Szűkítés


Kiválasztott Címke

Görgei

Minden Címke 488


Jelenleg 4 bejegyzés található Görgei cimkével

A Görgei és Kossuth közötti ellentét margójára

    • barabas gorgei artur

Ilyen volt hát ez a Görgey
– minden erényével és hibájával férfiú
a szó legszebb értelmében: hős.

(Az aradi börtönben kivégzése
előtt jegyezte le Leiningen)


A magyar szabadságharc tavaszi hadjáratának csúcspontjaként 1849. május 21-én három hetes ostrom után visszafoglalta Buda várát a honvédsereg. Ennek emlékére 1992-től a kormány határozata alapján e napon ünneplik a Magyar Honvédelem Napját.  Ez a nap azonban más miatt is emlékezetes: pontosan száz évvel ezelőtt,  ezen a napon hunyt el a magyar csapat parancsnoka,  Görgei Artúr tábornok.

Noha meglehetősen történelmietlen még csak a felvetés is, de adódik a kérdés: a katonai erőviszonyok ismeretében eleve reménytelen vállalkozás volt-e a magyar szabadságharc? Amennyiben a teljes függetlenség szempontjából vizsgáljuk a kérdést, a válasz egyértelműen igen. Ugyanakkor tisztán kell látnunk, hogy 1848 szeptemberétől a „fegyveres konfliktus” a birodalmon belüli önállóságért folyt, s nem a szuverenitás kivívásáért. Nyilvánvaló, hogy előbbi nem volt megvalósíthatatlan küldetés.

Ha manapság Görgeire emlékeznek, a ragyogó hadvezérre gondolnak, akinek tavaszi hadjáratát vagy a túlerőben lévő orosz csapatok közötti mesteri visszavonulását külföldön is tanítják, például az amerikai West Point-i vagy a francia Saint Cyr-i katonai akadémiákon. „Közel másfél száz év múltán nyugodjunk bele végre abba, hogy nem Kossuth vélt vagy valóságos politikai intrikái, nem Görgei lázadása, hanem az európai erőviszonyok egyszerű mennyiségtani és statisztikai módszerekkel kifejezhető alakulása vetett véget történelmünk talán legdicsőségesebb és legromantikusabb nemzeti háborújának” –  írta Pusztaszeri László.

Közismert, hogy Kossuth és Görgei ellentével több mint másfél évszázada tusakodik a történész szakma, de még a politikusok, a publicisztika és a szépirodalom képviselői is hallatták hangjukat.

Legfrappánsabban talán éppen Görgei fogalmazott visszaemlékezéseiben: „Az én kiáltványom próza volt; a Kossuthé – költészet. A közönségnek pedig, melyhez mind a ketten szóltunk, a nyers katona prózájához nem volt érzéke: a nagy agitátor költészetét viszont mohón fogadta. Ne kárhoztassuk emiatt a közönséget. Legfeljebb azt lehet sajnálni, hogy az agitátor nem volt katona, s a katona nem volt agitátor – és hogy ezért útjainknak szükségképpen széjjel kellett válniuk.

 A két férfi konfliktusával kapcsolatban napjainkban Hermann Róbert, a témakör jeles kutatója jegyezte le egy helyütt: „Ki a Kossuth–Széchenyi ellentét folytatását és a Kossuth–Deák ellentét előzményét, ki a forrófejű, önmagát is leszónokló prókátor és a hidegen mérlegelő hadvezér ellentétét; ki a forradalom mellett kitartó, s azt következetesen végigvinni akaró liberális nemes és a mind a forradalomtól, mind a liberalizmustól elforduló, nép- és nemzetáruló megalkuvó (birtoktalan) birtokos közötti küzdelmet látta benne. Ellentétük okaként hoztak fel karakterbeli különbségeket és politikai nézeteltéréseket; tekintették azt a katonák és politikusok közötti ellentét szokásos példájának.

Elöljáróban – mindenesetre – azt leszögezhetjük, hogy a kiváló stratéga és a politikus teljes vitaköre zömmel az aktuális katonai helyzet eltérő megítéléséből fakadt. Az ellentétek magva abban gyökerezett (predesztinálva ezzel kettejük kapcsolódási pontjait), hogy Görgei – érthető módon – a katonai szempontok érvényesítésére törekedett elsődlegesen a harcászatban, Kossuth pedig – ugyancsak természetesen – a politikai szempontokat vette figyelembe a hadviselésben. Hermann Róbert megállapításával élve; a helyzet 1849 májusától annyiban változott, hogy Görgei úgy vélte, a politikus Kossuth tévedéseit neki mint katonának kell korrigálnia. Ezzel szemben Kossuth – legalábbis az írott forrásokból így tűnik – azt gondolta, hogy ő a katonáknál sokkal jobban tudja, mit kell tenni a harctereken.

No de lássunk – a teljesség igénye nélkül – néhány kiemelt sarokpontot az események tükrében.

1. A schwechati (Alsó-Ausztria) ütközetben (1848. október 30.) a honvédsereg vereséget szenvedett Windischgraetz túlerőben lévő csapataitól, s a magyar főerők szervezetten visszavonultak a határ mögé.

2. Az országgyűlés népgyűléssé bővült ülése a debreceni Nagytemplomban 1849. április 14-én egyhangúlag kimondta Magyarország függetlenségét és a Habsburg–Lotharingiai ház trónfosztását.

3. A katonai eredményeket követő politikai események közismertek. A közelgő orosz hadsereg haderejének ismeretében, amit akkoriban csak Európa csendőrének hívtak, az új haditerv megalkotása a magyar hadvezetésben újabb ellentéteket szült. Hiszen a további sikerekhez a nagyhatalmak semlegességére lett volna szükség, ez azonban nyilvánvalóan lehetetlennek ígérkezett. Görgei azzal érvelt, hogy az egyetlen megoldás az erők koncentrálása Komárom központtal. Noha Kossuth elfogadta a tervet, de Perczel és Dembiński helyrajzi módosításával korrigálva, az erők Szegedtől délre történő összpontosítását hagyta jóvá. A történeti tények ismeretében ma már tudjuk, hogy mindez hibás elképzelésnek bizonyult, ugyanis ez lehetőséget biztosított az osztrák és orosz erők egyesülésére.

Ezeket a kiemelt pontokat tekintve, a továbbiakban lássuk árnyalva, utóbb hogy emlékezett vissza s érvelt Görgei – német nyelven 1852-ben íródott – Életem és működésem Magyarországon 1848-ban és 1849-ben című emlékirataiban.

Görgei a határtól való visszahúzódást, Kossuth a határvédelmet javasolta: Görgei önéletírásában részletesen kifejtette az egyes csapategységek hátrálásának ütemtervét; Győr, Moson, Pozsony „és a Fehér-hegység főbb szorosait tartsuk megszállva […] az ellenséges túlerő előnyomulása esetében egyrészt Lipótvár, másrészt Komárom falai alá kell hátrálniuk; továbbá, hogy a hadsereget szervezzük újjá […] Javaslatomat elvetették, s vele szemben úgy határoztak, hogy az ország határait kell megszállva tartani”. Kossuth, amíg Pozsonyban tartózkodott, hajlott Görgei javaslatára, Pestre visszatérve azonban – mivel az osztrák támadás egyelőre nem indult meg – fokozatosan egyre szükségtelenebbnek ítélte a határ feladását. Érvek és ellenérvek sorakoztak, végül Görgei végső megállapítása: „Mihelyt Kossuth ebben a dologban megszabadul tévedéseitől, valószínűleg a haderő alkalmazásában is fontosabbnak fogja tartani a hadászati meggondolásokat a politikai érdekeknél.

Görgei elhamarkodottnak ítélte a trónfosztást s kétségbeesésének adott hangot: „Magyarországra vészt hozó következményeinek elkerülhetetlen éles és csüggesztő megvilágítása, azoknak a további harcokban valószínűleg csak fél szívvel részt vevőknek csüggedése, akik, megoszolván a vélemények […] meggyőződésük ellenére lesznek kénytelenek harcolni”. Majd alább: „Az a bizakodás azonban, hogy az április 14-i elképzelés meg is valósítható, legutóbbi győzelmeink ellenére [utalás a tavaszi hadjáratra ], melyek a határozatot nem ellenzőket éltették, a közelmúltra, jelenre és jövőre elfogulatlan katonai szemmel vetett egyetlen pillantásra merő ábrándra tetszett.

 „Az oroszok tömeges betörésével a tanácstalanság a honvédelem dolgában egyszerre nyilvánvalóvá lett, vagyis a dicstelen bukás veszélye megvolt. Ez a veszély pedig nézetem szerint – nemzeti és katonai szempontból ítélve – kivált abban rejlett, hogy az osztrákok imént megkezdett támadó hadjárata valószínűleg szakadatlanul győzelmes lesz, ha elmulasztjuk a Komáromnál kínálkozó kedvező alkalmat arra, hogy őket legalább még egyszer védekezni kényszerítsük – mielőtt ezt az oroszok ezt meghiúsítják.

Szilárd elhatározásom, hogy egyedül a főhadsereggel Komáromnál maradok, nem azon a reményen alapult, hogy Magyarország bukását ezzel feltartóztassuk, hanem a következő kettős meggyőződésen: hogy a főhadsereg, szem előtt tartván kötelességét az ország iránt, […] önnön becsületének tartozik azzal, hogy csak végső ellenállás után hátrál meg az osztrákok elől; és

hogy támadó visszacsapásaink az osztrákok ellen az ország egyetlen pontján sem lehetnek erőteljesebbek, mint éppen Komáromnál.

Az a meggyőződésem, hogy Kossuthtal továbbra is egyetértenem erkölcsileg lehetetlen, […] neki hímezés nélkül kijelentettem, hogy eddigi küzdelmeimnek is nem a kormány, hanem a nép érdekeinek szolgálata volt a célja, s én lennék az első, aki még a fegyvert is leteszi, ha ezzel a cél elérhetőbb.

Amint az közismert; a sereg augusztus 13-án Arad közelében, a világosi síkon Rüdiger orosz tábornok előtt szemlét tartva letette a fegyvert. Az önvédelmi háborút leverték, s nem elbukott, azaz nem belső stratégiai hibái folytán vezetett a végső kudarchoz. A két inváziós sereg létszáma megközelítette a négyszázezret: Napóleon Oroszország elleni nagy ármádiája óta nem mozgósítottak a világon ekkora fegyveres erőt! Megkezdődött a megtorlás, amelynek a forradalom iránti elementáris gyűlölet, a bosszú csupán egyik motívuma volt. Jellemző, hogy az osztrák minisztertanács azt fontolgatta, hogy Szibériában kellene területet kérni a cártól, ahol a legveszélyesebb tízezer magyart őriznék; ez volt a külföldön létesítendő koncentrációs tábor gondolatának első felbukkanása történelemben.

A megbocsátásig „előbb még kicsit akasztgatnak” cinikus schwarzenbergi kijelentésből már jobban kiérződik az a racionális megfontolás, hogy a magyar politikai és katonai elit fizikai megsemmisítésére törtek: a germanizálandó, beolvasztandó tartományban a jövendő szellemi központjait óhajtották elpusztítani.

Görgei 67 évvel élte túl a szabadságharcot; a Klagenfurtba száműzött kiváló hadvezér és kémikus, a laurilsav felfedezője a kiegyezést követően térhetett haza családjával: a magyar államtól altábornagyi nyugdíjban részesült haláláig, de a közéletben többé nem vett részt. Halálának napja egybeesik egyik leglátványosabb győzelmének, Buda 1849-es visszafoglalásának napjával. Élt 98 esztendőt: Toporc, 1818. január 30 – Budapest, Lipótváros, 1916. május 21. Nyughelye a Kerepesi úti temetőben található: Á. J. 1. Requiescat in pace! – Nyugodjon békében!


Szöveg: Vitek Gábor történész

    • gorgey artur plaque bp21 gorgey artur ter8
    • gorgey artur
    • gorgey artur laszlo fulop 1916 22
    • gorgey artur berc
  • Előző
  • Következő
Megosztás a Facebook-on


Görgei áruló-mítoszának nyomában

    • gorgei konferencia
    • gorgei konferencia
    • gorgei konferencia
    • gorgei konferencia
    • gorgei konferencia
    • gorgei konferencia
  • Előző
  • Következő

Görgei Artúr áruló-mítosza egészen az 1980-as évek közepéig erősen tartotta magát a magyar közvéleményben- hangzott el a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen a hadvezér halálának 100. évfordulója alkalmából rendezett emlékkonferencián.

Görgei Artúr hadvezéri képességéről és szerepéről Prof. Dr. Csikány Tamás ezredes beszélt. A Hadtörténelmi, Filozófiai és Kultúrtörténeti Tanszék vezetője előadásában először a jó hadvezérrel kapcsolatos korabeli elvárásokat ismertette. Ezek szerint a sikeres katonai vezetőnek az adott háborús helyzetet kell jól megítélnie a lehető legjobb tudása szerint, majd a lehetőségeket átgondolva dönteni és végigvinni az elhatározását. A jó hadvezér jól ismeri a saját seregét, de az ellenséget is megfelelően feltérképezi. Emellett szüksége van személyes és erkölcsi bátorságra, elszántságra is, de ne legyen vakmerő. Csikány Tamás hozzátette, hogy a 19. század hadművészete szerint a győzelemhez megfelelő erőfölényt is kellett biztosítani a csataéren.

A professzor felidézte, hogy 1849. március 30-án bízta meg Kossuth Lajos Görgeit a fővezérséggel, aki négy hadtesttel, összesen 50 ezer emberrel rendelkezett. A terv egy klasszikus átkaroló művelet volt, amelynek során egy hadtest Gödöllő irányba támad, míg a többi három lemegy délre, ahol Isaszegről támadják meg az ellenséget. Görgei ezt az alapkoncepciót hajtotta végre, némi módosítással. Az isaszegi csata végül győzelmet jelentett a magyarok számára, de az osztrák hadsereg pestre tartó útját nem tudták lezárni. Csikány Tamás szerint Görgei nagy tehetségű katonai vezető volt, aki ha több lehetőséget kap, nagyobb sikereket is elérhetett volna.

Görgeiről mind a mai napig markáns vélemények vannak, nevezték őt már a magyar Napóleonnak, de Marschall Rückwarts-nak, azaz „hátra tábornoknak” is - mondta előadásában Kemény Krisztián. A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum levéltárosa hangsúlyozta, a korabeli katonai vezetők szinte egyöntetűen negatív véleménnyel voltak Görgeiről. Mészáros Lázár altábornagy, hadügyminiszter például jó kémikusnak, de rossz hadvezérnek tartotta. Bár szívből gyűlölte Görgeit, de katonai képességeit részben elismerte. Vetter Antal altábornagy, a honvédsereg táborkari főnöke szemére vetette a többszöri engedetlenségét a kormány, a hadügyminisztérium és a fővezérek iránt, ami miatt szerinte már ’48 telén törvényszék elé kellett volna állítani. Felrótta neki, hogy a szolgálati utat állandóan megkerülte és telhetetlen ambícióval rendelkezett. Dembinszky Henrik altábornagy, aki a hadsereg fővezére volt két alkalommal is emlékirataiban engedetlenséggel, hatalomvággyal, parancsmegtagadással vádolta Görgeit. Ő maga így vallott saját magáról: „Nem volt énbennem semmi katonai zseni, az csak mese, magyar legenda, mint annyi más”. Az előadáson elhangzott, hogy Görgei egyáltalán nem volt képzetlen, hiszen a magyar honvédsereg legsokoldalúbb tisztjének számított. 13 éves katonáskodása alatt megismerte a lovas és a gyalogos szolgálatot, volt műszaki képzettsége, a nemesi testőrségnél pedig elvégezte a táborkari tanfolyamot is.

Kovács István történész, volt krakkói főkonzul Görgei tábornok korabeli lengyel megítéléséről beszélt a konferencián. A magyarokhoz hasonlóan kezdetben a lengyelek is árulónak tartották, ez a kép csak később kezdett valamelyest finomodni. A világosi fegyverletétel a lengyelek szemében ugyanis valóban árulás volt, de még ennél is nagyobb gaztettnek tartották, hogy Görgei kiszolgáltatta az oroszoknak a magyarok oldalán harcoló Rulikowski Kázmér lengyel dzsidás kapitányt.

Az „Görgei-áruló” mítosz kialakulásának gyökereiről volt szó Pelyach István előadásán. A Szegedi Tudományegyetem munkatársa szerint a szabadságharc kiemelkedő katonai vezetőjének nevét még a 80-as évek közepéig is szinte mindenki az áruló jelzővel illette Magyarországon. Ennek egyik oka az volt, hogy a 19-20. század magyar történelmét és közgondolkodását áthatotta a Kossuth-kultusz, amely szervesen össze volt kötve az „Görgei-áruló” mítoszával. A szabadságharc leverése után az emigráció minden jeles tagja nyíltan hirdette Görgei áruló voltát, de ebben az értelmiség mellett fontos szerep jutott a tágabb értelemben vett közvéleménynek is, amelynek hatalmas csalódást jelentett a szabadságharc bukása. Kulcspont volt a mítosz erősítésében Kossuth Lajos 1849 őszén írt vidini levele, amelyben egyértelműen árulónak nevezte Görgeit. A huszadik században az áruló mítosz pedig azért nem veszhetett ki a köztudatból, mert Kossuth élete végéig nem változtatta meg ezzel kapcsolatos nézeteit- hangsúlyozta az előadó.

A tudományos konferencián Görgei orosz fogságáról Rosonczy Ildikó történész, míg a tábornok klagenfurti száműzetéséről Süli Attila, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum kutatója tartott előadást. 


Szöveg: Szöőr Ádám

Megosztás a Facebook-on

Cimkék: Görgei, HHK, konferencia, 2016

100 éve halt meg Görgei

    • Gorgei konferencia
    • Gorgei konferencia
    • Gorgei konferencia
    • Gorgei konferencia
    • Gorgei konferencia
    • Gorgei konferencia
    • Gorgei konferencia
    • Gorgei konferencia
    • Gorgei konferencia
    • Gorgei konferencia
    • Gorgei konferencia
    • Gorgei konferencia
  • Előző
  • Következő

Május 21-én lesz Görgei Artúr halálának századik évfordulója. Ez alkalomból emlékkonferenciát rendezett az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeummal és a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karával együttműködésben. Az esemény helyszínéül a Ludovika főépület kápolnája szolgált, mivel a tőszomszédságában megtalálható Ludovika Kiállítótér a rendezvény napjától kezdve szintén egy, a tábornok személyét részletesen bemutató, magángyűjteményre épülő kiállításnak ad otthont.

„A konferenciának nincs könnyű dolga, mert egy mítosz lerombolásával kell számolnia” – kezdte meg nyitóbeszédét prof. dr. Patyi András. Az NKE rektora hozzátette: „a népi tudattal kell felvenni a harcot, ami közismerten rendkívül ellenálló.” Görgei ugyanis mint áruló szerepel a köztudatban, s nem pedig mint államférfi, kitűnő tudós, vagy remek katonai szakember. A konferencia következésképp kultúrmisszióra vállalkozott, célként megjelölve azt, hogy széles körben megismertesse az igazságot a társadalommal. Patyi András úgy fogalmazott, hogy az előadók közreműködésével „a vesztett szabadságharc pszichológiájából kell kitörnünk.”

Dr. Csorba László, aki a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójaként a rendezvény levezető elnöki szerepét vállalta magára, úgy nyilatkozott, hogy a témát objektíven feldolgozni azért is olyan nehéz, mert a forradalom pszichológiai kifejezéssel élve, alapító mítoszaink egyike. Az események értelmezésekor nem csak a tudomány jut szóhoz, hanem az érzelmek is szerepet játszanak; nehéz közömbösnek maradnunk.

Első felszólalóként dr. Kedves Gyula, az Országgyűlési Múzeum vezetője Görgei szabadságharcot megelőző katonai pályafutását mutatta be. Görgei sokak emlékezetében úgy él, mint egy óriási tehetség, aki üstökösként robbant be a katonai világba, ám azt kevesen tudják, hogy átfogó, szinte elitkiképzésben volt része. Annak ellenére, hogy Görgei szegény családból származott, hősi halált halt nagyapjára való tekintettel alapítványi helyen tanulhatott a katonai akadémián még abban az időben is, amikor a magyar társadalom nem volt érdekelt a tisztképzésben. Így fordulhatott elő az is, hogy 14 és 20 éves kora között családjától távol tanult, majd Bereg vármegye hívására csatlakozott a nemes testőrséghez. Miután a magyar eszmékkel itt szorosabban is megismerkedett, tisztként később a 12. számú Nádor-huszárezredhez kérte magát, amelyben kizárólag csak magyarok szolgáltak, s amelynek tiszti kara is 90%-ban magyarokból állt. Visszaemlékezéseiben Görgei ezt az időszakot úgy jellemezte, „nyakra főre magyarul tanult.” A történethez hozzátartozik, hogy összesen csak három évig szolgált, mert a császári hadsereget túlontúl avíttnak tartotta hegemonikus berendezkedése folytán.  Görgei határozott, lelkesedni képes személyiség volt, aki végül nagy szerepet játszott az új típusú hadsereg megszervezésében. Mikor 1848-ban elértek hozzá a prágai bevetés hírei, Görgei így kommentálta az eseményeket: „kilépnék a hadseregből és a dilemmából és akkor hazám polgára lennék, semmi más.” Tekintettel arra, hogy Görgei magát elsősorban a nemzet katonájának tekintette, kitűnő katona létére így mégis kilépett a hadseregből.

Dr. Riedel Miklós, az Eötvös Loránd Tudományegyetem kémiai intézetének egyetemi docense Görgei tudományos munkásságát mutatta be, hiszen kevéssé közismert, de a későbbi hadügyminiszter katonai pályáját megelőzően vegyészként tevékenykedett. Habár csekély szakirodalma van a korszaknak és szinte csak a kémiatörténészek foglalkoznak vele, 1848 előtt Görgei neve publikációi révén a nemzetközi irodalom számára is ismerősen csengett. A prágai egyetemen Rettenbacher professzor vezetésével a szerves savakat tanulmányozta; diplomamunkáját ezek kókuszzsírból történő kimutatásából írta. Nevéhez egy új gyakorlati módszer is kötődött: Görgei elsőként használt bárium sót az anyagok szétválasztásához. Bécsújhely és Prága között később katonai jellegű tárgyalások is indultak a durranó higany-fulminát gyakorlati hasznosítására vonatkozóan. Katonai karrierjét leszámítva, Görgei több alkalommal is kémiai tudásával kereste kenyerét. A szabadságharc után egyetemi tanszékvezető szeretett volna lenni, majd élete végén, mikor az ausztriai Klagenfurtban élt internáltként, szintén kémiával kapcsolatos munkát vállalt, hogy eltartsa gyarapodó családját. Dolgozott textilgyárban és alkohol lepárló üzemben egyaránt.

Dr. Hermann Róbert, a HM HIM parancsnok tudományos-helyettese, továbbá a Károli Gáspár Református Egyetem BTK intézetvezető egyetemi tanára Görgei politikus arcát mutatta meg a közönségnek. Leszögezte, „Görgei elsősorban katona volt, aki csak kénytelenségből politizált.” Családját egészen a 13. századig lehet visszavezetni, vallási hovatartozásukat vizsgálva pedig elmondható, hogy a 16. századtól fogva a protestáns felfogás volt jellemző. Felmenői ugyan részt vettek különböző forradalmakban, ám nagyapja már a császárt szolgálta. Az eltérő nemzeti érdekek fogalmával tulajdonképp a huszárezredben eltöltött évei alatt került tisztába, mígnem 1848 tavaszának beköszöntével a polgári átalakulás lelkes hívévé vált.  A demokrácia mellett való elköteleződését mi sem mutatja jobban annál, hogy ez idő tájt vezetéknevének utolsó betűjét is y-ról i-re módosította. Kossuth akkor figyelt fel rá, amikor a Radikális Fiatalok Lapjában éles hangon kritizálta a katonai egyenruha költségviselésének megoszlását. Görgei többször is kritikával illette a vezetést, így a szeptember 11-i horvát támadás kapcsán is megírta Batthyányinak, hogy meglehetősen szűkösek a személyi keretek. Mikor később kinevezték ezredessé, Kossuth titkos megbízást adott arra, hogy információkat szerezzen a horvát táborból. A határátkelést illetően szintén eltérő véleményen volt a két államférfi. A Görgei-Kossuth vita akkor csúcsosodott ki, amikor az 1849. január 5-én kiadott váci nyilatkozat értelmében Görgei Kossuth parancsát megtagadva a felvidéki bányavárosokba vonult vissza hadseregszervezés céljából. Mikor március elején megérkezett az olmützi alkotmány híre, amely felfüggesztette Magyarország 1848-as alkotmányát és kimondta, hogy hazánk koronatartományként kezelendő, Kossuth és Görgei között, aki épp ideiglenes fővezérként szolgált, kiújultak a viták. Kossuth a katonai erőre építő trónfosztást követelte, míg Görgei a törvényes megegyezés ötletét támogatta, s ennek megfelelően kapcsolatba is lépett a Békepárttal. Azzal, hogy idővel tárgyalásokba bocsátkozott az oroszokkal is, tulajdonképp éket kívánt verni az oroszok és az osztrákok közé. A korona felajánlásának részéről egyetlen kikötése volt csupán: az áprilisi törvények megtartása. A magyar, német, angol, olasz és svéd nyelven megjelent emlékirataiból kiolvasható, hogy Görgei személyében sosem kívánta vezetni az országot.

A Ludovika Kiállítótérben megtekinthető kiállítás anyagát szintén Hermann Róbert biztosította, magángyűjteményének felajánlásával. A kiállítás megnyitóján dr. Boldizsár Gábor ezredes, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánja úgy fogalmazott, Görgei életének ismerete azért is fontos, mert dilemmája örökérvényű: vajon akkor cselekszik-e helyesen a katona, ha az aktuális parancsot és az aktuálpolitikai iránymutatást szolgálja, vagy ha lelkiismerete szerint ténykedik és eszerint vezeti a gondjára bízott hadakat, vállalva lelkiismereti döntésének minden következményét. „Görgei Artúr életében láttuk, hogy ezt a dilemmát úgy próbálta meg feloldani, hogy kilépett a császári haderőből és mint szabad akaratú állampolgár döntötte el, hogy egy történelmi pillanatban szolgálja a nemzetét. Ezek azok a gondolatok, amelyek erőt kell, hogy adjanak a mai zavaros világunkban a katona társadalomnak és a katonai vezetőknek, hogy segítsenek utat találni abban, hogy a világ nem csak fekete és fehér, nem csak jó és rossz, helyes és helytelen. Ráadásul azt is el kell dönteni, hogy rövid, vagy hosszútávú eredményeket akarunk elérni” – kommentálta Görgei életútját Boldizsár Gábor.

A konferencia további részleteiről és Görgei életéről bővebben a júniusi Bonum Publicum számol majd be.


Szöveg: Pétery Dorottya

Megosztás a Facebook-on


Konferencia Görgei halálának 100. évfordulója alkalmából

    • barabas gorgei artur

Száz évvel ezelőtt, 1916. május 21-én kilencvennyolc éves korában halt meg az 1848-49-es magyar szabadságharc legsikeresebb fővezére, Görgei Artúr.  Az NKE  konferenciával emlékezik a tábornokra, amelyen neves előadók mutatják be Görgeti a hadvezért, a politikust és a tudós embert.

Ha a második komáromi csatában, 1849. július 2-án egy fölötte felrobbanó gránát kioltja Görgei életét, talán ma legalább olyan dicsfény övezi emlékezetét, mint Kossuthét, Bemét vagy Klapkáét. A repesz azonban csupán súlyos sérülést okozott, megkímélte a tábornok életét, hogy hadseregét a világosi fegyverletételhez elvezethesse. Görgeit Kossuth árulónak bélyegezte, amellyel a felelősség alól felmentette magát és a tábornokot arra ítélte, hogy a nemzet élő lelkiismeretéként viselje a vádakat a levert szabadságharcért, a kivégzett vértanukért. Kossuth és a Görgeit árulónak nevezők azonban soha nem bizonyították, nem bizonyíthatták be az árulás tényét, amely mégis a magyar történelem egyik legmakacsabb mítoszává vált. Az utóbbi évtizedekben azonban Katona Tamás történésznek, barátainak és tanítványainak egy sor olyan munkát sikerült megjelentetni, amely Görgei katonai vezetői kvalitásait helyezte előtérbe, amelyekből pontosabb, hitelesebb és mindenekelőtt objektívebb képet kaphatunk az 1849-es tavaszi hadjárat sikeres fővezéréről. Görgei tábornok halálának kerek évfordulójának több konferenciáján ezekből az új kutatási eredményekből kaphattunk és kaphatunk ízelítőt, így a május 11-én a Ludovika kápolnájában megrendezendő emlékkonferencián is.

Részletes program elérhető itt: http://uni-nke.hu/esemenyek/2016/05/11/emlekkonferencia-gorgei-artur-tabornok-halalanak-100_-evforduloja-alkalmabol

Megosztás a Facebook-on

Cimkék: Görgei, HHK, konferencia, 2016