Szűkítés


Kiválasztott Címke

SVKK

Minden Címke 488


Jelenleg 4 bejegyzés található SVKK cimkével

Nagykorúvá vált az Euroatlanti Nyári Egyetem

    • euatlanti

A posztigazság korszak biztonságpolitikai kihívásainak vizsgálata áll a fókuszban a 18. Euroatlanti Nyári Egyetemen, amelynek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégia Védelmi Kutatóközpont az egyik szervezője.

A posztigazság fogalma tavaly robbant be a nemzetközi és a magyar közéletbe az Egyesült Államokban zajló választási kampány és a Brexitről szóló népszavazás kapcsán. A fogalom olyan helyzetet vagy körülményeket ír le, amikor az objektív tények kevésbé hatnak a közvélemény formálását illetően, mint az érzelmek és a személyes meggyőződések. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által akkreditált, július 28-ig tartó nyári egyetem első napján Dr. Tálas Péter, az NKE SVKK igazgatója tekintette át, hogy a 21. században hogyan alakul a biztonság objektív és szubjektív percepciója. Etl Alex, az NKE HDI doktorandusza szintén a posztigazság korszak kihívásainak tükrében vizsgálta a biztonságiasítás, mint hatalomtechnikai gyakorlat működését. A hibrid háború működését és korlátait tekintette át előadásában Dr. Rácz András, az NKE SVKK kutatója, szintén kiemelt figyelmet fordítva az információs hadviselés szerepére. Dr. Krasznay Csaba, az NKE Kiberbiztonsági Akadémia vezetője a 2017-es zsarolóvírus-támadásokat vizsgálva mutatta be a kiberbiztonság jelenkori kihívásait. A négy előadó közös panelbeszélgetés keretében vizsgálta a posztigazság-korszak kihívásait a saját területén.

A rendezvény megnyitóján részt vett Rolkó Zoltán ezredes, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis bázisparancsnok-helyettese, Drót László ezredes, az MH Béketámogató Kiképzőközpont parancsnoka, valamint a társszervező MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Kulturális és Rekreációs Igazgatóság igazgató-helyettese, Gőcze Béla alezredes. A nyári egyetem a KÖFOP-2.1.2.-VEKOP-15-2016-00001 „A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés” c. projekt támogatásával valósulhatott meg az NKE SVKK „Kormányzati döntéshozatalt elősegítő stratégiai kutatások a magyar kül- és biztonságpolitika meghatározó területein” c. pályázata keretében.


Szöveg: Dr. Rácz András

Fotó: Bauer Kristóf

Megosztás a Facebook-on

Cimkék: SVKK, nyári egyetem, 2017

Tovább bővül a közép-európai biztonságpolitikai kutatók hálózata

    • fokep
    •  dsc4534 2
    •  dsc4542 2
    •  dsc4560 2
    •  dsc4568 2
  • Előző
  • Következő

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontja 2016. december 7-én rendezte meg a KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15-2016-00001 „A jó kormányzást megalapozó közszolgálat fejlesztés” projekt keretében megvalósuló „Kormányzati döntéshozatalt elősegítő stratégiai kutatások a magyar kül- és biztonságpolitika meghatározó területein” című projektjének előkészítő eseményét az NKE Orczy úti Kollégiumának Multimédiás termében.


„Komplex kutatást készítünk elő a Honvédelmi Minisztérium, a Külügyminisztérium és a Miniszterelnökség Közép-Európára fókuszáló munkájának támogatására. A kül- és biztonságpolitikai kérdések kutatása térségünkben nem csupán Magyarország természetes szükséglete környezetünk minél alaposabb megismerésére, hanem a hatékony együttműködés alapvető eszköze, mely által azonosíthatóak a közös érdekek, és könnyebben kezelhetőek az érdekkonfliktusok. Miközben „közös integrációs térben élünk”, számos kérdés van, aminek olvasata az egyes közép-európai országokban is lehet más és más, mint például az európai integráció jövője, az Oroszországhoz fűződő viszony, vagy az európai menekültpolitika, ezeket pedig a szakpolitikai döntések előkészítésekor fontos ismerni, amihez a tervezett kutatás hozzásegíthet” – foglalta össze a megbeszélés fő motivációját Dr. Tálas Péter, az SVKK igazgatója.


A projekt előkészítési szakaszának részeként megrendezett találkozó célja az volt, hogy a kelet-közép-európai térség tíz országából érkező szakértők megvitassák a következő két évre tervezett kutatási együttműködés részleteit, amelynek eredményeként az 1989-2016 közötti időszak legfontosabb trendjeit, eseményeit, átalakulási folyamatait vizsgáló komparatív ország- és szakterület-specifikus tanulmányok készülnek. Az egyetem és a kutatóközpont munkájának bemutatását, valamint a projekt kereteinek és feltételrendszerének ismertetését követően a tervezett szakértői anyagok szakmai tartalmi és technikai részleteit vitatták meg a résztvevők. Az érintett államok szakértői által megjelenített, sajátos nézőpontok nagy mértékben hozzájárultak a találkozó eredményességéhez, ami végeredményét tekintve lehetővé teszi, hogy magas színvonalú és a szaktárcák igényeit is kiszolgáló elemzések, háttéranyagok szülessenek majd. A kutatók december 8-án és 9-én tovább folytatják a munkát egy szakmai workshop, egy kerekasztal-beszélgetés és egy szeminárium keretében.


Szöveg: Pénzváltó Nikolett

Fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on

Cimkék: SVKK, 2016

Kerekasztal-beszélgetés az Ukrán válságról

    • Az Ukrajnai válság

Nem áttekinthetők, ellentmondásosak a törésvonalak jelenleg Ukrajnában, ezért nehezen meghatározható, valójában mi is történik az országban - állapították meg szakértők egy Ukrajnáról tartott kerekasztal-beszélgetésen a Nemzeti Közszolgálat Egyetemen.

Az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóközpontja (SVKK) által szervezett eseményen Póti László Ukrajna-szakértő kiemelte: az biztos, hogy ami most történik Ukrajnában, az nem forradalom, mivel a tüntető tömeg nem politikai és gazdasági rendszerváltást akar elérni. Nem is a 2004-es narancsos forradalom folytatásáról van szó, mert akkor az ukránok egy elcsalt választás utáni illegitim vezetéssel fordultak szembe, a mostani tiltakozások pedig egy legitim módon megválasztott elnökkel és parlamenttel szemben kezdődtek - emlékeztetett.

A szakértő szerint ez nem is puccs, mert nem a felső szinteken folyik hatalomváltás, hanem nagy tömegeket mozgatnak meg az események. Nem is polgárháború, abban ugyanis nagy társadalmi csoportok lépnek fel erőszakosan, tartósan egymással szemben. Ukrajnában azonban nem a társadalmon belül vannak ellentétek, hanem a hatalmon lévő elit és a társadalom egy része között.

Nem is szabadságharc vagy a Nyugat által finanszírozott ellenzéki megmozdulás, illetve etnikai törésvonal mentén kibontakozó konfliktus vagy az EU és az Oroszország közötti érdekharc, ami Ukrajnában történik - sorolta tovább Póti László. Véleménye szerint azok a törésvonalak, ellentétek, amelyek meghatározzák a jelenlegi helyzetet, nem átláthatók.

Rácz András, a posztszovjet térség szakértője azt mondta, a tüntetőknek nincs okuk arra, hogy megkérdőjelezzék a fennálló politikai rendszert, eredetileg az ellen tiltakoztak, hogy a kormány nem írta alá az Európai Unióval a társulási megállapodást.   Úgy látja, bár a társulási megállapodás nem az EU-tagságról szól, és eddig az unió Ukrajna-politikájában nem volt napirenden a csatlakozás, az átlagos ukrán tüntető azt gondolta, hogy a tét az uniós tagság, és a megmozdulások egyfajta értékválasztást jeleznek.

Rácz András arra is kitért, hogy nem a kijevi események igazán aggasztók, hanem az, hogy az ország több nyugati megyéjében lényegében megszűnt az állam központi hatalma. Ez még messze van az állam felbomlásától, de aggodalomra ad okot, mivel nem sokat tudni arról, hogy valójában mi történik ezeken a helyeken, így kérdés, hogy egy esetleges kijevi megoldást elfogad-e majd a vidék - mondta.

Sz. Bíró Zoltán történész, Oroszország-szakértő arról beszélt, hogy Ukrajna rendkívül nehéz gazdasági helyzetben van, a politikai vezetők pedig felébresztettek és fenntartottak egy olyan képzetet, hogy a társulási megállapodás azonnali megoldást hoz. Ez szavai szerint "elementáris hazugság" volt, de ezért okozott akkora csalódást a társulási megállapodás elutasítása.

Kiemelte: a közeledés az EU-hoz az egyetlen kérdés volt, amelyben tartós konszenzus alakult ki Ukrajnában. Bárki állhatott az ország élén, ha konszolidálni akarta a gazdasági helyzetet, és tartós modernizációs pályára állítani Ukrajnát, támogatnia kellett a közeledést az unióhoz, világossá téve, hogy a folyamat óriási áldozattal jár. Ez fegyelmezett, elfogadott program lehetett volna, amelynek révén az ország nem lett volna kiszolgáltatva Oroszországnak és FÁK térségének - magyarázta, hozzátéve: ennek a lehetőségét azonban már eljátszották.

Az 1991-ben létrejött Független Államok Közössége a balti államok kivételével a volt Szovjetunió tagköztársaságait tömörítette, Grúzia a 2008-as grúz-orosz háború után kilépett, így a FÁK-nak 10 tagja maradt: Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Kazahsztán, Kirgizisztán, Moldova, Oroszország, Örményország, Tádzsikisztán, Ukrajna és Üzbegisztán. Türkmenisztán társult tag. Sz. Bíró Zoltán szerint amikor az ukrán tüntetők Európáért kiáltanak, valójában egy nem korrupt, hatékonyan irányított országot akarnak. 

Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő, az SVKK igazgatója hangsúlyozta: Ukrajnában gyakorlatilag a függetlenség elnyerése óta senkinek nem volt akkora hatalma, mint Viktor Janukovics elnöknek. Nagy népszerűséget eredményezett, amikor 2010-ben megerősítette az elnöki pozíciót, mert az emberek azt gondolták, hogy a reformokhoz erős elnök kell. Janukovics ráadásul kiszorította az oligarchákat a hatalomból - jegyezte meg.
Véleménye szerint az ukrán társadalom jelentős része mára az egész a politikai elittel elégedetlen, nemcsak az elnökkel, és nem kedveli az ellenzéket sem. Megjelent egy új generáció, amelynek még nincs szervezete, intézménye, a függetlenség kikiáltása után született, tanult, és jól használja a modern kommunikációs eszközöket - mondta.

A szakértő kitért arra is, hogy a tüntetőkkel szembeni erőszakos fellépés mind több embert hozott ki a kijevi Majdanra, ma már olyanok is tiltakoznak, akik korábban a kormány támogatói közé tartoztak. Az ellenzéki pártok azonban nem tudták megszerezni a Majdan irányítását - állapította meg az elemző.

Forrás: MTI

Fotó: Szilágyi Dénes


15 Év – 15 Hang

    • NATO SVKK

Idén ünnepeljük Magyarország NATO-hoz való csatlakozásának 15. évfordulóját. Ennek apropóján a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontja kezdeményezésére a kül-, biztonság- és védelempolitika szakterületén egykor vagy jelenleg is szerepet vállaló szakemberekkel készülnek interjúk. Elsőként Tálas Péter biztonságpolitikai szakértővel beszélgettünk.

Mit tekint Magyarország 15 éves NATO-tagsága legfontosabb eredményeinek?

15 éves NATO-tagságunk legfontosabb eredményének egyértelműen a szövetség misszióiban való sikeres magyar részvételt tartom, továbbá azt, hogy a magyar védelmi szféra szereplői – a szakterület vezetőitől egészen a Magyar Honvédség szerződéses állományáig – napjainkra elsajátítottak egy olyan nemzetközi együttműködési kultúrát, amely más politikai területek és intézményi alrendszerek számára is jó példa lehet. Úgy tapasztalom, hogy a védelmi szférában kialakult, és egyre inkább átveszi már a középszintű irányítást is egy olyan szakembergárda, amely már a szövetségi együttműködésben szocializálódott, s amely nemcsak nyitott a stratégiai szemléletre és gondolkodásra, de elkötelezett is annak magyarországi meghonosítására és érvényesítésére. S erre felettébb szükség van egy olyan korban és világban, amikor a politika perspektívája gyakran csak választástól választásig tart.   

Véleménye szerint mi volt a legjelentősebb probléma, mellyel Magyarország szembesült NATO-tagsága kapcsán?

A legnagyobb problémának azt tartottam és tartom ma is, hogy NATO-tagságunk nem oldotta meg a magyar védelmi szféra és Magyar Honvédség tartós alulfinanszírozottságának problémáját. A honvédelmi kiadások mértékének megszabásánál a hazai társadalom és a politikai elit egy jelentős része még ma is hajlamos a NATO-tagsággal egyszer és mindenkorra megoldottnak látni az ország biztonságát, a Magyar Honvédségre pedig úgy tekint, mint amelynek fenntartása és modernizációja a továbbiakban nem igényel különösebb pénzügyi erőfeszítéseket. Bár kutatóként tisztában vagyok azzal, hogy ez a szemlélet szorosan kapcsolódik a magyar társadalom gazdasági és szociális biztonságra fókuszáló biztonságfelfogásához és politikai elvárásaihoz – amit erőteljesen befolyásoltak az elmúlt több mint két évtized gazdasági válságai –, ez a tudás nem tud megértővé tenni az alulfinanszírozottság problémájával szemben.  

Véleménye szerint milyen területeken tudta Magyarország a legnagyobb hatást gyakorolni a szövetségben?

A nemzetközi kapcsolatokban nincsenek csodák: Magyarország kis ország, korlátozott védelemre fordítható forrásokkal, s alapvetően ennek megfelelő hatást tud kifejteni a szövetségen belül is. Egy Magyarország nagyságrendű ország elsősorban azzal képes hatást gyakorolni, hogy képviselői jelen vannak a világ legerősebb politikai és katonai szövetségének döntéshozói körében, s a tárgyalóasztalnál bármely más szövetséges országgal egyenrangúan jelenítheti meg érdekeit és a magyar álláspontot. Tény ugyanakkor, hogy a hatásgyakorlás a NATO-n belül is együtt jár a „láthatósággal” – s az látható, aki teljesít. Magyarország tehát miként eddig, a következő években is a komoly szövetségesi szerepvállalással tud hatást gyakorolni, legyen szó szükség esetén válságkezelő vagy kollektív védelmi műveletről, vagy a szövetség számára szükséges katonai képességek fejlesztésében vállalt szerepről. Azt gondolom ugyanakkor, hogy az olyan regionális, többnemzeti képességfejlesztési kezdeményezések, mint a visegrádi négyek, vagy a Közép-európai Védelmi Kezdeményezés (CEDI) felértékelheti hazánkat azon országokhoz képest, amelyek kizárólag a szövetség nagyhatalmaival való együttműködésre koncentrálnak.

Véleménye szerint melyik volt / melyek voltak az(ok) a terület(ek), ahol Magyarország változást remélt NATO-tagsága révén, de az nem, vagy nem teljes mértékben vált valóra?

Mivel nem vagyok politikus, nem tudom felmérni, hogy Magyarország mely területen találkozott be nem teljesült reményekkel. Kutatóként és szakértőként azonban több olyan dolgot is fel tudok sorolni, ahol magam komolyabb változásra számítottam, de csalatkoznom kellett. Egyrészt azt reméltem, hogy a magyar társadalomban erőteljesebben tudatosul, hogy a NATO-nak Magyarország lett a tagja, s nem csupán a Magyar Honvédség vagy a honvédelmi tárca. Azt gondoltam például, hogy az egyéb szaktárcák és a civil szféra – hasonlóan több európai állam gyakorlatához – sokkal jobban bevonódik a nemzetközi missziós tevékenységbe, hogy ez nem csupán „a katonák huncutsága” marad; hogy a politikai elit nagyobb érdeklődést tanúsít a biztonság- és védelempolitikai ismeretek iránt, már csak döntései megalapozottságának érdekében is. Nem így történt: a civil szaktárcák és civil szféra – néhány segélyszervezettől eltekintve – távol maradtak a Magyar Honvédség missziós tevékenységétől, a politikai elit tagjai pedig a védelmi szféra szakpolitikusaira delegálták a döntéseket. Ez is egy járható út, de így szerintem nehezebben válik társadalmi üggyé a honvédelem.    

Mit tekint a következő évek legnagyobb kihívásának Magyarország NATO-tagsága szempontjából?

Mivel az európai haderőkhöz hasonlóan a szövetség missziói a Magyar Honvédség számára is meghatározóak voltak modernizációja szempontjából, a legnagyobb kihívásnak azt tartom, hogy miként tudjuk feldolgozni és tartósan adaptálni az itt felhalmozott tapasztalatokat, miként tudjuk megőrizni a missziók során kialakított képességeket, illetve fenntartani a honvédség modernizációjának folyamatát a 2014 – vagyis a nagy és robosztus stabilizáló missziók lezárulása – utáni, tartósnak ígérkező időszakban. A modernizáció ugyanis az ilyen időszakokban döntően a nemzeti képességfejlesztés útján valósulhat csak meg, amelyet jól kiegészíthet a korábban jelzett többnemzeti együttműködés. Azonban mindkettőnek jól ismertek a problematikus pontjai. Míg a nemzeti képességfejlesztés szűk keresztmetszeti pontja – ahogy az elmúlt 25 évben is – a Magyar Honvédség számára szükséges modernizációs források biztosításának elmaradása lehet, a többnemzeti együttműködés előtt leginkább társadalmi-politikai nehézségeket látok.      

Személyesen Önnek mi a legmeghatározóbb élménye, emléke Magyarország NATO-tagságával kapcsolatosan?

Szakértőként természetesen egy szakmai élmény: 2009 szeptemberében a Stratégiai Védelmi Kutatóintézet képviseletében Varga Gergely kollégámmal előadást tarthattunk és konzultációt folytathattunk a NATO Katonai Bizottságának tagjaival az új NATO-stratégia előkészítésének folyamata során. Mivel meggyőződésem, hogy az olyan kutatóközpontokat és kollektívákat, mint a miénk, a szakpolitikai vezetőknek „döntés-előkészítő” szerepre érdemes, sőt kell használniuk, az ilyen és ez ehhez hasonló alkalmak azok, amikor azt érezzük, hogy hatást tudunk gyakorolni a folyamatokra. A visszajelzések alapján persze tisztában vagyok azzal, hogy a szélesebb közvélemény érdekesebbnek tartja azt, amikor a médiában értelmezünk és értékelünk valamilyen biztonságpolitikai eseményt, de számunkra a valódi „élményt” és a sikert az jelenti, ha szakmai véleményünket a döntéshozatal korai fázisában is kikérik.

Kép: kormany.hu

Cimkék: NATO, SVKK, Tálas Péter, 2014