Szűkítés


Kiválasztott Címke

Románia

Minden Címke 648


Jelenleg 1 bejegyzés található Románia cimkével

Száz évvel ezelőtt vette kezdetét a román betörés Erdélybe

    • a roman kiralysag terulete az elso vilaghaboru elott
    • roman lovassag
    • hadmuveletek a roman arcvonalon
    • a kozponti hatalmak hadmuveletei a roman hadero ellen
  • Előző
  • Következő

Száz évvel ezelőtt, 1916. augusztus 27-én vette kezdetét a román csapatok beözönlése Erdélybe, a Román Királyság első világháborúba való bekapcsolódása következményeként.


Román hadba lépés: a támadás megindulása

Románia az Osztrák–Magyar Monarchiával szemben fennálló területi igényei ellenére, a balkáni orosz fenyegetést ellensúlyozandó 1883-ben csatlakozott a hármas szövetséghez, melyből a későbbi központi hatalmak szövetségi rendszere formálódott ki. Románia uralkodóit a Hohenzollern-dinasztia egyik mellékága adta, így I. Károly román fejedelem (1866-1881), majd király (1881-1914) jó kapcsolatok fenntartására törekedett rokonával, II. Vilmos német császárral (1888-1918). Utóda, I. Ferdinánd román király (1914-1927) azonban már inkább az antant hatalmak felé kereste a kapcsolatokat.

Az első világháború 1914. évi kitörése után Románia mégis a fegyveres semlegesség mellett döntött, ezért mindkét szövetségi rendszer a maga oldalán kívánta bevonni a háborúba. Mivel a központi hatalmak által Romániának ígért terület (az Oroszországhoz tartozó Besszarábia) kevésbé tűnt értékesnek a román politikai elit számára, mint az antant hatalmak által ígért területek (az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó Erdély, Partium, Bánság, Tiszántúl, Bukovina), ezért 1916 nyarán a háborúba való belépés mellett döntöttek az antant hatalmak oldalán. Augusztus 17-én megkötötték a bukaresti titkos szerződést, melyben a román kormány vállalta, hogy augusztus 28-ig hadat üzen a központi hatalmaknak, és támadást indít Magyarország ellen, továbbá hogy a koalíciós háború időtartama alatt nem köt különbékét. A román hadba lépés illeszkedett az antant 1916. évi hadászati elképzeléseibe, mely a központi hatalmak ellen minden fő- és mellékhadszíntéren koncentrált támadás  megindítását tervezte (pl. Verdun, Somme, Bruszilov-offenzíva, 6. isonzói csata).

Brătianu román miniszterelnök augusztus 27-én jelentette be a román parlamentben a hadba lépést, egyúttal a hadüzenetről szóló jegyzéket ugyanaznap éjjel az Osztrák-Magyar Monarchia külügyminiszterének is megküldte Románia bécsi diplomáciai képviseletén keresztül. Még a hadüzenet előtt a román csapatok megkezdték támadásukat a Kárpátok gyengén őrzött hágóin ellen. A román csapatok többszörös létszámfölényben voltak (a román 1., 2., és 4. hadsereg mintegy 440.000 fő, együttműködve a Bukovinában állomásozó orosz 9. hadsereggel) az osztrák-magyar erőkkel szemben (a 71. közös, az 51. és 61. honvéd gyaloghadosztályok, az 1. közös lovashadosztály, valamint négy népfelkelő gyalogdandár, melyeket az osztrák-magyar 1. hadseregben egyesítettek, összesen mintegy 34.000 fő és 76 löveg, zömében az arcvonalból korábban kivont és pihentetésre kijelölt csapatok), így meglepő volt lassú előre nyomulásuk a Keleti- és Dél-Kárpátokon keresztül. A román támadást a pontos formába öntött hadászati elgondolás (Máramarossziget–Vásárosnamény–Debrecen–Szeged–Belgrád vonal elérése) és az ehhez igazodó súlypontképzés hiánya jellemezte, s már az első napokban súlyos fegyelmi problémákat jelentett a haderő minden szintjén megjelenő fosztogatás. Több településen sor került túszszedésre is (összesen tízezres nagyságrendben), így a megszállók viselkedése elidegenítette az erdélyi románság többségét is. A román csapatok viselkedése is oka volt az óriási menekülthullámnak, amelyben magyarok és szászok mellett románok is szép számmal képviseltették magukat. A menekültek több százezer fős áradata késleltette a nyugat felől beérkező erősítések felvonulását.

Az első világháborúba belépő román haderőt nagybaczoni Nagy Vilmos vezérezredes, későbbi magyar honvédelmi miniszter és katonai szakíró így jellemezte: „A román haderő szervezete és felszerelése általában nem volt korszerű, a már két éve tartó háború tapasztalatait nem emésztették meg és nem értékesítették sem a szervezésnél, sem a kiképzésnél. A felszerelésbeli hiányosságok oka főként az volt, hogy Románia ipara nem tudott megfelelni a háborús követelményeknek, különösen a nehéz tüzérség, géppuskák és repülők hiánya volt nagyon érezhető. A háború anyagi előkészítése nem volt megfelelő és a román hadvezetőség e tekintetben mindent szövetségeseinek támogatásától várt, ami azonban, maguk is le lévén kötve, nem ment könnyen.”

A román csapatok szeptember közepéig elfoglalták a Gyergyói-, a Csíki- és a Háromszéki-medencét, s behatoltak a Brassói- és a Nagyszebeni-medencébe, amikor is az  erdélyi szász származású Arz Arthur gyalogsági tábornok vezette osztrák-magyar 1. hadsereg halogató harcai előbb lassították, majd megállították a román előnyomulást, és megteremtették az ellentámadás feltételeit.


Osztrák-magyar ellenintézkedések: a védelem megszervezése és az evakuáció

Az osztrák-magyar hadvezetés a román támadás kezdetekor elrendelte a műtárgyak (hidak, vasút, stb.) rombolását, ezzel is lassítva a támadást ütemét, s ugyancsak el kívánták rendelni a várhatóan érintett területek teljes kiürítését. A civil adminisztráció, élén Betegh Miklós erdélyi kormánybiztossal, e szándéknak ellenállt. A kiürítés körül zajló vita végül kompromisszummal végződött: csak a hadra fogható lakosság, illetve a hadianyag kimenekítését rendelték el, s azokat is csak az eredeti katonai elképzelésnél szűkebb (a Maroson túl fekvő) területről. A kitelepítés elrendelésének híre azonban zavart okozott a civil lakosság körében, melynek következtében mintegy 200.000 fő igyekezett az ország belseje felé menekülni, mozgatható ingóságával együtt (beleértve állatállományát is). A menekülők vasúton és közutakon egészen Temesvárig, Nagyenyedig, Kolozsvárig, az Alföldig, Debrecenig és Budapestig jutottak. Az evakuálás megszervezése, a létfontosságú iratok –  anyakönyvek, jegyzőkönyvek, értékpapírok, telekkönyvek stb. – mentésének munkája a vármegyék tisztikarára (köztisztviselőire), lelkészekre, elöljárókra hárult. Ezekért a munkájukért később többeket is katonai elismerésekben, kitüntetésekben részesítettek.

Az érintett vármegyék teljes tisztviselői kara, illetve intézményrendszere áttelepült a számukra állomáshelyül pontosan kijelölt, általában az Alföldön található vármegyékbe. Itt működtek a román megszállás és az utána következő katonai értelemben vett konszolidálódás ideje alatt. A hatóságok külön rendeletekben gondoskodtak a menekülők utazásáról, munka- és lakóhelyükről, segélyezésükről és iskoláztatásukról. A többnyire idősekből, asszonyokból és gyermekekből álló karavánokat vármegyék szerint csoportosítva az ország belsejébe, előre kijelölt helyekre irányították. A menekültek itt a kormány által folyósított segélyekben részesültek. Sokuk számára azonban az állami, vármegyei, városi intézmények, vagy magánszemélyek álláslehetőséget, fizetést is felkínáltak. A menekülő fiatalok számára az oktatást is megszervezték: így távol otthonuktól is megkezdhették az 1916/1917-es tanévet.


Az ellentámadás megindulása: eredményes honvédelem

Az első támadás a román haderőt szeptember elején a dobrudzsai arcvonalon érte, a Mackensen német tábornok vezette német–bolgár–török erők Tutrakannál győzelmet arattak azt ott állomásozó román 3. román hadsereg felett. A két arcvonalas háborúra kényszerült román hadvezetés a hátországban tartalékban állomásozó két hadosztályát így Erdély helyett kénytelen volt a dobrudzsai arcvonalon alkalmazni.

Még augusztus 29-én II. Vilmos német császár leváltatta vezérkari főnökét, Erich von Falkenhayn gyalogsági tábornokot, akit kineveztek az Erdélyben felállított német 9. hadsereg parancsnokává. E seregtest alárendeltségébe került hadműveleti szempontból az osztrák-magyar 1. hadsereg is, így a központi hatalmak ellentámadását az Erdély déli részén felvonuló német 9. hadsereg hajtotta végre. Szeptember 26-29. között a nagyszebeni csatában vereséget szenvedett a román 1. hadsereg, két hadosztálya megsemmisült, megmaradt egységei megkezdték a visszavonulást. A Barcaság irányába ugyancsak visszavonuló román 2. hadsereget a Persányi-hágó közelében október 5-6-án semmisítette meg a német 9. hadsereg.

Az október 7-8-i brassói csata eredményeként sikerült kiszorítani a román csapatokat Dél-Erdélyből. Az október elején ellentámadásba lendülő osztrák-magyar 1. hadsereg alig egy hét alatt megtisztította a Székelyföldet, ezzel október közepére véget értek a komolyabb magyarországi harcok, október 25-re Erdély teljes területe felszabadult. A német és osztrák-magyar csapatoknak nyolc hét leforgása alatt sikerült elhárítania az ellenség támadását, s ellentámadásba átmenve a támadókat az ország területéről kiűzni. Sikeresnek bizonyult a haza védelme.


Szöveg: Dr. Kaló József


Felhasznált irodalom:

1.      Babucs Zoltán: Száz éve kezdődött a román betörés http://magyarhirlap.hu/cikk/64386/Szaz_eve_kezdodott_a_roman_betores (letöltés ideje: 2016. augusztus 27.)

2.      Forró Albert: Jelentés az 1916. évi román betörés csíkszeredai eseményeiről http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/kulhoni_magyarsag/2010/ro/csiki_2009_regeszet/pages/007_Forro_Albert.htm (letöltés ideje: 2016. augusztus 27.)

3.      Károlyfalvi József: 1916 – Háború Erdélyben az Osztrák-Magyar Monarchia, Németország és Románia között. Honvéd Hagyományőrző Egyesület, Kecskemét. 2015. http://mek.oszk.hu/14600/14661/html/#8 (letöltés ideje 2016. augusztus 28.)

4.      Keresztes Lajos: Kilencvenöt esztendeje indultak Erdély elfoglalására a román csapatok http://tortenelemportal.hu/2011/08/kilencvenot-esztendeje-indultak-erdely-elfoglalasara-a-roman-csapatok/ (letöltés ideje: 2016. augusztus 27.)

5.      Nagy Szabolcs: A román hadsereg 1916. évi erdélyi betörése http://itthon.transindex.ro/?cikk=16670 (letöltés ideje: 2016. augusztus 27.)