Szűkítés


Kiválasztott Címke

Ludovika Zászlóalj

Minden Címke 427


Jelenleg 4 bejegyzés található Ludovika Zászlóalj cimkével

Hat esztendős a Ludovika Zászlóalj

    • l132
    • l234
    • l334
    • l434
    • l534
  • Előző
  • Következő

Hat évvel ezelőtt alakult meg az MH Ludovika Zászlóalj. A csapatünnepen állománygyűlést tartottak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Hungária körúti campusán január 30-án, hétfőn.

A hazai katonai felsőoktatás és tisztképzés egyetemi oktatását kiegészítve, a gyakorlati felkészítés igényével hívták életre 2011. február 1-jén az MH Ludovika Zászlóaljat. A csapatünnep alkalmából rendezett ünnepi állománygyűlésen a jelenlegi állomány mellett idős, a Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémián végzett egykori bajtársak is részt vettek. 

Az eseményen - amelyen részt vett Schmittné Makray Katalin zászlóanya, valamint Takács Attila dandártábornok, az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság parancsnoka is - Sári Szabolcs alezredes, parancsnokhelyettes, megbízott zászlóaljparancsnok mondott ünnepi beszédet.

Az alezredes köszöntőjében kiemelte: hat esztendővel ezelőtt új időszámítás kezdődött a honvéd tisztképzésben a Ludovika Zászlóalj megalakulásával. „Hat év nem hosszú idő, de számunkra közel 500 fiatal hadnagy pályakezdését jelenti, új feladatokat, új kihívásokat, új munkatársakat” – mondta az alakulat megbízott parancsnoka. Sári alezredes a múlt korszakváltását a jelenével hozta párhuzamba. Február 1-jétől ugyanis a Ludovika Zászlóalj az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság szolgálati alárendeltségében folytatja a munkát. „Ez lehetőséget jelent, amellyel továbbléphetünk a hat évvel ezelőtt számunkra kijelölt úton, hogy a tapasztalatokból építkezve a modern kor elvárásainak megfelelő tiszteket adhassunk a katonai szervezeteknek” – fejezte be beszédét Sári Szabolcs alezredes.

A hagyományoknak megfelelően az állománygyűlésen az első éves honvéd tisztjelöltek idén is átvehették a Zrínyi Kiadó gondozásában megjelent „A Ludovika” című könyvet. Az ünnepi állománygyűlést az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Központi Zenekarának műsora zárta.

Szöveg: honvedelem.hu

Fotó: Tóth László

Megosztás a Facebook-on


Mindig a feladatnak próbálok megfelelni

    • makray katalin

Schmittné Makray Katalin olimpiai ezüstérmes tornász, a hetvenes évekből ismert tv-torna népszerű alakja, az aerobic sportág meghonosítója Magyarországon. Édesapja és nagyapja is a Ludovikán végzett, így úgy tűnhet, természetes volt az út, hogy ma a Ludovika Zászlóalj zászlóanyája legyen. De mint magáról mondja: „semmit nem csináltam extrábban, mint bárki más, csak csináltam mindig azt, amiben úgy éreztem, hogy rám számítanak”.


Már gyerekkora óta aktívan sportol, kiváló eredményeket ért el országos és nemzetközi versenyeken. Hogyan és mikor alakult ki a sport iránti szeretete?

Schmittné Makray Katalin: Az 1950-es években kezdtem el tornászni, akkor tízéves voltam. Akkoriban az embernek nem volt lehetősége semmi olyasmire, amit normál körülmények között ma egy gyerek magának megteremthet, vagy a szülei által. A lehetőség annyiból állt, hogy volt egy tornaterem a Szentkirályi utcában, én meg ott laktam a Bródy Sándor utcában, és édesanyám beíratott tornára. Kicsit szorgalmasabb voltam, meg talán ügyesebb is, mint a többiek, ezért a tanárnő elvitt a Budapesti Postás Sportegyesületbe tornásznak. Így kezdődött tornász pályafutásom. Szépen cseperedtünk, nagyszerű társaságom volt, kiváló emberek edzettek bennünket. Nemcsak a tornára tanítottak meg, hanem sok minden másra, tisztességre, szorgalomra és becsületre, ahogyan ezt kellett egy igazi nevelő egyesületben, és remélem, még ma is így csinálják az edzők. Aztán ha egy verseny jó eredménnyel zárult, kedvet kaptam, hogy még tovább csináljam. Egy héten háromszor volt edzés, utána naponta, majd amikor válogatottak lettünk, már naponta kétszer edzettünk, edzőtáborokba jártunk, és amikor érettségire készültem, abban az évben gyakorlatilag alig jártam be a gimnáziumba. Tizenkilenc éves koromban volt a tokiói olimpia, ahol ezüstérmet szereztem felemás korláton, ami a kedvenc szerem volt. Ez az ezüst az én és az engem felkészítő emberek közös munkájának gyümölcse volt.

Ön sokak számára a Magyar Televízió tv-torna műsorából ismert, egy korosztály meghatározó esti programja volt ez a műsor. Ön hogyan látta ennek a jelentőségét? Érezte ezt a „felelősséget” a másik oldalon?

M.K: Ez nem úgy csapódott le nálunk, mint felelősség, ez egy műsorszám volt. Amikor a hetvenes évek végén elkezdtük, akkor egyetlen csatorna volt, a Magyar Televízió, csak ezt nézhették az emberek. Rendszeres napi esemény volt a mese, és utána jött a tv-torna. Egy fiatal tornász pár kezdte, akik az én tornásztársaim voltak. Az emberek megszerették, ezért jött az ötlet, hogy egészítsék ki a műsort. Én tornász voltam egy kilenc-, egy öt-, és egy hároméves gyerekkel, tehát tulajdonképpen adta magát a dolog, hogy a három kislányommal együtt ezt meg tudtuk csinálni. Nagyon szerették az emberek, mert újdonság volt, egy színes folt az életükben. A gyerekek és az idősebbek csinálták is a gyakorlatokat, ők voltak a legnagyobb rajongóink. Mindig nagy öröm volt, hogy amikor kimentünk az utcára, megismertek bennünket a gyerekekkel, puszilgatták a lányaimat, leveleket kaptunk. Nagy élmény volt, ugyanakkor egy jó dolog, mert az embereknek, családoknak felhívta a figyelmét arra, hogy minden nap szükséges egy kis mozgás.

Mit gondol, hogyan lehet ma mozgásra nevelni a fiatalokat?

M.K: Minden statisztikai adat azt mutatja, hogy sokkal többen sportolnak ma, mint húsz-harminc évvel ezelőtt. Én magam tudom, mert amikor 1991-ben a magyar aerobic sporttal kezdtem el foglalkozni, már akkor sokan jártak fitnesztermekbe, főként a fiataloknak fontos volt az alakjuk, kinézetük. Azóta teljesen természetes, már nemcsak a fiatalok, az idősebb korúak is sportolnak. A futás például egy nagyon jó dolog: nemrég volt a Vivicittá, ahol rekordot döntöttek a résztvevők számát illetően. Ez egy jó irányba haladó fejlődés, aki meg még nem csinálja, mert úgy adódnak a lehetőségei vagy körülményei, annak sem nagy dolog elmenni pl. túrázni. A népegészség szempontjából a legfontosabb a mindennapi testnevelés bevezetése volt az oktatásba.

Háromgyerekes családanyaként, nagymamaként a közéleti szférában munkálkodott, a politikában is volt része. Hogyan befolyásolta az életét, amikor a politika, nemcsak a sportpolitika oldaláról, bekerült a mindennapjaikba? Hogyan lehetett helyt állni mindebben? Kivédeni a támadásokat?

M.K: Amikor az ember élsportoló lesz, ez eleve egy olyan státusz, ami miatt meghívást kap eseményekre. Ez történt velem is, így amikor nagykövet feleségként kaptam felkérést, hogy vegyek részt rendezvényeken vagy nyilatkozzam, ez már természetes volt számomra. Miután a férjem tagja a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, így nagyon sokat utaztam vele különböző rendezvényekre.  Aztán a kétezres években a polgári körök révén nagyon sok jó társaság alakult. Közösségek fogtak össze, akik nemcsak a maguk hétköznapi életét egyengették, hanem a közjóért is tettek. A környezetünket ápolgattuk, törődtünk másokkal, beszélgettünk a hazánk jövőjéről és arról, hogy ennek érdekében mi mit tehetünk. Valahogy így csöppentem bele a napi politikába, és büszke vagyok rá, hogy részese lehettem egy folyamatnak, amiben a hazámért tehettem.

Nagyon színes a pályafutása: sportoló, edző, sportvezető, sportágalapító, diplomata, s tulajdonképpen szakpolitikus is. Visszatekintve az elmúlt évtizedekre, ha megkérdeznénk, hogy mi volt a foglalkozása, mit válaszolna? Szakmai szempontból mire a legbüszkébb?

M.K: Semmiben nem voltam semmi különleges, egyszerűen csak azt csináltam mindig, amiben úgy éreztem, hogy számítanak rám. Hogy jól vagy rosszul, azt mindig magamban mértem. Általában, mint fegyelmezett tornász, úgy álltam minden feladatomhoz, s igyekeztem annak megfelelni. Nem vagyok sem szakpolitikus, sem semmilyen titulussal rendelkező valaki, én egy teljesen hétköznapi, civil ember, nagymama vagyok. Szerintem nagyon sokan képesek erre, talán a Jóisten kegyelmének köszönhető az, hogy kiválasztott bennünket mások által kicsit magasabb feladatokra. Ez tehát nem az én érdemem, nekem csak helyt kellett állnom. Függetlenül a titulusoktól, vagy attól, hogy éppen miben veszek részt és mit csinálok, én ugyanaz az ember vagyok, aki mindig is voltam. Ha meg kellene fogalmaznom az ars poeticámat, akkor egy Arany János gondolatot kölcsönöznék: „Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben,
Ember lenni mindég, minden körülményben.”
És valóban ez a lényeg: a harctéren, bajban, nehézségben, jóban, szeretetben, gyűlöletben, mindig embernek maradni.

Nemcsak családanyaként nevel: a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj zászlóanyjaként a honvédtisztjelöltek fölött vállal gondoskodó, támogató szerepet. Mit jelentett Önnek ez a felkérés?

M.K: Ezt is a csillagok állása hozta. 2011-ben megalakult a Ludovika Zászlóalj, annak vezetői pedig úgy döntöttek, kellene egy zászlóanya, adta magát a helyzet, hogy én ott voltam: egyrészt mint a köztársasági elnök felesége, másrészt egy olyan család sarja, akik maguk is ludovikások voltak. Édesapám és nagyapám is a Ludovikán végzett katonatisztek voltak. Büszke vagyok és hálás a sorsnak, hogy közöttük nőhettem fel. Sokat tanultam tőlük és példájukkal sok erőt adtak nekem az életem későbbi szakaszában. Az ötvenes években, a nagyon nehéz időszakokban is csak azt láttam, hogy az embernek helyt kell állnia, függetlenül attól, hogy miket veszített el az évek folyamán. Ők mindig újrakezdték, egészséges lélekkel, erővel és kitartással. Először váratlanul ért, amikor felkértek zászlóanyának, mert nem tudtam pontosan, mi lesz a feladatom. Most vagyok abban az állapotban, hogy kifejezetten örömforrás számomra, amikor a honvédtisztjelöltekre gondolok. Nem találkozom velük minden nap, de azt tudom és érzem, hogy a sok katona mellé kell egy zászlóanya, aki támogatja és összetartja őket, mint egy családot.

Megalapította a honvédtisztjelöltek számára a Szent László-díjat. Miért tartotta ezt fontosnak? A családi hagyomány szerepet játszott ebben?

M.K: Amikor elkezdtem részt venni a honvédtisztjelöltek számára szervezett száznapos ünnepségeken, és láttam, hogy számos díjat ajánlanak fel. Elgondolkodtam, hogy zászlóanyaként talán nekem is feladatom valami olyan kézzelfoghatót adni egy diáknak, amit csak ő érdemel meg. A zászlóalj vezetőivel folytatott közös gondolkodásban sikerült megfogalmazni, hogy a kiválóság legyen a mérce. Azt szeretném, hogy aki a Szent László-díjat megkapja, annak az életét határozza meg, és még jobban erősítse meg őt az elhatározásában a jövőt illetően.

Az NKE-n tavaly indult a Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar, amelynek távlati célja, hogy a hazai diplomataképzés bázisa legyen. A diplomáciában eltöltött évek tapasztalata alapján hogyan látja egy ilyen képzés jövőjét, indokoltságát?

M.K: A világ nagyon kicsire összeszűkült, és a diplomácia minden szinten érinti a hétköznapjainkat. Nagyon fontos, hogy milyen magas szinten tanulják ezt azok, akik ebben akarnak egzisztenciát teremteni. Úgy érzem, a mai nemzetközi helyzetben elengedhetetlen, hogy olyan képzett, több nyelvet beszélő, felkészült diplomaták képviseljék Magyarországot, akik érvényt tudnak szerezni mindannak, ami nekünk, magyaroknak fontos. Fontos, hogy tudják rólunk, kik vagyunk, mit akarunk, és hogyan tudjuk hozzátenni a tudásunkat ahhoz, hogy Európa és a világ is jobb legyen.

Mit gondol, egy huszonéves fiatal, aki elvégzi az egyetemet, kész erre a feladatra?

M.K: Egy egész élet munkája és tapasztalata kell ahhoz, hogy valaki minél többet tudjon befogadni. Minden eset egyedi, és adódnak váratlan helyzetek, amelyekhez alkalmazkodni kell. Leginkább a tudás és szakmai hozzáértés dönti el, hogy egy helyzetben jól vagy rosszul lépünk. A gyakorlat és a hétköznapi élet fogja eldönteni, hogy valaki alkalmas-e a diplomata szerepre, vagy sem.

Mit üzen a fiataloknak, akik erre a pályára készülnek?

M.K: Mindig úgy forduljanak az emberek felé, hogy őket szolgálják. Ha ez az alázat nincs meg bennük, akkor elvesznek a feladatban. Alázat, kitartás, fegyelem - ezek a legfontosabbak. Ezeket azonban nem a közszolgálati egyetemen kell megtanulni, hanem már otthon, gyerekkorban.       


Szöveg: Búzás Beáta

Az interjú teljes terjedelmében a Bonum Publicum májusi számában olvasható:
http://uni-nke.hu/uploads/media_items/bonum-publicum-2016-majus.original.pdf

Megosztás a Facebook-on


„Valódi” vizsgát tettek a honvédtisztjelöltek

    • kozos akarat oklevel atadato
    • kozos akarat oklevel atadato
    • kozos akarat oklevel atadato
    • kozos akarat oklevel atadato
    • kozos akarat oklevel atadato
    • kozos akarat oklevel atadato
    • kozos akarat oklevel atadato
    • kozos akarat oklevel atadato
  • Előző
  • Következő

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem 194 honvédtisztjelölt hallgatója részesült elismerésben a tömeges migráció miatti határvédelmi feladatokban való sikeres részvételük miatt. Az MH Ludovika Zászlóalj állományában lévő hallgatókat Prof. Dr. Patyi András rektor és Dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke köszöntötte az NKE Ludovika Kápolnában rendezett ünnepségen.

Az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (HHK) hallgatói októberben és decemberben 10-10 napon keresztül vettek részt a déli határszakaszok védelmét ellátó „Közös Akarat 2015” elnevezésű műveletben. Az elsősorban járőrözési és felderítői feladataikat Szeged, Röszke és Mórahalom térségében végezték, de például 12 elfogásban is aktívan részt vettek a hallgatók. „Katonai pályánk elején részesei lehettünk olyan éles feladatoknak, melyek meghatározzák tiszti pályafutásunkat, szemléletünket”- fogalmazott a rendezvényen Pásztor Benjámin. A HHK negyedéves hallgatója elmondta, hogy ez volt az igazi vizsga számukra hivatástudatból, bajtársiasságból, magából az életből.

„Nemcsak a hallgatók vizsgáztak sikeresen, hanem az a működési modell is, amely a hadrendi elemként megszervezett Ludovika Zászlóalj és a HHK szoros együttműködésén alapul”- hangsúlyozta köszöntőjében Prof. Dr. Patyi András. Az NKE rektora szerint az egyetem hallgatói katonai felkészültségből, hazaszeretőből és a feladat iránti lelkesedésből jelesre vizsgáztak és valódi tapasztalatokat szereztek mindarról, amire készülnek az intézmény falain belül.

Patyi András szólt arról a nemrégiben megjelent felsőoktatási rangsorról, amelyben a hallgatók és az oktatók kiválósága alapján, a harmadik helyen végzett az NKE. A rektor szerint a jó eredmény arra kötelez, hogy folytassuk a megkezdett munkát és az NKE az ország legjobb egyetemévé váljon. A cél elérése érdekében sokat tettek a határvédelemben kiválóan teljesítő hallgatók, akiknek a saját fejlődését is jól szolgálta ez a feladat. „Csillogást hoztak az egyetem koronás zászlajára”- ezekkel a szavakkal köszönte meg Patyi András a 194 honvédtisztjelölt munkáját.

A határszakaszok védelmében több mint 7 ezer magyar katona vett részt, az egész honvédség megmozdult- fogalmazott beszédében Benkő Tibor vezérezredes. A Honvéd Vezérkar főnöke szerint ez egy jó alkalom volt a honvédtisztjelöltek számára, hogy bepillantást nyerjenek a katonák mindennapi életébe. Ugyanakkor szerencsésnek is nevezte őket, hiszen megismerhették a társadalom nyitottságát, az emberek figyelmét és szeretetét.  „Önök bebizonyították, hogy Magyarország képes hazája védelme érdekében jelentős áldozatokat is hozni”- fogalmazott a vezérezredes. Benkő Tibor szerint a migráció kezelése azért is kiemelkedő feladat, mert meg kell őrizni azt az európai kultúrát, amit sok évszázad alatt építtetek fel elődeink Magyarországon is.

A rendezvényen összesen 194 honvédtisztjelölt hallgató kapott elismerést, közülük 21-en személyesen vehettek át oklevelet Patyi András rektortól és Benkő Tibor vezérezredestől.


Szöveg: Szöőr Ádám

Megosztás a Facebook-on


A honvédség képes példát mutatni

    • MH Ludovika Zászlóalj
    • MH Ludovika Zászlóalj
    • MH Ludovika Zászlóalj
    • MH Ludovika Zászlóalj
    • MH Ludovika Zászlóalj
  • Előző
  • Következő

A honvédség ma egy olyan pozitív jeleket sugárzó sziget a magyar társadalomban, amely a hazaszereteten és a honvédelmi értékeken túl, az emberekhez méltó egészséges életmódban is képes példát mutatni – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter az MH Ludovika Zászlóalj megalapításának harmadik évfordulója alkalmából tartott ünnepségen február 7-én, a Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campuson.

A miniszter elmondta: az elmúlt években Magyarország és benne a honvédelem rendszerének megújításáért is nagyon sokat dolgoztak, óriási erőfeszítéseket tettek a tisztképzés megújításáért is. Erre azért volt szükség, hogy a hallgatók méltó körülmények között tudjanak felkészülni hivatásuk teljesítésére, illetve azért, hogy a közszolgálati életpályamodellnek köszönhetően a leszerelés után is tovább szolgálhassák a hazát a tapasztalataiknak megfelelően. Ez az értelme a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közös képzési rendszerének és annak, hogy szinte akadálytalan az átjárhatóság a rendőrök, a köztisztviselők és katonák között. „Azt akartuk, hogy létrejöjjön az átjárhatóság, az átképzés lehetősége a katonai karrier befejezése után, tehát senkit nem hagyunk az út szélén, és a magyar állam mindenkinek méltó megélhetést biztosít majd” – hangsúlyozta.

A tárcavezető szerint nem volt könnyű az indulás: négy évvel ezelőtt az intézménynek számos problémája volt, de az átalakítások után már betöltötte azt a szerepet, amelyre hivatott. „A mögöttünk álló évek után azt kell mondanom, hogy a Magyar Honvédség kifogástalanul, 100 százalékosan teljesítette a feladatát, és ebben a tisztjelöltek is benne voltak” – fűzte hozzá. A hallgatókhoz fordulva Hende Csaba emlékeztetett: arra vállalkoztak, hogy olyan embereket vezessenek, akik hajlandóak alárendelni magukat a nemzet védelmének, ezért vállalják mindannyian a veszélyt, vagy a szeretteitektől való távollétet. „Jó parancsnokként a honvédekről mindig gondoskodnotok kell, és értük mindig felelősséget kell vállalnotok” – fűzte hozzá.

Molnár Zsolt ezredes, a zászlóalj parancsnoka elmondta: minden résztvevőnek igazi kihívás volt az elmúlt három év, hiszen egy új rendszerben, megújult feladattal kellett megküzdeni. „Jelentem, nem töltöttük hiába ezt a három évet, a csapat összekovácsolódott” – fogalmazott, és hozzátette: mára nemcsak elfoglalták, de meg is szilárdították helyüket a honvédség rendszerében. A tisztjelöltekhez szólva Molnár Zsolt emlékeztetett, hogy mindössze három fontos dolgot várt el tőlük három éve: tiszteletet, fegyelmet és alázatot. „Ez a három szó, ez a hármas elvárás azóta sem változott, hiszen önök azok, akik a jövőben a Magyar Honvédség vezetői lesznek, emberek sorsáról, életéről kell döntéseket hozniuk – hangsúlyozta.

Az ünnepségen a legidősebb és a legfiatalabb ludovikás szelte fel a születésnapi tortát: a kardot, amellyel szeleteltek, a 99 éves vitéz békei Koós Ottó és a 19 éves Kozáry Péter tartotta. A honvédtiszt-jelöltek megkapták A Ludovika című kötetet is.

Forrás: Honvédelem.hu

Fotó: Szilágyi Dénes