Szűkítés


Kiválasztott Címke

Bolyai

Minden Címke 525


Jelenleg 1 bejegyzés található Bolyai cimkével

Az NKE kutatói a Bolyai-ösztöndíjasok között

    • MTA

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem három kutatója is kiérdemelte pályázatával az idei Bolyai János Kutatói Ösztöndíjat. Farkas Tibor (HHK) a hadtudomány, Hautzinger Zoltán (RTK) az állam- és jogtudomány, míg Türke András (NETK) a politikatudomány területén végez kiemelkedő tevékenységet. Idén rekordszámú jelentkező volt az ösztöndíj közel két évtizedes történetében.


2015-ben több mint nyolcszáz pályázó közül a legkiválóbb kétszáz, már PhD-fokozattal rendelkező kutató munkáját támogatta a Magyar Tudományos Akadémia. „A Bolyai-nap azért örvendetes esemény, mert megerősíti azt, hogy a magyarországi tudományos életben van utánpótlás, létezik olyan fiatal generáció, amely kiváló teljesítményével kiérdemli az Akadémia támogatását, továbbfejlődésének lehetőségét, ideális esetben pedig az akadémiai doktori címhez való eljutását‟ – mondta a „Bolyai-napon” Lovász László, az MTA elnöke. A Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Kuratóriumának tagjai idén tizennyolcadik alkalommal ítélték oda az ösztöndíjat. A legtöbb pályázatot (57%) az egyetemekről nyújtották be, de sokan (36%) pályáztak az MTA kutatóhálózatából, kutatóhelyeiről is. Legtöbben a matematikai és természettudományok területén végeznek kutatásokat, de jelentős a humán- és társadalomtudományok (33,5%), valamint az élettudományok (32%) területéről pályázok köre is.  A kuratórium tagjai 2001-ben döntöttek arról, hogy a testület emléklapot adományoz azoknak az ösztöndíjasoknak, akik záró kutatói jelentésükre kiemelkedő minősítést kaptak. Közülük a legjobbak MTA Bolyai-plakett kitüntetésben részesülnek. Az idén a kuratórium 162 ösztöndíjas záró kutatói jelentését értékelte. A testület 74 fiatal kutatónak emléklapot, 15-nek pedig plakettet is adományozott.

A Magyar Tudományos Akadémia 1996-ban hozta létre azt a kiszámítható ösztöndíjrendszert, amely a PhD-fokozat megszerzése utáni kutatói pályaszakaszban támogatja a tudományos pálya iránt valóban elkötelezetteket. A legkiválóbbak bármely tudományterületről pályázhatnak a határozott idejű, egy, két vagy három évre szóló, havi bruttó 124 500 forintos ösztöndíjra. A támogatás a teljesítmény-központúság jegyében a fiatal kutatót egy adott kutatási téma feldolgozására és eredményei összefoglalására, közlésére serkenti. Ösztönzi a már jelentősebb eredményeket elérteket a magyarországi kutatások folytatására, valamint az akadémiai doktori értekezés megírására és az MTA doktora tudományos cím megszerzésére.

Forrás: MTA