Szűkítés


Kiválasztott Címke

Sportos Egyetem

Minden Címke 375


Jelenleg 8 bejegyzés található Sportos Egyetem cimkével

Továbbra is sportos az NKE

    • 20161124 mefsevsportolo acd610 7860 sm1200
    • 20161124 mefsevsportolo acd610 7844 sm1200
  • Előző
  • Következő

A Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS) évzáró eseményén idén is díjazásra kerültek a 2015/16-os tanév magyar egyetemi-főiskolai országos bajnokságai intézményi pontversenyének legjobbjai. Az országos megmérettetésben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem az előkelő harmadik helyen végzett az első helyezett Wekerle Sándor Üzleti Főiskola és a második helyezett Testnevelési Egyetem mögött.

Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára a MEFS rendezvényén a sport fontosságát hangsúlyozva kiemelte: a fizikai és a szellemi fejlődés nagyon fontos záloga a sikeres élet megalapozásának, valamint, hogy a mozgás megteremti az eredményes tanulás minden főbb elemét. Emlékeztetett mindenkit arra, hogy minden ország olyan lesz, amilyen a fiatalsága, így a sportvezetés legfontosabb céljainak egyike a diák- és hallgatói sport támogatása által az utánpótlás bázis megerősítése, bővítése.

Az eseményen díjazták az év legeredményesebb egyetemista és főiskolás sportolóit is. A nekik járó elismeréseket azok vehették át, akik ebben az évben felnőtt világbajnokságon aranyérmet szereztek, a Rio de Janeiró-i olimpiáról, illetve paralimpiáról éremmel tértek haza, illetve az egyetemi világbajnokságokon és az Európai Egyetemi Játékokon az első három hely valamelyikén végeztek.

A rendezvényen a harmadik helyezett egyetemnek járó kupát dr. Kiss Ádám MEFS elnök úrtól Dr. Kovács Gábor r. dandártábornok, oktatási rektorhelyettes, NKE SE elnöke vette át.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen rendkívül aktív sportélet zajlik, köszönhetően a testnevelőknek és az Egyetem Sportegyesületének. Az egyesület jelenleg 24 szakosztállyal működik, taglétszáma 940 fő.

Egyetemünk hallgatói kiváló eredményeket érnek el a különböző hazai és nemzetközi versenyeken, egyetemi bajnokságokon. Sportolóink a versenyek mellett különböző hazai és külföldi bemutatókon, szemináriumokon, edzőtáborokban is részt vesznek, hozzájárulva Egyetemünk és Sportegyesületünk népszerűsítéséhez is.


Díjazzák a jó tanuló-jó sportoló hallgatókat

    • jo tanulo jo sportolo

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem idén is megjutalmazza azon hallgatóit, akik a tanulásban és a sportban is kiváló eredményeket érnek el. A díj elnyeréséhez a hallgatóknak pályázniuk kell.

A pályázaton azok a II., III., és IV. évfolyamos, nappali tagozatos hallgatók vehetnek részt, akik a Nemzeti Közszolgálati Egyetemhez kapcsolódó szakosztályok valamelyikében igazolható sporttevékenységet végeznek, a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség, a Belügyminisztérium, és a Honvédelmi Minisztérium bajnokságainak versenyein eredményesen szerepelnek, valamint az utolsó két aktív félév lezárásakor tanulmányi átlaguk számtani középértéke elérte a 3,99- et.

Egyetemi szinten egy, karonként egy-egy, a karközi intézetek esetében pedig egy közös díjat ítél oda a pályázati bizottság. A jó tanuló- jó sportoló díj összege bruttó 100 ezer Ft, ami mellé még egy 50 ezer Ft értékű sportruházat csomag is jár a legjobbaknak.

A pályázatok elbírálásánál a tanulmányi eredményt és a sportversenyeken elért eredményeket veszi figyelembe a bizottság, amely minimális elvárásként fogalmazza meg a nemzetközi-, vagy az országos versenyen elért helyezést.

A pályázatokat június 10-én (péntek) 16.30-óráig a Kari Dékáni Hivatalokban vagy az Oktatási Rektorhelyettesi Irodában (Ludovika Főépület, Ludovika tér 2. ,118. iroda) adhatják le a hallgatók.

A pályázattal kapcsolatos további részletek és a pályázati adatlap itt érhető el:

http://uni-nke.hu/nke-a-sportos-egyetem/sportosztondijak

Megosztás a Facebook-on


Éremesőt hozott a hétvége

    • 12472431 583304741837241 6738811483143229315 n
    • tor mefob
    • parbajtor
    • roplabda atte
    • vivas1
    • kerekpar
  • Előző
  • Következő

Aranyérmet szerzett női párbajtőrben Bohus Réka, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatója a hétvégi egyetemi-főiskolai országos vívóbajnokságon. Ugyancsak első helyezést ért el női csapatunk is, így az összesített ponttáblázatban az NKE együttese a harmadik helyen végzett a Budapesti Műszaki Egyetem és a Debreceni Egyetem gárdája mögött. Férfi evezőseink is elhoztak egy ezüstérmet az évadnyitó versenyről, de kosárlabdában, röplabdában és teniszben is eredményesek voltak sportolóink.

13 hazai egyetem legjobb vívói részvételével tartottak háromnapos viadalt Debrecenben, amely már a hatodik alkalommal adott otthont a megmérettetésnek. A női párbajtőr döntőben az NKE színeiben sportoló, magyar válogatott Bohus Réka (ÁKK) és a szintén válogatott debreceni Mihály Kata folytatott kiélezett küzdelmet az aranyért, végül Bohus 3 tussal győzte le ellenfelét. Ebben a kategóriában Felker Adrienn (RTK) szerezte meg a bronzérmet. A női csapatküzdelemben is folytatódott a jó sorozat, az NKE négyese - Bohus Réka (ÁKK), Rigó Zsuzsanna (RTK), Keserű Fanni (NETK) és Felker Adrienn (RTK) - itt is a dobogó legfelső fokára állhatott fel. A férfiak mezőnyében a pécsiek taroltak, megnyerve az egyéni és a csapatversenyt is. A kardozóknál az ELTE és a BME sportolói vitték a prímet, felváltva szerezve meg az első helyeket. A nőknél így is sikerült egy bronzérmet elcsípnie a Bohus Réka, Felker Adrienn, Rigó Zsuzsanna összetételű NKE csapatnak. A férfiak az ötödik helyet szerezték meg. Az utolsó napon, az Universitas váltón újabb bronzérmet szerzett a Bohus Réka, Felker Adrienn, Rigó Zsuzsanna, Mósa Tamás, Elischer Gergő és Pávay Richárd összeállítású csapat. Az összesített táblázatban a BME és a Debreceni Egyetem sportolói mögött az NKE hallgatói gárdája végzett a harmadik helyen.

A Varsói Egyetem csapatát megelőzve ezüstérmet szerzett a férfi egyetemi evezősök versenyében az NKE együttese a hétvégi évadnyitó versenyen. A viadalt a Győri Széchenyi Egyetem csapata nyerte meg. Fiataljainak az időeredményük alapján a 13. helyen végeztek az összetett rangsorban, ami azért is szép eredmény, mert több mint 60 egység állt rajthoz a versenyen. Az együttes tagjai: Lőrincz Vanda, Szász Bendegúz, Resch Gergő, Mészáros Bence, Erős Ábel, Mészáros Csongor, Polónyi Tamás, Lőrincz Ede és Cselinácz János. Az NKE csapata május 7.-én a Dunai Regattán, egy hétre rá pedig a bécsi WienerAchter elnevezésű versenyen száll újra vízbe.

Szép sikereket hozott a hétvége az NKE SE teniszezői számára is. A Tavaszi Kupán női párosban Molnár Éva és Tóth Ildikó kitűnő játékkal végzett az első helyen, míg Tóth Ildikó egyesben is remekelt és ezüstérmet szerzett. A férfiak közt a Morvay József-Gyöngyösi Attila páros a negyedik helyen végzett.

Szintén jó hír, hogy az NKE SE röplabda szakosztály az ATTE Röplabda Tornán ezüstérmes lett, míg női kosarasaink a Budapest Bajnokságban 69-36 arányban nyertek a Híd-Unió SE ellen.

Mindeközben két másik kerékpáros NKE hallgató, Vizi Viktória és Bencsik Ákos, a Tahitótfaluban megrendezett Egyetemi-Főiskolai Budapest Bajnokság Országúti Egyéni Időfutam versenyén vettek részt, amely a Békás Időfutam Budapest Bajnokság keretein belül került megrendezésre. Mindketten 34 km/h átlagsebesség fölött hajtottak a közel 20 kilométeres távon, így kategóriájukban mindketten arany érmet szereztek.

Gratulálunk és további jó felkészülést kívánunk!



Szöveg: Szöőr Ádám

Megosztás a Facebook-on

Cimkék: Sportos Egyetem, 2016

Együttműködési megállapodást kötött a TE és az NKE

    • dsc 1006 2
    • dsc 1035 2
    • dsc 1047 2
  • Előző
  • Következő

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) és a Testnevelési Egyetem (TE) sportéletének fejlesztése, a fizikai aktivitással és egészségfejlesztéssel kapcsolatos szakmai támogatás, valamint az NKE sportkoncepciójának kidolgozása – ezek a főbb pontjai annak az együttműködési megállapodásnak, amelyet ma írt alá a két intézmény vezetője, Prof. Dr. Mocsai Lajos és Prof. Dr. Patyi András a Testnevelési Egyetemen.

 „Mindkét egyetem nemzeti missziót hajt végre, ezért is fontos a kölcsönös együttműködés”- mondta Patyi András az eseményen. Az NKE rektora kiemelte, hogy az olyan speciális egyetemek számára, mint amilyen a két intézmény is, különösen fontos, hogy támogassák egymást közös céljaik elérésében. Mocsai Lajos szólt a gyakorlati doktori képzés jelentőségéről. Mint mondta, a TE-n kimagasló jelentősége van a gyakorlati sporttudománynak, ahol a XXI. századi szemléletet kell meghonosítani. Ehhez azonban a doktori képzést is a gyakorlati irányába kell elmozdítani. A két rektor megállapodott abban is, hogy a doktori képzések összehangolásában is együttműködik a két egyetem.

A dokumentum értelmében a TE közreműködik az NKE sportkoncepciójának kidolgozásában, amelynek alapját az NKE hallgatóinak, oktatóinak és dolgozóinak sportolási igényeit felmérő adatlapok eredményei adják.  A TE továbbá stratégiai tervezési segítséget is nyújt a Ludovika Campus közeljövőben átadásra kerülő sportlétesítményeinek szakmailag hatékony és szakszerű működtetésére.

Az NKE a közszolgálat, szervezetfejlesztés, valamint az államtudomány területén szerzett ismereteivel támogatja a TE-t, de a két egyetem együttműködik a sporttudomány és a testnevelés oktatás területén is.


Szöveg: Horvátth Orsolya

Megosztás a Facebook-on


Újra sportolt az NKE

    • sportnap 2015
    • sportnap 2015
    • sportnap 2015
    • sportnap 2015
    • sportnap 2015
    • sportnap 2015
    • sportnap 2015
    • sportnap 2015
    • sportnap 2015
    • sportnap 2015
    • sportnap 2015
    • sportnap 2015
    • sportnap 2015
    • sportnap 2015
    • sportnap 2015
    • sportnap 2015
    • sportnap 2015
    • sportnap 2015
    • sportnap 2015
    • sportnap 2015
    • sportnap 2015
    • sportnap 2015
    • sportnap 2015
    • sportnap 2015
  • Előző
  • Következő

„Ez a rendezvény is megerősít minket abban, hogy kormányzati szinten is érdemes támogatni az egyetemi tömegsportot, amelynek révén nemcsak az állóképessége fejlődik a fiataloknak, hanem a rendszeres mozgás hozzájárul a testi-lelki egyensúly megteremtéséhez is” – mondta Simicskó István honvédelmi miniszter a Nemzeti Közszolgálati Egyetem második alkalommal megrendezett sportnapján. Az egész napos program a különböző versenyeken való részvétel mellett számos egyéb kikapcsolódási lehetőséget is kínált a résztvevőknek.

Megnyitó beszédében a honvédelmi tárca nemrég kinevezett vezetője arról beszélt, hogy az elméleti tudás megszerzése mellett nélkülözhetetlen a hallgatók fizikai kondíciójának karbantartása is. „Magyarország a modernkori olimpiák történetében megszerzett 168 arany-, 148 ezüst- és 170 bronzéremmel a legeredményesebb nemzetek között van” – mondta Simicskó István, aki szerint a kormányzat elkötelezett a tömegsport támogatása mellett, amit az általános- és középiskolákban bevezetett mindennapos testnevelés is bizonyít. A honvédelmi miniszter hangsúlyozta, hogy az NKE egy sportos egyetem, és a tavaly elkezdett hagyományt érdemes folytatni.

„A mai rendezvény nemcsak egy sportnap, hanem egy baráti, családi rendezvény is, amely az NKE sportszakosztályainak és a támogatóinak seregszemléje is egyben” - ezt már Prof. Dr. Patyi András mondta a rendezvény megnyitóján. Az egyetem rektora hozzátette: nem elég az évben csak ezen az egy napon sportolni, de arra mindenképpen hasznos a rendezvény, hogy minél többen kedvet kapjanak a különböző sportágakhoz.

Hagyományosan jó a kapcsolat az NKE és a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) között- hangsúlyozta beszédében Kiss Ádám, a szervezet elnöke. Elhangzott, hogy a MEFS támogatja az NKE-t abban a törekvésben, hogy az intézmény is rendezhessen egyetemi-főiskolai öttusa világbajnokságot.

A Rendészeti Szervek Kiképző Központ Vágóhíd utcai telephelyén megrendezett esemény - talán a jó időjárásnak is köszönhetően - sok érdeklődőt vonzott, így a tavalyihoz képest többen mérettették meg magukat a különböző sportágakban. A futballmeccsek mellett lehetett úszni, röplabdázni, tollaslabdázni és teniszezni is, de nem maradhatott el a tavaly is nagy sikert aratott főzőverseny sem, ahol 11 csapat versenyzett a legjobb lecsó címért. Ebben az évben a szervezők egy 10 állomásból álló rekreációs fitness programot állítottak össze a résztvevőknek, akik a többi között erő- és állóképességi teszten is részt vehettek, de a vállalkozó szelleműek kipróbálhatták az úgynevezett girjafit edzésmódszert, amely az emberi test saját tömegének dinamikus mozgatásán alapul. A második egyetemi sportnapon részt vettek az NKE SE szakosztályai is, így volt a többi között tonfa, intézkedéstaktikai, iron cross és ju jitsu bemutató is, ugyanakkor az MH Ludovika Zászlóalj jóvoltából a katonai közelharccal is megismerkedhettek az érdeklődők. A tavalyi rendezvényhez hasonlóan idén sem maradhatott el a hagyományőrző egyesületek bemutatkozása sem.

A sportnap versenyeinek részletes eredményei itt találhatók: 
http://uni-nke.hu/hirek/2015/10/02/a-2015-os-sportnap-eredmenyei 


Szöveg: Szöőr Ádám


Újra egyetemi sportnap az NKE-n!

    • sportnap cover 2

A tavalyi nagysikerű rendezvény után a Nemzeti Közszolgálati Egyetem idén is megrendezi egyetemi sportnapját. Az október elsejei, egész napos rendezvény helyszíne ezúttal is Rendészeti Szervek Kiképző Központ vágóhíd utcai telephelye lesz.

Ebben az évben is a sporté lesz a főszerep, de mellette számos más, színes program is várja az érdeklődőket. A rendezvényen a hallgatók több sportágban mérkőznek meg egymással a karok közötti bajnokságban, így fociban, röplabdában, teniszben, úszásban, valamint tollasban is összemérik erejüket.

Ebben az évben a szervezők egy 10 állomásból álló rekreációs-fitness programot szerveznek az érdeklődőknek. Ebben a többi között erő- és állóképességi teszt, kerékpáros vetélkedő is lesz, de a vállalkozó szelleműek kipróbálhatják az úgynevezett giryafit edzésmódszert, amely az emberi test saját tömegének dinamikus mozgatásán alapul. Bemutatkozik az ultimate sandbag is, amely egy homokkal megtöltött zsákkal végezhető gyakorlatsort jelent. De a programban szerepel a nordic walking állomás is, amely pár speciális bot és gyaloglótechnika segítségével nyáron is végezhető edzésforma.

A második egyetemi sportnapon bemutatkoznak az NKE SE szakosztályai és a katonai hagyományőrzők is. A résztvevők főzőtudásukról is tanúbizonyságot tehetnek: lesz lecsófőző verseny és ökörsütés is.

A sportnap teljes, végleges programja hamarosan elérhetővé válik honlapunkon. 

Cimkék: Sportos Egyetem, 2015

Evezős hétvége a Dunai Regattán

    • Dunai Regatta
    • Dunai Regatta
    • Dunai Regatta
    • Dunai Regatta
    • Dunai Regatta
  • Előző
  • Következő

A nyolcasok versenyében a futamában a harmadik, a sárkányhajósok küzdelmében pedig a kilencedik helyen végzett az NKE csapata a Dunai Regatta evezős versenyen. Az Antall József Tudásközpont szervezésében idén harmadszor megrendezett hétvégi esemény célja az volt, hogy az egyetemisták körében minél szélesebb körben népszerűsítse a sportos életmódot, lehetőséget teremtsen a közösségépítésre és felhívja a figyelmet a Duna sokszínű használatára.

Az év egyik legnagyobb sportfesztiválján először a nyolcfős hajók mérték össze tudásukat, itt –ahogy az az előzetes erőviszonyok alapján várható volt – amerikai győzelem született. A Harvard Egyetem csapata mögött második helyen a győri Széchenyi István Egyetem gárdája végzett, míg a dobogó alsó fokára a szintén amerikai Princeton Egyetem evezősei állhattak. A sárkányhajósoknál – ahol hosszabb távon mérték össze a tudásukat a versenyzők – a győri egyetemisták bizonyultak a legjobbnak, mögöttük a Budapesti Műszaki Egyetem és a Testnevelési Egyetem csapatai végeztek.

A nyolcasok versenyében induló NKE gárdájának kapitányát, Cselinácz Jánost a verseny után kértük meg egy értékelésre.

Rapszodikusra sikerült a verseny, hiszen a rajtot nagyon jól elkaptuk, de később adódott egy technikai probléma a kormányzással, ami visszavetett bennünket. Ettől függetlenül a csapat jól teljesített, szerintem mindenki a tőle telhető legtöbbet nyújtotta.

Két amerikai egyetem csapata is részt vett a versenyen, ők köztudottan nagyon erős evezős múlttal rendelkeznek. Ezek alapján szinte borítékolható volt az amerikai siker. Hogy éreztétek ezt belülről?

Szerintem nemcsak az amerikaiak miatt volt erős a mezőny, hiszen minden csapat kitett magáért, az egyetemek a legjobbjaikat hozták el a megmérettetésre. A rendezők is büszkék lehetnek, hogy ilyen színvonalas versenyt hoztak össze.

Mennyit kell készülni egy ilyen versenyre, mennyi munka van egy ilyen megmérettetés mögött?

A mi csapatunk tagjai különböző városokból, különböző klubokból érkeztek. Mindenki napi szinten edzett és készült erre a versenyre. A tanulság az, hogy lehetőleg még több közös edzést kell tartani a jövőben, ha szeretnénk jobb eredményt elérni.

Mondhatjuk, hogy egyénileg mindenki régóta versenyszerűen űzi ezt a sportot, tehát profikból áll a társaság. Hogyan lehet összehangolni a munkát?

A csapat tagjai valóban profik, de különböző stílusokat eveztünk korábban. A közös edzéseken arra koncentráltunk, hogy ezeket összedolgozzuk. Vannak olyanok közülünk, akik csak hobbi szinten űzik most ez a sportot, de vannak olyanok is, akik a magyar bajnokságra készülnek, vagy nemzetközi megmérettetésen vesznek részt hamarosan.

A csapat kapitányaként milyen evezős múlt áll mögötted?

Mintegy 20 éve kezdtem el versenyszerűen evezni Mohácson, utána Bajára költöztem, majd a munkám miatt Budapestre kerültem. Itt a Danubius Nemzeti Hajósegyletben evezek. Több országos bajnoki címet szereztem már, de voltam világbajnokságon is, ahol hatodik helyezett lettem. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézet tűzvédelmi és mentésirányítás szakirány nappali képzésére járok, emiatt természetesen nem tudok annyira aktívan sportolni. De a válogatottal kapcsolatos ambícióimról nem mondtam le.

A nyolcas evezős csapat tagjai: Cselinácz János, Csepregi Gábor, Lőrinczi Ede, Lőrincz Vanda, Mészáros Bence, Mészáros Csongor, Polónyi Tamás, Resch Gergő, Erős Ábel.

A sárkányhajós csapat tagjai: Domokos Máté, Biermann Teo, Egresi Laura, Pavel Guryev, Nagy Dániel, Batancs Flóra, Izmay Olivér, Kiss Ádám, Nagy Vivien, László Sarolta, Somornai Tamás, Pável Tamás, Fenyvesi Réka, Németh Judit, Kálmán Dávid, Nagy Zsigmond, Kopschitz Kristóf, Gömör Réka.

Szöveg: Szöőr Ádám

Cimkék: Sportos Egyetem

Kínai vendégprofesszor az egyetemen

    • Kínai vendégprofesszor az NKE-n

2013 októberében az NKE rektori delegációjának kínai látogatása során együttműködési megállapodást írt alá a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a pekingi Minzu Egyetem. Ezen együttműködés keretében 2013 november 10 és 17 között vendégprofesszorként a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartózkodott Dr. Li Junqing professzor, a pekingi Minzu Egyetem Szervezéstudományi Karának dékánja, neves kínai közigazgatási szakember. Li professzor november 11-én A kínai gazdaságirányítás – sikerek és problémák címmel előadást tartott egyetemünk Közigazgatás-tudományi Karán, a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából rendezett egyetemi programsorozat részeként megvalósult Aktív állami befolyásoló szerepek című konferencián. A vendégprofesszor november 14-én részt vett a Pro Publico Bono – Magyar Közigazgatás című folyóirat szerkesztőbizottságának ülésén.

A neves kínai szakembert a folyóirat szerkesztősége októberben hívta meg a szerkesztőbizottság tagjai közé. Li professzor egyetemünkön megbeszélést folytatott a két egyetem közötti együttműködés további részleteiről Dr. Kis Norbert rektorhelyettessel, egyben a Pro Publico Bono – Magyar Közigazgatás folyóirat főszerkesztőjével, Prof. Dr. Tamás Andrással, a folyóirat szerkesztőbizottságának elnökével, Dr. Cserny Ákossal, a Közigazgatás-tudományi Kar dékánjával, és Dr. P. Szabó Sándorral a Kínai Közigazgatás-, Gazdaság- és Társadalomkutató Központ igazgatójával. Prof. Dr. Li Junqing magyarországi tartózkodása során aktívan tanulmányozta a magyar közigazgatási rendszert is, egyetemünk szervezésében ellátogatott egyebek mellett a Parlamentbe és Budapest Főváros Kormányhivatalának XI. Kerületi Hivatalába.

A Minzu Egyetem (中央民族大学Zhongyang Minzu Daxue; Minzu University of China) egyike Kína legnevesebb felsőoktatási intézményeinek. Az intézmény 1941-ben jött létre. 1978-ban Kína kiemelt felsőoktatási intézményei közé sorolták, és azóta is a kiemelt állami támogatást élvező egyetemek közé tartozik („211-es projekt”, „985-ös projekt”).  Az egyetemnek 23 egyetemi kara van, rendelkezik Szervezéstudományi Karral (Guanli Xueyuan) is, a közigazgatástudományi, államigazgatási képzés ennek keretén belül zajlik. Az egyetem oktatói állománya 1730 fős, ebből főállású oktató 1052 fő, a főállású oktatók 55.8 %-a egyetemi tanári, vagy docensi címmel rendelkezik. Az egyetem évente rendszerint több mint 60 külföldi oktatót is foglalkoztat. A nappali tagozatos hallgatók száma kb. 16 000 fő.