Szűkítés


Minden Címke 467

Újabb egyetemi tanárok az NKE-n

    • tanarok

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem három oktatóját is egyetemi tanárrá nevezte ki Áder János. Dr. Fantoly Zsanettet, Dr. Kóródi Gyulát és Dr. Horváth Attilát az emberi erőforrások minisztere javaslatára március 20. napjával nevezte ki egyetemi tanárrá a köztársasági elnök.

Fantoly Zsanett jelenleg a Rendészettudományi Kar Bűnügyi Tudományok Intézete büntetőeljárásjogi tanszékének vezetője. Korábban a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán oktatott és ügyvédként is dolgozott. Tudományos szakterülete a büntetőjog és a büntető eljárásjog, amelynek keretében részletesebben is foglakozik például a büntetőeljárás hatékonyságával, a jogi személy büntetőjogi felelősségével és a halálbüntetés kérdésével is.  Pályája során számos külföldi kutatóúton vett részt, például Hollandiában, az Egyesült Államokban és Portugáliában. Több szakmai szervezetnek a tagja.

Kóródi Gyula tűzoltó alezredes, üzemorvos, neurológus.  Az NKE Hadtudományi Doktori Iskola és a Rendészettudományi Doktori Iskola oktatója, a Katonai Műszaki Doktori Iskola témavezetője. A hadtudományok tudományágban szerzett doktori fokozatot 2005-ben, majd habilitált 2012-ben, már a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatójaként. Szűkebb kutatási területe a katasztrófa orvostan. Számos tudományos publikáció szerzője.

Horváth Attila az NKE Állam és Jogtörténeti Intézetnek vezetője, alkotmánybíró. Kutatási területei közé tartozik a többi között a magyar történeti alkotmány és a magyar magánjog története, vagy például az 1945 utáni alkotmány- és jogfejlődés. Számos tanulmányában foglalkozott az 1956-os forradalom jog- és alkotmánytörténeti aspektusaival, illetve a forradalmat követő megtorlásokkal. Tagja az 1956-os Emlékbizottság történész munkacsoportjának is. Eddigi munkáját már több rangos kitüntetés is fémjelzi, így például megkapta a Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt kitüntetését vagy a Széchenyi Társaság Széchenyi-díját is. Tagja több civil szervezetnek, így a többi között a Széchenyi Társaságnak, a Független Jogász Fórumnak vagy a Magyar Katolikus Jogászok Egyesülete elnökségének is. Tavaly év végén választotta meg az Országgyűlés az Alkotmánybíróság tagjává. 

Megosztás a Facebook-on