Szűkítés


Kiválasztott Címke

megemlékezés

Minden Címke 374


Jelenleg 21 bejegyzés található megemlékezés cimkével

Március 15-e azoké, akik a történelmet írják

    • fokep
    •  dsc5222 2
    •  dsc5226 2
    •  dsc5253 2
    •  dsc5269 2
    •  dsc5283 2
    •  dsc5307 2
    •  dsc5330 2
    •  dsc5338 2
    •  dsc5347 2
    •  dsc5362 2
    •  dsc5363 2
  • Előző
  • Következő

Az egykori Ludovika Akadémia létrehozását anyagilag is támogatók neveit is tartalmazza az Adományozók Fala, amelyet a nemzeti ünnep alkalmából rendezett megemlékezésen avattak fel a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Főépületében.

Az egykori Ludovika Akadémia létrehozását anyagilag is támogatók neveit is tartalmazó Adományozók Fala a főépület első emeleti folyosóján kapott helyet. „Mi vagyunk azok, akik a Ludovika Akadémia örökségét tovább vihetjük”- mondta avató beszédében Prof. Dr. Patyi András. Az NKE rektora emlékeztetett, hogy az Adományozók Falán olvasható, a Ludovika Akadémia létrehozásáról szóló 1808.évi VII. törvénycikkben mindazok nevei megtalálhatóak, akik pénzadománnyal járultak hozzá az akadémia létesítéséhez. „Nemcsak az arisztokrácia felső rétege járult hozzá mindehhez, hanem az alsóbb társadalmi osztályokban találhatók közül is többen, komoly összegekkel támogatták a nemes kezdeményezést”- fogalmazott a rektor. Patyi András szerint az Adományozók Falának létrehozásával nem a felajánlott pénzt, hanem magát a szándékot, a hazaszeretetet, a nemzet szeretetét ünnepeljük. Hozzátette azt is, hogy az adományozók számára annyira fontos volt a magyar nyelvű honvédtisztképzés ügye, hogy erre vagyonuk egy részét ajánlották fel úgy, hogy akkor még nem is lehettek biztosak az intézmény felépítésében. Erre aztán várni is kellett néhány évtizedet, mint ahogy maga az intézmény működése is csak a kiegyezést követően, 1872-ben kezdődhetett meg. Az NKE rektora azt is elmondta, hogy az akadémia létrehozására a törvényben felsorolt felajánlások mellett továbbiak is érkeztek, így például Gróf Buttler Jánosé, aki a legnagyobb adománytevő volt, de a vármegyék is egy emberként álltak a kezdeményezés mellé. Egy nemzetet egyesítő forradalmi átalakulás évfordulóján a nemzetet egyesítő eszmének állítunk emléket. Ma azért dolgozhatunk ebben az épületben, mert ezek az emberek adományoztak egy szent cél érdekében”- fogalmazott Patyi András.

„1867 után egyetlen kormány sem volt Magyarországon, amely ne tekintette volna sajátjának március 15-ét, ami így egyfajta nemzeti közös többszörössé vált, amelyhez mindannyian viszonyulhatunk”- mondta az egyetemi megemlékezésen tartott beszédében Németh Balázs. A Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar tanársegédje szerint a 12 pontban foglalt gondolatok nem március 15-én, hanem már jóval korábban megszülettek a magyar emberek szívében. De bizonyos részei megtalálhatóak voltak például a nemesi felkelés vagy a Kossuth által egy évvel korábban létrehozott ellenzéki párt programjaiban is. Németh Balázs elmondta, hogy a forradalom folyamatát közvetlenül Kossuth Lajos március 3-i alsóházi beszéde indította el, amely az ingadozókat is maga mellé tudta állítani. A magyarországi eseményeket aztán a bécsi forradalom híre gyorsította meg igazán. A tanársegéd szerint március 15-e vívmányai között nemcsak a sajtószabadságot érdemes kiemelni, hanem azt is, hogy a pestiek önszerveződésének köszönhetően létszámában és fegyveresen ellátmányában is megerősödött a polgárőrség. Ennek köszönhetően is fogadta el az uralkodó, V. Ferdinánd a forradalom követeléseit, amely a felelős magyar kormány kinevezéséhez és az áprilisi törvények megjelenéséhez vezetett. „Azért történhetett minden ilyen gyorsan, mert ezek a törvények már korábban is megvoltak az emberek szívében, csak ki kellett onnan írni azokat”- fogalmazott Németh Balázs. Szerinte március 15-e nem azoké az embereké, akik elmélkednek róla, vagy a történetét kutatják, hanem azoké, akik írják a történelmet. „Akik részt vesznek a haza sorsában, azok értékes életet élnek”- tette hozzá az ünnepség szónoka.

A nemzeti ünnep alkalmából tartott egyetemi rendezvényen kulturális műsorral is emlékeztek a forradalmi eseményekre. A Ludovika táncegyüttes produkciója mellett az egyetemi hallgatók ünnepi műsorát is megtekinthették, Koltay Gábor rendezésében. A rendezvényen közreműködött az MH Légierő Zenekar Veszprém, amely Katona János alezredes, karnagy vezetésével 48-as katonadalokat adott elő.

Szöveg: Szöőr Ádám

Fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on


A doni hősökre emlékeztek

    • fokep
    •  dsc7027 2
    •  dsc7032 2
    •  dsc7052 2
    •  dsc7062 2
    •  dsc7063 2
    •  dsc7110 2
    •  dsc7118 2
    •  dsc7127 2
    •  dsc7153 2
    •  dsc7163 2
    •  dsc7190 2
    •  dsc7216 2
    •  dsc7118 2
    •  dsc7127 2
    •  dsc7153 2
    •  dsc7163 2
    •  dsc7190 2
    •  dsc7216 2
  • Előző
  • Következő

A II. Magyar Hadsereg doni katasztrófájának 74. évfordulójára emlékeztek ünnepi műsorral a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campusán. A főépület előtti II. világháborús emlékműnél az NKE, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (HHK), a Ludovika Zászlóalj és a kerületi önkormányzat képviselői helyezték el az emlékezés virágait.

A HHK által szervezett ünnepi rendezvényen a tábori püspökségek emlékező imádságát követően Dr. Kaló József mondott beszédet. A HHK egyetemi adjunktusa elmondta, hogy napra pontosan 74 évvel ezelőtt vette kezdetüket a Don mentén folyamvédelmet ellátó II. Magyar Hadsereg elleni szovjet támadás, amely végül a doni katasztrófához, hadseregünk pusztuláshoz vezetett.  A magyar katonák kényszerből, a német követelés részeként kerültek a hadszíntérre és végig német parancsnokság alatt teljesítettek szolgálatot. „A hadsereg tagjai áldozatként tekinthettek önmagukra, hiszen ők váltották meg az ország részvételét a háborúban, az 1942-es esztendőben. Ők szenvedtek, hogy a hátországban maradtak továbbra is élhessék hellyel-közzel békés életüket”- fogalmazott Kaló József. Az adjunktus szerint a 207 ezer fős személyi állományú, magyar viszonylatban korszerűnek számító hadsereg nem volt összemérhető a szovjetek erejével, például élő erőben is 6-7-szeres fölényben voltak. „A magyar katonák többsége ilyen körülmények között is próbálta teljesíteni kötelességét, így a szovjetek is jelentős veszteségeket szenvedtek”- tette hozzá Kaló József.  Az adjunktus szerint a magyar katonák az erőn felül vállalt feladatokat a korszerűtlen fegyverzettel, a nem megfelelő felszereltséggel, az elégtelen ellátmánnyal végül nem teljesíthették. Mindezt fokozta a rendkívül kedvezőtlen időjárás, a -30 -35 fokos hideg, és a hófúvások miatt járhatatlan utak. Az akkori német jelentések a visszaözönlő fegyvertelen horda képét festették le a magyarokról, azonban arról nem szólt a fáma, hogy a hadsereg mögöttes területén gyülekeztetett felváltó csapatoknak még a kézifegyvereket sem osztották ki, amikor az ellenség támadása megindult. „Így nem is csoda, ha ők fejvesztve menekültek az első szovjet harckocsi megjelenésekor”- hangsúlyozta az adjunktus. A hatalmas veszteségek egyik fő oka azonban az volt, hogy a német hadvezetés által korábban megígért felszerelés és fegyverzet nagy része soha nem érkezett meg a magyar hadsereghez. „A haderő többsége azonban egységes volt abban, hogy katonaként akartak túlélni, és haza akartak jutni” - mondta Kaló József. Szerinte ehhez a kötelességtudó magatartásukhoz jelentősen hozzájárult neveltetésük, hivatástudatuk, a ludovikás szellemiség. A hadsereg parancsnoka, Jány Gusztáv vezérezredes is a Ludovika Akadémián tanult a századelőn, majd lett ennek az akadémiának a parancsnoka. Mellette ludovikás volt a hadsereg vezérkari főnöke, Kovács Gyula vezérőrnagy, valamint számos tábornok, főtiszt és tiszt a hadsereg állományából. „A hősi áldozatot meghozó, a rendkívüli viszonyok között is példaadóan kötelességét teljesítő, a rábízott embereket szó szoros értelmében vezető tisztek a tragédia napjaiban is a magyar katonaerények ragyogó példáit szolgáltatták”- fogalmazott Kaló József. Az adjunktus szerint így történhetett, hogy a saját szövetségese által is elárult, hazájától mintegy 1500 km távolságra küzdő, ellátatlan, rosszul felszerelt, katonái többsége által értelmetlennek tartott háborút vívó hadsereg mégis csodálatos fegyvertényt hajtott végre: minden fegyvertársához képest utolsóként hagyta el állásait, vált le a Donról, ezzel fedezve a szövetséges erők visszavonulását.

A rendezvényen Prof. Dr. Patyi András rektor, dr. Pohl Árpád dékán, Takács Tamás ezredes, Bodoróczki János őrnagy, valamint Sántha Péterné alpolgármester koszorúzott a II. világháborús emlékműnél, ahova a jelenlévő tisztek és honvédtisztjelöltek mécseseket helyeztek el. Az ünnepség végén a Ludovika Főépület a magyar zászló színeinek megfelelő díszkivilágítást kapott.

Szöveg: Szöőr Ádám

Fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on


'56-ról a volt kormányfő szemével

    • fokep
    •  dsc7363 2
    •  dsc7377 2
    •  dsc7387 2
    •  dsc7397 2
    •  dsc7399 2
    •  dsc7409 2
    •  dsc7422 2
  • Előző
  • Következő

„1956 egy vérig sértett nemzet dühkitörése volt”- mondta el Boross Péter volt miniszterelnök az Orczy úti Kollégiumban tartott rendezvényen, ahol a jelenlévők a Szabadság vihara című, '56-os dokumentumfilmet is megtekinthették.

Az elsősorban hallgatók számára szervezett filmklub vendége Boross Péter, egykori miniszterelnök, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke volt. A rendszerváltás utáni időszak második kormányfője az 1956-os forradalom és szabadságharc idején a Budapesti Forradalmi Bizottság és az értelmiség forradalmi tanácsának tagja volt. 1957-ben a forradalmi tevékenységei miatt letartóztatták, majd internálták. 1959-ig rendőri felügyelet alatt állt. Ebben az időszakban hosszú ideig egzisztenciális gondokkal küzdött: volt segédmunkás, képügynök, protekcióval vendéglátó-ipari ellenőr és csapos is.

Boross Péter szerint 1956-ban az emberekben felszínre kerültek a megaláztatások miatti keserű érzések. A II. világháborút követően a nemzet első arculcsapása az 1945-ös földosztás volt, amelynek eredményeképpen elvették a tulajdonosaiktól a 100 hold fölötti birtokaikat és 2-3 holdanként osztották ki az emberek között. 1946-ban megkezdődött a köztisztviselői kar megtisztítása, amelynek során számos jegyzőt, főjegyzőt távolítottak el, helyükbe pedig elemi iskolai végzettségű embereket ültettek. Az egykori kormányfő szerint a rendszerre végig jellemző volt a primitivitás, azaz a fontos pozícióknak a nagyon gyenge képességű, de könnyen irányítható emberekkel való feltöltése. Az új politikai rendszer különösen gyűlölte a tanárokat, akik kevesebb fizetést is kaptak, mint a többi közszolga. 1948 és 1953 között ráadásul valódi terrorrendszer működött az országban, mai ismereteink szerint mintegy 1 millió ember ellen folyt valamilyen eljárás. Boross Péter szólt arról is, hogy az akkori politikai vezetés a magyar történelem dicsőséges, a nemzeti érzéseket is fenntartó szabadságharc-élményeit is relativizálta, lekicsinylően szóltak ezekről a történetekről. A volt miniszterelnök október 23-ával kapcsolatban elmondta, hogy ő is részt vett a Kossuth téri tüntetésen, ahol nagyon felszabadult hangulatban beszélgettek egymással az emberek. „Jó volt ott lenni, volt tréfa, vicc, vidámság és minden” – tette hozzá a Boross Péter. Elhangzott, hogy az október 25-i parlamenti sortűz azért volt, hogy megrémüljenek az emberek, de az pont az ellenkezőjét váltotta ki.  Szerinte a szovjetek azért nem avatkoztak be a folyamatokba azonnal, mert azt gondolták, hogy a magyar kormány úrrá lesz az eseményeken. „Úgy tűnt, mintha kivonulnának az országból, de aztán visszajöttek modernebb fegyverekkel, harckocsikkal”- hangsúlyozta Boross Péter, aki szerint később kiderült, hogy a Szovjetunió egyetlen országot sem volt hajlandó „kiengedni” a saját érdekszférájából. Nagy Imrével kapcsolatban azt mondta, hogy mivel leszámolva önmagával vállalta a halált, tiszteletet érdemel, de az általa képviselt politikai eszme is nagyon távol állt a magyar emberektől. A rendezvényen szó volt Kopácsi Sándor akkori budapesti rendőrfőkapitányról, akit Boross Péter egyszerű, de jó eszű embernek tartott és később barátságba is került vele. „Tipikus magyar sors volt az övé, hiszen 56-ban válaszút elé került és úgy döntött, hogy nem fordul a forradalommal szembe”- tette hozzá a volt kormányfő. A rendszerváltás kapcsán megjegyezte, hogy bár az vértelen volt, de az akkori világpolitikai helyzetben egyáltalán nem volt könnyű kiharcolni a szabadságot, a demokráciát. „1956-ot és 1989-et azonban nem lehet egy lapon említeni, hiszen amíg az előző igazi forradalom volt, az utóbbi az egyezkedések, tárgyalások időszaka volt”- tette hozzá Boross Péter.

A beszélgetést követően a résztvevők megtekintették a Szabadság vihara című amerikai dokumentumfilmet, amely a magyarországi eseményeket az 1956-os melbourne-i olimpián történtek kapcsán mutatja be.

Szöveg: Szöőr Ádám

Fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on


„Helyretolni a kizökkent időt”- Egyed Istvánra emlékeztek

    • Egyed Istvan emlekkonferencia
    • Egyed Istvan emlekkonferencia
    • Egyed Istvan emlekkonferencia
    • Egyed Istvan emlekkonferencia
    • Egyed Istvan emlekkonferencia
    • Egyed Istvan emlekkonferencia
    • Egyed Istvan emlekkonferencia
    • Egyed Istvan emlekkonferencia
    • Egyed Istvan emlekkonferencia
    • Egyed Istvan emlekkonferencia
    • Egyed Istvan emlekkonferencia
    • Egyed Istvan emlekkonferencia
    • Egyed Istvan emlekkonferencia
    • Egyed Istvan emlekkonferencia
    • Egyed Istvan emlekkonferencia
    • Egyed Istvan emlekkonferencia
    • Egyed Istvan emlekkonferencia
    • Egyed Istvan emlekkonferencia
    • Egyed Istvan emlekkonferencia
    • Egyed Istvan emlekkonferencia
    • Egyed Istvan emlekkonferencia
  • Előző
  • Következő

Emléktábla- és teremavatással, valamint tudományos konferenciával emlékeztek meg a 130 évvel ezelőtt született Egyed István bíróról, jogtudósról, közjogi íróról a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Az intézmény a professzor „ A mi alkotmányunk” című fő művét újranyomtatott kiadásban jelenteti meg, amelyet a tervek szerint idén szeptemberben mutatnak be a szakmának és a nagyközönségnek.

„A jogérzet minden emberrel együtt születik, s csak a jogok tisztelete képes fenntartani a társadalmat”- ezzel az Egyed Istvántól vett gondolattal kezdte az emléktábla avatáskor mondott ünnepi beszédét Prof. Dr. Patyi András. Az NKE rektora szerint ez a gondolat híven tükrözi ember és törvény összetett viszonyát. „Egyed István meg nem alkuvó, mélyen szántóan gondolkodó jogtudós volt, aki egyaránt művelte a magyar közjog tudományát és a közigazgatási jog stúdiumát is”- fogalmazott Patyi András. A rektor hangsúlyozta, hogy Egyed István egyszerre volt értője, tanítója és kutatója a történeti alkotmányosságnak, a helyi önkormányzatok és az elkülönült közigazgatási bíráskodás tanának, de jeles ismerője volt például az iparjognak és az iparigazgatásnak is. A rektor bejelentette, hogy az NKE Rektori Tanács egyetértésével a Ludovika Főépület egyik termét Egyed Istvánról nevezi el.

Egyed István munkásságát méltatta beszédében Dr. Horváth Attila. Az NKE Államtudományi és Közigazgatási Kar (ÁKK) intézetvezetője szólt arról, hogy a professzor oktatói-kutatói tevékenysége során mindig szem előtt tartotta az elmélet és a gyakorlat egységét. „Nem maradt meg az elefántcsonttoronyban, a kutatói szobában. Nemcsak egy szűk kutatói körnek írt, hanem a nagyközönségnek is”- fogalmazott a docens. Egyed hamar felismerte, hogy a huszadik században mennyire megnőtt a közigazgatás jelentősége, amelynek nagy szerepet tulajdonított a 20-as évek gazdasági-politikai válságából való kilábalásban. Horváth Attila szerint hangsúlyt fektetett a közigazgatási képzés fejlesztésére is, ahogy egyik művében fogalmazott: „Magyarországnak nemcsak jó bírákra és ügyvédekre van szüksége, hanem sokkal nagyobb számban jó közigazgatási tisztviselőkre is”.  A docens hozzátette, hogy Egyed István a diktatúrák időszakában is kiállt az alkotmányosság eszméi mellett. Az ünnepség végén Patyi András rektor és Kiss György, az ÁKK dékánja avatták fel az Egyed István emléktáblát.

A rendezvény tudományos konferenciával folytatódott, ahol a szakma neves képviselői emlékeztek az 50 évvel ezelőtt elhunyt professzorra. Patyi András rektor előadásában elmondta, hogy az Egyed név görög megfelelője pajzshordozót, védelmezőt jelent, amely jól illik az egykori jogtudósra, aki az elmélet és a gyakorlat területén egyaránt fontosat alkotott. „A Horthy-korszak egyik vezető közjogásza volt a magyar jogtudomány aranykorában” – fogalmazott Patyi András. A rektor szerint Egyed István munkássága számos területen új utakat mutatott az akkori közjogi gondolkodásban. „Kimutatta a magyar történeti alkotmány önálló fejlődési útját, amely a magyar nemzeti lélek alkotása, a magyar szellemi kultúra ékes bizonyítéka és a magyar fennmaradás záloga” – hangsúlyozta Patyi András. Elhangzott az is, hogy Egyed István fontos tételeket fogalmazott meg a jogállammal kapcsolatban is, amely szerint „csak olyan államra lehet ezt alkalmazni, amelyben a jog uralkodik”. A rektor szólt arról is, hogy Egyed István életében –ahogy a teljes jogászprofesszori elit esetében is - az 1948/49-es politikai fordulat elhallgattatást és eltávolíttatást hozott. Patyi András szerint a mai kor feladata, hogy „helyretoljuk a kizökkent időt”, amihez Egyed István műveit, gondolatait is olvasni és használni kell. A rektor elmondta azt is, hogy az NKE a professzor „ A mi alkotmányunk” című fő művét újranyomtatott kiadásban jelenteti meg, amelyet a tervek szerint idén szeptemberben mutatnak be a szakmának és a nagyközönségnek.

„Egyed István munkásságát egy viszonylag rövid pályafutás, de annál gazdagabb életút jellemzi”- kezdte előadását Prof. Dr. Kiss György. Az NKE Államtudományi és Közigazgatási Kar dékánja szerint azért volt a szokásosnál nehezebb ezt a konferenciát megszervezni, mert aránylag kevés dokumentum állt rendelkezésre Egyed Istvánról. A dékán részletesebben beszélt az egykori professzor alkotmányfelfogásáról, amelynek egy része ma is megállja a helyét. Kiss György szerint a „A mi alkotmányunk” című művét is egyfajta kettőség jellemzi, amelyben ragaszkodik a közép-európában használatos értékekhez, de felmutatja az időtálló összeurópai értékeket is. A dékán szerint érdemes követni ma is az Egyed István által képviselt utat, amely a gyakorlati tapasztalatokat az elméleti alapossággal ötvözte.

Prof. Dr. Torma András szerint Egyed István életműve minta lehet a mai közjogászok számára. A Miskolci Egyetem rektora előadásában elmondta, hogy az egykori professzor neve és tevékenysége sokáig még a szakma számára sem volt igazán ismert. Torma András is akkor jött rá, hogy milyen nagy kvalitású szakemberrel van szó, amikor elkezdte kutatni életét. A rektor is kiemelte, hogy Egyed István mennyire egységben tudta kezelni a gyakorlatot és az elméletet. Szakmai pályája kapcsán megjegyezte, hogy annak első felében inkább a bíráskodással, második felében pedig a közigazgatással foglalkozott. Torma András is szólt előadásában a „A mi alkotmányunk” című munkájáról, amely egyfajta eszenciája Egyed István munkásságának. A 36 fejezetből álló műben olyan megállapítások találhatóak, mint hogy Magyarország Európa szíve, vagy, hogy a magyar állam jogállam, amiben a jog uralkodik. A könyvben Egyed István megfogalmazta az ezeréves alkotmány örök jellemzőit, így a történelmi jellegét, közjogi szellemiségét, erős nemzeti vonását és keresztény jellegét. A rektor szerint az egykori professzor fontos gondolata az is, hogy a magyarság jövője csak az alkotmányosság útján építhető.

„Csak a társadalom sok szegmensében megforduló, úgynevezett teljes emberek képesek arra, hogy a társadalmi igazságosságot szolgálják”- mondta előadásában Dr. Darák Péter. A Kúria elnöke szólt arról, hogy Egyed István bírói és jogtudósi munkája mellett milyen sokféle társadalmi megbízatást is vállalt. Így például tagja volt az Országos Testnevelési Tanácsnak, titkára volt a Magyar Jogászegyletnek és főmunkatársa volt a Sajtó című tudományos folyóiratnak. Közszolgálati munkáját is a sokszínűség jellemezte, hiszen volt jegyző, albíró, törvényszéki bíró, az Igazságügyi Minisztérium szakelőadója, majd 1923-tól budapesti ítélőtáblai bíró is. Darák Péter beszélt a tudományos pályájáról is, amely szintén tükrözi a közszolgálati sokszínűséget, így például foglalkozott a választási bíráskodással és az önkormányzati bíráskodás gazdasági összefüggéseivel is.  

A szuverenitás kérdésével foglalkozott előadásában Prof. Dr. Varga Zs. András. Az alkotmánybíró szerint egyre jobban kezd kikopni az uniós tagállamok szótárából a szuverenitás fogalma. Ez arra vezethető vissza, hogy az államok és az államok által létrehozott közös európai intézmények között egyfajta közös szuverenitásgyakorlás történik. Ebben a nemzetközi intézmények a saját legitimitásukat próbálják mindenáron megőrizni és folyamatosan növelni.  

„Egyed István magas szinten művelte a közjogi politikai publicisztika műfaját” – hangsúlyozta előadásában Prof. Dr. Kukorelli István. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Alkotmányjogi Tanszék tanszékvezetője elmondta, hogy a két világháború közötti időszak különösen hangos volt a közjogi vitáktól, amelynek egyik karakteres résztvevője volt Egyed István. Nagyon termékeny közjogi író volt és munkáiban elsősorban a közigazgatással és az alkotmány kérdéseivel foglalkozott. Publicisztikái azonban nemcsak a hagyományos jogtudományi folyóiratokban jelentek meg, hanem olyan kiadványokban is, mint például a Pesti Hírlap, az Új Ember vagy a Katolikus Szemle.

Egyed István helyi önkormányzatokkal kapcsolatos álláspontjáról beszélt előadásában Prof. Dr. Balázs István. A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar tanszékvezetője szerint az egykori professzornak önkormányzatbarát gondolatai voltak, de nagyon fontosnak tartotta az állami felügyelet meglétét is helyhatóságok felett. Balázs István beszélt a jelenlegi közjogi berendezkedésről is, amelynek kapcsán megjegyezte, hogy a helyi önkormányzatok helyzete jelentősen változott 2010 után.  Szerinte egyfajta „államosítás” történt, amelynek során az állam nagymértékben vett át a helyhatóságoktól korábbi önkormányzati feladatokat. Megjegyezte, hogy az önkormányzatok az államszervezet részeként működő állami szerveknek tekinthetőek és az autonómiájuk funkcionális, célhoz kötött és korlátozott lett az elmúlt években.

„Egyed István azok közé tartozik, akinek szellemi és emberi magatartása a mai világban is példaértékű” –hangsúlyozta előadásában Dr. habil. Takács Albert. Az NKE Államtudományi és Közigazgatási Kar egyetemi docense szerint Egyed István a történeti alkotmányosság elkötelezett híve volt, de nem vallotta a jogegyenlőség abszolutista felfogását. Szerinte, ha a jogokat tiszteljük, akkor annak az előfeltételeit is tisztelni kell.

Dr. habil. Chronowski Nóra szerint a szuverenitás nem értelmezhető a jogállamiság nélkül, ami nem a rendszerváltás találmánya, hanem a történeti alkotmányosság egyik követelménye is volt. Az ELTE ÁJK Alkotmányjogi Tanszék docense szerint bátor dolog volt Egyed Istvántól, amikor a diktatórikus történelmi időszakokban is kiállt a jogállamiság eszménye mellett.

A témáról bővebben a Bonum Publicum egyetemi magazin júliusi számában olvashatnak.

Szöveg: Szöőr Ádám

Megosztás a Facebook-on


Nemzeti katasztrófánk: Trianon, és ami mögötte van…

    • trianon illusztracio 05
„Percre se feledd, hogy testvéred
minden magyar, bárhol is éljen.
Összetartásban rejlik csak az erő.”
 
(Wass Albert: Intelem, részlet)

Trianon tragédia. A magyarság legnagyobb traumája. Napjaink gondolkodásmódjával valójában fel sem fogható, hogy a közel 900 esztendős Szent István-i birodalom ilyen mértékű „nemzetcsonkítása” milyen következményekkel is járt.

Az első világháborút lezáró trianoni békediktátum kilátástalan politikai és gazdasági helyzetet teremtett. Magyarország területe 325 000, illetve – Horvátországot nem számítva – 282 000 négyzetkilométerről 93 000 négyzetkilométerre, lakóinak száma 20,8, illetve 18,2 millióról 7,9 millióra zsugorodott. Közepes méretű európai országból ezzel a térség egyik kisállamává vált hazánk, amelyet terület szempontjából Lengyelország több mint négyszer, Románia több mint háromszor múlt felül. Megdöbbentőbb mindezeken túl, hogy az elcsatolt területeken élő 10, 6 millió ember közül 3,2 millió, tehát 30,2 százalék magyart szakítottak el az anyaországtól. A békediktátum gazdasági következményei még ennél is súlyosabbnak bizonyultak.

A trianoni békediktátum a magyarság számára az ország feldarabolását, államhatárain túlra kényszerített magyar nemzettesteinek különböző mértékű üldöztetését és – miután a magyar közgondolkodásban a „békeszerződés” igazságtalan ítéletként, mi több: megaláztatásként érvényesült – a kollektív nemzeti öntudat megrendülését eredményezte. Mindezek tükrében érthető, hogy a nemzeti trauma nyomán a magyar társadalomban a letargiától a revánsig terjedő válságreakciók jelentkeztek, miközben a szomszédos államokban a magyar közhatalommal és részben a magyarsággal szembeni évszázadokon át gyarapodó ellenszenvet az újonnan megszerzett hatalom féltése és a bosszúvágytól való félelem utólag is valójában igazolta, megsokszorozta. E hisztérikus állapotot elsőként elemző Bibó István állapította meg, hogy a közép-európai államok drámája a több évszázados területi viták megoldatlanságában rejlett. A területi integritás féltésének ősi reflexei a történelmi, Szent István-i Magyarország összeomlásának és feldaraboltatásának időszakában az érdekelt államok mindegyikében csaknem egyidejűleg jelentkeztek; meghatározták a közhangulatot és új külpolitikai programot generáltak.

A Magyarországra nézve gyászos aktusra 1920. június 4-én került sor a versailles-i királyi palotát övező hatalmas Grand Trianon elnevezésű kastélyban. Az iratot magyar részről Benárd Ágost népjóléti és munkaügyi miniszter (1920. március 15–július 19.) és Drasche-Lázár Alfréd látták el kézjegyükkel. Két olyan személy, akik nem kívántak tovább a közéletben szerepelni. A tizennégy részből álló szerződés első része a Nemzetek Szövetsége alapokmányát tartalmazta, a második Magyarország határait, harmadik része pedig hazánk szomszédos és más európai országokkal szembeni kötelezettségeit rögzítette. A teljesség igénye nélkül: semmilyen formában sem egyesülhet újra Ausztriával, Magyarország csak egy 35 ezer fős, önkéntesekből álló hadsereget tarthatott fent, az általános hadkötelezettséget megtiltották, a modern hadviselésben elengedhetetlen katonai járművek alkalmazását és gyártását ugyancsak tilalmazták, amelynek végrehajtása és ellenőrzése céljából Katonai Ellenőrző Bizottságot állítottak fel, valamint Magyarországot kötelezték, hogy az általa okozott háborús károk fejében jóvátételt köteles fizetni.

Aláírásakor az ország engesztelhetetlen gyászba borult; 1920. június 4-én az üzletek és az iskolák zárva maradtak, a napilapok gyászkerettel jelentek meg, s ellene Budapesten százezrek tüntettek. Az Ereklyés Országzászlót ettől kezdve mindig csupán félárbocig vonták fel. A zárt gazdasági egységet képező Monarchia felbomlásával elkeseredett küzdelem kezdődött a túlélésért. A nemzetgyűlés 1920. november 13-án tárgyalta és fogadta el a békeszerződést, amelyet végül 1921. július 26-án hirdettek ki és iktatták törvénybe (1921. évi XXXIII. tc.).

2010-ben az Országgyűlés a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította június 4-ét. Az erről szóló törvényt 302 igen, 55 nem és 12 tartózkodó szavazattal fogadták el. Ahogy az a törvény indoklásában szerepel:

„Az 1920. június 4-én aláírt trianoni békediktátum kitörölhetetlen, máig feldolgozatlan nyomot hagyott Közép-Európa nemzeteinek tudatában, generációk óta a régió történelmének és politikai eseményeinek közvetlen vagy közvetett befolyásolója. Közép-Európa államai és nemzetei a döntés rájuk vonatkozó következményeinek megfelelően eltérő módon viszonyulnak a szerződéshez. Egyes nemzetek önazonosságuk megteremtése és kiteljesítése szempontjából meghatározó és előremutató eseménynek tekintik, ám a magyarság számára Trianon a XX. század legnagyobb tragédiája. A nemzeti emlékezés, a Kárpát-medence népei közös jövőjének elősegítése és az európai értékek érvényesülése azt a feladatot rója ránk, hogy segítsük Trianon döntéseinek megértését és feldolgozását. Ugyanakkor lehetőséget ad arra is, hogy bebizonyítsuk : a nyelvéből és kultúrájából erőt merítő magyarság e történelmi tragédia után képes a nemzeti megújulásra, az előtte álló történelmi feladatok megoldására.”

A Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvénnyel kimondatott, hogy „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, amelynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”.


Szöveg:Vitek Gábor történész,  Horvátth Orsolya

Megosztás a Facebook-on


Főhajtás a hősök előtt

    • hosoknapja01
    • hosoknapja02
    • hosoknapja03
    • hosoknapja04
  • Előző
  • Következő
A magyar hősök emlékünnepe alkalmából katonai tiszteletadással egybekötött ünnepi szentmisét és ökumenikus istentiszteletet tartottak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Kápolnájában május 28-án, szombaton.

A szentmisét Berta Tibor ezredes, a HM Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke mutatta be. „Május utolsó hétvégéjén hazánk hőseiről emlékeznek meg egyre több helyen országszerte. Így teszünk mi is, amikor fejet hajtva nemzetünk hősei előtt, hálát adunk áldozatukért a történelem Istenének; itt, annak az épületnek a szentélyében, melyet eleink a hazai katonai oktatás és nevelés egyik nagyszerű fellegvárának építettek meg, s amely ma ismét a haza, a nemzet és a Magyar Honvédség nemes ügyét szolgálja” – mondta Berta Tibor.

Hozzátette, 2001-ben az Országgyűlés ezekkel a szavakkal rögzítette törvényben a magyar hősök emléknapját: „A magyarság hosszú, nehéz történelme során, különösen a honfoglalás és Szent István király ezer esztendővel ezelőtt történt államalapítása óta, a haza megszámlálhatatlan fia és leánya harcolt fegyverrel vagy anélkül Magyarország, a magyar nemzet védelmében, illetve vállalt vértanúságot a hazáért. Tetteik nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy fennmaradt a magyar nemzet és a magyar állam. Az Országgyűlés, a magyar nemzet soha el nem múló hálája jeléül, a ma élő és a jövő nemzedékek okulására, a hősök dicsőségére, minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapját a magyar hősök emlékünnepévé nyilvánítja.”

„A magyar hősök emléknapja egyrészt a főhajtás kegyeletes és magasztos érzése és cselekedete azok előtt, akik életüket áldozták hazánkért, Magyarországért. Ugyanakkor nekünk, a mai korban élők számára elgondolkodásra, elmélkedésre, magunkba nézésre felszólító ünnep és emléknap” – fogalmazott a Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke.

A hősökért való hálaadó imádságában Mészáros László alezredes, a HM Protestáns Tábori Lelkészi Szolgálat kiemelt vezető tábori lelkésze hangsúlyozta: az elmúlt ezer esztendő magyar hősei mindig „Istenből merítettek erőt, bátorságot és olyan reményt, amely mindezidáig a megmaradást jelentette.” „A teremtett világ időről időre megméretett és megméretik ma is. Segíts, Urunk, hogy nekünk is meglegyen az a tőled jövő tartalom, az a beléd vetett bizodalom, ami egyedül képes megtartani és szerinted való jövőt biztosítani az utánunk jövő nemzedékeknek!” – mondta Mészáros László.

Az ünnepi szentmisén és ökumenikus istentiszteleten – mások mellett – részt vett dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök, Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke, Kelemen József nyugállományú altábornagy, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége tiszteletbeli elnöke, illetve vitéz nemes békei Koós Ottó, a legidősebb élő ludovikás. A 100 éves nyugállományú alezredes a szentmisét követően megkoszorúzta az 1938-as ludovikás évfolyam – amelynek ő maga is tagja volt – második világháborúban elesett hősi halottainak márványtábláját. 


Szöveg és fotó: www.honvedelem.hu

Megosztás a Facebook-on

Cimkék: megemlékezés, mise, 2016

A magyar hősök emlékünnepe

    • hosok napja 2016
    • hosok napja 2016
    • hosok napja 2016
    • hosok napja 2016
    • hosok napja 2016
    • hosok napja 2016
    • hosok napja 2016
  • Előző
  • Következő

Május utolsó vasárnapja a magyar hősök emlékünnepe. Ezen a napon emlékezünk azokra a katonákra és civilekre, akik az életüket áldozták Magyarországért. Ez alkalomból a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar képviselői Dr. Boldizsár Gábor ezredes, dékán és Molnár Zsolt ezredes, a Ludovika Zászlóalj parancsnokának vezetésével ma reggel koszorút helyeztek el a Zrínyi campuson, a Békefenntartó Emlékműnél.

Tizenöt évvel ezelőtt, 2001. július 7-én fogadták el a magyar hősök emlékének megörökítéséről és a Magyar Hősök Emlékünnepéről rendelkező törvényt. Ez az ünnep sajnos még most sem foglalta el méltó és megfelelő helyét a nemzeti köztudatban, annak ellenére, hogy a törvény megrendítő megfogalmazásában említi hőseinket akikre emlékezni kell: „A magyarság hosszú, nehéz történelme során, különösen a honfoglalás és Szent István király ezer esztendővel ezelőtt történt államalapítása óta a haza megszámlálhatatlan fia és leánya harcolt fegyverrel vagy anélkül Magyarország, a magyar nemzet védelmében, illetve vállalt vértanúságot a hazáért. Tetteik nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy fennmaradt a magyar nemzet és a magyar állam.”

Azt már nagyon kevesen tudják, a 2001-es törvény eredete sokkal régebbre, még 1915-re nyúlik vissza. Ekkor már dúlt a Nagy Háború és a döbbenetes veszteségek sokkolták a társadalmat. A gépi háború pokla egyszersmind azt az akaratot is meghozta, hogy az apáról fiúra hagyományozott hősök iránti tisztelet a modern jogállamiság keretei között írott formában is rögzüljön.

Ennek az akaratnak a kezdeményezője báró lilienbergi Abele Ferenc (1875-1928) vezérkari őrnagy - elhunytakor altábornagy, - aki a frontról levelet intézett gróf Tisza Istvánhoz, amelyben javasolta a miniszterelnöknek, hogy „Az országgyűlés már most hozzon egy törvényt, amellyel az állam minden községben egy szép kőemléket állít, amelyre (...) elesett hőseit név szerint bevési...”

Abele báró tovább lépett, és 1916 végén már Zita királynén keresztül IV. Károlyhoz fordult. A koronázása előtt álló király levelet fogalmaztatott a magyar miniszterelnöknek, akinek beterjesztése alapján a Képviselőház elfogadta a törvényjavaslatot.

Az így megszülető 1917. évi VIII. törvénycikk elrendelte, hogy:

 „1. § Mindazok, akik a most dúló háborúban a hadrakelt sereg kötelékében híven teljesítették kötelességeiket, a nemzet osztatlan, hálás elismerésére váltak érdemesekké. Őrizze meg a késő utókor hálás kegyelettel azok áldott emlékezetét, akik életükkel adóztak a veszélybenforgó haza védelmében.

2. § Minden község (város) anyagi erejének megfelelő, méltó emléken örökíti meg mindazoknak nevét, akik lakói közül a most dúló háborúban a hazáért életüket áldozták fel.”

Még tartott a háború, amikor megkezdődött a ma is látható hősi emlékművek felállítása. Figyelemre méltó, hogy a Párizs környéki békekötés nyomán elvesztett területeken– az állam anyagi támogatásának hiányában– is folytatódott azok létesítése, legfeljebb lassúbb ütemben. Még azokban a községekben is avattak emlékműveket, amelyek lakossága nem magyar volt. Az első világháborút követően, noha elveszítettük azt, nagyon komoly és feltétlen tisztelete övezte mindazokat, akik harcoltak és meghaltak a nagy világégés bármely hadszínterén.

 Ennek volt köszönhető, hogy hamarosan megszületett az 1924 évi XIV. törvénycikk:

„1. § A magyar nemzet mélységes szeretettel, magasztaló elismeréssel és hálával emlékezik meg azokról a hős fiairól, akik az 1914/1918. évi világháború alatt a hazáért vívott súlyos küzdelmekben a magyar nemzetnek dicsőséget és hírnevet szerezve életüket feláldozták. A nemzet soha el nem múló hálája és elismerése jeléül, az élő és jövő nemzedékek örök okulására és hősi halottaink dicsőségére minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapját nemzeti ünneppé avatja. Ezt az ünnepnapot - mint a „Hősök emlékünnepét” - a magyar nemzet mindenkor a hősi halottak emlékének szenteli.”

Az 1925-től rendszeressé váló, a köznyelvben„Hősök Napján” ismert, immár nemzeti ünnepen az egyházközségekben ünnepi szentmisét, istentiszteletet tartottak, számos helyen külön imát mondtak a hősi halottakért. A városi tanácsok és a községi elöljáróságok is hasonlóan emlékeztek. A rendezvényeken a honvédség, a fegyveres testületek, a polgári egyenruházott testületek, valamint a bajtársi egyesületek és a fiatalok szervezetei díszelgő osztagokkal vettek részt. Budapesten, a Hősök terén 1929. május 26-án a Hősök Emlékünnepén felavatott Hősök Kövét a Honvéd Vezérkar főnöke koszorúzta meg a kormányzó nevében, de nem egyszer Horthy Miklós is személyesen részt vett a ceremónián. A korabeli felfogás szerint a hősi halott nem csupán a honvédség, de a nemzet egészének hősi halottja volt, sírjáról és emlékművéről a nemzet egésze gondoskodott, hiszen, amikor valaki bevonult és hazája védelmében életét áldozta, parancsot teljesített. Ennek megfelelően a második világháború hősi halottjairól is megemlékeztek 1941 után május utolsó vasárnapján. Nagyszabású rendezvénysorozat 1944-ben volt utoljára. 1945-ben még megemlékeztek a Hősök Emlékünnepén, de már sokkal szerényebb keretek között. Már nem számított nemzeti ünnepnek. Az új hatalomnak, és a szovjet Vorosilov marsall vezette Szövetséges Ellenőrző Bizottságnak természetesen szálka volt ez az ünnep, így 1946-tól aztán el is maradtak a hivatalos megemlékezések.

Az egypárti diktatúra évtizedei alatt Magyarországon csak a rendszer által hősnek kikiáltott személyek tisztelete volt lehetséges, s ebbe természetesen nem fértek bele azok a százezrek, akik az első és második világháborúban estek el. Ennek az ünnepségnek a lelki jelentőségét jól mutatja, hogy a kommunista rezsim nem csak a hivatalos törlésével akarta eltüntetni a kollektív emlékezetből, hanem 1950-ben május utolsó vasárnapjára helyezték a Nemzetközi Gyermeknap ünneplését, egyfajta „feledtető-helyettesítőként”.

Hosszú szünet után először 1989. május 29-én rendeztek ismét nyilvános megemlékezést Szekszárdon, az első állami szintű rendezvényt pedig egy évvel később. Azonban csak a rendszerváltozás után több mint 10 esztendővel került ismét méltó helyére ez az ünnep.

Megosztás a Facebook-on


A Görgei és Kossuth közötti ellentét margójára

    • barabas gorgei artur

Ilyen volt hát ez a Görgey
– minden erényével és hibájával férfiú
a szó legszebb értelmében: hős.

(Az aradi börtönben kivégzése
előtt jegyezte le Leiningen)


A magyar szabadságharc tavaszi hadjáratának csúcspontjaként 1849. május 21-én három hetes ostrom után visszafoglalta Buda várát a honvédsereg. Ennek emlékére 1992-től a kormány határozata alapján e napon ünneplik a Magyar Honvédelem Napját.  Ez a nap azonban más miatt is emlékezetes: pontosan száz évvel ezelőtt,  ezen a napon hunyt el a magyar csapat parancsnoka,  Görgei Artúr tábornok.

Noha meglehetősen történelmietlen még csak a felvetés is, de adódik a kérdés: a katonai erőviszonyok ismeretében eleve reménytelen vállalkozás volt-e a magyar szabadságharc? Amennyiben a teljes függetlenség szempontjából vizsgáljuk a kérdést, a válasz egyértelműen igen. Ugyanakkor tisztán kell látnunk, hogy 1848 szeptemberétől a „fegyveres konfliktus” a birodalmon belüli önállóságért folyt, s nem a szuverenitás kivívásáért. Nyilvánvaló, hogy előbbi nem volt megvalósíthatatlan küldetés.

Ha manapság Görgeire emlékeznek, a ragyogó hadvezérre gondolnak, akinek tavaszi hadjáratát vagy a túlerőben lévő orosz csapatok közötti mesteri visszavonulását külföldön is tanítják, például az amerikai West Point-i vagy a francia Saint Cyr-i katonai akadémiákon. „Közel másfél száz év múltán nyugodjunk bele végre abba, hogy nem Kossuth vélt vagy valóságos politikai intrikái, nem Görgei lázadása, hanem az európai erőviszonyok egyszerű mennyiségtani és statisztikai módszerekkel kifejezhető alakulása vetett véget történelmünk talán legdicsőségesebb és legromantikusabb nemzeti háborújának” –  írta Pusztaszeri László.

Közismert, hogy Kossuth és Görgei ellentével több mint másfél évszázada tusakodik a történész szakma, de még a politikusok, a publicisztika és a szépirodalom képviselői is hallatták hangjukat.

Legfrappánsabban talán éppen Görgei fogalmazott visszaemlékezéseiben: „Az én kiáltványom próza volt; a Kossuthé – költészet. A közönségnek pedig, melyhez mind a ketten szóltunk, a nyers katona prózájához nem volt érzéke: a nagy agitátor költészetét viszont mohón fogadta. Ne kárhoztassuk emiatt a közönséget. Legfeljebb azt lehet sajnálni, hogy az agitátor nem volt katona, s a katona nem volt agitátor – és hogy ezért útjainknak szükségképpen széjjel kellett válniuk.

 A két férfi konfliktusával kapcsolatban napjainkban Hermann Róbert, a témakör jeles kutatója jegyezte le egy helyütt: „Ki a Kossuth–Széchenyi ellentét folytatását és a Kossuth–Deák ellentét előzményét, ki a forrófejű, önmagát is leszónokló prókátor és a hidegen mérlegelő hadvezér ellentétét; ki a forradalom mellett kitartó, s azt következetesen végigvinni akaró liberális nemes és a mind a forradalomtól, mind a liberalizmustól elforduló, nép- és nemzetáruló megalkuvó (birtoktalan) birtokos közötti küzdelmet látta benne. Ellentétük okaként hoztak fel karakterbeli különbségeket és politikai nézeteltéréseket; tekintették azt a katonák és politikusok közötti ellentét szokásos példájának.

Elöljáróban – mindenesetre – azt leszögezhetjük, hogy a kiváló stratéga és a politikus teljes vitaköre zömmel az aktuális katonai helyzet eltérő megítéléséből fakadt. Az ellentétek magva abban gyökerezett (predesztinálva ezzel kettejük kapcsolódási pontjait), hogy Görgei – érthető módon – a katonai szempontok érvényesítésére törekedett elsődlegesen a harcászatban, Kossuth pedig – ugyancsak természetesen – a politikai szempontokat vette figyelembe a hadviselésben. Hermann Róbert megállapításával élve; a helyzet 1849 májusától annyiban változott, hogy Görgei úgy vélte, a politikus Kossuth tévedéseit neki mint katonának kell korrigálnia. Ezzel szemben Kossuth – legalábbis az írott forrásokból így tűnik – azt gondolta, hogy ő a katonáknál sokkal jobban tudja, mit kell tenni a harctereken.

No de lássunk – a teljesség igénye nélkül – néhány kiemelt sarokpontot az események tükrében.

1. A schwechati (Alsó-Ausztria) ütközetben (1848. október 30.) a honvédsereg vereséget szenvedett Windischgraetz túlerőben lévő csapataitól, s a magyar főerők szervezetten visszavonultak a határ mögé.

2. Az országgyűlés népgyűléssé bővült ülése a debreceni Nagytemplomban 1849. április 14-én egyhangúlag kimondta Magyarország függetlenségét és a Habsburg–Lotharingiai ház trónfosztását.

3. A katonai eredményeket követő politikai események közismertek. A közelgő orosz hadsereg haderejének ismeretében, amit akkoriban csak Európa csendőrének hívtak, az új haditerv megalkotása a magyar hadvezetésben újabb ellentéteket szült. Hiszen a további sikerekhez a nagyhatalmak semlegességére lett volna szükség, ez azonban nyilvánvalóan lehetetlennek ígérkezett. Görgei azzal érvelt, hogy az egyetlen megoldás az erők koncentrálása Komárom központtal. Noha Kossuth elfogadta a tervet, de Perczel és Dembiński helyrajzi módosításával korrigálva, az erők Szegedtől délre történő összpontosítását hagyta jóvá. A történeti tények ismeretében ma már tudjuk, hogy mindez hibás elképzelésnek bizonyult, ugyanis ez lehetőséget biztosított az osztrák és orosz erők egyesülésére.

Ezeket a kiemelt pontokat tekintve, a továbbiakban lássuk árnyalva, utóbb hogy emlékezett vissza s érvelt Görgei – német nyelven 1852-ben íródott – Életem és működésem Magyarországon 1848-ban és 1849-ben című emlékirataiban.

Görgei a határtól való visszahúzódást, Kossuth a határvédelmet javasolta: Görgei önéletírásában részletesen kifejtette az egyes csapategységek hátrálásának ütemtervét; Győr, Moson, Pozsony „és a Fehér-hegység főbb szorosait tartsuk megszállva […] az ellenséges túlerő előnyomulása esetében egyrészt Lipótvár, másrészt Komárom falai alá kell hátrálniuk; továbbá, hogy a hadsereget szervezzük újjá […] Javaslatomat elvetették, s vele szemben úgy határoztak, hogy az ország határait kell megszállva tartani”. Kossuth, amíg Pozsonyban tartózkodott, hajlott Görgei javaslatára, Pestre visszatérve azonban – mivel az osztrák támadás egyelőre nem indult meg – fokozatosan egyre szükségtelenebbnek ítélte a határ feladását. Érvek és ellenérvek sorakoztak, végül Görgei végső megállapítása: „Mihelyt Kossuth ebben a dologban megszabadul tévedéseitől, valószínűleg a haderő alkalmazásában is fontosabbnak fogja tartani a hadászati meggondolásokat a politikai érdekeknél.

Görgei elhamarkodottnak ítélte a trónfosztást s kétségbeesésének adott hangot: „Magyarországra vészt hozó következményeinek elkerülhetetlen éles és csüggesztő megvilágítása, azoknak a további harcokban valószínűleg csak fél szívvel részt vevőknek csüggedése, akik, megoszolván a vélemények […] meggyőződésük ellenére lesznek kénytelenek harcolni”. Majd alább: „Az a bizakodás azonban, hogy az április 14-i elképzelés meg is valósítható, legutóbbi győzelmeink ellenére [utalás a tavaszi hadjáratra ], melyek a határozatot nem ellenzőket éltették, a közelmúltra, jelenre és jövőre elfogulatlan katonai szemmel vetett egyetlen pillantásra merő ábrándra tetszett.

 „Az oroszok tömeges betörésével a tanácstalanság a honvédelem dolgában egyszerre nyilvánvalóvá lett, vagyis a dicstelen bukás veszélye megvolt. Ez a veszély pedig nézetem szerint – nemzeti és katonai szempontból ítélve – kivált abban rejlett, hogy az osztrákok imént megkezdett támadó hadjárata valószínűleg szakadatlanul győzelmes lesz, ha elmulasztjuk a Komáromnál kínálkozó kedvező alkalmat arra, hogy őket legalább még egyszer védekezni kényszerítsük – mielőtt ezt az oroszok ezt meghiúsítják.

Szilárd elhatározásom, hogy egyedül a főhadsereggel Komáromnál maradok, nem azon a reményen alapult, hogy Magyarország bukását ezzel feltartóztassuk, hanem a következő kettős meggyőződésen: hogy a főhadsereg, szem előtt tartván kötelességét az ország iránt, […] önnön becsületének tartozik azzal, hogy csak végső ellenállás után hátrál meg az osztrákok elől; és

hogy támadó visszacsapásaink az osztrákok ellen az ország egyetlen pontján sem lehetnek erőteljesebbek, mint éppen Komáromnál.

Az a meggyőződésem, hogy Kossuthtal továbbra is egyetértenem erkölcsileg lehetetlen, […] neki hímezés nélkül kijelentettem, hogy eddigi küzdelmeimnek is nem a kormány, hanem a nép érdekeinek szolgálata volt a célja, s én lennék az első, aki még a fegyvert is leteszi, ha ezzel a cél elérhetőbb.

Amint az közismert; a sereg augusztus 13-án Arad közelében, a világosi síkon Rüdiger orosz tábornok előtt szemlét tartva letette a fegyvert. Az önvédelmi háborút leverték, s nem elbukott, azaz nem belső stratégiai hibái folytán vezetett a végső kudarchoz. A két inváziós sereg létszáma megközelítette a négyszázezret: Napóleon Oroszország elleni nagy ármádiája óta nem mozgósítottak a világon ekkora fegyveres erőt! Megkezdődött a megtorlás, amelynek a forradalom iránti elementáris gyűlölet, a bosszú csupán egyik motívuma volt. Jellemző, hogy az osztrák minisztertanács azt fontolgatta, hogy Szibériában kellene területet kérni a cártól, ahol a legveszélyesebb tízezer magyart őriznék; ez volt a külföldön létesítendő koncentrációs tábor gondolatának első felbukkanása történelemben.

A megbocsátásig „előbb még kicsit akasztgatnak” cinikus schwarzenbergi kijelentésből már jobban kiérződik az a racionális megfontolás, hogy a magyar politikai és katonai elit fizikai megsemmisítésére törtek: a germanizálandó, beolvasztandó tartományban a jövendő szellemi központjait óhajtották elpusztítani.

Görgei 67 évvel élte túl a szabadságharcot; a Klagenfurtba száműzött kiváló hadvezér és kémikus, a laurilsav felfedezője a kiegyezést követően térhetett haza családjával: a magyar államtól altábornagyi nyugdíjban részesült haláláig, de a közéletben többé nem vett részt. Halálának napja egybeesik egyik leglátványosabb győzelmének, Buda 1849-es visszafoglalásának napjával. Élt 98 esztendőt: Toporc, 1818. január 30 – Budapest, Lipótváros, 1916. május 21. Nyughelye a Kerepesi úti temetőben található: Á. J. 1. Requiescat in pace! – Nyugodjon békében!


Szöveg: Vitek Gábor történész

    • gorgey artur plaque bp21 gorgey artur ter8
    • gorgey artur
    • gorgey artur laszlo fulop 1916 22
    • gorgey artur berc
  • Előző
  • Következő
Megosztás a Facebook-on


Honvédelem napi megemlékezések

    • honvedelem napja 2016
    • honvedelem napja 2016
    • honvedelem napja 2016
    • honvedelem napja 2016
    • honvedelem napja 2016
    • honvedelem napja 2016
    • honvedelem napja 2016
    • honvedelem napja 2016
    • honvedelem napja 2016
    • honvedelem napja 2016
    • honvedelem napja 2016
    • honvedelem napja 2016
    • honvedelem napja 2016
    • honvedelem napja 2016
    • honvedelem napja 2016
    • honvedelem napja 2016
    • honvedelem napja 2016
    • honvedelem napja 2016
    • honvedelem napja 2016
    • honvedelem napja 2016
    • honvedelem napja 2016
  • Előző
  • Következő

Az 1848-as Hősi Emlékműnél tartott koszorúzási ünnepséget a Honvédelem Napja alkalmából a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara (HHK). A ma már a Gesztenyés kertben található síremlék 1877 óta hirdeti a budavári ostrom alatt elesett honvédkatonák önfeláldozó hősiességét. A HHK délutáni ünnepi állománygyűlésén pedig elismerések átadására is sor került.


1849. május 21-én a magyar honvédsereg három hetes ostrom után visszafoglalta Buda várát. Ennek emlékére 1992-től ezen a napon ünnepeljük a Magyar Honvédelem Napját. A budavári ostrom hősi hallottainak emléket állító, ma már a Gesztenyés kertben található emlékműnél Németh Balázs mondott beszédet. Az NKE Hadtudományi Doktori Iskola tanársegédje szerint a forradalom és szabadságharc értelmét igazából csak úgy lehetne megtudnunk, ha beszélni tudnánk azokkal a katonákkal, akik ezt a küzdelmet megvívták. A tavaszi hadjárat fénypontja Buda visszavétele volt, aminek jelentőségében azonban nem volt egységes állásponton a magyar nemzet. Voltak olyanok, mint például Görgei, akik Bécs elfoglalását tartották inkább fontosabbnak. „Végül azonban Görgei is belátta, hogy túl nagy áldozattal járna a távolabb lévő Bécs elleni hadjárat, mint Buda visszafoglalása” – tette hozzá Németh Balázs. A tanársegéd szerint Buda visszavétele katonai értelemben is indokolható volt, hiszen az ország vezetésének politikai központja Debrecenben, míg katonai vezetési centruma Nagyváradon volt ebben az időszakban. Németh Balázs beszédében részletesen beszámolt Buda visszavételének fontosabb mozzanatairól és arról a ma már egyre kevésbé ismeret hadi kultúráról, amelyben például csak a megadásra való felszólítás után indulhatott meg a támadás. Felidézte azt is, hogy a magyarok győzelmét követően nem történnek atrocitások, az ellenséges katonákat lefegyverezték, de nem bántották. „Buda visszafoglalása elsősorban azért volt fontos, mert főváros nélkül nincsen szuverenitás”- hangsúlyozta beszédében az egyetemi tanársegéd.

Az ünnepi megemlékezés után a Honvédelmi Minisztérium és a Honvéd Vezérkar nevében Sásik Csaba alezredes és Horváth Lajos, a HM igazgatója helyezte el az emlékezés virágait az emlékműnél. A rendezvényen a Hegyvidéki Önkormányzat képviseletében Gilicze Zoltán irodavezető és Praimajer Mária, a ivatal munkatársa koszorúzott. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora nevében Dr. Boldizsár Gábor ezredes, a HHK dékánja és Dr. Maiyalehné Dr. Gregóczki Etelka, az Államtudományi és Közigazgatási Kar megbízott dékánhelyettese helyezett el virágot a szobornál, míg az MH Ludovika Zászlóalj parancsnoka nevében Sári Szabolcs alezredes, parancsnok-helyettes koszorúzott. Az ünnepségen közreműködött a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Budapest Helyőrség Zenekar, Nagy Zsolt százados vezényletével.

Ünnepi állománygyűlésen is megemlékezett a 167 évvel ezelőtt történtekre a HHK. A rendezvényen Hajdú András, a Hadtudományi Doktori Iskola doktorandusza osztotta a szabadságharccal kapcsolatos személyes gondolatait. Elmondta, hogy a mai kor emberének 1848/49 olyan személyiségeket adott, akik megkönnyítik az életünket. „ A szabadságharc eseményei és kiemelkedő személyiségei egyfajta kapaszkodót jelentenek számunkra”- fogalmazott Hajdú András. A doktoranduszhallgató szerint a ma élő magyarok Kossuth, Klapka, Görgei és a 48-as honvédek utódainak számítanak. „ Ennek a kötelességnek kell megfelelnünk nap, mint nap”- tette hozzá Hajdú András.

Az eseményen ismertették a honvédelmi miniszter által kitüntetettek névsorát. Simicskó István példamutató szolgálatteljesítése, valamint a tanévben nyújtott kiemelkedő oktatói, szakmai, társadalmi teljesítményének elismeréseként, az oktatás, képzés kategóriában az „Év Katonája Kitüntető Címet” adományozta Prof. Dr. Haig Zsolt ezredesnek, a HHK Katonai Üzemeltető Intézet, Elektronikai Hadviselés Tanszék egyetemi tanárának. Magyarország honvédelmi minisztere, beosztásában huzamos időn át végzett kiemelkedő tevékenysége, valamint szakmai érdemei elismeréseként „Babérkoszorúval ékesített arany fokozatú” Szolgálati Érdemjelet adományozott Prof. Dr. Kovács László ezredesnek, a HHK Katonai Üzemeltető Intézet, Elektronikai Hadviselés Tanszék egyetemi tanárának. Simicskó István honvédelmi miniszter alezredessé léptette elő Hraska Gábor őrnagyot, a HHK Katonai Logisztikai Intézet, Hadtáp- és Katonai Közlekedési Tanszék kiemelt gyakorlati oktató főtisztjét.

Az ünnepségen a HHK dékánja, Boldizsár Gábor is elismeréseket adott át, így Hadtudományi Emlékplakettet vehetett át Dr. Csurgai József alezredes, Hadtudományi Emlékpajzsot pedig Ubornyák Attila hadnagy. A Hadtudományi Emlékérem kitüntetésben öten is részesültek: Molnár János Zsolt és Joó Béla közalkalmazottak, valamint Nagy Vanessa, Gál Bence és Szabó Vivien honvédtisztjelöltek.

Az állománygyűlésen közreműködött a nemzetközileg is elismert Honvéd Férfikar, amely Európa szinte egyetlen hivatásos férfikórusa.


Szöveg: Szöőr Ádám

Megosztás a Facebook-on


100 éve halt meg Görgei

    • Gorgei konferencia
    • Gorgei konferencia
    • Gorgei konferencia
    • Gorgei konferencia
    • Gorgei konferencia
    • Gorgei konferencia
    • Gorgei konferencia
    • Gorgei konferencia
    • Gorgei konferencia
    • Gorgei konferencia
    • Gorgei konferencia
    • Gorgei konferencia
  • Előző
  • Következő

Május 21-én lesz Görgei Artúr halálának századik évfordulója. Ez alkalomból emlékkonferenciát rendezett az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeummal és a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karával együttműködésben. Az esemény helyszínéül a Ludovika főépület kápolnája szolgált, mivel a tőszomszédságában megtalálható Ludovika Kiállítótér a rendezvény napjától kezdve szintén egy, a tábornok személyét részletesen bemutató, magángyűjteményre épülő kiállításnak ad otthont.

„A konferenciának nincs könnyű dolga, mert egy mítosz lerombolásával kell számolnia” – kezdte meg nyitóbeszédét prof. dr. Patyi András. Az NKE rektora hozzátette: „a népi tudattal kell felvenni a harcot, ami közismerten rendkívül ellenálló.” Görgei ugyanis mint áruló szerepel a köztudatban, s nem pedig mint államférfi, kitűnő tudós, vagy remek katonai szakember. A konferencia következésképp kultúrmisszióra vállalkozott, célként megjelölve azt, hogy széles körben megismertesse az igazságot a társadalommal. Patyi András úgy fogalmazott, hogy az előadók közreműködésével „a vesztett szabadságharc pszichológiájából kell kitörnünk.”

Dr. Csorba László, aki a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójaként a rendezvény levezető elnöki szerepét vállalta magára, úgy nyilatkozott, hogy a témát objektíven feldolgozni azért is olyan nehéz, mert a forradalom pszichológiai kifejezéssel élve, alapító mítoszaink egyike. Az események értelmezésekor nem csak a tudomány jut szóhoz, hanem az érzelmek is szerepet játszanak; nehéz közömbösnek maradnunk.

Első felszólalóként dr. Kedves Gyula, az Országgyűlési Múzeum vezetője Görgei szabadságharcot megelőző katonai pályafutását mutatta be. Görgei sokak emlékezetében úgy él, mint egy óriási tehetség, aki üstökösként robbant be a katonai világba, ám azt kevesen tudják, hogy átfogó, szinte elitkiképzésben volt része. Annak ellenére, hogy Görgei szegény családból származott, hősi halált halt nagyapjára való tekintettel alapítványi helyen tanulhatott a katonai akadémián még abban az időben is, amikor a magyar társadalom nem volt érdekelt a tisztképzésben. Így fordulhatott elő az is, hogy 14 és 20 éves kora között családjától távol tanult, majd Bereg vármegye hívására csatlakozott a nemes testőrséghez. Miután a magyar eszmékkel itt szorosabban is megismerkedett, tisztként később a 12. számú Nádor-huszárezredhez kérte magát, amelyben kizárólag csak magyarok szolgáltak, s amelynek tiszti kara is 90%-ban magyarokból állt. Visszaemlékezéseiben Görgei ezt az időszakot úgy jellemezte, „nyakra főre magyarul tanult.” A történethez hozzátartozik, hogy összesen csak három évig szolgált, mert a császári hadsereget túlontúl avíttnak tartotta hegemonikus berendezkedése folytán.  Görgei határozott, lelkesedni képes személyiség volt, aki végül nagy szerepet játszott az új típusú hadsereg megszervezésében. Mikor 1848-ban elértek hozzá a prágai bevetés hírei, Görgei így kommentálta az eseményeket: „kilépnék a hadseregből és a dilemmából és akkor hazám polgára lennék, semmi más.” Tekintettel arra, hogy Görgei magát elsősorban a nemzet katonájának tekintette, kitűnő katona létére így mégis kilépett a hadseregből.

Dr. Riedel Miklós, az Eötvös Loránd Tudományegyetem kémiai intézetének egyetemi docense Görgei tudományos munkásságát mutatta be, hiszen kevéssé közismert, de a későbbi hadügyminiszter katonai pályáját megelőzően vegyészként tevékenykedett. Habár csekély szakirodalma van a korszaknak és szinte csak a kémiatörténészek foglalkoznak vele, 1848 előtt Görgei neve publikációi révén a nemzetközi irodalom számára is ismerősen csengett. A prágai egyetemen Rettenbacher professzor vezetésével a szerves savakat tanulmányozta; diplomamunkáját ezek kókuszzsírból történő kimutatásából írta. Nevéhez egy új gyakorlati módszer is kötődött: Görgei elsőként használt bárium sót az anyagok szétválasztásához. Bécsújhely és Prága között később katonai jellegű tárgyalások is indultak a durranó higany-fulminát gyakorlati hasznosítására vonatkozóan. Katonai karrierjét leszámítva, Görgei több alkalommal is kémiai tudásával kereste kenyerét. A szabadságharc után egyetemi tanszékvezető szeretett volna lenni, majd élete végén, mikor az ausztriai Klagenfurtban élt internáltként, szintén kémiával kapcsolatos munkát vállalt, hogy eltartsa gyarapodó családját. Dolgozott textilgyárban és alkohol lepárló üzemben egyaránt.

Dr. Hermann Róbert, a HM HIM parancsnok tudományos-helyettese, továbbá a Károli Gáspár Református Egyetem BTK intézetvezető egyetemi tanára Görgei politikus arcát mutatta meg a közönségnek. Leszögezte, „Görgei elsősorban katona volt, aki csak kénytelenségből politizált.” Családját egészen a 13. századig lehet visszavezetni, vallási hovatartozásukat vizsgálva pedig elmondható, hogy a 16. századtól fogva a protestáns felfogás volt jellemző. Felmenői ugyan részt vettek különböző forradalmakban, ám nagyapja már a császárt szolgálta. Az eltérő nemzeti érdekek fogalmával tulajdonképp a huszárezredben eltöltött évei alatt került tisztába, mígnem 1848 tavaszának beköszöntével a polgári átalakulás lelkes hívévé vált.  A demokrácia mellett való elköteleződését mi sem mutatja jobban annál, hogy ez idő tájt vezetéknevének utolsó betűjét is y-ról i-re módosította. Kossuth akkor figyelt fel rá, amikor a Radikális Fiatalok Lapjában éles hangon kritizálta a katonai egyenruha költségviselésének megoszlását. Görgei többször is kritikával illette a vezetést, így a szeptember 11-i horvát támadás kapcsán is megírta Batthyányinak, hogy meglehetősen szűkösek a személyi keretek. Mikor később kinevezték ezredessé, Kossuth titkos megbízást adott arra, hogy információkat szerezzen a horvát táborból. A határátkelést illetően szintén eltérő véleményen volt a két államférfi. A Görgei-Kossuth vita akkor csúcsosodott ki, amikor az 1849. január 5-én kiadott váci nyilatkozat értelmében Görgei Kossuth parancsát megtagadva a felvidéki bányavárosokba vonult vissza hadseregszervezés céljából. Mikor március elején megérkezett az olmützi alkotmány híre, amely felfüggesztette Magyarország 1848-as alkotmányát és kimondta, hogy hazánk koronatartományként kezelendő, Kossuth és Görgei között, aki épp ideiglenes fővezérként szolgált, kiújultak a viták. Kossuth a katonai erőre építő trónfosztást követelte, míg Görgei a törvényes megegyezés ötletét támogatta, s ennek megfelelően kapcsolatba is lépett a Békepárttal. Azzal, hogy idővel tárgyalásokba bocsátkozott az oroszokkal is, tulajdonképp éket kívánt verni az oroszok és az osztrákok közé. A korona felajánlásának részéről egyetlen kikötése volt csupán: az áprilisi törvények megtartása. A magyar, német, angol, olasz és svéd nyelven megjelent emlékirataiból kiolvasható, hogy Görgei személyében sosem kívánta vezetni az országot.

A Ludovika Kiállítótérben megtekinthető kiállítás anyagát szintén Hermann Róbert biztosította, magángyűjteményének felajánlásával. A kiállítás megnyitóján dr. Boldizsár Gábor ezredes, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánja úgy fogalmazott, Görgei életének ismerete azért is fontos, mert dilemmája örökérvényű: vajon akkor cselekszik-e helyesen a katona, ha az aktuális parancsot és az aktuálpolitikai iránymutatást szolgálja, vagy ha lelkiismerete szerint ténykedik és eszerint vezeti a gondjára bízott hadakat, vállalva lelkiismereti döntésének minden következményét. „Görgei Artúr életében láttuk, hogy ezt a dilemmát úgy próbálta meg feloldani, hogy kilépett a császári haderőből és mint szabad akaratú állampolgár döntötte el, hogy egy történelmi pillanatban szolgálja a nemzetét. Ezek azok a gondolatok, amelyek erőt kell, hogy adjanak a mai zavaros világunkban a katona társadalomnak és a katonai vezetőknek, hogy segítsenek utat találni abban, hogy a világ nem csak fekete és fehér, nem csak jó és rossz, helyes és helytelen. Ráadásul azt is el kell dönteni, hogy rövid, vagy hosszútávú eredményeket akarunk elérni” – kommentálta Görgei életútját Boldizsár Gábor.

A konferencia további részleteiről és Görgei életéről bővebben a júniusi Bonum Publicum számol majd be.


Szöveg: Pétery Dorottya

Megosztás a Facebook-on


Elhunyt Katona Géza dandártábornok

    • katona geza

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem vezetése és az intézmény rendészettudományi kara megrendülten értesült arról, hogy életének 91. évében elhunyt prof. dr. Katona Géza nyugállományú rendőr dandártábornok, az NKE és a jogelőd Rendőrtiszti Főiskola egykori oktatója, elkötelezett támogatója.


Katona Géza a kriminalisztika gyakorlatának és elméletének nemzetközi rangú művelőjeként évtizedeken keresztül tanította a leendő rendőrtiszteket. Emellett kiváló parancsnok, a bűnüldözés nemzetközi hírű szakértője, a bűnügyi technika hazai fejlesztésének egyik kiemelkedő személyisége is volt. A kriminalisztika területén végzett tudományos kutatása, oktatói és vezetői tevékenysége jelentősen hozzájárult az NKE hírnevének, tekintélyének növeléséhez. Utóbbi tevékenységéért Patyi András rektor az Egyetemért Emlékérmet adományozta tavaly Katona Gézának. 

A volt dandártábornok utolsó interjúját az NKE egyetemi magazinjának, a Bonum Publicumnak adta. A cikk az újság 54-56. oldalán jelent meg és innen érhető el:

http://uni-nke.hu/uploads/media_items/16bp-jan-feb-03v-kicsi.original.pdf

Katona Géza emlékét tisztelettel megőrizzük!


Március 15.: a legnagyobb magyar ünnep

    • dsc 4956 2
    • dsc 4935 2
    • dsc 4939 2
    • dsc 4952 2
    • dsc 4960 2
    • dsc 4978 2
    • dsc 4981 2
    • dsc 4991 2
    • dsc 5017 2
    • dsc 5020 2
    • dsc 5027 2
    • dsc 5029 2
    • dsc 5069 2
    • dsc 5081 2
  • Előző
  • Következő

A nemzeti önvédelem és a nemzetté válás ünnepe március 15-e, amelynek eseményei a „csak magunkra számíthatunk, de magunkra számíthatunk” érzését alakította ki a magyar emberekben – mondta el az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékezve Prof. Dr. Patyi András. Az NKE rektora a Ludovika Kápolnában rendezett ünnepségen az április törvények mellett a forradalom egyik legnagyobb vívmányának nevezte a honvéd nemzetőrség megalakítását.

Patyi András szerint 1848. március 15.  minden  „bája és esetlensége” ellenére is megmutatta, hogy milyen az, amikor egy nép felismeri a változás szükségességét és tesz is érte. A rektor számos érdekességet mondott el a 168 évvel ezelőtt történtek kapcsán: ilyen volt például az, hogy a pesti fiatalok eredetileg március 19-re szerveztek egy nagygyűlést, de a bécsi forradalom híre meggyorsította a magyarországi eseményeket is. A Nemzeti dal első sorát pedig egy fiatal joghallgató észrevételére változtatta meg Petőfi „Rajta magyar”-ról „Talpra magyar”-ra. De a Landerer és Heckenast nyomdánál sem ment minden olyan egyszerűen, hiszen nem volt meg a Nemzeti dal eredeti kézirata, így Petőfi fejből újra leírta azt, amit versszakonként más-más nyomdásznak kellett „kiszednie”.

Patyi András szerint a forradalmi nap egyik központi pillanata az lehetett, amikor Jókai az Egyetem téren összegyűlt mintegy ötezer fős tömegtől azt kérte, hogy a havas eső ellenére csukják be az ernyőiket. „Valószínűleg ekkor érezhették meg az emberek, hogy mekkora erő van a közös cselekvésben” - tette hozzá a rektor. Patyi András a forradalom emberi oldalára is rávilágított, amikor elmondta, hogy március 15-én Irinyi József a történések kellős közepén küldte haza ebédelni az embereket.

Az NKE rektora ünnepi beszédében szólt az alkotmányos változásokat előidéző április törvényekről is, amelyek nem ad hoc módon születtek meg, hanem azok évek, évtizedek alatt formálódtak. Elmondta azt is, hogy Pest városa volt az első közigazgatási szerv, amely hivatalos jóváhagyásával a 12 pontot támogatta. „Ez a nap mindenképpen elérte célját, mert a sajtószabadság kivívása mellett a döntéshozókban sem támadhatott semmilyen kétség afelől, hogy az április törvényeket alá kell írni, István nádornak meg kell adni a helytartói jogköröket és el kell ismerni az ország függetlenségét”- hangsúlyozta Patyi András.  Az NKE rektora a forradalom fontos vívmányának nevezte a tízezrek önkéntes részvételével megszervezett honvéd nemzetőrség létrehozását is, amelyet egy valósi népi hadseregnek nevezett.

Az ünnepi rendezvényen a Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar, valamint az Államtudományi és Közigazgatási Kar hallgatói idézték meg műsorukban a történelmi korszakot.  Ezt követően Március idusa címmel nyílt kiállítás a Ludovika kiállítóterében, ahol a korabeli eseményeket bemutató plakátokon kívül korhű ruházatot és muzeális fegyvereket is megtekinthettek az érdeklődők. Prof. Dr. Csikány Tamás ezredes, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar tanszékvezetője megnyitó beszédében felidézte a forradalom és szabadságharc fontos eseményeit, helyszíneit is alakjait.  Elmondta, hogy a pesti események egy nagy európai forradalmi hullám részei voltak. Elhangzott az is, hogy a kiállításon látható fegyverek eredeti ’48-as tárgyak, amely sokszínűsége azt jelzi, hogy egy igazi forradalmi hadsereg jött létre 168 évvel ezelőtt. „ Az, hogy a forradalom sikeres lehetett, nagyrészt a katonáknak köszönhető, akik megvívták azt a több mint egy éves háborút, amire a világ is odafigyelt”- hangsúlyozta Csikány Tamás, aki a 100 évvel ezelőtt elhunyt Görgei Artúr tábornokról is megemlékezett.

A március 15-i megemlékezés keretében került sor az NKE egyetemi polgáraiból álló Ludovika Huszár Díszszakasz tagjai kilovagolására is. A hat huszár a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok shagya arab fajtájú lovaival tartott rövid bemutatót az Orczy-kertben. 


Szöveg: Szöőr Ádám

Megosztás a Facebook-on

Cimkék: megemlékezés, 1848, 2016

Ünnepélyes eskütétel a Polgári Védelem Világnapja alkalmából

    • polgari vedelem vilagnap 2016
    • polgari vedelem vilagnap 2016
    • polgari vedelem vilagnap 2016
    • polgari vedelem vilagnap 2016
    • polgari vedelem vilagnap 2016
    • polgari vedelem vilagnap 2016
  • Előző
  • Következő

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Önkéntes Katasztrófavédelmi Szolgálatának, valamint a Szent István Egyetem Ybl Katasztrófavédelmi Bajtársi Egyletének hallgatói tagjai tettek esküt 2016. március 1-én, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Polgári Védelem Világnapja alkalmából rendezett ünnepségen.

Az ünnepségen részt vett Dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgató-helyettese, Dr. habil. Kovács Gábor r. dandártábornok a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatási rektor-helyettese és  Dr. Tőzsér János a Szent István Egyetem rektora.

Az eseményen az NKE Katasztrófavédelmi Intézet hallgatóiból megalakult Önkéntes Katasztrófavédelmi Szolgálatának első és másodéves hallgatói, valamint a Szent István Egyetem Ybl Katasztrófavédelmi Bajtársi Egyletének hallgatói tagjai tettek esküt a természeti és civilizációs katasztrófák elleni védekezésben történő részvételre.  Az Ybl Bajtársi Egylet átvehette a csapatzászlót főigazgató-helyettestől. A zászlóra a meghívott vendégek emlékszalagot helyeztek el, majd a történelmi egyházak képviselői megáldották a zászlót.

Góra Zoltán ünnepi beszédében kiemelte a felsőoktatási intézmények karain létrehozott önkéntes mentőszervezet fontosságát és az eddigi gyakorlatokon és a bevetéseken tapasztalt kiemelkedő szerepvállalást.  

Varga Ferenc tű. dandártábornok, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója az ünnepség keretében tárgyjutalmat és elismerő okleveleket adott át. Az NKE hallgatói közül Balogh Zsolt tű. főtörzsőrmester, Barta János tű. zászlós, Muzsik Sándor és Nagy Dániel a 2015. évi nyári viharkárok kezelésénél tanúsított helytállásáért kaptak elismerést. Varga Ferenc elismerő oklevelet adott a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Önkéntes Katasztrófavédelmi Szolgálatának a mentőszervezet rendszerbeállító gyakorlatának sikeres végrehajtásáért, valamint Ambrusz József tű. ezredes, egyetemi tanársegédnek az NKE önkéntes katasztrófavédelmi szolgálatában végzett több éves munkájáért.

Az ünnepség a Szózat hangjaival ért véget. Ezt követően Dr. habil. Kovács Gábor rektor- helyettes mondott pohárköszöntőt.

Megosztás a Facebook-on


A dél-szláv háború egyik legnagyobb konfliktusára emlékeztek

    • dsc 2845 2
    • dsc 2850 2
    • dsc 2863 2
    • dsc 2871 2
    • dsc 2879 2
  • Előző
  • Következő

Húsz éve ért véget Szarajevó három és fél évig tartó ostroma. A dél-szláv háború egyik legvéresebb konfliktusában mintegy tizenkilencezer ember − köztük megközelítőleg kétezer gyerek − vesztette életét. A háborút követő békemissziókban jelentős szerepet kaptak a magyar katonák is, akik közül többen az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Karon tartott tudományos rendezvényen emlékeztek a két évtizeddel ezelőtt történtekre.

A véres polgárháborút az robbantotta ki, hogy a boszniai szerbek nem akartak elszakadni a Szlovénia, Horvátország és Macedónia kiválása után megmaradt Jugoszláviától, miközben a boszniai horvátok és a bosnyákok nem akartak a szerb többségű államban maradni. 1992 januárjában ezért a szerbek kikiáltották a Boszniai Szerb Köztársaságot, amely Jugoszlávia részének nyilvánította magát. 1992. február 29-én és március 1-jén referendumot tartottak Bosznia-Hercegovina függetlenségéről az egész köztársaságban, amelyet a szerbek bojkottáltak.
A többségében bosnyákok által lakott Szarajevót április 5-én érték el a szerb csapatok. Egy nappal később a szerb nacionalisták rálőttek a politikai vezetőiktől békét követelő, szerbekből, horvátokból és muzulmán bosnyákokból álló tömegre, kioltva öt ember életét − ezzel kezdetét vette a közel három és fél éves ostrom. 1995-ben a szarajevói piacot már másodjára érte támadás, amely a korábbihoz hasonlóan több tucat civil halálát okozta. Ez a fejlemény aktívabb beavatkozásra ösztönözte a NATO-t, melynek gépei szerb katonai célpontokat kezdtek bombázni. Ekkorra már kellően megerősödött a bosnyák hadsereg is, a horvát fegyveres erőkkel közösen fellépve pedig visszavonulásra tudták kényszeríteni a szerbeket, akik a Szarajevó környéki hegyekből is távoztak. Bár még ebben az évben tűzszünetet kötöttek, a fenyegetettség csak 1996-ban szűnt meg, amikor az utolsó szerb csapatok is elhagyták a térséget.

A konferencián dr. Kaló József, a HHK hadászati és hadelméleti tanszék adjunktusa, mint a rendezvény moderátora elmondta: a húsz évvel ezelőtti esemény történelmi mértékkel mérve is jelentős, hiszen időtartama még Leningrád ostromáét is meghaladta. A lakosság nagy része pincékben töltötte ezt a három és fél évet, ráadásul az orvlövészek - mintegy 200 pontról lőve a várost - folyamatosan rettegésbe tartották a helyieket.

Dr.Molnár Ferenc ezredes, a HM koordinációs osztályának vezetője 2014 és 2015 között volt a NATO szarajevói parancsnokságának törzsfőnöke. Elmondta, hogy Szarajevó ostroma mellett a boszniai háború legszörnyűbb eseménye a srebrenicai mészárlás volt, amelynek során mintegy 8700 bosnyák férfit végeztek ki a szerbek. Molnár Ferenc felidézte, hogy a mai napig évente mintegy 100-150 áldozat holtteste kerül elő, akiket újra kell temetni. Szarajevó kapcsán az ezredes megjegyezte, hogy a NATO és az EUFOR jelenleg is állomásoztat katonai erőket a térségben, a két nemzetközi szervezet szoros együttműködésben dolgozik a béke fenntartása érdekében. Külön öröm, hogy mindkét kötelék törzsfőnöke magyar katona. Molnár Ferenc szerint a nemzetközi jelenlét nélkül még nem működne stabilan Bosznia-Hercegovina.

Dr. Horváth Tibor ezredes, a Katonai vezetőképző Intézet igazgatója több alkalommal is szolgált a magyar műszaki kontingensben hídépítő szakaszparancsnokként, majd főmérnökként, 2006-ban pedig Macedóniában, a NATO parancsnokságon összekötő tisztként dolgozott. Elmondta, hogy a magyar műszaki alakulatok jelentős szerepet kaptak a boszniai hadszíntéren, biztosítva a NATO erők mozgását. Ennek keretében több mint harminc hidat építettek, de közreműködtek vasútvonalak helyreállításban is. Személyes tapasztalata az, hogy a magyar műszaki katonákat mindenhol tisztelik és megbecsülték,

Dr. Újházi László alezredes, a katonai vezetéstudományi és közismeretei tanszék vezetője 2012-ban hat hónapig szolgált az EUFOR szarajevói parancsnokságán, kiemelt tervező főtiszti beosztásban. Az Európai Tanács felügyelete alatt működő nemzetközi haderő 2004-ben vette át az SFOR-tól a bosznia-hercegovinai békefenntartó feladatokat. Az alezredes úgy látja, hogy katonai misszióban végzett munkájuk alapján Magyarország kiemelkedik az 1990-után a NATO-hoz csatlakozott országok közül.

Bakos Csaba alezredes, az összhaderőnemi műveleti tanszék oktatója 2002-2003 között egy évig a magyar honvédség katonai rendfenntartó kontingens századparancsnoka volt. Szarajevó ostroma szerinte egy olyan harci esemény volt, amelynek a célja a lakók pszichikai megtörésére irányult. Így aztán a városban lévők „nem tudtak kitörni, a kint lévők pedig nem igazán akartak oda bemenni”. A helyzeten némiképp javított a repülőtéren megnyitott ENSZ-légihíd, amely hatékonyan tudta segíteni a város ellátását. Kiépült az ostromlókat elkerülő Szarajevó-alagút is, ezen keresztül létrejött az összeköttetés más, bosnyákok által ellenőrzött területekkel.

A boszniai háborúval sok hasonlóságot lehet felfedezni a koszovói konfliktus kapcsán- mondta el a rendezvényen dr. Boldizsár Gábor ezredes, a HHK dékánja, aki 2005 és 2006 között szolgált Koszovóban, mint ENSZ összekötő tiszt.

Felidézte, hogy a dél-szláv háború során a különböző területeket elhagyni kényszerülő szerbek egy jelentő része Koszovót választotta lakhelyéül, így a már korábban is meglévő etnikai konfliktus tovább erősödött. Az etnikai tisztogatással folyó háború 1999 nyarán ért véget, amikor Milosevics szerb elnök  a NATO bombázások hatására kénytelen volt visszavonni erőit a tartományból és Koszovó ENSZ védnökség alá került. A rend fenntartása érdekében 47 ezer fős nemzetközi haderő (KFOR) érkezett a térségbe. A helyzet azonban Boldizsár Gábor szerint ma sem teljesen békés, ezt bizonyítja az is, hogy a koszovói háborús bűnöket vizsgáló bíróság az eredeti tervekkel ellentétben mégsem Prishtinában, hanem Hágában fog majd működni.

Szarajevó ostromáról és a dél-szláv háborút követő magyar katonai missziós tevékenységről a Bonum Publicum áprilisban megjelenő számában olvashatnak majd további részleteket. 


Szöveg: Szöőr Ádám

Megosztás a Facebook-on


Emléktábla Lőrincz Lajos tiszteletére

    • dsc 1896 2
    • dsc 1919 2
    • lorincz lajos emlektabla avatas
    • dsc 1881 2
    • dsc 1885 2
    • dsc 1887 2
    • lorincz lajos emlektabla avatas
    • lorincz lajos emlektabla avatas
  • Előző
  • Következő

Adózván emberi nagysága, munkássága és az általa képviselt tudományterületek fontossága előtt, a Ludovika Főépület egyik előadóterme mától Lőrincz Lajos nevét viseli. Az emléktábla ünnepélyes felavatására a néhai akadémikus családtagjainak, kollégáinak, pályatársainak és tanítványainak jelenlétében került sor.

Prof. Dr. Patyi András köszöntőjében elmondta, hogy a döntés hátterében sok szempont húzódott. Az egyik ezek közül Lőrincz Lajos tudósi, tanári és tudományteremtői nagyságáról való megemlékezés, a másik pedig személyén keresztül az általa művelt tudományok, így a közigazgatás-tudomány és a közjogtudomány megbecsülésének kifejezése. „Az ő emléke, az általa művelt tudományok jelentősége, egyetemünk történetében központi helyet foglalnak el” – fogalmazott a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora. Hozzátette, a Ludovika Főépülete nemcsak a rektoré, az ott működő hivataloké, hanem az Államtudományi és Közigazgatási Karé is, valamint minden egyetemi oktatóé és hallgatóé. "Azzal tehát, hogy ma ezt a kis ünnepséget megrendezzük, Lőrincz Lajos személyén keresztül kifejezzük megbecsülésünket a közigazgatás-tudomány, az államtudomány és a közjogtudomány felé is"- zárta gondolatait Patyi András.

Prof. Dr. Máthé Gábor, az Államtudományi és Közigazgatási Kar Állam- és Közigazgatás-történeti Tanszékének professzor emeritusa, Lőrincz Lajos saját szavaival méltatta egykori kollégáját. „Ha végignézünk a jelenlegi alkotmányjogi, közjogi kutatások világában, alig találunk olyan elismert szakembert, aki ne lett volna tanítványa, vagy tanítványának tanítványa. Igazi iskolateremtő tudós volt, s ha valami a tudományos közreműködésén kívül megőrzi hírnevét, az bizonyosan tanítványainak hálás emlékezete – ezt példázza a teremkeresztelő is.”

A táblaavató ünnepség egyben megnyitója is volt annak a programsorozatnak, amely a „Közjogi és közigazgatási reformok Magyarországon – In Memoriam Lőrincz Lajos” nevet viselő emlékkonferenciában csúcsosodik ki.

Megosztás a Facebook-on


A doni katasztrófára emlékeztek

    • dsc 6805 2
    • dsc 6790 2
    • dsc 6773 2
    • dsc 6765 2
    • dsc 6758 2
    • dsc 6742 2
    • dsc 6735 2
  • Előző
  • Következő

„Katonáink elégtelen felszereléssel és fegyverzettel, hazájuktól távol voltak kénytelenek harcolni egy olyan célért, amelyet nem is ismertek igazán”- hangzott el a 73 évvel ezelőtt történt doni katasztrófa emlékére, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar által szervezett ünnepségen.


Az Orczy-parkban, a tiszti hősi emlékműnél tartott rendezvényen Kaló József egyetemi adjunktus szólt arról, hogy az ellenség döntő fölénye ellenére  a magyar katonák többsége próbálta teljesíteni kötelességét. „A hadsereg tagjai egységesek voltak abban, hogy katonaként akartak túlélni és haza akartak jutni” – fogalmazott Kaló József. Az adjunktus szerint minderre csak akkor volt esélyük, ha kötelékben maradtak és teljesítették a kapott parancsot.  Visszavonuláskor a németek a magyar katonákat járhatatlan utakra kényszerítették és nem egyszer került sor fegyverhasználatra a két nemzet hadserege között. Ráadásul a német hadsereg által korábban megígért fegyverzet és felszerelés soha nem érkezett meg a magyar katonákhoz. Utóbbi volt a fő oka a hatalmas veszteségeknek- véli Kaló József.

Hozzátette: a magyarok minden fegyvertársukhoz képest utolsóként hagyták el állásaikat, ezzel fedezve a szövetséges erők visszavonulását.  A németek a magyar második hadsereget feláldozták saját erőik megóvása érdekében. A magyar katonák vesztesége egyes becslések szerint megközelítette a 150 ezret, a nehéztechnikájuk teljesen megsemmisült.

„ Emlékezzünk a doni hősökre, remélve azt, hogy magyar katonát soha nem fognak ilyen körülmények között kötelessége teljesítésére kényszeríteni”- fogalmazott Kaló József.

Az ünnepségen Körömi Ferenc „Édesanyám titka” című saját költésű versét adta elő, majd Boldizsár Gábor ezredes, a HHK dékánja és Molnár Zsolt ezredes, az MH Ludovika Zászlóalj parancsnoka helyzete el az emlékezés virágait a tiszti hősi emlékműnél. 

Kaló Józsefnek a doni katasztrófával kapcsolatos publicisztikáját itt olvashatja el:

Megosztás a Facebook-on


Sír az út előttem

    • sir az ut elottem_megemlekezes a limanowai csatarol
    • sir az ut elottem_megemlekezes a limanowai csatarol
    • sir az ut elottem_megemlekezes a limanowai csatarol
    • sir az ut elottem_megemlekezes a limanowai csatarol
    • sir az ut elottem_megemlekezes a limanowai csatarol
    • sir az ut elottem_megemlekezes a limanowai csatarol
    • sir az ut elottem_megemlekezes a limanowai csatarol
    • sir az ut elottem_megemlekezes a limanowai csatarol
    • sir az ut elottem_megemlekezes a limanowai csatarol
    • sir az ut elottem_megemlekezes a limanowai csatarol
    • sir az ut elottem_megemlekezes a limanowai csatarol
    • sir az ut elottem_megemlekezes a limanowai csatarol
    • dsc 4887 2
    • dsc 4958 2
    • dsc 4983 2
    • dsc 4996 2
    • dsc 5011 2
    • dsc 5017 2
  • Előző
  • Következő

Az intézmény által összegyűjtött első világháborús katonadalok is felcsendültek azon a rendezvényen, amellyel a limanowai csata évfordulójáról emlékezett meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. 101 évvel ezelőtt ezekben a napokban ért véget az ütközet, amely során az osztrák–magyar csapatok megállították az orosz előrenyomulást. A csata végleg megtörte és visszavonulásra is késztette az ellenséget, így elhárult a veszély, hogy az oroszok magyar földre lépjenek.

A limanowai csatában a magyar huszárok különös bátorságról tettek tanúbizonyságot, akik kellő felszerelés híján közelharcot vívtak az ellenséggel. Az ütközet igazi jelentőségét az adta, hogy az orosz előrenyomulás megtörése lehetővé tette az osztrák-magyar haderő újjászervezését. Mindehhez olyan katonalegendák szerepvállalása is kellett, mint Szurmay Sándor altábornagy, vagy a csata hősi halottja, Muhr Ottmár, a 9. Nádasy-huszárezred parancsnoka. Erre a csatára, a magyarok hősies helytállására emlékezett kulturális műsorral a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. „Az NKE megalakulásától kezdve nagy hangsúlyt helyezett a történelmi hagyományok ápolására, a mai rendezvény is ezt a célt szolgálja” - hangsúlyozta köszöntőjében Prof. dr. Padányi József. Az intézmény tudományos rektorhelyettese elmondta: a 101 évvel ezelőtti esemény a galíciai nagy csataként vonult be a történelembe. „Mi magyarok ezt egy külön csataként tarjuk számon, mivel ezzel sikerült megakadályozni az orosz áttörést és az ellenség magyar földre lépését”- tette hozzá Padányi József. A rektorhelyettes szólt a Honvéd Táncszínházzal való mintegy kétéves együttműködésről, amelynek eredményeképpen több mint hetven első világháborús katonadal került fel az egyetem honlapjára. Ebből a gyűjteményből hallgathattak meg többet is az érdeklődők a Prima Primissima- díjas Honvéd Együttes művészeti kara és a Hegedős Együttes előadásában. Az immáron az NKE-hez tartozó Bárka Egyetemi Rendezvényközpontban a többi között Maros menti regrutanóták, gyimesi katonakísérők és szatmári verbunkok is elhangzottak. A zenekar által előadott dalokat az NKE Bartók Táncegyüttes és a Ludovika tánccsoport tagjai illusztrálták. Egy szerelmi szálon végigfutó vidám rábaközi mulatság mellett a szatmári táncokkal a verbuválás, a bevonulás elemei is megjelentek a produkcióban. A koncert az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság támogatásával valósult meg. Az NKE gondozásában megjelent, 101 katonadalt feldolgozó gyűjtemény elektronikus formában is megtalálható, az egyetem honlapján:

http://uni-nke.hu/a-nagy-haboru-katonadalokban/a-dalok-gyujtemenye


Szöveg: Szöőr Ádám

Az eseményről készült videó elérhető az alábbi linken:

https://www.youtube.com/watch?v=_len3iQO9sA

Megosztás a Facebook-on


Zrínyi Miklós halálának évfordulójára

    • zrinyi miklos

„Sors bona nihil aliud”, azaz „Jó szerencse, semmi más!”

Zrínyi Miklóst 1664. november 18-án sebezte halálra egy vadkan egy tragikus kimenetelű vadászaton. Zrínyi halálát akkor és azóta is összeesküvés-elméletek övezik, mert az emberek nem akarták elhinni, hogy a számos csatában győztes hőssel egy megvadult állat végezzen. Annyi bizonyos, hogy a Habsburgoknak kapóra jött Zrínyi halála, akivel a magyar történelem egy válságos pillanatában az évszázad legnagyobb politikusa szállt a sírba, s egyben egy páratlan írói pályafutás tört ketté.

 A 17. század legnagyobb formátumú magyar politikusa, a Szigeti veszedelem szerzője 1620. május 1-jén született. Horvát eredetű főnemesi családból származott, dédapja az 1566-ban Szigetvár védelmében elesett törökverő hős, Zrínyi Miklós volt. Magát katonának tartotta, ugyanakkor a lírai műfajokban is maradandót alkotott. Fő műve első irodalmi eposzunk, a dédapjának emléket állító Szigeti veszedelem, amely akkoriban teljesen egyedülállónak számított. Nemcsak az irodalomban, hanem politikai, hadtudományi, publicisztikai műfajokban is újakat honosított meg magyarul. Kiterjedt levelezéséből diplomáciai és katonai tevékenysége is megismerhető. A végvári vitézek számára emléket állító művét még olyan  hadászattal és politikával foglalkozó művek követték, mint például a Tábori kis tracta, a Vitéz hadnagy, vagy Az török áfium ellen való orvosság, melyekben Zrínyi az állandó magyar hadsereg felállítása és – ezáltal – az ország önerőből való felszabadítása mellett tört lándzsát, miközben részletesen kifejtette modernizációs és hadszervezési programját.

Zrínyi a XXI. század elején is időszerű egyéniség, igazi államférfi. Tavaly Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere az alábbiak szerint jellemezte a halálának 350. évfordulójára szervezett konferencián: “Nemcsak polihisztor volt, műveltségének köszönhetően nemcsak az élet számos területén ismerte ki magát, de nála mindez egy gyökérből táplálkozott és egy cél megvalósítását szolgálta.(…) A Zrínyiek a nemzeti arisztokráciához tartoztak, a szó legnemesebb értelmében. Vagyis ez nem egy genetikai vagy vér szerinti dolgot jelent. A Zrínyiek neveltetésükben a világmércéhez igazodtak, de pontosan tudták, hogy ebből nemzeti teljesítménynek kell fakadnia. Nem volt jellemző rájuk az a meghunyászkodó nemzeti szervilizmus, ami mindig azt gondolja, hogy ami kinn van, az feltétlenül több, értékesebb, mint amire mi magunk vagyunk képesek. A Zrínyiek otthonosan mozogtak bármelyik európai udvarban, ugyanakkor képesek voltak idehozni mindazt, ami értékes volt. A Zrínyiek úgy vélték, az a különleges állapot, amibe beleszülettek, különleges kötelezettségeket is rótt rájuk. Mégpedig azt, hogy a nemzetüket szolgálják. Zrínyi Miklós egy álló csillag a magyar történelem egén, akire nagy szükség van a XXI. században is.”

A magyar történelem során a Zrínyiekről számos hadászati vonatkozású intézményt neveztek el, köztük az 1955-ben Zrínyi Miklós nevére keresztelt katonai akadémiát, ahol először indult meg professzionális oktatás. A Zrínyi Miklós Katonai Akadémián jött létre az önálló határőr tanszék és kezdődött meg a határőr-képzés. Fennállása során az akadémia fokozatosan betagozódott a hazai felsőoktatás rendszerébe. 1996-ban két karral született meg a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, amely 2000-ben önálló karként integrálta a Bolyai János Katonai Műszaki Főiskolát. Az intézmény 2012. január 1-jétől képezi részét a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek, Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar néven. Az NKE mint a hazai honvédtisztképzés egyedüli letéteményese, kutatásokkal, hallgatói programokkal, konferenciákkal elkötelezetten ápolja a Zrínyi-hagyományokat. Tavaly Zrínyi tiszteletére emléktáblát avattak a Ludovika Főépületében.

Megosztás a Facebook-on


Történelmünk Moháccsal tanított meg felállni

    • 2015 Mohacs megemlekezes
    • 2015 Mohacs megemlekezes
    • 2015 Mohacs megemlekezes
    • 2015 Mohacs megemlekezes
    • 2015 Mohacs megemlekezes
  • Előző
  • Következő
Az 1526. évi mohácsi csatában elesett hősöknek azzal adhatjuk meg a tisztességet, ha soha nem feledjük azt a történelemfordító napot, és hisszük, hogy történelmünk Moháccsal tanított meg mindig felállni, talpon maradni - mondta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora a Mohácsi Történelmi Emlékhelyen augusztus 29-én, szombaton.
Patyi András az ütközet 489. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen hangsúlyozta: a hősök áldozata nem volt hiábavaló, ha a puszta emlékezést a jelen, s azzal együtt a jövő építésének szenteljük, alapnak szánjuk, amelyre valódi tetteket emelhetünk. Véleménye szerint a pusztító mohácsi csatavesztés olyan nagy erejű fordulópont, a nemzeti sorsot alakító tragikus esemény volt, hogy annak tükrében talán elégedettek lehetünk, van államunk, magyarul beszélünk, létezik a magyar nemzet és tudunk emlékezni. Ha Mohács, Világos, Trianon, a Don-kanyar után még mindig itt vagyunk, még mindig mi vagyunk, akkor szabad-e egy percig is egy győztes Mohács képét felvázoló alternatív történelem csábításának engednünk? - tette fel a kérdést.

Patyi András felidézte, hogy 1526. augusztus 29-én néhány óra alatt megsemmisült szinte a teljes magyar haderő, elpusztult az állami vezetés nagy része, és nemcsak egy csata, hanem az ország is elveszett, örökre megváltozott a magyar királyság, a magyar nemzet, a magyarság történelme. Ezen a napon II. Lajos király 25-26 ezer emberből álló serege megpróbálta feltartóztatni a hatalmas túlerőben lévő, a magyarnál jobban felszerelt oszmán hadat, amelyet maga I. Szulejmán szultán vezetett - mondta. Hozzátette: a magyar sereg hiába várt az ütközet helyszínétől jelentős távolságra lévő erdélyi vajda csapataira és cseh segéderőkre, Szapolyai János már seregét hátrahagyva igyekezett legalább maga eljutni a helyszínre. Patyi András kitért rá, hogy így a Tomori Pál kalocsai érsek által vezetett főerőknek egyetlen lehetőségként az azonnali és frontális támadás maradt a még össze nem állt ellenséges seregtestek külön-külön történő megállításának reményében. A kezdeti sikerek után a magyar hadat a szultáni főerők, a puskákkal felszerelt janicsárok, a nagy tűzerejű tüzérség megállította, a sötétedésig tartó valóságos vérfürdőben szinte a teljes magyar sereg, 16 ezer ember lelte halálát - mondta. Hozzáfűzte: a csatában meghalt a fiatal király, hét főpap, harminc főúr és középnemesek ezrei, a magyar államgépezet, az országot Budáról irányító királyi tanács működésképtelenné vált. A rektor közölte: a szultán jelentősebb ellenállás nélkül vonulhatott be a királyi székvárosba, amelyet kifosztott, felgyújtott, serege végigpusztította a középső országrész széles sávját, és a prédával, rabok tízezreivel hagyta el az országot.

Patyi András szólt arról, hogy a csatavesztés valószínűleg legsúlyosabb későbbi következménye Szapolyai János és I. Ferdinánd egy évtizedes véres polgárháborúja, valamint János király 1528. évi vazallusi szerződéskötése volt a török portával. Az ország hosszú időre az oszmán-Habsburg vetélkedés közvetlen szárazföldi hadszínterévé vált, és soha többé nem lett olyan, mint azelőtt - jegyezte meg. A rektor utalt arra, hogy a Habsburgok másfél évszázad múlva megszerezték a török által elfoglalt területet, de azon nem a magyar nemesség kormányzását, hanem saját központosított monarchiájuk uralmát biztosították, az ország területi egysége a kiegyezéssel állt helyre.

Azt mondta: ma két, Moháccsal kapcsolatos meghatározó nemzettudati alapgondolat egyike, hogy a csata okozta változásokat a magyar királyság sohasem heverte ki igazán, nem is heverhette ki, mert Mohács maga a megváltozott, tragikusan rossz irányba fordult magyar történelem. A másik az, amely szerint a mohácsi tragédia csak a trianoni igaztalan rablóbéke tragédiájához mérhető. Úgy fogalmazott: „Egy dél-magyarországi mezőváros és egy francia királyi kastély az, amely nemzeti veszedelmünk, nemzetünk elveszejtésének nem egyszerűen szimbóluma, hanem hordozója lett, sokan hiszik, hogy Trianonhoz az út Mohácson át vezetett.”

Závodszky Szabolcs, a Duna-Dráva Nemzeti Park (DDNP) igazgatója elmondta: a DDNP vagyonkezelésében lévő, Sátorhely határában található, 1976-ban elkészült emlékhely 1700 katona végső nyughelye, 2012-ben elsőként kapta meg nemzeti emlékhely rangot, a múltidézést öt éve egy interaktív látogatóközpont is segíti. A Szent Koronát formázó impozáns kiállító- és kilátó épület Vadász György DLA Ybl-, Kossuth- és Steindl Imre-díjas építész tervei alapján készült.  Az eseményen bemutatták a Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Örökség Intézetének együttműködésével kiadott Mohácsi Nemzeti Emlékhely elnevezésű új, kétezer forintos címletű emlékérmet, a DDNP és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem pedig együttműködési megállapodást kötött történelmi hadszínterek bemutatására, megőrzésére és kutatására.

Fotó: MTI és Komlós Attila
Szöveg: MTI
 
Prof. Dr. Patyi András beszéde teljes terjedelmében elérhető itt:
 

1956. október 23. emlékére

    • dsc 6449
    • dsc 6437
    • dsc 6418
    • dsc 6413
    • dsc 6436
  • Előző
  • Következő

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem a Ludovika Főépületben tartotta október 23-i ünnepi megemlékezését.

A főlépcső pihenőjében elhelyezett ’56-os utcakép installáció adott korhű hátteret Prof. Dr. Patyi András rektor ünnepi gondolatainak.  A forradalom kitörésének okait elemezve a rektor megemlékezett a forradalom szereplőiről, a pesti srácokról és mindazok hősiességéről, akik felkeltek a kommunista elnyomás ellen. Beszédében méltatta Nagy Imre szerepét, hangsúlyozva, hogy 1956 októberében az egykori miniszterelnök felismerte és támogatta a nép szabadság iránti vágyát és akaratát. Patyi András az elismerés hangján emlékezett meg Bibó István államminiszter elkötelezett magatartásáról, a nyugati országok nagykövetségeinek eljuttatott kiáltványáról.

Az ünnepség záróakkordjaként az Egyetem rektora elhelyezte az emlékezés koszorúját az installációnál.

A megemlékezésen O. Szabó István, Jásza Mari-díjas színész szavalta el Bella István Arccal a földnek című versét.


Bella István: Arccal a földnek


Befed ez a kék ég, ha nem fed koporsó,

Órám tisztességes, csak légyen utolsó.

Akár farkas, akár emésszen meg a holló:

Mindenütt felyül ég, a föld lészen alsó.

(Zrínyi Miklós)


Arccal a földnek, ahogy éltem,

élek, élő, a föld alatt,

fekete kátránypapír-éjben,

hol nem megy le, s nem kel fel a nap,


mert ragyog örökkön örökké

földdel teli szívem helyén

napvilág-halhatatlan rögökké

fényesedett ember-remény,


fejjel lefelé nőnek, égnek

a füvek, lombozik a fa,

és a földben száll a földnek, égnek

minden csillaga, madara,


a föld alatt fordul az égbolt,

változik nappal, éjszaka,

a fönti ég csak sötétség volt,

vagy a napvilág látszata,


kátránypapír-fekete éjben,

hol nem ment le, s nem kelt fel a nap,

arccal a földnek, ahogy éltem,

élek, élő, a föld alatt.                                     (1989)