Jelenleg 32 bejegyzés található April 2015 dátummal

A hazugságok ellen

Sajnálattal tapasztaltuk, hogy a Heti Válasz is beállt azon sajtóorgánumok sorába, akik fél információkra, feltételezésekre alapozva írnak valótlanságokat a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről.

Zsuppán András, az Egyetemi reformocska című  cikk írója is inkább úgy döntött, hogy légből kapott információkra alapozza írását a hetilap április 30-án megjelent írásában. Minden alapot nélkülöz a szerző azon kijelentése, hogy azért került célkeresztbe a nemzetközi tanulmányok szak, hogy helyet csináljanak a Ludovika új diplomataképzésének. Már csak azért sem igaz ez, mert nincs az Egyetemen diplomataképzés. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen nincsen nemzetközi tanulmányok szak, az Egyetem közszolgálati képzéseket nyújt alap-, mester és doktori szinten.  A 2014. októberében megalapított, a működését idén február 1-jén megkezdő Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar az Egyetem eddigi Nemzetközi Intézete alapjain jött létre. A Nemzetközi Intézet gondozta az Egyetem nemzetközi jellegű képzéseit, ezek ugyanis nem idén indultak és indulnak, több közülük évtizedes múltra tekint vissza. Az NKE-jogelőd Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem biztonság- és védelempolitika képzéseit, az NKE-jogelőd Corvinus Egyetem Közigazgatás-tudományi Karán alapított nemzetközi igazgatás szakot kínálja a Kar képzései között, működésének célja, hogy a közszolgálat különböző területeinek nemzetközi feladatai ellátására felkészült szakembereket biztosítson a magyar állam számára.  A Kar semmilyen veszélyt nem jelent más egyetemek nemzetközi képzéseire, sőt, véleményünk szerint a változatosság jót tesz az oktatás színvonalának. Az új Kar a többi felsőoktatási intézményhez hasonlóan a lehető legjobb képzést kívánja adni hallgatóinknak. Miközben a felsőoktatásban folyamatosan hoznak létre és szüntetnek meg egyetemi és főiskolai karokat, érdekes módon csak az NKE karalapításával foglalkozik az írás, ráadásul azt hamis színben tüntetve fel.

Ezért sem tudjuk értelmezni a szerző azon kijelentését, hogy a kormány helyzetbe kívánja hozni az egyetemet. Mégis mire? A Nemzeti Közszolgálati Egyetem képzési profilja egyedi, s bizonyos szempontból kizárólagos, hiszen az NKE Magyarország egyetlen fegyveres képzést adó felsőoktatási intézménye. De ez már a jogelőd intézmények esetében is így volt. Nem véletlen, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fenntartói jogait nem az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), hanem közigazgatás-fejlesztésért, az igazságügyért, a rendészetért és a honvédelemért felelős miniszterek közösen gyakorolják, így az Egyetem képzési szerkezetét is a fenntartók határozzák meg és nem az Emmi.

Ami pedig a Raoul Wallenberg Szakközépiskolát illeti, az intézmény nem egyszerűen a Ludovika Főépülete mellett van, hanem a Ludovika Szárnyépületében. A lóláb pedig nincsen, vagy legalábbis már 3 éve nem lóg ki. A kormány már az NKE alapításakor kifejezte azon szándékát, hogy az egyetemnek egységes elhelyezést biztosítson, s erre a történelmi Ludoviceum épületegyüttest és az azt körülvevő Orczy-parkot jelölte ki, amely minden józsefvárosi polgár megelégedésére teljesen megújul majd a beruházás eredményeként. Bízunk benne, hogy az iskola sorsa minden fél számára megnyugtatóan rendeződik. Az is valótlan állítás, hogy az új Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar érdekében van szüksége egyetemünknek a Szárnyépületre, hiszen az új Kar a Főépületben került elhelyezésre, ott működik.

Az NKE-nek nincs köze a felsőoktatásban zajló változásokhoz, miattunk nem szűnnek meg más egyetemen szakok, és ha a sajtó munkatársai hozzánk fordulnának kérdéseikkel, akkor ezt készségesen el is mondanánk nekik. Így talán elkerülhető lenne az is, hogy hazugságot írjanak rólunk.


Továbbra is szükség van az atomenergiára

    • Ludovika Szabadegyetem
    • Ludovika Szabadegyetem
  • Előző
  • Következő

A magyarországi villamos energia 40 százalékát a Paksi Atomerőműben állítják elő, ezért nagyban függ az ország jelenlegi energiaellátottsága az atomenergiától. Erről Pátzay György beszélt a Ludovika Szabadegyetem keddi előadásán. Az NKE Katasztrófavédelmi Intézet iparbiztonsági tanszék vezetője azt is elmondta, hogy az erőmű mind a négy blokkja biztonságosan és gazdaságosan üzemel.

A "Paks és a nukleáris biztonság kérdései" címmel megtartott előadásában Pátzay György egyebek között rámutatott arra, hogy ameddig nincs olyan alternatív energiaforrás, amely biztonságosan és hatékonyan kiváltja az atomenergiát, addig használnunk kell azt. A tanszékvezető kitörési pontnak nevezte a megújuló energiaforrások közül a nagy mélységű geotermikus energia hasznosítását, amelyre Magyarországon adottak a lehetőségek.

A tanszékvezető előadásában vázolta az Európai Unió és benne Magyarország energiaellátottságát és a felhasznált energiaforrások megoszlását. Az EU energiafüggősége különösen olaj és gáz esetében rendkívül magas, azok többségét importból szerzik be a tagországok. A megújuló források tekintetében a vízenergia és biomassza dominálnak, de egyre növekszik a szélenergia és napenergia szerepe is. Mindezek ellenére még mindig nem történt meg az áttörés a megújuló energiákkal kapcsolatban.

Magyarország energia importfüggése 52 százalékos, ezzel a középmezőnyben helyezkedik el az EU tagállamok között. Hazánkban, bár folyamatosan csökken, de még mindig rendkívül magas a fosszilis energia aránya (több mint 70 százalék). A megújuló energiák közül a biomasszában, a geotermikus energiában és a szélenergiában van potenciál Magyarországon.

Az ország villamos energiával való ellátottságában nagy szerepe van az atomenergiának, ezt a paksi atomerőmű második generációs négy blokkja állítja elő 2000 megawattos összteljesítménnyel. A villamosenergia - termelésünk 2010-ig nagyjából fedezte a fogyasztást, azóta azonban egyre többet importálunk más országokból.

Pátzay György előadásában szólt arról is, hogy Németország a fukusimai tragédiát követően fokozatosan építi le atomerőműveit, a kieső részt pedig megújuló energiával –döntően szél és napenergiával - kívánják pótolni.

A tanszékvezető az atomenergiával kapcsolatban megjegyezte, hogy az egy koncentrált energiaforrás, amely a magyar energiastratégiában is fontos szerepet kap. Bár az atomenergia veszélyes, de biztonságosabb, mint sok más energiatermelő rendszer, hiszen a nagyobb biztonság miatt ritkábban fordulnak elő balesetek. A fukusimai atomtragédia ugyanakkor rávilágított arra, hogy nem elég a belső biztonságot fenntartani, hanem a külső, elsősorban a természeti katasztrófákkal szemben is meg kell szervezni az erőművek védelmét. A jövőben 69 új blokk épül a világban, főleg Oroszországban, Kínában és Indiában, illetve valószínűleg Magyarországon is. Pátzay György elmondta, hogy a tervezett két új blokk nagyobb teljesítményre lesz képes, mint a mostani blokkok összesen. „A paksi erőművek biztonsága kiváló és szerepe hazánk energiaellátásában továbbra is kulcsfontosságú.” – zárta előadását a tanszékvezető.

Szöveg: Szöőr Ádám

Fotó: Szilágyi Dénes

Cimkék: Szabadegyetem

Eredményesen zárult a Végvár 2015

    • Végvár 2015
    • Végvár 2015
    • Végvár 2015
    • Végvár 2015
    • Végvár 2015
    • Végvár 2015
    • Végvár 2015
    • Végvár 2015
    • Végvár 2015
  • Előző
  • Következő

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem négy karának mintegy 670 hallgatója vett részt a Végvár 2015 nevet viselő közös közszolgálati gyakorlaton. A két nap alatt öt helyszínen, szimulált szituációban teljesítették feladataikat a résztvevők, akiknek munkáját az egyetem oktatói és a közszolgálati szervek munkatársai segítették.

A kétnapos program során egy hazánkat ért, szimulált támadással kapcsolatos komplex feladatot kellett a gyakorlat résztvevőinek megvalósítani. Ennek részeként a többi között határrendészeti, harcászati és közigazgatási tevékenységeket is gyakorolhattak a hallgatók. A tavalyihoz képest új elemként jelent meg a diplomáciai terület, amelyet a NKE új karának, a Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar hallgatói képviseltek. A gyakorlat során – a jelenlegi valós világpolitikai helyzetnek megfelelően –  hangsúlyos feladatot jelentett a migráció kezelése. Ehhez a csobánkai gyakorlótér szolgáltatott kiváló helyszínt, míg Ócsán a fegyveres harc taktikai elemeit sajátíthatták el a résztvevők.

A hallgatók a rájuk bízott feladatokat hatékonyan látták el, ami hozzájárult az egységes közszolgálati szemlélet erősítéséhez – értékelt Kovács Gábor oktatási rektorhelyettes, a gyakorlat vezetője. A dandártábornok szerint a rendszerben való gondolkodás és a különböző hívatásrendek szoros együttműködése jellemezte a résztvevők munkáját. Kovács Gábor hozzátette: az NKE a jövőben tovább szeretné bővíteni a gyakorlatban résztvevők körét és a feladatok mennyiségét is, ennek megfelelően a szomszédos országok közszolgálati szerveit is szeretnék bekapcsolni a munkába. A gyakorlat tartalmi bővítéséről beszélt Janza Frigyes ny. rendőr vezérőrnagy is, aki szerint a következő években olyan új területeket lehet bevonni a közös munkába, mint az élelmiszerbiztonság vagy az egészségügyi rendészet. „Erre azért van szükség, hogy hallgatóink ne csak tudatilag, hanem érzelmileg is átélhessék az együttműködés érzését” – tette hozzá a Fenntartó Testület tagja. Janza Frigyes arról is szólt, hogy a kormányhivatalok megváltozott struktúráját is figyelembe kell venni a következő gyakorlatok tervezésénél.

A Végvár 2015 közös közszolgálati gyakorlatról készülő riportunkat a Bonum Publicum egyetemi magazin májusi számában olvashatják.

Szöveg: Szöőr Ádám

Fotó: Szilágyi Dénes


Összehangolja tevékenységét a NÉBIH és az NKE

    • NÉBIH együttműködés
    • NÉBIH együttműködés
    • NÉBIH együttműködés
  • Előző
  • Következő

Hosszú távú együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). A két szervezet szorosabb összefogásával hatékonyabbá válik a hivatal munkatársainak szakmai fejlesztése és az NKE-n folyó képzések tartalma is bővülni fog. A megállapodást a NÉBIH részéről dr. Oravecz Márton elnök, míg az NKE képviseletében Prof. Dr. Patyi András rektor látta el kézjegyével ma, a Ludovika főépületében.

Az együttműködés lehetővé teszi a többi között, hogy a NÉBIH munkatársai külsős óraadóként részt vegyenek az NKE oktatási tevékenységében, valamint, hogy szerepet vállaljanak az egyetem hallgatóinak szakdolgozatai, diplomamunkái, illetve doktori értekezései elbírálásában és a konzulensi tevékenységben.

A dokumentum azt is rögzíti, hogy a jövőben a NÉBIH munkatársai részt vesznek a szakirányú továbbképzések és vezetőképzési programok kidolgozásában, különös tekintettel a felelős fogyasztói magatartás, a felelős gazdálkodás és a természeti értékek védelme témakörökben szervezett kurzusok esetében.

A hivatal vállalja, hogy szakmai gyakorlati lehetőséget biztosítanak az NKE hallgatói számára. Emellett a hatóság és az egyetem tervei között szerepel az is, hogy közös kutatásokat végeznek a fenntarthatóság területén, valamint hazai és nemzetközi tudományos konferenciákat szerveznek, kiadványokat jelentetnek meg.

A megállapodás révén a közszolgálati képzésekhez és kutatásokhoz, valamint a tananyagfejlesztéséhez az NKE felhasználhatja a NÉBIH rendelkezésére álló adat- és információállományt, valamint gyakorlati tapasztalatot.

„A 2013-ban elfogadott Élelmiszerlánc-biztonsági Stratégia alappillérei között egyaránt megtalálhatjuk a kutatást, az oktatást és egy széles körű tudáshálózat kiépítésének és fejlesztésének vállalását. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel folytatott közös munka nem csupán segítheti e területeken végzett törekvéseinket, de hosszú távon kiemelt partnerünkké válhat, mind a kutatásban, mind az eredmények publikálásában, a tapasztalatok terjesztésében” – fogalmazott az együttműködés kapcsán dr. Oravecz Márton.

„A Nemzeti Közszolgálati Egyetem képzési és kutatási tevékenységének bővítéséhez, valamint a Jó Állam megteremtéséhez is hozzájárulhat a NÉBIH-el kötött együttműködési megállapodás, amely kiemelten kezeli az NKE fenntarthatósági tudásközpontjának megvalósítását is. A tudásközpont meghatározott prioritások mentén, a téma releváns szakértőivel és intézményeivel együttműködő, koordinációt ellátó szervezeti egységként, hazai és nemzetközi viszonylatban igyekszik majd irányt mutatni a fenntarthatóság aktuális kérdéseiben, különösen a víz és az ehhez szorosan kapcsolódó élelmiszer-biztonság területén. Ugyancsak számítunk a hivatal munkatársainak tapasztalataira az egyetem számára különösen fontos szakirányú továbbképzések és vezetőképzési programok kidolgozásában” – foglalta össze a megállapodással kapcsolatos gondolatait Prof. Dr. Patyi András. 

Fotó: Szilágyi Dénes


Elindult a Végvár 2015

    • Végvár 2015
    • Végvár 2015
    • Végvár 2015
    • Végvár 2015
    • Végvár 2015
    • Végvár 2015
  • Előző
  • Következő

Hétfőn reggel megkezdődött a Végvár 2015 nevet viselő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közös közszolgálati gyakorlata. A kétnapos rendezvény összesen 5 helyszínen zajlik, a hungária körúti, a farkasvölgyi úti és a Ludovika Campuson elsősorban elméleti, míg a csobánkai és az ócsai gyakorlótereken gyakorlati feladatokat hajtanak végre a résztvevők.

A tavalyi, hasonló elnevezésű gyakorlathoz képest az egyik fontos változás, hogy a HHK, az RTK és a KTK mellett idén, az újonnan alakult Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar is részt vesz a feladatok végrehajtásában.

A gyakorlat tartalmi része egyébként hasonló a tavalyihoz, hiszen most is egy, az országot ért váratlan, szimulált fegyveres támadás esetén felmerülő feladatokat kell elvégezniük a résztvevőknek. A gyakorlat során a különleges jogrend bevezetésével és a megelőző védelmi helyzettel kapcsolatos teendőket is gyakorolják a hallgatók, akiknek ez egy jó lehetőség arra, hogy maguk is megtapasztalják a rendvédelmi, a honvédelmi és a közigazgatási szervek összehangolt tevékenységét normál és különleges helyzetben.   

A kétnapos gyakorlat idén is azt a célt szolgálja, hogy az egyetem különböző karain tanuló hallgatók szerezzenek jártasságot a komplex szakmai problémák megoldásában. A szervezők a gyakorlattól az egységes közszolgálati szemlélet elsajátítását is várják.

Szöveg: Szöőr Ádám

Fotó: Szilágyi Dénes

Cimkék: Végvár 2015

Evezős hétvége a Dunai Regattán

    • Dunai Regatta
    • Dunai Regatta
    • Dunai Regatta
    • Dunai Regatta
    • Dunai Regatta
  • Előző
  • Következő

A nyolcasok versenyében a futamában a harmadik, a sárkányhajósok küzdelmében pedig a kilencedik helyen végzett az NKE csapata a Dunai Regatta evezős versenyen. Az Antall József Tudásközpont szervezésében idén harmadszor megrendezett hétvégi esemény célja az volt, hogy az egyetemisták körében minél szélesebb körben népszerűsítse a sportos életmódot, lehetőséget teremtsen a közösségépítésre és felhívja a figyelmet a Duna sokszínű használatára.

Az év egyik legnagyobb sportfesztiválján először a nyolcfős hajók mérték össze tudásukat, itt –ahogy az az előzetes erőviszonyok alapján várható volt – amerikai győzelem született. A Harvard Egyetem csapata mögött második helyen a győri Széchenyi István Egyetem gárdája végzett, míg a dobogó alsó fokára a szintén amerikai Princeton Egyetem evezősei állhattak. A sárkányhajósoknál – ahol hosszabb távon mérték össze a tudásukat a versenyzők – a győri egyetemisták bizonyultak a legjobbnak, mögöttük a Budapesti Műszaki Egyetem és a Testnevelési Egyetem csapatai végeztek.

A nyolcasok versenyében induló NKE gárdájának kapitányát, Cselinácz Jánost a verseny után kértük meg egy értékelésre.

Rapszodikusra sikerült a verseny, hiszen a rajtot nagyon jól elkaptuk, de később adódott egy technikai probléma a kormányzással, ami visszavetett bennünket. Ettől függetlenül a csapat jól teljesített, szerintem mindenki a tőle telhető legtöbbet nyújtotta.

Két amerikai egyetem csapata is részt vett a versenyen, ők köztudottan nagyon erős evezős múlttal rendelkeznek. Ezek alapján szinte borítékolható volt az amerikai siker. Hogy éreztétek ezt belülről?

Szerintem nemcsak az amerikaiak miatt volt erős a mezőny, hiszen minden csapat kitett magáért, az egyetemek a legjobbjaikat hozták el a megmérettetésre. A rendezők is büszkék lehetnek, hogy ilyen színvonalas versenyt hoztak össze.

Mennyit kell készülni egy ilyen versenyre, mennyi munka van egy ilyen megmérettetés mögött?

A mi csapatunk tagjai különböző városokból, különböző klubokból érkeztek. Mindenki napi szinten edzett és készült erre a versenyre. A tanulság az, hogy lehetőleg még több közös edzést kell tartani a jövőben, ha szeretnénk jobb eredményt elérni.

Mondhatjuk, hogy egyénileg mindenki régóta versenyszerűen űzi ezt a sportot, tehát profikból áll a társaság. Hogyan lehet összehangolni a munkát?

A csapat tagjai valóban profik, de különböző stílusokat eveztünk korábban. A közös edzéseken arra koncentráltunk, hogy ezeket összedolgozzuk. Vannak olyanok közülünk, akik csak hobbi szinten űzik most ez a sportot, de vannak olyanok is, akik a magyar bajnokságra készülnek, vagy nemzetközi megmérettetésen vesznek részt hamarosan.

A csapat kapitányaként milyen evezős múlt áll mögötted?

Mintegy 20 éve kezdtem el versenyszerűen evezni Mohácson, utána Bajára költöztem, majd a munkám miatt Budapestre kerültem. Itt a Danubius Nemzeti Hajósegyletben evezek. Több országos bajnoki címet szereztem már, de voltam világbajnokságon is, ahol hatodik helyezett lettem. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézet tűzvédelmi és mentésirányítás szakirány nappali képzésére járok, emiatt természetesen nem tudok annyira aktívan sportolni. De a válogatottal kapcsolatos ambícióimról nem mondtam le.

A nyolcas evezős csapat tagjai: Cselinácz János, Csepregi Gábor, Lőrinczi Ede, Lőrincz Vanda, Mészáros Bence, Mészáros Csongor, Polónyi Tamás, Resch Gergő, Erős Ábel.

A sárkányhajós csapat tagjai: Domokos Máté, Biermann Teo, Egresi Laura, Pavel Guryev, Nagy Dániel, Batancs Flóra, Izmay Olivér, Kiss Ádám, Nagy Vivien, László Sarolta, Somornai Tamás, Pável Tamás, Fenyvesi Réka, Németh Judit, Kálmán Dávid, Nagy Zsigmond, Kopschitz Kristóf, Gömör Réka.

Szöveg: Szöőr Ádám

Cimkék: Sportos Egyetem

Pro Sperare díjas a Forum Publicum

    • Pro Sperare díjas a Forum Publicum /2
    • Pro Sperare díjas a Forum Publicum /1
    • Pro Sperare díjas a Forum Publicum /3
  • Előző
  • Következő

A Magyar Egyetemi és Főiskolai Sajtó Egyesület (MESE) a Design Terminálban megrendezett XIV. Felsőoktatási Média Konferencia keretében adta át a felsőoktatási sajtóéletben tevékenykedők elismeréseit. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói magazinja, a Forum Publicum Pro Sperare Díjat nyert, Szilágyi Dénest, az egyetem fotósának egyik képsorozatát „Hír, esemény” kategóriában pedig az „Év Fotója” elismeréssel díjazták.

Öt kategóriában - Év Írása, Év Fotója, Év Videója, Pro Sperare, Pál Imre - emlékdíj és a Hallgatói Sajtóért Díj - pályázhatott minden felsőoktatási intézmény hallgatója, illetve külön kategóriában a hallgatói magazinok, a MESE által meghirdetett díjakra. A 2012-ben alapított egyetemi hallgatói magazin, a Forum Publicum Pro Sperare elismerést kapott, amelyet a rendezvényen Bajnai Zsolt, az egyesület alapítója adott át Szilágyi Dénes főszerkesztőnek. A díj célja, hogy minden évben kiemelje azt a hallgatói lapot, amelyik a legtöbbet küzdött, fejlődött, munkatársai a legtöbbet tették azért, hogy környezetükben és országosan is növekedjen a hallgatói újságírás szerepe. Az ünnepélyes díjátadón Tibenszky Moni Lisa, az Edupress munkatársa kiemelte, hogy az egyetem - fiatal kora ellenére - hallgatói meghatározó sajtóterméket készítenek hónapról hónapra. „Szemmel látható a magazin elmúlt évben történt látványos fejlődése és profi vizuális megjelenése”-tette hozzá. A beérkező pályázatokat Bajnai Zsolt (az egyesület alapítója), Szíjjártó Anita (az Edupress főszerkesztője), Vass Norbert (a Szépirodalmi figyelő szerkesztője), Cseh Boglárka (a MANK kommunikációs igazgatója) és Wéber Anikó (az Edupress szerkesztője) zsűri bírálta el.

A tegnapi díjátadón még egy elismerésnek örülhetett az NKE. A Magyar Egyetemi és Főiskolai Sajtó Egyesület által felkért tekintélyes bírálóbizottság 2002 óta ítéli oda az Év fotója díjat, amelyet Szilágyi Dénes nyert el, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem életét bemutató fotósorozatával. A képeken különböző hivatásrendek jelennek meg egy-egy jól elkapott pillanatot megragadva. Bajnai Zsolt az egyesület elnöke megjegyezte: “Nem elég csupán egy profi fényképezőgép a jó képhez. A jó kép sokkal több annál, hogy megnyomjuk az exponáló gombot, és készítünk egy fotót. Megfelelő vizuális látás is szükséges egy igazán sokat mondó felvétel elkészítéséhez.” A zsűri tagja voltak Botár Gergely, az MTI, Csákvári Zsigmond, a Kultúra.hu fotósai és Kun Dávid grafikus.


Szöveg: Horvátth Orsolya

Cimkék: 2015

Erősödő vallási és etnikai konfliktusok

    • Erősödő vallási és etnikai konfliktusok
    • Erősödő vallási és etnikai konfliktusok
    • Erősödő vallási és etnikai konfliktusok
    • Erősödő vallási és etnikai konfliktusok
    • Erősödő vallási és etnikai konfliktusok
    • dsc 1691 2
    • Erősödő vallási és etnikai konfliktusok
  • Előző
  • Következő

„Eddig az ember magával a természettel küzdött; mostantól a saját természetével kell megküzdenie.” Gábor Dénes magyar tudós szavait idézve köszöntötte Prof. Dr. Patyi András rektor „Az interkulturális és vallási különbségek a jelenkori konfliktusokban” című nemzetközi konferencia vendégeit a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika főépületében. Az eseményen felszólalt Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, aki elmondta, a katolikus egyház – az Apostoli Szentszék útján – jelentős szerepet vállal a világban zajló etnikai és vallási konfliktusok kezelésében, a béke megteremtésében és megőrzésében.

Az emberi történelmet sajnos végigkíséri a más vallásúak, kultúrához tartozók és a másként gondolkozók üldöztetése. Ez különböző időszakokban különböző méreteket ölt és hatásokat ér el. – mondta köszöntő beszédében Prof. Dr. Patyi András. Az NKE rektora szerint a modern tömegkommunikáció elterjedése következtében az emberek egyre immunisabbá válnak a kegyetlenségekkel szemben. A vallási és kulturális alappal rendelkező, sokszor népirtáshoz vezető konfliktusok ma már a világ egészének békéjét veszélyeztetik. Ezért is fontos minderről nyitott elmével gondolkozni, amelynek kiváló színtere egy ilyen szakmai konferencia- tette hozzá Patyi András. A rektor szerint például érdemes azt is megvizsgálni, hogy minden esetben tényleg a vallási-hitbeli eltérés áll-e a konfliktusok mögött, vagy ez csak egy álca a nagyobb anyagi javak, így a terület, az ivóvíz és az olaj megszerzése előtt.

Frank Spengler, a Konrad Adenauer Stiftung magyarországi képviseletvezetője a rendezvényen a politikai alapítvány feladatairól, céljairól beszélt. Hangsúlyozta, hogy a keresztény értékek mentén szeretnék elősegíteni az interkulturális és vallási párbeszédet. „Arra bátorítjuk a vallási közösségeket, hogy segítsék a béke megteremtését a konfliktusokkal teli világban” - mondta Frank Spengler. A képviseletvezető beszédében kiemelte, hogy sokszor a másik vallás nem ismerete vezet a konfliktusokhoz, így az alapítvány egyik fő feladata a felvilágosítás és tájékoztatás. „A párbeszéd világszerte erősíti a toleranciát a vallási közösségek között.” –tette hozzá Frank Spengler, aki szerint a világnak fel kell készülnie arra, hogy a keresztény menekültek száma Európa irányába csak tovább nő.

A szakmai konferencián felszólaló Erdő Péter bíboros, prímás a katolikus egyháznak a vallási- etnikai-kulturális konfliktusok rendezésében vállalt szerepét, feladatait vázolta. Az esztergom-budapesti érsek elmondta, hogy az Apostoli Szentszéknek – amely a katolikus egyház központi kormányzati szerve - jelenleg is mintegy 180 állammal van nemzetközi kapcsolata. A római katolikus egyház a pápai követek útján tartja fenn a helyi katolikus közösségek és a pápa közötti kapcsolatot, de ők közvetítenek a nem katolikus keresztény közösségekkel való párbeszédben is. Ennek volt az egyik legszebb megnyilvánulása II. János Pál pápa debreceni látogatása 1991-ben. Erdő Péter szólt arról is, hogy a szentszéki diplomácia rendszeresen fellép az üldözött keresztények ügyében, akár úgy is, hogy a pápa személyesen fordul a világ vezető politikusaihoz.

A katolikus egyház egyfajta közvetítőként részt vesz a globális és helyi konfliktusok kezelésében, így történt ez például Mozambikban vagy Ruandában, de például az Amerikai Egyesült Államok és Kuba közötti közeledésben is szerepet játszott a szentszéki diplomácia. Erdő Péter beszélt arról is, hogy Ferenc pápa 2014-ben Strasbourgban tett látogatást az Európai Parlamentben és az Európai Tanácsban. A katolikus egyházfő sürgette, hogy Európa újra fedezze fel a saját arculatát és lelkiségét. „A pápai látogatások és beszédek szimbolikus és tömegtájékoztatási hatásai gyakran meghaladják a diplomácia síkját” – tette hozzá Erdő Péter.

Az Interkulturális és vallási különbségek a jelenkori konfliktusokban c. nemzetközi konferencián a különböző nézőpontból elhangzó elemzések segítségével próbálnak az előadók választ találni arra, hogy milyen szerepe van ma a vallásnak a fegyveres konfliktusokban, milyen mozgástere van a vatikáni diplomáciának napjaink konfliktusainak megoldásában, valamint milyen sors vár a más vallást gyakorlókra az olyan területeken, ahol jelenleg is vallási alapon szerveződő terrorszervezetek működnek.

Az egész napos eseményen a jelenlévők előadást hallgathatnak meg a többi között a vallásszabadság értelmezéséről a demokratikus társadalmakban, a nemzetközi katonai bevetések alkalmával végzett lelkipásztori gyakorlatról és a szíriai keresztények biztonsági helyzetéről. A konferencia a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Nemzetbiztonsági Intézet, a Konrad Adenauer Stiftung, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat, a Magyar Katolikus Katonai Ordinariátus, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és a Nemzetbiztonsági Szakkollégium közös szervezésében jött létre.

Szöveg: Szöőr Ádám




Újabb mentor - oktatók kaptak oklevelet az NKE-n

    • Mentor-oktatói címek
    • Mentor-oktatói címek
    • Mentor-oktatói címek
    • Mentor-oktatói címek
    • Mentor-oktatói címek
    • Mentor-oktatói címek
    • Mentor-oktatói címek
  • Előző
  • Következő

A Mentorok Kollégiumának ülésén az újonnan felkért mentor-oktatók vehették át oklevelüket Prof. Dr. Patyi Andrástól, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektorától, a Ludovika Főépület Dísztermében. A vezető kormányzati, közigazgatási, rendészeti és honvédelmi szakemberekből álló Mentorok Kollégiuma véleményező és javaslattevő szakértői testületként működik a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.

A Mentorok Kollégiumának ülését Dr. Gazsó L. Ferenc, a testület elnöke nyitotta meg, majd Prof. Dr. Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora átadta a megbízó okleveleket a Kollégium újonnan felkért tagjainak. Az eseményen az NKE rektora köszöntötte a régi és új mentor-oktatókat. Beszédében hangsúlyozta, hogy az Egyetem számára nagy megtiszteltetés az, hogy a mentor - oktatók a drága idejükből, erejükből, tudásukból, energiájukból valamennyit is az egyetemre tudnak fordítani. „A Mentorok Kollégiuma abban a helyzetben van, hogy az Egyetem felé javaslatokat fogalmazzon meg, annak munkáját, döntéseit, előterjesztéseit véleményezze, és ezzel segítse azt a nem egyszerű munkát, amelyet legjobb tudásunk szerint végzünk. Nagyon jól jön minden kormányzati, rendvédelmi, rendészeti, honvédelmi, nemzetbiztonsági, államháztartási tudás, amely ebbe a gondolkodási folyamatba bekapcsolódik.”

Mentor –oktatói címet kapott Asztalosné Zupcsán Erika, az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. fejlesztési igazgatója, Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára, Dr. Bánfi Ferenc ny. r. vezérőrnagy, a CEPOL - European Police College igazgatója, Bodnár Zsolt r. dandártábornok, a Terrorelhárítási Központ főigazgató-helyettese, Dr. Deák János ny. vezérezredes, a Honvédelmi Minisztérium miniszteri főtanácsadója, Dezső Sándor dandártábornok, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgató helyettese, Hajzer Károly, a Belügyminisztérium informatikai helyettes államtitkára, Dr. Hazai Lászlóné ny. dandártábornok, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Szakértői Intézetének igazgatója, Dr. Ignácz István, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának elnöke, Kun Szabó István vezérőrnagy, a Honvédelmi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, Román István, a Földművelésügyi Minisztérium agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkára, Siklósi Péter, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkára, Simonné Dr. Berta Krisztina, a Belügyminisztérium európai uniós és nemzetközi helyettes államtitkára, Dr. Szabó Csaba r. ezredes, a Terrorelhárítási Központ hivatalvezetője és Dr. Végh Zsuzsanna ny. r. dandártábornok, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója.

A mentor-oktatói címet öt éven keresztül viselhetik a szakemberek, akik a többi között előadást tarthatnak, részt vehetnek a szigorlati és záróvizsga-bizottságok munkájában, illetve szakértőként a doktori és habilitációs eljárásokban. A mentor-oktatók a címmel automatikusan tagjaivá válnak a Mentorok Kollégiumának.

Szöveg: Szabó Tibor




Lengyel-magyar fórum a kommunista diktatúrákról

    • Lengyel-magyar fórum
    • Lengyel-magyar fórum
    • Lengyel-magyar fórum
    • Lengyel-magyar fórum
    • Lengyel-magyar fórum
  • Előző
  • Következő

A Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatala kezdeményezésére a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adott otthont a „Diktatúrák és emlékezet” lengyel-magyar fórumnak. Az eseményen Łukasz Kaminski, a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézet elnöke és Földváryné Kiss Réka, a magyar Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke tartott előadást a Ludovika főépületében.

A fórum vendégeit Prof. Dr. Patyi András köszöntötte. Az NKE rektora elmondta, hogy a 20. század mind a két nemzetnek sok fájdalmat okozott különböző diktatúrák képében. Hangsúlyozta, hogy a diktatúra alapvetően két dologra épít, a félelemre és a felejtésre. Az állandó rettegés és félelem az, ami fenntartja a diktatúrát. Hozzáfűzte, hogy a diktatúrák elleni hatékony harc egyik eszköze a bátorság. Nem véletlenül üzente II. János Pál pápa a szovjet diktatúra megszállása alatt élő nemzeteknek: „Ne féljetek!” . Łukasz Kaminski, a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézet elnöke a rendezvényen elmondta, hogy van néhány olyan fontos esemény évszázadunkban, amely a világtörténelemben is meghatározó.

Ilyen például a második világháború, amelyben Lengyelország súlyos veszteségeket szenvedett, s amelynek feltárását a lengyelek a mai napig fontosnak tartják. Hangsúlyozta, hogy az intézetet a lengyel parlament hozta létre 1998-ban azért, hogy a lengyel nemzet ellen elkövetett bűncselekményeket feltárja, vizsgálja és dokumentálja. Łukasz Kaminski ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy az intézetük nemrégiben közzétett egy felhívást a külföldön élő honfitársaiknak, hogy akik esetleg tudnak olyan politikai vagy gazdasági bűntettekről, amelyeket eddig még derítettek fel, azt bátran jelezzék az intézet felé.

A Nemzeti Emlékezet Bizottságát hazánkban is az Országgyűlés hozta létre, a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló 2013. évi CCXLI. törvénnyel. Földváryné Kiss Réka elmondta, hogy a bizottság elsődleges feladata az, hogy feltárja a kommunista diktatúra hatalmi működését, valamint az elnyomás éveiben elkövetett, el nem évülő bűncselekmények elkövetői körének felderítésében együttműködjön az ügyészséggel. A Ludovika Főépület Zrínyi termében megrendezett Lengyel - Magyar Fórumot a „Kutatási és oktatási tevékenység az emlékezetpolitikában” című panelbeszélgetés zárta.

Szöveg: Szabó Tibor


Nemzedékek együtt a Föld napján

    • Föld napja 2015
    • Föld Napja 2015
    • Föld Napja 2015
    • Föld Napja 2015
    • Föld Napja 2015
    • Föld Napja 2015
    • Föld Napja 2015
  • Előző
  • Következő

Egész napos programsorozatot szervezett Újbuda Önkormányzata a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatóinak közreműködésével a Föld napja alkalmából a Feneketlen-tónál, a TIT Stúdió Egyesület épületében és a Bikás parkban. Az NKE KTK hallgatói a jövőben lehetőséget kapnak arra, hogy gyakornokként próbálják ki magukat Újbuda Önkormányzatánál.

A Nemzedékek együtt elnevezésű Föld napja rendezvény reggeli tornával indult, majd Dr. Hoffmann Tamás, a XI. kerület polgármestere köszöntötte a résztvevőket. Beszédében kiemelte, hogy napjainkban egyre fontosabb az, hogy odafigyeljünk környezetünkre, illetve arra, hogy egy nagyvárosban hogyan éljük meg a mindennapjainkat. A polgármester hangsúlyozta, hogy a mostani Föld napja rendezvény újdonságát az adja, hogy az idősebb korosztálynak is kínál programokat.

Újbuda Önkormányzata a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel együttműködve szervezte az egész napos programsorozatot. Dr. Jenei Ágnes, az NKE KTK Közszolgálati Etika és Kommunikációs Tanszékének egyetemi docense elmondta, hogy az Egyetem Újbuda Önkormányzatának partnere egy nemzetközi projektben, ahol az NKE hallgatói az önkormányzat által megadott témában kommunikációs kampányt készítenek. Idén a hatvan év feletti korosztálynak összeállított önkormányzati programcsomagot népszerűsítik az NKE KTK hallgatói, akik kérdőíves felméréssel térképezték fel a XI. kerületben azt, hogy milyen új kommunikációs csatornákon lehetne minél hatékonyabban elérni a célcsoportot. A kutatás eredményét összegezve egy kommunikációs tervet dolgoztak ki. A Föld napja rendezvény már az előbb említett terv megvalósításának egyik állomása, amelynek a programját idén először úgy állították össze a szervezők, köztük az NKE hallgatói, hogy a hatvan év feletti korosztályt is bevonják az egész napos eseménysorozatba. Jenei Ágnes elmondta, hogy a kerületben 150 ezer ember él, köztük 41 ezer a hatvan éven felüliek száma és őket szeretnék megszólítani

Szarvas Tamás, az NKE KTK hallgatója elmondta, hogy a rendezvény szervezésében, koordinálásában és lebonyolításában vettek részt aktívan, például tájékoztatást adtak a résztvevőknek a Föld napja programjairól. Hangsúlyozta, hogy az eseményt hosszú előkészítő munka előzte meg. Ennek része volt egy úgynevezett flashmob kampány is, amellyel a Föld napját népszerűsítették a hallgatók a XI. kerület legforgalmasabb pontjain. Szarvas Tamás hozzáfűzte, hogy ígéretet kaptak arra, hogy a programban kimagaslóan teljesítő hallgatók gyakornokként próbálhatják majd ki magukat Újbuda Önkormányzatánál.  

A programok között szerepelt úgynevezett égfestés Föld napja-lufikkal, illetve lovaglás, tűzoltó- és rendőrautó-bemutató és az elsősegélynyújtás alapjait is elsajátíthatják a gyerekek.  A TIT Stúdió Egyesület épületében ásványbemutató, ismeretterjesztő játékok, madár- és hangszerbemutató várta az érdeklődőket.  Emellett meridián torna, valamint logikai és gondolkodtató játékok is szerepelnek a programban.

Az első Föld napja rendezvényt 1970-ben, egy amerikai egyetemista kezdeményezésére rendezték meg, amelynek elsődleges célja, hogy világszerte felhívja a figyelmet a Föld természeti környezetének megóvására. Magyarországon 1990 óta rendezik meg a Föld napját.  


Kutatás, fejlesztés és innováció a közszolgálatban

    • K+F konferencia
    • K+F konferencia
    • K+F konferencia
    • K+F konferencia
    • K+F konferencia
    • K+F konferencia
    • K+F konferencia
  • Előző
  • Következő

Az ország versenyképességének növelése érdekében a kutatás, fejlesztés és innováció terén is rendszerben kell gondolkodni, hiszen csak értékteremtő együttműködésben valósulhat meg hatékony fejlesztés – erről is beszélt a többi között Pálinkás József, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott szakmai konferencián. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke bemutatta azt a megújult pályázati rendszert, amelynek révén átláthatóbban és hatékonyabban lehet forrásokat felhasználni a K+F területen.

 A rendezvényen dr. Kis Norbert, az NKE rektorhelyettese előadása első részében az Európai Egyetemek Szövetsége éves közgyűlésén tapasztalt élményeit, tapasztalatait osztotta meg az érdeklődőkkel. Szólt arról, hogy Európában az állam egyre inkább visszahúzódik a felsőoktatás területéről, ami növeli az intézmények mozgásterét, autonómiáját. Ezt a megnövelt szabadságot az egyetemek, főiskolák elsősorban a kutatás-fejlesztési együttműködések bővítésére fordítják. „Mindenki új utakat keres. Egy nagyon innovatív szellemiség az, ami ma a legtöbb európai egyetem gondolkodását meghatározza” – tette hozzá Kis Norbert. A rektorhelyettes hangsúlyozta, hogy az NKE számára a hazai közigazgatási fejlesztések tudományos megalapozása mellett fontos cél a tudományos eredmények nemzetközi elfogadottsága is. „Érthetővé és hasznossá kell válni nemzetközi porondon is”- fogalmazott. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen –Magyary Zoltán munkásságát követve - a katonai, a rendészeti és a civil közigazgatási területet érdemes komplexen kezelni a tudományos kutatások területén is.

A szakmai fórumon Németh József rendőr alezredes a rendészeti kutatásokat ismertetve elmondta: a katasztrófavédelem, a büntetés-végrehajtás, a terrorelhárítás, a rendészeti oktatás és az általános rendőrségi területen is folyamatosan zajlik a kutatás-fejlesztés. Példaként hozta fel a többi között az iparbiztonsággal kapcsolatos fejlesztéseket, a bioterrorizmust érintő kutatásokat, valamint a modern hangfelismerő rendszerekkel és keresőprogramokkal kapcsolatos innovációs tevékenységet. A Rendőrség Tudományos Tanácsának elnöke kiemelte az úgynevezett Müon-tomográffal kapcsolatos kísérleteket, amelyek révén egy újfajta átvilágító berendezés születhet meg hamarosan. Emellett folyamatban vannak olyan kutatások is, amelyek például új generációs segélyhívó rendszerek kifejlesztésére és 3D nyomtatott fegyverek előállítására irányulnak.

Kovács László ezredes előadásában történeti visszatekintést adott a katonai jellegű kutatások elmúlt évtizedeiről. Szólt például az úgynevezett TS uszályhídról, amellyel komplett vasúti szerelvényeket tudtak áthajóztatni a folyókon. Az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar tudományos és nemzetközi dékánhelyettese emellett beszélt a GEPÁRD M1 mesterlövész puskát tervező Földi Ferencről, valamint a pilóta nélküli repülőgéppel kapcsolatos kutatásokról is. Kevesen tudják, hogy Magyarország a világban nemcsak tudósairól és azok találmányairól híres, hanem például arról is, hogy az egyik, ha nem a legjobb mobil biológiai laboratórium is hazánkban található. A kutatás, fejlesztés és innováció nélkül elképzelhetetlen a modern honvédelem. - zárta gondolatait Kovács László.

 A civil közigazgatás területén végzett kutatásokról és eredményekről beszélt előadásában Fejes Zsuzsanna. Az NKE Közigazgatás-tudományi Kar (KTK) tudományos és nemzetközi dékánhelyettese szólt az Államtudományi Intézet, a KTK és a Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar keretein belül végzett munkáról. Elmondta, hogy az NKE-n működik a Jó Állam kutatóműhely, amelynek a feladata egy olyan teljesítményértékelési rendszer kialakítása, amely a kormányzati hatékonyság változását, fejlődését vizsgálja. Fejes Zsuzsanna szólt a Közigazgatás-tudományi Doktori Iskoláról is, amelynek keretében hat területen folytatnak kutatásokat. A KTK folyamatosan kapcsolódik be a hazai és nemzetközi kutatási hálózatokba, így a többi között részt vesz például a Dunai Régió közigazgatási kapacitásfejlesztési projektben.

 A rendezvényen Christián László tanszékvezető egyetemi docens a magánbiztonság területén végzett kutatás-fejlesztésekről beszélt. A magánbiztonság mint tudományos terület jelentős lemaradásban van, ugyanakkor látni kell, hogy a 21. században egyre nagyobb igény fogalmazódik meg a komplex biztonság iránt. A biztonság fogalmát és tartalmát újra kell értelmezni, amihez egyre szorosabb együttműködésre van szükség az állami és piaci szereplők között- mondta. Az NKE rendészetelméleti kutatóműhelyében törekednek a magánbiztonsággal kapcsolatos kutatási alapok megteremtésére.

A szakmai konferencián felszólaló Pálinkás József az előadásokra reflektálva megjegyezte: fontos, hogy a felsőoktatásban a kutatás-fejlesztések értékteremtő együttműködésben valósuljanak meg. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke beszédében felvázolta a megújult pályázati támogatási rendszer legfőbb jellemzőit. Hangsúlyozta, hogy a 2015 elején felálló hivatal szakpolitikai és finanszírozó intézmény, amelyen keresztül történik hazánkban gyakorlatilag minden K+F tevékenység pályázati finanszírozása. Pálinkás József kiemelte, hogy a korábbi gyakorlattal szemben mostantól nem forrás-, hanem feladatorientált rendszer működik. Ez a többi között azt jelenti, hogy akkor lehet sikeres egy pályázat, ha nemzetközi mércével mérve is versenyképes kutatási háttérrel rendelkezik, valamint hiteles ipari partnercég is részt vesz a projektben. Az NKFI Hivatal elnöke hangsúlyozta, hogy az elnyert pályázati támogatást csak a konkrét kutatási programra lehet majd fordítani. Megtudtuk, hogy a tudományos tartalom mellett a nemzetgazdasági szempontokat is vizsgálja majd a pályázatokat elbíráló szakmai testület. Az új szervezeti és pályázati rendszerrel az a céljuk, hogy globálisan is vonzó K+F+I környezetet alakítsanak ki az országban.

Szöveg: Szöőr Ádám


A Ludovika újjászületése

    • Ludovika Szabadegyetem Szalay
    • Ludovika Szabadegyetem Szalay
    • Ludovika Szabadegyetem Szalay
  • Előző
  • Következő

Szalay Tihamér a reformkori Pest építészetileg egyik legjelentősebb épülete, a Pollack Mihály által tervezett Ludovika Akadémia rekonstrukciójáról tartott előadást a Ludovika Szabadegyetemen. Az Ybl Miklós-díjas építész és csapata munkájának köszönhetően újult meg a Ludovika, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem főépülete.

Az előadó előadásában kitért a Ludovika Akadémia történetére. A katonai akadémia építésének ötlete már a 18. század végén felmerült, de csak a 19. században vált valóra. Az alapításhoz Pest és Buda városa is hozzájárult. A magyar tisztképzés bázisának felépítésére a legnagyobb összeget Mária Ludovika, I. Ferenc király felesége ajánlotta fel, akiről a létesítményt elnevezték.

Az épület alapkövét 1830-ban rakták le, amely végül 1836-ra készült el Pollack Mihály tervei alapján klasszicista stílusban, ennek ellenére a magyar tisztképzés csak 1872-ben indulhatott meg a Magyar Királyi Honvédségi Ludovika Akadémián. 1872-ben Linzbauer István építész tervei alapján új díszeket kapott a homlokzat és ekkor alakították ki a dísztermet is. Szalay Tihamér előadásában hangsúlyozta, hogy az épület a második világháborút követő évtizedekben egyre rosszabb állapotba került, de a legnagyobb csapást igazán a felújítást megelőző tíz évben szenvedte el.

Szalay Tihamér az újjáépítéssel kapcsolatban elmondta, hogy az eredeti funkció visszaállítása volt a fő céljuk. Hozzáfűzte, hogy az épület szerkezete nagyon rossz állapotban volt, igazi mérnöki bravúrt kellett végrehajtani ahhoz, hogy helyreállítsák és megerősítsék. A boltozatok az építész elmondása szerint olyan rossz állapotban voltak, hogy nem volt bátorsága rámenni senkinek.

A Ludovika terei mindenben megfelelnek a mai kor igényeinek, ezek a szempontok alapján alakították ki az épület közösségi tereit is, a zsibongót, a könyvtárt vagy az alagsorban található kávézót. A rekonstrukció során azonban meghatároztak néhány olyan jelentős épületrészt, ahol az eredeti állapot visszaállítása volt a cél, így régi fényében és formájában újult meg a Ludovika homlokzata, az előcsarnok, a Díszterem, a Kápolna és a Hősök Folyosója. Ennek megvalósítása nem volt mindig egyszerű. A díszterem csillárjáról mindenki úgy tudta, hogy megsemmisült, azonban az újjáépítés során az alagsorban lévő ládákban megtalálták a darabjait becsomagolva. Fél éves munkára volt szükség, hogy egy régi kép alapján a csillárt összerakják.

Szalay Tihamér összegzésként a következő gondolatokat fogalmazta meg: „Hiszek abban, hogy egy olyan szimbolikus tartalommal bíró épületre, mint a Ludovika, hiába erőltetünk más funkciót, hiába akarjuk másra használni, végül az úgymond lerázza magáról. A Ludovika épülete a felújításnak köszönhetően visszanyerte eredeti funkcióját és ebben nagyon sokáig fenn is marad.”

Szerző: Szabó Tibor


Húzós heteken van túl az NKE csapata

    • Dunai Regatta felkészülés
    • Dunai Regatta felkészülés
    • Dunai Regatta felkészülés
    • Dunai Regatta felkészülés
  • Előző
  • Következő

A hajrához érkezett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kormányos evezős nyolcas versenyhajó csapatának felkészülése a szombati Dunai Regattára. Az NKE evezősei a Margitszigeten, a Danubius Nemzeti Hajós Egyletnél készülnek az április 25-ei megmérettetésre, ahol a Duna leglátványosabb fővárosi szakaszán tizenkét egyetem evezős és sárkányhajós versenyzői mérik össze erejüket.

Csepregi Gábor, aki könnyűsúlyú kétpárban lett ezüstérmes a 2014-es franciaországi Egyetemi Evezős Világbajnokságon a egy hete csatlakozott a csapathoz. Az NKE Európai- és Nemzetközi Igazgatás mester szakos hallgatója honlapunknak elmondta, hogy eddig a válogatottal edzett, ezért tudott csak most beülni az NKE hajójába. Gábor hozzáfűzte, hogy nagyon pozitívak a benyomásai az evezős csapattal kapcsolatban. Szerinte megvan a kellő összhang, ami nagyon fontos ahhoz, hogy a szombati versenyen tartani tudják a tempót a többi csapattal szemben. Kiemelte, hogy a Dunai Regattán szeretnének bekerülni a döntőbe, de a végső cél a dobogós helyezés.

Mészáros Csongor hét évig evezett versenyszerűen a Mohácsi Torna Egylet színeiben és három évig volt ifjúsági válogatott. A Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar másod éves hallgatója, aki egyedül képviseli a kart az NKE csapatában, evezés mellett sok futással és kondizással készül a szombati megmérettetésre. Eddig ötször evezett együtt a csapat és edzésről edzésre egyre jobban teljesítenek. A HHK hallgatója szerint az evezős nyolcas egész jól összekovácsolódott és bízik abban, hogy nagyon jó eredményt érnek el a hétvégi versenyen. Ugyanakkor Mészáros Csongor hangsúlyozta, hogy az amerikaiaktól tartanak a legjobban, ugyanis az elődöntőben a Princeton University evezőseivel is meg kell majd küzdeniük a döntőbe jutásért.

Lőrincz Vanda lesz a Dunai Regattán az NKE evezős nyolcas hajójának kormányosa, aki az NKE RTK katasztrófavédelem szakán tanul iparbiztonsági szakirányon.  Vanda, aki tíz évig versenyszerűen kajakozott elmondta, hogy az első néhány edzésen még úgynevezett összeszokó tréningek voltak, hogy a csapat tagjai felvegyék egymás evezős tempóját. A csapat kormányosa szerint nagyon jó hangulatban telnek az edzések, de ennek ellenére mindenki komolyan veszi a felkészülést.

 Immáron harmadik alkalommal rendezik meg a Dunai Regattát, ahol az amerikai Harvard és Princeton University profi evezősei is indulnak a hazai felsőoktatási intézmények csapatai mellett. Az evezősök először két elődöntőben versengenek egymással, majd a döntőben a legjobb négy csapat méri össze erejét.

Szöveg: Szabó Tibor


Európa erős egyetemei között!

    • Ludovika főépület

Egyetemünk részvételével tartotta közgyűlését az Európai Egyetemek Szövetsége (European University Association, EUA) Antwerpen-ben április  16-án. Az EUA Európa 47 országának 850 egyetemét képviselő legfontosabb felsőoktatási érdekképviseleti szervezet .

Egyidejűleg fóruma a tagintézmények közös ügyeinek, napjaink felsőoktatás-politikai kérdéseinek és az intézményközi együttműködéseknek. A közgyűlés napirendjén az egyetemek partnerségi kapcsolatainak modelljei, társadalmi és gazdasági együttműködési tapasztalatai szerepeltek. Kiemelten a kutatás-fejlesztési kapacitások összehangolása a közszektor, a gazdaság és a helyi társadalom valós igényeivel.

Az EUA politikájának középpontjában az erős és felelős egyetem modellje áll. Az állami finanszírozás Európa minden országában diverzifikálódik. Az egyetemek közötti verseny fokozódik. Az EUA a legjobb egyetemi stratégiákat, vezetési gyakorlatokat osztja meg a tagintézményekkel. Az EUA égisze alatt működik a doktori iskolák európai közössége is (Council of Doctoral Education), amely a fiatal kutatók és doktoranduszok európai mobilitásának motorja. Egyetemünk 2013-ban lett az EUA teljes jogú tagja. 


NKE-s sikerek az OTDK-n

    • OTDK Had és Rendészettudomány
    • OTDK Had és Rendészettudomány
    • OTDK Had és Rendészettudomány
    • OTDK Had és Rendészettudomány
    • OTDK Had és Rendészettudomány
    • OTDK Had és Rendészettudomány
  • Előző
  • Következő

Összesen 15 első, 15 második és 10 harmadik helyezés, valamint számos különdíj az NKE hallgatóinak. Ez a XXXII. OTDK Had- és Rendészettudományi Szekciójának gyors mérlege.

Elsöprő sikert arattak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói Gödöllőn, a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karán megrendezett XXXII. OTDK Had- és Rendészettudományi Szekciójában. Az eseményre, amelynek megvalósításában az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara társszervezőként vett részt,  rekordszámú nevezés érkezett: 7 intézmény 9 karáról 145 pályamunkát nyújtottak be a hallgatók.

A mai záróünnepségen tizenhat tagozatban osztották ki az első három helyezettnek járó díjakat, valamint különdíjakat is átvehettek a legjobbak. A NKE hallgatói minden tagozatban eredményesek voltak. A Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (HHK) 10, a Rendészettudományi Kar (RTK) öt versenyzője nyert pályamunkájával első díjat. A második helyezésnek 10 HHK-s és 5 RTK-s hallgató örülhetett, míg a 10 harmadik helyezésből 4 a HHK-ra, 6 az RTK-ra került.

A díjátadó ünnepségen az OTDK Had- és Rendészettudományi Szekcióbizottság elnöke elmondta, hogy közvetlen kapcsolat van az egyetemi képzés és a tudományos diákköri munka között. Prof. Dr. Harai Dénes kiemelte, a legfontosabb cél a hallgatókat gondolkodóvá tenni. Hozzátette, kiemelkedő volt a verseny során a témaválasztás korszerűsége, a prezentációk tudományos igénye, a válaszok keresése, a megoldásra törekvés. „ A konferencia célja volt többek között az intellektuális értékek kiaknázása. Az alkotóképesség, az olyan kis országok esetében, mint hazánk segíti a hon- és rendvédelmi, valamint a társadalom előtt álló feladatok megvalósítását, azaz nemzetvédelmi tényező”- fogalmazott Dr. Harai Dénes.

„A XIII. OTDK-n alakult meg ez a szekció, a szakma azóta is figyel a jövőre”- kezdte ünnepi beszédét Prof. Dr. Szendrő Péter. Az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke elmondta, hogy a hazafiság, a rend és a jog nagyon szervesen összefügg a fegyveres testületekkel. A Had- és Rendészettudományi Szekció mindig is fegyelmezett, példaértékű munkát végzett. „Az OTDK örök!”- fejezte be gondolatait Prof. Dr. Szendrő Péter.

Kolossa Sándor, a Pro Scientia Aranyérmesek Társaságának képviseletében arról beszélt, hogy az aranyéremre minden első helyezett pályázhat majd és nagyon reméli, hogy akár több embert is üdvözölhetnek majd a novemberi díjátadón.

A rendezvény záróakkordjaként Dr. Káposzta József a SZIE GTK dékánja átadta a stafétabotot az NKE RTK dékánjának, Prof. Dr. Ruzsonyi Péter bv. dandártábornoknak, hiszen két év múlva a Rendészettudományi Kar rendezi majd meg a Had- és Rendészettudományi Szekció versenyét. 

Az NKE hallgatóinak eredményei a 2015. évi a XXXII. OTDK Had- és Rendészettudományi Szekciójában:

I. helyezések

1. Biztonság- és Védelempolitika Elmélete Tagozat

Szerző: Agócs Endre Benedek, HHK/NETK

Dolgozat címe: Minimális elrettentés és az Egyesült Államok nukleáris stratégiája

Témavezető: Nagyné Dr. Rózsa Erzsébet, egyetemi docens, HHK

2. Biztonság- és Védelempolitika Gyakorlata Tagozat

Szerző: Berta Szilárd, HHK/NETK

Dolgozat címe: A tranzit államok szerepe az orosz szénhidrogének exportjában

Témavezető: Dr. Kaiser Ferenc, egyetemi docens, HHK

3. Bűnügy és Kriminalisztika Tagozat

Szerző: Metzger Máté, RTK

Dolgozat címe: A vérfoltmorfológia alkalmazása a nyomozásban és a bizonyításban

Témavezető: Nyilasi Tibor, szaktanár, RTK

4. Haditechnika és Biztonságtechnika Tagozat

Szerző: Szatmári András, HHK

Dolgozat címe: A 7,62mm-es AMP puskagránátlövő gépkarabély

Témavezető: Pap Péter

5. Hadművészet Története Tagozat

Szerző: Somogyi Zoltán, HHK

Dolgozat címe: A Császári és Királyi 44. gyalogezred harcai és ezek tapasztalatai

Témavezető: Dr. Kaló József ezredes, HHK

6. Hadtörténelem, Rendészettörténet Tagozat

Szerző: Palágyi Gáspár, HHK

Dolgozat címe: 1956 a hadtudományban

Témavezető: dr. Forgács Balázs főhadnagy, egyetemi docens, HHK

7. Iparbiztonság Tagozat

Szerző: Ronyecz Lilla, HHK/KVI

Dolgozat címe: Veszélyes üzemekkel kapcsolatos kockázat és következményelemző eszközök alkalmazása Magyarországon

Témavezető: Dr. Kátai-Urbán Lajos tű. alezredes, egyetemi docens és Dr. Vass Gyula tű. ezredes, HHK

8. Katasztrófavédelem és Környezetbiztonság Tagozat

Szerző: Kátai-Urbán Maxim, HHK/KVI

Dolgozat címe: Lakosságvédelmi célú vegyi- és sugárfelderítés Magyarországon

Témavezetők: Prof. Dr. Szakál Béla, SZIE YMÉK és Dr. Endrődi István, egyetemi docens, HHK

9. Katonai Műveletek Tagozat

Szerző: Szabó Gergő, HHK

Dolgozat címe: Stratégiai kommunikáció

Témavezetők: Dr. Farkas Tibor százados, egyetemi adjunktus, HHK és Németh József Lajos, egyetemi adjunktus, HHK

11. Logisztika Tagozat

Szerző: Radácsi Szabolcs, HHK

Dolgozat címe: A VOLÁNBUSZ Zrt. forgalomirányító rendszerének jelenlegi helyzete, fejlesztésének lehetőségei

Témavezető: Dr. Fábos Róbert okl. mk. őrnagy, adjunktus, HHK

12. Rendészet Tagozat

Szerző: Balogh Zoltán, RTK

Dolgozat címe: Cigarettacsempészet a szatmári térségben közlekedésrendészeti szemmel

Témavezető: Dr. Major Róbert r. alezredes, főiskolai docens, RTK

13. Társadalomtudomány Tagozat

Szerző: Sándor Anita, RTK

Dolgozat címe: Összefüggések vizsgálata a machiavellizmus, a szociális együttműködés és a konfliktuskezelés között vámos hallgatók és dolgozók körében

Témavezető: Kováts Daniella, egyetemi tanársegéd, RTK

14. Tűzvédelem és Mentésirányítás Tagozat

Szerző: Keresztes László, HHK

Dolgozat címe: Gázvezetékeknél történő beavatkozások elemzése

Témavezető: Dr. Restás Ágoston, egyetemi docens, HHK

15. Vám- és Jövedéki Igazgatás Tagozat

Szerző: Szigeti Gabriella, RTK

Dolgozat címe: Az általános forgalmi adóra elkövetett költségvetési csalás bűntett felderítésének általános vázlata

Témavezetők: Dr. Gáspár Miklós, r. alezredes, szaktanár, RTK és Dr. Dávid Róbert pü. alezredes, RTK

16. Védelmi Elektronika és Infokommunikáció Tagozat

Szerző: Szegedi Péter, HHK

Dolgozat címe: Kriptoeszköz előállítása és alkalmazásának lehetőségei a Magyar Honvédségben

Témavezetők: Dr. Muha Lajos, főiskolai tanár, HHK és Dobi Sándor, osztályvezető, HM EI ZRT.

II. helyezések

1. Biztonság- és Védelempolitika Elmélete Tagozat

Szerző: Szabó Albert, HHK/NETK

Dolgozat címe: Az Egyesült Államok és a „sequestration” folyamat stratégiai és költségvetési jövőképe 2014-ben

Témavezető: Csiki Tamás, tudományos munkatárs, SVKK

2. Biztonság- és Védelempolitika Gyakorlata Tagozat

Szerző: Pap Boglárka, HHK/NETK

Dolgozat címe: A Közép-afrikai Köztársaság válsága

Témavezető: Dr. Marsai Viktor, tanársegéd, HHK

3. Bűnügy és Kriminalisztika Tagozat

Szerző: Szauer Balázs, RTK

Dolgozat címe: Az áruházi ruhalopások kriminalisztikai aspektusai

Témavezető: Dr. Bói László r. őrnagy, RTK

4. Haditechnika és Biztonságtechnika Tagozat

Szerző: Kiss Levente Ferenc, HHK

Dolgozat címe: Magyar Honvédségben rendszeresített tűzszerész eszközök és azok lehetséges fejlesztési irányai

Témavezető: Dr. Kovács Zoltán alezredes, egyetemi docens, HHK

5. Hadművészet Története Tagozat

Szerző: Szűcs Bence, HHK

Dolgozat címe: Német vitorlások az Albert-csatorna felett – avagy a Fallschirmjagerek támadása a belga erődrendszer mentén

Témavezető: Dr. Kaló József adjunktus, HHK

6. Hadtörténelem, Rendészettörténet Tagozat

Szerző: Pécsi Zsófia, RTK

Dolgozat címe: Migráció és emigráció a XX. századi Magyarországon, különös tekintettel az 1956-os forradalom időszakára

Témavezető: dr. Lőrincz Aranka, egyetemi tanársegéd, RTK

7. Iparbiztonság Tagozat

Szerzők: Ragács Nikoletta-Nagy Beáta, HHK

Dolgozat címe: A katasztrófavédelem supervisori ellenőrzésének elemzése az integrált hatósági tevékenység tükrében

Témavezető: Cséplő Zoltán tű. alezredes, Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Dr. Kátai-Urbán Lajos tű. alezredes, egyetemi docens, HHK

8. Katasztrófavédelem és Környezetbiztonság Tagozat

Szerző: Faludi Orsolya, HHK/KVI

Dolgozat címe: A vegyi terrorizmus jellemzői, veszélyei és az ellene való védekezés lehetőségei

Témavezetők: Dr. Földi László alezredes, egyetemi docens, HHK

9. Katonai Műveletek Tagozat

Szerző: Bokros Tünde Ibolya, HHK/NETK

Dolgozat címe: Korunk hadviselésében alkalmazott egyes eljárások vizsgálata és alkalmazhatóságuk az afganisztáni katonai beavatkozásban 2001 után

Témavezetők: Dr. Boldizsár Gábor ezredes, egyetemi docens, HHK

10. Kriminológia Tagozat

Szerző: Sárközi Mónika, RTK

Dolgozat címe: Terrorista taktikák bemutatása és ismeretének jelentősége a rendészeti képzésben

Témavezető: Vajda András r. alezredes, egyetemi tanársegéd, RTK

11. Logisztika Tagozat

Szerző: Kovács Márton, HHK

Dolgozat címe: Magyar és más nemzetek béketámogató műveletekben résztvevő állományai személyi járandóságainak összehasonlítása

Témavezető: Tófalvi Dániel, pénzügyi főtiszt, HM

12. Rendészet Tagozat

Szerző: Papp Csaba, RTK

Dolgozat címe: A motorkerékpáros védőruházat használatának jellemzői Magyarországon

Témavezető: Mészáros Gábor r. alezredes, főiskolai docens, RTK

13. Társadalomtudomány Tagozat

Szerző: Göblyös Bence, HHK

Dolgozat címe: A nem lövés jelensége, szerepének csökkentése

Témavezető: Dr. Szekeres György alezredes, egyetemi adjunktus, HHK

15. Vám- és Jövedéki Igazgatás Tagozat

Szerző: Karacs István, RTK

Dolgozat címe: A záhonyi nemzetközi határátkelőhelyen zajló árucsempészethez kapcsolódó pénzügyőri, rendészeti feladatok

Témavezetők: Dr. Szabó Andrea pü. alezredes, tanszékvezető, RTK

16. Védelmi Elektronika és Infokommunikáció Tagozat

Szerző: Simon Zoltán Tamás, HHK

Dolgozat címe: Informatikai hálózatok vizsgálata etikus hacker szemszögéből

Témavezetők: Serege Gábor, HHK

III. helyezések

1. Biztonság- és Védelempolitika Elmélete Tagozat

Szerző: Veres Attila, HHK/NBI

Dolgozat címe: Afganisztán jövője az ISAF kivonását követően

Témavezető: Dr.habil Kis- Benedek József c. egyetemi tanár, BCE GTK

3. Bűnügy és Kriminalisztika Tagozat

Szerző: Kaszányi Patrik, RTK

Dolgozat címe: A bankkártyákkal való visszaélés gazdaságvédelmi vetülete

Témavezető: Dr. Simon Béla r. őrnagy, tanársegéd, RTK

4. Haditechnika és Biztonságtechnika Tagozat

Szerző: Hetesi Gábor, RTK

Dolgozat címe: Irodaházak komplex védelme

Témavezető: Dr. Márton András, RTK

5. Hadművészet Története Tagozat

Szerző: Nagy Kinga Gabriella, HHK

Dolgozat címe: Rohamcsapatok az I. világháborúban

Témavezető: Prof. Dr. Csikány Tamás ezredes, MTA doktora, HHK

7. Iparbiztonság Tagozat

Szerző: Balogh Zsolt, RTK/KVI

Dolgozat címe: Gyógyszergyártási tevékenységgel kapcsolatos iparbiztonsági feladatok vizsgálata

Témavezető: Dr. Kátai-Urbán Lajos tű. alezredes, egyetemi docens, HHK

10. Kriminológia Tagozat

Szerző: Molnár Ildikó, RTK

Dolgozat címe: A rendőrség társadalmi megítélése a korrupción keresztül

Témavezető: Mészáros Gábor r. alezredes, RTK

11. Logisztika Tagozat

Szerző: Szendi Zoltán, HHK

Dolgozat címe: A Magyar Honvédség által végrehajtott közúti veszélyes anyag szállítás szabályozásának harmonizálási lehetőségei a polgári jogrenddel

Témavezető: Dr. Szászi Gábor egyetemi docens, HHK

12. Rendészet Tagozat

Szerző: Balog Klaudia, RTK

Dolgozat címe: Vadászat Magyarországon

Témavezető: Molnár Ákos r. őrnagy, egyetemi tanársegéd, RTK

Szerző: Villás Dominika, RTK

Dolgozat címe: A Természet nevében!

Témavezető: Dr. Tihanyi Miklós r. őrnagy, egyetemi tanársegéd, RTK

13. Társadalomtudomány Tagozat

Szerző: Vágner Zsófia, RTK

Dolgozat címe: Fiatalok bűnözővé válásának szociológiai háttere

Témavezető: Dr. Tarján Gábor főiskolai docens, RTK

16. Védelmi Elektronika és Infokommunikáció Tagozat

Szerző: Mészáros Dalma Edina, HHK

Dolgozat címe: TMP0512 rádiófrekvenciás zavaró berendezés kiképzési feladatainak támogatása informatikai megoldásokkal

Témavezetők: Dr. Ványa László ezredes, egyetemi docens, HHK


Szöveg: Dr. Tóth Nikolett

Cimkék: OTDK

„Az OTDK mindig a legjobbaké”

    • OTDK Had és Rendészettudományi Szekció
    • OTDK Had és Rendészettudományi Szekció
    • OTDK Had és Rendészettudományi Szekció
    • OTDK Had és Rendészettudományi Szekció
    • OTDK Had és Rendészettudományi Szekció
    • OTDK Had és Rendészettudományi Szekció
    • OTDK Had és Rendészettudományi Szekció
    • OTDK Had és Rendészettudományi Szekció
    • OTDK Had és Rendészettudományi Szekció
    • OTDK Had és Rendészettudományi Szekció
  • Előző
  • Következő

7 felsőoktatási intézmény, 9 karának hallgatói  16 tagozatban, 145 pályamunkával szálltak versenybe és mérték össze tudásukat ma Gödöllőn, a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karán, a XXXII. OTDK Had- és Rendészettudományi Szekciójában. A rendezvény megvalósításában társszervezőként a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtiszt­képző Kara vett részt.

„Megtiszteltetés, hogy egy civil egyetem a házigazdája a Had- és Rendészettudományi Szekciónak- mondta  a Szent István Egyetem rektora. Prof. Dr. Tőzsér János köszöntőjében kifejtette, hogy meglátása szerint minden témának van biztonsági aspektusa. "A SZIE Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara az országban elsőként hozta létre a Civil Biztonság- és Védelemtudományi Tanszéket, melynek feladata a biztonság és a védelem kultúrájának közvetítése az egyetemi hallgatóság és a felnőtt társadalom számára. Ezzel is azt bizonyítva és kinyilvánítva, hogy a biztonság és a védelem kultúrájának egyetemes ismerete az értelmiségi képzés része"- tette hozzá.

Prof. Dr. Padányi József dandártábornok, az NKE tudományos rektorhelyettese Prof. Dr. Patyi András rektor üzentét tolmácsolta. Elmondta, hogy az NKE hazánk legfiatalabb egyeteme, de a tehetséggondozás már a jogelőd intézményekben elindult. Az egyetem vezetése továbbra is elkötelezett a tehetséggondozás iránt, a karokon hat szakkollégiumban végeznek tudományos kutatómunkát a hallgatók. A rektorhelyettes felidézte Zrínyi Miklós költő és hadvezér gondolatait, aki elismerte a szerencse szerepét az élet minden területén. Úgy vélte, hogy elvégzett munkával, odafigyeléssel, felkészültséggel a szerencse vagy a balszerencse szerepe csökkenthető.

Prof. Dr.Mezey Barna, az ELTE rektora, az OTDT alelnöke kiemelte, hogy a konferencia különleges formája a tehetséggondozásnak és egyben unikális magyar jelenség. A seregszemle összes szekciójában 5504 dolgozat, 5613 szerző és előadó vett részt. „Az igazi tudós kételkedik, hiszen kétely nélkül nincs eredmény, válaszok nélkül nincs jövő”- fejezte be gondolatait.

Kun Szabó István vezérőrnagy, a Honvédelmi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára Hende Csaba honvédelmi miniszter gondolatait fogalmazta meg a jelenlévők számára. Vegetius sorait idézte, mely szerint, aki békét akar, az készüljön a háborúra. Aki jó eredményt akar, küzdjön mesterségbeli tudással és ne a véletlenre hagyatkozzon. Zárszóként hangsúlyozta, hogy az OTDK mindig a legjobbaké. Azoké, akik tehetségüket sok munkával akarják tökéletesíteni, akik nem félnek a megmérettetéstől, akik a kötelező gyakorlatok elvégzésén túl azt is meg akarják tenni, amire képesek és ezért aztán hajlandóak a szükséges áldozatok árán kitolni saját határaikat.

A XXXII. OTDK Had- és Rendészettudományi Szekciójába a hallgatók a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karáról, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Karáról, a Szent István Egyetemről, a Budapesti Corvinus Egyetemről, a Budapesti Gazdasági Főiskoláról, a Nyugat-magyarországi Egyetemről, a Szegedi Tudományegyetemről,  valamint az Eszterházy Károly Főiskoláról nyújtottak be a pályamunkákat.

A rendezvény fővédnökei az egyetem fenntartó minisztériumainak miniszterei: Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, Pintér Sándor belügyminiszter, Hende Csaba honvédelmi miniszter és Trócsányi László igazságügyi miniszter.

Szöveg: Dr. Tóth Nikolett

Cimkék: HHK, OTDK, RTK

A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja

    • Koszorus Ferenc ezredes

Az Országgyűlés 2000. évi döntése értelmében 2001 óta minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.

A  gettósításról szóló rendelet április 28-án jelent meg. Ennek értelmében a kisebb települések zsidóságát összegyűjtötték és közeli nagyvárosokba, majd gyűjtőtáborba szállították, a városi és budapesti zsidó közösségeket elkerített városrészekben kialakított gettókba zsúfolták össze. A gettósítás azonban már a rendelet megjelenése előtt megkezdődött, az első gettókat és gyűjtőtáborokat 1944. április 16-tól Kárpátalján állították fel. 1944. május 15-étől megindultak a tömeges deportálások, először a fronthoz legközelebb eső keleti országrészekben, majd az egész országban. Az Adolf Eichmann által irányított német stáb a magyar közigazgatás és csendőrség apparátusának aktív közreműködésével néhány hónap alatt 437 ezer vidéki zsidót hurcolt haláltáborokba, Auschwitzba napi négy szerelvény, összesen 147 vonat indult.

1944 júniusára a nácik bebörtönözték és likvidálták az európai zsidóság java részét. Júliusban a németek által megszállt Európában csupán a Budapesten élő és ott menedéket talált zsidóság volt még életben. Ekkor Koszorús Ferenc ezredes, ludovikás honvédtiszt nem mindennapi dolgot hajtott végre a megszállt Magyarországon: 1944. július 6-án páncélosaival, katonai erővel megakadályozta a Budapesten élő zsidók elhurcolását Horthy kormányzó utasítására Ezzel az akcióval lényegében megakadályozza a náci birodalom konkrét terveinek megvalósítását. Bátor kiállása ugyanakkor példája annak a nácizmussal szemben szerveződő hazai ellenállásnak, amely a zsidók mentését, a háborúból való kiugrást és a németek által kikényszerített politika ellensúlyozását - szabotálását célozta, akár fegyveres erővel is.

1944 októberében, amikor a nácik elfoglalták Budapestet, Koszorús ezredes bujdosni volt kénytelen, hogy megmeneküljön a Gestapo elől. 1945 tavaszán, Németország területén amerikai hadifogságba esett. 1951 februárjától az USA-ban élt, ott is halt meg 75 éves korában a virginiai Arlingtonban.

Koszorús Ferenc életében soha nem kapott tetteiért elismerést. 1992. november 6-án tiszteletére a Dohány utcában, szemben a zsinagógával emléktábla került elhelyezésre. 2014 júliusában Hende Csaba honvédelmi miniszter az általa adományozható legmagasabb kitüntetést, a Hazáért Érdemrendet adta át posztumusz fiának ifj. Koszorús Ferencnek. Hende Csaba a résztvevőkkel együtt egy ludovikás honvédtiszt, egy igaz ember emléke előtt tisztelgett, aki megállta helyét a harcmezőn és minden időben megtette kötelességét.

Koszorús Ferencről bővebben a Bonum Publicum áprilisi számában olvashatnak.

Szöveg: Horvátth Orsolya


Kifullad-e a kínai növekedés?

    • P. Szabó elődása a szabadegyetemen
    • P. Szabó elődása a szabadegyetemen
    • P. Szabó elődása a szabadegyetemen
    • P. Szabó elődása a szabadegyetemen
  • Előző
  • Következő

A Ludovika Szabadegyetemen a kínai gazdaság aktuális helyzetéről és növekedésének fenntarthatóságáról tartott előadást P. Szabó Sándor, az NKE Kínai Közigazgatás-, Gazdaság- és Társadalomkutató Központjának igazgatója.

Az előadó a többi között elmondta, hogy Kína gazdasági nagyhatalom, hiszen az Amerikai Egyesült Államok után a második legnagyobb gazdaság, a vásárlóerő tekintetében pedig jelenleg az első helyen áll a világon. Az ázsiai ország a Föld legnagyobb kereskedő nemzete, jelentős belső piaccal rendelkezik, amely mintegy 1,4 milliárd fogyasztót jelent. Tavaly Kínába érkezett a legtöbb külföldi tőkebefektetés és harmadik helyen végzett a tőkekihelyezés területén.

 A 2008-as pénzügyi és gazdasági világválság előtti években a kínai gazdaság növekedése 10 százalék fölött volt, ami 2008-ban valamelyest visszaesett 9,6 százalékra, 2009-ben 9,2 százalékra, 2010-ben újból 10 százalék fölé került, majd 2011-ben 9,3 százalékos. 2012 óta folyamatosan 8 százalék alatti a gazdasági növekedés, ami P. Szabó Sándor szerint egyébként szép teljesítmény, de nem Kínában. Szerinte a kínai gazdaság fenntarthatóságához évente legalább 8 százalék körüli növekedésre lenne szükség.

P. Szabó Sándor hangsúlyozta, hogy a kínai gazdasági növekedés fenntarthatóságának számos rizikófaktora van. A kockázati tényezők között az egyenetlen fejlődést emelte ki, amelynek számos oka van, például óriási társadalmi feszültségek vannak az országban. Széles tömegek élnek szegénységben, nincs szociális háló és rendkívül nagymértékű a korrupció.

A rizikófaktorok között említette még az eltérő gazdasági fejlettséget a régiók, a falvak és városok között, a szélsőséges jövedelem eloszlást a lakosság körében és az úgynevezett árnyékbank rendszer nagyarányú térnyerését. A helyi kormányzatok magas eladósodottsága is komoly veszélyt jelent a kínai gazdaságra, amely nehezen kontrollálható és az utóbbi időszakban egyes becslések szerint mintegy hetven százalékkal nőtt. Az ingatlanárak emelkedése is komoly veszélyt jelent a kínai gazdaságra, hatalmas ingatlanbuborék alakult ki. Érdekességként említette az előadó, hogy Pekingben egy hatvan négyzetméteres lakás átszámolva 96 millió forintba kerül.

 „A gazdasági növekedés, ha nem is fulladt ki, de mindenképpen elfáradt. Harmadik éve gyengélkedik, a növekedés üteme jelentősen lelassult, a kínai gazdaságpolitikának számos problémát kell kezelnie, ha a fejlődést fenn szeretnék tartani a jövőben.” – mondta összegzésében P. Szabó Sándor.   

Szöveg: Szabó Tibor

Cimkék: Szabadegyetem

A rendészeti korrupciót kutatják

    • Korrupcióellenes kutatóműhely
    • Korrupcióellenes kutatóműhely
    • Korrupcióellenes kutatóműhely
  • Előző
  • Következő

Rendészeti korrupció-ellenes kutatócsoport alakult a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. A Rendőrség Tudományos Tanácsa és az NKE Rendészetelméleti Kutatóműhelye által létrehozott szervezet az állam korrupció-ellenes tevékenységét és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktató-kutató munkáját is erősítheti.  

 A rendészeti szakma és a társadalom elvárása is, hogy egyre hatékonyabb legyen a korrupció elleni küzdelem. Ennek kutatására hozott létre április 14-én egy állandó szakmai fórumot a Rendőrség Tudományos Tanácsa és az NKE Rendészetelméleti Kutatóműhelye. Az együttműködés egyik fontos célja, hogy a képzésbe is bekerüljön a rendészeti korrupció elleni küzdelem. A kutatócsoport alakuló ülésén Németh József alezredes elmondta: a Rendőrség Tudományos Tanácsa tavaly nyáron alakult meg. A szervezet elnöke szólt az eddigi tevékenységükről, amelynek része a korrupció elleni küzdelem is, ennek egyfajta eredményét jelentik a témakörben született tudományos dolgozatok. A kutatócsoport felállítása kapcsán megjegyezte: az eddigi rendészeti korrupcióellenes kutatásokat összegezni kell, és ebből lehet egy új programot kidolgozni. 

A rendezvényen részt vett Janza Frigyes ny. rendőr vezérőrnagy is, aki szerint a korrupció kutatása nagyon fontos, de egyben nagyon nehéz feladat is. Az NKE Fenntartói Testületének tagja szólt azokról a modern pszichológia által kidolgozott technikákról, amelyek segítségével ma már 90 százalék fölötti pontossággal lehet azonosítani a korrupciós hajlamot. A vezérőrnagy szerint ezekbe a kutatásokba a Nemzeti Közszolgálati Egyetem is bekapcsolódhat, a hamarosan felálló magatartástudományi intézete révén. Janza Frigyes megjegyezte azt is, hogy a korrupció elleni küzdelmet nem lehet csak tudományos alapon kezelni, hanem nélkülözhetetlenek a hétköznapi, szakmai tapasztalatok is.

Christián László, az NKE Rendészetelméleti Kutatóműhely vezetője szólt arról, hogy a most létrejövő kutatócsoportban a fiatal kutatóktól a rendőrtábornokokig, a kriminológustól a büntetés végrehajtásban dolgozó pszichológusig számos szakember vesz részt. A munka során összegyűjtik a rendészeti korrupcióval kapcsolatos korábbi kutatásokat, létrehoznak egy átfogó forrásjegyzéket, majd megalkotnak egy problématérképet. Ezek figyelembevételével szeretnének egy korrupció-ellenes programot kidolgozni, amelyben kiemelt szerepet szánnak az oktatásnak, nevelésnek is. Az egyetemi docens szerint érdemes megvizsgálni azt is, hogyan működnek együtt a korrupció elleni küzdelemben az állam erre felhatalmazott szervei és el lehetne gondolkozni a civil szervezetek bevonásán is. Christián László szerint nélkülözhetetlen a kutatási módszertan bővítése a külföldi példák figyelembevételével.  

A rendészeti korrupció-ellenes kutatócsoport a tervek szerint évente két alkalommal tart majd ülést. A csoport munkájában résztvevők először javaslatot tesznek a kutatási területekre, majd kisebb teamekben kezdik el a kutatói tevékenységet. A Rendészetelméleti Kutatóműhely honlapján elérhetőek lesznek majd a korábbi, és a munkacsoport által kimunkált anyagok, eredmények.

Szöveg: Szöőr Ádám

Cimkék: RTK