Szűkítés


Kiválasztott Címke

európai

Minden Címke 375


Jelenleg 1 bejegyzés található európai cimkével

Európai biztonság észt szemmel

    • fokep
    •  dsc5237 2
    •  dsc5243 2
    •  dsc5270 2
    •  dsc5276 2
    •  dsc5285 2
  • Előző
  • Következő

Hannes Hanso, az Észt Parlament Honvédelmi Bizottságának elnöke tartott előadást Közép- és Kelet-Európa biztonsági helyzetéről 2016. december 9-én a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Főépületében. A korábbi észt védelmi miniszter mellett többek közt Rein Oidekivi, az Észt Köztársaság bécsi nagykövete is az Egyetemre látogatott.

Hanso elnök úr előadását Prof. Dr. Szenes Zoltán ny. vezérezredes, a Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar egyetemi tanára vezette fel, röviden ismertetve a vendég tanulmányait és közszolgálatban eddig végzett munkáját. A Kínában és az Egyesült Királyságban egyaránt tanulmányokat folytató Hannes Hanso eddigi tekintélyes közszolgálati karrierje során volt az Észt Parlament Külügyi Bizottságának elnöke, valamint az Észt Köztársaság védelmi minisztere.

Előadásában Hanso elnök úr emlékeztetett, hogy Észtország biztonságának fő pilléreit a NATO és az EU alkotják. Nyomatékosította, hogy bár az országban jelenleg hat parlamenti párt van (három koalícióban, három ellenzékben), a biztonsági kérdésekben nincs vita egyik párt között sem. A nemzetközi környezet vonatkozásában kiemelte, az utóbbi időben számos olyan esemény történt, melyre egyáltalán nem számítottunk (például a britek kilépése az Európai Unióból), illetve amelyek önmagukban hatással lehetnek a NATO-ra (így a törökországi események, vagy a 2016-os amerikai elnökválasztás). Külön felhívta a figyelmet arra, hogy mennyire sokat változott az Európai Unió nemzetközi környezetről alkotott képe a szervezet 2003-ban kiadott biztonsági stratégiája óta.

Az észt bizottsági elnök beszédének középpontjában a Baltikumban tapasztalt orosz fenyegetés, illetve a NATO erre adott válaszlépései voltak. Előbbi kapcsán kiemelte, hogy az orosz vezetés elszámította magát, és tevékenységével szomszédjait elfordította magától, Ukrajnát pedig a Nyugat felé terelte. Hozzátette, az ukrajnai válság számos olyan fejleménnyel is járt, melyek néhány éve még elképzelhetetlenek voltak, például hogy az Egyesült Államok újra megerősíti katonai jelenlétét Európában, vagy hogy Svédországban társadalmi vita zajlik arról, csatlakozzon-e az ország a NATO-hoz.

A keleti NATO-tagállamok támogatására bevezetett intézkedések kapcsán kiemelte, hogy a többek közt nyugat-európai szövetséges katonák Észtországba való telepítésére az arra vonatkozó döntést követő mindössze 11 hónap múlva sor került, mely erős üzenet Moszkva felé és egyértelműen mutatja a NATO relevanciáját. Hozzátette, a Szövetség tagállamainak nemcsak a kollektív védelemről szóló 5. cikket kell szem előtt tartaniuk, hanem a 3. cikkelyt is, vagyis saját védelmükről is gondoskodniuk kell. Emlékeztetett, hogy a védelemnek költségei vannak és hogy Észtországban a politika e téren egy nagyon őszinte párbeszédet folytat a társadalommal.

Hannes Hanso külön köszönetét fejezte ki Magyarországnak, amiért hazánk – a többi visegrádi állammal karöltve –katonákat küld a Baltikumba.


Szöveg: Csizmazia Gábor

Fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on