Szűkítés


Minden Címke 684

NKE SE a karate maratonon!

    • img 20170325 2252122
    • img 20170325 2253573
  • Előző
  • Következő

Közel 30 stílusszervezet és több mint 90 dojo (egyesület) részvételével került sor a VI. Karate Maratonra, Európa legnagyobb, stílusszervezeteket összefoglaló karate eseményére, melyre az ország minden részéről és külföldről is érkeztek.

A rendezvényen több mint 600 harcos vett részt, akik között idén is jelen voltak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Sportegyesület Tonfa Szakosztályának tagjai 10 fővel. Közöttük is volt olyan, aki idén először tette próbára fizikai és mentális állóképességét a több mint 12 órán át tartó eseményen.

A Maratonon ezúttal is 30.000 technika került végrehajtásra, 10 etapban, melyet a szakosztály tagjai, a végére kissé ugyan megfáradva, de végig töretlen lelkesedéssel és eltökéltséggel teljesítettek.

Az esemény legfőbb üzenete természetesen ezúttal is a szeretet, a megbecsülés és az egymás iránti tisztelet, valamint az összefogásban és elszántságban rejlő erő volt, melyre a legjobb példa a Maraton szünetében különleges emberek által tartott különleges bemutató volt.