Szűkítés


Kiválasztott Címke

interjú

Minden Címke 455


Jelenleg 14 bejegyzés található interjú cimkével

„Hallgatóink felét az ország védelmére készítjük fel”

    • patyi andras rektor

Az NKE-re jelentkezők jelentős részét már nem kell a hazaszeretet oldalára állítani - többek között erről is beszélt Prof. Dr. Patyi András a Magyar Hírlap ma megjelent interjújában.

Az NKE minden karán a képzések jellegéből adódóan fontos a hivatástudat, a szakértelem, a törvényes rend szeretete. Az NKE értékközpontú intézmény és nem folytat ideológiai képzést. Az ilyen irányú támadásokra reagálva az egyetem rektora kiemelte: "Kétségtelen, hogy a tárgyi tudás mellett a képzések nagy része nálunk valóban magatartást is formál, szocializál. De ez nem ideológiai vagy politikai képzést jelent. Sem a tanári karban nincs ilyen típusú válogatás, sem a hallgatók között. Nyilván aki honvédtisztnek jelentkezik, és a felsőoktatási életét katonai esküvel kezdi meg, amely szerint az élete árán is megvédi a hazát, azt a fiatalt már nem kell a hazaszeretet oldalára állítani, hiszen nyilvánosan megfogadta, hogy ha kell, meghal értünk. Belőle már csak jó parancsnokot, jó értelmiségit, jó katonatisztet kell faragni. Az pedig, aki úgy gondolja, hogy a bűnüldözésnek szenteli az életét, és megfogadja, hogy élete kockáztatásával is végrehajtja a feladatait, vállalja a képzés kötöttségeit szigorú körülmények között, őt ebben a hitében már csak támogatni kell. A közigazgatásban való munka is bizonyos szintű önfeladást jelent. Ezekben a hivatásokban elengedhetetlen a fegyelem. Enélkül nincs jó vezető, nincs jó parancsnok. Márpedig mi a hallgatóink felét az ország védelmére készítjük fel."

A migrációs fenyegetésre való felkészítésről szólva Patyi András elmondta: az NKE-n már 2012-ben Bevándorlási és Állampolgársági Tanszék létesült, rá egy évre elindult a migrációs szakirány. " Ma csak nálunk szerezhető ilyen típusú egyetemi diploma. A honvéd- és rendészetitiszt-jelöltek a migrációs válságtól függetlenül is felkészítést kapnak a határőrizeti feladatok ellátására, de 2015-16-ban a hallgatóink szervezett formában is részt vettek a határvédelemben" - tette hozzá. Az intézményvezető a nemzetközi kapcsolatokkal kapcsolatban kifejtette, hogy széles szakmai kapcsolatrendszerrel rendelkezik az egyetem. Sok olyan fórum van, amely kifejezetten a tapasztalatcserét szolgálja, ebbe a határrendészet is beletartozik. Kiemelte azt a közös mesterképzést, amelyben hét európai egyetem, illetve az unió egyetlen, hazánkban működő intézménye, a CEPOL (az Európai Unió Bűnüldözési Képzési Ügynöksége) vesz részt. A program idén ősszel zárul első alkalommal, Budapestről indult, és itt lesz a diplomaátadó is. Ennek megvalósítása intenzív együttműködést igényelt, hiszen hét országban zajlik a képzés, amelyre az unió húsz tagállamából érkeztek rendőrtisztek.

Az egyetemi integráció eredményeiről szólva az NKE rektora elmondta: "Már 2012-ben sem volt kérdés, hogy szóba állnak-e egymással a katonák, a rendőrök meg a civilek, most pedig minden fejlesztést együtt hajtunk végre, mindig az az első, hogyan lehet a többieket is bevonni. Az állami alapfeladatok ellátása, mint a külső és belső biztonság őrzése, a gyakorlatban is komplex feladat. Ahogy ebben a szereplők a mindennapokban együttműködnek, úgy a képzés során is alapvető ez."

Patyi András beszélt a Ludovika Campus-projektről is. Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy a jogelőd felsőoktatási intézményeket huszonöt-harminc éven át elhanyagolták, nem fejlesztették, ennek a mulasztásnak a pótlása történik most meg. 

A teljes interjú itt olvasható: http://magyarhirlap.hu/cikk/91481/Hallgatoink_felet_az_orszag_vedelmere_keszitjuk_fel

Megosztás a Facebook-on


„Meg kell jelennünk a nemzetközi egyetemi rangsorokban”

    • nagy judit webre

Az NKE egyre ismertebbé és elfogadottabbá vált a nemzetközi térben az elmúlt években, most már arra kell jobban koncentrálni, hogy a külföldi felsőoktatási rangsorokban is láthatóvá váljunk – fogalmaz Dr. Nagy Judit, az egyetem új nemzetközi rektorhelyettese. Az elmúlt években az RTK-n dékánhelyettesi feladatokat is ellátó rendőr ezredes szerint mindez nem egyszemélyes feladat, hanem az egyetem minden oktatójának, kutatójának felelőssége, hogy fejlődjünk ezen a téren.

Derült égből villámcsapásként érte a felkérés, vagy azért lehetett valamennyire számítani erre?

Nagy Judit: Teljes mértékben meglepetésként ért, egyáltalán nem számítottam rá, de ugyanakkor nagy megtiszteltetés, hogy gondoltak rám. Az elmúlt években nemzetközi dékánhelyettesként dolgoztam a Rendészettudományi Karon, és nagyon szerettem azt a munkát. Mostanra kezdtek már beérni azok a nemzetközi-tudományos-szakmai folyamatok, amelyeket annak idején elindítottunk a kollégákkal. Már kialakult a háttér, amire szükség van ahhoz, hogy az ember magabiztosan hozzon olyan döntéseket, amelyek szakmailag is megalapozottak. Úgy érzem, hogy sikerült elfogadtatnom magam ezen a területen szakemberként és női vezetőként is. Azért kezdetben voltak félelmeim, hogy vajon elég vagyok-e én ehhez a beosztáshoz nőként, megfelelek-e az akadémiai vagy tábornoki közegben.

Most pedig egy újabb felkérést kapott egy magasabb pozícióba. Ilyenkor valóban van választási lehetőség?

N. J. Ez a felkérés nem parancsként ért, hanem kaptam gondolkodási időt. És már a legelső alkalommal is jeleztem azokat a pontokat, amelyek miatt át kellett gondolnom a kérdést. Egy ilyen döntés az ember családját, magánéletét is jelentősen befolyásolja, hiszen valószínűleg rájuk jóval kevesebb idő jut majd.

Ez egy új pozíció az egyetemen, hiszen korábban ez nem egy tisztán nemzetközi profilú terület volt. Mik a legfőbb kihívások, és mit változtatna az eddigi irányvonalon?

N. J. Szerintem az elmúlt öt évben nagyon jó irányba indultak el és haladtak a folyamatok Kis Norbert professzor úr irányításával. Sikerült az egyetemet a nemzetközi térben elhelyezni és el is fogadtatni. Ebben a jogelőd intézmények addigi eredményeire is lehetett támaszkodni. Remélem, hogy ezt a munkát én is magas színvonalon tudom majd tovább folytatni, bár kétségtelen, hogy nem könnyű egy ilyen kiváló, hazai és nemzetközi viszonylatban is elismert szakember után beleülni ebbe a székbe. Az egyik fő célkitűzésem, hogy az NKE-t a nemzetközi egyetemi rangsorokban is megjelenítsük.

Említette a nemzetközi rangsorokat. Mi lehet a cél e tekintetben?

N. J. Most azt lehet mondani, hogy tudnak rólunk, a NUPS (az intézmény angol neve rövidítve – a szerk.) már egy ismert és elismert név a nemzetközi felsőoktatási térben. Egyre nő az érdeklődés az irányunkban, ezáltal a partneri hálózatunk is bővül, de természetesen ezzel nem elégedhetünk meg. Teljesítenünk kell, azaz pályázatokban, publikációkban, konferenciákon és nemzetközi programokban kell minél többször és minél hatékonyabban részt vennünk. Ezek azok az indikátorok, amelyek segítségével lassan, de feljebb tudunk majd lépni a rangsorokban. Ez azonban nem egyszemélyes munka, hanem az egyetem minden oktatójának, kutatójának feladata és felelőssége, hogy fejlődjünk ezen a téren.

Mennyire fontosak a nemzetközi térben az egyetemi együttműködések? Mitől lehetünk mi érdekesek egy külföldi intézmény számára?

N. J. Attól, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem működése egy Európában is egyedülálló struktúrán alapul, ahol együtt van a közszolgálat ernyője alatt a rendvédelmi, a honvédelmi, a közigazgatási, a nemzetközi képzés és most már a víztudomány is. Ha valaki eljön hozzánk, akkor egy olyan gazdag portfólióval és kapcsolatrendszerrel találkozik, ami szerintem unikális nemzetközi szinten is. Itt van például a biztonsági szakterület, ami nálunk horizontális és vertikális irányból egyaránt jelen van a katasztrófavédelemtől kezdve a nemzetközi biztonságpolitikáig. Ez azt is jelenti, hogy nagyon széles spektrumú multidiszciplináris megközelítéssel minden kutatási téma feldolgozható, nem véletlen, hogy például ez a terület is szinte minden karhoz köthető valamilyen formában.

Az utóbbi években nagyon mozgalmassá vált a világpolitika, gondoljunk itt például a tömeges migrációra, a sajnálatos terrortámadásokra, vagy mondjuk a brexitre. Az emberek szeretnének megfelelően tájékozódni és eligazodni a folyamatokban. Ebben milyen szerepe van azoknak a nemzetközi profilú szakembereknek, akik egyetemünkön oktatnak?

N. J. Szerintem a médiaszerepléseket illetően ezen a területen vagyunk talán a legaktívabbak. Ezt azonban tovább lehet erősíteni, hiszen egyre több kutatónk dolgozik olyan speciális szakterületeken, amelyek más intézményekben nem találhatóak meg. Például a Nemzetközi és Európa Tanulmányok Karon belül már van egy Kínával és egy Amerikával foglalkozó kutatóközpont is, amelyek a világpolitika konkrét szegmenseire koncentrálnak, így érthető, hogy például őket is egyre gyakrabban hívják meg szakértőként a sajtóba. De egyetemünk minden karán és intézetében találhatunk olyan kutatási témákat, melyekhez egyedülálló szakértői háttér párosul.

A sajtóval való kapcsolattartás Öntől sem áll messze, hiszen korábban rendőrségi szóvivőként is dolgozott. Általában az a tapasztalat, hogy az egyenruhások még mindig ragaszkodnak a szakzsargonhoz, és kevésbé tudnak közérthetően fogalmazni. Mi ennek az oka?

N. J. Fontos megérteni, hogy a nyomozás sikeres lefolytatásához fűződő érdek sok esetben behatárolja egy rendőrségi szóvivő lehetőségeit, vagyis nem beszélhet többről, mint ami éppen akkor megengedett. Én is emlékszem arra, hogy szóvivőként nem igazán nyúlhattam bele azokba a sajtó számára kiadott anyagokba, amelyeket például egy nyomozói osztálytól kaptam. A bizonyítási eljárás védelme miatt eléggé kötnünk kellett magunkat a rendőri szakzsargonhoz, hogy ne adjunk ki a kelleténél több információt, mert akkor sérülhet a nyomozati érdek.

Hogyan lett rendőr, hiszen Ön sem így kezdte szakmai pályáját, hanem csak később szerelt fel. Abban az időben már nem számított különleges jelenségnek a női rendőr?

N. J. Akkor talán már nem volt szokatlan a hölgyek jelenléte a testületben. Az én esetemben talán azért nem volt ez annyira meglepő, hiszen a családban többen is szolgáltak a rendőrség kötelékében, édesapám például megyei főkapitány-helyettes ezredesként ment nyugdíjba, édesanyám civilként dolgozott rendőri szervnél, és a húgom is az akkori Rendőrtiszti Főiskolán végzett. Bár rettenetesen büszke voltam (és vagyok ma is) rájuk, kezdetben én szerettem volna kilógni a sorból, így például először az ELTE-re mentem tanulni, és ott is végeztem biológia–kémia szakos tanárként, majd később Pécsen a jogi végzettséget is megszereztem. Aztán valahogy csak „beszippantott” a rendészet, a rendvédelem. Jó érzés volt felvenni az egyenruhát azért is, mert édesapámék nagyon büszkék voltak rám. Ráadásul nekem nem kellett a korábbi rendőrtiszti főiskolát elvégeznem, hanem a már meglévő diplomáim miatt egy átszervező képzésen vettem részt. Aztán elkezdtem komolyabban is megismerkedni ezzel a hivatásrenddel és szervezeti kultúrával, és akkor döbbentem rá, hogy ennek a szakmának nagyon komoly súlya van. Ez egy olyan hivatástudatot és viselkedéskultúrát jelent, amit az egyenruha viselése önmagában nem ad meg. Ez a „felfedezés” azt is eredményezte, hogy komolyabbá vált a gondolkodásom, „felnőttem”.

Mik a legfontosabb tervei rövid távon?

N. J. Szakmai szempontból szeretném átlátni az egyetem teljes struktúráját, a képzési és kutatási portfólióját, nem csak nemzetközi oldalról. Amikor egy delegációval találkozom, akkor szükség van arra, hogy minden szempontból képben legyek az egyetem együttműködési lehetőségeit illetően. Szeretném minél több vezetőtársammal átbeszélni a lehetséges irányokat, szeretnék minél több kutatóval személyesen is találkozni. Most megpróbálom átlátni azt a nemzetközi, szakmai hálót, amiben benne vagyunk, és hogy merre tudunk még terjeszkedni, nyitni. Mindezek első lépéseit jelentik részemről annak a folyamatnak, amellyel a célom, hogy hozzájáruljak az NKE nemzetközi keretrendszerben is versenyképes, vonzó egyetemmé, minőségi partnerré válásához. Ezt elérve lehet esélyünk együttműködésben a kutatási forrásokért pályázni, és a nemzetközi elitbe tartozó egyetemekkel konzorciumban megjelenve a nemzetközi tudástranszfer egyik jelentős bástyájává válni.

Emellett anyaként az a célom, hogy mindezen munkát úgy végezzem, hogy lázadó kiskamasz 12 éves kislányom a legkevésbé érezze az anyai támasz, háttér, szeretet hiányát, hiszen azt gondolom, most, a felnőtté válás küszöbén van rám a legnagyobb szüksége. Fontos megtalálni a munka és a magánélet egyensúlyát, mert vannak olyan pillanatok a családi életben (egy nagyi közelgő 90. szülinapja, egy tanyai „túlélőtáborban” közösen eltöltött hét, egy folgaridai sízős hét hófödte hegycsúcsokon), amiket nem lehet utólag bepótolni.


Az interjút teljes terjedelmében a Bonum Publicum májusi számában olvashatják: http://uni-nke.hu/kiadvanyok/bonum-publicum-magazin


Szöveg: Szöőr Ádám

Fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on


„Az NKE nélkülözhetetlen szerepet tölt be a magyar közigazgatásban és felsőoktatásban”

    • ov02 small
    • ov01 small
  • Előző
  • Következő

Ötéves fennállását ünnepli a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. Az évforduló kapcsán Orbán Viktor, hazánk miniszterelnöke tisztelte meg a Bonum Publicumot gondolataival. Az NKE sajátos küldetéséről, a közszolgálati életpályáról és az unió jövőjéről is kérdeztük, valamint arról, hogy miért is érdemes az állam szolgálatába állni.


Miniszterelnök úr, Ön három évvel ezelőtt, az egyetem Ludovika Főépületének átadási ünnepségén azt mondta, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem az átalakított felsőoktatás zászlóshajója. Tartja a véleményét?

Orbán Viktor: Mindig öröm, amikor az alapítói szándékot visszatükrözi a teljesítmény. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem – hasonlóan a szintén általunk létrehozott Andrássy Egyetemhez és az erdélyi Sapientiához – kivívta a megelőlegezett rangot, ezért kalapemelés jár. A közszolgálati egyetem megalakítása hosszú távú válasz az elmúlt húsz év, tágabb értelemben az elmúlt hatvan-hetven év problémáira. Ennek az intézménynek ráadásul van egy olyan erőforrása, amely előreviszi: a hazaszeretet. Magyary Zoltánnal szólva: „A közigazgatásnak nincs más létjogosultsága, nincs más mértéke, mint az emberek és a nemzet szolgálata.” Erre készülnek az itt tanulók. A kormány 2010-ben azért határozta el az egyetem megalapítását, mert szükségesnek látta, hogy a közszolgálat legfontosabb területeire egységes rendszerben képezzenek összhangban dolgozni tudó szakembereket. De nem szakbarbárokat! Teleki Pál miniszterelnöktől megtanultuk, hogy „minden köztisztviselő legyen egyben nemzetnevelő.” Az elmúlt évekre visszatekintve tehát elmondhatjuk, hogy az intézmény létrehozása jelentős lépésnek bizonyult a közigazgatás reformjában, mivel az egyetem olyan felsőfokú közszolgálati szakembereket képez, akik az új generációját adhatják annak az államnak, amelynek a felépítésén megalakulása óta dolgozik a kormány. 2010-ben indult ugyanis az a folyamat, amelynek köszönhetően egy olyan erős államot építünk, amely egységesen, hatékonyan és gyorsan tud cselekedni a polgárai érdekében. Ahhoz, hogy magas elvárásaink lehessenek a közigazgatásban dolgozók felé, a feltételeket is meg kellett teremtenünk. Nemcsak arra gondolok, hogy a korábban az enyészeté lett Ludovika Campus teljesen megújult, hanem emellett elfogadtuk az állami tisztviselőkről szóló törvényt, létrehozva az állami tisztviselői kart. Ha a legmagasabb színvonalon dolgozókat alkalmazzuk, akkor egy tisztviselővel szemben három elvárás indokolt: legyen hozzáértő, elhivatott és mindenekelőtt hazaszerető magyar. Ezt az intézmény falai között biztosítják a leendő tisztségviselők számára.

Az NKE az elmúlt években a tudatos intézményfejlesztésnek köszönhetően jelentős fejlődésen ment keresztül. Új karok alakultak, új képzések indultak. Elégedett az eredményekkel?

O. V.: Ha elégedettek lennénk, akkor máris tettünk volna egy lépést a kudarc irányába. Inkább úgy fogalmaznék, hogy jó úton járunk. Az új karok, képzések eszközök célunk eléréséhez, ahhoz, hogy művelt, felkészült, a modern kor kihívásaira válaszolni képes, versenyképes tudással rendelkező embereket, fiatalokat neveljünk. A közszolgálati egyetem úgy építkezik, hogy több legyen, mint egy egyetem a felsőoktatási intézmények közül. Sajátos küldetése van. A kormány forrást biztosított az egyetem felállításához, a Ludovika helyreállításához, és kialakított egy olyan életpályamodellt, amely tervezhető jövőképet ad minden közszolgálatot vállaló fiatal számára.

Az intézményfejlesztés egyik legfontosabb mérföldköve az államtudományi egyetemmé válás. Jövő szeptembertől, 70 év után, megújult formában lesz újra államtudományi képzés hazánkban. Hogyan látja az államtudományi mesterszak jelentőségét és jövőjét?

O. V.: Minden államnak szüksége van olyan elhivatott szakemberekre, akik az állam működéséről átfogó és részletes tudással rendelkeznek, képesek magas szintű tervezési, stratégiai, elemzési, jogi és vezetői feladatok ellátására. Célunk az, hogy államtudományi képzésben valamennyi állami vezető részesüljön, legyen szó területi vagy központi szerv vezetőjéről. Az államtudományi képzés átalakításával a jövő számára olyan közigazgatási tisztségviselőket kell képeznünk, akik a szakmai tudásuk mellett elkötelezettek a nemzeti érdek képviselete, a morális tartás és a köz szolgálata iránt. A szemünk előtt tehát egy olyan állam képe lebeg, amely erős, méltányos és tisztelhető, mert minden szegletében a közérdeket rendeli a magánérdek elé.

Az egyetem első tanévnyitó ünnepségén beszélt arról, hogy az NKE létrehozásának egyik célja a közszolgák kiszámítható, rugalmas életpályájának a megteremtése, amelyben az előrejutás az érdem függvénye. Néha úgy érezzük, hogy a kormányzati kommunikáció a közszférával kapcsolatban nem feltétlenül a kiszámítható életpálya képét erősíti. Most, a felvételi időszakban Ön mivel biztatná a fiatalokat, miért érdemes az állam szolgálatába állni?

O. V.: Olyan fiatalokat akarunk képezni az állam működtetésére, akik személyes példamutatásukkal, tudásukkal és teljesítményükkel, erkölcsi bátorságukkal és tartásukkal biztonságosabbá és erősebbé teszik Magyarországot. Akik elszántak és elkötelezettek ebben az irányban, azokat mindenképpen biztatnám, hogy dolgozzunk együtt, vegyenek részt a magyar állam megújításának munkájában. Másrészt 2010-ben a csőd széléről kellett visszarángatnunk és hihetetlen erőfeszítések árán sikerült talpra állítani az országot. Éveken keresztül azon dolgoztak a magyarok, hogy ne hitelfelvételek útján tartsuk a víz fölött hazánkat, hanem álljunk végre a saját lábunkra. Most már nem az a cél, hogy munkájuk legyen az embereknek, hanem az, hogy jobban megérje dolgozni, és mindenki lépjen egyet előre. Egy nehéz örökséget is le kellett bontanunk: nem volt presztízse a közszférában végzett munkának. Oda jutottunk, hogy a tanító, tanár, orvos, rendőr, kormányhivatalnok munkájának értéke megkérdőjeleződött. A kormány megteszi, amit kell, kidolgoztuk az életpályamodelleket. 2016. július 1-től elindítottuk a közszolgálati dolgozókét. Első lépésként a járási hivatalok tisztviselői számára új, sávos illetményrendszer kialakítására került sor. A felsőfokú végzettséggel rendelkező tisztviselők illetményét átlagosan 30 százalékkal emeltük. Az életpályamodell második üteme 2017. január 1-jén indult. Most a megyei szinten foglalkoztatottak kapnak 10–35 százalékos vagy esetenként még magasabb béremelést. Mindez egy átgondolt stratégia mentén történik. Tudunk bért emelni a rendőröknél, katonáknál, a pedagógusoknál, az egészségügyi dolgozóknál is.

A tömeges migráció napi szinten állít kihívásokat a magyar állam és így részben egyetemünk elé is. Honvédtisztjelölt hallgatóink részt is vesznek/vettek a határvédelemben. Ahogy most állnak a dolgok, lát-e esélyt a közeljövőben arra, hogy megfelelő intézkedések születnek európai szinten az illegális migráció megállítására?

O. V.: Brüsszel az eddigi tapasztalataink alapján képtelen megvédeni az európai polgárokat, ezért nekünk kell megvédenünk magunkat. Két dolog biztos: az illegális migráció utánpótlása beláthatatlan, sok száz milliós a hátország. Tömegek készülnek arra, hogy a biztonságos, jóléttel kecsegtető Európába jöjjenek. Nekünk tehát arra kell felkészülnünk, hogy a migrációs nyomás a határainkon továbbra sem fog csökkenni. Mi nem csupán hazánkat és a magyar családok biztonságát védjük, hanem az Európai Unió déli határát is. Úgy látszik, hogy ez a történelmi feladat jutott a magyarok számára osztályrészül, és ahogyan az évszázadok során annyiszor, most is állunk elébe. A magyar megoldásnak köszönhetően ma Magyarország az Európai Unió egyik legbiztonságosabb országa. Nálunk nincsenek robbantások, tömeges erőszak, teherautóval az ünneplő tömegbe hajtó gyilkosok, ami természetesen nem jelenti azt, hogy nem áll fenn a veszély.

Az intézményünkben immáron két éve működik a rendkívül népszerű Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar, amely elsősorban nemzetközi közszolgálatra készíti fel hallgatóinkat, többek között az uniós intézmények számára is. Hogyan látja az unió jövőjét? Milyen útravalót tudna adni ezeknek a fiataloknak?

O. V.: Az Európai Unió jövőjétől függetlenül az itt megszerzett tudás értékes. Nemzetközi politika mindig lesz, így szakemberek is kellenek. Azt, hogy milyen lesz az unió jövője, nem tudom, de azt igen, hogy mi milyennek szeretnénk megőrizni, megerősíteni: szabad európai nemzetek szövetségeként. Mi magyarokként vagyunk európaiak, a sokszínűséghez a magyarságunkat, kultúránkat, sajátos észjárásunkat, erényeinket adjuk. Ez a kiindulópont. Azok a brüsszeli bürokraták, akik a nemzeti identitás feladását várják el tőlünk, fordítva ülnek a lovon. Másfelől a magyar külpolitika alapvetésében is megváltozott. Számunkra egyetlen zsinórmérték létezik: a magyar érdek. Ahhoz, hogy az ország szuverenitása tartósan biztosított legyen, új külpolitikát kellett kezdenünk. Ma már nem elég csak a külpolitikai, diplomáciai kapcsolatokat ismerni és átlátni. Az új külpolitikánk fókusza a klasszikus diplomáciai feladatok mellett a nemzetgazdasági érdekek képviselete is.

Egyetemünkön ma már számos kutatócsoport működik, amelyek a Jó Állam működését vizsgálják, kutatják. Már második alkalommal készült Jó Állam Jelentés, amelyet a kormány is megtárgyalt. Mit sikerült eddig ebből hasznosítani a kormánynak, és mennyire fognak támaszkodni rá a jövőben?

O. V.: A bürokrácia csökkentése a rendszerváltás óta folyamatosan napirenden lévő, rendre visszatérő célja az aktuális kormány politikájának. Olyan régi ügyről van szó, amely évtizedek óta megoldatlan Magyarországon, s amelyben hosszú időn keresztül nem történt érdemi előrelépés. Mivel a bürokratákat az adófizetők tartják el, a kormánynak az a kötelessége, hogy csak annyi bürokrata dolgozzon a magyar közigazgatásban, amennyire feltétlenül szükség van egy jó állam működtetéséhez. És bár jól hangzik, de a bürokráciacsökkentés önmagában nem old meg semmit. Mi itt is az alapvetést változtattuk meg: fölfogásunk szerint ugyanis nem a polgárok vannak az államért, hanem fordítva: az államnak kell kiszolgálnia polgárait, ugyanakkor szavatolnia kell a mindennapok biztonságát. Az állam attól tekinthető jónak, hogy az egyének, közösségek és vállalkozások igényeit a közjó érdekében és keretei között, a legmegfelelőbb módon szolgálja. Ebben, azt hiszem, mindenki egyetért. Az általános célok lebontásában, az elvégzendő feladatok listájának összeállításában, a különböző részstratégiák végiggondolásában kaptunk Önöktől értékes segítséget, ösztönző megállapításokat.

Milyen szerepet szán a kormány a jövőben az egyetemnek az államreformmal kapcsolatos elképzelések megvalósításában?

O. V.: Jó közszolgálati egyetem nélkül nincs jó államreform, jó államreform nélkül nincs jó állam, tehát ma már az NKE nélkülözhetetlen szerepet tölt be a magyar közigazgatásban és felsőoktatásban. Az Államreform Bizottságban, amelynek elnöke nem véletlenül a közszolgálati egyetem rektora, az állami bürokráciát, a közigazgatást érintő előterjesztéseinket véleményezik, illetve esetenként javaslatot tesznek egy-egy intézkedés meghozatalára. Stratégiai partnerként számítunk Önökre.

Öt évvel ezelőtt az egyetem létrehozását számos, elsősorban politikailag motivált kritika kísérte, ezek a választási kampányban várhatóan újra felerősödnek, de most is sokszor utalnak ránk a „kormány kedvenc egyetemeként”. Mennyire állják meg a helyüket ezek a vélemények?

O. V.: Egy miniszterelnöknek nem lehet kedvenc egyeteme. Ez éppen olyan, mint amikor egy szülőtől azt kérdezik, melyik a kedvenc gyermeke. Ellenben az is kijelenthető, hogy csak a teljesítménnyel lehet lecsendesíteni a kritikákat. Ami a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet érő kritikákat illeti, azok azért csitultak el, mert az egyetem jól végzi a rábízott feladatokat.

Miniszterelnök úr vezetésével az elmúlt hat évben rendkívüli mennyiségű munkát végzett el a kormány. Hamarosan újra indul a kampány. Melyek azok az eredmények, amelyekre a legbüszkébb, és van-e olyan, amivel úgy érzi, hogy adós maradt, akár önmagának is?

O. V.: Az ember óhatatlanul is kísértésbe esik, hogy sorolja az eredményeket. A verdiktet majd 2018-ban mondják ki a magyarok a választásokon, és higgyék el, ez a legszigorúbb ítélőszék. Addig egyetlen objektív szempontunk van: vessük össze a 2010 előtti Magyarországot a mostani állapotokkal. Azt nem állíthatom, hogy minden rendben lenne ahhoz képest, amit a szocialistáktól megörököltünk, rengeteg munka vár még ránk. De azt vállalom, hogy Magyarország jobb hely ma már, biztos jövőképpel, gazdagodó kultúrával. A magyar gazdaság erősebb, sokkal több embernek van munkája, a számunkra legfontosabb területeken, a bankszektorban, az energiaszektorban, de még a médiaiparban is külföldiek helyett a magyarok kerültek többségbe. A magyar családok jobb helyzetben vannak, gyereket vállalni és otthont teremteni egy magyar fiatalnak ma könnyebb, mint hét évvel ezelőtt. Mi, magyarok ma már a saját életünket éljük. Bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk megvédeni az életformánkat, megőrizni biztonságunkat, kultúránkat. Bebizonyítottuk, hogy tudunk élni a nehezen kivívott szabadságunkkal.


Fotó: Szecsődi Balázs

Megosztás a Facebook-on


Egy svájci magyar az NKE-n

    •  dsc9441

Eltérő utat jártak be a második világháború után a nyugat- és a közép-európai országok a nemzeti identitás megélésben is – véli Oplatka András történész, külpolitikai újságíró, aki számos könyvet írt és fordított is már. A Svájcban élő szakember legutóbb a Nemzeti Közszolgálati Egyetem meghívására Széchenyivel kapcsolatban fejtette ki gondolatait egy tudományos konferencián, és előadást tartott a Széchenyi emlékév keretében a Ludovika Szabadegyetemen is.

Az interjú készítésének napján választott az amerikai nép: Donald Trump lesz a következő elnöke az Egyesült Államoknak. Ha még külpolitikai újságíróként dolgozna, és erről a témáról kellene írnia, milyen címet adna a cikkének?

Oplatka András: A címadás egy újságnál rendkívül komplikált dolog, ezen a szerkesztők mindig rengeteget „kutyulnak”, így nem könnyű most sem válaszolni erre a kérdésre. Bár Amerikában nem voltam olyan sokat és nem is elsősorban ezzel a területtel foglalkoztam, de természetesen van véleményem a történésekről. Ez egy olyan bivalyerős ország a társadalmi struktúráját és gazdaságát illetően, valamint olyan meghatározóak a parlamentáris fékek és korlátok, hogy adott esetben még egy ilyen elnököt is túl tud élni az Egyesült Államok. Még akkor is így van ez, ha Trump elnökként nem biztos, hogy ugyanazt fogja tenni, mint amiről a választási kampányban beszélt. Reményeim szerint egy kicsit konszolidáltabb arcát mutatja majd, más temperamentummal és több józansággal.

A győzelme nagy meglepetés volt, de az eredmény azt is jelzi, mintha az elit politika réteg és a társadalom globális értelemben is távolodna egymástól.

O. A. Általánosítani nem szeretnék, hiszen ez azért eltérő lehet az egyes országok esetében. Az Egyesült Államok példáján az látszik, hogy a választók – bármilyen jelöltek is vesznek részt a kampányban- bizonyos időközönként a változásra voksolnak. Tehát most sok amerikai nem akart még egy demokrata párti vezetést látni a Fehér Házban.

Amerikában most nagy a bizonytalanság, hiszen nem lehet tudni, hogy a megválasztott elnök végül milyen politikát folytat majd. De Európa jövőjével kapcsolatban is sok mostanában a kérdőjel, gondoljunk csak az unió válságára. Ön szerint merre tart Európa?

O. A. Korábbi munkahelyem, a Neue Zürcher Zeitung svájci napilap szerkesztőségében volt egy nagy tudású kollégám, akitől sokat tanulhattam én is. Egyszer egy műhelybeszélgetésen azt mondta: politikai prognózisokat vagy három napra vagy csak 20 éven túlra lehet felállítani, de a kettő közötti időszakra biztosan nem. A politika ugyanis annyi tényezőből áll, hogy a fejlődési pályát megjósolni nem lehet, még matematikai értelemben sem.

De tendenciák nyilván vannak, amelyekből lehet egyfajta következtetésre jutni.

O. A. Ha az EU-nál maradunk, akkor egyértelműen megfigyelhetünk egyfajta törésvonalat a brüsszeli bürokrácia és egyes nagy nyugat-európai államok, valamint a közép-európai országok véleménye között a közösség jövőjével kapcsolatban. Előbbiek nagyobb része az unió további erősödését szeretné, míg utóbbiak –köztük Magyarország- a szuverenitást tartja az egyik legfontosabb kérdésnek. Ez a vita alapvetően Nyugat- és Közép-Európa között van, és az eltérő történelmi fejlődésük állhat ennek hátterében. A II. világháború tulajdonképpen kompromittálta a nemzet fogalmát Nyugat-Európában, Közép-Európában viszont a nemzeti érzést szinte sárba tiporták 1947 után. Utóbbi országokban 1989 a nemzet újrafelfedezését és reneszánszát is jelentette. Két fejlődési periódusról van szó, amit se Nyugat- se Közép-Európában nem értenek igazán és ezért sokszor elbeszélnek egymás mellett.

Széchenyi kapcsán a liberális szó gyakran felmerül, sokan őt egy középutas liberális gondolkodónak tartják. Arra az időszakra ezt a szót pozitív értelemben használjuk, ma meg mintha szitokszó lenne a politikai közéletben, leginkább a közép-európai régióban. Mi lehet ennek a tudományos magyarázata?   

O. A. Először is fontos azt látni, hogy sokféle liberalizmus létezik többféle iskolával és hagyománnyal. Én azt tapasztalom, hogy a liberalizmus egyfajta szitokszóként leginkább Magyarországon használatos. Ahol én élek, Svájcban, például egyáltalán nem, olyannyira, hogy az ottani liberális párt támogatottsága most is 15-20 százalékos. Magyarországon a rendszerváltást követően olyan liberálisnak mondott párt(ok) jelentek meg, amelyek gondolkodásmódját az általam Svájcban megismert liberális eszmékkel nem igazán tudom összeegyeztetni. A hagyományos liberalizmus egyik alapelve a tolerancia és nem az az ideológiai meggyőződés, hogy csak nekem egyedül lehet igazam és mindenki más elitélendő és üldözendő, aki velem nem ért egyet. Alapgondolata az is, hogy a közéletben legyen többféle eszmevilág, azokat adott esetben ütköztessük egymással és győzzön a jobbik, legyen verseny minden területen. Sokak meggyőződése ellenére Magyarországon szerintem a liberalizmus nem a politikai paletta baloldalához tartozik. A balliberalizmus, az csak egy válfaja, de a hagyományos liberalizmus az alapvetően polgári gondolkodású.

A sajtót sokan a negyedik hatalmi ágnak tartják, ebből adódik az egyik fontos funkciója, a mindenkori hatalom kontrolálása. Európai viszonylatban mennyire tölti be ezt a szerepét?

O. A. A sajtó is rendkívül sokrétű és sokszínű, nehéz összehasonlítani tehát a Guardiant vagy a Frankfurter Allgemeine Zeitungot mondjuk a Blikkel. A közös felület legfeljebb az, hogy az írott sajtó most szinte az egész világon komoly gazdasági válságban van már legalább 15 éve. Ekkor kezdett az internet szerepe felértékelődni ezen a területen is, elsősorban a hirdetések piacán. Ez elszívta a nyomtatott újságok bevételeinek egy jó részét. Így volt ez például a Neue Zürcher Zeitung esetében is, amelynél abban az időben, amikor ott dolgoztam, a bevételek kétharmadát a hirdetések jelentették. Ez mára körülbelül a felére olvadt.

Ez a fajta gazdasági probléma mennyire veszélyezteti a sajtó függetlenségét?  

O. A. Ha nem is a függetlenség rovására megy mindez, de mindenképpen minőségi visszaesést jelent. Ha ugyanis egy szerkesztőség kevesebb pénzzel rendelkezik, akkor értelemszerűen nem tud jobb újságot készíteni. Ráadásul a gazdasági problémák leginkább a minőségi terméket előállító szerkesztőségeket sújtják, és jóval kevésbé az úgynevezett bulvárújságokat, amelyeknek mondjuk nincs például tokiói tudósítójuk, mert nincs szükség rá. Az én lapomnak abban az időben még 30-35 saját tudósítja volt a világban, akiket Zürichben képeztek ki. De a pénzhiány miatt meg kellett ritkítani a tudósítói hálózatot, amelynek eredményeképpen csökkent a külpolitikai oldalak száma, ami egyértelműen minőségi veszteséget jelent.

Nálunk is nehéz gazdasági helyzetben van a nyomtatott sajtó, legutóbb például megszűnt a Népszabadság is. A kiadója mindezt gazdasági okokkal magyarázta, de nagy kérdés azért az, hogy például Svájcban megszűnhetne-e úgy egy újság, mint nálunk ez a lap?

O. A. Gazdasági okok miatt megszűnhet egy újság nálunk is, de ilyen módon semmiképpen sem, mint ahogy Magyarországon a Népszabadság.

Írt több könyvet is, ezek közül az egyik legnépszerűbb a Németh Miklós volt miniszterelnökről készült műve. Ennek mi volt az előzménye?

O. A. Politikai újságíróként és elemzőként mindig érdekelt az a kérdés, hogy 1989-ben a magyar kormány hogy merte kinyitni az ország nyugati határát, elengedve ezzel a kelet-német menekülteket. Ez a sztori számos érdekes kérdést vet fel, mint például, hogy milyen volt akkoriban a magyar-szovjet vagy a magyar-német kapcsolat, kik voltak a határnyitás mellett és kik ellene. Erről annak idején írtam is egy könyvet német nyelven, ami 2008-ban jelent meg magyarul. Ebben a kiadványban mintegy hatvan politikussal, közéleti személlyel készítettem interjút, köztük Németh Miklóssal is. 2014-ben aztán felkérésre írtam meg a volt miniszterelnökről szóló könyvet.

Most kiről írna, ha tehetné?

O. A. Politikusról most nem szeretnék könyvet írni. Legutóbb Kosáry Domokos akadémikus, történész egyik művét fordítottam német nyelvre, amely az 1848-as forradalom és szabadságharc időszakának nemzetközi politikai kérdéseivel foglalkozik. A könyv jövőre jelenik meg az Osztrák Tudományos Akadémia kiadásában. Ezt a munkát Kosáry Domokos iránti tiszteletemből vállaltam el, nagyon szerettem őt emberileg is. Hálával is tartozom neki, mert amikor a 2000-es évek elején a Széchenyi- életrajzot készítettem, nagyon sokat segített nekem. Én 1956 óta Svájcban élek, de amikor a Neue Zürcher Zeitung magyarországi tudósítója voltam, részben Budapesten is laktam. 2004-ben hagytam abba az újságírást, akkor habilitáltam a már említett Széchenyi életrajzzal a Bécsi Egyetemen. Tanítottam ott is, de főleg Budapesten, a német nyelvű Andrássy Egyetemen. Az oktatói tevékenységemet 2011-ben hagytam abba, azóta teljesen Svájcban élek újra.


Széchenyi 225

Az NKE szeptemberben indította el programsorozatát, amellyel Széchenyi István emlékének adózott születésének 225. évfordulója alkalmából. Az ő és édesapjának, Széchényi Ferencnek a tiszteletére többek között teremavató ünnepséget tartott az egyetem, amelynek impozáns díszterme felvette a Széchenyiek nevét. Gróf Széchenyi István az egyik leggazdagabb arisztokrata család sarja volt. Bár apja, Széchényi Ferenc a Nemzeti Múzeum alapítójaként írta be magát a magyar történelem lapjaira, az NKE számára a Ludovika miatt fontos: az egyik legbőkezűbb adományt ő ajánlotta fel a katonai akadémia létrehozására.

Nem véltetlen, hogy a nagy népszerűségnek örvendő Ludovika Szabadegyetem programsorozat is a legnagyobb magyarról szólt idén: 13 neves szakember hétről hétre járta végig Széchenyi életművét. A félév során, rendhagyó módon, nem csak az NKE elismert kutatói-oktatói álltak fel a katedrára, hanem vendégünk volt többek között Pálinkás József, aki az innováció felől elemezte Széchenyit, Hermann Róbert, aki a katona grófról beszélt. Előadást tartott Csorba László a döblingi évekről és Oplatka András is, aki Széchenyi levelezéséről szól. Az előadássorozatot Buday Miklós, a Széchenyi Alapítvány elnöke nyitotta szeptember 6-án, ő Széchenyi írott életműve, szellemi hagyatéka címmel tartott előadást. A decemberi záró programig több mint 1100-an voltak kíváncsiak a legnagyobb magyarra.


Szöveg: Szöőr Ádám

Fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on


Az NKE igazi szakmai és emberi közösséggé kezd válni

    • kiss norbert3

2011-ben még miniszteri biztosként irányította a Nemzeti Közszolgálati Egyetem megalapítását, ma egyetemi tanárként az intézmény továbbképzési és nemzetközi rektorhelyettese. Az idei augusztus 20-i állami ünnepen a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést vehette át az igazságügyi minisztertől. Múltról és jövőről, az államtudományról és a nemzetközi kapcsolatokról beszélgettünk Kis Norberttel.

Szöveg: Szöőr Ádám, fotó: Szilágyi Dénes


Öt évvel ezelőtt jelent meg egy interjú Önnel a Közszolgálat című lapban, amelyben még a Nemzeti Közszolgálati Egyetem előkészítéséért felelős miniszteri biztosként nyilatkozott az NKE-vel kapcsolatos tervekről. Aki ezt most elolvassa, akár prófétaként is tekinthet Önre, hiszen szinte minden megvalósult azokból az elképzelésekből, amelyekről annak idején beszélt. Ennyire jól lehetett látni előre a történéseket?

Kis Norbert: Akkor már közel fél éve folyt az új egyetem előkészítése, reális célokat tudtunk megfogalmazni. Kormány-előterjesztések, törvény- és középtávú fejlesztési tervek készültek az NKE-ről. Az egyetem többet és jobban teljesített, mint azt öt éve gondoltuk, mindannyian büszkék lehetünk a közös teljesítményre.

Az NKE rövid idő alatt komoly fejlődési pályát futott be, hiszen szinte minden területen sikerült előrébb lépni. Minek köszönhető ez a dinamizmus és eredményesség? 

K. N. Tavaly októberben fogadta el az egyetem Fenntartói Testülete az NKE intézményfejlesztési tervét (IFT), amely jól összefoglalja az elmúlt öt év fejlődésének eredményeit. A legfontosabbnak azt tartom, hogy igazi szakmai és emberi közösséggé kezdünk formálódni. Nem a vezetők, hanem az oktató-kutatói közösség tud hosszú távon valódi egyetemet alkotni. Úgy érzem, hogy kezdenek egyensúlyba kerülni az intézményi szintű érdekek, a kisebb alkotóműhelyek, valamint az egyéni ambíciók, célok. A most beinduló KÖFOP-programoknak is köszönhető fejlesztések során egyre nagyobb szerepet kapnak az alkotóközösségek, kutatóműhelyek és az egyéni kreativitás is. 

Mennyire tud megfelelni az intézmény annak az alapelvárásnak, vagy mondhatni egyfajta missziónak, amely a közszolgálatban betöltött szerepét jelenti?

K. N. A kormányzati szektor, a honvédelem, a rendvédelem és a közigazgatás működéséhez és fejlesztéséhez kell reális, hatékony és olykor gyors támogatást adnunk. Talán ebben jó úton haladunk, hiszen újabb és újabb kormányzati és fenntartói feladatokat kapunk, ami pozitív visszaigazolást jelent. Persze mindig fontos előre is tekinteni, és ezt teszi az intézmény-fejlesztési tervünk is, amely elég világos irányokat, célokat jelöl ki 2020-ig. Megmutatja, hogy mi az, amiben még van teendőnk, mi az, amit még jobban kellene csinálnunk és merre van a fejlődés útja.

Egy kicsit visszatérve még az öt évvel ezelőtti eseményekhez, az egyetem alapításához. Abban az időben számos kritika érte a döntéshozókat az intézmény létrehozása, majd később a működése kapcsán is. Sokan kételkedtek ugyanis abban, hogy a korábban szinte teljesen eltérő működésű és szocializációjú hivatásrendeket (katonaság, rendőrség, közigazgatás) hogyan lehet majd integrált szervezetben működtetni.

K. N. Szerintem teljes mértékben érthető, hogy voltak kezdetben szkeptikus hangok, hiszen egy olyan intézmény jött létre, amelyre korábban nem volt példa se hazánkban, se Európában. A kritikákról egyébként érdemes leválasztani a politikai természetű bírálatokat, mert azokkal racionális módon nem nagyon lehetett mit kezdeni. Ha az elmúlt öt év eredményeit és történéseit nézzük, akkor elmondhatjuk, hogy az intézmény létrehozásához kapcsolódó aggályok, félelmek nem igazolódtak be. Az egyetemi rangunkkal kapcsolatos kételyekre jó választ adtunk tucatnyi új szak elindításával, két új doktori iskola és egy egyetemi kar alapításával, a HVG felsőoktatási rangsorban elfoglalt harmadik helyünkkel, a felvételi jelentkezési adatokkal, és biztos vagyok abban, hogy a folyamatban lévő akkreditáció is értékelni fogja közös erőfeszítéseinket.

A már említett korábbi interjúban szó esett arról is, hogy az NKE-n meg kell teremteni „az új államtudományi kutatásokkal az állam újraszervezésének és a közigazgatás fejlesztésének magas szintű képzési és kutatási hátterét”.

K. N. Az egyetem alapításának egyik alapvető indoka az volt, hogy integrált, átfogó szemlélet érvényesüljön a közszolgálathoz kapcsolódó oktatási, kutatási tevékenység során. Ez összhangban van azzal, hogy az államszemléletben, az állam funkciójában is újfajta gondolkodásra van szükség. Az államtudomány újszerű megközelítése azonban nem egy öt évvel ezelőtti gondolat, hiszen az egész 20. századot végigkísérte itthon és külföldön is az államkutatások tudomány-rendszertani helyével kapcsolatos disputa. Az NKE képzési profiljának kialakulása kereteket adott a 2016-ban bevezetett államtudományi képzési területnek is, a kutatások tekintetében pedig nemrég indultak el a társegyetemeket is megszólító államkutatási pályázatok.

Rektorhelyettesként két fontos szakmai területet is felügyel az intézményben. A nemzetközi vonatkozások kapcsán kiemelkedő eredmény volt a Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar megalapítása, amihez szorosan kötődött az a kommunikációs üzenet is, hogy itt majd diplomataképzés folyik a jövőben. Ugyanakkor mintha az utóbbi időben ez a fogalmi meghatározás kevésbé lenne hangsúlyos elem a kar és az egyetem életében.

K. N. Azokban a közszolgálati munkakörökben, amelyek az európai uniós és a nemzetközi kapcsolatrendszerünkhöz kötődnek, szükség van a speciális ismeretanyagra, a nemzetközi tapasztalatra, nyelvtudásra. Mindez azt igényelte, hogy nagyobb figyelmet kapjon a képzésfejlesztésben, a kutatásban a diplomácia és a diplomataképzés. Ez tágabb összefüggésben nézve kapcsolatba hozható az egyetem nemzetközi képességeinek az erősítésével is. Az elmúlt években a nemzetközi és európai tanulmányok önálló kar keretében működnek, Academy of Diplomacy szemesztert és Ludovika Nagyköveti Fórumot indítottunk. Elindult az angol nyelvű nemzetközi közszolgálati kapcsolatok mesterszakunk, amely a címéből és a tartalmából adódóan is a diplomácia attribútumaival foglalkozik. De említhetném a Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar számos további képzését vagy az angol nyelvű európai rendészeti közös oklevél programot, amelyben tagok vagyunk. Senki nem sajátíthatja ki a diplomáciai pályára történő felsőfokú képzést, az NKE azonban főszereplővé vált ezen a területen is.

Az intézmény nemzetközi partnerkapcsolatai folyamatosan bővülnek, egyre jelentősebb a mobilitási programokban való részvételünk is, ugyanakkor nagy kérdés, hogy nemzetközi térben mennyire ismert és elismert az NKE öt év után.

K. N. Látni kell, hogy az NKE elődintézményei nem rendelkeztek erős nemzetközi beágyazottsággal. Egy új intézmény számára időigényes feladat a nemzetközi térben való megjelenés: az egyetem megismertetése a külföldi hallgatókkal, oktatókkal, tudományos közösségekkel. Promóciós anyagokat viszonylag egyszerű gyártani, de valódi szakmai és emberi bizalmat ébreszteni nemzetközi partnerekben már sokkal nehezebb és lassabb folyamat. A nemzetköziesítés is egy közösségi tevékenység, mint oly sok minden, tehát minden egyetemi polgár munkája fontos ebben a folyamatban, kezdve a külföldön tanító oktatótól az egyetemünkön tanuló külföldi hallgatókig. Ebből a sok-sok egyéni erőfeszítésből épül fel az intézmény ismertsége, márkája, és az intézmény iránti külföldi bizalom. Ha azt nézzük, hogy már több mint harminc országból vannak külföldi hallgatóink, ha megnézzük jelenlétünket a nemzetközi ösztöndíjprogramokban, az európai és a globális ERASMUS programban, vagy éppen a Stipendium Hungaricum programban, akkor elmondhatjuk, hogy hallgatóarányosan a legsikeresebb magyar állami intézmény vagyunk a mobilitási ösztöndíjalapok felhasználásában. A nemzetköziesítés folyamatának különböző rétegei vannak, így például fontos, hogy minél több külföldi hallgató érkezzen hozzánk, és vigyék az egyetem jó hírét. De ugyanez vonatkozik a vendégoktatókra és a külföldi vendégoktatókra is. Örömteli, hogy egyre gyakrabban hívnak minket külföldi egyetemekre, konferenciákra, hogy közös pályázatokban, projektekben vegyünk részt. Még sokat kell fejlődnünk, de úgy gondolom, a megtett útra méltán lehet büszke minden egyetemi dolgozó.

Akik közelebbről ismerik Önt, azt mondják, hogy nagy munkabírással rendelkezik, és ez talán abból is meglátszik, hogy egyetemi vezetői munkája mellett a tudományos pályán is előre tudott lépni. Mennyire nehéz ezt a sok feladatot ilyen magas színvonalon egyszerre művelni?

K. N. Én elsősorban annak örülök, hogy az oktatói előmenetel szempontjából az egyetemen van egy inspiráló környezet. Látjuk, hogy hozzám hasonlóan egyre többen érik el az egyetemi tanári címet, és ehhez kell az egyetemi szakmai közösség támogatása is. Az egyetemi tanárral szemben nagyobbak az elvárások a hallgatók, a kollégák, valamint a külföldi partnerek részéről is, így aztán ez egy újabb motiváció számomra, hogy még jobban tegyem a dolgom. A szakterületem a bűnügyi tudományok, ezen belül a büntetőjog, a nemzetközi büntető-igazságszolgáltatás. Azt tartom helyesnek, hogyha az idő előrehaladtával a kutató próbál egyre átfogóbb képet adni  a saját tudományterületéről, sőt összefogni más tudományterületeknek az érintkezési pontjait is. Ezt nevezik interdiszciplináris megközelítésnek. Világunk egyre bonyolultabb, nagyrész az emberiség teszi egyre komplexebbé az életet. Párhuzamos valóságokat, mesterséges intelligenciát, globális válságokat és civilizációs konfliktusokat generálunk. A valódi szociális, gazdasági vagy biztonsági problémák nem „törődnek” tudományági rendszerekkel, hanem komplex és reális megközelítést igényelnek. Az NKE ebben a világban az „állam és kormányzás” újragondolásának zászlaját viszi. Az utóbbi években jómagam is az állami akarat és a jog érvényesítésének jogpolitikai, jogalkotási, kormányzástechnikai és szociológiai kérdéseivel foglalkozom. Arra próbálom a saját környezetemet is inspirálni, hogy ne zárkózzanak be egy szűkebb speciális jogi kérdéskör „komfortos” környezetébe, hanem kutatásaikban kövessék az „átfogó szemléletet”.

Azzal kezdtük a beszélgetést, hogy felidéztünk egy öt évvel ezelőtti interjúját, amelyben elég jól látta előre a jövőt. Most is arra kérnénk, hogy tekintsünk előre közösen, mondjuk tíz évre.

K. N. Biztos vagyok abban, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem politikai ciklusokon átívelve fennmarad, a modell ugyanis racionális és sikeres. Öt évvel ezelőtt ez még nem volt olyan biztos. A jövőképünket nyilván meghatározza, hogy az egész ország és benne az egyetem is egy nagyon intenzív pénzügyi-fejlesztési ciklus elején áll, jelentős pénzügyi források felhasználásának a lehetőségével. De a pénznél is lényegesebb az, hogy a közszolgálat fejlesztésének ma már van egy olyan kormányzati stratégiai célgörbéje, amelyben rendszerszerűen vannak elhelyezve az NKE feladatai. Ezek három-öt évre kijelölik az egyetem fejlesztési pályáját. Nagyon lényeges, hogy ebben a folyamatban az intézményi szintű érdekek találkozzanak az egyéni ambíciókkal, sőt az egyéni és műhelyszintű tervek kovácsolódjanak össze az intézményi célokban. Ebben kell jobb egyensúlyra törekedni, ma még az NKE gyakran „fejnehéz” módon halad. Fontos, hogy egyetemi polgárként mindannyian úgy dolgozzunk az egyetem fejlesztéséért, hogy azt közben személyes sikerélményként éljük át. Nem csupán fegyelmezett, de örömteli, jó hangulatú egyetemi közösséggé kellene válnunk.

Megosztás a Facebook-on


NKE, az értékek egyeteme

    • bpm 2016081113 1

Ötödik tanévnyitó ünnepségét tartotta az NKE idén. Az évforduló számvetésre sarkallt minket, amelyben Prof. Dr. Patyi András rektor volt a segítségünkre, aki szeptemberben ismét bizalmat kapott az Egyetemi Szenátustól és a Fenntartói Testülettől az intézmény vezetésére. A tudatos egyetemfejlesztő munkáról, az értékek fontosságáról és a hallgatók iránti tiszteletről beszélgettünk.

Bizonyos szempontból történelmi időszakban vagyunk az NKE életében: soha nem látott mértékű fejlesztési program zajlik mind szellemi, mind fizikai értelemben, nem beszélve arról, hogy idén szeptemberben újra bizalmat kapott az Egyetem Szenátusától, majd a Fenntartói Testülettől a rektori munka folytatására. Mi volt a legfőbb motiváció arra, hogy újra pályázzon?

Patyi András: Ha nagyon le akarom egyszerűsíteni a választ, akkor csak annyit mondok, hogy még nem végeztem el mindent, amit elterveztem. Szeretném befejezni munkatársaimmal a közösen elkezdett építkezést. Ugyanakkor az egyetem szellemi fejlesztését is folytatni szeretném, hiszen az soha nem záródhat le. Önmagában az egyetemi lét is folyamatos fejlődést igényel, hiszen új tudás, új könyvek, publikációk jelennek meg, a tudomány és a szakmai ismeretanyag állandóan gyarapszik. Hasonló a helyzet az államreform folyamatával is: az államot is folyton változtatni, fejleszteni szükséges, mert alkalmazkodnia kell a változó körülményekhez. Az NKE-re mint állam közeli, állammal foglalkozó egyetemre pedig mindkét általános törvényszerűség hatással van. Szóval, a munka, amit még 2011-ben elkezdtünk, nem zárult le, és sajnáltam volna, ha a rengeteg befektetett energia elvész, ha a családomtól elvett idő hiábavalónak bizonyul. Nyilván erőt adott a folytatáshoz az is, hogy azok, akik annak idején felkértek az egyetem vezetésére, számítottak rám a továbbiakban is. A szenátusi szavazás azt jelezte, hogy az intézményen belül is jelentős többségben vannak, akik támogatták a pályázatomat, és az FT döntése is azt mutatta, hogy a megrendelők is elégedettek velem. Ezek számomra nemcsak formális lépések, hanem ez az a bizalom, ami arra sarkallt, hogy érdemes folytatni a munkát.

2019. december 31-ig szól a megbízatása. Melyek lesznek a legfontosabb feladatok?

P. A. Az NKE jogi értelemben fiatal intézmény. Hiába tettünk le már sokat az asztalra, még nagyon sok elvégzendő munka vár ránk, fizikai és szellemi értelemben is. Ahogy azt rektori pályázatomban is írtam, ennek a munkának a kereteit az egyetem Intézményfejlesztési Terve, a Kutatás-fejlesztési és Innovációs Stratégiája, valamint a campus-beruházással kapcsolatos feladatok adják. Sosem csináltam titkot abból, hogy a legnagyobb intézményi és szellemi jogelődnek a Királyi Honvéd Ludovika Akadémiát tartom. A hagyományok ismerete és szeretete segít az értékek megértésében és közvetítésében, amelyek közül az egyik legfontosabb a tisztelet: a nemzet, a tudás, az emberi jogok, a közösségek, a parancsnokok, az alárendeltek és legfőképp a hallgatók tisztelete, hiszen ők azok, akik a haza, a köz szolgálatára esküsznek fel.

A tavaly megjelent felsőoktatási rangsor szerint az NKE ma az ország harmadik legjobb egyeteme. Ennek megőrzése az egyik stratégiai célunk. Ez a helyezés azonban nem kizárólag a rektor vagy a professzorok érdeme: a hallgatóké is, ugyanakkor a rektori feladatokat ez némileg áthangolja, hiszen nem azt a képet kell fenntartanunk, hogy jó egyetem szeretnénk lenni, hanem azt, hogy jók vagyunk és egyre jobbak szeretnénk lenni. Ehhez nagyon fontos a képzésfejlesztés és az intézményi stabilitás, továbbá a nemzetközi tudástranszfer erősítése, valamint a szervezet- és közösségépítés, amelynek nagyon fontos eleme a Ludovika Campus projekt.

Az értékek fontosságáról többször beszélt már. Korábban úgy fogalmazott, hogy az NKE az értékek egyeteme. Mely értékeket tartja a legfontosabbaknak?

P. A. Az NKE Magyarország legszélesebb értelemben vett „államtudományi egyeteme”, amely sokszínű és összetett múltú közösség. Emiatt mindenki mást lát benne fontosnak. A közvélemény számára talán a fejlesztés egyeteme. Valaki számára katonai egyetem, másoknak rendészeti és nemzetbiztonsági intézmény. Ugyanakkor Magyarország közigazgatás-tudományi egyeteme is, a közigazgatás-tudomány hagyományainak folytatója. A nemzetközi és európai uniós tudás otthona, egyben továbbképző egyetem is. Az intézmény egyik legfontosabb arca szerintem az, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem az értékek egyeteme. Egy olyan egyetem, ahol a jelen és a jövő tisztjeit és tisztviselőit képezik ki és képezik tovább. A közszolgálat egyik ágát sem lehet értékek nélkül elképzelni, hiszen bármilyen szolgálatot választ az ember, többet ad magából embertársainak és többet tart embertársairól.

Ugyanakkor az NKE a hűség egyeteme is. Akik itt alapdiplomát szereznek, közszolgálati munkakör létesítése céljából teszik ezt, s ezen munkakörök betöltése eskühöz kötött, amelynek első tétele a hűség megfogadása. Ez nagyon régi kötelezettség a közszolgálati típusú jogviszonyokban. Számunkra mindez azért fontos, mert a különböző karok és hivatásrendek értékei együttesen határozzák meg identitásunkat.

Idén nyáron megvalósítási szakaszba ért a két kiemelt KÖFOP-projekt is, amelynek az egyetem a kedvezményezettje. Rektori pályázatában úgy fogalmazott, hogy ezeknek is értékrendbeli építkezést kell szolgálniuk. Mit értett ez alatt?

P. A. A két projekt összesen mintegy 30 milliárd forintnyi fejlesztési forrást biztosít az egyetem számára, de a projektek a közszolgálat egészére kihatnak: mintegy 80 ezer állami tisztviselőre, a kormányhivatalokra és közigazgatási szervekre. A projektek sikeres megvalósításával intézményünk jelentősen hozzá tud járulni a közigazgatás versenyképességének növeléséhez, végső soron a jó és hatékony állam megvalósításához, amely igazi szolgáltatóként áll az állampolgárokhoz. Sokan nem látják, de a versenyképes közigazgatás versenyképes államot teremt, amelyben kevés a felesleges bürokrácia, gyorsabb az ügyintézés, olcsóbban működik, s amely kihat az ország gazdaságának egészére is. A kormány közigazgatás-fejlesztési stratégiájában egy olyan állam kialakítása a fő cél, amely elsősorban partnert lát az állampolgárokban, akik bizalommal tudnak majd az államhoz és hivatalaihoz fordulni. Ehhez az NKE képzések indításával, képzésfejlesztéssel, a közszolgálat egészére kiterjedő tudásanyag létrehozásával és megosztásával tud hozzájárulni. A közigazgatás ugyanakkor nemcsak az emberekért, hanem emberek által is van. A közigazgatásban dolgozók tudása, felkészültsége, teljesítménye határozza meg elsősorban a közszolgálat minőségét. A mi dolgunk az – számos társegyetem és egyéb intézmény bevonásával –, hogy ennek a fejlesztésnek a szellemi motorja legyünk. Új kutatásokkal, tankönyvekkel, új képzések indításával, megyei továbbképző központok kialakításával olyan integrált tudáshálózatot szeretnénk építeni, amely hosszú távon segíti a közigazgatás-fejlesztés céljait, ugyanakkor biztosítja az NKE számára is a fejlődést, hogy kiemelkedő egyetemmé válhassunk.

A kiemelkedő egyetemmé válást segíti majd az államtudományi mesterszak indítása is. Hol tart a szakindítás folyamata?

P. A. Egyetlen képzésfejlesztési lépésünket sem vezeti az intézményi önérdek, célunk ilyenkor is mindig az egyetemen kívülre mutat. Az osztatlan államtudományi mesterszak az egykori, 1948-ig önálló államtudományi végzettség (doctor scientiarum politicarum) hagyományaira épül. Az új szak, amely a jogász végzettséghez hasonlóan doktori címmel zárul majd (doctor rerum politicarum) a korábban egységes állam- és jogtudományi (közismertebb néven jogászi) doktori címmel közös végzettség háttérbe szorult államtudományi alapjaira is épít. Részben azért is lett szükség az államtudományi ismeretek önálló oktatásának és így a végzettség „újraélesztésére”, mert a jogászképzésben fokozatosan háttérbe szorult az államtudomány. 2006-ban ki is került az erre való utalás a végzettség nevéből. Ugyanakkor az államnak szüksége van olyan szakemberekre, akik az államról, annak működéséről, jellemzőiről rendelkeznek átfogó és részletekbe menő, de nemcsak a jogrendszerre vonatkozó tudással. A közel kétéves előkészítő, szakalapító és képzéstervező munka befejeződött, egy modern és átfogó ismeretanyag állt elő, amely épít a magyar hagyományokra is. A szak előkészítésében nagy szerepe van Prof. Dr. Kiss György akadémikus úrnak. Az akkreditációs folyamat júliusban elkezdődött, a szakot 2017 szeptemberében szeretnénk elindítani, addig azonban még néhány jogalkotási lépés is szükséges. A szak indítása a magyar közjogi hagyomány modern tartalommal való újjáélesztésének egyedülálló lépése, amely a hosszú távú egyetemépítés egyik mérföldköve lehet a jövőben.

Sokan nem így gondolják. Kevesen értik ennek a fontosságát, ahogyan már megszokhattuk az NKE életében, itt is komoly támadások érték az intézményt.

P. A. Az NKE-t 2011 óta folyamatosan támadják, sikereinket kisebbíteni kívánják, teljesítményünket jelentéktelen színben szeretnék feltüntetni. Ezen már annyira nem lepődöm meg, de a hallgatóink miatt fontos, hogy higgadt kommunikációval védjük meg magunkat a hazugságokkal szemben. A nálunk tanulók a haza szolgálatát választják hivatásuknak, fontos, hogy a magyar társadalom kellő tisztelettel bánjon velük, nekünk pedig az a dolgunk, hogy megvédjük a méltóságukat.

Az államtudományi képzés a jogászoknál, jogi karoknál okozott némi fennforgást, holott a képzés elindítása semmilyen szempontból nem veszélyezteti a jogászképzést, csak újjáéleszt egy olyan területet, amely kiszorult a jogászképzés rendszeréből az elmúlt évtizedekben. Mindez nem jelenti azt, hogy a jövőben csak az NKE foglalkozhat államtudománnyal, ahogyan ezt néhányan a mai napig állítják. Az orvostudományi egyetemeken is oktatnak közgazdaságtant, a műszaki egyetemen is foglalkoznak jogi, sőt politikatudományi kérdésekkel. A jogászképzés kiemelten erős felsőoktatási hagyományokkal rendelkezik hazánkban, és mi partnerként tekintünk rájuk: a jogi karokkal való együttműködés elengedhetetlen a közszolgálati továbbképzések és a KÖFOP-projektekben vállalt fejlesztések végrehajtásához.

Kezdettől fogva Ön vezeti az NKE-t. Visszanézve az elmúlt öt évre, lenyűgöző látni, hogy minden, ami 2011-ben a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban még csak tervként fogalmazódott meg az NKE-vel kapcsolatban, az egy rendkívül tudatos munkának köszönthetően lépésről lépésre meg is valósult. Hazánkban azért ez kevéssé jellemző. Mi kellett ehhez a tudatos építkezéshez?

P. A. Részben sok tényező szerencsés együtthatása és egy rendkívül határozott kormányzati döntés, amely ráadásul nagyon nehéz időszakban született meg. Válságos állapotban volt az államháztartás, amikor a kormány úgy döntött, hogy a magyar állam újjászervezése részeként egyetemet alapít, s e döntése mellett azóta is kitart. Szerencsénk volt abban is, hogy azok, akik az egyetem köré szerveződtek, egyformán motivált, cselekvő emberek voltak. Az alapító miniszterek mellett ilyen például Fürjes Balázs kormánybiztos úr, aki nagyon stabil alapokat tett le a fejlesztésekkel kapcsolatban. Ugyanilyen fontos Gál András Levente szerepe is, aki a szabályozás és pénzügyi támogatás szempontjából segített sokat. Konkrét egyetemfejlesztési elképzelése és víziója volt az NKE-ről, a közigazgatásról.  Kis Norbert professzor úrnak is elévülhetetlen érdemei vannak abban, ahol most tartunk, aki akkor miniszteri biztosként, ma rektorhelyettesként szolgálja az NKE ügyét. A szellemi építkezésben pedig a mi munkánk is benne van, vezetőtársaimé, minden egyetemi polgáré. Az NKE sikere mindannyiunk sikere, s ebben még a rosszakarók is benne vannak, mert ők csak még jobb munkára sarkallnak minket.

A fizikai építkezésnek egy nagyon fontos üteme zárul le hamarosan. Milyen egyetemi campusként látja a Ludovikát a jövőben? 

P. A. Az idei tanév valóban döntő jelentőségű lesz ebben a folyamatban. A legfontosabb nagy épületek részben vagy teljesen elkészülnek, így jövőre az Államtudományi és Közigazgatási, valamint a Rendészettudományi Karok ideköltözhetnek a távoli telephelyeikről. A valódi egységes elhelyezés akkor valósulhat meg, ha a Természettudományi Múzeum is új, méltó otthont kap, és elhagyhatja a Ludovika területét. Az így felszabaduló ingatlanrész lehetővé teszi, hogy a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar és a Katasztrófavédelmi Intézet is helyet kaphasson majd a campuson. A beruházás ezen ütemének lebonyolítása az egyik legfontosabb feladatom lesz a következő rektori ciklusban. De addig is van bőven tennivaló, hiszen már javában épül az RTK speciális képzési központja, kollégiuma és a lőtér, az új, nagy oktatási épület és a sportközpont.

Meggyőződésem, hogy csak akkor beszélhetünk valódi integrációról, ha egy helyen működnek majd az egyetem karai. Akkor tudnak egymásra hatni kultúrák, értékek, tudósok, tanszékek, oktatók, ha mindenki egy helyre költözik. A karokon a mindennapi élmény most az, hogy vagyunk „mi” a karon és vannak a „többiek” valahol a városban. Ha mindenki ideköltözik, akkor a „mi” élménye alatt a dolgok természete folytán már az „egészet” érthetjük. Az új oktatási épületben egy helyen tanulnak majd a civil hallgatók a tisztjelöltekkel, tisztekkel. Az egyetem egységes közszolgálati attitűdjének a fejlesztéséhez ez a fajta együttlét elengedhetetlen, csak így lehet erős, közös identitásunk. Ha pedig erős az identitásunk, erősek az értékeink és biztosak vagyunk magunkban, sokkal könnyebben válunk nyitottá mások felé.

Ha már identitásépítésről beszélünk, ebben nagy segítségünkre vannak az olyan kiemelkedő személyiségekről való megemlékezések, mint Széchenyi István, aki 225 éve született, s akinek tiszteletére az NKE számos programot szervez.

P. A. Széchenyi István rendkívül komplex egyéniség volt egy olyan életúttal, amely hosszú időre muníciót biztosít számunkra. Képzett, bátor és kitüntetett katona, kiemelkedő államférfi volt. Hitt Magyarország felemelésében, amelyhez volt egy víziója is. Egy jobb, erősebb, szebb országot akart, boldogabb emberekkel. Nem ötletszerű javaslatai voltak, hanem rendszerben látta az egészet, és megadatott neki, hogy elképzeléseinek egy részét meg tudta valósítani.

Az NKE-nek azonban az egész Széchényi-család fontos. Széchényi Ferenc a Ludovika egyik adományozója. Magánvagyonából elképesztő mennyiségű pénzt áldozott a magyar nyelvű tisztképzés megalapítására akkor, amikor az egységes császári haderőben német volt a vezényleti nyelv, és amikor még semmi nem látszódott abból, hogy lesz-e egyáltalán nemzeti hadsereg. De hittek abban, hogy majd itt egyszer magyar nyelvű tisztképzés lesz, mert aki magyarul tanul harcolni, az magyarul is gondolkodik, és aki magyarul gondolkodik, az a magyar alkotmányért harcol. Nem véletlenül döntöttünk úgy, hogy a Ludovika legimpozánsabb terme Széchenyi nevét viselje a jövőben, a családnév kétféle írásmódjához igazodva: az egyik bejáratnál a Széchényi Ferenc által használt é, a másiknál a Széchenyi István által használt e betűs írásmóddal látható a Széchenyi Díszterem felirat. Emellett két portrét helyeztünk el a történelmi falakon apáról és fiáról. Egy olyan intézménynek, mint mi, ahol katonai, államtudományi, nemzetközi és rendészeti képzés folyik, kötelessége emlékezni az ilyen kivételes, nagy formátumú személyiségekre. Fontos, hogy a hallgatók megértsék, miben rejlik az ő nagyságuk. Ezt segíti a Ludovika Szabadegyetem idei programsorozata is, amely Széchenyi István munkásságáról szól, s amelyet szabadon választható tantárgyként vehetnek fel hallgatóink.


Szöveg: Horvátth Orsolya

Fotó: Bach Máté

Megosztás a Facebook-on

Cimkék: interjú, rektor, 2016

Nincs félnivalónk, mert bőven van útravalónk

    • boldizsar gabor
    • molnar zsolt
    • hhk s hallgatok
    • tisztavatas
  • Előző
  • Következő

Augusztus 20. az egyik legjelentősebb magyar nemzeti ünnep. Egyetemünk számára is kiemelt fontosságú, mert ezen a napon kerül sor a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar végzős hallgatóinak tisztavató ünnepségére. Ettől a naptól elkezdődik számukra az igazi kihívás, a tényleges megmérettetés. Az esemény közeledtével a HHK dékánjával, az MH Ludovika Zászlóalj parancsnokával és néhány tisztjelölttel arról beszélgettünk, hogyan készülnek a tisztavatásra, mit jelent számukra ez az ünnep, és hogyan folytatódnak útjaik az esküt követően.


Bátran kijelenthetjük, hogy a katonai hivatás olyan életformát követel meg, amely kockázatokkal és lemondásokkal jár együtt. Kevés olyan fiatal van, aki ezeknek tudatában és ezekkel együtt is erre a pályára lép. Többnyire azok választják ezt a képzést, akik középiskolai tanulmányaik után valami egészen újat szeretnének kipróbálni, kihívást keresnek vagy csak önmagában vonzónak találják az „egyenruhás” foglalkozást. Aki erre szánja el magát, annak fontos tudnia: „A katonai hivatás egy, a normáltól erősen eltérő körülményeket diktáló életforma. Egyrészt azért, mert zárt térben és közösségben, közösen kell megoldani a létezést, a szolgálat feladatait, másrészt mindezt szigorú szabályok és előírások mentén kell végrehajtani” – hangsúlyozta Dr. Boldizsár Gábor, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánja.

Az NKE-n folyó katonai képzés sajátossága, hogy az arra jelentkezők kettős jogállásúak: egyetemi polgárok, ezzel párhuzamosan pedig a Magyar Honvédség tényleges jogállású katonái honvédtisztjelölti megnevezéssel. „Ez azt jelenti, hogy katonaként is teljesíteniük kell mindazokat a feltételeket és célokat, amelyeket a Honvédség tűz ki eléjük” – foglalta össze Molnár Zsolt ezredes, az MH Ludovika Zászlóalj parancsnoka. Amint a kar dékánja kiegészítette, az egyetemen a hallgatók az elméleti és gyakorlati képzés során megtanulják a tudományos, pedagógiai és szakmai alapokat. A Ludovika Zászlóalj keretében a már elméletben elsajátított tudásra alapozott gyakorlatokat és feladatokat végzik a mindennapokban. A tanulás mellett katonaként is helytállni, a katonai elvárásoknak is megfelelni bizonyára nem könnyű feladat.  De kellő érettséggel és elhivatottsággal bárki képes a helytállásra. Ezt igazolta a hallgatókkal folytatott beszélgetés is. Amint Fodor Zoltán, a had- és biztonságtechnikai mérnök szak végzős hallgatója elmondta, akik itt tanulnak, idővel megszokják a kétoldalú követelménytámasztást. „Átállni a legnehezebb” – tette hozzá Pápai Ádám katonai vezető szakos hallgató, ugyanis egy több héten át tartó, terepen zajló gyakorlat után visszaülni az egyetem padjaiba, tanulni és vizsgázni, vagyis egyetemi hallgatóként is helyt állni nem egyszerű.

A HHK képzéseire jelentkezők már a kezdetektől katonai foglalkozásokon és gyakorlatokon vesznek részt, ugyanis egyetemi tanulmányaikat egy alapkiképzéssel kezdik. „Ez egy három hónapos, feszített ütemű képzés, amelynek során kiderül, hogy az illető bírja és akarja-e a katonai létet vagy sem. Ha akarja, sikeres tiszt lehet belőle” – emelte ki Molnár ezredes. Mint mondta, az egyetemen folyó oktatási tevékenységet a Ludovika Zászlóalj kiképzéssel és katonai szocializációs folyamatokkal, feladatokkal segíti. „Mi kitűztük a zászlónkra néhány éve a legfontosabbat: tisztelet, fegyelem, alázat. Mi tiszteletre tanítjuk hallgatóinkat, és alázatra az idősebbek és a szakma iránt” – hangsúlyozta.

Az alapkiképzést követően, a tanulmányi évek során a hallgatók számos olyan gyakorlatban vesznek részt, amellyel az egyetemről való kilépést követően találkozhatnak. Amint Boldizsár Gábortól megtudtuk, ezt segíti elő az ún. gyakorló szolgálat is az MH Ludovika Zászlóaljnál, amelynek keretében a hallgatók saját raj-, szakasz-, századparancsnokként elsajátítják, hogyan kell vezetni és irányítani, amikor majd első tiszti beosztásukba kerülnek. „A tisztjelölt számára ez egy olyan kihívás, amelyben azt tanulja meg, hogy sok esetben nem maga dönti el, mikor és mit csinál, nem maga dönt arról, mikor megy haza hétvégén vagy mikor van szolgálatban. Itt megtanulja azt a fajta alázatot, amelyet a köz szolgálata igényel, valamint a feltétel nélküli engedelmességet” – mondta a dékán.

A kiképző gyakorlatokkal kapcsolatban Molnár ezredes úgy fogalmazott, mindez nem más, mint a valóságot szimuláló helyzet. „A zászlóalj keretein belül olyan szocializációs körülményeket hozunk létre, amelyekkel felkészítjük őket a valóságban rájuk váró helyzetekre és feladatokra. És ami nagyon fontos: itt még lehet hibázni, de a cél, hogy ezekből a hibákból tanuljanak.” Hozzátette, büszke arra, hogy ezek a hallgatók helyt álltak 2013-ban az árvíznél és határhelyzetben a Közös Akarat feladatban is, illetve nemzetközi gyakorlatokon sem vallanak szégyent, hiszen folyamatosan dicséreteket kapnak a magas vezetők, elöljárók részéről is. Mint mondta, ez az egyetem és a Ludovika Zászlóalj közös munkájának az eredménye. Ennek a közös munkának hamarosan beérik a gyümölcse, ugyanis a tisztjelöltek számára véget ér az egyetemi képzés, és miután augusztus 20-án, ünnepélyes keretek között tisztté avatják őket, valamennyien elfoglalhatják első tiszti beosztásukat a Magyar Honvédség alakulatainál.


Ezt az időszakot fizikai és érzelmi intenzitás jellemzi: a hallgatók záróvizsgáik teljesítése mellett a tisztavatásra való felkészülésre koncentrálnak, ugyanakkor vegyes érzésekkel várják első tiszti beosztásukat, az azzal járó feladatokat és kihívásokat. Arról beszélgettünk, hogyan értékelik az NKE-n eltöltött éveket, és mi zajlik bennük a közelgő megmérettetést illetően. Kötél Kinga katonai gazdálkodási alapszakon, pénzügy szakirányon tanuló hallgató az emberi kapcsolatokat és a kialakuló barátságokat emelte ki, mint mondja „mindig voltak és vannak nehezebb napok, és jó, ha van egy összetartó csapat vagy legalább ketten, akik tudjuk, hogy számíthatunk egymásra”. Fodor Zoltán honvédtisztjelölt a pozitívumok közé sorolta a hohenfelsi nyári gyakorlatokat, ahol volt lehetőségük nemzetközi környezetben is alkalmazni azt a tudást, amelyet az egyetem és a zászlóalj adott nekik. Mint mondja, számára fontos az is, hogy sikerült egy olyan szakirányt és egy olyan dinamikusan fejlődő tudományágat választania, ahol a tanórákon tanultakhoz képest is sok mindent lehet még önállóan kutatni, és ehhez minden segítséget megad az egyetem. Nyíri Klaudia a katonai gazdálkodási szak végzős hallgatója hadtáp szakirányon. Értékelőjében úgy fogalmazott, az alapkiképzést tudná kiemelni, mint legpozitívabb és legnehezebb kihívást. „Olyan feladatokon és olyan dolgokon mentünk ott keresztül, amikről nem is gondoltuk, hogy képesek vagyunk rá. Annyira kitolódtak a saját határaink, és olyanokat csináltunk meg együtt, ami által egy erős közösséggé kovácsolódtunk, kialakultak jó barátságok, és ez hatalmas élményt jelentett számomra, főként lányként.” Amint Boldizsár Gábor dékán rávilágított: „A közösen szerzett negatív élmény a legnagyobb összetartó erő, és ekkor, a bajban nyer értelmet a Bajtárs fogalma. Itt nem számít a származás, a társadalmi helyzet, hanem egyéni teljesítmény van, és mindenki egyforma.”

A munkába állás kapcsán hasonlóan vélekednek a hallgatók. Mint mondják, mindannyian azért jöttek ide, hogy négy év után elkezdhessék a hivatásos szolgálatot. „Az eltelt négy év nagyon sok feladatot állított elénk tanulmányilag, szakmailag és katonailag egyaránt, és most már jó lesz egy visszajelzést kapni” – foglalta össze gondolatait Nyíri Klaudia. Hasonlóan vélekedik Kötél Kinga honvédtisztjelölt is, aki várja, hogy elkezdhessen dolgozni, és bár a munka több feladattal és több felelősséggel jár majd, legalább új kihívások lesznek. Lényegre törően fogalmazta meg mondanivalóját Pápai Ádám: „Aki akarta, itt teljesen el tudta sajátítani az alapokat. Minden helyőrségnél más-más helyi sajátosságok vannak, amihez majd alkalmazkodnunk kell, de szerintem nincs félnivalónk, mert bőven van útravalónk.”

Ezzel a lendülettel és ilyen hozzáállással készülnek tehát a végzősök arra az eseményre, amely valaminek a vége és valaminek a kezdete is egyben. A tisztavatás elsősorban az egyetemi évek lezárását jelenti, a honvédtisztjelölti pályafutás csúcsát, ugyanakkor annak az életformának a kezdetét, amelyet a választott hivatás és a tiszti beosztás hoz el számukra. „Mindegy, hogy valaki egy irodában, egy műhelyben vagy egy alegység katonái előtt fog állni és feladatot szabni, előbb-utóbb érezni fogja a felelősséget. Mert felelős lesz mindazokért, akikért dolgozik vagy akiket vezet” – emelte ki Molnár ezredes a katonai pályára lépés kapcsán. Mint ismertette, a hallgatók 3-4 év alatt folyamatosan készülnek erre a feladatra. A tényleges felkészítés már másodéven elkezdődik különböző katonai és alaki foglalkozásokkal, kiképzésekkel, negyedikben pedig a szablyafogásokat gyakorolják a tisztjelöltek. Ezt követően egy feszített ütemű célfelkészítés lesz augusztus elején, akkor kapják meg tiszti egyenruhájukat és első tiszti ellátmányukat. Augusztus 17-én kerül sor egy ún. belső avatásra, amely egy háromlépcsős folyamat: a tisztjelöltek megkapják az egyetemtől a diplomájukat, a Vezérkari Főnök hadnaggyá avatja és beosztásba helyezi őket, majd diplomázott és beosztásba került tisztként a honvédelmi minisztertől egy szablyát kapnak, amely többéves hagyományra tekint vissza, és szimbolikus jelentésű.

Hogy mindeközben mi zajlik le a hallgatókban, az jól látható már a gyakorlások során is, de a nagy napon, augusztus 20-án, amikor mindannyian a Kossuth téren állnak, elhangzik az eskü, szablyát rántanak, és megkezdődik a díszmenet, akkor látszik igazán az arcokon a feszültség és izgatottság. Amint Molnár ezredes felidézi, „ilyenkor átsüt, átjön a lendület, és az a hangerő, amelyet eddig ők kiadtak magukból a gyakorláson, annak ott sokszorosát lehet hallani és érezni”. A hallgatók még nem tudják megfogalmazni, mit éreznek, inkább csak azt, amit érezni szeretnének vagy amit mások megéltek már korábban. Mint mondják, ezt az érzést nem lehet szavakkal kifejezni: egyrészt elégedettség és felszabadulás, hiszen a befektetett munka eredménye az, hogy ott állhatnak és tisztté avatják őket, másrészt feszültség és izgulás, hiszen mindez egy új dolognak a kezdete, egy olyan pályának, ahol nemcsak magukért, hanem másokért is felelősséggel tartoznak. „Tiszti esküt a hazájáért csak egyszer tesz az ember” – emelte ki Pápai Ádám végzős hallgató, ez pedig mindannyiuk számára nagy élmény, a szülők, az egyetem és a zászlóalj számára pedig nagy büszkeség.

Az ünnepséget követően – egy rövid pihenő után – a frissen avatott tisztek megkezdik szolgálatukat a Honvédség alakulatainál, intézményeinél. Elsősorban a tanulmányi eredmények és a zászlóalj által készített szakmai értékelés határozza meg, hogy ki milyen szervezethez kerül, azonban a rangsorolásnál előnynek számít, ha a hallgató az egyetemi évek során tudományos, sport- és egyéb versenyeken is jó helyezést ért el. Mindemellett kiemelt szempont, hogy a hallgatónak melyek a személyes preferenciái: mindenki maga választhat és felállíthat egy rangsort arra vonatkozóan, mely alakulatnál szeretne beosztást kapni, a döntéshozók pedig ezt is figyelembe veszik az elosztásnál. Amint Molnár ezredes megjegyezte, a tisztjelöltek leginkább vidéki helyőrségekbe kérik magukat.

Az elhelyezkedést illetően mondhatni színes a skála: Kötél Kinga az MH 86. Szolnok Helikopter Bázisnál pénzügyi referens beosztásban fogja koordinálni egy tizenhat fős pénzügyi referatúra mindennapi feladatait; Nyíri Klaudia Székesfehérváron, az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezrednél, a helyőrség támogató szakaszparancsnoki beosztást tölti majd be; Pápai Ádám pedig az MH 5. Bocskai István Lövészdandárhoz kerül kiképző század szakaszparancsnoknak, ahol különböző kiképzéseket hajt majd végre. Mindannyian másért jöttek ide, és hamarosan mindannyian máshol folytatják útjukat. De egy valami közös bennük: elhivatottak a hazájukért, és készen állnak a köz szolgálatára.


Szöveg: Búzás Beáta

Megosztás a Facebook-on


Mindig a feladatnak próbálok megfelelni

    • makray katalin

Schmittné Makray Katalin olimpiai ezüstérmes tornász, a hetvenes évekből ismert tv-torna népszerű alakja, az aerobic sportág meghonosítója Magyarországon. Édesapja és nagyapja is a Ludovikán végzett, így úgy tűnhet, természetes volt az út, hogy ma a Ludovika Zászlóalj zászlóanyája legyen. De mint magáról mondja: „semmit nem csináltam extrábban, mint bárki más, csak csináltam mindig azt, amiben úgy éreztem, hogy rám számítanak”.


Már gyerekkora óta aktívan sportol, kiváló eredményeket ért el országos és nemzetközi versenyeken. Hogyan és mikor alakult ki a sport iránti szeretete?

Schmittné Makray Katalin: Az 1950-es években kezdtem el tornászni, akkor tízéves voltam. Akkoriban az embernek nem volt lehetősége semmi olyasmire, amit normál körülmények között ma egy gyerek magának megteremthet, vagy a szülei által. A lehetőség annyiból állt, hogy volt egy tornaterem a Szentkirályi utcában, én meg ott laktam a Bródy Sándor utcában, és édesanyám beíratott tornára. Kicsit szorgalmasabb voltam, meg talán ügyesebb is, mint a többiek, ezért a tanárnő elvitt a Budapesti Postás Sportegyesületbe tornásznak. Így kezdődött tornász pályafutásom. Szépen cseperedtünk, nagyszerű társaságom volt, kiváló emberek edzettek bennünket. Nemcsak a tornára tanítottak meg, hanem sok minden másra, tisztességre, szorgalomra és becsületre, ahogyan ezt kellett egy igazi nevelő egyesületben, és remélem, még ma is így csinálják az edzők. Aztán ha egy verseny jó eredménnyel zárult, kedvet kaptam, hogy még tovább csináljam. Egy héten háromszor volt edzés, utána naponta, majd amikor válogatottak lettünk, már naponta kétszer edzettünk, edzőtáborokba jártunk, és amikor érettségire készültem, abban az évben gyakorlatilag alig jártam be a gimnáziumba. Tizenkilenc éves koromban volt a tokiói olimpia, ahol ezüstérmet szereztem felemás korláton, ami a kedvenc szerem volt. Ez az ezüst az én és az engem felkészítő emberek közös munkájának gyümölcse volt.

Ön sokak számára a Magyar Televízió tv-torna műsorából ismert, egy korosztály meghatározó esti programja volt ez a műsor. Ön hogyan látta ennek a jelentőségét? Érezte ezt a „felelősséget” a másik oldalon?

M.K: Ez nem úgy csapódott le nálunk, mint felelősség, ez egy műsorszám volt. Amikor a hetvenes évek végén elkezdtük, akkor egyetlen csatorna volt, a Magyar Televízió, csak ezt nézhették az emberek. Rendszeres napi esemény volt a mese, és utána jött a tv-torna. Egy fiatal tornász pár kezdte, akik az én tornásztársaim voltak. Az emberek megszerették, ezért jött az ötlet, hogy egészítsék ki a műsort. Én tornász voltam egy kilenc-, egy öt-, és egy hároméves gyerekkel, tehát tulajdonképpen adta magát a dolog, hogy a három kislányommal együtt ezt meg tudtuk csinálni. Nagyon szerették az emberek, mert újdonság volt, egy színes folt az életükben. A gyerekek és az idősebbek csinálták is a gyakorlatokat, ők voltak a legnagyobb rajongóink. Mindig nagy öröm volt, hogy amikor kimentünk az utcára, megismertek bennünket a gyerekekkel, puszilgatták a lányaimat, leveleket kaptunk. Nagy élmény volt, ugyanakkor egy jó dolog, mert az embereknek, családoknak felhívta a figyelmét arra, hogy minden nap szükséges egy kis mozgás.

Mit gondol, hogyan lehet ma mozgásra nevelni a fiatalokat?

M.K: Minden statisztikai adat azt mutatja, hogy sokkal többen sportolnak ma, mint húsz-harminc évvel ezelőtt. Én magam tudom, mert amikor 1991-ben a magyar aerobic sporttal kezdtem el foglalkozni, már akkor sokan jártak fitnesztermekbe, főként a fiataloknak fontos volt az alakjuk, kinézetük. Azóta teljesen természetes, már nemcsak a fiatalok, az idősebb korúak is sportolnak. A futás például egy nagyon jó dolog: nemrég volt a Vivicittá, ahol rekordot döntöttek a résztvevők számát illetően. Ez egy jó irányba haladó fejlődés, aki meg még nem csinálja, mert úgy adódnak a lehetőségei vagy körülményei, annak sem nagy dolog elmenni pl. túrázni. A népegészség szempontjából a legfontosabb a mindennapi testnevelés bevezetése volt az oktatásba.

Háromgyerekes családanyaként, nagymamaként a közéleti szférában munkálkodott, a politikában is volt része. Hogyan befolyásolta az életét, amikor a politika, nemcsak a sportpolitika oldaláról, bekerült a mindennapjaikba? Hogyan lehetett helyt állni mindebben? Kivédeni a támadásokat?

M.K: Amikor az ember élsportoló lesz, ez eleve egy olyan státusz, ami miatt meghívást kap eseményekre. Ez történt velem is, így amikor nagykövet feleségként kaptam felkérést, hogy vegyek részt rendezvényeken vagy nyilatkozzam, ez már természetes volt számomra. Miután a férjem tagja a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, így nagyon sokat utaztam vele különböző rendezvényekre.  Aztán a kétezres években a polgári körök révén nagyon sok jó társaság alakult. Közösségek fogtak össze, akik nemcsak a maguk hétköznapi életét egyengették, hanem a közjóért is tettek. A környezetünket ápolgattuk, törődtünk másokkal, beszélgettünk a hazánk jövőjéről és arról, hogy ennek érdekében mi mit tehetünk. Valahogy így csöppentem bele a napi politikába, és büszke vagyok rá, hogy részese lehettem egy folyamatnak, amiben a hazámért tehettem.

Nagyon színes a pályafutása: sportoló, edző, sportvezető, sportágalapító, diplomata, s tulajdonképpen szakpolitikus is. Visszatekintve az elmúlt évtizedekre, ha megkérdeznénk, hogy mi volt a foglalkozása, mit válaszolna? Szakmai szempontból mire a legbüszkébb?

M.K: Semmiben nem voltam semmi különleges, egyszerűen csak azt csináltam mindig, amiben úgy éreztem, hogy számítanak rám. Hogy jól vagy rosszul, azt mindig magamban mértem. Általában, mint fegyelmezett tornász, úgy álltam minden feladatomhoz, s igyekeztem annak megfelelni. Nem vagyok sem szakpolitikus, sem semmilyen titulussal rendelkező valaki, én egy teljesen hétköznapi, civil ember, nagymama vagyok. Szerintem nagyon sokan képesek erre, talán a Jóisten kegyelmének köszönhető az, hogy kiválasztott bennünket mások által kicsit magasabb feladatokra. Ez tehát nem az én érdemem, nekem csak helyt kellett állnom. Függetlenül a titulusoktól, vagy attól, hogy éppen miben veszek részt és mit csinálok, én ugyanaz az ember vagyok, aki mindig is voltam. Ha meg kellene fogalmaznom az ars poeticámat, akkor egy Arany János gondolatot kölcsönöznék: „Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben,
Ember lenni mindég, minden körülményben.”
És valóban ez a lényeg: a harctéren, bajban, nehézségben, jóban, szeretetben, gyűlöletben, mindig embernek maradni.

Nemcsak családanyaként nevel: a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj zászlóanyjaként a honvédtisztjelöltek fölött vállal gondoskodó, támogató szerepet. Mit jelentett Önnek ez a felkérés?

M.K: Ezt is a csillagok állása hozta. 2011-ben megalakult a Ludovika Zászlóalj, annak vezetői pedig úgy döntöttek, kellene egy zászlóanya, adta magát a helyzet, hogy én ott voltam: egyrészt mint a köztársasági elnök felesége, másrészt egy olyan család sarja, akik maguk is ludovikások voltak. Édesapám és nagyapám is a Ludovikán végzett katonatisztek voltak. Büszke vagyok és hálás a sorsnak, hogy közöttük nőhettem fel. Sokat tanultam tőlük és példájukkal sok erőt adtak nekem az életem későbbi szakaszában. Az ötvenes években, a nagyon nehéz időszakokban is csak azt láttam, hogy az embernek helyt kell állnia, függetlenül attól, hogy miket veszített el az évek folyamán. Ők mindig újrakezdték, egészséges lélekkel, erővel és kitartással. Először váratlanul ért, amikor felkértek zászlóanyának, mert nem tudtam pontosan, mi lesz a feladatom. Most vagyok abban az állapotban, hogy kifejezetten örömforrás számomra, amikor a honvédtisztjelöltekre gondolok. Nem találkozom velük minden nap, de azt tudom és érzem, hogy a sok katona mellé kell egy zászlóanya, aki támogatja és összetartja őket, mint egy családot.

Megalapította a honvédtisztjelöltek számára a Szent László-díjat. Miért tartotta ezt fontosnak? A családi hagyomány szerepet játszott ebben?

M.K: Amikor elkezdtem részt venni a honvédtisztjelöltek számára szervezett száznapos ünnepségeken, és láttam, hogy számos díjat ajánlanak fel. Elgondolkodtam, hogy zászlóanyaként talán nekem is feladatom valami olyan kézzelfoghatót adni egy diáknak, amit csak ő érdemel meg. A zászlóalj vezetőivel folytatott közös gondolkodásban sikerült megfogalmazni, hogy a kiválóság legyen a mérce. Azt szeretném, hogy aki a Szent László-díjat megkapja, annak az életét határozza meg, és még jobban erősítse meg őt az elhatározásában a jövőt illetően.

Az NKE-n tavaly indult a Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar, amelynek távlati célja, hogy a hazai diplomataképzés bázisa legyen. A diplomáciában eltöltött évek tapasztalata alapján hogyan látja egy ilyen képzés jövőjét, indokoltságát?

M.K: A világ nagyon kicsire összeszűkült, és a diplomácia minden szinten érinti a hétköznapjainkat. Nagyon fontos, hogy milyen magas szinten tanulják ezt azok, akik ebben akarnak egzisztenciát teremteni. Úgy érzem, a mai nemzetközi helyzetben elengedhetetlen, hogy olyan képzett, több nyelvet beszélő, felkészült diplomaták képviseljék Magyarországot, akik érvényt tudnak szerezni mindannak, ami nekünk, magyaroknak fontos. Fontos, hogy tudják rólunk, kik vagyunk, mit akarunk, és hogyan tudjuk hozzátenni a tudásunkat ahhoz, hogy Európa és a világ is jobb legyen.

Mit gondol, egy huszonéves fiatal, aki elvégzi az egyetemet, kész erre a feladatra?

M.K: Egy egész élet munkája és tapasztalata kell ahhoz, hogy valaki minél többet tudjon befogadni. Minden eset egyedi, és adódnak váratlan helyzetek, amelyekhez alkalmazkodni kell. Leginkább a tudás és szakmai hozzáértés dönti el, hogy egy helyzetben jól vagy rosszul lépünk. A gyakorlat és a hétköznapi élet fogja eldönteni, hogy valaki alkalmas-e a diplomata szerepre, vagy sem.

Mit üzen a fiataloknak, akik erre a pályára készülnek?

M.K: Mindig úgy forduljanak az emberek felé, hogy őket szolgálják. Ha ez az alázat nincs meg bennük, akkor elvesznek a feladatban. Alázat, kitartás, fegyelem - ezek a legfontosabbak. Ezeket azonban nem a közszolgálati egyetemen kell megtanulni, hanem már otthon, gyerekkorban.       


Szöveg: Búzás Beáta

Az interjú teljes terjedelmében a Bonum Publicum májusi számában olvasható:
http://uni-nke.hu/uploads/media_items/bonum-publicum-2016-majus.original.pdf

Megosztás a Facebook-on


Ez lesz Budapest legszebb egyetemi campusa

    • latvany
    • campus ter 11
    • elso skiccek
    • finta 2
    • finta
    • nke oktatasi 01
    • nke oktatasi 02
    • nke oktatasi 03
    • nke oktatasi 04
    • nke oktatasi 07
    • nke oktatasi 08
    • nke oktatasi 09
    • nke oktatasi 10
    • nke oktatasi 11
    • oktatasi 1
    • oktatasi 2
    • oktatasi 3
    • oktatasi 4
    • oktatasi
  • Előző
  • Következő

Gőzerővel halad a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campusának fejlesztése. A tavaly ősszel átadott Orczy Úti Kollégium mellett a most épülő oktatási épület terveit is a Finta és Társai Építész Stúdió készítette. A cég alapítójával, a Kossuth-díjas Finta Józseffel és a szintén alapító, Ybl-díjas Szabó J. Tamással beszélgettünk.


Mindketten elég sok jelentős épület tervezésében vettek részt az elmúlt években, évtizedekben. Mi késztette Önöket arra, hogy egy egyetemi campus létrehozásában is szerepet vállaljanak?

Finta József: Amikor először volt szó arról, hogy részt vehetünk a projektben, a feleségemmel elsétáltunk az Orczy-kertbe. Első alkalommal jártunk ott, és egyből lenyűgözőnek, nagyon jó hangulatúnak találtuk a környezetet, a tóval és a fákkal együtt. Nagyon lelkesen láttunk hozzá a munkához, mivel azt vallom, hogy egy egyetemi campus létrehozásában részt venni egy nagyon jó dolog. Előtte csak egy alkalommal volt részem benne, amikor a Műegyetem informatikai épületét terveztük. A Ludovika Campus esetében mind a kollégium, mind az oktatási épület tervezésekor azt tartottam az egyik fontos kiindulópontnak, hogy az épületeknek megfelelő kapcsolata legyen a város és az Orczy-kert irányába is. Úgy gondolom, hogy ha megvalósul a teljes projekt, ez lesz Budapest legszebb egyetemi campusa.

Szabó J. Tamás: Egy nemrég megjelent újságcikkben azt kérték számon tőlünk, hogy a kollégium épülete miért nem illeszkedik jobban a Ludovika Pollack Mihály tervezte főépületéhez. Ennek az az egyszerű oka, hogy a két épület között ott van a park, és nekünk a tervezéskor elsősorban arra kellett figyelnünk. Az oktatási épület annyiban más, hogy az már közelebb van a Ludovikához, és fel is veszi annak geometriáját.

Az egykori Ludovika Akadémia klasszicista stílusban épült. Reálisan elvárható-e, hogy ezek a stílusjegyek egy 21. századi épületen is megjelenjenek?

Finta József: A mai világban a média egy része azt sugallja, hogy minden, ami régi, az szép, és minden, ami új, az rossz, csúnya. Kétségtelen, hogy a jelenkor építészete nem tud olyan hatásos, egyértelmű üzeneteket megfogalmazni, mint amilyeneket a régebbi épületek tükröznek. De azért a maiaknak is vannak üzeneteik, legfeljebb az emberek nehezebben fedezik fel azokat. Mondhatnám azt is, hogy jó lenne a klasszicizmus idején élni, de most teljesen más világ van, és ezeknek a kihívásoknak kell elsősorban megfelelni.

Szabó J. Tamás: Sok rosszat lehet mondani például a hatvanas évek építészetéről, de az látható minden egyes akkori épületen, hogy tervezőik hittek az értékteremtésben. Sajnos manapság az építészek többségére ez nem annyira jellemző.

Finta József: A nagy építészeti stílusok nem azokban az átmeneti korokban születnek, mint amilyenben most is vagyunk. Ettől függetlenül most is törekedni kell az újra, a jóra. Mi például a Ludovika Campus épületeinek tervezésekor is abból indultunk ki, hogy milyen funkciók, viselkedések, mozgások fognak azokban megvalósulni, és ehhez igazítottuk a tartalmat. Fő szempont volt, hogy a hallgatók ne csak a tanulás, hanem egyúttal a mindennapi életük fontos tereiként tekintsenek az épületekre. Ez a szemlélet különösen igaz volt a kollégium tervezésére.

A tervezéskor mennyire tudták szabadjára engedni a fantáziájukat, és ebben mennyire támogatta Önöket az egyetem?

Szabó J. Tamás: Az egyetemtől mint megrendelőtől egy négyzetméterekre lebontott pontosságú programot és üzleti tervet kaptunk, amely elvileg jelentősen behatárolta a lehetőségeket, hiszen egy adott összegből kellett mindent megvalósítani. Ezeken a kereteken belül azonban lehetett úgy „játszani” a négyzetméterekkel, hogy a lehető legtöbb közösségi teret tudjuk becsempészni a tervbe. Ebben pedig szerencsére tökéletes partner volt az intézmény.

Finta József: Én is úgy érzékeltem, hogy az NKE vezetése teljes mértékben támogatta a koncepciónkat, és kiállt mellette akkor is, amikor próbálták „megnyirbálni” azt. Sajnos ugyanis a közbeszerzéseken legtöbbször az „olcsóság” számít, és kevésbé a minőségi tartalom. Az egyetem szerencsére fontosnak tartotta, hogy ne csak a lehető legolcsóbbak, hanem használhatóak is legyenek az épületeik. Ez a fajta szemlélet ritka manapság.

Említették többször is, hogy szerettek volna minél több közösségi teret megjeleníteni a tervekben. Ezekre miért van szükség?

Finta József: Az egyetem nemcsak a tanulás színhelye, hanem egyfajta otthon is a hallgatók számára. Kellenek tehát olyan terek, ahol társasági életet élhetnek a fiatalok. Ez a kollégium esetében magától értetődik, de az oktatási épületben is meg kellett találnunk ennek a lehetőségét. Ezért épülnek meg azok a pihenőterek, amelyek funkcióik ellátása mellett nagyon szép kilátást nyújtanak majd az Orczy-kertre és az Üllői útra is.

Szabó J. Tamás: Az oktatási épület egy ízig-vérig modern hely lesz, amelynek tervezésénél nem az volt a célunk, hogy mindenféle építészeti bravúrokkal kápráztassuk el az egyetemi polgárokat, hanem a használhatóságot helyeztük a középpontba a közösségi terek esetében is. A Campus térnél pedig sokáig gondolkoztunk azon, hogy az az Orczy-kert kitüremkedése legyen-e, vagy inkább a városi jelleget öltse magára. Végül az utóbbi mellett döntöttünk.

Ha már itt tartunk, ezek az új épületek mennyire illeszkednek a városképbe?

Finta József: Ezt a különböző építési szabályozások alapvetően meghatározzák. Ilyen például, hogy hány százalékát lehet beépíteni a teleknek, vagy milyen lehet az adott területen az épületsűrűség. Ezután jön az igazi játék, amikor az építész felteszi a kérdést: „mi lenne, ha….?” Ez a gyermeki kíváncsiság elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki jó építész legyen.

A beszélgetésünk elején említették azt, hogy fontos az épületek üzenete. A Ludovika Campus épületei esetében milyen üzenetekről beszélhetünk?

Finta József: Mindkét épület térbeli üzenete az, hogy a tereiben jól lehet mozogni, élni, továbbá mindkettő szoros kapcsolatot tart az Orczy-kerttel. Emellett elengedhetetlen az is, hogy funkciójukból adódóan legyen egyfajta méltóságuk is az épületeknek, amelyeknek egyértelmű, jól értelmezhető közlekedési struktúrával kell rendelkezniük. Tehát fontos, hogy a lehető legkönnyebben eljussak oda a város valamelyik pontjáról, ne kelljen azon gondolkoznom, hogyan is tudom megközelíteni. Ez a belső közlekedésre is igaz, azaz a campus jelenlegi és majdani épületeinek egymáshoz viszonyított megközelíthetőségére.

Szabó J. Tamás: A Ludovika Campus esetében van egy külső, úgynevezett publikus gyűrű, és van egy belső, általában az egyetemi polgárok által használt gyűrű, amely felfűzi az egyetemi funkciókat. Ennek érdekében például a kollégiumnál a másodlagos bejáratot nem a város, hanem a park felé nyitottuk meg.

A campus építését tiltakozók zaja is kíséri, akik nem igazán nézik jó szemmel a munkálatokat, különösen a fakivágásokat. Igazuk lehet?

Finta József: Amikor az első skicceket megcsináltuk, már akkor is egészben kellett gondolkodnunk. Én azt látom, hogy akik most tiltakoznak, nem érzik azt igazán, mennyivel több lesz ennek a területnek az értéke a beruházással. Mindig azt kell ugyanis nézni, hogy mi az a többletérték, amely a végén keletezik. Én például a József nádor téri fák kivágásával egyáltalán nem értettem egyet, hiszen ott egy mélygarázs építése miatt került erre sor, s ez szerintem nem tekinthető olyan többletnek, amely miatt érdemes volt a fákat kivágni. Itt viszont egy nagyon komplett egyetem születik, amiért megéri ezt az áldozatot meghozni. Budapest legszebb campusa épül a Ludovikán.

Egy építész életében vannak-e olyan tervek, amelyeket még mindenképpen szeretne megvalósítani, és mi az a felkérés, amelyre feltétlenül nemet mondana?

Finta József: Eddig három templomot terveztem, és ezt a sort szívesen folytatnám, de ebben valószínűleg már nem lesz részem. De családi házat is szívesen terveznék, csak sajnos nem volt rá lehetőségem, mert mindig jöttek a nagyobb lélegzetvételű munkák. Most benne vagyunk egy igazán jelentős projektben, a kongresszusi központ megvalósításában a MÜPA melletti parkoló területén. Sajnos már öt éve húzódnak a tárgyalások, és még nem tartunk az engedélyezési terv elkészítésénél sem. Pedig még pénz is van rá, de a bürokratikus folyamatok lassítják a megvalósítást. Börtönt viszont biztosan nem építenék, hiszen annak szellemisége nagyon messze áll tőlem, és nem is igazán mozgatja meg a fantáziámat, ahogy például egy gépjárműgyártó csarnok megvalósítása sem.

Szabó J. Tamás: Én még nem gondolkozom konkrét álmokban, úgy vagyok vele, hogy mindenben meg lehet találni a szépséget és a kihívást. Az biztos, hogy a már említett kongresszusi központ megtervezése életem egyik legjelentősebb munkája lenne.


Szöveg: Szöőr Ádám,
Fotó: Finta és Társai Építész Stúdió

Megosztás a Facebook-on


Fél éve a Magatartástudományi Intézet élén

    • haller jozsef

Dr. Haller József egyetemi docens, az MTA doktora fél éve irányítja a Rendészettudományi Kar Rendészeti Magatartástudományi Intézetét. A biológus végzettségű tudós harminc éve kutat az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetében, ahol a Magatartás Neurobiológiai Osztályt vezeti. Szakterülete a magatartás neurobiológiája. Kutatási témái között szerepel az agresszió, a szorongás neurobiológiája, az abnormális agresszió hormonális és idegrendszeri szabályozása.  Úgy véli, valaki annak a területnek válhat a szakértőjévé, amelyet évtizedek óta kutat.


Hogyan került kapcsolatba a biológia tudományával?

Haller József: Mindig is érdekelt az állatok viselkedése, édesapámmal sokat jártam az erdőbe, volt alkalmam megfigyelni őket. Az első „tudományos cikkemet” tizenkét éves koromban írtam az iskolám lapjába. Kutató kisbiológus néven meghirdetett programban vettem részt, a hangyák viselkedésének a vizsgálatáról írt munkámmal első helyezését értem el. Azt kutattam, hogyan találják meg a táplálék felé vezető optimális útvonalat két pont között. Megállapítottam, hogy a hangyák szaglása rendkívül jó.

Időközben a magatartás neurobiológiája vált a szakterületévé.

H. J. A szakterületem a magatartás, elsősorban az agresszió, a szorongás és a traumás zavarok kutatása, valamint ennek neurobiológiai alapjai. A kutatócsoportommal modellezni kezdtem az emberi pszichopátiás jelenségeket. Az egyik általunk modellezett jelenség az agresszivitással járó pszichopatológiákhoz kapcsolódik. Korábban ezeket a kórképeket egyszerű laboratóriumi tesztekkel vizsgálták. Mi voltunk az elsők, akik rájöttünk, hogy ha az emberi pszichopatológiák kiváltó tényezőinek (etiológiai faktorainak) tesszük ki az állatokat, abnormális agresszió alakul ki náluk, amelynek egyik legfontosabb sajátossága a fajra nem jellemző agresszió, például a sérülékeny testfelületek (fej, torok, has) támadása. Munkánk nyomán több kutatócsoport is saját fejlesztésbe kezdett. Jelenleg két modellel dolgozunk. Az egyik az antiszociális személyiségzavarra jellemző ún. „hidegvérű” agresszió, a másik az időszakosan jelentkező, explozív zavarra jellemző fokozottan emocionális agresszió. Mindkét zavarnak köze van az erőszakos bűnözéshez, de más okokra vezethetők vissza (ezeket az okokat modelleztük), eltérő környezetben jelennek meg, és eltérnek a kezelési lehetőségeik is. Jelenleg ezen abnormális viselkedések mechanizmusait sejt- és idegsejtszinten próbáljuk tisztázni. Olyan mechanizmusokat tanulmányozunk, amelyek kutatása néhány éves múltra tekint csupán vissza. Azt is vizsgáljuk, hogy az állatoknál megfigyelt jelenségek milyen mértékben alkalmazhatók az emberi abnormális (pszichopatológiás) agresszióra. Engem leginkább mindig az ember érdekelt. Azért foglalkoztam állatokkal, mert rajtuk sokkal több minden vizsgálható, mint az emberen. A humán kutatás nehezebb, több pénzbe kerül, bonyolultabb az engedélyeztetési eljárás, ami lassítja a munkát.

Mit kutat jelenleg?

H. J. A traumák viselkedési következményeivel foglalkozom. Ez olyan stressznek az átélését jelenti, amelynek hosszú, akár évtizedekig zajló következményei lehetnek, és komplex zavart okoznak: szorongást, depressziót, pszichózist, skizofréniaszerű tüneteket, alvászavart, és agresszivitás komponense is van.

Ha valakit trauma ér, mindenképpen jelentkeznek ezek a tünetek?

H. J. Nem feltétlenül. A poszttraumás stressz zavar első leírása a nemi erőszakot átélt nők vizsgálata során született meg, azonban ez a hetvenes évek elején nem keltett olyan nagy feltűnést. Ám amikor Vietnámból hazatértek a háborús veteránok, a poszttraumás stressz zavar okozta viselkedési problémák olyan méretűvé váltak, hogy speciális kórházakat kellett felállítani a kezelésükre. Ekkor kezdték el tudományosan is vizsgálni a kérdést. Azóta már kiderült, hogy sok minden okozhat poszttraumás stressz zavart: akár az állás elvesztése, ha reménytelen helyzetbe kerül valaki vagy amikor életveszélyes betegség jelentkezik a családban. Egy háborús trauma az emberek harminc-negyven százalékánál idéz elő problémát, egy halálos betegség a családban, egy állás elvesztése csupán három-négy százalékuknál. Egyes emberek kiheverik, de vannak, akik nem tudnak túllépni rajta, a kezelésük nagyon nehéz és hosszú ideig tart. A vietnámi katonák esetében, akiknél öt év eltelte után is fennállt ez a zavar, örök életükben meg is maradt. A betegség kezelésére kétféle terápia létezik: az egyik a pszichoterápia, a másik a gyógyszeres kezelés. Ezek tüneti kezelések, és az okokat nem tudják megszüntetni. A kutatásunk arra irányul, hogy azonosítsuk azokat az idegrendszeri elváltozásokat, amelyek a trauma következtében kialakulnak, és így olyan gyógyszeres kezeléseket lehessen kifejleszteni, amelyek nemcsak a tüneteket képesek kezelni, hanem meg is szüntetik ezt az állapotot. Ez egy intenzíven kutatott terület, amelynek az az oka, hogy folyamatosan vannak háborúk, de traumát okoz a migráció is, a migránsoknak ugyanis megváltozik a pszichikumuk.

Oktatott az ELTE-n, a SOTE-n, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, valamint a Szent István Egyetem Biológiai Intézetében. Hogyan kapcsolódott be a Rendészettudományi Karon végzett munkába?

H. J. Az volt az előzménye, hogy 2013-ban a Belügyminisztérium Nemzetközi Oktatási Központjának a vezetője, Farkas István ezredes megkeresett, aki azt szerette volna a segítségemmel megtudni, hogy miért van az, hogy a kiképzésre érkező rendőröknek csak egy része teljesít jól szélsőségesen stresszes körülmények között. Az is érdekelte, hogy ez előre jelezhető-e. Nagyon megtetszett a téma, felkeltette az érdeklődésemet. Először videó-felvételekkel és szívritmus-regisztrációkkal dolgoztam. Ennek során a viselkedés és a szívritmus között érdekes összefüggéseket találtam. Azt tapasztaltam, hogy a kiképzés extrém stresszhelyzetei egyes embereknél szívritmuszavart okoznak, ami befolyásolja viselkedésüket. Pályázatot nyújtottunk be, amelynek a segítségével a jövőben is aktívan folytatjuk ezt a rendkívül érdekes munkát.

Milyen kutatási témákat, irányokat jelölt ki a Rendészeti Magatartástudományi Intézetben?

H. J. Olyan kutatási irányokat indítunk el, amelyek szorosan kötődnek a hallgatóinkhoz. A kollégákkal közös fejlesztésekbe kezdtünk. A létszám- és eszközfejlesztésre is nagy hangsúlyt fektetek a jövőben.

Az egyetem fontos jellemzője a kutatás. Ön szerint mi a kutató legfőbb jellemzője?

H. J. Alapvetőnek tartom a fegyelmezett gondolkodást, aki ugyanis nem képes rendet tartani a fejében, más foglalkozást űzhet ugyan, de kutató nem lehet. A kutató fontos jellemzője, hogy olyan mélységekig merül el a valóság valamely aspektusában, amely a kívülálló számára már túlzásnak tűnhet. Szükséges továbbá egyfajta vonzalom a rendkívül alapos és sokirányú tudás iránt. Már egyetemista koromban kutató akartam lenni. Amikor elolvastam egy fejezetet az egyetemi jegyzetekből, nem a tudás érzése alakult ki bennem, hanem kérdéseim támadtak, amelyeket szerettem volna tisztázni. A kérdések egy részére választ kaptam más könyvekben, néha azonban a választ csak kutatással lehetett megtalálni. Ezért lettem kutató. Megjegyzem, a tudás, amelyet szereztem életem során, kutatóként soha nem lehet számomra elegendő.

Szöveg: Dr. Tóth Nikolett Ágnes

A cikk teljes terjedelmében a Bonum Publicum júliusi számában olvasható.
 

Megosztás a Facebook-on


A gazdaság alappillére az erkölcs

    • laura nover

Baritz Sarolta Laura Budapesten született, szerető és hívő családban nőtt fel, közgazdász diplomát szerzett. Nagynevű vállalatoknál dolgozott, sikeres üzletkötőként, majd kereskedelmi menedzserként bejárta a világot. Családi tragédia miatt hite újra felerősödött, és az Istennel való szoros kapcsolat kialakulása nyomán bevonult a domonkos szerzetesi rendbe. A nővérek budakeszi rendházában él, tanít, nevel, szervezi a közösség életét, és a közgazdaságtannak egy új paradigmáját hirdeti- ősztől már az NKE-n is. Laura nővérrel beszélgettünk.


Élettörténetének kétség kívül legérdekesebb és talán legfontosabb momentuma, amikor maga mögött hagyva korábbi szakmáját belép a domonkos szerzetesi rendbe. Volt ennek előzménye a gyermekkorában?  Milyen mintát kapott otthonról?

Laura nővér: Csodálatos gyermekkorom volt. Hívő családban óriási szeretetben nőttem fel. Öten voltunk: a szüleim, nagymamám, a testvérem meg én. Édesapám erdélyi, annak idején cserkész volt, engem kicsit fiúsan nevelt: kitartásra és csomó olyan cserkészértékre megtanított, aminek most sok hasznát veszem. Gépészmérnök volt, úgyhogy a matematika szeretete innen származik: már gyermekkoromban nagyon sokat matekoztunk együtt szórakozásból. A racionális gondolkodást ő nevelte belém. Másik oldalon anyukámtól a művészeteket kaptam: ének-zene tanár volt. Már kisgyermekkorom óta zongoráztam, minden nap szorgalmasan gyakoroltam. Mondhatni a humán és a racionális tudományok kombinációja az, amit én gyermekkoromban megkaptam a szüleimtől, valamint egy olyan értékrend, ami arról szólt, hogy az embereknek adni nagyon nagy érték, és szeretetet adni a legfontosabb. Ezt talán a legjobban a nagymamámtól kaptam meg, aki a családért áldozta az életét. Ez a légkör vett körül egészen huszonkét éves koromig, amikor meghalt az édesapám. Ez volt az első nagy tragédia az életemben. Akkor végeztem a közgazdasági egyetemet, ahol nagyon szép öt évet töltöttem el külgazdasági szakon. 1983-ban kaptam meg a diplomámat, és elmentem dolgozni egy akkor nagyon menőnek számító külker vállalathoz, a Hungarotexhez. Ez emberileg is kiváló hely volt, egymást bátorítottuk, és szakmailag is nagyon sok tapasztalatot adott, sokat utazhattam. A legfőbb piac Amerika lett. Volt egy saját iroda New Yorkban és Los Angelesben, oda küldtek ki gyakorlatra, ott ismerkedtem meg a Pepsi Cola céggel, ahová ’90-ben mentem át. Irodavezetőt kerestek. Később ugyanitt lettem kereskedelmi menedzser. Ezekre az időkre most is büszkén gondolok vissza, szakmailag sokat tanultam.

Annak ellenére, hogy ilyen szép eredményeket ért el a munkájában, úgy döntött, másik útra tér. Mikor és hogyan fogalmazódott meg Önben először, hogy változni és változtatni akar? Mi indokolta ezt a döntését, és miért éppen a domonkos rendet választotta?

Laura nővér: A szerzetesség az Istentől indul, a hivatás tőle származik. Az ember nem úgy lesz nővér, hogy eldönti, hogy az lesz. Ha az Úristen azt mondja, hogy adjam neki az életemet, és az ember erre igent mond, akkor vele csodálatos élet kezdődik. A domonkos hivatás nagyon szép, mert az igaz hitet prédikálja. A prédikátor rendet 800 éve, 1216-ban alapította Szent Domonkos,  és célja, hogy az igazságot hirdesse. A mai világban erre óriási szükség van. A szerzetesség olyan életforma, amit az ember nem egyedül és nem emberségében választ, hanem hit kell hozzá. El kell hinni, hogy létezik egy teremtő és egy teremtmény, és a teremtő hívja az embert a vele való közös életre. Ez nagyon ritka, ezért én egy szerencsés, mondhatni kiválasztott ember vagyok. Szakmailag nagyon sikeres történet volt az enyém, de egy kicsit kiüresedtem ebben a karrierben. Úgy éreztem, nem találom az életem célját. Akkor édesanyámmal éltem, aki halálos beteg lett, egy éve volt hátra: éreztem, hogy a sok szeretetet, amit kaptam tőle, most nekem kell visszaadnom. Kinyíltam a hit értékeire, kinyíltam Istenre, és ebben az élő kapcsolatban az Ő akaratát is el kezdtem érzékelni, hallani. Intenzívebb kapcsolatba kerültem az egyházzal is, lett egy domonkos lelki vezetőm, és ő mondta édesanyám halála után, hogy keressem az Isten akaratát életemben. 1994-ben léptem be a rendbe. Ez nem kudarc volt, nem letérés az útról, hanem igazi tartalommal való megtöltődése annak az útnak, amit addig is jártam.

Laikusként az a kép élhet a fejünkben, hogy egy szerzetes nővér mindennapjait a négy fal között ülve, imádkozva tölti.

Laura nővér: Amint mondtam, a domonkos rend elsősorban prédikátor rend, nagy hangsúlyt fektetünk a teológia tanulására. A nővérek közül sokan tanítanak egészen az óvodától egyetemig, főiskoláig. Van egy saját iskolánk Kőszegen, egy házunk Hódmezővásárhelyen, ahol pasztorális munkákkal és közösségvezetéssel foglalkoznak, és jelen vagyunk Szombathelyen is. Én kivételesebb helyzetben vagyok a többi nővérhez képest, mert a közgazdászi hivatást elméleti szinten most csak én űzöm. Nekem is a tanítás az alapvető dolgom. A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán Keresztény Társadalmi Elvek a Gazdaságban (KETEG) néven szakirányú képzést indítottunk, tanítok az MNB egyik alapítványában, a Corvinus Egyetemen megalapítottam az Emberközpontú Gazdaság képzést, és ősztől az NKE-n is oktatok. Még középiskolás szinten is tanítjuk a KETEG elveket társaimmal. Úgy érzem, ebben rátaláltam a hivatásomra, a mostani közgazdászi identitásomra, amely nem szól másról, mint hogy a katolikus egyház társadalmi tanításainak az elveire fel lehet építeni egy fő áramlattól eltérő, egy másik paradigmára épülő közgazdaságtant. Ebben a gondolkodásmódban eljutottam a doktori fokozatig is, a Corvinus Egyetemen PhD-ztem 2014-ben, tehát többnyire ezzel foglalkozom, de konferenciákat és könyvbemutatókat is szervezünk, kiadványokat készítünk, könyveket fordítunk. Emellett követjük a domonkos rendi tradíciókat, amelyek közül az egyik a zsolozsmázás, azaz rendszeresen, napi négyszer imádkozzuk az Egyház imáját, aminek egy része zsoltárok énekléséből vagy mondásából áll.  A kolostoron belül silentiumban élünk, őrizzük a csöndet. Nagy hangsúlyt fektetünk a közösségi életre, rendszeresen vannak közösségi programjaink.

Etikus közgazdaságtan – ezzel a megnevezéssel találkoztam az Ön munkásságát kutatva. Mit jelent ez pontosan?

Laura nővér: Erről szólnak az óráim és az előadásaim. Jó példa erre a Volkswagen esete, amikor olyan szoftvert raktak be az autókba, amely nem valós adatot szolgáltatott a kibocsátásról. Ez egy tisztán etikai vétség. Azért tették, hogy a cég több profitot realizáljon, és amikor kiderült az egész botrány, több száz millió eurós kár keletkezett. Ez a mérleg egyik serpenyője. A másik serpenyője pedig a becsületesség, ami nulla pénz, mert becsületesnek lenni nem kerül semmibe. Felvetődik a kérdés, hogy az ember melyik serpenyőt választja. Nem csak én, most már nagyon sok ember mondja azt, hogy a közgazdaságtant nem lenne szabad erkölcs nélkül űzni, mert a gazdaság alappillére az erkölcs, csak az teszi fenntarthatóvá. Nem jó célkitűzés a profit maximalizálása, az csupán egy részcél. A profitot nem maximalizálni, hanem optimalizálni akarjuk. A gazdaság végső célja az, ami eredetileg is volt: a közjónak a megvalósítása, az emberi valós szükségletek kielégítése.

Ön tavasszal vendégelőadóként tartott előadást az NKE Államtudományi és Közigazgatási Karán Etikus állampénzügyek kurzus keretében. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel való együttműködés folytatásaként 2016 őszétől saját tárgyat oktat majd.

Laura nővér: Igen, erre kaptam felkérést Lentner Csaba professzor úron keresztül az egyetemtől. Nagy örömmel vállaltam el, mert így lesz 12-13 alkalom arra, hogy amit most itt nagyon röviden elmondtam, azt kifejtsem, a történelmi alapjait is bemutassam, ugyanis ez az egész gondolkodásmód visszamegy egészen az ókorig. Arisztotelésztől, Platóntól és Cicerótól indul ki. Szó lesz majd a középkori felfogásról, Aquinói Szent Tamás meglátásairól, továbbá pszichológiáról, szociológiáról. Kontrasztozni szeretném a hedonista szemléletet és az arisztotelészi boldogságfelfogást, ütköztetni a mai főáramú közgazdaságtan alapelveit az erényetika alapelveivel. Gondolkodási rendszereket szeretnék bemutatni, és ezen keresztül rávilágítani arra, hogy az erényetika egy emberközelibb és fenntarthatóbb gondolkodásmódot ajánl. A filozófia, történeti, etikai alapok megismerése után szeretnék beszélni a tulajdonképpeni közgazdaságtanról, az általunk képviselt erényetikai közgazdaságtani paradigmáról.

Az oktatásnak is nagy szerepe van abban, hogy változtatni tudjon az emberek felfogásán, attitűdjén. Mit gondol, egy egyetemnek, akár a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek, amely a köz szolgálatára készíti fel a hallgatókat, milyen szerepe van az etikus magatartásra való felkészítésben, nevelésben?

Laura nővér: Egy egyetemnek óriási szerepe van: a tanároknak, professzoroknak, tanszékeknek. Azt gondolom, hogy a tanáron múlik, hogy mit tart előrevivőnek, jónak vagy követendőnek. Itt nemcsak diákok neveléséről van szó, hanem tanárok egymás közti neveléséről, egymás közti kommunikációjáról. Alapvetően arról érdemes elgondolkodnia minden embernek, hogy ha ezt a világot tovább szeretnénk élni, fenntarthatóvá tenni, akkor hogyan járható ez az út. Ki lehet próbálni, hogy mekkora örömet okoz az, ha az ember ad másoknak vagy mértékletesen bánik az anyagi jószággal. A boldogságnak ez az útja ad igazán szabadságot az embernek.


Szöveg: Búzás Beáta


A cikk teljes terjedelemben a Bonum Publicum áprilisi számában olvasható:
http://uni-nke.hu/uploads/media_items/bonum-aprilis-2016.original.pdf

Megosztás a Facebook-on


Leteszteltük az ország biztonsági rendszerét - interjú Simicskó István honvédelmi miniszterrel

    • dr simicsko istvan

Jó kiállású, határozott, dönteni képes honvédtiszteket kell képezni a jövőben a honvédelmi miniszter szerint. Simicskó István a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen folyó képzés színvonala és az ide jelentkezők motiváltsága alapján bizakodó. Mint ahogy bízik abban is, hogy sikerül majd egy területi alapon működő tartalékos katonai rendszert bevezetni hazánkban, erre ugyanis a megváltozott geopolitikai viszonyok miatt is szükség van.


Dolgozószobájában sok olyan emléktárgyat lehet látni, mint például a kungfu mestervizsgáit igazoló oklevelek, amelyek korábbi sportolói múltjához köthetőek. A honvédelmi miniszter Simicskó István még ma is sportos embernek tekinthető?

Simicskó István: Mostanában sajnos csak heti egyszer tudok edzésre menni, de néha otthon is tudok gyakorolni: a garázsban jó néhány eszköz található ehhez, mint például egy fali zsák és egy fabábu. Utóbbi a mesterszintű gyakorlóeszközünk, ami segít a mozdulatok pontosságának megtartásában. 22 éve gyakorlom a Wing Tsun kungfut, és 4. mesterfokozattal rendelkezem.

Azt olvastam, hogy a harcművészetek nagyon alkalmasak a stressz oldásra is. Mennyire van szüksége erre manapság?  
S. I. A harcművészetek mindig segítettek ebben is: először karatéztam, később kezdtem el a kungfuval foglalkozni. Mivel mozgékony és akaratos gyerek voltam, sokat segített abban, hogy egy kicsit lenyugodjak, így az ingerküszöböm az átlaghoz képest viszonylag magasra került. Ennek köszönhető, hogy a politikában gyakran megjelenő stresszhelyzeteket próbálom kellő nyugalommal kezelni. A harcművészetek egyfajta bölcsességet is adnak az embernek, megtanítanak például az ellenfél tiszteletére. A munkához is türelem, kellő szorgalom és alázat kell, de mindig törekednünk kell arra, hogy a legtöbbet kihozzuk magunkból. Emellett fontos a hűség is a politikai közösséghez, az ügyhöz és magához a hazához.  A kungfu arra is tanított, hogy ameddig csak lehet, kerüljük el a harcot, de ha sor kerül rá, mindent bele kell adni. Nem lehet félgőzzel küzdeni.

Tavaly szeptemberben, már a tömeges migráció okozta nehéz helyzetben vette át a honvédelmi tárca vezetését. Már akkor is lehetett tudni, hogy jóval fajsúlyosabb feladatot vállalt, mint a korábbi megbízatása. Mik voltak az első gondolatok, amelyek megfordultak a fejében?

S. I. Meglepett miniszterelnök úr felkérése, és sok mindent végiggondoltam akkor. Például azt, hogy mindig is érdekelt a biztonságpolitika, már politikai pályám kezdetén is ebbe az irányba „szakosodtam”. Aztán voltam nemzetbiztonsági bizottsági elnök és nemzetbiztonsági államtitkár is. Emellett hadtudományokból szereztem doktori fokozatot a Nemzeti Közszolgálati Egyetem jogelőd intézményében. Amikor felkérést kaptam a miniszteri feladatok ellátására, már egy olyan válsághelyzettel állt szembe Európa és Magyarország, amelynek kezelésben minden szakembernek részt kell vennie. Tehát nemcsak a feladat, hanem a felelősség is nagy, aminek folyamatosan igyekszem tisztességesen megfelelni.

Ahogy említette, a Honvédelmi Minisztérium nem ismeretlen az Ön számára, hiszen korábban dolgozott itt államtitkárként. Most valószínűleg mégis másként élhette meg a visszatérést, hiszen egy sokkal feszültebb nemzetközi környezetben kellett átvennie a tárca vezetését.

S. I. Egy nagy feladat kellős közepébe kerültem bele, amely helyzetben az volt a döntő, hogy minél előbb kiépítsük a biztonsági határzárat és minél hatékonyabban felkészüljünk az új feladatra, ami a határok védelmét, őrzését jelenti a rendőrség munkájának segítésével. A vezérkari főnökkel közösen fellépve fel tudtuk gyorsítani a folyamatokat, így mintegy hétezer katona vett részt a határvédelmi feladatokban. A párizsi terrorcselekmény után a főváros forgalmasabb helyeire a polgárok biztonságérzetének biztosítására katonai rendészeket vezényeltünk. Közben számos nemzetközi és hazai gyakorlaton is részt vettek katonáink, valamint a balti légtér védelmét is elláttuk. Mindehhez egy magas fordulatszámon működő minisztériumra és hadseregre volt szükség. Ez a munka mindenki részéről nagy erőfeszítést igényelt, de az egyik nagy eredménye az, hogy a civil emberek is láthatták: a bajban számíthatnak a kormányra, a honvédségre, a rendőrségre és a büntetés végrehajtás szakembereire is. 

Az így megszerzett tapasztalatokat hogyan lehet majd hasznosítani a jövőbeli feladatok tervezése során? Melyek azok a pontok, amelyen változtatna?

S. I. Egy ilyen válsághelyzet nagyon jól rávilágít egy szervezet erősségére és gyengeségeire is. Tulajdonképpen azt is mondhatom, leteszteltük az ország biztonsági rendszerét. Bár szerintem kiválóan helytállt a magyar honvédség, természetesen kijöttek olyan kisebb gyengeségek, amelyeken érdemes változtatni: például tudni kell adott esetben a beszerzési folyamatokon gyorsítani, hogy például időben legyen esővédő felszerelése a katonáknak. Természetesen egy új vezető megjelenése személyi változásokat is hoz a szervezetben, hiszen neki kell eldönteni, hogy kivel akar együtt dolgozni. Létrehoztunk egy miniszteri biztosi pozíciót is, akinek a területvédelmi elven újjászervezett és megerősített tartalékos rendszer felépítése a fő feladata.  

A sorkatonaság 2004-ben megszűnt Magyarországon. A NATO védőernyője alatt miért van szükség a tartalékos rendszerre?  

S. I. Az egy általános alapelv, hogy tartalék nélkül nincsen hadsereg. De emellett társadalompolitikai okok is szükségessé teszik ezt. A honvédelmi törvény úgy fogalmaz: a haza védelme nemzeti ügy. Szerintem ezt komolyan kell venni. Ha felépítünk egy hadsereget, komoly pénzt költünk annak működésre, de közben egy zárt rendszert hozunk létre, akkor nem lesz belőle nemzeti ügy. A civil lakosság, a nemzet egésze ugyanis ekkor nem lát rá a hadsereg működésére és nem is érzi azt, hogy szükség lenne rá. Az elmúlt 25 évben mindig arról beszéltünk, hogy kisebb haderőre van szükségünk már csak a NATO- tagság miatt is. A haza védelmének nemzeti üggyé alakítása azt jelenti, hogy a magyar társadalom tagjai részt vállalhatnak ebben a folyamatban, teljesen önkéntes alapon. Szerintem az emberek többsége lokálpatrióta érzésű, így fontos számukra a lakókörnyezetük biztonsága. Tehát lehetne egy területi alapon szervezett önkéntes katonai rendszerünk, amelynek tagjai a Magyar Honvédség szervezeti rendszerében látnák el a feladatukat, a felkészítésüket kiképzésüket, továbbképzésüket pedig hivatásos katonák végeznék, megyénként egy-egy bázison. Ha komolyabb baj éri az országot, akkor ezek az öntevékeny emberek védelmeznék a saját területüket és azon keresztül az országot is. Ha megyénként mondjuk 1000 embert sikerülne meggyőzni ennek fontosságáról, akkor a Magyar Honvédség mostani létszámához közelítő  tartalékos állományunk lenne.

Az eddigi tapasztalatok alapján hogyan fogadta ezt az elképzelést a politika és a civil szféra?

S. I. Számos nyugat-európai példa van a tartalékos rendszerre, de az amerikai nemzeti gárda működése is hasonló elveken nyugszik. Az egyik legfontosabb feladatunk, hogy jól határozzuk meg az ösztönző elemeket, hogy minél többen csatlakozzanak a rendszerhez. Ilyen lehetne például az, hogy egyetemi felvételi esetében plusz pontszámot adnánk a jelentkezőnek, ha részt vesz a tartalékos rendszerben. De az egyetemi hallgatókat is lehetne ösztönözni plusz kreditpontokkal. A kormánynak tetszik ez a szándék, így március végén újra bevisszük a részletes javaslatot a kormányülésre.

Egyfajta toborzásra is szükség lehet?

S. I. Mi nem elsősorban klasszikus toborzóirodákban gondolkodnunk, hanem a járási rendszer adta intézményi kereteket használnánk ehhez. A járási hivatalok és kormányablakok jól tudnák koordinálni ezt a folyamatot.

Említette, hogy az önkénteseket egy komolyabb baj esetén kellene majd mozgósítani. Ez lehet, mondjuk egy terrorveszély?

S. I. Akár lehet az is, de a tartalékos rendszert nem elsősorban ilyen esetekre használnánk. Hanem például egy szomszédunkban zajló esetleges konfliktus során átszivárogó fegyveres szabadcsapatok megfékezése, vagy természeti, ipari katasztrófák esetén. A terrorizmus viszont kétségtelenül korunk nagy kihívása. Ma már nem a 20. századi megoldásoknak megfelelően kell elképzelnünk egy háborút, hiszen az úgynevezett hibrid hadviselésben különböző hadviselési elemek keverednek. Ilyen sajnos a terrorizmus is, amivel szemben mindenkinek küzdenie kell.

Akár úgy is, hogy a kormány majdnem tejhatalmat kapna terrorveszély esetén? Ezt tervezik ugyanis az alkotmány módosításával, amelyhez kétharmados többség kell a parlamentben.

S. I. A terrorcselekmények azért hatásosak általában, mert váratlanul történnek, sok áldozattal járnak, és nagy médianyilvánosságot kapnak. Az a céljuk, hogy félelmet keltsenek a civil emberekben.  Az alkotmánymódosító javaslatunk terrorveszély és terrortámadás esetére vonatkozik. Ma már sajnos nincs száz százalékos biztonság hazánkban sem, hiszen az utóbbi egy évben a terrorveszély jelentősen növekedett Európában. Ráadásul a tömeges migráció miatt a terroristák bejutása sokkal egyszerűbbé vált. Nekünk fel kell tudnunk készülni a legrosszabb helyzetre is, ezért kell, hogy nagyobb mozgásteret kapjon a kormány.

A mostani jogszabályok nem adnak erre lehetőséget?

S. I. Itt van például a határvédelem, a határőrizet kérdése, ami alapvetően rendészeti hatáskör. A migráció azonban rámutatott arra, hogy egy ilyen helyzetben önmagában a rendőrség kevés, kell a honvédség közreműködése is. De hasonló együttműködésre lenne szükség terrorveszély vagy támadás esetén is. Láthattuk, mi történt a párizsi merénylet során: tízezer katonát azonnal kivezényeltek az utcákra. Ha katonáink külföldön eredményesen harcolnak a terrorizmus ellen különböző színtereken, akkor itthon miért ne tehetnék ezt meg? Erre ugyanis a jelenlegi jogszabályok nem adnak lehetőséget. Erről is szól ez a törvényjavaslat.

Aminek elfogadásához úgy néz ki, hogy nem lesz meg a kétharmados többség a parlamentben. Ennek ellenére is benyújtják majd?

S. I. Szerintem ezt a kérdést mindenképpen meg kell vitatnunk a parlamentben, ugyanis valamennyi közvélemény-kutatás azt jelzi, hogy az emberek aggódva figyelik az eseményeket, féltik a saját és gyermekeik biztonságát, jövőjét.  Azok az ellenérvek, amelyek az ellenzéki pártok részéről elhangzanak, egy ilyen helyzetben nem állják meg a helyüket. Szó volt például arról, hogy azért nem támogatják a javaslatot, mert azzal a kormány tejhatalmat kapna, akár katonai diktatúrát is bevezethetne. Ahogy a természeti és az ipari katasztrófák esetén életbe lépő veszélyhelyzet, úgy a terrorveszély esetén is a kormány lenne felhatalmazva a döntési jogosítványokkal a parlament folyamatos tájékoztatása mellett.  A kormánynak ilyenkor nyílván nagyon gyorsan kellene cselekednie, a rendőrség és a katasztrófavédelem erői mellett a hadsereget is igénybe vehetné. A kormány nyilvánvalóan nem teljhatalmat akar, csak mozgásteret ahhoz, hogy minél gyorsabban és hatékonyabban reagáljon a terrorcselekményre. Ha a parlament ezt a felhatalmazást nem adja meg a kormánynak, akkor további lehetőségeken is gondolkozni kell, mert nekünk a magyar emberek biztonsága a legfontosabb.

Mire gondol, akár népszavazásra?

S. I. Én nem szaladnék ennyire előre, előbb le kell folytatni a parlamenti vitát. Aztán ha nem sikerül elfogadni a javaslatot, akkor kell új megoldáson gondolkozni. Én remélem, hogy józanul fognak mérlegelni a képviselők, azok is, akik most még látszólag nem támogatják ezt a javaslatot. Azt ugyanis nem lenne jó visszahallani, ha bármilyen támadás éri az országot, hogy a kormány nem védte meg az embereket.

Az ideiglenes határzár biztosításában az NKE honvédtisztjelölt hallgatói is részt vettek. Hogyan látja a tisztképzés jövőjét és mikor kerülhet az vissza a Ludovikára?

S. I. A költözés már tény, hiszen erről már van kormánydöntés. A helyszínnél azonban szerintem fontosabb a tartalom, azaz hogy kik képzik majd a jövő tisztjeit. Ez egy fontos és felelősségteljes munka, hiszen a hadsereg jövőjét mindig a tisztikar, a vezérkar határozza meg. A tisztek felkészültségét nagyrészt az oktatás minősége, az oktatók színvonala határozza meg. Egy ekkora létszámú hadseregnél, mint a magyar, nyilván kevesebb tisztre van szükség, mint egy nagyobb haderővel rendelkező országban. A képzés színvonala és a jelentkezők motiváltsága alapján én nagyon bizakodó vagyok a jövőt illetően. Ugyanakkor a hadseregnek is szüksége van egy tudományos műhelyre, ahol azonban nem elsősorban hadtudósokat kell képezni, hanem kiválóan felkészített tiszteket, parancsnokokat. Elsősorban a katonai életre kell felkészíteni a fiatalokat: legyen jártassága a hadtudományokban is, de főleg legyen jó katona, jó parancsnok és nem utolsó sorban jó ember. Az oktatási rendszerünket abban az irányba kell erősíteni, hogy jó kiállású, döntésképes, határozott tiszteket képezzünk, akik ha majd kiállnak egy század elé, tudjanak eligazítást adni, irányítani. Az egyetemen elsősorban a jövő katonatisztjeit kell képezni!  


Szöveg: Szöőr Ádám

Megosztás a Facebook-on


Aki megélte a történelmet

    • horvath janos 4
    • horvath janos
  • Előző
  • Következő

Február 25-e a kommunizmus áldozatainak emléknapja. Az Országgyűlés 2000. június 16-án hatályba lépett határozatával döntött úgy, hogy ezen a napon emlékezni kell a több tízezer, családjától elválasztott és kényszermunkatáborba hurcolt honfitársunkra, a koholt vádak alapján elítélt emberekre, az ellenállóként mártírhalált halt hősökre. 1947-ben ezen a napon tartóztatták le a megszálló szovjet hatóságok Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát és hurcolták el a Szovjetunióba. A mentelmi jogától megfosztott képviselő hozzávetőleg kilenc évet töltött börtönökben és munkatáborokban. Szabadon engedése után pár évvel, 1959-ben, 51 évesen halt meg. A kommunista diktatúra meghurcoltatásaitól sokan szenvedtek, tízezrek hagyták el az országot. Ilyen volt Horváth János is, magyar közgazdász, politikus. 1945 és 1947 között nemzetgyűlési, majd 1998 és 2014 között országgyűlési képviselő. 1947-ben koholt vádak alapján őt is elítélték, 1951-ig börtönben ült. 1956 után távozott Amerikába.  Horváth János – aki korábban a nácik börtöneit is megjárta- professzor lett az Egyesült Államokban. Orbán Viktor hívására döntött a hazaköltözéséről, majd négy cikluson keresztül volt parlamenti képviselő. A 94 éves egykori politikus élete maga a történelem.


Készülve a beszélgetésre, az egyértelművé vált számomra, hogy az Ön élete egy élő történelem.  Mennyire él az emlékeiben a Ludovika Akadémia, amely most a Nemzeti Közszolgálati Egyetem főépületeként szolgál?

Horváth János: Bár katonaként nem szolgáltam ott, több alkalommal jártam én is a Ludovikán. Ez a magyar történelem egyik emblematikus intézménye volt, mint ahogy a történelmi jogutódjának mondható Nemzeti Közszolgálati Egyetem is az lehet majd. Országgyűlési képviselőként én is részt vettem az egyetem létrehozását célzó törvényjavaslat elfogadásában. Úgy gondolom, hogy ez az egyik legjobb, legmesszebb mutató döntés volt, amit parlamenti képviselőként hoztam politikus társaimmal együtt. Egy ország számára ugyanis nagyon fontosak az intézményei és az, hogy ezek hogyan kapcsolódnak az állam megfelelő működéséhez. Már csak azért is, mert Magyarország sajnos még mindig sok mindenben le van maradva a nyugati világhoz képest.

Miben érzékeli ezt a lemaradást?

H. J. Az ország GDP-je vagy a személyi jövedelem mértéke például kétszer ekkora is lehetne, ha a lehetőségeinket, vagy a hasonló adottságú országok teljesítményét nézzük. A 1930-as években például a magyar életszínvonal még hasonló volt az osztrákhoz, azóta azonban nagy a különbség, sajnos nem a mi javunkra.

Erre szokták mondani, hogy a „sógoroknak” nem kellett több évtizedes szovjet megszállást elviselniük.

H. J. Minket sajnos a hitlerista-náci, majd a kommunista rendszer is sújtott. Ez is vezetett ahhoz, hogy még mindig nem tudtuk teljesen leküzdeni a hazánkra oly sokáig jellemző feudális jegyeket a termelés, a gazdaság tekintetében. A termelékenység hatásfoka ugyanis a meghatározó, erre jó példa a volt Szovjetunió és az akkori Egyesült Államok összehasonlítása. A Szovjetunió hiába volt lényegesen nagyobb területű ország, gazdagabb természeti erőforrással, mégis jelentősen lemaradt a versenyképesség területén az USA mögött. Ott ugyanis jobban össze tudták egyeztetni a kevesebb termelőeszközt  a társadalmi tényezőkkel, így egy polgári, demokratikus országként sokkal magasabb fejlettségi szintet produkáltak.

Lát arra valós esélyt, hogy Magyarország életszínvonalban egyszer utolérje a nyugati világot?

H. J. Elméleti esély van rá, ámbár közben ők is fejlődnek, ami nem baj. Persze, ha egy ország alacsonyabb szintről indul, magasabb fejlődési számokat produkál, mint például Kína. De az a nyolc százalékos fejlődés, amit ők produkálnak, még mindig kevesebb eredménnyel jár, mint az USA kétszázalékos növekedése. Ott ugyanis egy jóval magasabb szintre rakódik rá az újabb növekedés. Ami Magyarország jövője mellett szól, az a sok természeti adottság, amelyik egyik legfontosabb része a termőföld. Ezzel kellene jobban gazdálkodnunk.  

Bár 2014 óta már nem képviselő, az látszik, hogy most is képben van a világ és az ország gazdasági történéseivel kapcsolatban.

H. J. Ez a mesterségem, a közgazdaságtannak vagyok a professzora. Világhírű intézményekben műveltem és művelem még ma is ezt a tudományt. Magyarországnak egyébként a tudósai révén jó híre van a világban. A Scientific American, a világ egyik legrangosabb tudományos folyóirata az ezredfordulón megjelent kiadványában azt írta, hogy a huszadik század döntő tudományos dolgai Budapesten formálódtak. A magyar származású tudósok által új lehetőségek nyíltak a világ számára.  Jó lenne, ha a magyar egyetemisták is tudatában lennének ennek. Mi magyarok, sajnos hajlamosak vagyunk elfelejteni ezeket a dolgokat.

Ha már a külföldre emigrált magyar „koponyáknál” tartunk, nem lenne az ország számára is üdvözítőbb, ha a legjobbjainkat olyan feltételeket tudnánk biztosítani, hogy ne kelljen külföldre menniük?

H. J. Azt hiszem, hogy ezt várja a társadalom és a politika is például a Nemzeti Közszolgálati Egyetemtől. Hogy egy hatásos katalizátor szerepe legyen ebben a folyamatban. Értékelni és fejleszteni a pozitívumainkat és kigyomlálni azt, ami nem tartozik oda.

Mi az, amit a nyugati értékvilágból érdemes megtartani, hasznosítani magunknak?

H. J. Megbecsülni a jó dolgainkat, megdicsérni magunkat és másokat, ha azt megérdemlik. Sajnos a magyar mentalitás nem ez, inkább az „ócsárlás” megy mindenfele. Nem tudjuk például azt mondani a szomszédunknak, hogy milyen szép a kertje, mert alapvetően irigyek vagyunk. Amerikában örülnek a másik sikerének. Ez a szemléletbeli különbség sokszor nagyobb dimenziókban is érződik: ma az Egyesült Államok és Magyarország kapcsolata jóval hűvösebb, mint mondjuk 20 évvel ezelőtt volt. Ebben természetesen az amerikaiaknak is van szerepük, mert többször állítanak megalapozatlan dolgokat Magyarországról. Ezen azonban nem szabadna ennyire megsértődnünk, ez nagy diplomáciai hiba is. Nem szabad ellenségnek látni a másikat.

Számos államférfival, közéleti személyiséggel találkozott élete során. Ki vagy kik voltak Önre a legnagyobb hatással?

H. J. Talán azért is volt szép életutam, mert mindig voltak mentoraim. Ilyen volt Nagy Ferenc, egykori miniszterelnök, akivel éveken át megmaradt barátságunk, illetve Karácsony Sándor, a magyar néplélek professzora és Amerikában Kenneth E. Boulding polihisztor.  De nagy hatást gyakorolt rám Magyary Zoltán is, aki a tanárom volt a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. Mindenki nagyra becsülte, nem hiába hivatkoznak rá ismét egyre többször.

Ahogy tudom, amerikai évei alatt elég közel került az Egyesült Államok vezetőihez is.

H. J. Ismertem Trumant, Eisenhowert, Kennedyt, Johnsont, Nixont, Reagant és az idősebb George Bush-t is. Reagannel még kaliforniai kormányzóként ismerkedtem meg, amikor Indiana államba jött kormányzótársa és barátja mellett kampányolni. A körútra én is velük mentem, mint gazdasági tanácsadó, így sokat autóztunk így hármasban. Reagan nagy ismerője és tisztelője volt az 56-os magyarországi forradalomnak, így erről is sokat beszélgettünk. Tudta azt is, hogy például a Széna téren milyen csata volt 56-ban. A baráti kapcsolat megmaradt vele elnökként is, aminek eredményeképpen részt vettem abban a nyolcfős munkacsoportban, amely az akkori Jugoszlávia geopolitikai helyzetét vizsgálta. Akkoriban már egyre érezhetőbb volt, hogy előbb-utóbb szétesik az ország, az amerikaiak meg szerették volna egybe tartani. A bizottságban, a többség véleményével ellentétben én Szlovénia függetlenségét támogattam, mivel az már akkor is egy nyugatias ország volt. Bár leszavaztak, a történelem végül engem igazolt.

Igaz, hogy még Jasszer Arafattal is „eltöltött egy éjszakát”?

H. J. A reagani külpolitika időszakában én voltam az a professzor, aki tárgyalt a palesztinokkal és az arab ligával. Az Egyesült Államoknak akkoriban nem volt hivatalos diplomáciai kapcsolata velük, de szerették volna enyhíteni a feszültséget. Elküldtek tehát egy egyetemi professzort tárgyalni: 6-8 éven át utaztam több arab országba, több sejknek is voltam a vendége. Ami azonban a legemlékezetesebb marad, hogy 1989 tavaszán Tuniszban Arafattal tárgyaltam egy éjszakán keresztül.

Nem sok hiányzott ahhoz sem, hogy amerikai kongresszusi képviselő legyen.

H. J. A 90-es évek elején a republikánusok színeiben voltam kongresszusi képviselőjelölt Indiana állam 10. számú választókerületében, ahol húsz éve mindig demokrata politikus győzedelmeskedett. Két alkalommal is indultam, másodjára már nagyobb esélyekkel. Akkor azonban idősebb Bush volt az elnökjelölt, így a szavazólapon kettőnk neve szerepelt. Abban az évben Bushnak nem ment jól, és ez az én szereplésemre is kihatott.

Életútja kapcsán beszélnünk kell Kádár Jánosról és a kommunista rendszerről is, amelynek Ön is az egyik áldozata volt. Meghurcolták, börtönbe is vetették. Van még Önben harag irántuk?

H. J. 1945-ben a kisgazdapárt elnöke lettem, és Angyalföldön indultam képviselőjelöltként. A kommunista színekben politizálók meg is kérdezték tőlem, hogy kisgazdaként mit akarok én egy munkás kerületben, a kommunisták akkori fellegvárában. A kampány során többször találkoztam Kádár Jánossal is, aki a kommunisták jelöltje volt. Nagy meglepetésre, az én programom kapott több szavazatot. Az újságok azt írták: Horváth János megverte Kádár Jánost! Ellenfelek voltunk, de nem ellenségek. A győzelmet én úgy fogtam fel, hogy az általam képviselt program jobban tetszett a választóknak.

Egy patrióta szellemiségű embernek mennyire nehéz rászánni magát arra, hogy elhagyja a hazáját?

H. J. Szerintem Magyarországon a szó legszorosabb értelmében nem volt kommunista hatalomátvétel, hanem egy külföldi nagyhatalom fegyveres erővel ültetett be a hatalomba embereket. Innen következett a forradalom és szabadságharc 1956 októberében, amit a szovjet hadsereg levert. 1956. november 9-én diplomáciái feladattal mentem külföldre, nem emigráltam. Azt tekintettem a küldetésemnek, hogy a nyugati világban képviseljem: a nagyhatalmak érdeke, hogy Magyarország visszatérjen az 1945-ös alapokhoz. Úgy gondoltam, hogy pár hétig tart majd ez az út, végül negyvenegy év lett belőle. Előbb Strasbourgban a Magyar Forradalmi Tanács egyik szervezője, majd New Yorkban a Kossuth Alapítvány egyik létrehozója voltam. A Columbia Egyetemen szereztem meg a közgazdaság-tudományi doktorátust, majd az egyetem professzora lettem. Menet közben azért figyelemmel követtem a magyarországi eseményeket, annyira, amennyire azok hatással voltak rám.

Amennyire nehéz döntés elhagyni a hazát, annyira nehéz lehet több évtized után visszatelepülni. Mi vonzotta haza?

H. J. A kilencvenes évek első felében a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem díszdoktora lettem, ennek alkalmából tartottam ott előadást. A bankett szünetében Andorka Rudolf rektor felhívta telefonon az akkori ellenzék vezéralakját, Orbán Viktort, hogy érdemes lenne megismerkednie velem. Még aznap találkoztunk, együtt vacsoráztunk. Egyfajta barátság alakult ki közöttünk, ami odáig vezetett, hogy 1998-ban Orbán Viktor kérésére elvállaltam a Fidesz gazdaságpolitikai bizottságának vezetését. 1998-tól 16 éven át voltam képviselő. Ma is segítek, ha felkérnek rá.  Az elmúlt években például az interparlamentáris unió magyar elnökeként jártam a világot.

Magyarországon elég kevesen élik meg az Ön korát, ráadásul ilyen szellemi és fizikai állapotban. Mi élteti az embert a nyugdíjas években?

H. J. Számomra az élet egy nagyon érdekes jutalom. Mind a mai napig tevőlegesen is részt veszek az eseményekben, azok alakításában. Nagyon fontos, hogy mindig legyen tennivalója az embernek, nem szabad soha elhagynia magát. Úgy gondolom, nem váltam időszerűtlenné. Értékelni kell az életet!             



 Szöveg: Szöőr Ádám

Megosztás a Facebook-on


Ötödik évét kezdi az NKE

    • dsc 5709 4

A következő években is folytatódik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Ludovika Campusának fejlesztése, bővítése - mondta az MTI-nek adott interjújában az NKE rektora, aki szerint akkor lesz még erősebb az egyetem, ha minden kara a Ludovikára tud költözni.

Prof. Dr. Patyi András 2016-ban ötéves rektori megbízatásának utolsó évét kezdi meg, de azt mondta, ha a feltételek adottak lesznek, akkor ismét megpályázza az NKE rektori posztját.

Felidézte, a 2012 januárjában az ő vezetésével indított NKE "gyökerei" az 1800-as évekbe nyúlnak vissza: 1808-ban született meg a törvény a Ludovika Akadémia megalapításáról, épületét több évtizedes munkával nemzeti közadakozásból építették fel, és 1872-ben elindult a magyar nyelvű katonai tisztképzés. Hosszú történelmi múltja van a magyar rendészeti és közigazgatási felsőfokú képzésnek is. Az e három képzést egyesítő NKE most fejezte be negyedik évét.

A rektor megfogalmazása szerint "enyhe kifejezés" lenne, hogy az elmúlt években sem tétlenkedtek. A kötelező felsőoktatási feladatok mellett, folyamatos fejlesztések zajlottak: szinte az összes szakot átalakították, új képzéseket indítottak. Mindemellett 2015-ben saját forrásból egy új kart is létrehoztak, Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar néven.

Elmondta: az egyetem szinte minden szakára többszörös, van, ahol húszszoros a túljelentkezés. Ezzel együtt fontos elismerésnek tartja, hogy a HVG nem hivatalos egyetemi rangsorában az NKE idén a harmadik helyen végzett. Ezután sem "dőlnek hátra", sőt a rektor ezt a helyezést is egyfajta kötelezettségnek tekinti arra, hogy a jövőben is megőrizzék, sőt tovább növeljék pozitív megítélésük szintjét.

Kitért arra, hogy 2015 őszén váratlan események is befolyásolták az egyetem és hallgatói életét: az NKE Ludovika Zászlóaljának hallgatóit "éles helyzetben" is bevetették. Az illegális bevándorlással összefüggő határvédelmi feladatokban - például járőrözésben, felderítésben - a honvédtisztjelöltek is részt vettek, ezáltal komoly gyakorlati tapasztalatot szereztek egy valódi probléma kezelésében - mondta.

Megjegyezte: az NKE-n egyébként is magas szintű gyakorlati felkészítés zajlik. A honvédtisztjelöltek nemcsak elméletben tanulnak arról, hogyan néz ki egy katonai alakulat, hanem a Ludovika Zászlóalj tagjaként abban élnek, ahogy a rendészeti hallgatók is gyakorlatot szereznek például a közrendbiztosítási feladatokban - sorolta a rektor.

Az egyetem pár éves fennállása óta már több mint száz együttműködési megállapodást kötött különböző, köztük határon túli magyar nyelvű intézményekkel. Emellett - az Erasmus-program keretében és azon kívül - nemzetközi szinten is számos - jellemzően az NKE profiljához hasonló - intézménnyel írtak alá együttműködést Kínától, Oroszországon és Izraelen át Németországig. Jelenleg egy amerikai magánegyetemmel terveznek megállapodást kötni - tette hozzá.

Patyi András szólt arról is, hogy a kormány megújította a Ludovika Campus beruházás programját. Ennek nyomán 2016-ban 12,5 milliárd forintot, 2017-ben további 12,5 milliárdot, 2018-ban pedig 5 milliárdot fordítanak a Ludovika fejlesztésére. Már folynak a munkálatok egy új, modern, szemináriumi termekkel, menzával, mélygarázzsal rendelkező oktatási épület alapozására, amely az Üllői út mentén fog felépülni. Megkezdődtek az előkészületek a rendészettudományi kar speciális oktatási épületének és az azzal egybeépített kollégiumnak a kivitelezésére, és a sportközpont építésére is megvan a szerződés, már csak az Orczy park vagyonkezelési és használati viszonyainak rendeződésére várnak. Arról már korábban döntöttek, hogy a Ludovika Szárnyépülete, amelyben ma még a Raoul Wallenberg Iskola működik, az NKE-hez kerül. A tervek szerint ide hamarosan beköltözhet a Ménesi útról a közigazgatás-tudományi kar.     

Mindemellett a Belügyminisztériummal, a Honvédelmi Minisztériummal és a beruházásért felelős kormánybiztossal közösen javaslatot kell tenniük arra, hogy a katasztrófavédelmi és a honvédtiszti képzés milyen feltételekkel költöztethető a Ludovikára. Sok tervezési és egyeztetési feladat van még hátra, de remélhetőleg nyáron megszülethet a kormánydöntés - mondta a rektor.


Forrás: MTI

Megosztás a Facebook-on

Cimkék: Ludovika, interjú, 2015