Szűkítés


Kiválasztott Címke

ösztöndíj

Minden Címke 523


Jelenleg 2 bejegyzés található ösztöndíj cimkével

Mindenkinek meg kell ismernie Kínát!

    •  dsc1117 2
    •  dsc1074 2
  • Előző
  • Következő

„Azt gondolom, nagyon tévesen ítéljük meg Kínát és a kínaiakat Magyarországon, így mindenkinek meg kell ismernie az ázsiai országot” – hívta fel a figyelmet Kocsi János Gyula hadnagy, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (NKE HHK) oktatója, aki egy évet tölthetett el a YES CHINA ösztöndíj programmal a Zhejiang Egyetemen. Kína a világ vezető „diák importőr” országa, így ott számos külföldi ösztöndíj és képzési program vár a hallgatókra.

„Úgy gondolom, mindennek alapja a tudás, amihez elengedhetetlen, hogy az ember felfedezze a világot!”- mondta honlapunknak Kocsi János, aki egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kis községből, az 1500 fős Tiszakanyárból jutott el egészen Kínáig. Életpályájában meghatározó szerepet játszott a honvédség: közép- és felsőfokú tanulmányait is katonai iskolákban végezte. Az NKE jogelődjében, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen évfolyamelsőként végzett és szerzett tiszti rendfokozatot. Már ekkor sem állt messze tőle a tudomány világa, hiszen az egyetemi évek során is sikerült egy OTDK különdíjat „begyűjtenie”. Jelenleg az NKE HHK gyakorlati oktatója, szakaszszintű harcászatot és túlélést tanít a kar honvédtisztjelöltjeinek.

A külföldi tanulmányi ösztöndíjat a Youth Of Excellence Scheme Of China programon keresztül sikerült elnyernie 2016-ban az NKE fiatal oktatójának. Az ösztöndíj keretében Kína partner országaiból diplomás közszolgálati tisztviselők jelentkezhettek különböző posztgraduális képzésekre. A kínai „Egy öv – Egy út” külpolitikai stratégiának egyik pillére az oktatási együttműködés, amelynek célja, hogy Kína partnerei még jobban megismerjék az ázsiai országot. „A kínai kormányzat a kölcsönös megértés és megismerés jegyében indította el ezt a programot. Mivel a kínai kultúra valódi megismerését több mint 8000 km választja el tőlünk, a YES program keretében közelebb kerülnek a nyugati partnerországok, így Magyarország is” – fejtette ki honlapunknak.

Kocsi János az egy év időtartamú mesterképzésen kínai tanulmányok szakon tanulhatott a Shanghajtól 170 km-re lévő Hangzhou településen, a Zhejiang Egyetemen. Hangzhou egy közel 10 milliós város, amely a 21. század egyik úttörőjének számít az urbanizáció és a digitalizáció területén. A városban található a kínai Alibaba központja, amely a világ egyik legnagyobb cége. A vállalat alapítója Jack Ma, aki Ázsia egyik legbefolyásosabb embere, hatalmas energiákat fektet a térség és az egyetem fejlesztésébe. A Zhejiang Egyetem 7 kampusszal rendelkezik, hatalmas kiterjedésű, közel 50.000 hallgató folytathat itt felsőfokú tanulmányokat. Kiemelte, hogy ez az egyetem Kínában a 3., míg a világ felsőoktatási rangsorában az 51. helyen szerepel. A hadnagy elmondta, hogy egy hatalmas kulturális sokk volt számára az első hónap, a világszemlélete egészen megváltozott, egy csapásra minden felgyorsult körülötte: „Magyarország szinte egy kis gombszem lett a világtérképen.”

A program keretében 54 országból utazhattak ki hallgatók: Kocsi Jánost egyedüli magyarként, európaiként és katonaként választották be 2016-ban. Kiemelte, hogy az első hónap rendkívül furcsa volt: meg kellett tanulnia pálcikával enni, megismernie az alap kínai szavakat, elintézni a szükséges egyetemi adminisztrációt. A nemzetközi környezet nem volt számára probléma, hiszen már korábban is számos külföldi konferencián és gyakorlaton vett részt. „Viszont a kínai társadalomba való beilleszkedés nagyon nehéz volt. Ahogy telt az idő, adaptálódtam, megismertem a kultúrát és a digitális újításokat”- mondta. A magyar nép sajátossága, hogy kis népessége ellenére is mindenhol fellelhető a világon, így a távoli kínai egyetemen is az ott tanuló magyar diákok voltak a hadnagy segítségére. A képzés angol nyelven zajlott, reggeltől egészen estig. A hónapok során egyre sűrűsödtek a programok, a kínai társadalomelméleti és gazdasági órák mellett tanulmányi kirándulásokon is részt vettek az ösztöndíjasok, ahol megismerhették az ázsiai országot. „A cél az volt, hogy kendőzetlenül megismerjük a kínai társadalmat. Ne csak másodkézből, a médiából és könyvek által legyenek következtetéseink, hanem hogy személyesen is megtapasztaljuk a valódi Kínát” – emelte ki. Kínai nyelvből szintmérővizsgát kellett végezniük, ami után Kocsi János, bár nem volt kötelező, kínai HSK3 nyelvvizsgát is tett. A képzés második szemesztere a szakdolgozatírásról szólt, ahol az NKE oktatója a kínai képzési és oktatási programokat kutatta, hogy hogyan lehet leghatékonyabban bemutatni a külföldiek számára a kínai társadalmat. A záróvizsgáit kiemelkedően, 90% felett sikerült abszolválnia. „Diplomáciailag nagy hangsúlyt fektettek képzésünkre, szinte kiemeltek minket, ösztöndíjasokat a többi diák közül. Nem erőltették ránk azt a gondolatot, hogy az ő államberendezkedésük vagy kormányuk jobb lenne a miénknél. Nagy tisztelettel bántak minden hallgatóval” – ismertette honlapunkkal. Gondolatait összegezve rávilágított, hogy a kint eltöltött 1 év során rengeteget fejlődött, kitágult a világképe, és ami a legfontosabb, megerősödött a haza iránti szeretete.

„Ázsia minden egyes területét ajánlom a fiatal hallgatóknak. Amelyik országba tudnak, jussanak el. Lássák és tapasztalják meg az ok-okozati összefüggéseket, hogy miért olyan fejlettek a kelet-ázsiai országok” – hívta fel a figyelmet a távol-keleti ösztöndíj lehetőségekre. „Ugyanúgy, ahogy ők tanulnak a nyugati társadalmaktól, mi is tanulhatunk a keleti kultúráktól. Véleményem szerint Magyarország a jövőben nagyon sokat tud kamatoztatni a kínai kapcsolatokból!”

Az NKE fiatal oktatója Kínával szeretne foglalkozni a jövőben is. Nemrég jelentkezett az NKE Hadtudományi Doktori Iskolába, ahol a kínai katonai gondolkodás területén szeretne kutatni. Emellett reméli, hogy az NKE erős kínai oktatási együttműködési kapcsolatain keresztül lesz lehetősége még ismételten meglátogatni az ázsiai országot.


Szöveg: Podobni István

Fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on

Cimkék: HHK, Kína, ösztöndíj

Fulbright ösztöndíj az NKE-n

    • fokep
    • dsc 7657 2
    • dsc 7675 2
  • Előző
  • Következő

Fulbright-National University of Public Service Grant ösztöndíj alapításáról kötött megállapodást az Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Magyar-Amerika Oktatási Csereprogram Bizottság (Fulbright Bizottság). A Fulbright-program a világ legrangosabb posztgraduális oktatási, kutatói ösztöndíj-, illetve csereprogramja, amelyet 1946-ban alapított J. William Fulbright amerikai szenátor.

„Ez a megállapodás kiemelkedően fontos”- hangsúlyozta Prof. Dr. Patyi András az aláírási ceremónián. Mint az NKE rektora kifejtette, az intézményben a köz szolgálatára készítik fel a hallgatókat olyan oktatók, akik maguk is a központi kormányzati, rendészeti és honvédelmi szerveknél szolgálnak jelenleg is. „ Mindennapi tevékenységünk során komoly kihívásokkal szembesülünk, és nagyon komolyan vesszük a döntéseinkkel járó felelősséget. Ezért pontosan tudjuk azt is, hogy milyen fontos a közszolgálati dolgozók újabb generációjának mindazokat a készségeket és képességeket átadni, amelyek birtokában sikeresek tudnak lenni pályájukon”- mondta Patyi András. Az NKE rektora kiemelte, hogy a nemzetközi kutatási és oktatási együttműködések segítenek ezeknek a céloknak a megvalósításában. „Az együttműködés egyetemévé kívánunk válni, ezért is fontos számunkra a Fulbright- National University of Public Service Grant megalapítása, amellyel szeretnénk minél több amerikai ösztöndíjast hazánkba vonzani, akik majd az NKE-t választják és tudásukkal hozzá tudnak járulni a magyar közszolgálat fejlesztéséhez”- tette hozzá a rektor. Mint mondta az egykori Fulbright ösztöndíjasok sikertörténete hosszú távon járul hozzá Magyarország sikereihez. Példaként Szemerkényi Réka nagykövet asszonyt említette Patyi András, aki komoly szerepet vállalt abban is, hogy az NKE a Marymount Unversity-vel együttműködési megállapodást kössön.

„Igazi megtiszteltetés számunkra, hogy aláírhatjuk ma ezt a megállapodást- mondta Prof. Dr. Vértessy Beáta. „Nemcsak megtiszteltetés, hanem egy jelentős előrelépés is”-tette hozzá a magyar Fulbright Bizottság leköszönő elnöke. Az együttműködés jelentősége abban rejlik, ami a Fulbright - programot világszerte egységesen jellemzi: népszerűsíti a nemzetek közötti békés megértést. Vértessy Beáta kifejtette, hogy az együttműködés fontossága megjelenik egyrészt személyes szinten, hiszen semmi sem hasonlítható össze a személyes tapasztalatszerzés jelentőségével. Mint mondta, ezek a perszonális kapcsolatok határoznak meg egy nemzetet, illetve a nemzetek közti kölcsönös megértést. „Ugyanakkor kiemelten fontos az is, hogy legyenek közös céljaink, amiért dolgozhatunk”-tette hozzá.

„Három okunk is van ma az ünneplésre”- mondta dr Jókay Károly a Fulbright Bizottság igazgatója. Az egyik a már meglévő jó együttműködés az NKE-vel. A másik, hogy az egyetemről kerül ki az első olyan ösztöndíjas, Bakos Csaba ezredes, aki hazánkból egyedüliként lehetőséget kap arra, hogy a West Point katonai akadémián tanítson, amely csak erősíti az NKE reputációját. A harmadik pedig az, hogy ezzel a megállapodással az NKE bekerül abba a nemzetközi hálózatba, ahonnan választhatnak az amerikaiak a jövőben. Jókay Károly reményét fejezte ki, hogy az oktatók és kutatók az Egyesült Államokban növekvő számban fognak majd Magyarország iránt érdeklődni, azon belül is az NKE-t választani, továbbá köszönetet mondott az NKE munkatársainak a megállapodást előkészítő többéves munkájukért.

A Fulbright Bizottsággal kötött együttműködés szerint évente maximum két fő, angol anyanyelvi, amerikai ösztöndíjas oktató érkezik majd egy szemeszterre a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre. Az NKE a politikatudomány, a gazdaságtudomány, az államtudomány, a közigazgatás-tudomány, a közpolitika, a rendészettudomány, a hadtudomány, a katonai műszaki tudományok, a nemzetközi kapcsolatok és a nemzetközi közszolgálati kapcsolatok tudományterületen fogad majd amerikai oktatókat, akár már a következő tanévtől. A pályázatot a Fulbright Bizottság hirdeti meg, a jelölt elfogadásáról pedig az NKE rektora dönt. A sikeres pályázó „vendégoktató” státuszban dolgozik majd a magyar intézményben, ahol két kurzust tart és bekapcsolódik az egyetem kutatási tevékenységébe is. Az amerikai oktató emellett részt vesz a Fulbright Bizottság által, az ösztöndíjasok számára szervezett programokban és esetei felkérés esetén más magyarországi egyetemeken is tart majd előadást. Az ösztöndíj költségeit az együttműködő felek megosztják egymás között. A megállapodás szerint a négy hónapra vonatkozó ösztöndíjas szerződés sikeres munkavégzés esetén további egy szemeszterre meghosszabbítható.

A Fulbright-ösztöndíjak jelenleg már több mint 150 országban érhetők el. Magyarország 1978-ban kapcsolódott a programhoz, azóta több mint közel 900 magyar állampolgár kapott Fulbright-ösztöndíjat.

Megosztás a Facebook-on