Szűkítés


Kiválasztott Címke

évforduló

Minden Címke 667


Jelenleg 4 bejegyzés található évforduló cimkével

A kiegyezési törvény megszületésének évfordulójára

    • kiegyezes foto

„Ne vidd azon pontra a nemzetet, melyről többé a jövőnek nem lehet mestere!” – írta torinói magányából Kossuth Lajos 150 évvel ezelőtt, 1867. május 22-én Deák Ferencnek a híressé vált Cassandra-levelében. Ferenc József osztrák császárt azonban június 8-án mégis magyar királlyá koronázták, amivel életbe lépett a kiegyezési törvény. Kossuth nem akadályozhatta meg, hogy Deák nagy műve valóra váljon, és megszülessen az Osztrák–Magyar Monarchia. A szabadságharc kormányzó-elnökének baljós előérzete pedig valóra vált, hisz e birodalom az első világháború végére szétesett, és vele eltűnt a „régi Magyarország” is. Deákot, a „haza bölcsét” az utókor mégsem kárhoztatja, hisz reálpolitikusként cselekedett, korának szorító körülményeiből kiindulva fogalmazta meg javaslatait a szintén nevezetessé vált írásban, az 1865-ös húsvéti cikkében, majd lett a kiegyezési tárgyalások atyja.

Magyarország 1526-tól kezdve sorsát a Habsburg-családhoz kötötte. A török kiűzésének éveiben a magyar rendek „hálából” elfogadták az örökös uralkodásukat, és ugyanezt tették 1691-ben az erdélyiek is. Az öröklődés azonban nem volt zökkenőmentes, hisz 1700-ban a család spanyol, majd 1740-ben az osztrák ága fiúágon kihalt. Ez utóbbit megelőzően már 1713-ban megszületett azon „házi” törvény, mely kimondta a Habsburgok összes országának és tartományának az együttes, elválaszthatatlan, egy kézben való birtoklását, és ezzel együtt a leányági öröklés lehetőségét is. E Pragmatica Sanctiónak nevezett törvényt a magyar országgyűlés 1723-ban fogadta el.

Az együttélés azonban sok nehézséggel járt együtt. Felkelések és szabadságharcok éppúgy végigkísérték ezen évszázadokat, mint a közös háborúk és szoros együttműködés időszakai. A 18. századi Habsburg központosító hatalomgyakorlás és beolvasztási kísérletek is komoly ellenállást eredményeztek, mely hol több, hol kevesebb eredményt mutatott fel. Az 1790. évi X. törvénycikk Magyarország saját állami létét és alkotmányát emlegeti, és hogy „tulajdon törvényei és szokásai szerint […] kormányzandó ország”. Az uralkodói abszolutizmus gyakorlata azonban annyira mást mutatott, hogy szinte elkerülhetetlenné vált a forradalom. A magyar reformmozgalom, de még a 48-as forradalom vezetői sem kívánták a birodalom felosztását, csupán valós perszonáluniót és annak alkotmányos biztosítását. A biztatónak induló folyamatot azonban megakasztotta az önvédelmi, majd a függetlenségi háború, melyet szabadságharcnak nevezünk. Ennek leverése után a győztesek immáron a történelmi jogok „eljátszását” hangoztatták, amelyre hivatkozva ismét bevezethették az abszolutista önkényt.

A birodalom külpolitikai kudarcai, az európai környezet azonban fenntarthatatlanná tették e hatalomgyakorlási módot, és az uralkodó 1860 októberében diplomát bocsájtott ki, amely egy föderatív jellegű alkotmányt biztosított a népeinek. Az ország azonban mindenféle megegyezés alapjául 1848-at tekintette, a Határozati Párt még tárgyalni sem akart másról, de a Felirati Párt sem akart engedni ebből. Az uralkodó azonban a választásokon győztes párt „feliratát” elutasította, és az országgyűlést feloszlatta. Az ezt követő provizórium időszaka azonban nem tarthatott sokáig. A birodalom a német egység ügyében szeretett volna előrelépni, a magyar ellenállás pedig egyre gyengült, különösen a kisebb birtokú nemesség körében, akik a jobbágyfelszabadítás következtében egyre nehezebb helyzetbe kerültek. Mindkét fél hajlott tehát az alkura, ezért születhetett meg az említett húsvéti cikk.

Deák a Pragmatica Sanctióból kiindulva a birodalom fennállását tartotta elsődleges szempontnak. Ehhez szükség volt a külügy és a hadügy, valamint az ezek működését biztosító pénzügyi közösség elismerésére. Ezen túlmenően azonban nem egy államok közötti szerződésre, esetleg államszövetségre gondolt, hanem olyan törvény megalkotására, amely biztosítja a birodalom osztrák és magyar felének modern, alkotmányos berendezkedését. E törekvés sikerét jelzi, hogy a kiegyezés egy kétpólusú, dualista birodalmat eredményezett.

A kiegyezés nyomán megindulhatott a birodalom és benne Magyarország modernizálása, amely kiterjedt a politikai élet, a társadalom, a gazdaság szinte minden területére, melyek közül csupán az egyetemünk egyik elődintézményére is kiható hadügyi változásokat kívánjuk említeni.

A magyar nemzeti tisztképzés tényleges megindulását a kiegyezés tette lehetővé, ugyanakkor elkerülhetetlenül szükségessé. A létrejövő régi-új államban Ausztria és Magyarország már egyenrangú fél volt, amit a birodalmi haderő szervezetének is tükröznie kellett. A véderőről 1868-ban elfogadott XL. törvénycikk ennek megfelelően határozta meg a haderő részeit: a birodalmi közös hadsereg és haditengerészet mellett megjelent az osztrák Landwehr és a magyar honvédség is. A törvény egyúttal bevezette az általános véd- és hadkötelezettséget.

A Magyar Királyi Honvédség tisztikarát először ideiglenes megoldásokkal állították fel, de hosszabb távon elengedhetetlen volt saját tisztképző intézményének beindítása. Erről az 1872. évi XVI. törvénycikk a következőképpen rendelkezett: „Az 1808. évi VII. és 1827. évi XVII. törvénycikk értelmében Pesten felállítani rendelt magyar katonai tanintézet, mint magyar királyi honvédségi akadémia állíttatik fel és Ludovika Akadémia nevet fog viselni. Ezen akadémia rendeltetése, hogy abban egyfelől önként jelentkező hadapródok a honvédség keretei részére alkalmas tisztekké képeztessenek, másfelől szolgálatban levő kitűnő honvédtiszteknek alkalom nyújtassék a hadtudományoknak magasabb fokozatú szolgálattételnél igényelt ágaiban maguk továbbképeztetni.” A Ludovika 1897-re már egyenértékű tisztképző intézménnyé vált a bécsújhelyi Mária Terézia Akadémiával. A következő évtizedek, sőt évszázad az akadémia számára olyan történelmet írt, amely dicső, elismert működést éppúgy magába foglalt, mint megszüntetést, pusztulást és funkcióváltásokat. Napjainkban a Ludovika épületeiben működő egyetem talán ahhoz a szellemiséghez közelít, amelyet az 1808. évi VII. törvénycikk a következőképpen fogalmaz meg a fő cél, a hadsereg számára hasznos ifjak képzése mellett: „Szabad lesz azonban a benne nevelt ifjaknak állami szolgálatba is lépniök, hol érdemeik szerint kellő tekintet lesz rájok.”

A kiegyezést történelmi szükségszerűségnek tartjuk, a realitások felismerésének, mely lehetőséget teremtett Magyarország modern, polgári átalakításához. Ez azonban csak álom maradt, melyből az első világháború ágyúdörgése ébresztette fel eleinket.


Szöveg: Prof. Dr. Csikány Tamás

Fotó: internet

Megosztás a Facebook-on


Ötéves az NKE, kétéves a NETK

    •  dsc0612 2
    •  dsc0530 2
    •  dsc0542 2
    •  dsc0544 2
    •  dsc0549 2
    •  dsc0559 2
    •  dsc0571 2
    •  dsc0597 2
    •  dsc0602 2
    •  dsc0609 2
    •  dsc0624 2
  • Előző
  • Következő

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem 2012. január elsején kezdte meg a működését, amelyről az intézmény minden kara önálló rendezvény keretében emlékezik meg. A karok közül a NETK külön évfordulót is ünnepelhet, hiszen az egyetem negyedik karaként jött létre 2015 februárjában.

„Öt év általában nem olyan hosszú idő egy intézmény életében, mi mégis annak érezzük, hiszen rengeteg dolog történt velünk az elmúlt években, amikor gyorsan és sűrűn zajlottak az események”- fogalmazott köszöntőjében Prof. Dr. Kis Norbert. Az NKE továbbképzési és nemzetközi rektorhelyettese hozzátette, hogy nemcsak az egyetemen, de annak falain kívül is mozgalmas volt ez az időszak, hiszen a magyar belpolitikában és a gazdaságban, valamint a nemzetközi térben is jelentős ütemben zajlottak az események. Kis Norbert az elmúlt időszak kiemelkedő eredményének tartja a Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar létrehozását, amelyet már egyértelműen a Nemzeti Közszolgálati Egyetem indított útjára, úgymond az NKE saját gyermekének tekinthető. A rektorhelyettes elmondta, hogy a NETK-nak az egykori Nemzetközi Intézet alapjain való létrehozásához – az egyetem alapításához hasonlóan – végig kellett járni a bizalomépítés útját is, amelynek fontos része volt az intézmény fenntartóinak és az akkori Külügyminisztériumnak a támogatása is. Kis Norbert szerint viszonylag rövid idő alatt sikerült felépíteni egy olyan rendszert a karon belül, amely hatékonyan segíti az egyetem nemzetköziesítésének folyamatát. Az eredményeket sorolva a többi között szólt a NETK-n elindított angol nyelvű mesterszakról, amelyen egyre több hallgató szeretne tanulni. A jövőt illetően megjegyezte, hogy egyre nagyobb kutatási versenyben kell helyt állnia a karnak, amelyben segítség lehet a NETK tevékenységéhez kapcsolódó doktori iskola tervezett létrehozása. „A Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel egy olyan felsőoktatási modellt sikerült kiépítenünk, amely azzal kecsegtet, hogy időtálló lesz”- hangsúlyozta Kis Norbert.

„Mi két évet tudunk ünnepelni az egyetem 5 éves történetében, de ha az elődintézmények és a társkarok tevékenységét is nézzük, akkor már a NETK esetében sem lehet óvodás korról beszélni” – fogalmazott köszöntőjében Dr. habil. Koller Boglárka. A NETK dékánja szerint a kar „csapata” elég heterogén, hiszen vannak közöttük jogászok, közgazdászok, történészek és politológusok is, akik más-más aspektusból közelítik meg a témákat. A dékán elmondta, hogy céljuk és feladatuk a közigazgatási szervek diplomáciai és nemzetközi feladataihoz, megfelelő szakmai felkészültségű utánpótlást biztosítani. „A NETK-ra ráragadt a diplomataképző kifejezés, de mi nem csak azokat várjuk a képzéseinkre, akik diplomaták szeretnének lenni, mert nagyon színes a képzési kínálatunk” – tette hozzá Koller Boglárka, aki szerint a multidiszciplináris sokszínűség az egyik legnagyobb előnyük. Koller Boglárka elmondta, hogy fontos változások történtek a kar életében az utóbbi időben is: újraindították a nemzetközi tanulmányok mesterszakot és a szeptembertől induló államtudományi mesterszakképzésben is két modullal vesznek részt. Hozzátette, hogy szeretnék növelni a közgazdasági tárgyú tantárgyak szerepét és aktívabban részt vesznek a továbbképzésekben is. A dékán szerint jól állnak a minőségi oktatók arányát és a publikációk számát tekintve is és sokat léptek előre a tehetséggondozásban. „Terveik között szerepel a hallgatói létszám növelése és az Európai uniós-képzések erősítése, amelyben fontos partner a Miniszterelnökség európai ügyekért felelős államtitkársága” – mondta el Koller Boglárka.

Dr. Molnár Balázs Péter szerint az EU az a terep, ahol a magyar érdekeket képviselni és megvédeni szükséges, hiszen az uniós ügyek belügyek. A Miniszterelnökség Európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára úgy véli, hogy mindehhez felkészült szakemberekre van szükség. „Olyanokra, akik ki tudnak állni saját magukért és a társaikért, akik érvényesíteni tudják a haza érdekeit a visegrádi együttműködésben vagy a 27 uniós tagállam vonatkozásában is”- tette hozzá. Molnár Balázs Péter elmondta, hogy olyan rendszert szeretne a kormány kidolgozni, amelyben egyszerre tudják biztosítani a tárcák szakemberigényét és azt is, hogy az EU-s intézményekben a felkészült magyar szakemberek kulcspozícióba kerüljenek. „Mindebben nagyon fontos partner az egyetem és a kar is” -hangsúlyozta a helyettes államtitkár.

A magyar haderő új alapokra helyezett tartalékos rendszeréről és az idén létrejött Honvédelmi Sportszövetség céljairól beszélt előadásában Kun Szabó István vezérőrnagy. A Honvédelmi Minisztérium miniszteri biztosa szerint a megváltozott nemzetközi biztonsági környezet is arra késztette a szaktárcát, hogy egyfajta paradigmaváltás történjen a társadalom és a honvédelem kapcsolatában. A rendszerváltás óta- különösen a kötelező sorkatonaság felfüggesztésének köszönhetően – jelentősen csökkent a Magyar Honvédség létszáma, ami ma már 30 ezer alatt van. A vezérőrnagy beszélt a nemrég meghirdetett, „Zrínyi 2026” elnevezésű honvédelmi- és haderő-fejlesztési reformról. A tíz évre szóló program része az önkéntes tartalékos rendszer újraszervezése területi elven, amelyhez az év elején létrejött Honvédelmi Sportszövetség is nagyban hozzájárulhat tevékenységével.  A szervezet célja a honvédelemhez kapcsolódó sportágak felkarolása, a honvédelmi nevelés megerősítése, amelyhez az egyetemek is jó partnerek lehetnek a vezérőrnagy szerint. „Minél több fiatal szeretnénk a sporton keresztül a honvédelem ügye mellé állítani, nem titkolva azt a szándékot, hogy sokan közülük önkéntes vagy aktív katonai szolgálatot vállalnak majd”- tette hozzá Kun Szabó István.

A rendezvényen szakmai kerekasztal-beszélgetést is tartottak, amelynek a kar oktatói és hallgatói vettek részt.

Szöveg: Szöőr Ádám

Fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on

Cimkék: NETK, NKE, évforduló, 2017

168 éves a Magyar Honvédség

    • pakozd
    • 400px pakozdi csata
  • Előző
  • Következő

1848 márciusában Magyarországon polgári forradalom tört ki. A Habsburg Birodalom részeként a Magyar Királyságban felelős kormány alakult, gróf Battyhány Lajos vezetésével. V. Ferdinánd szentesítette az úgynevezett áprilisi törvényeket, melynek köszönhetően polgári állam jött létre Magyarországon, megszületett a népképviseleti parlament, s a Magyar Királyság rendelkezett az önállóság legfontosabb kellékeivel. A Batthyány-kormány 1848 tavaszán úgy került hatalomra, hogy gyakorlatilag nem volt fegyveres ereje. A megbízható magyar fegyveres erő szervezése lázas munkával vette kezdetét, különösen az ország nemzetiségi területein tapasztalt feszültségeknek köszönhetően.

1848 márciusa után a horvát liberálisok lényeges követelése volt Horvátország, Szlavónia, Dalmácia és a Magyar Tengermellék, illetve a horvát és szlavón Határőrvidék Háromegy Királyságként történő egyesítése, s a magyar hatóságokkal horvátul történő érintkezés joga. A horvát nemzeti mozgalom újdonsült vezetője, a március 23-án bánná, majd rövidesen zágrábi főhadparancsnokká is kinevezett Josip Jellasics báró, a bécsi udvari körök embere Zágrábba érkezése után megszakított minden kapcsolatot Magyarország és Horvátország között. Amíg a birodalom külpolitikai helyzete bizonytalan volt, az udvari körök hajlandóak voltak támogatni a magyar felet. Amint azonban az itáliai hadszíntéren rendeződött a helyzet, nem volt többé szükség Jellasics visszatartására.

Ekkor éleződött ki az osztrák-magyar viszony. Az osztrák kormány már korábban kinyilvánította, hogy kész felmondani semlegességét a magyar-horvát viszályban. Augusztus végén a magyar kormány képviselői, élükön a miniszterelnökkel, a vitás kérdések rendezésére Bécsbe utaztak. A magyar kormány tárgyalási ajánlataira egy ultimátum volt a válasz, mely az önálló magyar pénz-, had- és kereskedelemügyi minisztériumok megszüntetését követelte. Bécsben elérkezettnek látták az időt az áprilisi törvények egyoldalú, s ha kell, erőszakos módosítására.

Jellasics augusztus utolsó napjaiban Zágrábból elrendelte csapatainak a magyar határhoz való előrenyomulását. Terve az volt, hogy három hadosztályával benyomul a Muraközbe, majd onnan Nagykanizsán át a Balaton déli partja mentén tör előre Székesfehérvár és Pest-Buda, a magyar főváros irányába.

Szeptember 11-én több mint 50.000 fős seregével (mely kevés, és a magyar huszársággal össze nem mérhető lovassággal, valamint javarészt ifjú vagy idősebb korosztályból álló tartalék vagy népfelkelő, azaz gyengébb harcértékű gyalogzászlóaljakkal rendelkezett) átkelt a Dráván, majd szeptember 15-én a Murán is, s folytatta útját Nagykanizsa felé. Szinte sehol sem ütközött ellenállásba. Jellasics csapatai nem horvát, hanem császári (fekete-sárga) zászlók alatt hatoltak be Magyarországra. A nem magyar kiegészítésű cs. kir. alakulatok értettek a jelzésből, s csatlakoztak a bán seregéhez.

A drávai magyar sereg a túlerő ellen Veszprémig hátrált. A támadás hírére Kossuth az Alföldre igyekezett toborzó körútra: a haza védelmének érdekében gyújtó hangú beszédeket mondott, melyek hatására több tízezer népfelkelő indult a Duna bal partjának őrzésére, egy esetleges horvát átkelési kísérlet megakadályozására. A Dunántúlon Móga János altábornagy Székesfehérvár környékén gyülekeztette a csapatokat. Batthyány Lajos az egész Dunántúlon népfelkelést rendelt el. Ennek sikerét az is növelte, hogy Jellasics csapatai már a határ átlépését követően azonnal rablásba és fosztogatásba kezdtek.

A túlerőtől való félelem okán a magyar sereg föladta Székesfehérvárt, s a Velencei-tó északi partjára vonultak vissza. Móga altábornagy itt sem érezte magát elég erősnek az ellenálláshoz, s a fővárost fedezendő, Martonvásárig akart hátrálni. Szeptember 27-én a magyar képviselőház a dunántúli csapatokat a harc felvételére utasította. A szeptember 28-i sukorói haditanácson, szenvedélyes vita után, melyen az országgyűlés által kiküldött biztosok követelték az ellenséggel való megütközést, Batthyány javaslatára Móga altábornagy vállalta, hogy ha Jellasics másnap támadna, fegyverrel veri vissza a horvát sereget.

A csata lefolyása

A Jellasics vezette sereg 48.234 harcképes katonával és 32 löveggel rendelkezett. A horvát bán alárendeltségében működő Hartlieb altábornagy vezette 18.000 fővel és 12 löveggel rendelkező hadosztálya késve kapta meg az indulási parancsot, így csak a csata után érkezett meg a harcmezőre. A bán hadseregének csak száma volt jelentős. Csapatainak közel felét teljesen használhatatlan, csak rabolni tudó, kaszával-lándzsával felszerelt népfölkelők alkották.

A magyar sereg 17.500 főt számlált, s önkéntes, honvéd- és régi sorezredbeli katonákból állt, nagyobbrészt újoncokból. A magyar tüzérség viszont 44 darab, nagyobb űrméretű löveggel rendelkezett, s jobban lőtt, mint a horvát. A horvát hadsereg tehát létszám tekintetében túlerőben volt, de ezt a túlsúlyt a magyar tüzérség fölénye kiegyenlítette. Ezen kívül a magyar csapatok 2100 lóval is rendelkeztek.

Jellasics szeptember 29-én megindította csapatait a pátkai és sukorói dombokon felállított magyar sereg ellen, melynek csoportosítása a következő volt: a 3000 főből és 8 lövegből álló jobbszárny a Pátka-Pákozd közötti dombokat tartotta megszállva, feladata a Lovasberényen át Buda felé vezető út lezárása volt. A derékhad a Sukoró előtti szőlőkben foglalt állást, a Székesfehérvárról a fővárosba vezető utat fedezte. Az út mindkét oldalán mocsaras, vizenyős terep akadályozta a csapatok mozgását, tehát az ellenség csak az úton vethette be erőit. Móga altábornagy ezért ide helyezte tüzérsége több mint felét, 24 löveget. A derékhadhoz közvetlenül csatlakozott az út és a Velencei-tó között állást foglaló balszárny. A derékhad és a balszárny összesen 8500 fővel és két és fél üteggel rendelkezett. A tartalékot egy 4500 fős hadosztály és két üteg képezte, melyet Velencén helyeztek el. (Létezett egy „szélső balszárny is”, mely a Velencei-tótól délre helyezkedett el, s három zászlóalj, 5 század huszár és 12 löveg képezték. Ők azonban semmilyen szerepet nem játszottak a későbbi csatában.)

A bán, serege létszámfölényben lévén, azt remélte, hogy egy átkaroló támadással szétzúzza a magyar jobbszárnyat, majd a Velencei-tóba szorítja az egész sereget. Támadását lépcsőzetesen indította: elsőnek balszárny-hadosztályát indította meg reggel 6 óra tájban, a Lovasberény felé vezető úton. A hadosztály élcsapatai fél 9-kor a magyar jobbszárny előőrseibe ütköztek. Rövid közelharc után ugyan a Guyon Richárd nemzetőr őrnagy vezette nemzetőröket kiszorították Pátkáról, majd rövid tüzérségi párbaj következett, s a határőrök támadásra indultak. Egymást követő két rohamukat azonban a 60. gyalogezred 3. zászlóalja, valamint az 1. és 2. Pest megyei és a Tolna megyei önkéntes nemzetőrzászlóalj visszaverte. Amikor a 2. pesti önkéntes nemzetőrzászlóalj lőszere elfogyott, parancsnokuk, Guyon Richárd nemzetőr őrnagy szuronyrohamot vezényelve űzte, verte vissza a horvátokat. Miután a támadás nem járt sikerrel, Jellasics balszárnya átkarolással próbálkozott. Ám az e célból a lovasberényi úton előrenyomuló csapatait két, a magyar derékhadtól küldött huszárszázad, valamint egy üteg megállította, majd megfutamította. A sikerben jelentős szerepe volt a későbbi miniszterelnök Andrássy Gyulának, aki nemzetőrtisztként vett részt a csatában. A siker hatására a magyar gyalogság kitört fedett állásaiból, s a dombokról leereszkedve a császáriakat részben Pátkára, részben pedig attól délnyugati irányba visszavetette. A Pátkán védelemre berendezkedő néhány horvát határőrzászlóaljat a Zámoly felől beérkező 1200 fős zalai nemzetőrzászlóalj hátba támadta, majd Pátka fegyverre kelt lakosságának segítségével (a helybéliek mintegy 30 horvát katonát agyonvertek) kiűzték őket a faluból. Jellasics balszárny hadosztályának parancsnoka mindezek hatására 11 órakor visszavonulást rendelt el, és a Pákozd és Pátka közötti szőlőket szállta meg. A magyar jobbszárny, mivel a támadás folytatásához nem kapott erősítést, az előző állásaiba vonult vissza.

A fenti események után, fél 12 tájban indult támadásra Jellasics a főerőivel (mintegy 20.000 katonával). Célja a magyar derékhad és balszárny szétzúzása volt. (A Velencei-tótól délre Jellasics egyetlen egységet sem küldött.) Közelharcra itt alig került sor, a határőrgyalogság és a báni lovasság néhányszor ismétlődő rohama mindig összeomlott a magyar csapatok tüzében. A tüzérségi tűz olyan heves volt, hogy kis híján Jellasics is életét vesztette: egy segédtisztjét közvetlenül mellette találta el egy ágyúgolyó. Közben semmilyen hírt nem kapott saját balszárnya helyzetéről, s emiatt teljes bizonytalanságban volt. Mindezek hatására a horvát bán 15 óra körül beszüntette a harcot, s noha a tüzérségi párbaj még estig elhúzódott, csapatait fokozatosan Pákozdra, illetve a falu mögé vonta vissza. Ez a magyar csapatok győzelmét jelentette. (Hartlieb altábornagy hadosztálya csak késő délután, a csata végén érkezett meg, amikor Jellasics már félbeszakította a támadást, s a bán ekkor már nem gondolt a támadás felújítására.)

A pákozdi csata sem méreteit, sem veszteségeit tekintve – Jellasics 100 főt, Móga pedig 7 halottat és 37 sebesültet vesztett – nem tartozik a szabadságharc nagy csatái közé. A győzelemnek mégis nagy jelentősége volt: az új, még formálódóban lévő Magyarország képes volt megvédeni önmagát túlerejű külső támadással szemben. Bebizonyosodott, hogy képes hatékony honvédséget szervezni, mely megvédi az ország határait.

Megszületett tehát a honvédsereg, s a mai Magyar Honvédség katonái, méltó módon 1848-as elődeikhez, napjainkban is helytállnak az ország határainak védelmében és a szövetségi kötelezettségeikből adódó missziós feladatokban.


Dr. Kaló József

egyetemi adjunktus


Kép forrása: honvedelem.hu

Megosztás a Facebook-on


15 éves a Magyary Szakkollégium

    • 15 éves a Magyary Szakkollégium
    • 15 éves a Magyary Szakkollégium
    • 15 éves a Magyary Szakkollégium
    • 15 éves a Magyary Szakkollégium
    • 15 éves a Magyary Szakkollégium
    • 15 éves a Magyary Szakkollégium
    • 15 éves a Magyary Szakkollégium
    • 15 éves a Magyary Szakkollégium
    • 15 éves a Magyary Szakkollégium
    • 15 éves a Magyary Szakkollégium
    • 15 éves a Magyary Szakkollégium
    • 15 éves a Magyary Szakkollégium
    • 15 éves a Magyary Szakkollégium
    • 15 éves a Magyary Szakkollégium
    • 15 éves a Magyary Szakkollégium
    • Magyary szakkoli kerekasztal
    • Magyary szakkoli kerekasztal
    • Magyary szakkoli kerekasztal
    • Magyary szakkoli kerekasztal
    • Magyary szakkoli kerekasztal
    • Magyary szakkoli kerekasztal
    • Magyary szakkoli kerekasztal
    • Magyary szakkoli kerekasztal
    • Magyary szakkoli kerekasztal
    • Magyary szakkoli kerekasztal
    • Magyary szakkoli kerekasztal
    • Magyary szakkoli kerekasztal
    • Magyary szakkoli kerekasztal
  • Előző
  • Következő

Az elmúlt időszak fontosabb pillanatait bemutató kiállítással és szakmai műhelybeszélgetésekkel ünnepli 15 éves fennállást a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Magyary Zoltán Szakkollégiuma. A szakmai műhely tagjai egyre jobb eredményeket érnek el az országos tudományos versenyeken, a szervezet tavaly pedig a legmagasabb, három évre szóló minősített szakkollégiumi címet is megkapta.


A Magyary Zoltán Szakkollégium a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Karán működő, a közigazgatási értelmiség képzésére hivatott szellemi és közösségi műhely. A szakkollégium munkájában résztvevő mintegy 30 hallgató több szakmai műhelyben is végezhet tudományos tevékenységet, amelynek eredményeként tavaly már 11 TDK-dolgozat született és az OTDK-n is eredményesen szerepeltek a fiatalok. „A szakkollégiumi tevékenység az egyetem lényegéhez tartozik: a hallgatók itt többet vagy máshogy tanulhatnak, mint az egyetemi előadásokon, szemináriumokon. Ehhez azonban az is kell, hogy a hallgatóban megfelelő késztetés legyen a többlettudás elsajátítására”- fogalmazott az évfordulóra szervezett fogadáson Prof. Dr. Patyi András. Az NKE rektora komoly teljesítménynek nevezte azt, hogy a szakkollégium 15 év elteltével is működik, ráadásul a magyar közigazgatás-tudomány zsenijének a nevét viselve végzi munkáját. Utalt rá, hogy a szakkollégiumok ma már a jogszabályokban is elismert formái a tehetséggondozásnak, sőt az egyetemi kiválóság egyik mérőeszközének is számítanak. A rektor Magyary Zoltán életútja kapcsán arra kérte a hallgatókat, hogy tanuljanak idegen nyelveket, kutatásaik során ne restelljenek elemezni és lehetőleg ne másod- vagy harmadkézből kapott információkból dolgozzanak.

„Önök valószínűleg többre vágynak, mint hogy „egyszerű” egyetemi hallgatók legyenek. Magasabb elméleti tudást, szakmai gyakorlatot kívánnak szerezni”- szólt beszédében a szakkollégium tagjaihoz Prof. Dr Kiss György. Az ÁKK dékánja felidézte egyetemi éveit, amikor szemináriumi csoportokba szerveződtek önkéntes alapon azok a hallgatók, akik szerettek volna „többet tudni” a világról, a szakmáról. Emberileg is fontos egy ilyen közösség a dékán szerint, hiszen például ők is segítik egymást mind a mai napig. Kiss György reméli azt, hogy a jelenlegi szakkollégiumi hallgatók közül minél többen választják majd a kar doktori képzéseit.

Keresztesi József, a Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság volt elnöke szerint a Magyary által képviselt szakmaiság őrzése és átadása csak akkor működhet jól, ha vannak olyan fiatalok, akik időben átveszik a stafétabotot. Ezért is törekednek minél szorosabb kapcsolatra a szakkollégiummal.

„Folyamatos inspirációt kell nyújtani a fiataloknak”- mondta Dr. Horváth Attila, a szakkollégium igazgatója, aki az elmúlt négy évben végzett munkáját oktatói pályafutása egyik legnehezebb, ugyanakkor legtöbb eredményt hozó részének tekinti. Az eredmények kapcsán szólt az OTDK-n elért sikerekről, a belföldi és külföldi tanulmányutakon való részvételről és a konferenciák szervezéséről is. Megemlítette, hogy a szakkollégium tagjai már egyetemi éveik alatt is tarthatnak idegen nyelven előadásokat, legközelebb például két hét múlva Krakkóban, egy hallgatói workshopon.

„Az elmúlt 15 évben nagyon sok segítséget kértünk és még többet kaptunk. Nemcsak oktattak, hanem neveltek is minket. Példaként szolgáltak számunkra, igazi mentorként támogattak minket”- köszönte meg egyetem és a kar jelenlegi, valamint korábbi vezetőinek segítségét Szakos Judit, a szakkollégium elnöke, aki oklevelet adott át a megjelenő mentoroknak.

A jövő közigazgatásának kihívásait mutatta be az a kerekasztal-beszélgetés, amelyen olyan szervezetek képviselői vettek részt, mint a Budapest Dialog, a Design Terminál és a Lechner Tudásközpont. Az eseményen szó volt a főváros fejlődésében rejlő lehetőségekről, a versenyképes Budapestről alkotott jövőképről és az ezt támogató közigazgatási szakemberállománnyal szemben támasztott követelményekről. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a jövőorientált, intelligens városok adatokkal történő gazdálkodása kiemelkedő feladat a jövő szempontjából. Hangsúlyozták a helyi lakosokkal folytatott intenzív kommunikáció, a stratégiai gondolkodás és az önkormányzatok bevételtermelő képessége növelésének fontosságát.

A szakkollégium fennállásnak 15 éves évfordulója kapcsán az elmúlt időszak fotóiból és tárgyi emlékeiből rendeztek kiállítást, amelyet Boros Anita, az NGM vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkára, a szakkollégium első titkára nyitotta meg. A kétnapos rendezvény egy sporttal kapcsolatos kerekasztal-beszélgetéssel folytatódik, amelyen egykori  olimpiai és világbajnokok is részt vesznek.

A témáról további részleteket honlapunkon és a Bonum Publicum egyetemi magazin májusi számában is olvashatnak. 


Szöveg: Szöőr Ádám

Megosztás a Facebook-on