Szűkítés


Kiválasztott Címke

OTDK

Minden Címke 453


Jelenleg 10 bejegyzés található OTDK cimkével

Eredményesen zárult az idei OTDK

    • fokep
    •  dsc2530 2
    •  dsc2536 2
    •  dsc2553 2
    •  dsc2557 2
    •  dsc2597 2
    •  dsc2669 2
    •  dsc2675 2
    •  dsc2696 2
    •  dsc2714 2
    •  dsc2718 2
    •  dsc2825 2
    •  dsc2830 2
    •  dsc2891 2
    •  dsc3248 2
    •  dsc3249 2
    •  dsc3263 2
    •  dsc3272 2
  • Előző
  • Következő

19 felsőoktatási intézmény, 21 tagozat, 192 pályázó, 62 helyezés, 44 különdíj. Számokban ez volt az XXXIII. OTDK Had- és Rendészettudományi szekciójának ülése, amelyet idén a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kara rendezett a Nemzeti Tehetség Program támogatásával. Mind a tagozati-, mind pedig a különdíjakban az NKE hallgatói vitték a prímet, de láthatóan más intézményekben is egyre eredményesebben foglalkoznak ezekkel a speciális tudományterületekkel. 

„Az ország első, egykori katonai akadémiájának épületében vagyunk, amely annak idején széles nemzeti közakadozásból jött létre és elsőként működött a hadi tudományok művelő intézményeként is” – mondta köszöntőjében Prof. Dr. Patyi András. Az NKE rektora beszédében kitért arra, hogy az akadémiát létrehozó törvényben szerepel az is, hogy nemcsak erővel, hanem tudomány művelésével is lehet a hazáért harcolni. Patyi András szerint a szekció másik tudományterülete, a rendészettudomány sem esik messze az egykori Ludovika Akadémia szellemiségétől, hiszen ott hosszú ideig folytak olyan képzések, amelyek az akkori rendészeti szervek tiszti és altiszti utánpótlását szolgálták. „A két tudományterület összekapcsolódása tehát nem az elmúlt évek találmánya”- fogalmazott a rektor, aki szerint külön öröm, hogy az NKE-n kívül számos más felsőoktatási intézmény hallgatója is komolyan érdeklődik a hadtudomány és a rendészettudomány iránt. Patyi András köszönetet mondott a szervezők mellett a résztvevőknek is, akik egy tisztességes versenyen mutathatták meg tudásukat. Személyes élményként idézte fel az 1991-es OTDK-t, ahol második helyezést ért el, majd 2005-ben szekcióelnökként is tevékenykedett.

A versenyzők mellett a szervezők és együttműködő partnerek segítségét is megköszönte a rendezvényen Dr. habil. Boda József ny. vezérőrnagy. A Rendészettudományi Kar dékánja külön kiemelte, hogy voltak olyan konzulensek, akik 5-6 hallgató munkáját is segítették. „Tartalmas, már a tudományossághoz közelítő pályamunkákkal is találkozhattunk a versenyen”- mondta a szekció ügyvezető elnöke.

A XXXIII. OTDK Had- és Rendészettudományi szekciójának 21 tagozatában 62 helyezést és 44 különdíjat osztottak ki. Az első helyezettek közül 18-an a Nemzeti Közszolgálati Egyetem karait, illetve önálló intézeteit képviselték, de számos második és harmadik helyezést is szereztek az NKE hallgatói. A 44 különdíjasból pedig 38-an tanulnak a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, de kaptak különdíjat a Miskolci Egyetem, az Óbudai Egyetem és a Szent István Egyetem hallgatói is. A többi között európai biztonság, katonai logisztika, kriminalisztika, tűzvédelem és mentésirányítás, valamint vám-, adó- és jövedéki Igazgatás témakörökben versenyeztek a hallgatók. Olyan témákban hangzottak el előadások a többnapos konferencián, mint például az ügyészség alkotmányos helyzete és működése, a terrorista propaganda, az elektronikai hadviselés eszközei, a kritikus infrastruktúrák védelme, vagy éppen a ma különösen aktuális kiberbiztonság.

Prof. Dr. Szendrő Péter szerint a Had- és Rendészettudományi szekció történetének az idei OTDK volt az eddigi legnagyobb rendezvénye, amely évek alatt „felnőtt a feladatához és ki is teljesedett”. Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) elnöke elmondta, hogy az utóbbi 10 évben megkétszereződött a szekció résztvevőinek a száma, akik színvonalas teljesítményt nyújtottak a verseny során. Szendrő Péter számára külön pozitívum, hogy ebben a szekcióban is egyre több tudományterület jelenik meg kisebb-nagyobb mértékben a hallgatók munkáiban. „A XXXIII. OTDK ezzel véget ért, de a munka tovább folytatódik”- fogalmazott az OTDT elnöke.

Legközelebb az Óbudai Egyetem rendezi majd meg az OTDK Had- és Rendészettudományi szekcióját. A rendezvény végén Patyi András rektor és Boda József dékán adta át a stafétát Réger Mihálynak, az Óbudai Egyetem rektorának.


Szöveg: Szöőr Ádám

Fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on


Elkezdődött az OTDK had- és rendészettudományi szekciója

    • fokep
    •  dsc2321 2
    •  dsc2328 2
    •  dsc2348 2
    •  dsc2351 2
    •  dsc2352 2
    •  dsc2393 2
    •  dsc2418 2
    •  dsc2423 2
    •  dsc2435 2
    •  dsc2443 2
    •  dsc2446 2
    •  dsc2462 2
  • Előző
  • Következő

12 felsőoktatási intézmény mintegy 200 hallgatója vesz részt a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Had- és Rendészettudományi Szekciójának megmérettetésén, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. A háromnapos rendezvényen 21 tagozatban mutatják be tudományos tevékenységük eddigi eredményeit a hallgatók, akik közül többen határon túli intézményekből érkeztek.

 „Az NKE alapítása óta jelentős erőfeszítéseket tesz a tehetségek támogatásával kapcsolatban, amelynek egyik fontos része a KÖFOP-projekt keretében működő kiválósági programokban való részvétel” - hangsúlyozta köszöntőjében Prof. Dr. Padányi József dandártábornok. Az egyetem tudományos rektorhelyettese elmondta azt is, hogy a hamarosan meghirdetendő új Nemzeti Tehetség Programban is aktívan tud majd részt venni az NKE. Elhangzott, hogy az egyetem az elmúlt években bizonyította, hogy helye van a tudományos diákköri mozgalomban is. A korábban ProScientia Aranyéremet elnyerő rektorhelyettes szólt arról, hogy a hadtudományi és rendészeti szekció több évtizedes múltra tekint vissza, hiszen az első katonai főiskolás hallgatók már 1977-ben részt vettek a tudományos diákköri megmérettetésen. Az 1987-ben megalakult hadtudományi szekció első elnöke pedig az NKE oktatója, Szenes Zoltán tábornok volt, aki azóta is aktív résztvevője a mozgalomnak. 

Prof. Dr. Szendrő Péter, az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) elnöke elmondta, hogy 2009-ben alakult meg az OTDT had- és rendészettudományi szekciója, amely egy példás építkezés eredménye volt. Elhangzott, hogy ez a szekció az utolsó az idei OTDK-n, és a tudományos diákköri mozgalom idén is „megmozgatta az országot”. 1800 helyi konferencián mintegy 14 ezer hallgató vett részt, közülük 400-an a határon túlról érkeztek a megmérettetésekre. Szendrő Péter hozzátette, hogy a had- és rendészettudományi szekció népszerűségét mi sem jelzi jobban, minthogy megalakulása óta megkétszereződött az abban résztvevők száma. Elhangzott, hogy az OTDK első helyezettjei közül idén összesen mintegy 50 ProScientia Aranyérmet adnak majd át a legjobbaknak.

„Ez a konferencia azon hallgatók seregszemléje, akik a legtöbbet tudnak a tudományágukból, és a tudományos elit képviselőjeként a jelen és a jövő letéteményesei ebben az országban”- fogalmazott Prof. Dr. Mezey Barna, az ELTE rektora. Az OTDT alelnöke szerint a tudományos rendezvény kiváló alkalom arra is, hogy az egyfajta irányba gondolkodók megismerjék egymást és együtt menjenek tovább az úton. A rektor úgy véli, hogy a had- és rendészettudományi szekció egyfajta sajátos fókusza a legszélesebb értelemben vett társadalomtudományoknak. „Ennek az országnak a szürkeállománya az egyetlen igazi ásványkincse, ez képes fenntartani és továbbvinni hazánkat” – mondta Mezey Barna, aki szerint ezért is van nagy szükség a folyamatos tehetséggondozásra.

Dr. habil. Boda József ny. vezérőrnagy történeti visszatekintésében emlékeztetett arra, hogy rendészeti vonalon 1975-ben történt az első sikeres bemutatkozás a tudományos diákköri mozgalomban, amikor a Rendőrtiszti Főiskola egyik hallgatója második helyezést szerzett az OTDK-n. A Rendészettudományi Kar dékánja szerint a tehetséggondozással a jövőt építjük, ezért ennek a versenynek is mindenki nyertese lehet, hiszen a résztvevők már elkötelezettek a tudomány iránt.

A mintegy 200 hallgató 21 tagozatban mutathatja be önálló kutatási és tudományos eredményeit. A többi között európai biztonság, katonai logisztika, kriminalisztika, tűzvédelem és mentésirányítás, valamint vám-, adó- és jövedéki Igazgatás témakörökben versenyeznek a hallgatók, akik döntő többsége a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről érkezett. De az OTDK résztvevői között vannak például az ELTE, a Debreceni Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, az Óbudai Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem és három határon túli intézmény hallgatói is. Olyan témákban hangzanak el előadások a konferencián, mint például az ügyészség alkotmányos helyzete és működése, a terrorista propaganda, az elektronikai hadviselés eszközei, a kritikus infrastruktúrák védelme, vagy éppen a ma különösen aktuális kiberbiztonság.

A XXXIII. OTDK had- és rendészettudományi szekciójának eredményhirdetésére csütörtökön kerül sor.


Szöveg: Szöőr Ádám

Fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on


Az NKE képét erősíti a sikeres OTDK - szervezés

    • OTDK oklevélátadó
    • OTDK oklevélátadó
    • OTDK oklevélátadó
    • OTDK oklevélátadó
    • OTDK oklevélátadó
    • OTDK oklevélátadó
  • Előző
  • Következő

Egy hónapon belül két OTDK szekció rendezésében is aktívan közreműködött a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. Az intézmény rektora egy házi ünnepség keretében köszönte meg az NKE mintegy 170 munkatársának a rendezvények sikeres szervezésben és lebonyolításában nyújtott közreműködését.

Az OTDK Állam- és Jogtudományi Szekcióját március végén önállóan, míg a Had- és Rendészettudományi Szekciót április közepén társszervezőként rendezte meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. „Ez nagy kihívás elé állította intézményünket, amely jól vette az akadályt. A sikeres rendezés jelentősen hozzájárult az NKE imidzsének építéséhez”- mondta Prof. Dr. Patyi András. Az NKE rektora szerint az Állam- és Jogtudományi Szekció a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és jogelődei által valaha rendezett legnagyobb rendezvény volt. A hivatalosan a Közigazgatás-tudományi Kar által szervezett tudományos konferencia összesen 1200 embert érintett, csak versenyzőből mintegy 300 vett részt a megmérettetésen.

„A rendezvénynek számunkra is komoly tétje volt, hiszen meg tudtuk mutatni egyetemünk professzionalizmusát, hogy képesek vagyunk egy ekkora volumenű rendezvényt sikeresen megszervezni és lebonyolítani” – tette hozzá Patyi András, aki szerint a jelenlévő felsőoktatási intézmények vezetői is elismerően szóltak az NKE rendezői munkájáról. Patyi András név szerint is kiemelte Kis Norbert rektorhelyettes, Kiss György dékán, Fejes Zsuzsanna és Peres Zsuzsanna dékánhelyettesek és Bana Katalin hivatalvezető munkáját.

Patyi András szólt a gödöllői Szent István Egyetemmel közösen szervezett Had- és Rendészettudományi Szekcióról is. A rektor megfogalmazása szerint részben „magunknak mutattuk meg magunkat”, hiszen a 160 résztvevő hallgatóból 143 az NKE karairól érkezett a versenyre, de az itt szerzett helyezések a tudományos előmenetelben ugyanolyan értéket képviselnek, mint a más szekciókban elért jó eredmények.

Az NKE rektora szerint a sikeres rendezéseknek köszönhetően az intézmény arca megerősödött a magyar felsőoktatásban. Patyi András úgy véli, érdemes hinnünk egy magasztosabb, intézményépítő célban, amely nem más, mint belépni a legjobb magyarországi állami egyetemek közé. „Ez sok tényezőtől függ, de most fontos lépést tettünk a célunk elérése felé” – zárta gondolatait az NKE rektora. Patyi András emléklapot, ahogy ő fogalmazott, „hálát kifejező okiratot” adott mindazoknak, akik részt vettek a rendezvények sikeres megvalósításában.

Szöveg: Szöőr Ádám

Cimkék: OTDK

NKE-s sikerek az OTDK-n

    • OTDK Had és Rendészettudomány
    • OTDK Had és Rendészettudomány
    • OTDK Had és Rendészettudomány
    • OTDK Had és Rendészettudomány
    • OTDK Had és Rendészettudomány
    • OTDK Had és Rendészettudomány
  • Előző
  • Következő

Összesen 15 első, 15 második és 10 harmadik helyezés, valamint számos különdíj az NKE hallgatóinak. Ez a XXXII. OTDK Had- és Rendészettudományi Szekciójának gyors mérlege.

Elsöprő sikert arattak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói Gödöllőn, a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karán megrendezett XXXII. OTDK Had- és Rendészettudományi Szekciójában. Az eseményre, amelynek megvalósításában az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara társszervezőként vett részt,  rekordszámú nevezés érkezett: 7 intézmény 9 karáról 145 pályamunkát nyújtottak be a hallgatók.

A mai záróünnepségen tizenhat tagozatban osztották ki az első három helyezettnek járó díjakat, valamint különdíjakat is átvehettek a legjobbak. A NKE hallgatói minden tagozatban eredményesek voltak. A Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (HHK) 10, a Rendészettudományi Kar (RTK) öt versenyzője nyert pályamunkájával első díjat. A második helyezésnek 10 HHK-s és 5 RTK-s hallgató örülhetett, míg a 10 harmadik helyezésből 4 a HHK-ra, 6 az RTK-ra került.

A díjátadó ünnepségen az OTDK Had- és Rendészettudományi Szekcióbizottság elnöke elmondta, hogy közvetlen kapcsolat van az egyetemi képzés és a tudományos diákköri munka között. Prof. Dr. Harai Dénes kiemelte, a legfontosabb cél a hallgatókat gondolkodóvá tenni. Hozzátette, kiemelkedő volt a verseny során a témaválasztás korszerűsége, a prezentációk tudományos igénye, a válaszok keresése, a megoldásra törekvés. „ A konferencia célja volt többek között az intellektuális értékek kiaknázása. Az alkotóképesség, az olyan kis országok esetében, mint hazánk segíti a hon- és rendvédelmi, valamint a társadalom előtt álló feladatok megvalósítását, azaz nemzetvédelmi tényező”- fogalmazott Dr. Harai Dénes.

„A XIII. OTDK-n alakult meg ez a szekció, a szakma azóta is figyel a jövőre”- kezdte ünnepi beszédét Prof. Dr. Szendrő Péter. Az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke elmondta, hogy a hazafiság, a rend és a jog nagyon szervesen összefügg a fegyveres testületekkel. A Had- és Rendészettudományi Szekció mindig is fegyelmezett, példaértékű munkát végzett. „Az OTDK örök!”- fejezte be gondolatait Prof. Dr. Szendrő Péter.

Kolossa Sándor, a Pro Scientia Aranyérmesek Társaságának képviseletében arról beszélt, hogy az aranyéremre minden első helyezett pályázhat majd és nagyon reméli, hogy akár több embert is üdvözölhetnek majd a novemberi díjátadón.

A rendezvény záróakkordjaként Dr. Káposzta József a SZIE GTK dékánja átadta a stafétabotot az NKE RTK dékánjának, Prof. Dr. Ruzsonyi Péter bv. dandártábornoknak, hiszen két év múlva a Rendészettudományi Kar rendezi majd meg a Had- és Rendészettudományi Szekció versenyét. 

Az NKE hallgatóinak eredményei a 2015. évi a XXXII. OTDK Had- és Rendészettudományi Szekciójában:

I. helyezések

1. Biztonság- és Védelempolitika Elmélete Tagozat

Szerző: Agócs Endre Benedek, HHK/NETK

Dolgozat címe: Minimális elrettentés és az Egyesült Államok nukleáris stratégiája

Témavezető: Nagyné Dr. Rózsa Erzsébet, egyetemi docens, HHK

2. Biztonság- és Védelempolitika Gyakorlata Tagozat

Szerző: Berta Szilárd, HHK/NETK

Dolgozat címe: A tranzit államok szerepe az orosz szénhidrogének exportjában

Témavezető: Dr. Kaiser Ferenc, egyetemi docens, HHK

3. Bűnügy és Kriminalisztika Tagozat

Szerző: Metzger Máté, RTK

Dolgozat címe: A vérfoltmorfológia alkalmazása a nyomozásban és a bizonyításban

Témavezető: Nyilasi Tibor, szaktanár, RTK

4. Haditechnika és Biztonságtechnika Tagozat

Szerző: Szatmári András, HHK

Dolgozat címe: A 7,62mm-es AMP puskagránátlövő gépkarabély

Témavezető: Pap Péter

5. Hadművészet Története Tagozat

Szerző: Somogyi Zoltán, HHK

Dolgozat címe: A Császári és Királyi 44. gyalogezred harcai és ezek tapasztalatai

Témavezető: Dr. Kaló József ezredes, HHK

6. Hadtörténelem, Rendészettörténet Tagozat

Szerző: Palágyi Gáspár, HHK

Dolgozat címe: 1956 a hadtudományban

Témavezető: dr. Forgács Balázs főhadnagy, egyetemi docens, HHK

7. Iparbiztonság Tagozat

Szerző: Ronyecz Lilla, HHK/KVI

Dolgozat címe: Veszélyes üzemekkel kapcsolatos kockázat és következményelemző eszközök alkalmazása Magyarországon

Témavezető: Dr. Kátai-Urbán Lajos tű. alezredes, egyetemi docens és Dr. Vass Gyula tű. ezredes, HHK

8. Katasztrófavédelem és Környezetbiztonság Tagozat

Szerző: Kátai-Urbán Maxim, HHK/KVI

Dolgozat címe: Lakosságvédelmi célú vegyi- és sugárfelderítés Magyarországon

Témavezetők: Prof. Dr. Szakál Béla, SZIE YMÉK és Dr. Endrődi István, egyetemi docens, HHK

9. Katonai Műveletek Tagozat

Szerző: Szabó Gergő, HHK

Dolgozat címe: Stratégiai kommunikáció

Témavezetők: Dr. Farkas Tibor százados, egyetemi adjunktus, HHK és Németh József Lajos, egyetemi adjunktus, HHK

11. Logisztika Tagozat

Szerző: Radácsi Szabolcs, HHK

Dolgozat címe: A VOLÁNBUSZ Zrt. forgalomirányító rendszerének jelenlegi helyzete, fejlesztésének lehetőségei

Témavezető: Dr. Fábos Róbert okl. mk. őrnagy, adjunktus, HHK

12. Rendészet Tagozat

Szerző: Balogh Zoltán, RTK

Dolgozat címe: Cigarettacsempészet a szatmári térségben közlekedésrendészeti szemmel

Témavezető: Dr. Major Róbert r. alezredes, főiskolai docens, RTK

13. Társadalomtudomány Tagozat

Szerző: Sándor Anita, RTK

Dolgozat címe: Összefüggések vizsgálata a machiavellizmus, a szociális együttműködés és a konfliktuskezelés között vámos hallgatók és dolgozók körében

Témavezető: Kováts Daniella, egyetemi tanársegéd, RTK

14. Tűzvédelem és Mentésirányítás Tagozat

Szerző: Keresztes László, HHK

Dolgozat címe: Gázvezetékeknél történő beavatkozások elemzése

Témavezető: Dr. Restás Ágoston, egyetemi docens, HHK

15. Vám- és Jövedéki Igazgatás Tagozat

Szerző: Szigeti Gabriella, RTK

Dolgozat címe: Az általános forgalmi adóra elkövetett költségvetési csalás bűntett felderítésének általános vázlata

Témavezetők: Dr. Gáspár Miklós, r. alezredes, szaktanár, RTK és Dr. Dávid Róbert pü. alezredes, RTK

16. Védelmi Elektronika és Infokommunikáció Tagozat

Szerző: Szegedi Péter, HHK

Dolgozat címe: Kriptoeszköz előállítása és alkalmazásának lehetőségei a Magyar Honvédségben

Témavezetők: Dr. Muha Lajos, főiskolai tanár, HHK és Dobi Sándor, osztályvezető, HM EI ZRT.

II. helyezések

1. Biztonság- és Védelempolitika Elmélete Tagozat

Szerző: Szabó Albert, HHK/NETK

Dolgozat címe: Az Egyesült Államok és a „sequestration” folyamat stratégiai és költségvetési jövőképe 2014-ben

Témavezető: Csiki Tamás, tudományos munkatárs, SVKK

2. Biztonság- és Védelempolitika Gyakorlata Tagozat

Szerző: Pap Boglárka, HHK/NETK

Dolgozat címe: A Közép-afrikai Köztársaság válsága

Témavezető: Dr. Marsai Viktor, tanársegéd, HHK

3. Bűnügy és Kriminalisztika Tagozat

Szerző: Szauer Balázs, RTK

Dolgozat címe: Az áruházi ruhalopások kriminalisztikai aspektusai

Témavezető: Dr. Bói László r. őrnagy, RTK

4. Haditechnika és Biztonságtechnika Tagozat

Szerző: Kiss Levente Ferenc, HHK

Dolgozat címe: Magyar Honvédségben rendszeresített tűzszerész eszközök és azok lehetséges fejlesztési irányai

Témavezető: Dr. Kovács Zoltán alezredes, egyetemi docens, HHK

5. Hadművészet Története Tagozat

Szerző: Szűcs Bence, HHK

Dolgozat címe: Német vitorlások az Albert-csatorna felett – avagy a Fallschirmjagerek támadása a belga erődrendszer mentén

Témavezető: Dr. Kaló József adjunktus, HHK

6. Hadtörténelem, Rendészettörténet Tagozat

Szerző: Pécsi Zsófia, RTK

Dolgozat címe: Migráció és emigráció a XX. századi Magyarországon, különös tekintettel az 1956-os forradalom időszakára

Témavezető: dr. Lőrincz Aranka, egyetemi tanársegéd, RTK

7. Iparbiztonság Tagozat

Szerzők: Ragács Nikoletta-Nagy Beáta, HHK

Dolgozat címe: A katasztrófavédelem supervisori ellenőrzésének elemzése az integrált hatósági tevékenység tükrében

Témavezető: Cséplő Zoltán tű. alezredes, Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Dr. Kátai-Urbán Lajos tű. alezredes, egyetemi docens, HHK

8. Katasztrófavédelem és Környezetbiztonság Tagozat

Szerző: Faludi Orsolya, HHK/KVI

Dolgozat címe: A vegyi terrorizmus jellemzői, veszélyei és az ellene való védekezés lehetőségei

Témavezetők: Dr. Földi László alezredes, egyetemi docens, HHK

9. Katonai Műveletek Tagozat

Szerző: Bokros Tünde Ibolya, HHK/NETK

Dolgozat címe: Korunk hadviselésében alkalmazott egyes eljárások vizsgálata és alkalmazhatóságuk az afganisztáni katonai beavatkozásban 2001 után

Témavezetők: Dr. Boldizsár Gábor ezredes, egyetemi docens, HHK

10. Kriminológia Tagozat

Szerző: Sárközi Mónika, RTK

Dolgozat címe: Terrorista taktikák bemutatása és ismeretének jelentősége a rendészeti képzésben

Témavezető: Vajda András r. alezredes, egyetemi tanársegéd, RTK

11. Logisztika Tagozat

Szerző: Kovács Márton, HHK

Dolgozat címe: Magyar és más nemzetek béketámogató műveletekben résztvevő állományai személyi járandóságainak összehasonlítása

Témavezető: Tófalvi Dániel, pénzügyi főtiszt, HM

12. Rendészet Tagozat

Szerző: Papp Csaba, RTK

Dolgozat címe: A motorkerékpáros védőruházat használatának jellemzői Magyarországon

Témavezető: Mészáros Gábor r. alezredes, főiskolai docens, RTK

13. Társadalomtudomány Tagozat

Szerző: Göblyös Bence, HHK

Dolgozat címe: A nem lövés jelensége, szerepének csökkentése

Témavezető: Dr. Szekeres György alezredes, egyetemi adjunktus, HHK

15. Vám- és Jövedéki Igazgatás Tagozat

Szerző: Karacs István, RTK

Dolgozat címe: A záhonyi nemzetközi határátkelőhelyen zajló árucsempészethez kapcsolódó pénzügyőri, rendészeti feladatok

Témavezetők: Dr. Szabó Andrea pü. alezredes, tanszékvezető, RTK

16. Védelmi Elektronika és Infokommunikáció Tagozat

Szerző: Simon Zoltán Tamás, HHK

Dolgozat címe: Informatikai hálózatok vizsgálata etikus hacker szemszögéből

Témavezetők: Serege Gábor, HHK

III. helyezések

1. Biztonság- és Védelempolitika Elmélete Tagozat

Szerző: Veres Attila, HHK/NBI

Dolgozat címe: Afganisztán jövője az ISAF kivonását követően

Témavezető: Dr.habil Kis- Benedek József c. egyetemi tanár, BCE GTK

3. Bűnügy és Kriminalisztika Tagozat

Szerző: Kaszányi Patrik, RTK

Dolgozat címe: A bankkártyákkal való visszaélés gazdaságvédelmi vetülete

Témavezető: Dr. Simon Béla r. őrnagy, tanársegéd, RTK

4. Haditechnika és Biztonságtechnika Tagozat

Szerző: Hetesi Gábor, RTK

Dolgozat címe: Irodaházak komplex védelme

Témavezető: Dr. Márton András, RTK

5. Hadművészet Története Tagozat

Szerző: Nagy Kinga Gabriella, HHK

Dolgozat címe: Rohamcsapatok az I. világháborúban

Témavezető: Prof. Dr. Csikány Tamás ezredes, MTA doktora, HHK

7. Iparbiztonság Tagozat

Szerző: Balogh Zsolt, RTK/KVI

Dolgozat címe: Gyógyszergyártási tevékenységgel kapcsolatos iparbiztonsági feladatok vizsgálata

Témavezető: Dr. Kátai-Urbán Lajos tű. alezredes, egyetemi docens, HHK

10. Kriminológia Tagozat

Szerző: Molnár Ildikó, RTK

Dolgozat címe: A rendőrség társadalmi megítélése a korrupción keresztül

Témavezető: Mészáros Gábor r. alezredes, RTK

11. Logisztika Tagozat

Szerző: Szendi Zoltán, HHK

Dolgozat címe: A Magyar Honvédség által végrehajtott közúti veszélyes anyag szállítás szabályozásának harmonizálási lehetőségei a polgári jogrenddel

Témavezető: Dr. Szászi Gábor egyetemi docens, HHK

12. Rendészet Tagozat

Szerző: Balog Klaudia, RTK

Dolgozat címe: Vadászat Magyarországon

Témavezető: Molnár Ákos r. őrnagy, egyetemi tanársegéd, RTK

Szerző: Villás Dominika, RTK

Dolgozat címe: A Természet nevében!

Témavezető: Dr. Tihanyi Miklós r. őrnagy, egyetemi tanársegéd, RTK

13. Társadalomtudomány Tagozat

Szerző: Vágner Zsófia, RTK

Dolgozat címe: Fiatalok bűnözővé válásának szociológiai háttere

Témavezető: Dr. Tarján Gábor főiskolai docens, RTK

16. Védelmi Elektronika és Infokommunikáció Tagozat

Szerző: Mészáros Dalma Edina, HHK

Dolgozat címe: TMP0512 rádiófrekvenciás zavaró berendezés kiképzési feladatainak támogatása informatikai megoldásokkal

Témavezetők: Dr. Ványa László ezredes, egyetemi docens, HHK


Szöveg: Dr. Tóth Nikolett

Cimkék: OTDK

„Az OTDK mindig a legjobbaké”

    • OTDK Had és Rendészettudományi Szekció
    • OTDK Had és Rendészettudományi Szekció
    • OTDK Had és Rendészettudományi Szekció
    • OTDK Had és Rendészettudományi Szekció
    • OTDK Had és Rendészettudományi Szekció
    • OTDK Had és Rendészettudományi Szekció
    • OTDK Had és Rendészettudományi Szekció
    • OTDK Had és Rendészettudományi Szekció
    • OTDK Had és Rendészettudományi Szekció
    • OTDK Had és Rendészettudományi Szekció
  • Előző
  • Következő

7 felsőoktatási intézmény, 9 karának hallgatói  16 tagozatban, 145 pályamunkával szálltak versenybe és mérték össze tudásukat ma Gödöllőn, a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karán, a XXXII. OTDK Had- és Rendészettudományi Szekciójában. A rendezvény megvalósításában társszervezőként a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtiszt­képző Kara vett részt.

„Megtiszteltetés, hogy egy civil egyetem a házigazdája a Had- és Rendészettudományi Szekciónak- mondta  a Szent István Egyetem rektora. Prof. Dr. Tőzsér János köszöntőjében kifejtette, hogy meglátása szerint minden témának van biztonsági aspektusa. "A SZIE Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara az országban elsőként hozta létre a Civil Biztonság- és Védelemtudományi Tanszéket, melynek feladata a biztonság és a védelem kultúrájának közvetítése az egyetemi hallgatóság és a felnőtt társadalom számára. Ezzel is azt bizonyítva és kinyilvánítva, hogy a biztonság és a védelem kultúrájának egyetemes ismerete az értelmiségi képzés része"- tette hozzá.

Prof. Dr. Padányi József dandártábornok, az NKE tudományos rektorhelyettese Prof. Dr. Patyi András rektor üzentét tolmácsolta. Elmondta, hogy az NKE hazánk legfiatalabb egyeteme, de a tehetséggondozás már a jogelőd intézményekben elindult. Az egyetem vezetése továbbra is elkötelezett a tehetséggondozás iránt, a karokon hat szakkollégiumban végeznek tudományos kutatómunkát a hallgatók. A rektorhelyettes felidézte Zrínyi Miklós költő és hadvezér gondolatait, aki elismerte a szerencse szerepét az élet minden területén. Úgy vélte, hogy elvégzett munkával, odafigyeléssel, felkészültséggel a szerencse vagy a balszerencse szerepe csökkenthető.

Prof. Dr.Mezey Barna, az ELTE rektora, az OTDT alelnöke kiemelte, hogy a konferencia különleges formája a tehetséggondozásnak és egyben unikális magyar jelenség. A seregszemle összes szekciójában 5504 dolgozat, 5613 szerző és előadó vett részt. „Az igazi tudós kételkedik, hiszen kétely nélkül nincs eredmény, válaszok nélkül nincs jövő”- fejezte be gondolatait.

Kun Szabó István vezérőrnagy, a Honvédelmi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára Hende Csaba honvédelmi miniszter gondolatait fogalmazta meg a jelenlévők számára. Vegetius sorait idézte, mely szerint, aki békét akar, az készüljön a háborúra. Aki jó eredményt akar, küzdjön mesterségbeli tudással és ne a véletlenre hagyatkozzon. Zárszóként hangsúlyozta, hogy az OTDK mindig a legjobbaké. Azoké, akik tehetségüket sok munkával akarják tökéletesíteni, akik nem félnek a megmérettetéstől, akik a kötelező gyakorlatok elvégzésén túl azt is meg akarják tenni, amire képesek és ezért aztán hajlandóak a szükséges áldozatok árán kitolni saját határaikat.

A XXXII. OTDK Had- és Rendészettudományi Szekciójába a hallgatók a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karáról, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Karáról, a Szent István Egyetemről, a Budapesti Corvinus Egyetemről, a Budapesti Gazdasági Főiskoláról, a Nyugat-magyarországi Egyetemről, a Szegedi Tudományegyetemről,  valamint az Eszterházy Károly Főiskoláról nyújtottak be a pályamunkákat.

A rendezvény fővédnökei az egyetem fenntartó minisztériumainak miniszterei: Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, Pintér Sándor belügyminiszter, Hende Csaba honvédelmi miniszter és Trócsányi László igazságügyi miniszter.

Szöveg: Dr. Tóth Nikolett

Cimkék: HHK, OTDK, RTK

Jól vizsgázott az NKE az OTDK-n

    • OTDK 2015
    • OTDK 2015
    • OTDK 2015
    • OTDK 2015
    • OTDK 2015
    • OTDK 2015
  • Előző
  • Következő

Történetének egyik legnagyobb rendezvényén van túl a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. Három napon keresztül, több mint 500 résztvevővel zajlott a verseny az OTDK Állam- és Jogtudományi Szekciójában.Bár hivatalosan a Közigazgatás-tudományi Kar volt a rendező, a sikeres szervezés és lebonyolítás mögött az NKE számos szervezeti egységének összefogása áll.

60 éve az ELTE rendezte meg az első versenyt és azóta folyamatosan bővül a szekciók, a tagozatok és a résztvevők köre. Az első OTDK-ra 109, az idei, egy hónapon át zajló rendezvénysorozatra összesen több mint 5000 dolgozat érkezett. Ma már 16 szekcióban 6300 hallgató méri meg tudását, amely mindenképpen jelzi az OTDK népszerűségét. 22 évvel az NKE egyik jogelődje, az Államigazgatási Főiskola szervezése után, a 2012-ben létrejött Nemzeti Közszolgálati Egyetem adhatott otthont a nemes vetélkedésnek.

Az elmúlt napokban több hónapnyi szervezőmunka gyümölcse érett be, amely nemcsak a versengésről és a díjazásról szólt. Ahogy többen is megfogalmazták: jó volt együtt lenni, együtt gondolkozni. A szervezők kiváló háttérmunkájának köszönhetően minden feltétel adott volt ahhoz, hogy a résztvevők csak a saját feladatukkal törődjenek, és a legtöbbet hozzák ki magukból. Mivel fiatalokról van szó, így nem maradhatott el a kikapcsolódás, szórakozás sem, amiről neves humoristák, zenészek, együttesek gondoskodtak A versengés ezáltal egy kulturális rendezvénnyé kerekedett, ahol fesztelen hangulatban folytatódhatott a diskurzus hallgatók és tanáraik között.

Végül néhány gondolat azokról, akik az elmúlt hónapokban mindent megtettek azért, hogy ez a néhány nap felejthetetlen legyen mindenki számára. A rendező NKE Közigazgatás-tudományi Kar saját szervezőcsapatot hozott létre, amely koordinálta, irányította és szervezte a munkát. Patyi András rektor, Kis Norbert rektorhelyettes és Kiss György dékán vezetésével a Fejes Zsuzsanna, Peres Zsuzsanna, Bana Katalin, Horváth Attila alkotta team vitte a prímet. De az NKE Szolgáltató Kft. munkatársai, köztük Hegyesi József és Peleskey György, valamint a Kommunikációs, Marketing és Rendezvényszervező Munkacsoport  is sokat tett a rendezvény magas színvonalú előkészítéséért és lebonyolításáért.

Az OTDK különleges, újabb színt is vitt az intézmény életébe. Ahogy azt Patyi András, az NKE rektora a megnyitón elmondta:  az országos tudományos diákköri verseny hungarikum, hiszen sehol a világon nem létezik ilyen jellegű, szervezett és ellenőrzött keretek között zajló erőpróba.  Akik itt voltak, már nyertesek, hiszen a résztvevők erős mezőnyből jutottak a döntőbe, amely a tudományos élet fellegvárává tette néhány napra a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet.
Cimkék: OTDK

OTDK: sikeres szereplés, színvonalas rendezés

    • OTDK 2015
    • OTDK 2015
    • OTDK 2015
    • OTDK 2015
    • OTDK 2015
    • OTDK 2015
  • Előző
  • Következő

Egy első, két második és egy harmadik helyezést, valamint több különdíjat is nyertek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói az intézmény Közigazgatás-tudományi Kara által szervezett OTDK Állam- és Jogtudományi Szekciójának tudományos versenyén.  A harminc tagozatban zajló megmérettetésen 11 egyetem mintegy 500 hallgatója vett részt, közülük 25-en az NKE-t képviselték.

„Ez egy nagyszerű konferencia volt és nem elsősorban verseny, hiszen magának a találkozásnak az öröme volt itt a lényeg”- kezdte ünnepi beszédét Szendrő Péter. Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) elnöke felidézte, hogy hatvan évvel ezelőtt az első OTDK-t az ELTE-n rendezték, ahol joghallgatók is összemérték tudásukat. Szendrő Péter szerint az OTDK jelentőségét az is jól mutatja, hogy azok a résztvevők, akik később doktori iskolába jelentkeznek, mindannyian meg is szerzik a doktori fokozatot. „Bárhova is visz az utatok, vigyétek magatokkal azt a tudást, szorgalmat és nemzedéki összefogást, amit az OTDK jelent valamennyiünk számára!”- zárta gondolatait az OTDT elnöke.

Kis Norbert, az NKE rektorhelyettese, s egyben a szekció ügyvezető elnöke szerint a résztvevők, szervezők jogosan érezhetnek most elégedettséget, hiszen mindenki nagyon sokat dolgozott a rendezvény sikeréért és egymásért is. „Számomra nincs igazi különbség az első, a második, a harmadik helyezett és a különdíjas között, mindenki nyertes, aki részt vett az OTDK-n” –tette hozzá.

Mezey Barna, az OTDT alelnöke szerint ez egy rendkívül nemes, tudományos verseny, amelyen a résztvevők azt is megmutathatják, hogy hol állnak a saját kutatásukban. „A jövő jogász és politikai elitje ül itt, Önök között”- szólt a jelenlévőkhöz az ELTE rektora.  Mezey Barna beszédében kiemelte, hogy külön öröm volt számára az az újszerű, korlátok nélküli szemléletmód, amellyel az OTDK résztvevői közelítették meg és járták körül saját témájukat. „Ez a fiatalos gondolkodás adja meg igazán az OTDK tartalmát, lényegét”- tette hozzá az OTDT alelnöke.

Korsósné Delacasse Krisztina, a Pro Scientia Aranyérmesek Társaságának képviseletében arról beszélt, hogy az aranyéremre minden első helyezett pályázhat majd és nagyon reméli, hogy akár három-négy embert is üdvözölhetnek majd az állam- és jogtudományi szekcióból a novemberi díjátadón.

Máthé Gábor, az OTDT Állam- és Jogtudományi Szakmai Bizottságának elnöke számára történelmi emelkedettségű volt a konferencia, mivel egyik helyszínéül a Ludovika Főépület szolgált. Másrészt 1865-ben Deák Ferenc ekkortájt írta meg a „Húsvéti cikket”, amely a magyar alkotmányosságnak és az európai együttlétnek az előkészítését jelentette, ami a kiegyezés után kiteljesedett és létrejött a jogállam. „A Nemzeti Közszolgálati Egyetem olyan útra lépett és azt folytatja, amit évszázadokon keresztül az állam- és jogtudományi karok tettek. A konferencia legnagyobb üzenete, hogy az NKE és a jogi képzést folytató egyetemek együttgondolkodását tovább erősítheti.” Megtudtuk, hogy Máthé Gábor tíz év után már nem pályázik újra a szakmai bizottság elnöki posztjára.

A konferencián a beszédeket követően harminc tagozatban került sor elismerések átadására, valamint különdíjakat is átvehettek a legjobbak. Minden tagozatban az első három helyezettnek járt díj, valamint külön elismerésben részesültek a legjobb opponensek is. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói elsősorban a büntető-eljárásjogi valamint a közigazgatási jogi tagozatokban szerepeltek sikeresen. Vastag Gyula, az RTK volt mesterszakos hallgatója az egyik büntető-eljárásjogi tagozatban ért el első helyezést a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről írt dolgozatával, illetve különdíjat kapott az Országos Rendőr-főkapitányságtól és a Magyar Ügyvédi Kamarától is. Szintén büntetőjogi tagozatban szerepelt eredményesen Vesszős Gergely, az RTK hallgatója, aki a második helyet szerezte meg.

Az ő dolgozatának címe: „A kiterjesztett jogos védelem problémái különös tekintettel a törvényi vélelemre”. A közigazgatási jogi tagozatokban két második és harmadik helyezést sikerült elérni az NKE hallgatóinak: Moravcsik Eszter a kormányablak- reform eredményeit és tapasztalatait elemezte dolgozatában, Brecsok Anna Ágnes az önkormányzati közoktatásról és az állami köznevelésről értekezett, míg a harmadik helyezett Szakos Judit az állam szerepét vizsgálta a gazdasági innováció támogatásában. Opponensként Skuta Vivien (alkotmányjogi tagozat) és Mesztegnyei Kata (közigazgatási jogi tagozat) bizonyult a legjobbnak. A rendezvényen a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal különdíját Szűcs Zoltán, a Magyar Alkotmányjogászok Egyesülete különdíját Kovács Patrik Gergő, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala különdíját pedig Lukács Dávid és Balázs Ágnes kapta meg.

A díjátadást követő záróbeszédében Kiss György, a KTK dékánja kiemelte: „az OTDK résztvevői számára csak most kezdődik az igazi verseny, amelynek során bizonyára lesznek nehézségeik, de Önök ezeket meg fogják oldani!” Kiss György gratulált a résztvevőknek és megköszönte mindazok munkáját, akik segítették az OTDK színvonalas megszervezését, lebonyolítását.

A rendezvény záróakkordjaként Patyi András, az NKE rektora átadta a stafétabotot a Miskolci Egyetem vezetőinek, hiszen két év múlva a borsodi megyeszékhely felsőoktatási intézménye rendezi majd meg az OTDK állam- és jogtudományi szekcióját.  Toma András, a Miskolci Egyetem rektora azt ígérte, hogy igyekeznek olyan magas színvonalon megszervezni a rendezvényt, mint ahogy most azt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tette. 

Az NKE hallgatóinak eredményei a 2015. évi a XXXII. OTDK Állam- és Jogtudományi Szekciójában:

I. helyezés

Büntető-eljárásjogi Tagozat II.

Szerző: Dr. Vastag Gyula, RTK

Dolgozat címe: A nemzetközi bűnügyi jogsegély

Témavezető: Dr. Budaházi Árpád adjunktus, RTK

II. helyezés

Büntetőjogi Tagozat I.

Szerző: Vesszős Gergely, RTK

Dolgozat címe: A kiterjesztett jogos védelem problémái különös tekintettel a törvényi védelemre

Témavezetők: Dr. Szilvásy György Péter tanársegéd, RTK; Dr. Madai Sándor egyetemi docens, RTK

Közigazgatási Jogi Tagozat I.

Szerző: Moravcsik Eszter, KTK

Dolgozat címe: Egy ablak mind felett – a kormányablakreform eredményeinek és tapasztalatinak elemzése

Témavezető: Dr. Kovács Éva Margit tanársegéd, KTK

Közigazgatási Jogi Tagozat II.

Szerző: Brecsok Anna Ágnes, KTK

Dolgozat címe: Önkormányzati közoktatás vs. állami köznevelés

Témavezető: Dr. Buskó Tibor László adjunktus, KTK

III. helyezés

Közigazgatási Jogi Tagozat II.

Szerző: Szakos Judit, KTK

Dolgozat címe: A startup hype-on túl – az állam szerepe a gazdasági innováció támogatásában közigazgatási és közpolitikai aspektusból

Témavezető: Dr. Nemeslaki András egyetemi tanár, KTK

Legjobb opponens díjak

Alkotmányjogi Tagozat III.

Skuta Vivien, KTK

Közigazgatási Jogi Tagozat II.

Mesztegnyei Kata, KTK

Különdíjak

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal díját kapta: Szücs Zoltán, KTK.

A Magyar Ügyvédi Kamara díját kapta: Dr. Vastag Gyula, RTK.

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala részéről a jövő nemzedékek érdekeinek védelméért felelős biztos helyettes díját környezetvédelmi tárgyú dolgozatáért kapta: Lukács Dávid, KTK.

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala részéről a nemzetiségek jogainak védelméért felelős biztos helyettes díját kapta: Balázs Ágnes KTK.

Az Országos Rendőr-főkapitányság díját kapta: Dr. Vastag Gyula RTK.

A Magyar Alkotmányjogászok Egyesülete díját kapta: Kovács Patrik Gergő KTK.




Cimkék: OTDK

OTDK versenynap

    • OTDK versenynap
    • OTDK versenynap
    • OTDK versenynap
    • OTDK versenynap
    • OTDK versenynap
    • OTDK versenynap
  • Előző
  • Következő

Ma reggel 9 órakor vette kezdetét az OTDK Állam- és Jogtudományi Szekciójának versenynapja a Ludovika Főépületében és a Raoul Wallenberg - épületben. A versenyre 297 pályázat érkezett 11 egyetem 12 karáról. A pályázatokat 30 tagozatba sorolták a szervezők, amelyeket ma a versenyzőknek élőben kellett bemutatni a szakértőkből álló zsűri előtt.

A zsűriket az NKE a résztvevő karok által jelölt zsűritagokból szakmai alapon állította össze, törekedve arra, hogy a zsűri lehetőleg valamennyi tagja minősített, tudományos fokozattal rendelkező oktató vagy a szakma valamely szakterületének kiemelkedő, elismert művelője legyen. A dolgozatok bírálata és minősítése két részből tevődik össze: egy hivatalos, a zsűri által alkotott véleményt (pontozással meghatározott, összehasonlítható eredményt) egy hallgatói opponensi előadás egészít ki, amelynek szerzője valamelyik más kar jogász vagy igazgatási szakon tanuló hallgatója.

A legjobb munkákat tagozatonként az I., II. és III. helyezések díjazásával és a szakmai támogatók által felajánlott különdíjakkal jutalmazzák a záróünnepségen, holnap a Millenárison.

Cimkék: OTDK

Tudós diákok seregszemléje az NKE-n

    • OTDK 2015

11 egyetem több száz hallgatója száll versenybe és méri össze tudását az ország legnagyobb tehetséggondozási seregszemléjén, az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Állam –és Jogtudományi Szekciójában, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campusán március 31. és április 2. között.

Az NKE szervezésében megvalósuló megmérettetés célja, hogy a több mint hat évtizedes múltra visszatekintő tudományos diákköri mozgalom hagyományainak megfelelően, országos tudományos fórumot biztosítson az állam- és jogtudományokban kutató, legkiválóbb eredményeket felmutató egyetemisták számára. A verseny lehetőséget ad arra, hogy  a hallgatók tudományos diákköri tevékenységét ösztönözze, a tehetséges hallgatókat és mestereiket támogassa, és ezáltal a jövő tudósainak sikeres pályakezdéséhez hozzájáruljon.

A versenyre 11 egyetem 12 karáról, köztük két határon túli egyetemről érkeztek be pályázatok, amelyeket élőben kell bemutatni a szakértőkből álló zsűri előtt. A legjobb munkák elismerése az I., II. és III. helyezések díjazásával és szakmai különdíjak kiosztásával történik. A háromnapos esemény programfüzete már megjelent, amely ezen a linken tekinthető meg.

Cimkék: OTDK

Pro Scientia elismerések az egyetem polgárainak

    • Pro Scientia
    • Pro Scientia
    • Pro Scientia
    • Pro Scientia
    • Pro Scientia
    • Pro Scientia
    • Pro Scientia
    • Pro Scientia
    • Pro Scientia
  • Előző
  • Következő

Pro Scientia aranyérmet vehetett át november 18-án a Magyar Tudományos Akadémián Juhász Ágnes Orsolya, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának hallgatója, okleveles rendészeti vezető. A fiatal kutató az Akadémián megkapta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium különdíját is.

Prof. Dr. Padányi József mérnök dandártábornok, az egyetem intézményfejlesztési és stratégiai rektorhelyettese és Dr. Szelei Ildikó, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar oktatója mestertanári címet vehettek át.

Munkájának elismeréseként az Országos Tudományos Diákköri Tanács Aranyérem kitűzőt adományozott Dr. Kis Norbert egyetemi docensnek, az NKE továbbképzési és nemzetközi rektorhelyettesének.

Az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) 1951-ben indult, a megmérettetésen a legkiválóbb teljesítményt nyújtó diákok mutatkozhatnak be minden második évben. Míg 1955-ben mindössze 100 dolgozatot bíráltak el, idén ugyanez a szám már 4600 volt. Az aranyérmeket azok a diákok vehetik át, akik a legmagasabb teljesítményt nyújtották a versenyben. Idén 45 díjazott a különféle tudományágakban elért eredményéért, ketten pedig a művészet terén nyújtott teljesítményükért vehettek át elismerést az Akadémián. A most záruló, XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencián összesen mintegy 16000 diák mérette meg magát. A helyi szinten megrendezett Tudományos Diákköri Konferenciákon mintegy 13 ezer dolgozat eredményeit mutatták be a hallgatók, ezek közül 2000 került az országos szintű megmérettetésre.

A mestertanári minősítést azok kaphatják meg a hazai felsőoktatási intézmények felterjesztései alapján, akik legalább tíz éve kiemelkedő minőségű munkát végeznek az OTDK-s diákok felkészítésében.

Kis Norbert évek óta példás teljesítményt nyújt a Tudományos Diákköri Konferencia támogatásában - mondta a rektorhelyettes aranykitűzőjével kapcsolatban Szendrő Péter, a Tudományos Diákköri Tanács elnöke az ünnepségen.

Tudomány nélkül egy ország nem lehet sikeres – hangsúlyozta a rendezvényen Balog Zoltán, emberi erőforrás miniszter. A tehetség nem érdem: a tehetség adatik - tette hozzá. Azért van, hogy jól sáfárkodjunk vele.

Egy-egy oktatási intézményben időnként kialakul az a légkör, hogy elég a minimumot teljesíteni. "Ez szinte fáj az embernek" - jegyezte meg a miniszter -, az ilyen attitűd nem használ a tehetségek kibontakozásának. Balog Zoltán hozzátette: egy-egy tanáron nagyon sok múlik, tudja-e lelkesíteni a diákjait arra, hogy előrelépjenek, többet teljesítsenek.

Fontos, hogy a felsőoktatás úgy működjön, hogy a tehetségek érvényesülése ne a rendszer logikájának ellenére valósuljon meg, hanem abból következzen - szögezte le a miniszter az ünnepségen.

Megjegyezte: a kiemelkedő tudományos teljesítmények visszajelzésében az utóbbi években a tudomány világán és az államon kívül egyre inkább megjelenik a magánszféra is, azaz a mecenatúra.

Ha az ember többet akar, mint az átlag, abból személyesen is profitál, de profitál maga a nemzet is - fejezte be beszédét Balog Zoltán.

Amikor ebben a teremben az elismeréseket átveszitek, gondoljatok arra, hogy tudásotokkal, munkátokkal a magyar és az egyetemes tudományért és Magyarországért tesztek - mondta a díjazottaknak Pálinkás József, az MTA elnöke.

Az aranyérmesek 100 ezer forintos támogatást vehettek át Csányi Attilától, a Bonafarm Zrt. vezérigazgatójától a rendezvényen.

Már folynak az előkészületek a XXXII. OTDK-val kapcsolatban, helyi szinten megkezdődtek a Tudományos Diákköri Konferenciákon a megmérettetések - a következő, a maihoz hasonló zárórendezvény 2015 őszén várható.

Fotó: Vulevity Zsuzsanna