Szűkítés


Kiválasztott Címke

Ludovika

Minden Címke 532


Jelenleg 6 bejegyzés található Ludovika cimkével

Ludovika-történet a Duna TV-n

    • ludovika

"Az eskü megtartja azt, aki megtartja az esküt!" mondattal veszi kezdetét a Magyar Krónika legutóbbi adása, amely  a Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia múltját, hagyományait és napjainkra máig ható örökségét eleveníti fel. Az archív fotókkal és felvételekkel illusztrált kulturális magazinban többek között megszólal, Prof. Dr. Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora, dr. Fürjes Balázs budapesti fejlesztésekért, így a Ludovika Campus beruházásért felelős kormánybiztos, akinek édesapja ludovikás tiszt volt. Interjú készült az egykori Ludovika ma élő legidősebb végzett tisztjével,  Vitéz Nemes Békei Koós Ottóval is, akit 1938-ban avatták hadnaggyá. A ma már 100. életévét betöltött királyi századosra a mai napig szép emlékekkel gondolnak egykori beosztottjai. Koós Ottó szerint az, hogy  ma is így emlékeznek egy Ludovikán végzett tisztre, nyilvánvaló bizonyíték arra, hogy milyen kiképzés, milyen oktatás és milyen nevelés folyt a  Ludovikán. Az idős százados részt vett a doni ütközetben, 12 évig volt hadifogságban, de sosem bánta meg, hogy katona lett.

Az NKE közvetlenül közigazgatási, katonai és rendészeti pályára készíti fel a hallgatóit. Patyi András rektor szerint ehhez szükség van egy többlet-elkötelezettségre. Ez az, amiben leginkább az NKE elődjének tekinthető a katonai akadémia. Az egykori ludovikás Hazáért mindhalálig! jelmondat, amelyet ma a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar használ, ma is érvényes. "Azt jelzi, hogy amíg élünk, a hazáért cselekszünk, a hazában gondolkodunk és a haza gyarapításán fáradozunk" - tette hozzá.
A teljes adás megtekinthető itt:

http://www.mediaklikk.hu/video/magyar-kronika-2016-02-13-i-adas/

Megosztás a Facebook-on


Ötödik évét kezdi az NKE

    • dsc 5709 4

A következő években is folytatódik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Ludovika Campusának fejlesztése, bővítése - mondta az MTI-nek adott interjújában az NKE rektora, aki szerint akkor lesz még erősebb az egyetem, ha minden kara a Ludovikára tud költözni.

Prof. Dr. Patyi András 2016-ban ötéves rektori megbízatásának utolsó évét kezdi meg, de azt mondta, ha a feltételek adottak lesznek, akkor ismét megpályázza az NKE rektori posztját.

Felidézte, a 2012 januárjában az ő vezetésével indított NKE "gyökerei" az 1800-as évekbe nyúlnak vissza: 1808-ban született meg a törvény a Ludovika Akadémia megalapításáról, épületét több évtizedes munkával nemzeti közadakozásból építették fel, és 1872-ben elindult a magyar nyelvű katonai tisztképzés. Hosszú történelmi múltja van a magyar rendészeti és közigazgatási felsőfokú képzésnek is. Az e három képzést egyesítő NKE most fejezte be negyedik évét.

A rektor megfogalmazása szerint "enyhe kifejezés" lenne, hogy az elmúlt években sem tétlenkedtek. A kötelező felsőoktatási feladatok mellett, folyamatos fejlesztések zajlottak: szinte az összes szakot átalakították, új képzéseket indítottak. Mindemellett 2015-ben saját forrásból egy új kart is létrehoztak, Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar néven.

Elmondta: az egyetem szinte minden szakára többszörös, van, ahol húszszoros a túljelentkezés. Ezzel együtt fontos elismerésnek tartja, hogy a HVG nem hivatalos egyetemi rangsorában az NKE idén a harmadik helyen végzett. Ezután sem "dőlnek hátra", sőt a rektor ezt a helyezést is egyfajta kötelezettségnek tekinti arra, hogy a jövőben is megőrizzék, sőt tovább növeljék pozitív megítélésük szintjét.

Kitért arra, hogy 2015 őszén váratlan események is befolyásolták az egyetem és hallgatói életét: az NKE Ludovika Zászlóaljának hallgatóit "éles helyzetben" is bevetették. Az illegális bevándorlással összefüggő határvédelmi feladatokban - például járőrözésben, felderítésben - a honvédtisztjelöltek is részt vettek, ezáltal komoly gyakorlati tapasztalatot szereztek egy valódi probléma kezelésében - mondta.

Megjegyezte: az NKE-n egyébként is magas szintű gyakorlati felkészítés zajlik. A honvédtisztjelöltek nemcsak elméletben tanulnak arról, hogyan néz ki egy katonai alakulat, hanem a Ludovika Zászlóalj tagjaként abban élnek, ahogy a rendészeti hallgatók is gyakorlatot szereznek például a közrendbiztosítási feladatokban - sorolta a rektor.

Az egyetem pár éves fennállása óta már több mint száz együttműködési megállapodást kötött különböző, köztük határon túli magyar nyelvű intézményekkel. Emellett - az Erasmus-program keretében és azon kívül - nemzetközi szinten is számos - jellemzően az NKE profiljához hasonló - intézménnyel írtak alá együttműködést Kínától, Oroszországon és Izraelen át Németországig. Jelenleg egy amerikai magánegyetemmel terveznek megállapodást kötni - tette hozzá.

Patyi András szólt arról is, hogy a kormány megújította a Ludovika Campus beruházás programját. Ennek nyomán 2016-ban 12,5 milliárd forintot, 2017-ben további 12,5 milliárdot, 2018-ban pedig 5 milliárdot fordítanak a Ludovika fejlesztésére. Már folynak a munkálatok egy új, modern, szemináriumi termekkel, menzával, mélygarázzsal rendelkező oktatási épület alapozására, amely az Üllői út mentén fog felépülni. Megkezdődtek az előkészületek a rendészettudományi kar speciális oktatási épületének és az azzal egybeépített kollégiumnak a kivitelezésére, és a sportközpont építésére is megvan a szerződés, már csak az Orczy park vagyonkezelési és használati viszonyainak rendeződésére várnak. Arról már korábban döntöttek, hogy a Ludovika Szárnyépülete, amelyben ma még a Raoul Wallenberg Iskola működik, az NKE-hez kerül. A tervek szerint ide hamarosan beköltözhet a Ménesi útról a közigazgatás-tudományi kar.     

Mindemellett a Belügyminisztériummal, a Honvédelmi Minisztériummal és a beruházásért felelős kormánybiztossal közösen javaslatot kell tenniük arra, hogy a katasztrófavédelmi és a honvédtiszti képzés milyen feltételekkel költöztethető a Ludovikára. Sok tervezési és egyeztetési feladat van még hátra, de remélhetőleg nyáron megszülethet a kormánydöntés - mondta a rektor.


Forrás: MTI

Megosztás a Facebook-on

Cimkék: Ludovika, interjú, 2015

Nemzetközi menedzsment konferencia az NKE-n

    • Ludovika

Az NKE Közigazgatástudományi Kara 2015. szeptember 1-4. között rendezi az International Public Management Network éves konferenciáját a Ludovika Campuson.

Az IPMN 1996-ban alapított non-profit hálózat, amelynek célja, hogy teret adjon a közmenedzsmenttel kapcsolatos vitáknak az elmélettel foglalkozó tudósok és a gyakorlatban dolgozó szakemberek között, emellett fórumot teremtsen a tudományterület nemzetközi és interdiszciplináris közelítésének kihangsúlyozására. A szervezet 1646 tagja mindegyik kontinensen megtalálható, és igen elismert szerepe lett a közigazgatástudomány nemzetközi formálásában.

Az NKE-n szervezett idei konferencián mintegy 30 külföldi résztvevő tart 25 tudományos előadást. A szekciók lebonyolítása mellett az NKE és a KTK vezetése külön műhelybeszélgetést is szervez a közigazgatástudomány nemzetközi helyzetéről, illetve a különböző szakmai szervezetek szerepéről a tudományszervezésben és az NKE kapcsolatépítésében.

Bővebb információ a konferenciáról: http://ipmn2015.uni-nke.hu/


Szöveg: Prof. Dr. Nemeslaki András


99 éves ludovikás köszöntése

    • emlekserleg atadas

2014. augusztus 14-én családi körben ünnepelte 99. születésnapját Mesterházy Gyula m. kir. tüzér százados, ny. ezredes. A Honvéd Hagyományőrző Egyesület nevében Nagy László ny. ezredes és Siposné prof. dr. Kecskeméthy Klára ezredes névre szóló emléktárggyal és oklevéllel köszöntötte. Dr. Isaszegi János nyugállományú okl. mérnök vezérőrnagy személyes ajándéka a Kis magyar hadtörténet című ünnepi kiadvány volt, amely nagy örömet szerzett az idős katonának, aki nem csak a napi sajtót olvassa, hanem szereti a hadtörténelmi tárgyú könyveket is. 

Az ünnepeltet tüzér hadnagyként avatták fel a Ludovika elvégzése után, hetvenhat esztendeje, 1938. augusztus 20-án. Az évfolyamának Ő rangidős tisztje, mellette már csak ketten élnek: vitéz békei Koós Ottó és Várszegi György, akiket m. kir. gyalogos hadnagyként avattak.

Mesterházy Gyulát a Ludovika hagyományai és elvei vezérelték egész életében: a feltétlen hazaszeretet, becsület, feddhetetlenség, bátorság, kitartás, a zászló iránti hűség és bajtársiasság. Ennek a közösségnek volt tagja, személye példa a mai ludovikások számára is.


A Ludovika Campus hallgatói szemmel

    • Hallgatók

A Ludovika Campus beruházás egyik legfőbb eredménye, hogy a karok közti fizikai távolságok megszűnnek, ezáltal megvalósul a hallgatói integráció, amely a jövő közigazgatási, rendvédelmi és honvédelmi személyi állományát együttműködő közösséggé formálja.  Egyetem költözik a Ludovikára, ahol hamarosan pezsgő hallgatói élet kezdődik. Várakozásaikról beszéltek nekünk a három kar hallgatói.

Mit vártok az „összeköltözéstől”, mit jelent a hallgatók számára a Ludovika Campus?

Kiss Viktória (KTK): Integrációt. Végre lesz egy közös épületünk, egy közös pontunk, aminek köszönhetően igazi egyetemmé válhatunk. Csak így alakulhat ki egy egységes közszolgálati attitűd, hivatástudat, azonos szemléletmód, amely a későbbi munkánk során fontos lehet. Másrészről az egyetemünkhöz kapcsolódó egyes tudományterületek közötti átjárhatóság, és összekapcsolódás is megvalósul, amelynek köszönhetően a hallgatóság szakmai szempontú látóköre kitágul. Azaz, hogy az egyes kérdésköröket több szempontból, együtt tudjuk kutatni. Ilyen jellegű volt már az az interszakkollégiumi együttműködés, amely keretében a kolontári iszapkatasztrófát vizsgáltuk közigazgatási és biztonságpolitikai oldalról.

Koncz Krisztián (pénzügyőr, RTK): Mi is leginkább a tényleges integrációt várjuk. Voltak olyan közös rendezvényeink, programjaink, ahol a három kar egy helyen volt, az együttműködés mégsem volt zökkenőmentes. Gondoljunk csak a tavaly tavaszi félévben megrendezett közös közszolgálati gyakorlatra, amelynek során egy árvíz miatt kialakult veszélyhelyzetet kellett megoldani a jelenleg még hallgató, a jövőben azonban közszolgálati életpályát megkezdő diákoknak. Nem mindig találtuk a közös nevezőt, de ez nem véletlen, hiszen mindenkinek más a napirendje, nagyon különbözőek vagyunk, nagyon mások. Össze kell még kovácsolódni. Reményeim szerint ebben fog segíteni majd a közös épület.

Nagy Barnabás h.t.j. (HHK): Mivel a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar nem költözik, mi a közösségi tereknek, de azok közül is leginkább az új sportlétesítményeknek szeretnénk hasznát venni. Ha megépül a lovarda, az uszoda, a lőtér és a sportcsarnok, az hatalmas előrelépést fog jelenteni a sport terén. Én személy szerint a vívásban vagyok érdekelt. Mikor ideérkeztem az egyetemre, akkor kezdtem vívni, és ezalatt a pár év alatt oda jutottunk, hogy nemzetközi versenyeken is részt veszünk. Ilyen és ehhez hasonló sikereknek köszönhetően már most is méltóak vagyunk a Sportos Egyetem címre, de az új campuson felépülő sportkomplexum még nagyobb lendületet adhat.

2015 őszén már költöznek a Közigazgatás-tudományi Kar és a Rendészettudományi Kar hallgatói, azonban az egyes Karok jelentősen eltérő szervezeti és működési kultúrával rendelkeznek, a hallgatók napirendjének kötöttsége, életvitele is rendkívül különböző. Mennyire fog problémát okozni az „összeköltözés”? 

K.K.: Számunkra nem lesz furcsa, mert már eleve vannak a karunkon civilszakos hallgatók, akikkel könnyen össze tudjuk egyeztetni az életvitelünket. Kezdetben lehet, hogy lesznek súrlódások, hiszen a rendőrök és katonák élete sokkal szabályozottabb, fegyelmezettebb, de hosszútávon az együttélés semmiképp sem jelenthet majd problémát. A tervek alapján az egyes karokhoz tartozó oktatási épületek, kollégiumok kellő távolságban lesznek ahhoz, hogy biztosítsák az eltérő életmódhoz szükséges szeparálódást.

K.V.: Biztonság- és védelempolitika alapszakot végeztem még a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem hallgatójaként, így civilként a saját bőrömön tapasztaltam, hogy milyen hivatásos katonákkal együtt lakni. Voltak nehézségek, de ez nem feltétlenül az eltérő szakoknak volt köszönhető. Az együttéléshez meg kell kötni a szükséges kompromisszumokat. Egyébként is a hallgatói integrációt nagyban megnehezíti az egyes karok közötti több kilométeres távolság. Úgy gondolom, csak úgy valósulhat meg a tényleges integráció, ha lesznek olyan közös épületek, ahol napi szinten találkozunk.

Egyelőre a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar nem költözik, bár a kérdés még nem dőlt el véglegesen. Hogyan viszonyultok ehhez: költöznétek vagy maradnátok?

N.B.: Alapvetően a Hungária körúti Campuson már kialakult egy kiforrott, rendszeres életvitel. Nyilvánvaló viszont, ha a Ludovika Akadémia történelmi múltját, a tradíciókat tekintjük, akkor úgy érezzük, hogy volna ott helyünk. Reméljük, hogy a közeljövőben ez megvalósulhat. Mindenesetre már örülünk annak is, hogy a sport, a közösségi élet, az oktatás szempontjából nyitva fognak állni előttünk az egyetem új épületei. Még ha nem is költözünk, akkor is sok szállal fogunk kötődni az új Campushoz. Többek között például a díszőrséget is majd mi fogjuk adni a főépület bejáratánál. Ez egy reprezentatív feladat lesz, amit mi egy új típusú szolgálatként fogunk fel. Mindenki készül szívvel-lélekkel. Számunkra fontosak az ilyen feladatok, ugyanis így megmutathatjuk, igenis van még honvédség. Azt hiszem az új Campus részben ezt a célt is szolgálja majd.

A Ludovika Campus, valamint az Orczy Park az ideális helyszín, hogy otthont biztosítson egyetemünk számára?

K.K.: Nagyon örülünk ennek a helyszínnek, hiszen történelme szorosan kapcsolódik intézményünk szellemiségéhez. Mindenki büszke lehet arra, hogy egy ilyen helyen tanulhat majd. Külön pozitívum az épületeket körül ölelő hatalmas zöld terület megújulása, a sportlétesítmények. Az infrastrukturális és egyéb beruházások az egész környéknek jót fognak tenni. A Farkasvölgyi út elszigeteltségéhez képest pedig számunkra a belvárosi helyszín sokkal megfelelőbb. A Rendészettudományi Kar épületei, természetesen a műemlék főépület kivételével, nincsenek túl jó állapotban. A költözés így külön öröm számunkra.

K.V.: Elvitathatatlan a történelmi szimbólum jelentősége, jobb helyszínt nem is találhattak volna. Olyan miliőt teremthet, mint a nagy egyetemek hatalmas, tiszteletet parancsoló épületei.

N.B.: Katonaként, erre a kérdésre a válasz egyértelműen csak igen lehet, hiszen a Ludovika Akadémia a magyar tisztképzés történelmi jelentőségű épülete volt. A Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj ezen intézmény katonai hagyományait viszi tovább.

Hogyan kapcsolódik a Ludovika Zászlóalj tisztképzése a magyar királyi honvéd Ludovika Akadémia képzéséhez?

N.B.: Ami a fegyelmet, tisztességet, bátorságot, erényeket illeti, mindenképpen elődeink példáját követjük. Alapvetően a zászlóalj a tisztképzés intézményét viszi tovább, természetesen a kor változásaihoz igazodva. Egyre több hagyományteremtő rendezvény kerül be a naptárunkba. Ilyen például a Ludovika Kávéház, ahol a Ludovika Akadémián végzettek látogatnak el hozzánk, mesélik el történeteiket, megosztják tapasztalataikat.

Hogy tudnátok röviden összefoglalni, hogy mit fog a hallgatók számára jelenteni a Ludovika Campus?

K.V.: Összetartozást. Egy olyan emblematikus épületet, amely egységet kovácsol a sokszínűségből.

K.K.: A hallgató élet kiszélesedését, új kapcsolatok, barátságok kialakulását, amely a jelenleg még hallgató, a jövőben viszont munkatársként találkozó emberek közötti sikeres együttműködés záloga lesz.

N.B.: A jól ismert katonai erény, a bajtársiasság az, ami az egyenruhásokat egy még jobban együttműködő csapattá alakítja. A Ludovika Campus létrehozásával bajtársiasság azonban már nem csak a MH Ludovika Zászlóalj, hanem az egész egyetem hallgatói közössége legfőbb erényévé fog válni. 


A Ludovikától a Nemzeti Közszolgálati Egyetemig

    • Eleink nyomában kiállítás
    • Eleink nyomában kiállítás
    • Eleink nyomában kiállítás
    • Eleink nyomában kiállítás
    • Eleink nyomában kiállítás
  • Előző
  • Következő

A Ludovika 1808-as alapításától kezdve az intézmény jogelődjeivel kapcsolatban keletkezett dokumentumokból nyílt kiállítás a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hungária körúti kampuszának könyvtárában, november 7-én. Bár a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fiatal, alig kétéves intézmény, jogelődjeinek története hosszú időre nyúlik vissza.

Alapvető kötelességünk, hogy az elődintézmények által megteremtett hagyományokat ápoljuk - mondta Prof. Dr. Patyi András a tárlat megnyitóján. A rektor emlékeztetett rá:  több, mint két évszázada az elődök olyan szavakat foglaltak törvénybe, melyek ma is érvényesek, melyeket ma is rá lehet nyomtatni a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által kiadott doktori oklevelekre.

A kiállításon a többi között megtekinthető a Ludovika Alapító okiratának másolata. A tárlókban láthatóak folyóiratok, egyetemi almanachok, korabeli ház- és szolgálati rend,  illetve  tanrend is.

Cimkék: Ludovika, november, 2013