Szűkítés


Kiválasztott Címke

köztársasági ösztöndíj

Minden Címke 521


Jelenleg 1 bejegyzés található köztársasági ösztöndíj cimkével

Szorgalom. Tudás. Tehetség.

    • fokep
    •  dsc5489 2
    •  dsc5495 2
    •  dsc5503 2
    •  dsc5507 2
    •  dsc5618 2
    •  dsc5622 2
  • Előző
  • Következő

Személyes dicsőségen túl, az Önök teljesítménye dicsőség a karok és az egyetem számára – fejezte ki elismerését Prof. Dr. Patyi András a kiemelt tanulmányi és szakmai tevékenységet folytató hallgatók számára rendezett fogadáson, ahol ünnepélyes keretek közt kerültek átadásra a 2016/2017. tanév köztársasági ösztöndíjai a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.

„Három szóban lehet összefoglalni, amit ma itt ünneplünk: Szorgalom. Tudás. Tehetség. Önök azok a hallgatók, aki ezt a három tulajdonságot egyesítik magukban” – köszöntötte Patyi András az ösztöndíjat nyert hallgatókat. Az NKE rektora visszaemlékezése során kifejtette, hogy a saját egyetemista évei alkalmával, amikor ő is elnyerte ezt az ösztöndíjat, ugyanígy önfeláldozással és energia befektetéssel járt a hallgatói tudományos élet. „Rektorként mondhatom, hogy dicsérettel, elismeréssel és büszkeséggel tartozunk mindnyájuknak.”

A felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló kormányrendeletből ismerhetjük meg a köztársasági ösztöndíj adományozásának rendjét és feltételeit. Az ösztöndíjat azok a hallgatók nyerhetik el, akik legalább két aktív félévet minimum 55 kredittel és kiemelt tanulmányi eredményekkel zártak, emellett aktív szakmai és tudományos tevékenységet folytattak. Az évente meghirdetett ösztöndíjra a pályázatokat a felsőoktatási intézményekhez kell benyújtani, ahol az egyetemi szenátus a leadott pályázatokról javaslatot tesz és továbbítja az oktatásért felelős miniszternek a köztársasági ösztöndíj adományozására. Az ösztöndíjat az államilag támogatott teljes idejű alapképzésben, illetve mesterképzésben részt vevő hallgatók számának 0,8%-a nyerheti el. Idén az NKE-n 21-en kaptak köztársasági ösztöndíjat, 11-et a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar, 8-at az Államtudományi és Közigazgatási Kar, 1-et a Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar, valamint 1-et a Katasztrófavédelmi Intézet hallgatója.

„Hihetetlen büszkék vagyunk Önökre, hiszen folyamatosan kiemelkedő teljesítményt nyújtottak” – méltatta a hallgatókat pohárköszöntőjében Prof. Dr. Kiss György, az ÁKK dékánja – „Az Önök tudása, szorgalma, tehetsége meghozta azt az eredményt, amire valóban büszkék lehetnek. Önöknek ezt az utat kell folytatni, erre vannak kárhoztatva. Egy nemzetet, egy országot általában az olyan kiemelkedő kvalitások visznek előre, amelyek közé most tartoznak és reményeim szerint mindig is tartozni fognak.”


Szöveg: Podobni István

Fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on