Szűkítés


Kiválasztott Címke

Karácsony

Minden Címke 430


Jelenleg 2 bejegyzés található Karácsony cimkével

Karácsonyi ünnepség az NKE-n

    •  dsc6379 2
    •  dsc6341 2
    •  dsc6365 2
    •  dsc6383 2
    •  dsc6387 2
    •  dsc6401 2
    •  dsc6406 2
  • Előző
  • Következő

A „Betlehemben megzendült az ének” című ünnepi koncertet tekinthették meg az egyetemi polgárok a Nemzeti Közszolgálati Egyetem központi karácsonyi ünnepségén, a Ludovika Kápolnában. Az intézmény rektora beszédében a szeretet fontosságára hívta fel a figyelmet a közszolgálatban is.

Kovács Nóri, a Népművészet Ifjú Mestere díjjal kitüntetett és Nemzeti Értékként is elismert előadóművész, dalszerző koncertjét először 2009-ben mutatták be, a Szent István Bazilikában. Azóta több mint száz alkalommal láthatták a zenei produkciót az érdeklődők. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen bemutatott ünnepi koncerten világi és egyházi zenék is felcsendültek, így a többi között katolikus, református és evangélikus egyházi népénekeket, valamint a művész saját feldolgozásait, népzenei gyűjtéseit is meghallgathatták az egyetemi polgárok. A műsorban a művészek a bibliai Jézus születését énekelték meg, mesélték el a fogantatástól kezdve addig az ünnepélyes áhítatig, amit a magyar keresztény ember él meg karácsonykor. A produkcióban a 2012-ben megjelent "Álmok útján" - című populáris karácsonyi albumról is felcsendült néhány dal. A rendezvényen közreműködött Kautczky Armand színművész, valamint Hegedűs Gergely Máté hegedűn, Soós László brácsán és Magyari Miklós nagybőgőn.

A műsort követő fogadáson Prof. Dr. Patyi András mondott pohárköszöntőt. Az NKE rektora a szeretet fontosságára hívta fel a jelenlévők figyelmét, amely szerinte a közszolgálatban dolgozók szívében is meg kell jelenjen, hiszen anélkül nem tudják hívatásukat megfelelően ellátni. „Ezt a szeretetet azonban gondozni, ápolni is kell”- tette hozzá Patyi András. A rektor elmondta, hogy bár a karácsony alapvetően nem egy munkahelyi ünnep, mégis nagy öröm volt számára, hogy ezeket az ünnepi pillanatokat a jelenlévő egyetemi polgárokkal együtt élhette át. „Egymás elfogadása és a tiszteleten alapuló szeretet vezessen minket a következő években is”- fogalmazott Patyi András.

Szöveg: Szöőr Ádám

Fotó: Szilágyi Dénes 

Megosztás a Facebook-on

Cimkék: Karácsony, 2016

Karácsonyi adományok erdélyi gyermekeknek

    • dsc 5130 2
    • dsc 5144 2
  • Előző
  • Következő

52 erdélyi magyar gyermek karácsonyát teszik szebbé a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársai által gyűjtött adományok. A főleg ruhaneműből, cipőből és játékokból álló csomagok a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által Erdélyben működtetett gyermekotthonokon keresztül jutnak el a fiatalokhoz. Az NKE ajándékokkal megpakolt kisbusza már elindult Erdély felé.

A erdélyi gyermekotthonokban lakó,  többnyire szociálisan hátrányos helyzetű családokból származó gyerekek személyes hangú levelekben fogalmazták meg karácsonyi kívánságaikat. Az egyetemi polgárok ezeket a kéréseket teljesíthették felajánlásaikkal. A gyerekek többsége ruhaneműt, cipőt kért az ünnepre, ezért az adomány is nagyrészt ezekből az ajándékokból áll. Az elmúlt napokban folyamatosan gyűltek össze a névre szóló ajándékcsomagok az egyetem, amelyeket Horváth József főtitkár személyesen viszi el a rászorulóknak.

Az NKE több, az adventi időszakhoz köthető jótékonysági akcióban részt vesz. Az Egyetemi Hallgatói és a Doktorandusz Önkormányzat, az Ostrakon Szakkollégiummal, a Magyary Zoltán Szakkollégiummal, a SoReCa Étteremmel és a Reményt a Gyermekeknek Közhasznú Egyesülettel karöltve nehéz sorsú gyerekek részére gyűjt ajándékokat, amelyeket hazai gyermekotthonoknak juttattak el. December 19-én pedig az egyetem honvédtisztjelöltjei az Európai SORS-TÁRSAK Közhasznú Egyesülete, a Lakásmaffia Áldozatainak Érdekképviseleti Szervezete által a rászorulóknak szervezett ételosztásában segítenek majd. A többéves hagyományra visszatekintő jótékonysági kezdeményezésben, amelynek idén a Bárka Egyetemi Rendezvényközpont előtti parkoló lesz a helyszíne, hagyományosan részt vesz az MH Ludovika Zászlóalj is.


Szöveg: Szöőr Ádám

    • img 5330
Megosztás a Facebook-on

Cimkék: Karácsony, adomány, 2015