bejegyzések

Egy nyíregyházi tiszt és úriember

Egy nyíregyházi tiszt és úriember

Maga mögött tudhat hat külföldi missziót, vezényelte a Kossuth téri tisztavatást, jelenleg pedig az MH Ludovika Zászlóalj parancsnoka. Az eltört kisujja vezette a katonai pályára, ami nemcsak munkája, hobbija, de élete is lett. Molnár Zsolt ezredes a nyíregyházi Vasvári Pál Gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait. Egy katona, aki mindig döntött.

A fentebbi írással kapcsolatos videóriport az alábbi oldalon érhető el:

http://www.nyiregyhaza.hu/egy-nyiregyhazi-tiszt-es-uriember-(+video)-2016-02-13

Cimkék: EHÖK, 2016

Nagy hátszelet kapott a Katona akciója – újabb 5000 jegy jön féláron

Nagy hátszelet kapott a Katona akciója – újabb 5000 jegy jön féláron

Csatlakozik a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) is a Katona József Színház egyedülálló akciójához, amelyben féláron kínálnak ötezer jegyet az egyetemistáknak és főiskolásoknak.

Folyamatosan népszerűsíteni fogja a Katona József Színház kezdeményezését a budapesti egyetemeken és főiskolákon a HÖOK, amely a tavaszi félévben a rendelkezésére álló eszközökkel és csatornákon járul majd hozzá a program sikeréhez – idézte a színház közleménye Murai Lászlót, a HÖOK budapesti régiós elnökét.

Murai László szerint egyáltalán nem volt kérdés az, hogy a HÖOK a program mellé áll. Azt mondta, bíznak abban, hogy minél több hallgató él majd a kedvezményes lehetőséggel, olyanok is, akik eddig ritkán, esetleg egyáltalán nem jártak színházba.

A Kártyázz nálunk! elnevezésű programban a Katona József Színház idén is ötezer darab jegyet ajánl fel 50 százalékos kedvezménnyel az egyetemistáknak és főiskolásoknak. A kedvezményt a diákok a hallgatói jogviszony igazolásával és MasterCard vagy Maestro bankkártyával való fizetés esetén vehetik igénybe a Katona jegypénztárában.

„Állandó törekvésünk, hogy a Katona előadásait és szellemiségét az egyetemistákhoz, főiskolásokhoz is minél hatékonyabban eljuttassuk; erre különös figyelmet fordítunk a repertoárunk összeállításánál, emellett több éve működik nálunk egy ifjúsági színházi program is" – idézték Máté Gábort, a színház igazgatóját.

"Ezen a nyomvonalon tavaly a MasterCard kártyatársasággal együttműködve indítottuk el a Kártyázz nálunk!-programot. Nagy örömet jelent számomra, hogy HÖOK is felismerte a kezdeményezés értékeit, és most együtt közvetíthetjük a programot a fiatalok felé” – tette hozzá a direktor.

Forrás:
hvg.hu

Cimkék: EHÖK, 2016

Pályázati felhívás tanulmány írására felsőoktatási intézmények hallgatói számára

Pályázati felhívás tanulmány írására felsőoktatási intézmények hallgatói számára

2016. május 7-én lesz 20 éve, hogy hazánk a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagja lett. Ebből az alkalomból a Nemzetgazdasági Minisztérium a Magyarországon akkreditált felsőoktatási intézmények hallgatói részére tanulmányíró pályázatot ír ki.

Tényeken és szakirodalmi elemzéseken alapuló tanulmány készítésére hívjuk fel a hallgatókat. A pályaművektől elsősorban azt várjuk, hogy átfogóan vagy egy-egy szűkebb szakpolitikai területre fókuszálva mutassák be, hogy Magyarország hogyan élt az OECD tagság nyújtotta lehetőségekkel az elmúlt 20 évben: hogyan hasznosította az OECD nyújtotta szakpolitikai tudást és ismereteket? Milyen további lehetőségeket rejt magában az OECD tagság Magyarország számára, figyelembe véve azokat a változásokat is, amelyeken az OECD az elmúlt több mint fél évszázad során maga is átment, és a kihívásokat, amelyekkel szembe kell néznie a jövőben?

A pályázók az alábbi témák közül egy feldolgozására vállalkozhatnak:

1. Az OECD mint a Marshall Terv örököse és letéteményese: hogyan segítette Közép-Európában és Magyarországon a gazdasági átalakulás végrehajtását az 1990-es években?

2. Az OECD mint a globális együttműködés kiemelkedő színtere: hogyan járult hozzá és egészítette ki hazánk nemzetközi gazdasági-politikai integrációját az elmúlt 20 évben?

3. A 20 éves OECD tagságunk egy választott szakpolitika alapján történő értékelése (pl. általános gazdaságpolitika, pénzpiaci szabályozás, adópolitika, nemzetközi adózás, versenypolitika, környezetpolitika stb.)

4. Milyen átalakuláson ment át 1961-ben történt megalakulása óta az OECD, milyen gazdasági, társadalmi és környezeti kihívásokkal kell szembe néznie?

5. Az OECD jövője a multilaterális és globális intézményrendszerben, az OECD szerepvállalása a G7 és G20 együttműködésben.


Pályázni minimum 20, maximum 30 oldalas (egy oldal kb. 3000 karakter), magyar nyelven elkészített tanulmányokkal lehet. A pályázat kötelező eleme a magyar és idegen nyelvű irodalomjegyzék. Előnyt jelent, ha a szöveges elemzést hosszú távú visszatekintést nyújtó idősoros statisztikai adatok és grafikonok gazdagítják.

A tanulmányokat a Nemzetgazdasági Minisztérium 2016. április 15-ig várja az 
oecd-ntt@ngm.gov.hu e-mail címen. Kérjük a pályázókat, hogy a tanulmányukat tartalmazó elektronikus levél tárgyába ezt írják: „20 éve az OECD-ben – pályázat”.

A beérkezett pályaműveket a Nemzetgazdasági Minisztérium által felkért szakmai zsűri 
2016. május 15-ig bírálja el. A nyertes pályázatok kihirdetésére ünnepélyes keretek között kerül sor.

A legjobb pályaművek készítői a következő díjazásban részesülnek:

1. díj: 3 napos tanulmányút 1 fő részére az OECD-be, Párizsba szóló repülőjegy és szállás biztosításával
2. díj: 150 ezer Ft értékű ajándékutalvány
3. díj: 100 ezer Ft értékű ajándékutalvány

A témánként legjobbnak ítélt pályaművek készítői különdíjban részesülhetnek.

A legjobb tanulmányokat az OECD Nemzeti Tanács Titkársága 2016 második felében külön kötetben megjelenteti, publikálásra kerülnek az OECD Nemzeti Tanács honlapján (www.oecd.kormany.hu), illetve profilba illő téma esetén a Statisztikai Szemlében.

Cimkék: EHÖK, 2016

Pályázati felhívás - ESN NUPS

Pályázati felhívás


Az ESN NUPS szekció pályázatot hirdet rendkívüli tisztújításra a következő Board pozíciókra:

Local Representative

IT és kommunikáció koordinátor

Magyar hallgatókért felelő és Mov’in Europe koordinátor

A pályázati anyagnak tartalmaznia kell egy EUROPASS önéletrajzot, valamint egy programtervet. A programtervben a pályázó részletesen kifejti kvalifikációit és a tanév fennmaradó részére elgondolt, megvalósítani kívánt ötleteit. A pályázatban világosan ki kell fejteni, hogy miben tudná előe lendíteni a szervezetet munkásságával. Egy pályázó csak egy pozíció betöltésére pályázhat.


A pályázási időszak: 2016.02.08 – 2016.02.16.


A pályázatokat az esn@uni-nke.hu címre kell elküldeni elektronikus formátumban.

A beérkezett pályázatok kiértékelése a február havi Board ülésen esedékes, melyeken minden pályázó személyesen vagy Skype-on köteles megvédeni pályázatát.

A teljes pályázati felhívás az alábbi oldalon érhető el.

http://uni-nke.hu/nemzetkozi-kapcsolatok/erasmus/esn-nups

Cimkék: EHÖK, 2016

Dr. Porkoláb Imre előadása az NKE-n

Dr. Porkoláb Imre előadása az NKE-n

Az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara valamint az NKE Nemzetközi Kapcsolatok Iroda szeretettel meghívja Önöket Dr. Porkoláb Imre, a NATO Szövetséges Transzformációs Parancsnokság parancsnokának (SACT) pentagoni képviselője által tartott előadásra.

Az előadás címe: NATO Innováció: A jövőbeni biztonsági kihívások, valamint a hadviselés változásainak hatása a NATO képességfejlesztésekre

Ennek keretében az előadó olyan aktuális témákat érint, mint az adaptáció, reziliencia, innováció, a hagyományostól eltérő stratégia kidolgozása, valamint a vezetés.

Időpont: 2016. február 4. csütörtök 16:00 óra
Helyszín: HHK Campusz, Díszterem (IX. Hungária krt. 9-11)

A részvétel ingyenes de regisztrációhoz kötött!

Regisztráció: Legkésőbb február 2-ig, az alábbi űrlapon:
http://goo.gl/forms/uj9OSq73Tn

További információk az alábbi eseményben érhetőek el.

https://www.facebook.com/events/1130959750271577/

Cimkék: EHÖK, 2016

Európai Ifjúsági Károly-díj pályázati lehetőség

Európai Ifjúsági Károly-díj pályázati lehetőség

A díjra 16-30 év közötti fiatalok pályázhatnak európai témájú/dimenziójú projektjeikkel. A díjat 2008 óta minden évben olyan projekteknek ítélik oda, amelyek előmozdítják az európai és nemzetközi egyetértést, elősegítik a közös európai identitástudat kialakulását és az integráció közös ügyként való szemléletét, mintaként szolgálnak az Európában élő fiatalok számára, és gyakorlati példát mutatnak európaiak egy közösségként való együttélésére.

Az elmúlt évek kiemelt kezdeményezései közé a fiatalokat megszólító csereprogramok, európai vonatkozású művészeti és online projektek tartoznak. Az európai három legjobb projekt 5000, 3000 és 2000 euró díjazásban részesül és európai szintű hírnévre tehet szert.

A pályázat beadási határideje: 2016. február 15. hétfő.

A Díjról és pályázati kiírásról az alábbi oldalon lehet tájékozódni!

http://www.europarl.hu/hu/ifjusag/karoly_dij.html

Cimkék: EHÖK, 2016

I. NKE Gólyatábor - Képek

I. NKE Gólyatábor - Képek

Végre megérkeztek, az oly régóta várt képek a Gólyatáborról! Mehetnek a karácsonyfa alá! smile hangulatjel wink hangulatjel

A kihagyhatatlan Egyetemi Gólyatábonak az eddigi évektől eltérően idén a magyar tenger legnagyobb bulicentruma, Siófok adott otthont.

Gyönyörű lányok, jóképű fiúk, koncertek, esti bulik és izgalmas délutáni programok tették igazán feledhetetlenné Magyarország legjobb Gólyatáborát!

Köszönjük a türelmeteket!

Az album az alábbi oldalon érhető el:

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.707619119375432.1073741855.227245450746137&type=3

Cimkék: EHÖK, 2015

Nyílt napok az NKE-n!

Nyílt napok az NKE-n!

Jövő év elején ismét megnyitja kapuit az érdeklődő diákok előtt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, amely mind a négy kampuszán várja a pályaválasztás előtt álló fiatalokat.

Január 8-án a Közigazgatás-tudományi Kar, 15-én a Rendészettudományi Kar, 29-én a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar, míg 30-án az egyéves Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar tart nyílt napot.

Cimkék: EHÖK, 2015

NKE Borklub

NKE Borklub

8 féle minőségi bor kóstolására kerül sor az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat jóvoltából. 
Valamint szokásunkhoz híven egy sommelier interaktív előadást fog tartani a borokról, borkóstolásról, borkultúráról. Itt mindent megtudhatsz, amit a borokról szerettél volna tudni.

► December 7. 18:30 | Orczy úti kollégium 
► Díj: 500 FT (fizetés a helyszínen)
► Regisztráció: emailen keresztül az első 20 fő számára tudunk helyet biztosítani! Regisztráció kezdete: Dec.4 12:00 (email tartalmazza a név,telefonszám,kar,évfolyam)
•Email: borszagjaras2015@gmail.com
► Sommelier: Krizmanits József - Magyar Bor Intézet alapító tagja

Sok szeretettel várunk minden egyetemi polgárt! smile hangulatjel

Cimkék: EHÖK, 2015

Karácsonyi Jótékonysági Gyűjtés

★ Hogy másoknak is szép legyen a Karácsony!

Idén is megrendezésre kerül, az immáron egyetemünkön hagyománynak mondható karácsonyi jótékonysági gyűjtés december 7. és december 18. között a Reményt a Gyermekeknek Közhasznú Egyesület részére!

★Szeretnél segíteni a nehéz helyzetben élő, hátrányos sorsú gyermekeknek?

★Szívesen hozzájárulnál ahhoz, hogy számodra aprónak tűnő, számukra nagy örömet jelentő ajándékokkal boldoggá tedd őket?

Most egy mesekönyv, egy tábla csokoládé vagy éppen egy játékplüss is elegendő lehet ahhoz, hogy szebbé tedd valaki Karácsonyát. Ne habozz hát, adománygyűjtésre fel!

További információk az alábbi eseményben érhetőek el!

https://www.facebook.com/events/1724919041078004/?ref=3&ref_newsfeed_story_type=regular&feed_story_type=17&action_history=null

Cimkék: EHÖK, 2015

Educatio Kiállítás

Educatio Kiállítás

Immár 16. alkalommal, 3 napon keresztül várja a látogatókat az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás: a középiskolás diákokat, mester képzést kereső hallgatókat, szülőket, pedagógusokat, intézményvezetőket és -fenntartókat.

https://www.facebook.com/events/759380727500709/

Cimkék: EHÖK, 2015

NKE Gólyabál 2015

Hölgyeim és Uraim, mélyen tisztelt publikum!

Nagy örömünkre szolgál közölni a hírt, hogy idén decemberben is megrendezésre kerül az egyetem idei legfontosabb eseménye, a Gólyabál. A jeles eseményre december 2-án kerül sor.

A Gólyabálunknak az idei báli szezon talán legnépszerűbb helyszíne, a Kasino ad majdan otthont!

Sok új ismerőssel, jó baráttal és megannyi felejthetetlen emlékkel és élménnyel gazdagodhatsz egyetemi éveid egyik legmeghatározóbb estjén!

Ünnepeljük együtt egyetemünk elsőéves hallgatóit, ünnepeljük együtt, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre járhatunk!
___________________________________________

★ Helyszín: KASINO (1051 Budapest, Dorottya utca 2-4.)

★ Időpont: 2015. 11. 02. 19:00

★ Jegyárak ★

NKE-s: 1.000 Ft (belépésre jogosít)
Külsős: 2.000 Ft (belépésre jogosít)
VIP: 5.000 Ft (belépésre jogosít, további a VIP részlegbe való belépésre jogosít, illetve étel- és italfogyasztást tartalmaz)
Támogatói jegy: 5.000 Ft (megvásárlója hozzájárul a rendezvény sikeres lebonyolításához, belépésre jogosít)

További információk hamarosan az alábbi oldalon érhetőek el:
https://www.facebook.com/events/957576657643104/

Mindenkit sok szeretettel várunk!

Cimkék: EHÖK, 2015

Oktatói Munka Hallgatói Véleményezése

Oktatói Munka Hallgatói Véleményezése

Az oktatók munkájának megítéléséhez, az órák hasznosságának felméréséhez, több felmérő kérdőív került elkészítésre, melyet a Neptun rendszeren belül az Ügyintézés/Kérdőívek menüpont alatt találhatsz meg!

Ezekkel a kérdőívekkel azért fordulunk Hozzád, hogy kifejtsd véleményedet arról, milyennek találtad ebben a tanulmányi félévben az oktatás színvonalát.

Arra kérünk, hogy a kérdésekre pontos választ adj, azért, hogy az értékelés során reális képet kaphassunk a képzés tartalmi és oktatói vonatkozásairól, majd az így összegyűjtött információkkal birtokunkban, javaslatot tegyünk az oktatás jellegének megváltoztatására és színvonalának növelésére.

A kérdőívek kitöltőinek két nappal előbb nyílik meg a vizsgafelvétel lehetősége!

Kérünk, segítsétek munkánkat azzal, hogy a kérdőívet kitöltitek!

Kitöltési határidő: 2015. november 25.

Számít a véleményetek, osszátok meg velünk!

Cimkék: EHÖK, 2015

EHÖK Elnöki Pályázati Felhívás

EHÖK Elnöki Pályázati Felhívás

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hallgatói Önkormányzatának (továbbiakban: EHÖK) Küldöttgyűlése, az EHÖK Alapszabály 21. § (2) bekezdésének értelmében nyilvános pályázatot hirdet EHÖK elnöki tisztség betöltésére, tekintettel arra, hogy a jelenlegi elnök mandátuma 2015. december 31-i megszűnik. A pályázati felhívást az EHÖK Küldöttgyűlése a 36/2015. (XI. 16.) sz. határozatában elfogadta.
Az új elnök megbízatása 2016. január 01-től 2016. december 31-ig szól.

Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnöki tisztségére pályázhat minden olyan hallgató, aki:

• 2015/2016. tanév első félévében aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik alap, vagy mesterképzésen, továbbá hallgatói jogviszonya várhatóan 2016. december 31-ig nem szűnik meg és erről nyilatkozik.

• a mellékelt adatlapot (http://uni-nke.hu/ehok/dokumentumok) kitöltve, aláírva a pályázatával együtt 2015. december 10. 12 óráig megküldi szkennelve az ehok@uni- nke.hu e-mail címre.

• 2015. december 17-én az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat nyílt elnökválasztó ülésén személyesen megjelenik, ismerteti programját, valamint válaszol az EHÖK Küldöttgyűlés tagjainak, illetve meghívott vendégeinek kérdéseire.

Elnöki pályázatok beérkezési határideje:
2015. december 10. 12:00

Az elnökválasztó ülés helye és időpontja:
Ludovika Campus, Hunyadi terem, 2015. december 17., 17:00

Cimkék: EHÖK, 2015

I. NKE Sítábor

✘ I. NKE Sítábor ✘ 02. 01. - 02. 06. // Gerlitzen (Ausztria)

★ SÍ ★ SNOWBOARD★ WELLNESS★ ESTI PARTYK

❄ Szeretnél kiszakadni a szürke hétköznapokból?
❄ Sportolnál és vakációznál egy időben?
❄ Netán még nem próbáltad a síelést, de mindíg is vágytál rá?

Itt a lehetőség!

2016-ban először a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen!

A táborba jelentkező NKE-s hallgatók a sítábor ideje alatt TANULMÁNYI KÖTELEZETTSÉGEIK ALÓL FELMENTÉSBEN RÉSZESÜLNEK mind a négy Karon!

DE EZ MÉG NEM MINDEN!

Az első 50 jelentkező hallgatónak, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat átvállalja költségeinek egy részét, így most 319€ helyett, hihetetlen áron, már 215€-tól eljuthatsz a táborba!

További információk az alábbi eseményben érhetőek el:
https://www.facebook.com/events/1089404327759211/

Cimkék: EHÖK, 2015

Pályázati felhívás

Pályázati felhívás

Kedves Hallgatók!

Az Országgyűlés elnöke valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium pályázatot hirdet "Magyarország és a közép-európai térség az Európai Unióban, az Európai Unió a világban" címmel egyetemek és főiskolák hallgatói számára az alábbi témakörökben:

1. Egy szabadon választott uniós politika jelenlegi helyzete és várható fejlődési irányai.
2. Magyarország vagy egy másik új EU-tagállam európai uniós tagságának tapasztalatai.
3. Az európai egységes piac jelentősége.
4. A gazdasági és monetáris unió helyzete. A pénzügyi és gazdasági válság uniós kezelése.
5. Az Európai Unió válasza az új globális kihívásokra (pl. migráció, klímaváltozás, energiabiztonság).
6. Az uniós csatlakozás társadalmi vonatkozásai, különös tekintettel a Kárpát-medencei kisebbségi közösségek helyzetére.
7. Az őshonos nemzeti közösségek helyzetének védelme és előmozdításának lehetőségei az Európai Unióban (pl. polgári kezdeményezés).

A felhívás részletes tartalma az alábbi weboldalon elérhető:

http://www.parlament.hu/…/8d100539-80e5-49ce-a9a3-3a68c6e71…

Kérjük, hogy pályázási szándékodat az alábbi e-mail címen 2015. december 15-ig jelezni szíveskedj:

pesti.tunde@uni-nke.hu

Segítségetek köszönjük!

Cimkék: EHÖK, 2015

V4-es konferencia

V4-es konferencia 


Globális ellátásilánc-szabványok és megoldások

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem 2015 márciusában cseh, lengyel, szlovák és hazai partnereivel együtt sikeresen pályázott a „Globális ellátásilánc-szabványok és megoldások honvédelmi alkalmazása a visegrádi (V4) országokban” elnevezésű konferencia megszervezésére. A projekthez a Nemzetközi Visegrád Alap (IVF, www.visegradfund.org) 11 000 euró vissza nem térítendő támogatást nyújt.

A 2015. október 27-én a Ludovika Campus főépületében megrendezendő konferencia célja, hogy követve a nemzetközi trendeket, hárompólusú – civil, katonai és akadémiai szintű – nyilvános fórumot biztosítson a globális ellátásilánc-szabványok és megoldások honvédelmi alkalmazásának megismeréséhez. A rendezvény nem csupán a visegrádi (V4) és további közreműködő országok gyakorlatának bemutatására hivatott, de a civil és a honvédelmi fejlesztések közeledéséhez is hozzájárul, lehetőséget biztosít az együttgondolkodására, a párbeszéd kialakítására.

A konferencia kiváló alkalom az információszerzésre, a szakmai és személyes kapcsolatok kialakítására, ápolására. A konferencia munkanyelve az angol.

További információk az alábbi oldalon érhetőek el:

http://uni-nke.hu/esemenyek/2015/10/27/v4-es-konferencia-globalis-ellatasilanc-szabvanyok-es-megoldasok

Cimkék: EHÖK, 2015

Jótékonysági ruhagyűjtés a KTK-n!

Jótékonysági ruhagyűjtés a KTK-n!

Kinőtted? Meguntad? Csak a helyet foglalja?

Mi segítünk új helyet találni a használt ruháidnak!

Az idei vizsgaidőszak során adománygyűjtést szervezünk az erdélyi Szent Ferenc Alapítvány részére. Az Alapítvány elsősorban szociálisan rászoruló gyerekekkel és fiatalokkal foglalkozik. Örömmel fogadunk elsősorban kinőtt, használt ruhákat, de természetesen játékokat, könyveket is. Az aulában kihelyezett adománygyűjtő dobozba május 18-tól június 25-ig várjuk a felajánlásokat.

Hétfőnként 10-től péntek 6-ig folyamatosan megtalálható lesz a doboz az aulában minden héten.

Kérünk Titeket, hogy jó állapotban lévő, tiszta ruhákat hozzatok.

Segítsünk együtt!

Cimkék: EHÖK, KTK, 2015

Országos Felsőoktatási Véradóverseny

Országos Felsőoktatási Véradóverseny

Németh Péter, a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. értékesítési és kommunikációs igazgatója így örült a sok-sok nyereményszelvénynek. Akik pedig másod magukkal az ausztriai Sissi Parkos, 3 napos luxusüdülésnek, CLB utasbiztosítással örülhetnek:

Sipőcz Vivien – Szent István Egyetem
Baráth Péter – Eötvös József Főiskola
Szabó Mercédesz Andrea – Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Gratulálunk a nyerteseknek! Hamarosan keressük őket a részletekkel. Ne feledjétek, a Bigo ötfunkciós táskák is hamarosan gazdára találnak.

Cimkék: EHÖK, OFV, 2015

Erdélyi Programok - Igényfelmérés

Erdélyi Programok - Igényfelmérés

Kedves Hallgatók!

Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat két különböző program megszervezését tervezi Erdélybe, ezzel kapcsolatban szeretnénk felmérni az igényeiteket.

1. Erdélyi Néptánc Tábor
Az első program, melyre keressük az érdeklődőket egy néptánc táborba való részvétel, mely Erdélybe, a Borospatakán található falumúzeumba kerülne megrendezésre. A Gyimesekben található skanzen kiterjedt területén lehetőség nyílna egy egyhetes néptánc táborban részt vennie a hallgatóságnak 2015. július 19. és július 26. között. 
A néptánc táborban való részvétel díja 10.000 Ft lenne.

2. Karitatív segítségnyújtás
A második program célja, hogy a hallgatók karitatív jellegű segítségnyújtás keretein belül, megkönnyítsék a gyermekotthonokban nevelkedő gyermekek életét.
Böjte Csaba atya otthonaiban lenne minderre lehetőség Csikszentsimonban, Gyimesbükkön és Tusnádfürdőn, az alábbi időpontokban: 
2015. július 6.-12.
2015. augusztus 10-16.
A segédkezés módját az otthonok vezetői határoznák meg, szállást és étkeztetést ők biztosítanának. A programon való részvétel ingyenes!

Ha megjött a kedved részt venni a néptánc táborba, avagy egyszerűen szeretnél segíteni a rászorulóknak, akkor küldj egy a nevedet, születési dátumodat és az érdeklődésedet felkeltő program megnevezését tartalmazó e-mailt az nkeehok@gmail.com-ra.

Segítségedet ezúton is köszönjük.

Cimkék: EHÖK, Erdély, 2015