Jelenleg 2 bejegyzés található 06 September 2017 dátummal

Az új tanév újabb mérföldkő az NKE életében

    • fokep
    •  dsc5679 2
    •  dsc5691 2
    •  dsc5710 2
    •  dsc5756 2
    •  dsc5764 2
    •  dsc5770 2
    •  dsc5785 2
    •  dsc5807 2
    •  dsc5817 2
    •  dsc5819 2
    •  dsc5821 2
    •  dsc5832 2
    •  dsc5850 2
    •  dsc5919 2
    •  dsc5933 2
  • Előző
  • Következő

Mintegy hétezer hallgató kezdte meg a tanévet a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, amely állami vezetők jelenlétében tartotta meg tanévnyitó ünnepségét a mostanra elkészült új Oktatási Épületben. A több mint kétezer elsőéves hallgató többsége is már 21. századi környezetben végezheti tanulmányait az intézményben.

Az igazságügyi miniszter, az Alkotmánybíróság elnöke, a legfőbb ügyész, valamint számos más állami és kormányzati vezető, így például a tábornoki kar képviselői is jelen voltak az idei tanévet megnyitó ünnepségen, amelyet már az impozáns kivitelű oktatási épület nagyelőadójában tartottak meg. „A köz szolgálatára csak egyéni akarással, elmélyült belső munkával, önállóan lehet felkészülni. Az egyetem ehhez a környezetet teremti meg és tartja fenn. Külön öröm számunkra, hogy ez a fizikai és szellemi környezet egyre csak fejlődik”- mondta köszöntőjében Prof. Dr. Patyi András. Az NKE rektora Kossuth szavait is idézve nagyszerű pillanatnak nevezte a tanévnyitó ünnepéget, amelyen először köszönthette az elsőévesek között a 70 év után újrainduló államtudományi doktori képzés hallgatóit. „Új otthonunk lett és ez a nap ünnep mindannyiunk számára. Köszönettel tartozunk a többi között a parlamentnek, a kormánynak, a miniszterelnöknek, a kormánybiztosnak és a Fenntartói Testületnek is”- fogalmazott a rektor, aki külön kiemelte Horváth József egyetemi főtitkár munkáját, aki már hatodik éve vezetője az intézmény részéről a Ludovika Campus beruházási programnak. Patyi András szerint azonban nemcsak fizikailag újult meg az egyetem az elmúlt években, hiszen például két újabb karral is bővült az intézmény, amelyben egy évvel ezelőtt indult el a Közigazgatás- és Közszolgáltatás Fejlesztési Operatív Program két kiemelt projektje is. „Az egyetem sokarcú intézmény, ahol mindennek megvan a szépsége és a nehézsége. A kormány segítségével 21. századi körülményeket teremtünk a képzésekhez” – tette hozzá a rektor, aki elmondta, hogy megkezdődött az intézményben a digitális korszakra való átállás is. Az elsőéves hallgatókhoz fordulva hangsúlyozta, hogy méltónak kell lenniük a történelmi hagyományokhoz, tisztelniük kell a törvényeket és az alkotmányt és szolgálniuk kell a hazát. „De mindenekelőtt legyenek boldog emberek! Isten éltesse mindnyájunkat, Isten éltesse a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet az új tanévben is. Legyen számunkra az egyetem üdve a legfőbb törvény / Salus Universitatis Suprema Lex Esto!”- fogalmazott Patyi András.

Trócsányi László igazságügyi miniszter beszédében kiemelte, hogy az egyetem alapítása óta a kormány mindent megtett, hogy jó körülmények között, magas minőségű oktatás folyjon az intézményben. Szerinte az NKE szellemi műhely is egyben, amelynek oktatói és hallgatói révén évről évre erősebb szellemi kisugárzása van. „Kamatoztatni örökségünkből a jót és nyitottnak lenni a világra és a jövőre” - fogalmazta meg a következő időszakra vonatkozó tanácsát az igazságügyi tárca vezetője, aki szerint az egyetemen olyan stratégiai ágazatokra koncentrálódnak a képzések, amelyekre az államnak nagy hangsúlyt kell fektetnie a jövőben is. Szerinte a hivatás nemcsak nagy felelősséggel jár, de megbecsülést és érvényesülési lehetőséget is kell, hogy jelentsen a közszolgálatban dolgozók számára. „Ezért is indította el a kormány a hivatásrendek számára az életpályamodell programot”- tette hozzá Trócsányi László. A miniszter úgy véli, hogy a közszolgálatban folyamatosan jelentkeznek az újabb kihívások, így alkalmazkodni kell az új körülményekhez, de az állandó erkölcsi és szellemi alapértékeket meg kell tartani. „A közjó létezik és az államnak az elsőrendű feladata ennek védelme. Az új kihívások leküzdéséhez azonban nélkülözhetetlen az állam fokozottabb szerepvállalása”- tette hozzá a tárcavezető.  Trócsányi László szólt arról is, hogy a közbiztonság mellett legalább olyan fontos egy állam életében a jogbiztonság, valamint a környezeti biztonság is. „A Víztudományi Kar létrehozása azt jelenti, hogy az NKE a 21. században él”- fogalmazott. A miniszter kiemelten fontosnak tartja az államtudományok magas szintű ismeretét a köz érdekében dolgozók számára, ezért is támogatja az államtudományok oktatásának bővítését az intézményben. „A saját és az ország jövője is az Önök kezében van”- fordult az elsőéves hallgatókhoz Trócsányi László, aki szerint a mai világban bátorság is kell ahhoz, hogy valaki egy közösség, egy nemzet szolgálatának szentelje életét.

A tanévnyitó ünnepségen sor került az elsőévesek fogadalomtételére, majd a hallgatók képviselői a fogadalom általuk aláírt példányát átadták az igazságügyi miniszternek. A rendezvényen a karok képviselői - a hagyományokhoz híven - emlékszalagot kötöttek a kari és az egyetemi zászlókra.

A tanévnyitót követő fogadáson Molnár Zoltán államtitkár beszédében mérföldkőnek nevezte az idei tanévnyitót, amelyet először rendeztek immáron öt kar részvételével az új Oktatási Épületben. A Fenntartói Testület ügyvivője szerint az egyetem fejlődése nem egy spontán folyamat, hiszen az az intézményfejlesztési tervnek megfelelően zajlik. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az NKE az együttműködés egyeteme. Ennek jó példája a kormány és az intézmény együttműködésének gyümölcse, a Ludovika Campus fejlesztése.


Patyi András rektor beszéde teljes terjedelmében itt olvasható.


Szöveg: Szöőr Ádám

Fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on


Távérzékelés - Környezetünk feltérképezése

    •  dsc5620 2
    •  dsc5601 2
    •  dsc5603 2
    •  dsc5622 2
  • Előző
  • Következő

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen a 2017-es őszi szemeszter tantárgyi repertoárjából sem maradhatott ki az egyetem ismeretterjesztő kurzusa, a Ludovika Szabadegyetem, ahol az NKE civil és hivatásos hallgatói mellett külsős érdeklődők hétről-hétre betekintést nyerhetnek a közszolgálat különböző tudományterületéről származó különleges előadásokba. A szezonnyitó kurzust Dr. Bíró Tibor, a Víztudományi Kar dékánja tartotta „Távérzékelés a vízgazdálkodás szolgálatában” címmel.

Bíró Tibor a Debreceni Agrártudományi Egyetemen végzett agrármérnökként, PhD dolgozatát a síkvidéki vízrendezés témakörében írta. Főbb kutatásai a belvízi jelenségek vizsgálataira vonatkoznak. Ezen belül a digitális terepmodellek és idősoros analízisek vízgazdálkodásban való alkalmazásával, a belvízi elöntések gyakoriságának statisztikai vizsgálatával, a belvíz-veszélyeztetettség térképezésével, valamint belvíz-hidrológiával és az összegyülekezési folyamatok elemzésével foglalkozik. Összesen 160 publikáció szerzője, illetve társszerzője. 2000-ben elnyerte a Kvassay Ösztöndíjat, 2001 és 2003 között az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíjában részesült. Szakmájában tagsági tisztséggel rendelkezik számos tudományos testületben: állandó tagja a Belügyminisztérium Országos Vízügyi Főigazgatóság Tudományos Tanácsának, az MTA Elnöki Víztudományi Bizottságának, továbbá a Magyar Hidrológiai Társaság Tudományos Tanácsának tagja. 2016 szeptemberében felkérést kapott az Akadémia Elnökétől a Nemzeti Víztudományi Kutatási Program kidolgozásában való részvételre.

A VTK dékánja előadását egy fogalom-meghatározással indította, ugyanis a „távérzékelésnél” a gyanútlanabb olvasó, vagy hallgató könnyen abba a hibába futhat, hogy a „távvezérlésre” gondol. Bíró Tibor kiemelte, hogy a távérzékelés ugyan távvezérléssel működhet, azonban a meghatározás arra az eljárásra gondol, amikor az egyes repülőalkalmasságokon elhelyezett szenzorokkal információt gyűjtünk be. Ilyen repülőalkalmasságok például a műholdak, repülőgépek, sárkányrepülők, vagy UAV-k, azaz drónok. A távérzékelés alapja a felszínről visszaverődő elektromágneses sugárzás. A passzív mérésnél a nap visszaverődő sugárzását mérik, míg az aktív mérések során szenzorokkal küldenek jelet. A gépeken elhelyezett szenzorok letapogatják az alattuk elterülő területet, az így kinyert adatokat pedig a közszolgálat különböző területei nagyon jól tudják hasznosítani. „Az elmúlt 1-2 évben a vízügybe szinte berobbant a távérzékelés” – hívta fel a figyelmet a technológia fejlődésére, ugyanis a víztudománynak hatalmas áttörést jelentett a drónok elterjedése.

Bíró Tibor rávilágított, hogy a víztudomány a technológiát különböző mentesítési feladatok támogatásánál, mint a sík- és dombvidéki vízgyűjtők vagy medrek felvételezésénél, elöntési modellek feltérképezésénél használja, valamint hatalmas szerepe van a védekezési feladatoknál, árvizek és belvizek felmérésénél, töltések, gátak vizsgálatánál. Ismertette, a multiszenzoros távérzékelés elemei a hiperspektrális légiszenzor, a légi lézerszkenner, a középformátumú digitális kamera, valamint a terminális infra légi szenzor. A geodézia, azaz a földtani mérések több hónapos procedúráját felváltotta az 1 napos távérzékeléssel történő mérés.

2013-ban a valaha mért legnagyobb dunai ár sújtotta Magyarországot. A VTK dékánja kiemelte, hogy ekkor már pontosan tudták követni az árhullámot a magyar szakemberek, közel 13.000 ortofelvétel készült az árvízről. Az elemzéseknek hála az ország vízügyi biztonságát már sokkal pontosabb adatokkal tudják szavatolni. A kolontári vörösiszap katasztrófa alkalmával is bevetették a technológiát, amikor LIDAR adatgyűjtéssel vizsgálták a területet. Bíró Tibor felhívta a figyelmet, hogy ekkor a magyar kutatócsoport világszínvonalon tudta felmérni a károsult területet, köbtized pontossággal megállapították a kiömlött vörösiszap mennyiségét, vizsgálták a fennmaradt tárolók veszélyeztetettségét, valamint percre pontosan le tudták modellezni a kiömlő káros anyag folyását.

A magyar kutatók a hiperspektrális technológia továbbfejlesztésével hatalmas mennyiségű adatot tudtak kifejteni a felmért területből. A talajon megtalálható különböző dolgok, különböző hullámhosszon verik vissza a leküldött elektromágneses hullámot, így anyagi szinten le tudják bontani a mért területet. „Ez szinte egy digitális ujjlenyomatvétel” – mondta Bíró Tibor. Később ezzel a technikával tudta a magyar csapat felmérni a Mexikói-öbölben bekövetkező olajkatasztrófát is. A VTK dékánja az ENSZ-nek is bemutatta a technológiát, a bécsi központban fel is szólalt a témában. A vízgazdálkodás jövőjével kapcsolatban kifejtette, hogy egyre pontosabb képet fognak tudni alkotni árvizekről, precízebben fogják tudni elkészíteni a vízgyűjtők és a síkvidéki területek digitális terepmodelljét.

Az előadás során az NKE tudományos rektorhelyettese ismertette a hallgatókkal a kurzus féléves koncepcióját és a tanulmányi kötelezettségeket. „Ebben a félévben is igyekeztünk olyan programokat válogatni, amelyek reményeink szerint felkeltik az Önök érdeklődését” – fejtette ki Prof. Dr. Padányi József mk. vezérőrnagy. A szemeszter során a hallgatók a közszolgálat különböző témáit fogják körüljárni, mint például a terrorizmus és a gerillahadviselés kérdését, magyar légierő helyzetét, hungarikumok szabályozását, vagy a Zrínyi szablya történetét.


A Ludovika Szabadegyetem következő programja 2017.szeptember 12-én kerül megrendezésre, ahol Prof. Dr. Máthé Gábor tart előadást „Gondolatok az Osztrák-Magyar Monarchia 150 éves jubileumán” címmel. Minden érdeklődőt sok szeretettel vár a Nemzeti Közszolgálati Egyetem!

Regisztráció: http://regisztracio.uni-nke.hu/szabadegyetem/?modul=registration

További információ az előadásokról: http://uni-nke.hu/szolgaltatasok/ludovika-szabadegyetem/ludovika-szabadegyetem-2017-2018-i_-szemeszter


Szöveg: Podobni István

Fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on