ben írtam egy cikket, amely az NKE és a megújuló közszolgálati szakemberképzés irányaként az államtudomány önálló képzési és kutatási területként történő újragondolását javasolta. Az államtudományi képzés tradíciói százötven évre nyúlnak vissza, amikor 1874-ben az önálló államtudományi doktorátust bevezették Magyarországon. A kommunizmus alatt ez beolvadt a jogászképzésbe, de a kormány 2015-ben újra önálló képzési területté minősítette, és újra bevezette az államtudományi doktorátust. Az NKE képzéseinek és kutatásainak közös nevezője az államtudomány, szoros értelemben azonban ez a kormányzás szervezetét, eszközeit és módját érintő tudást jelent. Így született az egyetem fenntartói részéről a döntés, hogy az „államtudományi” nevet a Közigazgatás-tudományi Kar vegye fel, hiszen a közigazgatás és a kormányzás az állam lényegét adó rendszerkapcsolatot alkotnak. A kar lett a felelőse az államtudományi mesterszaknak is, amelyre többszörös túljelentkezés volt, így 2017 őszén a képzés megindulhat.

Milyen összefüggések vannak az államtudomány felemelkedése és napjaink nagy társadalmi változásai között?

K. N. 2015-ben az államtudomány önállóvá válása kapcsán heves akadémiai vita indult meg elsősorban annak okán, hogy az miért nem a jogtudományhoz csatolva él tovább, ahogy az 1950-es években ezt kialakították. Nos, ebben a rendszertani disputában sokszor elmondtuk, hogy az államtudomány az állammal kapcsolatos komplex társadalomtudományi szemléletű kutatások miatt kér önálló helyet magának, de nem vesz el más tudományoktól semmit. Képzési területként pedig szintén multidiszciplináris, azaz több társadalomtudomány tudásanyagának összessége. A kérdésre rátérve azonban fontos a sokszor érdekek mentén zajló elméleti viták mögött a valós társadalmi folyamatokat vizsgálni. Az elmúlt tíz évben a világ számos országában jellemző a kormányzás és a kormányzati felelősség fontosságának felismerése. Egyidejűleg egy kiábrándulás abból, hogy a gazdasági és a pénzügyi szektor „láthatatlan kezével” önmagát és a társadalmi problémákat is tudja menedzselni. A társadalomfejlődés alapja a közösségek által megválasztott vezetők, azaz politikusok által végzett felelős államkormányzás. Ennek helyébe gyors tempóban az ún. globális kormányzás homályos intézményei akarnak lépni. A nemzetközi pénzügyi birodalmak, a médiabirodalmak és legújabban az információs hatalmi ágak az államok feletti kormányzás rendszerén dolgoznak. Ebben a korszellemben az államépítés, az erős kormányzás egyre nagyobb teret kap, így érthető, hogy az ezzel foglalkozó kutatások, így az államtudomány kezd újjáéledni. Ma az államtudomány az államépítés tudománya, amely egyben a nemzeti megmaradásnak is feltétele. Az államtudomány annak idején a kommunistáknak nem tetszett, ma pedig a globális kormányzás érdekeinek mond ellent.

Milyen veszélyek fenyegetik a nemzeti megmaradást?

K. N. Legalább három veszélyforrás van. A globális pénzügyi hatalmi szövetségek legutóbb 2008-ban taszították válságba a világot, de aknamunkájukat azóta is folytatják. Sajnos az Európai Unió politikai válsága miatt meggyengült az európai kormányok érdekszövetsége, így Magyarország is csak kevés ország partnerségére számíthat a nemzeti érdekvédelemben. A másik veszély az Afrikából megindult gazdasági migráció, amelynek várható volumene rémisztő. Végül pedig társadalomromboló hatásúnak gondolom a mindent eluraló internetes virtuális hálózatok szövevényét, amely értékalapú közösségek helyébe identitás nélküli közösségeket épít. Életünket és a döntéseinket egyre nagyobb mértékben uralják el, sokak szerint gyarmatosítják az ismeretlen hátterű közösségi és adathálózatok. Többet tudnak rólunk, mint mi magunk, okosabbak, mint az ember. Ez így persze sarkosan hangzik, de trendszerűen és kicsit alattomosan alakul körülöttünk a világ úgy, hogy a nemzeti alapú kormányzást, a nemzeti közösségépítést valami gyanús és ódivatú dolognak állítják be. Pedig meggyőződésem, hogy evolúciós alapjai a nemzeti gondolkodásnak vannak, de ebbe most ne menjünk bele. Azt gondolom, hogy nemzetállamot kell építeni, ehhez pedig az államépítés és a kormányzás tudásanyagát kell erősíteni. Több ezer fiatal van ránk bízva, akiknek a többsége érti a nemzeti misszió, és ebben a kormányzás, valamint a közigazgatás fontosságát.

Arról beszél, hogy az Államtudományi és Közigazgatási Karnak államépítési missziója van, de hogyan jelenik meg mindez a képzésben és a kutatásban?

K. N. Az egyetem ezzel a törvényi céltételezéssel jött létre, a két alapító egyetemi törvényünk preambulumai ezt szépen megfogalmazzák. A karnak kiemelten a nemzetállam építésének feladatát, egyfajta nemzetpolitikai missziót kell teljesítenie. Azaz nem csupán a közigazgatás fejlesztése a feladatunk, hanem a nemzetépítés, ami a nemzeti önállóságot és szuverenitást, a jó kormányzási képességet és a jó közigazgatást egyaránt jelenti. A képzésben új szakként elindul az államtudományi mesterszak, és jelentősen átalakítottuk a közigazgatási alap- és mesterképzések tantárgyi programjait. A továbbképzési programok a „terepen” dolgozó tisztviselőknek szólnak, a vezetők számára pedig kötelező előmeneteli képzéseket szervezünk. Számos kutatóműhely foglalkozik az államszervezet, az állami feladatok és működés kérdéseivel. Mindezt nyitottan, társegyetemek és a közigazgatási praktikumot képviselő tisztviselők bevonásával. Hallgatóinknak mint a jövő tisztviselőinek sokkal komolyabb szerepük lesz a nemzetállam erősítésében, mint ma azt képzeljük.

Közel ezer hallgatót bocsátott ki a kar a 2016/2017-es tanév végén, mi volt az Ön üzenete hozzájuk?

K. N. A végzett hallgatók közel kétharmada már tisztviselőként dolgozik. Ennek oka, hogy egy teljes háromszázötven fős állami tisztviselői szakirányú továbbképzési évfolyam indult 2016-ban, és az első évfolyam most végzett. A közigazgatási pályára készülők felé fontos üzenet, hogy esküvel fogadják, hogy megszerzett tudásukat és képességeiket a magyar állam és a magyar közigazgatás rendelkezésére bocsájtják. Ezt a döntést és fogadalmat annyira meg kell becsülni, mint tisztjeink szolgálati esküjét, mert a mi hallgatóink is szolgálatra esküsznek és az eskü örök. Minden végzett hallgatónkat arra biztattam, hogy tartsanak ki a megkezdett úton, higgyenek abban, hogy van egyéni feladatuk és felelősségük ebben a bonyolult világban. Higgyenek magukban, soha senkitől ne féljenek, és merjenek dönteni! Legyenek szabadok, bátrak, és akarják vezetni azt a közösséget, amelybe a sorsuk vezérli önöket!


Szöveg: Horvátth Orsolya

Fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on


Katonadolog?

    • szekeres2
    • 009217a57b610988e2a70d0ce19e7102
  • Előző
  • Következő

Ha a nemzetközi helyzet fokozódik, előbb-utóbb kiéleződnek a katonai konfliktusok is. A hadszíntéren számos stresszor érheti a katonát. Míg a harci stressz a katona normális emberi reakciója a háborús helyzet abnormális körülményeire, addig a poszttraumás stressz, azaz a PTSD a hazatérés után okoz traumát a katonának és a közvetlen környezetének. A katonai lélektani búvárkodásban és a missziók pszichés kockázatainak feltárásában Szekeres György alezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar kiemelt gyakorlati oktatója, munka és szervezet szakpszichológusa volt a segítségünkre.

Mióta kutatják a harctéri stressz következményeit?

Szekeres György: Önmagában a PTSD tünetei az emberiséggel egyidősek. Már az asszírok idejéből is lehetett olyan leírásokat olvasni, amelyek összefoglalják, hogy a katonák harci bevethetőségét nagymértékben befolyásolja a stressz. Ezekben a feljegyzésekben a katonák szellemeket láttak, látomások jelentek meg nekik. Hérodotosz is megjegyezte a műveiben, hogy a marathóni csata után egyes harcosok elveszítették a látásukat, miközben fizikálisan nem érte őket sérülés. Az 1666-os londoni tűzvész következtében közel 70 ezer ember vált földönfutóvá, akiknél később a tűzvész okozta alvászavar, emésztési probléma, láz és melankólia jelentkezett. Gibraltár ostrománál katonák tömegei lettek öngyilkosok, mivel képtelenek voltak feldolgozni az őket ért traumát. Végül a vietnami háborúk során kezdődött meg a harctéri stressz és a PTSD tudományos kutatása, míg a nyugati oldalon Vietnam-szindrómának, addig a keleti blokkban afgán szindrómának hívták.

Milyen pszichés kockázatokat rejtenek a katonai missziók?

Sz. Gy. Nem arra vagyunk predesztinálva, hogy embereket öljünk. Viszont vannak olyan helyzetek, amikor tudjuk, hogy ez elengedhetetlen. Ilyen például az, amikor meg kell védeni saját magunkat a háborúban, vagyis egy abnormális szituációban. Ez bármikor bekövetkezhet. Ha nem tudom megvédeni magam, akkor én leszek az áldozat. Már a kiképzésnél nagy hangsúlyt kell fektetni arra, hogy automatikusan meg tudja védeni magát a katona. Vannak olyan személyiségtípusok, akik nagyon könnyen veszik ezt az akadályt: a hősök és a pszichopaták. A történelmileg is hősnek tekinthető személyiségtípusnál azt tapasztaljuk, hogy elmegy a háborúba, megteszi a kötelességét, aztán hazamegy, megken egy vajas kenyeret, és mesét olvas a gyerekeknek. Tehát nem okoz neki lelki törést. A másik említett típus a pszichopata, aki a hős típussal ellentétben nem kötelességből, hanem örömből öl. Régen használták és alkalmazták a pszichopatákat, viszont a mai modern hadsereg kiveti őket soraiból, mert kiszámíthatatlanok és veszélyesesek a csapatukra nézve is. Az emberek nagy részének azonban lelki problémát okoz egy háborús szituáció. Ők megtaníthatóak, kiképezhetőek az ölésre, ugyanakkor nekik óriási lelki teher ennek a megtétele. A kérdés, hogy mikor tör ki belőlük a stressz.

A missziók során milyen stressz éri a katonákat?

Sz. Gy. Egyrészt megjelenhet a mentális terhelésből adódó stressz, ami érzelmi vagy gondolati eredetű. Itt van a túlélés ösztöne, amely az egyik legfontosabb dolog. Továbbá a katonát folyamatosan érik különböző fizikai stresszorok, amelyek magukba foglalják a zajártalmat, ami a harctér akusztikájából adódik, a szagokat, amelyek a harcmezőn keletkeznek, valamint megjelennek az étel és ital hiányából eredő problémák. Továbbá a hadszíntéren a katonáknál felléphetnek olyan dolgok, mint a hiperventilláció és a csőlátás. Ha az illető katona valósághű, gyakorlatias kiképzést kapott, akkor a harctéren kevesebb meglepetés érheti. A legnagyobb probléma akkor jelentkezik, amikor a harcmezőn szembesül a katona azzal, hogy ő fél, retteg vagy hiperventillál. Ha megfelelő kiképzésben részesült, akkor az effektív harci érintkezés során sokkal kisebb az esélye annak, hogy megijed a saját testi reakcióitól.

Hogyan készítik fel a katonákat a háború okozta stressz leküzdésére, az abnormális harci helyzetek kezelésére?

Sz. Gy. A kiképzés során különböző automatizmusokat tanulnak meg a katonák. Ugyanolyan, mint amit a különleges műveletieknél látunk: bemennek egy épületbe, megjelenik a cél és azt leküzdik. Maga a lövész kiképzés tipikusan ilyen. Minél élethűbb a kiképzés, annál könnyebb az ellenség megsemmisítése háborús helyzetben. Régen olyan céltáblákra lőttek a katonák, amelyek nem embert formáztak. Ezzel szemben a mai céltáblák anatómiai alakok, szinte már arca van mindegyiknek. Amikor ezekre tanulnak lőni, az automatizmusok beépülnek az illetőnek a viselkedésébe, pszichéjébe. Így ilyenkor nem okoz nekik problémát, ha meg kell húzni a ravaszt egy olyan szituációban, amelyben szembetalálkoznak egy másik szempárral. Emellett fontos a megfelelő pszichoedukáció és pszichológiai felkészítés is. Így végül kialakulnak azok a képességek és automatizmusok, amelyek birtokában a katona a nehéz szituációban is megfelelően tud reagálni. Például a kiképzés során megtanítjuk nekik, hogy csukott szemmel is össze vagy szét tudják szerelni a fegyverüket. Így ha traumatikus helyzetbe kerülnek a misszió során, akkor egy lelkileg terhelt állapotban is képesek lesznek automatikusan megjavítani a fegyverüket, mert az életük múlhat ezen. Ha a katona ezt becsukott szemmel, a legnagyobb stresszben, időszűkében is meg tudja csinálni, akkor életben fog maradni.

Milyen hatással van a harci stressz és a PTSD a katonára?

Sz. Gy. A harci stresszt elszenvedő katona viselkedésében bármikor megjelenhet az agresszivitás. Ez irányulhat a saját társai, vezetője, vagy akár a hadifoglyok felé is. Ebben az esetben a traumát elszenvedett katonának nagyon nehéz megállni. Mindig a harci stressz által elszenvedett trauma határozza meg, hogy a katona hogyan bánik a környezetével. A poszttraumás stressz megjelenhet az érzelmi életben, a viselkedésben és a kognitív, azaz a gondolkodási szférában is. PTSD esetén akár mind a három területen sérülést tapasztalhatunk. Ebbe beletartozik, hogy a misszióból visszaérkező katona nem tud a szociális életbe visszailleszkedni, megszűnnek a régi barátságok, elmagányosodik az ember és teljesen magára marad, emellett a vezető tünetek között találjuk az alvászavarokat, és a legkülönfélébb szenvedélybetegségeket. Megfigyelhető egyfajta kiüresedés, amikor a katona haragszik arra, aki odaküldte, haragszik a világra, összességében mindenkire. Például az USA-ban ez tisztán megfigyelhető volt azoknál a katonáknál, akik a vietnami háború után tüntettek, pacifistaként felvonultak és haragudtak a rendszerre.

Mi a feladata egy katonapszichológusnak?

Sz. Gy. Az első és legfontosabb az állomány pszichés állapotának monitorozása, hogy harcképes és bevethető-e. Soha nem a katonapszichológus az első lépcső, mindig a parancsnokok a felelősek, ők mennek oda először a katonákhoz. Ezért fontos a katonák, főként a parancsnokok pszichoedukációja. A katonai képzés során pszichológus oktatóként első és másodévben találkozunk a hallgatókkal, itt általános katonai pszichológiai felkészítés zajlik. Emellett foglalkozunk személyiségfejlesztéssel, katonai kompetenciafejlesztéssel. Igyekszünk megtanítani a honvédtisztjelölteknek azt, hogy a katonai missziók során a mutatkozó pszichés és fizikai reakcióik teljesen normális válaszok a felmerülő háborús, abnormális helyzetre. A felkészítés után, amikor már kint vannak a harci helyzetekben, a művelet hátterében gyakran pszichológusok is részt vesznek. Ha valamilyen traumatikus esemény történik az állomány körében, akkor a pszichológus is segíti az élmények feldolgozását. Ha az akciónak vége, akkor a katonai pszichológusokkal végzünk egyfajta visszaszűrést. Például a 2004-ben Irakból visszaérkező magyar katonák PTSD-veszélyeztetettsége 6-7% körül volt, ekkor döntött úgy a honvédség, hogy visszaillesztő tréningsorozaton keresztül fogadjuk őket itthon. Ekkor a visszaérkező katonáknak a hazatérés után egy héttel tartunk egy csoportfoglalkozást, ahol közösen dolgozzuk fel az átélt élményeket. Egy hónap elteltével megvizsgáljuk, hogy sikerült-e visszailleszkedni a katonának a beosztásába és a családjába. Három hónappal később van egy végső visszaillesztés, ahol azt vizsgáljuk, lezáródott-e a folyamat.

Milyen terápiákkal lehet kezelni a stresszt?

Sz. Gy. Terápiák szempontjából a legelső megelőző elem a kiképzés, a megfelelő pszichoedukációval. Ekkor megtanulja a honvédtisztjelölt, hogy amit tapasztal a saját testén, az teljesen természetes dolog, nem kell megijedni. Ha valami trauma éri a katonákat, akkor az After-action Debriefinget kell alkalmazni. Ez azt jelenti, hogy a traumatikus élmény bekövetkezése után 24 órával meg kell kezdeni egy csoportos feldolgozást, de legkésőbb 72 órán belül mindenképp le kell zárni. Ennek a szakmai oka az, hogy 24 órán belül a katona nem megközelíthető, mert úgynevezett adrenalinburok veszi körül. Ilyenkor olyan intenzív az élményanyaga, hogy egyszerűen nem tud beszélni róla. Ez a harci stressz kezelhető, azonban ha két hét után sem javul a katona állapota, és a beosztása ellátására képtelenné válik, akkor hazaküldik. A fennmaradó harci stresszt és a kialakuló PTSD-t jellemzően a parancsnok szokta észlelni, hiszen mindig a parancsnok az első pszichológusa a katonának. A katonai vezetőknek figyelniük kell a beosztottak változásait. Mindig egyszerűek a jelek. Például érdemes odafigyelni, ha egy a szakasz szervezetébe beilleszkedett katona egyik hétről a másikra kezdi kihagyni a közös ebédeket vagy a közös sportolást. Figyelmeztető jel lehet az is, ha eddig igényes volt magára, borotválkozott, ki volt pucolva a bakancsa, ki volt vasalva a ruhája, majd hirtelen igénytelenné vált. A kérdés, hogy figyelmet fordítunk-e a változásra vagy sem. A pszichológus nincs ott a nap 24 órájában a katonával, a parancsnok viszont igen, így ezeket a jeleket ő észleli, neki kell észrevenni. Ha a parancsnok segítségével nem tud megküzdeni ezzel a traumával – mondjuk azért, mert nem együttműködő, vagy mert olyan mélységű a probléma, hogy ő már nem tudja feloldani –, akkor vonják be a pszichológust. Ekkor a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának pszichiátriai vagy pszichológiai osztálya diagnosztizál, majd terápiás kezelést ír elő. Ha az eset nem súlyos, az említett visszaillesztő tréningekkel és reintegrálással tudja kezelni a honvédség a PTSD-ben szenvedőket. Emellett regenerálással, regeneráló üdüléssel tudják segíteni a stressz leküzdését. Ebbe beletartozik a katona és a család is. Azt gyakran elfelejtjük, hogy nem csak a katonáról van szó, hiszen a család mindig a katona mögött áll. PTSD esetén a katona és a család együtt sérül. Tehát ugyanúgy gondot kell fordítani a katona gyerekeire és feleségére is.

A harci stressznek csak negatív következményei vannak?

Sz. Gy. Gyakran azt gondoljuk, hogy a misszióknak csak negatív oldala van, a szakirodalom is főleg erre a területre koncentrál. Azonban van pozitív oldala is. Aki megjárt egy missziót, hadszínteret, háborút, annál mindenképpen megfigyelhető, hogy a katona társadalmi megbecsülése és belső önbecsülése is növekszik. A misszió során megélt környezeti viszonyok után általában nő a társadalmi felelősségvállalás is. Továbbá elmondható, hogy a missziók során növekszik a katona szakmai tapasztalata, hiszen sehol máshol nem lehet olyan szintű jártasságot szerezni, mint a missziós területen. Az orvos a műtőben tud igazán tapasztalatot szerezni, a katona pedig a harctéren tud kiteljesedni.

Milyen jövőbeli kutatások és fejlesztések várhatóak a PTSD kezelésében?

Sz. Gy. A PTSD kezelése mindig elengedhetetlen lesz. Látjuk azt, hogy külföldön ez már napi problémává vált. Ilyen például az amerikai vagy izraeli hadsereg, ahol a kutatások rendkívül aktívak. Ha „a nemzetközi helyzet fokozódik”, akkor azt gondolom, hogy nálunk is el kell kezdeni azokat a kutatásokat vagy kutatási adaptációkat, amelyek segítenek abban, hogy akár a harci stresszel, akár a PTSD-vel kapcsolatos küzdelmet hatékonnyá tegyük.


Szöveg: Podobni István

Fotó:Internet

Megosztás a Facebook-on


Foglalkozása: egyetemi tanár

    •  dsc2512

Prof. Dr. Varga Zs. András a magyar utat járva tudományos pályája mellett magas közhivatalt is betölt: alkotmánybíró és egyetemi tanár. Ez utóbbi az igazi hivatása, amelyre azonban nem egyenesen vezetett az út. A párhuzamos karrierekről, az egyetemi oktatók felelősségéről, és az NKE felsőoktatásban betöltött szerepéről is beszélgettünk a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezető tanárával.

Az imént futottunk össze a liftben Dr. Tersztyánszkyné Dr. Vasadi Éva korábbi alkotmánybíróval, aki 81 évesen még mindig aktív, és tanít az egyetemen is. Ön is szeretne?

Varga Zs. András: Hát tudom én azt, hogy megérem-e?

Tételezzük fel, hogy igen!

V. ZS. A. Bízzunk benne! Bizony, Vasadi tanárnő már 81 éves. A Pázmány alapítói között van, pénzügyi jogot tanított, és idén mondta azt a félév előtt, hogy most már nehéz bejárni.

Ön is alkotmánybíró, a Velencei Bizottság tagja, van ügyészségi múltja, egyetemi tanár is. Amikor megkérdezik, hogy mi a foglalkozása, mi az első, amit mond?

V. ZS. A. Tanár.

Egyetemi pályája párhuzamosan fut egy hivatali pályafutással. Nem volt nehéz két sikeres karriert építeni?

V. ZS. A. Ha most visszanézek, akkor nehéz volt. Ha megkérdeznék, hogy megpróbálnám-e újra, valószínűleg azt mondanám, hogy nem így. Nyugaton egészen kivételes eset az, hogy ha valaki hosszú ideig egyetemen oktat, majd kap valamilyen magas közhivatalt, akkor is tanít tovább. Nálunk viszont így alakult. Egyébként ez a tudományra is hatással van.

Milyen hatással?

V. ZS. A. Mivel nem válik teljesen szét az elmélet, a gyakorlat és a tudomány, óhatatlanul általánossá vált, hogy az, aki praxisban is dolgozik, nem tud teljesen elszakadni a gyakorlatorientált írástól: a legritkább esetben fordul elő olyan kérdés, amit nagyon elvontan járunk körül. Megmarad az embernek a valódi tudományos érdeklődése, de sokkal inkább gyakorlati problémák felé fordulunk. Ezért kialakult itthon egy gyakorlatorientált jogi szakirodalom, viszont ezt a nem tudósok is elkezdték átvenni. Ha megnézzük a kommentárokat, azt látjuk, a nagy törvények kommentárjai egyre kevesebb elméleti megalapozottsággal íródnak. Tehát a gyakorlatorientáltság sokszor a gyakorlatra szűkülést jelenti.

Végül is az a logikus, hogy gyakorlati oldalról közelítsünk meg mindent, hiszen a jognak is a gyakorlatban van a leképeződése.

V. ZS. A. A jog magatartási szabály, ami arra szolgál, hogy együtt tudjunk élni a társadalomban, tehát ne ököllel intézzünk el mindent. De ha már feltesszük a kérdést, hogy mit jelent egy adott jogi szabály, akkor óhatatlanul szükséges valamilyen elméleti absztrakció. Végül pedig azt kérdezzük meg, hogy meddig avatkozhat be az életünkbe a jog? Azt szoktam mondani, hogy akik szakjogi tárgyat tanítanak, előbb-utóbb óhatatlanul eljutnak a jogtörténethez és a jogfilozófiához. Nem űzzük olyan tisztán, mint a valódi jogtörténészek vagy jogfilozófusok, de előbb-utóbb ott kötünk ki.

Ön tagja a Velencei Bizottságnak. Korábban számomra úgy tűnt, hogy nem feltétlenül a jogszabályok, hanem prekoncepció alapján tesznek javaslatot magyar ügyekben, pl. az Alaptörvény esetében, nem beszélve arról, hogy Ön tavaly teljesen eltérő álláspontot fogalmazott meg egy Lengyelországgal kapcsolatos kérdésben. Hogy lehet az, hogy van egy jogi helyzet, amit az egy testületben ülő alkotmányjogászok ennyire másképp tudnak értelmezni?

V. ZS. A. A Velencei Bizottságnál nagyon ritka a különvélemény. Amióta ott vagyok, egy volt, azt is én közöltem. A bizottság valódi tanácsadó testületnek indult a rendszerváltozáskor, azzal a céllal, hogy a vasfüggöny leomlása után kialakuljon valamiféle kommunikáció Nyugat-Európa és Közép-, majd Kelet-Európa között. A bizottság az Európa Tanács intézménye, és mint minden nemzetközi jogászszervezet, egyre inkább elkezdte a saját korábbi véleményét kőbe vésett álláspontként felhasználni. Ez részben logikus. Ha valamiről már egyszer mondtunk valamit, akkor hasonló helyzetben nem kezdjük el elölről végigjárni az utat, hanem azt mondjuk, hogy tartjuk magunkat a korábbi álláspontunkhoz. De negyedszázad elteltével ez már veszélyes, mert tényleg kőbe vésődik. Magyarország esetében azért volt rázós a helyzet az Alaptörvény és a nagy közjogi törvények megírása után, mert több korábbi hagyománnyal szakítottunk, és ez megzavarta a rólunk kialakult képet. Természetesen ehhez hozzájött az is, hogy magyarul senki sem olvasta el az új szövegeket, mi pedig nem gondoskodtunk arról, hogy időben, jó fordításban, kommentálva minden rendelkezésre álljon. Ennek fényében ki tudja, hogy ki által készített, ki által kommentált fordítások alapján alakult ki a negatív előítélet Magyarországgal szemben. Visszatérve a kérdésre, nem nagyon van éles vita a Velencei Bizottságban, és ezért alakult ki az a rendszer, hogy nincs is formális szavazás. Közzéteszik a tervezeteket, azokat valamelyik albizottságban megvitatjuk, valamit finomítanak rajta, és utána már nem illik szólni.

És ha mégis, akkor meglepődnek.

V. ZS. A. Hát, Lengyelország esete meglepő volt. Azóta is úgy emlegetnek páran, hogy „troublemaker”. A Velencei Bizottság sajátossága, hogy ha egy állam valamely törvényéről véleményt készítenek, akkor az adott állam küldötte nem vehet részt a vitában. Ez eleve nagyon kényelmetlen. Ezt végigéltem hazánkkal kapcsolatban: a magyar kormány képviselője ott van, védi az álláspontunkat, de a bizottság magyar tagja csak ül mellette szép csöndben. Mivel pontosan tudtam, milyen érzés végigülni, amíg az ember hazáját és képviselőjét pofozzák, úgy gondoltam, jó, ha szólok két szót, hogy nem olyan tiszta a konkrét lengyel jogi helyzet.

Most akkor kicsit kanyarodjunk vissza a pályája elejére. A temesvári műegyetemet hagyta ott a jogért, amit már Magyarországon kezdett el tanulni. Ez sem volt egy mindennapi lépés.

V. ZS. A. A temesvári műegyetemen kezdtem építőmérnöki karon, és másfél évet el is végeztem. Majd jött a rendszerváltozás, és rájöttem arra, amit addig is sejtettem, hogy jobban érdekelnek az emberibb dolgok, mint a vasbeton. Az építészet annak való, aki tud rajzolni, akibe szorult annyi művészi tehetség, hogy nem kizárólag azt számolja, hány centi legyen a gerenda. Ráadásul nem lehetett csak a pontosan számolható acélszerkezetekkel foglalkozni, a vasbetont is tanulni kellett.

És ha nem jön a rendszerváltás, és nem lett volna a forradalom Romániában, akkor is átjött volna Magyarországra tanulni?

V. ZS. A. Igen, mert a család zöme itt élt, csak akkor valószínűleg most gerendákat méreteznék.

Az egyetemen már tudatosan készült az ügyészségi pályára, ügyészségi ösztöndíjas volt, de aztán mégis az Országgyűlési Biztosok Hivatalába ment dolgozni.

V. ZS. A. Az ügyészségen kezdtem, de akkor választottak először ombudsmant Magyarországon, és mindenki azt mondta, hogy ez jogtörténeti pillanat: ha hívnak, fontold meg, mert ilyen csak egyszer van, vagy egyszer sem egy emberöltő alatt. Az elején nehéz volt. Már másnap vissza akartam menni az ügyészségre.

Mi volt ennek az oka? A felelősség, vagy az, hogy az ombudsmani intézménynek még nem volt kialakult rendszere?

V. ZS. A. Az volt az oka, amit mondtam az acélszerkezetről és a vasbetonról. Az ügyészségi munka dogmatikailag acélszerkezet volt. Láttam már ösztöndíjasként és fogalmazóként, hogy mit csinálunk, tehát világos volt, hogyan méretezzük azt a jogi „gerendát”. Az ombudsmani intézményben az elején kicsit szétfolyónak éreztem az egészet. Nem volt világos, hogy mi az a visszásság, és hogy mondunk valamit, de az nem kötelező, és mivel nem kötelező, kicsit szabadabban mondhatjuk. Ez a vasbeton. Nem precíz annyira, mint az acél.

De vajon nem lehetne egy olyan rendszert kialakítani az alapvető jogvédelemben, hogy kötelező érvénye legyen az észrevételeiknek? Mert ajánlásokat fogalmaznak meg, és ránk, magyarokra jellemző, hogy ami nem kötelező, arra úgy tekintünk, hogy az nincs is.

V. ZS. A. Nem lenne értelme. Onnantól kezdve ugyanazt csinálná az ombudsman, mint amit a közigazgatás tesz, márpedig arra ott van a közigazgatás. Persze az ombudsman ajánlásával is jár egy kötelezettség: válaszolni kell rá. Lehet, hogy kívülről nézve nem vesszük észre, de egy miniszter, egy jegyző vagy bárki más, aki megkapja az ajánlást, kénytelen végiggondolni, hogy mit válaszol, és meg kell magyaráznia azt a visszás helyzetet, amit feltárt az ombudsman. Nagyon sok, egészen kézzelfogható, élethelyzetet javító döntés indult az ombudsmanoktól, csak itt már van egy másik körülmény: az fogja learatni a babért, aki megvalósította. Márpedig általában ki valósítja meg? Aki kormányoz. A gyermekülés kötelező használata is az ombudsmanoktól származik. Az is hatalmas dolog volt, hogy amikor még volt sorkatonaság, a sorállományt kivonták az operatív tűzszerészeti munkából. Sok példát lehetne még felhozni, így a gyermekotthonok helyzetét, ahol sikeres volt az a törekvés, hogy az állami gondozott gyermekek is családi körülmények között éljenek. Ebben megint hatalmas szerepe volt az ombudsmannak. 

2004 óta tanít alkotmányjogot és közigazgatási jogot a PPKE Jog- és Államtudományi Kar Alkotmányjogi Tanszékén, ahol később tanszékvezető lett, majd tavalyig a dékáni tisztséget is viselte. A Pázmány életében mit jelent, hogy a katolikus egyház tartja fent?

V. ZS. A. A szentszéki alapításnak és egyházi fenntartásnak vannak hétköznapi következményei, például, hogy senki sem kérdezi meg, miért van feszület a falamon. Nyilván van hatása a tananyagra is, vannak olyan kötelező és nem kötelező tárgyaink, amelyeket valószínűleg máshol nem tanítanak. Például a Keresztény erkölcs és jogászi etika választható tárgy, vagy a Kánonjog, ami kötelező tárgy. Ez utóbbin sokan meglepődnek, pedig a római jogot a kánonjog éltette ezer évig. A görög filozófiát pedig a teológia hozta át az újkorba. Ezeket egyrészt azért érdemes megtanulni, mert megmagyaráz sok mindent, amit nem értünk. A kánonjog sajátossága, hogy nem tekinti magát feltétlen rendszernek, míg a világi jog igen: amit a jog mond, az a végső szabály. A kánonjog ezzel szemben úgy tartja, a jog eszköz, mögötte pedig ott van az, hogy az emberek üdvössége a legfőbb törvény.

Önöknél már 1995-ben úgy nevezték el a kart, hogy Jog- és Államtudományi Kar, nem Állam- és Jogtudományi. A névválasztás tudatosan jelezte, hogy itt a jogtudomány kerül előtérbe az államtudománnyal szemben?

V. ZS. A. Részünkről – főként alapító dékánunk, megboldogult Zlinszky professzor úr részéről – tudatos volt. Egy jogállamban vagy alkotmányos államban az állam tevőleges működését mindig megelőzi az állam jogalkotási tevékenysége. Egy jogi karon elsősorban jogot kell oktatni, de természetesen államtudományokat is. Azt persze nem tudtuk, hogy egyszer ebből lesz, pontosabban újra lesz egy önálló államtudomány.

Volt is felháborodás ebből. Jövőre indul az NKE-n az új államtudományi mesterszak, amivel kapcsolatban tavaly felbolydultak a jogi kari dékánok, akik tiltakozó nyilatkozatot írtak alá, kivéve Önt.

V. ZS. A. Azt látni kell, hogy öt évvel ezelőtt az NKE megjelenése, szakstruktúrája és annak monopolizálása nagy vihart váltott ki, mert mindenkinek fájt. Nekünk is: eltűnt három szakunk, ebből a nemzetközi igazgatás alapszak kialakításában is részt vettünk. Amióta van ilyen szak, azt itt tanítják, iskolák nőttek ki ebből, egyetemünk struktúrája hozzá igazodott. Bevallom, mind a mai napig nem értjük, miért kellett monopolizálni. Azt értem, hogy az állam nemzetközi kapcsolataival összefüggő képzéseket az NKE-re kell összevonni. Sosem vitattam, hogy joga van az államnak azt mondani, hogy a saját személyzetére irányuló képzést monopolizálja, sőt, erre még szükség is volt. De a mi nemzetközi igazgatási szakot végzett hallgatóink 80%-a a piacon helyezkedett el.

Hogy miért nem írtam alá a tiltakozást? Egyrészt alkotmánybíró is vagyok, és úgy gondoltam, hogy egy kormányrendelettel kapcsolatos nyilatkozat aláírása már nem fér bele. Másrészt nem hiszem és a kar sem hitte, hogy egy konkrét helyzet miatt fellángolt vitát elhamarkodott nyilatkozatokkal kell rendezni, és ezt azóta is így gondolom. Hagyni kell, hogy a hangulat lecsillapodjon. Ráadásul a nyilatkozatot mint műfajt nem tartom alkalmasnak, hiszen kormánydöntések mellett sem szoktunk kiadni nyilatkozatokat. Mindemellett tartalmi kifogásaink is voltak: mielőtt tiltakoznánk az államtudományi képzés ellen, először nézzük meg, hogy mit tanítanak, és kiderül, hogy a jogászképzésben a tisztán államtudományi tárgyak aránya maximum 30%, ha hozzáveszünk mást, akkor 50%. Az új államtudományi mesterképzés eleve 70%-ban államtudománnyal foglalkozik majd. Akkor miről vitatkozunk? Mi fogjuk tanítani ezeket a tárgyakat? Nem, mert nem fér bele, hiszen erre a közigazgatás személyzetének van szüksége. Ráadásul az NKE és a jogi karok között komoly együttműködés alakult ki tudományos és képzési téren is. 

Ön egyébként is több szálon kötődik hozzánk, tavaly az NKE Gyűrűjét is megkapta. Fontosak az elismerések?

V. ZS. A. Nyilván örülök, ha megbecsülnek. Az NKE megalapítása előtt részt vettem a bizottság előkészítő munkájában a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban, és láttam, hogy szükség van erre az irányra. A közszolgálati továbbképzés területén főleg szükség van a módszeres működésre. Megtiszteltetés volt, amikor már az elején hívtak, hogy a Doktori és Habilitációs Tanácsban vegyek részt. Akkor éppen folyamatban volt a frissen habilitált professzori pályázatom, tudtam, hogy ez milyen fontos. A hallgatók talán nem tudják, hogy milyen hosszú út vezet ahhoz, hogy professzor tanítsa őket. A rövid képzési idő alatt maximum annyit látnak, hogy az adjunktusból docens lesz. Oktatói oldalon azonban tudom, mi minden múlik ezen a bizottságon, hiszen ettől egyetem az egyetem. Az első években láttam a hatalmas munkát, ami ahhoz kellett, hogy ma súlya legyen az NKE által kibocsátott okleveleknek.

„A kiszámíthatatlansága teszi őt igazán nagyszerűvé (…) nagyon korrekt tanár, bár magasak az elvárásai. Vannak vizsgák, ahol 100% a bukási arány, mintha elfelejtette volna, hogy ő is volt hallgató. Értékelésben majdnem 5-ös.” Szokta olvasni az Önről írt hallgatói véleményeket, és ha igen, mennyire fontos ez Önnek?

V. ZS. A. Fontos a visszajelzés, de azért annak a portálnak, ahol lehet véleményezni, van két problémája. Az egyik, hogy az anonimitás lehetővé teszi, hogy a vélemény indulatból szülessen, a másik, hogy nagyon szelektív. A pozitív vélemények azért esnek jól, mert a hallgatók általában negatív érzelemből ragadnak billentyűt. Valóban volt két olyan év, amikor a közigazgatási jogi tárgyakért gyilkoltam a vizsgán, és ennek a magyarázata pont az NKE volt. Amíg el nem dőlt, hogy fog kinézni a közszolgálati képzés, amíg volt esély arra, hogy azt mondjuk, a jogászdiplomával mindenhova lehet menni, addig oktatóként az volt a feladatom, hogy mindenáron felkészítsem a hallgatókat a munkaerőpiac kihívásaira. Azt követően, hogy kialakult az NKE szakstruktúrája, csökkent a teher: nem nekem kell azt megtanítanom, amit más fog. Azok számára, akik a közigazgatásban akarnak dolgozni, elkerülhetetlen az NKE-n való tanulás, ha máshogy nem, legalább a továbbképzés során.

Ön szinte mindent elért, amit a jogban és a tudományos pályán el lehet érni. Ha visszatekint az elmúlt 20-25 évre, melyik volt az az időszak, ami a legnagyobb hatással volt Önre?

V. ZS. A. Nehéz megmondani, hiszen az embert mindig befolyásolják a pillanatnyi dolgok, és az emlékek sok mindent megszépítenek. Mindegyik feladatot úgy kezeltem, hogy ha már megkaptuk, csináljuk rendesen. Mindegyiknek volt jelentősége. Az ombudsmani hivatalban ki kellett kövezni az utat, és megismerkedhettem olyan területekkel, amikkel másként biztos nem foglalkoztam volna. Az ügyészségen eltöltött 15 év mindennél jobb iskola volt abban a tekintetben, hogy egy jogi kérdést hogyan fogjunk meg, milyen irányzékkal induljunk el. Az egyetem a türelmességet hozta el számomra: türelmesen közöljük a véleményünket, és ha nem fogadják el, akkor addig mondjuk el újra, amíg el nem fogadják. A hallgatónak joga van ahhoz, hogy azt mondja, nem érti. Éppen ezért haragszunk, ha ez elmarad, amikor látom az üvegesedő tekintetet, hogy már nem értik, de nem szólnak. Nem a vizsgán kell ennek kiderülnie. Az ember itt állandóan ellenőrzi magát, és megtanulja, hogy vitatkozni kell, érvelnie kell az álláspontja mellett. Az Alkotmánybíróság megint másként nehéz.

Politikai összetételű testületnek titulálta a sajtó a szervezetet, amikor Önt több más alkotmánybíróval együtt kinevezték 2014-ben. Hogyan érintette ez Önt tudósként?

V. ZS. A. Az alkotmánybírói szerep megköveteli, hogy az ember ne reagáljon mindenre. Vannak olyan megfogalmazások, kijelentések, amelyek miatt felhördül az ember lelke. Ha négy fal között van, akkor ennek hangot is ad, de nem szabad mindenre válaszolni. Ezt el kell viselni, még akkor is, ha bizonyos kritikák meghatározott célból és okból hangzanak el, és erős a gyanú, hogy benne van a hergelés is.

Maradtak még célok Ön előtt?

V. ZS. A. Egyre több olyan szakkönyv van a kupacban, amit el kell olvasnom. Épp ez a baj ezzel a kettős élettel, hogy nehezen találunk időt erre, pedig nekünk sok mindent muszáj elolvasnunk. Az ügyészségi múlt itt is előjön: elejétől a végéig igyekszem memorizálni az alkotmánybírósági ügyeimet, ami időnként nagyon hosszú folyamat, és ott vannak még a kollégák ügyei is, amelyeket teljes ülésen vagy tanácsban tárgyalunk. Sajnos a szakkönyveken kívül mást egyre ritkábban tudok olvasni. Nyáron igyekszem behozni a lemaradást, de nehéz lesz.


Szöveg: Horvátth Orsolya

Fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on


A hét hallgatója

    •  dsc1638

Sorozatunk következő részében a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar volt híradó specializációs hallgatójával ismerkedhetnek meg. Karászi Olivér tanulmányai mellett fontos szerepet játszott a hallgatói közéletben is: egy évig volt a kari hallgatói önkormányzat elnöke. A számos sportot űző fiatalembert augusztus 20-án avatják honvédtisztté.


Történelmünk mozaikképei

    • ludovika homlokzat
    •  dsc2211
    •  dsc2159
  • Előző
  • Következő

A Ludovika belső udvarán Magyarország egykori vármegyéinek tardosi mészkőbe faragott címerei állítanak méltó emléket a vármegyék áldozatvállalásának: a magyar tisztképzés első otthonának építéséhez ugyanis jelentős anyagilag támogatással járultak hozzá. Hazánk egyetlen főtiszt címertörténésze, dr. Csáky Imre szerint a vármegyecímereink történelmünk mozaikképei és így nemzettudatunk szerves részét képezik.

A régi szépségét visszanyerő, ismét teljes pompájában tündöklő Ludovika Akadémia összekapcsolja a múltat a jelennel; emléket állít a múlt azon eseményeinek, amelyek mondanivalója a jelen embere számára is elévülhetetlen jelentőséggel bír. Belső udvarában alfabetikus sorrendben tekinthető meg a Magyar Királyság 1886. évi XXI. törvénycikkben meghatározott 71 vármegye közül 63 magyarországi vármegye címere, amely méltó emléket állít a vármegyék áldozatkészségének és közadakozásának köszönhetően is megvalósuló Ludovika Akadémia megalapításának. Dr. Csáky Imre címertörténész a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja beszámolója alapján pontosabb képet kapunk a Ludovika vármegyecímereiről. Hogy hogyan lesz valakiből címertörténész, arról ő maga számolt be lapunknak:

A kérdés kissé összetett, annál is inkább, mert családom, illetve az elődeim között katonák, illetve tanárok voltak/vannak. Ha ezt klasszikus értelmezés szerint fogalmazom meg, akkor azt mondhatnám, hogy a vérvonalamban a katonai és a pedagógiai jelleg együttesen van jelen. Elképzelhetetlennek tartottam és tartom az életem anélkül, hogy a Magyar Honvédség főtisztjeként tudományos igénnyel ne foglalkozzam a történettudomány egyik speciális résztudományával, a heraldikával. A történelem szak elvégzését, a diploma megszerzését követően a Magyar Honvédség állományba kerültem és életpályám első nyolc évét a Savaria Gépesített Lövészdandárnál töltöttem, mint csapattiszt. Erre az időszakra rendkívül büszke vagyok, mert közvetlen tapasztalatot szerezhettem a Magyar Honvédség csapattiszti tevékenységének rendszeréről abban az időszakban, amikor sorkatonák (rajparancsnokok) kiképzését vezethettem azzal az óriási felelősségtudattal, amelyet akkori elöljáróim joggal vártak el a személyi állomány és a haditechnikai eszközök vonatkozásában az «emberségből példát, vitézségről formát mindeneknek ők adnak…»  Balassi-idézet szellemében. Mindig is szerettem ezt a tevékenységet, ugyanakkor a történettudomány művelésére már ekkor elhivatottságot éreztem.

Életutam második szakasza egyszerűen kihagyhatatlan: a Nemzeti Közszolgálati Egyetem jogelődje, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem falai között a katonai hivatás másik oldala került előtérbe: a tudományos és tudományos kutatói tevékenység. Tudományos titkár voltam több területen, később tudományos főmunkatárs – így ha manapság is az egyetemen járok, úgy érzem, otthon vagyok. Életutam első és második szakasza – e kettősség – ötvöződött tevékenységemben, munkámban és személyiségemben egyaránt. Már akkor is, a heraldikát, a címertant műveltem, ami a történettudománynak egy nagyon érdekes résztudománya. Az egyetemen én voltam az első nappali tagozatos PhD-hallgató, aki fokozatot szerzett és kivételes pillanat volt, amikor – többedmagammal – gróf Zrínyi Miklós szablyájának másolata felett tettünk doktori fogadalmat. Dr. Ács Tibor ezredes úr véleménye szerint a heraldika ugyan a történettudomány résztudománya, de legalább ugyanannyira a hadtudomány része is, hiszen latinul a címer – «arma» – fegyvert jelent.

Az egyetemen töltött évek után életutam a Budai Várba vezetett egy idézettel élve: «a hadi mesterség örökös dicsőítésére szolgáló kincsesházba», ahol az akkori főigazgató, Dr. Holló József altábornagy úr heraldikai kutatásaimat ismerve (amelyeknek katonai vonatkozásai is voltak – pl. egyes katona népcsoportok: jász-kunok, hajdúk címereslevelei) lényegesnek, a hadtudományi kutatások egy különleges elemének ítélte s annak további folytatására buzdított. E három mérföldkő alakította ki bennem a katonai, történettudományi szemléletet és tevékenységrendszert, amely elhivatottsággá kristályosodott bennem, s talán leginkább gróf Zrínyi Miklós egy idézetével szemléltethetném leginkább: «Nem másra szolgál a mi eleink tündöklése nékünk, mint hogy szövétnekként világító fáklyával fussuk be a mi életünk pályáját.» Így válhattam a Magyar Honvédség egyetlen címertörténész főtisztjévé.”

Nem véletlen tehát, hogy Csáky Imre foglalkozik a Ludovika Akadémia címereivel. Jelenleg is az akadémia kőbe vésett vármegyecímereit bemutató könyvön dolgozik. Szerinte az akadémia felújítása egy építészeti bravúr volt, hiszen a „Ludovikán járva csak csodálkozni és gyönyörködni tudunk az épületegyüttesben és a kivitelező munkájában”. A szemlélődő látogatónak feltűnik, hogy a belső udvaron 63 magyar vármegye tardosi mészkőbe faragott címere látható. Hogy miért faragták ezeket a címereket és miért helyezték el oda, annak egyetlen oka van: ez a 63 vármegye 350.000 forintot adományozott arra a célra, hogy a Ludovika Akadémia felépülhessen. Ezért úgy gondolták, amely kifejezi 1100 éves történelmünket, hogy a vármegyék jelképeit, időt állóan, kőbe vésve megörökítik.

Csáky Imre bemutatta az 1876-os vármegyerendezést megelőző Magyar Királyság vármegyecímereit ábrázoló címertablóját is. A címertörténésztől megtudtuk, hogy elgondolása szerint az akkori kutatásai eredményei ne könyvben, vagy tanulmányokban lásson napvilágot, hanem falra függeszthető, nagyméretű címertablók formájában, hogy azonnali, közvetlen, magyar nemzettudatot hangsúlyozó vizuális-tudati megerősítést nyerhessen a szemlélődő. A címereket nemes szedlicsnai Lipszky János császári-királyi huszár ezredes 1810-ben készített kitűnő térképének hasonmása teszi teljessé. A térképtabló trilógia második része a szabad királyi városok, míg harmadik egysége Erdély Nagyfejedelemség és a kiváltságos kerületek címereit mutatja be.

A címeres tablók mellett Dr. Csáky Imre más érdekességgel is készült; bemutatott négy francia velúrbársonyba kötött, arannyal dúsan felülnyomott, fakszimile címereslevelet, amelyeket az uralkodó aláírása és magyar királyi nagy titkos függőpecsét hitelesített. További érdekesség, hogy a bemutatott címereslevelekben adományozott címerek közül három megtalálható a Ludovika Akadémia belső udvarában lévő vármegyecímerek között is.

A címertörténész kiemelte Sopron vármegye címereslevelét, amely nem egy ív hártya (ami általában 60x80 cm nagyságú pergamen – amely juh vagy kecskebőr – arannyal, színes vagy fekete tintával írtak rá), hanem könyv alakú dokumentum. Bécsben a Magyar Királyi Udvari Kancelláriában kötötték francia bársonyba. Értékes forrás, hiszen egyetlen egy töredékes példány létezik belőle, amelyet páncélszekrényben őriznek. Az eredeti címeres levélen ugyanaz a címer látható, ami a térképtablón vagy a Ludovika belső udvarában elhelyezett vármegyecímeren is: középen páncélos vitéz, bal karjával a herceg Esterházy család címerpajzsát tartja. Ezt a címeres pecsétet annak idején V. (Habsburg-Lotharingiai) Ferdinánd magyar körirattal látta el. Jól látható, hogy az idő nem kímélte: a mintegy 200 éves anyag gyűrött, néhol nehezen olvasható, de ez érthető, hiszen a 20. században sok viszontagságon mentek keresztül a féltve őrzött dokumentumok is. Esztergom vármegye fakszimiléje Sopronéhoz hasonlóan paradicsom piros francia bársony címereslevél, amelyen ugyanaz a címer található meg, ami a Ludovikán is: Szent Adalbert vértanúnak a teljes alakú, trónuson ülő képe, hiszen ő a vármegye védőszentje. Esztergomról azt érdemes tudni, hogy a mindenkori hercegprímás volt az örökös főispán ebben a vármegyében, ezért is szerepel egy szent és vértanú a vármegye címerében. A harmadik fakszimile nem vármegye, hanem egy kiváltságos kerület, a Hajdú Kerület címeresleveleit mutatja be 1605–1606–1838-ból, amely megjelenését tekintve hasonló a vármegyékéhez. Itt Bocskai István, kedvelt fejedelmünk és V. Ferdinánd által kiadott dokumentumok láthatók, amelynek lényege, hogy az első kettő egy ív hártya, míg a harmadik könyv alakú. Címere tovább él Hajdú vármegye kőbe faragott címerében. A negyedik fakszimile Dr. Csáky Imre legújabb kötete, amelyben három város: Jászberény, Karcag és Kiskunfélegyháza királyi kiváltságlevelei találhatóak egy ív hártyán, függő pecséttel ellátva, latin nyelven, az uralkodó saját kezű aláírásával ellátva.

„Íme, a szóban forgó – címertabló, amely a trilógia első darabja. Az általános magyar történelmi fejlődés eredményeként kialakult 18–19. századi történeti-közigazgatási rendszer egy elemét, a vármegyék címereit (címeres pecsétjeit) foglalja össze 1876-ig a XXXIII. törvénycikk törvénybe iktatásáig. E tablón láthatók a Ludovika kőbe faragott címereinek eredeti, a magyar király által jóváhagyott vármegyecímereinek fakszimiléi a teljesség igényével, címeres pecsét formájában, az adományozás évszámát is feltüntetve. Az 1876. évi XXXIII. törvénycikk törvénybe iktatásával megszűnt az addig hatályos magyar történeti-közigazgatási rendszer (amely a Magyar Királyságot vármegyékre, kiváltságos kerületekre, székely, szász és lándzsás székekre osztotta) és létrejött az egységes 71 vármegye, amelyet az 1886. évi XXI. törvénycikk véglegesített. Címereik azonban tovább éltek a vármegyék jelképeiben. A vármegyecímerek tehát történelmünk mozaikképei, amelyek nemzettudatunk szerves részét képezik s amellett dekoratív szimbólumok is – sokat elárulva az adott vármegyéről.”

Dr. Csáky Imre arról is beszámolt, miért tekinthető az országban egyedinek a Ludovika Akadémia főhomlokzatán található államcímer. A timpanon középpontjában elhelyezett Magyar Szent Koronával ékesített államcímert a két térdeplő angyal tartja, ugyanakkor – a katonai jelleg erőteljes hangsúlyozására – egyidejűleg olaj- és cserfaág is övezi, amely egyedivé varázsolja a domborművet.  Báró Bánffy Dénes miniszterelnök 1896-ban a millennium tiszteletére kibocsátott miniszteri rendeletében hivatalos használatra háromféle államcímert engedélyezett. Ezek közül egyik a Magyar Királyság nagycímere (lett volna – állami nagycímer), amelyet végül nem alkottak meg, hiszen a magyar királyok az évszázadok alatt számos tartományra és országra kiterjesztették hatalmukat – így akkor diplomáciai bonyodalmakat okozott volna, ha e területek címereit egy nagypajzsban helyezik el (pl. a Jeruzsálemi Királyság). Helyette bevezették a magyar állami középcímert, amelynek nagyon érdekes változata található a Ludovika főhomlokzatán kőbe faragva:

Ha megnézzük a Ludovika főhomlokzatán kőbe faragott államcímert, a heraldikai jobb oldalon (a heraldikában a jobb és bal oldal felcserélődik; tehát a szemlélődőnek, aki szemben áll a címerrel, ami bal oldalon van, azt a szaknyelv heraldikai jobb oldalnak nevezi, ugyanis mindig a címerpajzs mögé képzeljük a lovagot, aki a középkorban a pajzsot tartotta), a Horvát Királyság címere látható, amely egyébként vörössel és ezüsttel ötször sakkozott mező, mégis a domborművön csak négyszer sakkozott pajzsmezőt látunk. Alatta Szlavónia Királyság címere található, középen heraldikai jobbra futó nyesttel. A magyar királyok engedélyezték e tartománynak, hogy a királyi adót ne aranyban vagy ezüstben fizessék meg, hanem az akkoriban nagyon értékesnek számító nyestbőrben. II. (Jagelló) Ulászló címereslevelében a Dráva–Száva közötti hullámos pólya közé helyezte el a nyestet. Az eredeti címereslevélben ez hullámos pólya (ahogyan egy folyót láttatni szeretnénk) – mégis a timpanonban elhelyezett államcímer egyenes pólyákat jelez. Dalmácia Királyságot a három leopárd fej jelképezi. Alatta található Erdély Nagyfejedelemség címere, ahol a történelmi három nemzet jelképei játszanak: a magyar nemzetet a fekete, kiterjesztett szárnyú sas, a székely nemzetet a nap és a hold, a szász nemzetet pedig a hét kulcsos, szabad királyi város jelképezi. Különlegessége a Ludovikán megtalálható államcímernek, hogy hiányzik belőle (ívelt oldalú alul betolt ék alakban) az 1896-os államcímer Fiume Kormányzóságot jelképező sziklán álló, korsót tartó kétszárnyú, fekete, hercegi koronával díszített sasa, amelyet I. (Habsburg) Lipót magyar király adományozott és ma is megtalálható a Fiumei Levéltárban (Rijeka). Ezek a különbségek azt erősítik, hogy a Ludovikán található államcímer speciális alkotás. Mindebből az a következtetés vonható le, hogy a Ludovika főhomlokzatán található magyar államcími középcímer olyan egyedi és különleges, hogy sehol máshol nincs hozzá fogható.”

Csáky Imre kihangsúlyozta, hogy folyamatosan kapcsolatban van a Ludovikával, amiért hálás az intézmény vezetőségének. „Külön köszönettel tartozom Prof. Dr. Patyi András rektor úrnak, Prof. Dr. Padányi József dandártábornok úrnak és Dr. Horváth József főtitkár úrnak, hiszen ők voltak azok, akik felismerték, hogy a Ludovika Akadémia és speciális díszítőelemei – a vármegyecímerek és az államcímer tudományos igényű feldolgozása hiánypótló, egyben méltó az Akadémiához, mindazonáltal erősíti a nemzettudatot, amelyet igyekszem minden művem középpontjába állítani” – mondta. Kiemelte, hogy örömmel vállalta és vállalja a rábízott feladatokat, hiszen a Magyar Honvédség egyetlen címertörténész főtisztjeként szeretné a maga eszközeivel erősíteni a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és Nemzeti Közszolgálati Egyetem hazai és nemzetközi ismertségét, elismertségét, azon kívül középpontba állítani – a múltban, jelenben és jövőben egyaránt – a katonatudósok magyar haza iránti töretlen elkötelezettségét is.


Szöveg: Fecser Zsuzsanna

Fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on

Cimkék: címer, vármegye, 2017

Ismét látogatható az Orczy-kert egy része

    • park1
    • park2
    • park3
    • park4
    • park5
  • Előző
  • Következő

Megnyílt a nagyközönség számára az Orczy-kert egy része, miután lezárult a park rekonstrukciójának első üteme. Július 31-ével a környéken élők birtokba vehetik a parkban található teljesen megújult játszóteret és a közforgalom számára is használhatóvá válik az átmenő útvonal a Ludovika Főépület és a Nagyvárad téren található Orczy Úti Kollégium között.

Az Orczy-kert már a beruházás megkezdése előtt és azóta is közkedvelt pihenőhelye a kerület lakóinak. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem fejlesztését szolgáló Ludovika Campus projekt tovább bővíti a józsefvárosiak szabadidős lehetőségeit. A kert jelenleg 26 hektáron terül el, a beruházással pedig további 10 hektárnyi, jelenleg még elzárt területet integrálunk a közparkba. Ezen a részen korábban a BKV buszgarázsa, járműjavító műhelye és a SOTE gazdasági épületei voltak, többnyire aszfaltozott területen, amely egykor a történeti park szerves része volt. Az egyetem célja az, hogy hosszú évtizedek után parkosítva és egy új, minden igényt kielégítő sportközponttal adjuk vissza ezt a területet az állampolgároknak. A használati igényekre tekintettel külön terv készült a park szakaszos megújítására, hogy a területek minél hamarabb visszaadásra kerülhessenek.


Fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on


Karcolatok a könyvtárból 2.RÉSZ

    •  dsc6540
    •  dsc6572
    •  dsc6506
  • Előző
  • Következő

Prof. Dr. Mueller Othmár robbantástechnikai különgyűjteménye

Közép-Európa legnagyobb robbantástechnikai gyűjteményét gondozza az Egyetemi Központi Könyvtár és Levéltár Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Kari Könyvtára. A több mint 26 ezer dokumentumból álló gyűjteményt Prof. Dr. Mueller Othmár végakaratában hagyta az NKE jogelőd intézményére, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemre.

Prof. Dr. Mueller Othmár a hadtudomány kandidátusa, az Igazságügyi Műszaki Szakértői Intézet nyugalmazott igazgatója, az Építéstudományi Egyesület Robbantástechnikai Szakosztályának alapítója és haláláig vezetője. 1932. március 15-én született Budapesten. 1954-ben kapott okleveles építészmérnöki diplomát a Budapesti Műszaki Egyetemen. 1959–1965 között gazdasági szakmérnöki, majd munkavédelmi szakmérnöki okleveleket szerzett, 1965-ben a Műszaki Egyetemen a doktori címet is elnyerte. 1965 és 1974 között ösztöndíjas tanulmányokat folytatott az NSZK-ban, Hollandiában, Norvégiában, Dániában, Svédországban, illetve az akkori NDK-ban robbantástechnikai képzésen vett részt. A Zrínyi Miklós Katonai Akadémián disszertációjának sikeres megvédését követően, 1995-ben kandidátusi oklevelet vehetett át.

Tanulmányait munka mellett végezte. Dolgozott többek között a Komárom megyei Tatarozó és Építő Vállalat főépítésvezetőjeként, a Fővárosi Tanács Városrendezési és Építészeti Főosztályán először mérnökként, majd főmérnökként. 1996-os nyugdíjba vonulásáig az Igazságügyi Műszaki Szakértői Intézet igazgatója volt.

Életét végigkísérte a tudományos közéletben folytatott aktív tevékenység. 1955 óta tagja volt az Építéstudományi Egyesületnek, ahol az építéstudomány műveléséért 1980-ban Alpár Ignác-érem, 1992-ben Egyesületi Érdemérem, 2002-ben ÉTE-díj kitüntetésekben részesült. Az Egyesület Robbantástechnikai Szakosztályának a vezetője, motorja, éltetője volt egészen haláláig. 1961-től sikeres nemzetközi robbantástechnikai kollokviumokat szervezett.

Két alkalommal is megkapta az Osztrák Robbantástechnikusok „Dynamit pro pace” kitüntetését (arany és ezüst fokozat). Tiszteletbeli tagja volt a Német Robbantástechnikai Egyesületnek és az Amerikai Nemzetközi Robbantómérnök Egyesületnek. Közreműködött továbbá a Magyar Hadtudományi Társaság Műszaki Szakosztályának munkájában, és tagként vett részt az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Robbantástechnikai Szakosztályának tevékenységében is.

Számos intézményben oktatott, többek között a Munkavédelmi Képző- és Továbbképző Intézetben, a Budapesti Műszaki Egyetem igazságügyi szakértői szakmérnöki tanfolyamain és a Mérnöktovábbképző Intézetben, a győri Széchenyi István Műszaki Főiskolán, a budapesti Rendőrtiszti Főiskolán, a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán, a Zalka Máté (Bolyai János) Katonai Műszaki Főiskolán és a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen. Tudását önzetlenül osztotta meg a szakma iránt érdeklődőkkel, hallgatói között nagy tiszteletnek és népszerűségnek örvendett.

Tudományos munkássága is rendkívül gazdag volt: 8 könyv, és több mint 500 szakcikk szerzője, amelyek belföldön és külföldön egyaránt megjelentek. Emellett a világ számos pontján tartott előadást, többek között: Dél-Afrikában, Kanadában, Tajvanon, az NSZK-ban, Szlovákiában, Lengyelországban, Nagy-Britanniában, Olaszországban, Ausztriában és Svédországban. A hazai robbantástechnika úttörőjeként fontosnak tartotta a szakterület képviselőinek összefogását, mivel úgy gondolta, hogy eredményeket csak közösen lehet elérni.

1969-től kezdődően, minden anyagi támogatás nélkül, kitartó gyűjtőmunkával, kiépített kapcsolatrendszere segítségével, valamint szakmai körökben történő folyamatos „jelenlétével” fokozatosan alakította ki robbantástechnikai szakkönyvtárát, amelyet végakarata szerint a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemre hagyott. A gyűjtemény több mint 26 ezer dokumentumot foglal magában. Egyedülállósága abból fakad, hogy a világon 1860 óta megjelent robbantástechnikai, valamint robbanóanyagokkal (például katona és ipari), robbantási sérülésekkel, terrorista robbantásokkal foglalkozó könyveket és egyedi kiadványokat tartalmazza. Ez a 15 nyelven íródott könyv- és iratanyag-gyűjtemény a professzor gyűjtőszenvedélyének, hihetetlenül kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerének, széles körű levelezésének és dokumentumcseréjének eredményeképpen jött létre.

Prof. Dr. Mueller Othmár élete második felében az addigra már jelentős gyűjteményét rendszerezni, valamint katalogizálni kívánta. A cél érdekében elvégzett egy középfokú könyvtárosi tanfolyamot, ahol elsajátította a bibliográfiai leírás tudományát. A könyvtár 54 doboz katalóguscédulát örökölt a gyűjteménnyel együtt, amelyeket saját kezűleg készített el a professzor. Ez is azt bizonyítja, tudatosan készült arra, hogy szisztematikus gyűjtőmunkájának eredményét szakszerűen feltárva hagyja az utókorra, a robbantással foglalkozó szakemberek új generációjára.

A HHK műszaki képzéssel, oktatással foglalkozó munkatársai, hallgatói, a Magyar Honvédség és a rendőrség tűzszerész alakulatainak tagjai, műszaki képzéssel foglalkozó egyetemek oktatói és hallgatói használják rendszeresen ezt az unikális gyűjteményt, amelynek dokumentumai a könyvtár Hungária körúti olvasótermében helyben olvashatóak.

Analysis of Explosives

A könyv első kiadás 1981-ből, Oxfordból. A mű a robbanóanyagok különböző elemzési módszereit tárgyalja, valamint a robbanásveszélyes maradványok és rejtett robbanóanyagok kimutatásához és azonosításához nyújt segítséget. Foglalkozik az iparban használatos robbanóanyagokkal és ezek tárolásával, illetve a robbanóanyagok környezeti és orvosbiológiai hatásaival.

Blasters' Handbook: Describing Practical Methods of Using Explosives for Various Purposes

A művet 1925-ben adta ki a kanadai E. I. Du Pont de Nemours & Co. nevű cég. A robbanóanyagok különféle célokra történő használatáról szól, fekete-fehér illusztrációkkal kiegészítve a leírást. Tájékoztatást nyújt a robbanóanyagok típusairól, hatótávolságairól, szerkezeti felépítéséről. A gyakorlati alkalmazások közül leginkább a bányászatot (szén- és ércbányászat) és kőfejtést érinti.

A gyakorlati robbantó technika kézikönyve

Első és egyetlen kiadás 1903-ból. Szerzője Schaffer Antal királyi főmérnök. Több mint kétszáz fekete-fehér ábra található a könyvben, valamint különböző, kihajtható táblázatok (például a különféle vastagságú vaslemezek robbantásához szükséges töltés súlyára vonatkozóan). A mű részletesen ismerteti a robbantóanyagokat, a gyújtószereket és -eszközöket, illetve az ezek hatásfokát mérő műszereket, valamint a bányászati robbantásokat és az anyagtermelést írja le, építmények és tárgyak robbantásáról szól.


Szöveg: EKKL

Fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on


Véget ért a XVIII. Euroatlanti Nyári Egyetem

    • csoportkep kicsi
    • csutortok 2
    • hetfo 2
    • kedd 1
    • kedd 3
    • kedd 4
  • Előző
  • Következő

„A civil-katonai együttműködés tovább csiszolása és a hivatásrendi együttműködés jellemezte a ma véget érő XVIII. Euroatlanti Nyári Egyetemet, amelyen a Magyar Honvédség tisztjei, tisztjelöltjei, számos minisztérium munkatársai, önkormányzati és közigazgatási dolgozók, rendőrök, egyetemi hallgatók, valamint a Katonasuli program tanárai és diákjai vettek részt – összegezte az elmúlt hét tapasztalatait Dr. Tálas Péter, a nyári egyetem vezetője. 20 előadás, 5 panelbeszélgetés és 4 szeminárium, sportprogramok, „Harcosok filmklubja”, „Biztonságpolitikai dühöngő” és az egész héten át zajló csapatverseny tette tartalmassá és színessé a 80 résztvevő számára a programot.”

Az ünnepélyes záró ebéden, egyúttal az Emberi Erőforrások Minisztériuma által is akkreditált képzés diplomaosztóján részt vett Takács Attila dandártábornok, az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság parancsnoka, Drót László ezredes, az MH Béketámogató Kiképzőközpont parancsnoka, Dr. Koller József ezredes, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis bázisparancsnoka, Sándor Tamás ezredes, az MH vitéz Bertalan Árpád 2. Különleges Rendeltetésű Ezred parancsnoka, Mudra József ezredes, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár dandárparancsnok-helyettese, Dr. Tálas Péter, az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóközpont igazgatója, Prof. Dr. Szenes Zoltán, ny. vezérezredes, az NKE NETK Nemzetközi Biztonsági Tanulmányok Tanszék oktatója.

A szolnoki helyőrségek mind logisztikai, mind szakmai támogatásukkal segítették a rendezvényt, amely a Magyar Honvédség és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem együttműködésében, az Európai Unió anyagi támogatásával valósulhatott meg a KÖFOP-2.1.2.-VEKOP-15-2016-00001 „A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés” c. projekt, ezen belül az NKE SVKK „Kormányzati döntéshozatalt elősegítő stratégiai kutatások a magyar kül- és biztonságpolitika meghatározó területein” c. pályázata keretében.

Az ötnapos program során a nyári egyetem szervezői minden napon más-más témát helyeztek az előadások és gyakorlati foglalkozások középpontjába. Ennek eredményeként a hétfői nap a poszt-truth korszak jellemzőire, a hibrid háború sikeres megvívásának feltételeire és napjaink kiberbiztonsági fenyegetéseire; a keddi program a nyugati, míg a szerdai program a keleti stratégiai irány kihívásaira, konfliktusaira fókuszált. A résztvevők előadásokat és panelbeszélgetéseket hallhattak az európai politikai populizmus hátteréről, az Egyesült Államok külpolitikájának átalakulásáról, Európa – és az Európai Unió – jövőjéről, az európai védelempolitika kilátásairól; Oroszországról, Ukrajnáról, Törökországról, az Iszlám Államról; valamint az Európát érintő migrációs folyamatokról és a modern kori terrorizmus jellemzőiről. A pénteki zárónapon az előadók a változó biztonsági környezet kihívásaira adott magyar válaszokat, a magyar NATO-szerepvállalást, illetve a Magyar Honvédség társadalmi kapcsolatainak fejlesztési lehetőségeit értékelték.

A nyári egyetem zárásakor Dr. Tálas Péter hangsúlyozta, hogy reméli: az együtt töltött egy hét szakmai programjai nyomán mindenki olyan ismeretekkel gazdagodott, amelyeket mindenki a saját munkahelyén, közvetlen környezetében is hasznosítani tud. A nyári egyetem vezetője végül köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek a program szervezésében és lebonyolításában. A MH Béketámogató Kiképző Központ teljes állományának, hogy immár ötödik alkalommal is befogadták a nyári egyetemet és az elmúlt napokban igyekeztek minden sajátos, a katonai élet mindennapjaiba nem feltétlenül illeszkedő igényünket kielégíteni. A MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Protokoll, Rekreációs és Kulturális Igazgatóság Kulturális Alosztálya munkatársainak, hogy több hónapnyi szervező és előkésztő munkával lehetővé tették, hogy idén is létrejöjjön ez a minden tekintetben színvonalas rendezvény. Tálas Péter köszönetét fejezte ki a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársainak, valamint azoknak a fiataloknak is, akik a háttérben végig a programok zökkenőmentes lebonyolításán, valamint a rendezvény promócióján dolgoztak.

Szöveg: Csiki Tamás

Megosztás a Facebook-on