Szűkítés


Kiválasztott Címke

SVKK

Minden Címke 667


Jelenleg 11 bejegyzés található SVKK cimkével

Nagykorúvá vált az Euroatlanti Nyári Egyetem

    • euatlanti

A posztigazság korszak biztonságpolitikai kihívásainak vizsgálata áll a fókuszban a 18. Euroatlanti Nyári Egyetemen, amelynek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégia Védelmi Kutatóközpont az egyik szervezője.

A posztigazság fogalma tavaly robbant be a nemzetközi és a magyar közéletbe az Egyesült Államokban zajló választási kampány és a Brexitről szóló népszavazás kapcsán. A fogalom olyan helyzetet vagy körülményeket ír le, amikor az objektív tények kevésbé hatnak a közvélemény formálását illetően, mint az érzelmek és a személyes meggyőződések. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által akkreditált, július 28-ig tartó nyári egyetem első napján Dr. Tálas Péter, az NKE SVKK igazgatója tekintette át, hogy a 21. században hogyan alakul a biztonság objektív és szubjektív percepciója. Etl Alex, az NKE HDI doktorandusza szintén a posztigazság korszak kihívásainak tükrében vizsgálta a biztonságiasítás, mint hatalomtechnikai gyakorlat működését. A hibrid háború működését és korlátait tekintette át előadásában Dr. Rácz András, az NKE SVKK kutatója, szintén kiemelt figyelmet fordítva az információs hadviselés szerepére. Dr. Krasznay Csaba, az NKE Kiberbiztonsági Akadémia vezetője a 2017-es zsarolóvírus-támadásokat vizsgálva mutatta be a kiberbiztonság jelenkori kihívásait. A négy előadó közös panelbeszélgetés keretében vizsgálta a posztigazság-korszak kihívásait a saját területén.

A rendezvény megnyitóján részt vett Rolkó Zoltán ezredes, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis bázisparancsnok-helyettese, Drót László ezredes, az MH Béketámogató Kiképzőközpont parancsnoka, valamint a társszervező MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Kulturális és Rekreációs Igazgatóság igazgató-helyettese, Gőcze Béla alezredes. A nyári egyetem a KÖFOP-2.1.2.-VEKOP-15-2016-00001 „A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés” c. projekt támogatásával valósulhatott meg az NKE SVKK „Kormányzati döntéshozatalt elősegítő stratégiai kutatások a magyar kül- és biztonságpolitika meghatározó területein” c. pályázata keretében.


Szöveg: Dr. Rácz András

Fotó: Bauer Kristóf

Megosztás a Facebook-on

Cimkék: SVKK, nyári egyetem, 2017

Útkeresés Közép-Európában: Németország szerepe

    • fokep
    •  dsc5307 2
    •  dsc5309 2
    •  dsc5311 2
  • Előző
  • Következő

Mennyiben egyeznek vagy különböznek a Közép-Európa előtt álló (biztonság)politikai kihívásokra adott német és magyar válaszok? - tették fel a kérdést az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának szervezésében rendezett Central Europe and Beyond: German Answers to a Deteriorating Security Environment című szeminárium közép-európai résztvevői 2016. december 9-én. A KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15-2016-00001 „A jó kormányzást megalapozó közszolgálat fejlesztés” projekt keretében megvalósuló szakértői vélemény- és tapasztalatcsere az álláspontok, értékek és érdekek, valamint narratívák ütközőpontjaként a német-magyar kapcsolatok erősítését szolgálta.

A német és magyar szakértők előadásaira épülő rendezvény célja az volt, hogy hiteles és pontos képet adjon a német kül- és biztonságpolitika alakulásáról, különös tekintettel a közép-európai régió vonatkozásában. A nap folyamán szó volt Németország változó szerepéről a NATO-ban és az Európai Unióban, az ukrán válság megítéléséről, valamint a német-magyar kapcsolatokról. Ennek kapcsán a résztvevők hangsúlyozták, hogy bár Berlin szerepvállalása láthatóan növekszik e szervezetekben, további átfogó reformokra, európai és globális szintű vízióra, valamint világosan megfogalmazott stratégiára lenne szükség ahhoz, hogy Németország valóban Európa vezetőjévé válhasson.

„Magyarország és a közép-európai államok két- és többoldalú kapcsolatainak szakértői körben történő megvitatása képes áthidalni, de legalább is közelebb hozni a politikában és a médiában konfliktusosként megjelenített kérdésekben az álláspontokat. Olyan rendezvényeken pedig, ahol szakértői szinten a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium képviselői is be tudnak kapcsolódni az eszmecserébe, jól ötvözhetőek a pragmatikus, megoldás-centrikus javaslatok” - jellemezte Dr. Tálas Péter, az SVKK igazgatója a szeminárium legfontosabb hozzáadott értékét.


Szöveg: Etl Alex

Fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on

Cimkék: SVKK, workshop, 2016

Közös kihívások - Közös válaszok

    • fokep
    •  dsc4846 2
    •  dsc4871 2
  • Előző
  • Következő

Az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóközpontja (SVKK) 2016. december 8-án rendezte meg a Central European Perspectives elnevezésű workshop-sorozatának következő rendezvényét Understanding threats – Explaining threat perceptions címmel, melynek célja a résztvevő 11 közép-európai ország biztonságpercepciójának megismerése volt.

Prof. Dr. Szenes Zoltán ny. vezérezredes köszöntőjét követően 3 szekcióban és egy kerekasztal-beszélgetés során vizsgálták a résztvevők a közép-európai államok által érzékelt biztonságpolitikai kihívások hangsúlyait Oroszország nagyhatalmi ambícióival, a gazdasági válság hosszú távú hatásaival, a migrációs válsággal és terrorizmus fenyegetésével kapcsolatban, amelyek az egyes országok geopolitikai adottságai, hatalmi képességei, külpolitikai orientációja függvényében különbözőképpen alakultak az elmúlt években.

„Arra kerestük a választ, hogy látva a különbözőképpen érzékelt fenyegetéseket és kihívásokat, mégis melyek lehetnek azok a kérdések, amelyeket illetően a térség államai képesek lehetnek eredményesen összehangolni külpolitikájukat, és ebben melyik nemzetközi tömörülés – az Európai Unió, a NATO vagy például a Visegrádi Négyek – jelentené az együttműködés megfelelő keretét? Az ilyen jellegű orientációs véleménycsere a magyar kül- és biztonságpolitika számára is tájékozódási pontot jelenthet, az SVKK pedig ezt a háttérmunkát igyekszik segíteni” – mondta Csiki Tamás, a workshop koordinátora a rendezvényről.

A negyedik éve zajló szakértői workshop-sorozat aktuális, immár hetedik eseményén Ausztria, Csehország, Észtország, Lengyelország, Magyarország, Moldova, Németország, Románia, Szerbia, Szlovákia és Ukrajna szakértői vettek részt kül- és biztonságpolitikai kutatóintézetek képviseletében.


Szöveg: Zavoianu Dóra

Fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on

Cimkék: SVKK, workshop, 2016

Tovább bővül a közép-európai biztonságpolitikai kutatók hálózata

    • fokep
    •  dsc4534 2
    •  dsc4542 2
    •  dsc4560 2
    •  dsc4568 2
  • Előző
  • Következő

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontja 2016. december 7-én rendezte meg a KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15-2016-00001 „A jó kormányzást megalapozó közszolgálat fejlesztés” projekt keretében megvalósuló „Kormányzati döntéshozatalt elősegítő stratégiai kutatások a magyar kül- és biztonságpolitika meghatározó területein” című projektjének előkészítő eseményét az NKE Orczy úti Kollégiumának Multimédiás termében.


„Komplex kutatást készítünk elő a Honvédelmi Minisztérium, a Külügyminisztérium és a Miniszterelnökség Közép-Európára fókuszáló munkájának támogatására. A kül- és biztonságpolitikai kérdések kutatása térségünkben nem csupán Magyarország természetes szükséglete környezetünk minél alaposabb megismerésére, hanem a hatékony együttműködés alapvető eszköze, mely által azonosíthatóak a közös érdekek, és könnyebben kezelhetőek az érdekkonfliktusok. Miközben „közös integrációs térben élünk”, számos kérdés van, aminek olvasata az egyes közép-európai országokban is lehet más és más, mint például az európai integráció jövője, az Oroszországhoz fűződő viszony, vagy az európai menekültpolitika, ezeket pedig a szakpolitikai döntések előkészítésekor fontos ismerni, amihez a tervezett kutatás hozzásegíthet” – foglalta össze a megbeszélés fő motivációját Dr. Tálas Péter, az SVKK igazgatója.


A projekt előkészítési szakaszának részeként megrendezett találkozó célja az volt, hogy a kelet-közép-európai térség tíz országából érkező szakértők megvitassák a következő két évre tervezett kutatási együttműködés részleteit, amelynek eredményeként az 1989-2016 közötti időszak legfontosabb trendjeit, eseményeit, átalakulási folyamatait vizsgáló komparatív ország- és szakterület-specifikus tanulmányok készülnek. Az egyetem és a kutatóközpont munkájának bemutatását, valamint a projekt kereteinek és feltételrendszerének ismertetését követően a tervezett szakértői anyagok szakmai tartalmi és technikai részleteit vitatták meg a résztvevők. Az érintett államok szakértői által megjelenített, sajátos nézőpontok nagy mértékben hozzájárultak a találkozó eredményességéhez, ami végeredményét tekintve lehetővé teszi, hogy magas színvonalú és a szaktárcák igényeit is kiszolgáló elemzések, háttéranyagok szülessenek majd. A kutatók december 8-án és 9-én tovább folytatják a munkát egy szakmai workshop, egy kerekasztal-beszélgetés és egy szeminárium keretében.


Szöveg: Pénzváltó Nikolett

Fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on

Cimkék: SVKK, 2016

A NATO is támogatja az NKE szakmai programjait

    • NATO sajtóbeszélgetés

6000 euró értékű támogatást biztosít a NATO A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontja „Defense Matters – Hungary” című projektjéhez. A program célja, hogy fokozza a biztonság- és védelempolitikához kapcsolódó társadalmi párbeszédet és információáramlást, erősítse a politikai és katonai elit, illetve a védelempolitikai szakértői körök közötti kapcsolatot.

A támogatás komoly szakmai elismerést jelent számunkra: egyrészt azt érezzük, hogy a brüsszeli NATO Központban is láthatóak vagyunk, ismerik a munkánkat és megbízható partnerként tekintenek ránk. Másrészt tudják, hogy nagy a hazai láthatóságunk: elemzéseinken és szakmai megjelenéseinken keresztül a politikai és szakmai elitet, a médián keresztül pedig széles társadalmi rétegeket érünk el, és képesek vagyunk hitelesen kommunikálni a hazai és nemzetközi védelmi szféra, így a NATO számára is fontos üzeneteket” – foglalta össze Tálas Péter a támogatás odaítélésének okait. Az intézet élén álló szakértő hozzátette: élnek ezzel a lehetőséggel és a szeptember 1-én kezdett rendezvénysorozat állomásain – budapesti és vidéki egyetemeken - valamint számos médiumban bővítik a NATO-val kapcsolatos ismereteket.

A NATO walesi csúcstalálkozójától kezdve év végéig előadássorozatot szerveznek, amelynek leghangsúlyosabb eleme a szeptember 8-i szakértői konferencia az NKE Ludovika campuszán, ahol a NATO-csúcs értékelését tartják meg. Ezt követően a Budapesti Corvinus Egyetemen, Pécsett, Szegeden, Debrecenben és Veszprémben rendeznek védelempolitikai és NATO-tematikájú előadásokat a helyi egyetemeken. Ezek nemcsak a Kutatóközpont szakmai megítélését erősítő, hanem az NKE képzéseinek hírét is öregbítő rendezvények – véli Tálas Péter.

A program része több kiadvány megjelentetése és széles körben történő bemutatása: még júniusban jelent meg a „Magyar biztonságpolitika, 1989-2014” című tanulmánykötet, melyről ezen a honlapon is írtunk. Hamarosan teljessé válik az intézet „15 Év – 15 Hang – Vélemények Magyarország 15 éves NATO-tagságának eredményeiről” című interjúsorozatának kötete, melynek elemei szintén folyamatosan megjelennek az egyetem weboldalán. Az intézet munkatársai kifejezetten az országgyűlési képviselők számára készítenek egy „Biztonságpolitikai Kézikönyvet”, amelyből a döntéshozók megismerhetik Magyarország biztonsági környezetének legfontosabb stratégiai összefüggéseit és néhány alapvető információforrást.

Emellett a Stratégiai Védelmi Kutatóközpont erősíti a média képviselőivel kialakított kapcsolatát is: a szeptember 1-jei sajtóbeszélgetés mintájára rendszeres tájékoztatást biztosítanak elemzéseik bemutatása mellett a legaktuálisabb biztonságpolitikai témákkal kapcsolatban.

Tálas Péter elmondta: fontosnak tartják, hogy megerősödjön az a szemlélet az NKE-n belül, melynek alapján lehetőségeikhez mérten ők maguk is forrásokat hoznak be, és ne csak felhasználják a központi költségvetésből biztosított összegeket. Egy-egy kisebb kutatási projektben néhány ezer euró, nemzetközi projektekben már több tízezer euró kutatási támogatást nyerhet el egy magas szakmai értékkel bíró projekt – hangsúlyozta Csiki Tamás, a Kutatóközpont munkatársa, a NATO-projekt felelőse. „Ez azt is megköveteli, hogy képzett, gyakorlott és természetesen idegen nyelveken is profin kommunikáló munkatársakkal dolgozzunk- tette hozzá. 

Cimkék: SVKK, szeptember, 2014

15 ÉV - 15 Hang

    • NATO SVKK

Folytatjuk a Magyarország NATO-hoz való csatlakozásának 15. évfordulója kapcsán készült interjúsorozat bemutatását. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontja kezdeményezésére a kül-, biztonság- és védelempolitika szakterületén egykor vagy jelenleg is szerepet vállaló szakemberekkel készülő interjúk sorában ezúttal a Erdős Andréval készült beszélgetést olvashatják.

1. Mit tekint Magyarország 15 éves NATO-tagsága legfontosabb eredményének?

A rendszerváltozás, a századforduló körüli időszak fontos eseményei a korábbiakhoz képest sokkal erőteljesebben helyezték Magyarországot a világpolitika, a multilaterális diplomácia fő sodrába. Ide tartozott, hogy évtizedek után hazánk két esztendőre ismét helyet foglalhatott az ENSZ Biztonsági Tanácsában, mely – a sors különös fintora folytán – ebben az időben legfőképpen a volt Jugoszláviában zajló, országunkat oly közvetlenül érintő tragikus eseményekkel foglalkozott, továbbá, hogy csatlakozásunk céljából megindult a kapcsolatépítés az EU-val és a NATO-val. Ez egy olyan, minőségileg új kontextusba helyezte a magyar diplomáciát, amely – a korábbiaktól eltérően – planetáris gondolkodást követelt meg és kijelölte az ország új helyét és lehetőségeit a világban és szomszédságunkban. Az elmúlt negyedszázad e vonatkozásban igen sok tapasztalatot, eredményeket és frusztrációkat is hozott, de ami számunkra itthon a legfontosabb: a jövő nemzedékei számára is meg kell őriznünk azt a képességet, hogy szövetségeseinkkel közös értékeink alapján összehangoljuk érdekeinket, törekvéseinket, s együtt lépjünk fel céljaink megvalósítása érdekében.


2. Véleménye szerint mi volt a legjelentősebb probléma, mellyel Magyarország szembesült NATO-tagsága kapcsán?

Nem hallgathatom el, hogy a NATO-val kapcsolatos legelső problémát, amellyel akkor kerültünk szembe, amikor a Szövetségre már „egész másként”, jövendő partnerként tekintettünk, a délszláv konfliktus során folytatott tevékenysége képezte. Meg kell állapítani, hogy mind az ENSZ, mind az EU, mind pedig a NATO „csütörtököt mondott” e véres dráma kezelése során. Több évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az Észak-atlanti Szövetség végre határozottan fellépjen, s döntő szerepet játsszon a határaink közvetlen közelében zajló rettenetes polgárháború befejezésében. A NATO-tagságunkkal kapcsolatos többi probléma, megoldandó kérdés egyrészt szakmai-politikai, amely mind a ma napig elkísér bennünket, másrészt a magyar társadalom irányában folytatott tájékoztató – ismeretterjesztő – oktató tevékenység hatékonyságával függ össze, melynek kapcsán is azt hangsúlyoznám, hogy e feladat sincs még befejezve.


3. Véleménye szerint milyen területeken tudta Magyarország a legnagyobb hatást gyakorolni a Szövetségben?

Magyarország nyílván akkor tud kedvező hatást kiváltani a Szövetségben, ha van érzékelhető hozzáadott értéke: ha kézzelfogható mondanivalója van egy-egy kérdéskörben, olyan szerepet vállal a Szövetségen belüli eszmecserékben, amely pozitívan járul hozzá azok eredményességéhez, ha megfelelő információkkal látja el a szövetségeseket olyan térségek vonatkozásában, ahol földrajzi-történelmi okok miatt több ismerettel rendelkezik (így elkerülhetők lesznek a délszláv háború idején a Biztonsági Tanács egyik állandó NATO-tag nagykövete azon megjegyzéséhez hasonló gondolatok, miszerint „Bosznia titóista kitaláció”…). A balkáni békefenntartó műveletek kapcsán létrehozott magyarországi NATO-támaszpont, Pápa Légibázis, a különböző NATO-műveletekben való szerepvállalás, a komparatív előnyök okos felhasználása is szerves része a hazánkról kialakított képnek, de ezt ki kell egészítenie a hazai katona-technológiai fejlesztés és a védelmi költségvetés megfelelő szinten tartásának.


4. Véleménye szerint melyik volt / melyek voltak az(ok) a terület(ek), ahol Magyarország változást remélt NATO-tagsága révén, de az nem, vagy nem teljes mértékben vált valóra?

NATO-tagságunk révén országunk politikai-katonai biztonsága szilárd alapokra került, de ez bizonyos kötelezettségekkel is jár. Ezeknek országunk nem mindenben tesz eleget. NATO- és EU-tagságunk ugyanakkor eszköz ahhoz is, hogy nyugati típusú demokratikus társadalmi berendezkedésünket kormányzati szinten következetesen fejlesszük tovább. Ami a társadalmat illeti, annak a tudatnak az elmélyítésére van szükség, hogy saját döntésünk alapján egy olyan közösség tagjává váltunk, ahol az „egy mindenkiért, mindenki egyért” elve a meghatározó, tehát a magyar fegyveres erőknek nem „csak”, „kizárólag”, „kifejezetten” Magyarország védelmét kell szolgálniuk, hanem az Észak-atlanti Szövetség valamennyi tagországa biztonságának együttes szavatolása is feladata. Mint ahogy a Washingtoni Szerződés saját országunk biztonságát is a Szövetség kollektív védelmének keretébe helyezte.


5. Mit tekint a következő évek legnagyobb kihívásainak Magyarország NATO-tagsága szempontjából?

A 2014-es esztendő fordulatot hozott a NATO életében is. A Szövetség az elmúlt években fokozatosan igyekezett alkalmazkodni a megváltozott és változó nemzetközi viszonyokhoz, s e téren számottevő eredményeket produkált. Ami a létező és újonnan megjelenő válsággócok (Száhel, Észak-Afrika, a szélesebb értelemben vett Közel-Kelet, Kaukázus, stb.) mellett ebben az esztendőben Ukrajnában történik, kétségkívül a következő évek legproblematikusabb kihívásának tekinthető, amely újranyithat több, a NATO által már túlhaladottnak tartott kérdéskört is, így például a területvédelem kérdését, illetve új megvilágításba helyezheti a Szövetség „nyitott ajtók” politikáját. Az egyre összeszűkülő világ egyre kiszámíthatatlanabbá válik. A soron következő wales-i NATO-csúcson minden bizonnyal ez lesz a figyelem középpontjában, s meg lehet jósolni, hogy e témakör szerteágazó vetületei markánsan éreztetni fogják hatásukat a nemzetközi viszonyokban, a NATO-ban és annak minden egyes tagországában. Az új helyzetben különös figyelmet kell fordítani arra, hogy a transzatlanti kapcsolatok, mindenekelőtt az Egyesült Államok és európai szövetségeseinek kapcsolatai ne gyengüljenek, a NATO és az EU együttműködése pedig erősödjön. Tudomásul kell venni, hogy a jelenleg kibontakozó geopolitikai fejleményeknek messze ható politikai, biztonsági, gazdasági és egyéb következményei lehetnek. A Magyarország előtt álló nagy kérdés az, hogy milyen formában és módon képes majd megfelelni ezen kihívásoknak határainkon belül és kívül.


6. Személyesen Önnek mi a legmeghatározóbb élménye, emléke Magyarország NATO-tagságával kapcsolatosan?

Már említést tettem azokról a csalódást keltő élményekről, amelyek jövőbeni szövetségeseink részéről értek bennünket a volt Jugoszláviában akkoriban zajló konfliktus, az etnikai tisztogatások, tömeggyilkosságok, kegyetlenkedések idején. Azok, akik időben tehettek volna valamit a XX. század végén Európa szívében dúló háború megállításáért, nem mozdultak. Persze, ennek is több oka van, amit helyhiány miatt itt nem részleteznék. Nagyon remélem, hogy valamennyien levonjuk ebből a megfelelő tanulságokat. Viszont emlékezetes marad számomra, hogy 1994-97 között külügyi helyettes államtitkárként feladatkörömhöz tartozott NATO-csatlakozásunk folyamatának menedzselése. S nagy élmény volt az a New York-i díszebéd a magyar ENSZ-képviseleten, ahová 1999 márciusában saját kezdeményezésünkre, a Szövetséghez való csatlakozásunk megünneplésére lengyel és cseh kollégámmal együtt meghívtuk valamennyi NATO-állam ENSZ-nagykövetét. A jelenlévők összetétele azért is volt szokatlan, mert a világszervezetben a NATO, mint országcsoport – ellentétben az EU-val és más regionális szervezetekkel –, nem létezik. A „két fél” részéről – az újonnan belépők nevében magyar, ill. a NATO nevében francia nyelven – elhangzott pohárköszöntők, az ünnepélyes környezet, a NATO és a három új tag zászlóival díszített terem hűen kifejezte a résztvevők azon érzését, hogy e három ország most azok közé került, akikhez tulajdonképpen tartozik.

Cimkék: SVKK, szeptember, 2014

15 Év - 15 Hang

    • NATO SVKK

Folytatjuk a Magyarország NATO-hoz való csatlakozásának 15. évfordulója kapcsán készült interjúsorozat bemutatását. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontja kezdeményezésére a kül-, biztonság- és védelempolitika szakterületén egykor vagy jelenleg is szerepet vállaló szakemberekkel készülő interjúk sorában ezúttal a Sztáray Péter, Magyarország NATO-nagykövetével készült beszélgetést olvashatják.

1.       Mit tekint Magyarország 15 éves NATO-tagsága legfontosabb eredményeinek?

Számos eredményt elértünk az elmúlt 15 évben, amelyek közül érdemes kiemelni a Magyar Honvédség műveletekben szerzett óriási tapasztalatát, a doktrinális átalakulást és ezzel együtt a gondolkodásmód megváltozását. A katonai eredményeken túl van egy nagyon fontos politikai fejlemény is, amit a tagság teremtett meg: Magyarország egyenrangú tagországként, a többi taggal együttműködve, de nemzeti érdekeit szem előtt tartva vesz részt a Szövetség döntéseinek előkészítésében és elfogadásában. Tagságunk ez által megnöveli külpolitikai mozgásterünket, végső soron pedig a szuverenitásunkat is.

2.       Véleménye szerint mi volt a legjelentősebb probléma, mellyel Magyarország szembesült NATO-tagsága kapcsán?

A tagság valóban nemcsak lehetőségeket hordoz, de kihívások elé is állítja a szövetségeseket. A mi esetünkben egy rendszerváltáson átesett ország elavult, nem demokratikus hagyományokra épülő, sok esetben kontraszelektált és alulfinanszírozott haderejét kellett úgy átalakítani, hogy az képes legyen illeszkedni a NATO többi tagországának haderejéhez, és ne csak a biztonság fogyasztója, hanem termelője is legyen. Egy ilyen átalakulás hosszabb időt vesz igénybe, középtávú terveket, oktatási programot és sok mást is igényel. Nem volt könnyű feladat, de mára a munka jelentős részét sikerült elvégezni.

Konkrétan a csatlakozás időszakában jelentős biztonságpolitikai változások zajlottak a tőlünk délre eső térségben, ami politikai szempontból adott fel nehéz leckét a magyar vezetésnek. A NATO koszovói beavatkozása egy teljesen új típusú művelet volt a maga idejében, ráadásul Magyarország földrajzi okokból a „frontország” szerepébe került; újdonsült szövetségesként, egyben Szerbia szomszédjaként és a jelentős ottani magyar kisebbséget féltve nem volt könnyű úgy pozícionálni a magyar külpolitikát, hogy rövid és hosszú távú érdekeink se sérüljenek. A nehéz történelmi feladványt azonban összességében nagyon sikeresen kezelte Magyarország: helytálltunk a NATO-ban, a háború lezárult és Koszovó elnyerte függetlenségét, középtávon pedig a magyar-szerb kétoldalú kapcsolatok is soha nem látott fejlődésnek indultak.

3.       Véleménye szerint milyen területeken tudta Magyarország a legnagyobb hatást gyakorolni a Szövetségben?

Katonáink, különösen a nemzetközi béketámogató műveletekben komoly megbecsülésre tettek szert, sok esetben speciális képességekkel járulva hozzá azok sikeréhez. Mind Koszovóban, mind Afganisztánban hosszabb távon is bizonyították és bizonyítják rátermettségüket és elkötelezettségüket az adott ügy iránt. Műveleti részvételünk szorosan összefügg politikai mozgásterünkkel és súlyunkkal is. A politikai döntéshozatalban ugyanis azok a tagországok képesek hatékonyan részt venni, amelyek mögött meggyőző teljesítmény is kimutatható. Magyarország esetében ennek lehetőségét a nemzetközi békeműveletek teremtették meg, amelyekben a kezdeti időket követően egyre több önálló, ezért jól látható és értékes feladatot tudtunk elvállalni. Jó példa erre a magyar vezetésű afganisztáni tartományi újjáépítési csoport vagy a különleges műveleti erők szerepvállalása.

4.       Véleménye szerint melyik volt / melyek voltak az(ok) a terület(ek), ahol Magyarország változást remélt NATO-tagsága révén, de az nem, vagy nem teljes mértékben vált valóra?

5.       Mit tekint a következő évek legnagyobb kihívásának Magyarország NATO-tagsága szempontjából?

Tartalmi szempontból a 4. és az 5. kérdés szorosan összefügg: a védelmi költségvetés szűkös volta meghatározza a haderő technikai felszereltségét, de a katonák életkörülményeit és így az általános morált is. Mivel a védelmi költségvetésünk – számos, itt terjedelem híján ki nem fejthető ok következtében – az elmúlt évtizedben jelentősen lecsökkent GDP-arányosan, fejlesztéseket és beszerzéseket kellett elhalasztanunk vagy törölnünk, s csak korlátozott mértékben és időtartamban tudtak katonáink gyakorlatozni. Ez meghatározó probléma volt tagságunk első tizenöt évében és középtávon negatív hatásokkal jár, amin érdemes elgondolkodnunk. A NATO által megvalósított kollektív védelem ugyanis a szolidaritás elvén nyugszik: egy mindenkiért, mindenki egyért. Ez viszont a gyakorlatban nem működik megfelelő mértékű áldozatvállalás nélkül, még ha ez sokszor nagyon nehéz is a többi költségvetési prioritás miatt.

6.       Személyesen Önnek mi a legmeghatározóbb élménye, emléke Magyarország NATO-tagságával kapcsolatosan?

Mivel az elmúlt két évtizedben több, jelentősen eltérő időszakban és a legkülönbözőbb beosztásokban foglalkoztam a NATO-val, nagyon nehéz kiragadni a legmeghatározóbb élmény. Ha mégis megpróbálom, akkor két eseményt említenék, ami mélyen bevésődött az emlékezetembe. Az első az a nap, amikor az Egyesült Államok az 1997-es madridi csúcs előtt bejelentette, hogy három közép-európai ország NATO-tagsági meghívását támogatja, köztük Magyarországét. Ez volt az a pillanat, amikor bizonyossá vált számomra, hogy sikerülni fog.

A másik, szinte magától értetődően, az a perc, amikor a csatlakozási ceremónia keretében a NATO központi épülete előtt felvonták a magyar nemzeti lobogót. Teljes tudatában voltam az esemény történelmi jelentőségének. Emellett az is az eszemben járt, hogy a szüleimnek, akiknek az aktív élete kényszerűen egy diktatúra árnyékában telt el, egyfajta történelmi elégtételt adott, hogy Magyarország a nyugati szövetségi rendszer részévé válhatott.

Cimkék: SVKK, augusztus, 2014

15 Év – 15 Hang

    • NATO SVKK

Folytatjuk a Magyarország NATO-hoz való csatlakozásának 15. évfordulója kapcsán készült interjúsorozat bemutatását. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontja kezdeményezésére a kül-, biztonság- és védelempolitika szakterületén egykor vagy jelenleg is szerepet vállaló szakemberekkel készülő interjúk sorában ezúttal a Bali József, volt védelempolitikai szakállamtitkár, nyugállományú vezérőrnaggyal készült beszélgetést olvashatják. 

1. Mit tekint Magyarország 15 éves NATO-tagsága legfontosabb eredményének?

Egyértelműen a kollektív védelem garanciáját. Minden más csak ennek következményeként említhető. A Varsói Szerződés Szervezetének feloszlatását követően Magyarország biztonsági vákuumba került. A gazdaság talpra állításához, majd fejlődési pályára állításához mindenekelőtt stabil biztonsági környezetre, garantált biztonságra volt szükségünk. Ennek legfőbb eszközét Európában a NATO-tagság jelentette akkor is és ma is. A biztonság szükségességét támasztja alá az Európai Unió 2003-ban közzétett biztonsági stratégiájának számomra legfontosabb megállapítása is, miszerint biztonság nélkül nincs fejlődés. Magyarország, sok más országhoz hasonlóan, nem képes önállóan megbirkózni a modern kor biztonsági kihívásaival, arra csak egy kollektív biztonsági / védelmi szervezet tagjaként van esélye.

2. Véleménye szerint mi volt a legjelentősebb probléma, mellyel Magyarország szembesült NATO-tagsága kapcsán?

Maradnék az általam irányított területen. Megítélésem szerint a csatlakozási tárgyalások során sok olyan vállalást tettünk, aminek költségvetési terheit nem tudtuk helyesen felmérni; magyarán túlvállaltuk magunkat. Beosztásba történt kinevezésemet követően volt éppen soron a NATO haderő-fejlesztési ajánlásokra adandó magyar válaszok kidolgozása. Annak tudatában, hogy válaszainkat (mint minden más tagországét) milyen kritériumok alapján veszik górcső alá, a realitásokhoz ragaszkodtam. Az eredmény a korábbi vállalásokkal összevetve elég siralmasnak tűnhetett, lévén hivatali feletteseim, beleértve a minisztert is, a szívükhöz kaptak, amikor referáltam a témában. Az akkori lépést tekintem az első olyannak, amikor szembesítettük magunkat a rideg tényekkel, hogy mire vagyunk képesek, és mire nem, a rendelkezésünkre bocsátott erőforrásokból. Ennek ellenére azóta is sok tekintetben és sok területen csak futunk a vállalásaink után.

3. Véleménye szerint milyen területeken tudta Magyarország a legnagyobb hatást gyakorolni a Szövetségben?

Valós hatást gyakorolni a kollektív döntéshozatali eljárásban csak akkor tudunk, ha vállaljuk a ránk eső terheket, ha szavaink és tetteink összhangban vannak, azaz hitelesek vagyunk, és még akkor sem mindig. A NATO nem az egyes országokról szól, hanem szuverén nemzetek közösségéről, a közös érdekekről és erőfeszítésekről, amik természetesen vita eredményeként alakulnak ki. Nem elég mások kezdeményezései mögé felsorakozni, saját álláspontunk kell, hogy legyen. Nekünk is be kell tudni azonosítani saját érdekeinket, ha tudunk, kezdeményezzünk, szerezzünk támogatókat. Ha a nemzeti érdek alapján kialakított kezdeményezésünk eléggé meggyőző és egybeesik a többi szövetséges érdekével, akkor mondhatjuk csak, hogy hatásunk érvényesül.

Műveleti részvételünk méreteit szövetségeseink kezdettől fogva elismeréssel illetik, e területen hitelesek vagyunk, kezdeményezésink általában támogatásra találnak. Vannak azonban olyanok is, akik előbbit az alacsony GDP-arányos védelmi kiadások egyfajta kompenzálásának tekintik. Sajnos tény, a HM tárca finanszírozása már hosszú évek óta nem biztosítja azt, hogy az ambíciószintünknek megfelelő műveleti hozzájárulással párhuzamosan a vállalt katonai képességek fejlesztése a szükséges ütemben folytatódjon; a műveleti részvétel és a képességfejlesztés egymás vetélytársaivá váltak a forrásokért való küzdelemben. Ezért is érthetetlen, hogy az ISAF művelet vége felé még mindig vállaltunk őrzés-védelmi feladatokat is, pedig abból már semmilyen új képesség fejlesztése nem volt biztosítható; magyarul kompenzáltunk. Ezt csak azért említem, mert minden egyes műveleti részvételben keresni kell a már korábban vállalt képességek fejlesztésének lehetőségét is, jó, ha a kettő egybeesik.

4. Véleménye szerint melyik volt / melyek voltak az(ok) a terület(ek), ahol Magyarország változást remélt NATO-tagsága révén, de az nem, vagy nem teljes mértékben vált valóra?

A Magyarország csatlakozási szándékát megerősítő népszavazás eredménye alapján joggal lehetett bízni abban, hogy nemcsak a politikai elit, hanem a közvélemény is tisztában van nemcsak a NATO-tagságból fakadó előnyökkel, hanem a kötelezettségekkel és az arányos tehervállalás követelményével is. Ahogy teltek az évek, szinte mindenki adottnak vette a katonai biztonságot, aminek egyenes folyománya lett a védelmi szféra háttérbe szorulása. A NATO-tagsággal együtt járó közös tehervállalást a műveleti részvétellel letudottnak vették, ezért az Országgyűlés illetve a Kormányok által elfogadott fejlesztési tervek és a biztosított források köszönő viszonyban sem voltak/vannak egymással. Hogy mennyire szabad prédának tekintették sokan a védelmi költségvetést, arra jó példa, hogy volt olyan év, amikor a képviselők a költségvetési vita során, mindent egybevetve, a védelmi költségvetésből nagyobb összegű átcsoportosításra tettek javaslatot, mint annak tervezett összege volt.

5. Mit tekint a következő évek legnagyobb kihívásainak Magyarország NATO-tagsága szempontjából?

Vállalni a részünket a transzatlanti kapcsolat gyengülésének megakadályozásában. Mindenekelőtt annak kellett volna tudatosulnia már a tagságra való felkészüléstől kezdve, hogy Magyarország lesz NATO-tag, és nem csak a Magyar Honvédség. A feladataihoz mérten mélyen alulfinanszírozott Honvédség bizony jelentős lemaradásban van a NATO Stratégiai Koncepciójában, továbbá a hatályos Nemzeti Katonai Stratégiában megfogalmazott képességek kialakításában.

Az Ukrajnában történő események azonban arra késztetik a Szövetséget, hogy többet foglalkozzon elsődleges feladatával, a kollektív védelemmel. Egyre erősebbek azok a hangok, amik a védelmi kiadások csökkentésének megállítását, illetve növelését, és a nagyobb európai tehervállalást szorgalmazzák. Sok más országnak vannak hasonló gondjai, de a mi esetünkben nem látok reális esélyt arra, hogy a védelemre szánt forrásokat a szükséges mértékben növeljék. Már többször előfordult, hogy a védelmi kiadások növelését előirányzó kormányhatározatokat az éppen regnáló kormány figyelmen kívül hagyta, tehát az nem szentírás. Ha tartani akarjuk magunkat az EU maastrichti követelményeihez, akkor olyan területekkel kell forrásokért versenyezni, mint az egyébként is forráshiányos egészségügyi- vagy oktatási rendszer és mások; pedig e területek finanszírozásának nem szabadna ellentétpároknak lenni. A kérdést nem lehet úgy feltenni, hogy egészségügyre költünk, vagy a katonákra. Védelmi kiadásunk reálértéken évről évre kisebb, lemaradásunk csak nő, a 2016-tól tervezett védelmi költségvetés növelésének pedig egyelőre nem látni a reális gazdasági alapjait. Így nekünk is lesz sarunk abban, ha az egyébként általunk is igen csak szorgalmazott transzatlanti kapcsolatok az elégtelen európai tehervállalás okán lazulhatnak.

6. Személyesen Önnek mi a legmeghatározóbb élménye, emléke Magyarország NATO-tagságával kapcsolatosan?

Helyettes, majd szakállamtitkárként talán egyedüli személy voltam a közszférában, aki a hivatalban töltött közel 10 év során minden NATO csúcstalálkozón, védelmi miniszteri-, és számos külügyminiszteri ülésen részt vett. Mindig az ülésteremben és a történések helyszínein követtem a főtitkárok, az állam- és kormányfők, miniszterek megszólalásait; kiemelkedő személyiségekkel találkoztam, kezet fogtam Obama elnökkel a strasbourg-kehli csúcson; tehát minden bizonyára lenne miből válogatni. Ennek ellenére számomra NATO-tagságunk nem kiemelkedő jelentőségű történések láncolata vagy találkozások sokasága, amikből szemezgetni lehet, ezért a „legmeghatározóbb élmény” kitételt meghagyom azoknak, akik nem ismerik a NATO-val kapcsolatos napi aprómunka kihívásait, vesződségeit, terheit és örömeit vagy sokszor a frusztrációt, amivel szembesültünk munkánk során. Általam nagyra becsült, tanult és felkészült kollégáimmal minden nap arra törekedtünk, hogy az aktuális feladatokat sikeresen oldjuk meg.

Ha mégis említenem kellene egy számomra meghatározó élményt, nos, az az önbizalommal, a felkészültséggel kapcsolatos. Az isztambuli csúcstalálkozóra készülődve kollégáimmal, beleértve külügyes kollégáimat is, két kezdeményezést dolgoztunk ki, amiket a csúcstalálkozó keretében tartott védelempolitikai igazgatók ülésén megfelelő érvekkel alátámasztva előterjesztettem. Röviden, arra szólítottunk fel, hogy a biztonsági kihívások jelentős változása miatt ideje lenne hozzáfogni egy új stratégiai koncepció kidolgozásához, továbbá ezzel összefüggésben a NATO ambíciószintjének felülvizsgálatához. Az álláspontok megoszlottak; voltak, akik támogattak, de például amerikai kollégám az új koncepció kidolgozásának megkezdését csípőből elutasította (nincs idejük rá, több egyidejű válság kezelése nagyon lekötötte őket, mondták), de a kibontakozó vita végül is elvezetett az Átfogó Politikai Irányelvek kidolgozáshoz, aminek a jelentőségét nem lehet túlhangsúlyozni. Másik kezdeményezésünk is célba ért: az eredmény egy hosszas és széleskörű előkészítést követően elfogadott, új, a valós kihívásokhoz igazított ambíciószint lett. Sokan azt gondolják, hogy ilyen kezdeményezéssel nem illő egy kis/közepes ország képviselőjének előállni, és lehet, hogy igazuk is van, hiszen a ma hatályos Stratégiai Koncepció kidolgozásának is csak akkor fogtak neki, amikor már vezető európai és amerikai politikusok azt szorgalmazni kezdték (függetlenül attól, hogy a biztonságpolitikai helyzet változása azt megkövetelte volna már sokkal korábban). Ettől függetlenül joggal vélem, hogy volt munkatársaimmal együtt egy kis részt magunknak követelhetünk az említett eredményekből.

És végül, büszke vagyok arra, hogy a NATO szövetségi rendszerben végzett munkámat Andrássy Gyula díjjal ismerték el.

Cimkék: HHK, SVKK

Kerekasztal-beszélgetés az Ukrán válságról

    • Az Ukrajnai válság

Nem áttekinthetők, ellentmondásosak a törésvonalak jelenleg Ukrajnában, ezért nehezen meghatározható, valójában mi is történik az országban - állapították meg szakértők egy Ukrajnáról tartott kerekasztal-beszélgetésen a Nemzeti Közszolgálat Egyetemen.

Az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóközpontja (SVKK) által szervezett eseményen Póti László Ukrajna-szakértő kiemelte: az biztos, hogy ami most történik Ukrajnában, az nem forradalom, mivel a tüntető tömeg nem politikai és gazdasági rendszerváltást akar elérni. Nem is a 2004-es narancsos forradalom folytatásáról van szó, mert akkor az ukránok egy elcsalt választás utáni illegitim vezetéssel fordultak szembe, a mostani tiltakozások pedig egy legitim módon megválasztott elnökkel és parlamenttel szemben kezdődtek - emlékeztetett.

A szakértő szerint ez nem is puccs, mert nem a felső szinteken folyik hatalomváltás, hanem nagy tömegeket mozgatnak meg az események. Nem is polgárháború, abban ugyanis nagy társadalmi csoportok lépnek fel erőszakosan, tartósan egymással szemben. Ukrajnában azonban nem a társadalmon belül vannak ellentétek, hanem a hatalmon lévő elit és a társadalom egy része között.

Nem is szabadságharc vagy a Nyugat által finanszírozott ellenzéki megmozdulás, illetve etnikai törésvonal mentén kibontakozó konfliktus vagy az EU és az Oroszország közötti érdekharc, ami Ukrajnában történik - sorolta tovább Póti László. Véleménye szerint azok a törésvonalak, ellentétek, amelyek meghatározzák a jelenlegi helyzetet, nem átláthatók.

Rácz András, a posztszovjet térség szakértője azt mondta, a tüntetőknek nincs okuk arra, hogy megkérdőjelezzék a fennálló politikai rendszert, eredetileg az ellen tiltakoztak, hogy a kormány nem írta alá az Európai Unióval a társulási megállapodást.   Úgy látja, bár a társulási megállapodás nem az EU-tagságról szól, és eddig az unió Ukrajna-politikájában nem volt napirenden a csatlakozás, az átlagos ukrán tüntető azt gondolta, hogy a tét az uniós tagság, és a megmozdulások egyfajta értékválasztást jeleznek.

Rácz András arra is kitért, hogy nem a kijevi események igazán aggasztók, hanem az, hogy az ország több nyugati megyéjében lényegében megszűnt az állam központi hatalma. Ez még messze van az állam felbomlásától, de aggodalomra ad okot, mivel nem sokat tudni arról, hogy valójában mi történik ezeken a helyeken, így kérdés, hogy egy esetleges kijevi megoldást elfogad-e majd a vidék - mondta.

Sz. Bíró Zoltán történész, Oroszország-szakértő arról beszélt, hogy Ukrajna rendkívül nehéz gazdasági helyzetben van, a politikai vezetők pedig felébresztettek és fenntartottak egy olyan képzetet, hogy a társulási megállapodás azonnali megoldást hoz. Ez szavai szerint "elementáris hazugság" volt, de ezért okozott akkora csalódást a társulási megállapodás elutasítása.

Kiemelte: a közeledés az EU-hoz az egyetlen kérdés volt, amelyben tartós konszenzus alakult ki Ukrajnában. Bárki állhatott az ország élén, ha konszolidálni akarta a gazdasági helyzetet, és tartós modernizációs pályára állítani Ukrajnát, támogatnia kellett a közeledést az unióhoz, világossá téve, hogy a folyamat óriási áldozattal jár. Ez fegyelmezett, elfogadott program lehetett volna, amelynek révén az ország nem lett volna kiszolgáltatva Oroszországnak és FÁK térségének - magyarázta, hozzátéve: ennek a lehetőségét azonban már eljátszották.

Az 1991-ben létrejött Független Államok Közössége a balti államok kivételével a volt Szovjetunió tagköztársaságait tömörítette, Grúzia a 2008-as grúz-orosz háború után kilépett, így a FÁK-nak 10 tagja maradt: Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Kazahsztán, Kirgizisztán, Moldova, Oroszország, Örményország, Tádzsikisztán, Ukrajna és Üzbegisztán. Türkmenisztán társult tag. Sz. Bíró Zoltán szerint amikor az ukrán tüntetők Európáért kiáltanak, valójában egy nem korrupt, hatékonyan irányított országot akarnak. 

Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő, az SVKK igazgatója hangsúlyozta: Ukrajnában gyakorlatilag a függetlenség elnyerése óta senkinek nem volt akkora hatalma, mint Viktor Janukovics elnöknek. Nagy népszerűséget eredményezett, amikor 2010-ben megerősítette az elnöki pozíciót, mert az emberek azt gondolták, hogy a reformokhoz erős elnök kell. Janukovics ráadásul kiszorította az oligarchákat a hatalomból - jegyezte meg.
Véleménye szerint az ukrán társadalom jelentős része mára az egész a politikai elittel elégedetlen, nemcsak az elnökkel, és nem kedveli az ellenzéket sem. Megjelent egy új generáció, amelynek még nincs szervezete, intézménye, a függetlenség kikiáltása után született, tanult, és jól használja a modern kommunikációs eszközöket - mondta.

A szakértő kitért arra is, hogy a tüntetőkkel szembeni erőszakos fellépés mind több embert hozott ki a kijevi Majdanra, ma már olyanok is tiltakoznak, akik korábban a kormány támogatói közé tartoztak. Az ellenzéki pártok azonban nem tudták megszerezni a Majdan irányítását - állapította meg az elemző.

Forrás: MTI

Fotó: Szilágyi Dénes


15 Év – 15 Hang

    • NATO SVKK

Idén ünnepeljük Magyarország NATO-hoz való csatlakozásának 15. évfordulóját. Ennek apropóján a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontja kezdeményezésére a kül-, biztonság- és védelempolitika szakterületén egykor vagy jelenleg is szerepet vállaló szakemberekkel készülnek interjúk. Elsőként Tálas Péter biztonságpolitikai szakértővel beszélgettünk.

Mit tekint Magyarország 15 éves NATO-tagsága legfontosabb eredményeinek?

15 éves NATO-tagságunk legfontosabb eredményének egyértelműen a szövetség misszióiban való sikeres magyar részvételt tartom, továbbá azt, hogy a magyar védelmi szféra szereplői – a szakterület vezetőitől egészen a Magyar Honvédség szerződéses állományáig – napjainkra elsajátítottak egy olyan nemzetközi együttműködési kultúrát, amely más politikai területek és intézményi alrendszerek számára is jó példa lehet. Úgy tapasztalom, hogy a védelmi szférában kialakult, és egyre inkább átveszi már a középszintű irányítást is egy olyan szakembergárda, amely már a szövetségi együttműködésben szocializálódott, s amely nemcsak nyitott a stratégiai szemléletre és gondolkodásra, de elkötelezett is annak magyarországi meghonosítására és érvényesítésére. S erre felettébb szükség van egy olyan korban és világban, amikor a politika perspektívája gyakran csak választástól választásig tart.   

Véleménye szerint mi volt a legjelentősebb probléma, mellyel Magyarország szembesült NATO-tagsága kapcsán?

A legnagyobb problémának azt tartottam és tartom ma is, hogy NATO-tagságunk nem oldotta meg a magyar védelmi szféra és Magyar Honvédség tartós alulfinanszírozottságának problémáját. A honvédelmi kiadások mértékének megszabásánál a hazai társadalom és a politikai elit egy jelentős része még ma is hajlamos a NATO-tagsággal egyszer és mindenkorra megoldottnak látni az ország biztonságát, a Magyar Honvédségre pedig úgy tekint, mint amelynek fenntartása és modernizációja a továbbiakban nem igényel különösebb pénzügyi erőfeszítéseket. Bár kutatóként tisztában vagyok azzal, hogy ez a szemlélet szorosan kapcsolódik a magyar társadalom gazdasági és szociális biztonságra fókuszáló biztonságfelfogásához és politikai elvárásaihoz – amit erőteljesen befolyásoltak az elmúlt több mint két évtized gazdasági válságai –, ez a tudás nem tud megértővé tenni az alulfinanszírozottság problémájával szemben.  

Véleménye szerint milyen területeken tudta Magyarország a legnagyobb hatást gyakorolni a szövetségben?

A nemzetközi kapcsolatokban nincsenek csodák: Magyarország kis ország, korlátozott védelemre fordítható forrásokkal, s alapvetően ennek megfelelő hatást tud kifejteni a szövetségen belül is. Egy Magyarország nagyságrendű ország elsősorban azzal képes hatást gyakorolni, hogy képviselői jelen vannak a világ legerősebb politikai és katonai szövetségének döntéshozói körében, s a tárgyalóasztalnál bármely más szövetséges országgal egyenrangúan jelenítheti meg érdekeit és a magyar álláspontot. Tény ugyanakkor, hogy a hatásgyakorlás a NATO-n belül is együtt jár a „láthatósággal” – s az látható, aki teljesít. Magyarország tehát miként eddig, a következő években is a komoly szövetségesi szerepvállalással tud hatást gyakorolni, legyen szó szükség esetén válságkezelő vagy kollektív védelmi műveletről, vagy a szövetség számára szükséges katonai képességek fejlesztésében vállalt szerepről. Azt gondolom ugyanakkor, hogy az olyan regionális, többnemzeti képességfejlesztési kezdeményezések, mint a visegrádi négyek, vagy a Közép-európai Védelmi Kezdeményezés (CEDI) felértékelheti hazánkat azon országokhoz képest, amelyek kizárólag a szövetség nagyhatalmaival való együttműködésre koncentrálnak.

Véleménye szerint melyik volt / melyek voltak az(ok) a terület(ek), ahol Magyarország változást remélt NATO-tagsága révén, de az nem, vagy nem teljes mértékben vált valóra?

Mivel nem vagyok politikus, nem tudom felmérni, hogy Magyarország mely területen találkozott be nem teljesült reményekkel. Kutatóként és szakértőként azonban több olyan dolgot is fel tudok sorolni, ahol magam komolyabb változásra számítottam, de csalatkoznom kellett. Egyrészt azt reméltem, hogy a magyar társadalomban erőteljesebben tudatosul, hogy a NATO-nak Magyarország lett a tagja, s nem csupán a Magyar Honvédség vagy a honvédelmi tárca. Azt gondoltam például, hogy az egyéb szaktárcák és a civil szféra – hasonlóan több európai állam gyakorlatához – sokkal jobban bevonódik a nemzetközi missziós tevékenységbe, hogy ez nem csupán „a katonák huncutsága” marad; hogy a politikai elit nagyobb érdeklődést tanúsít a biztonság- és védelempolitikai ismeretek iránt, már csak döntései megalapozottságának érdekében is. Nem így történt: a civil szaktárcák és civil szféra – néhány segélyszervezettől eltekintve – távol maradtak a Magyar Honvédség missziós tevékenységétől, a politikai elit tagjai pedig a védelmi szféra szakpolitikusaira delegálták a döntéseket. Ez is egy járható út, de így szerintem nehezebben válik társadalmi üggyé a honvédelem.    

Mit tekint a következő évek legnagyobb kihívásának Magyarország NATO-tagsága szempontjából?

Mivel az európai haderőkhöz hasonlóan a szövetség missziói a Magyar Honvédség számára is meghatározóak voltak modernizációja szempontjából, a legnagyobb kihívásnak azt tartom, hogy miként tudjuk feldolgozni és tartósan adaptálni az itt felhalmozott tapasztalatokat, miként tudjuk megőrizni a missziók során kialakított képességeket, illetve fenntartani a honvédség modernizációjának folyamatát a 2014 – vagyis a nagy és robosztus stabilizáló missziók lezárulása – utáni, tartósnak ígérkező időszakban. A modernizáció ugyanis az ilyen időszakokban döntően a nemzeti képességfejlesztés útján valósulhat csak meg, amelyet jól kiegészíthet a korábban jelzett többnemzeti együttműködés. Azonban mindkettőnek jól ismertek a problematikus pontjai. Míg a nemzeti képességfejlesztés szűk keresztmetszeti pontja – ahogy az elmúlt 25 évben is – a Magyar Honvédség számára szükséges modernizációs források biztosításának elmaradása lehet, a többnemzeti együttműködés előtt leginkább társadalmi-politikai nehézségeket látok.      

Személyesen Önnek mi a legmeghatározóbb élménye, emléke Magyarország NATO-tagságával kapcsolatosan?

Szakértőként természetesen egy szakmai élmény: 2009 szeptemberében a Stratégiai Védelmi Kutatóintézet képviseletében Varga Gergely kollégámmal előadást tarthattunk és konzultációt folytathattunk a NATO Katonai Bizottságának tagjaival az új NATO-stratégia előkészítésének folyamata során. Mivel meggyőződésem, hogy az olyan kutatóközpontokat és kollektívákat, mint a miénk, a szakpolitikai vezetőknek „döntés-előkészítő” szerepre érdemes, sőt kell használniuk, az ilyen és ez ehhez hasonló alkalmak azok, amikor azt érezzük, hogy hatást tudunk gyakorolni a folyamatokra. A visszajelzések alapján persze tisztában vagyok azzal, hogy a szélesebb közvélemény érdekesebbnek tartja azt, amikor a médiában értelmezünk és értékelünk valamilyen biztonságpolitikai eseményt, de számunkra a valódi „élményt” és a sikert az jelenti, ha szakmai véleményünket a döntéshozatal korai fázisában is kikérik.

Kép: kormany.hu

Cimkék: NATO, SVKK, Tálas Péter, 2014

Válságban az európai védelempolitika?

    • Válságban az európai védelempolitika?
    • Válságban az európai védelempolitika?
    • Válságban az európai védelempolitika?
  • Előző
  • Következő

Az elmúlt években egyre komolyabb kritika fogalmazódik meg Európa államaival szemben azt illetően, hogy nem fordítanak kellő figyelmet és elegendő erőforrást a nemzetközi biztonság fenntartására, a stabilitás fokozására – összességében pedig az ezekhez a feladatokhoz szükséges védelmi, katonai képességek kialakítására, fenntartására. Eközben Európa, szélesebb értelemben a transzatlanti térség gyorsan és dinamikusan változó biztonsági környezetben helyezkedik el, amelyben Európa geopolitikai súlya, stratégiai mozgástere – más térségek felemelkedő hatalmaival összevetve – relatív módon csökken.

A kérdést, miszerint „Válságban van-e az európai védelempolitika?” az Európai Tanács 2013. december 19-20-i, a közös biztonság- és védelempolitika jövőjével foglalkozó csúcstalálkozójára hangolódva november 19-én szakértői konferencián járták körbe a HM Stefánia Palotában.

A tanácskozáson, amelyet a vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Protokoll, Rekreációs és Kulturális Igazgatóság Kulturális Alosztálya a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjával együttműködve szervezett, a felkért szakértők előadásai saját szakmai, szakértői véleményüket tükrözték, nem tekinthetők valamely állami szervezet hivatalos álláspontjának.

Berzsenyi Dániel bevezető előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy Európa globális kontextusban – más, felemelkedő térségekhez mérve – a következő évtizedekben relatív pozícióvesztést lesz kénytelen elszenvedni szinte valamennyi – társadalmi, gazdasági, politikai, katonai – hatalmi dimenzióban.

Varga Gergely Európa hagyományos szövetségese, az Egyesült Államok külpolitikájában beállt változásokat értékelte az elmúlt két évtized tükrében – rámutatva arra, hogy Európa szerepe várhatóan csökken a Kelet-Ázsia felé orientálódó Amerikai Egyesült Államok számára, ennek hatására pedig Európának többet kell tennie saját biztonságáért és közvetlen biztonsági környezete stabilitásának fenntartásáért.

Balogh István előadásában azt mutatta be, hogy a legerősebb katonai képességekkel rendelkező globális szereplő, az Egyesült Államok is meghatározó belső problémákkal – például a védelmi szférában a gazdasági válság hatására kialakult forrásszűkösséggel – küzd, ami a jelenleg érvényben lévő döntések értelmében drasztikus forráselvonást jelent a következő 10 évre vonatkozóan. Ugyanakkor az ebből eredő súlyos megszorítások perspektivikus hatása csak közép- és hosszú távon fog érvényesülni, kérdéseket vetve fel a védelmi tervezési folyamat megalapozottságával kapcsolatban.

Kiss Péter a NATO-tagállamok politikai szándékainak és katonai képességeinek egységét, koherenciáját – illetve az ezek terén tapasztalható törésvonalakat vizsgálta meg. Kiemelte az eltérő biztonság- és fenyegetettség-percepcióban rejlő alapvető problémákat és a NATO-tagállamok körében a 2008 óta tartó gazdasági válság hatására tapasztalható forrásszűkösség problémáit az egyenlő tehermegosztás, műveleti szerepvállalási hajlandóság és képesség, valamint a politikai szolidaritás szemszögéből.

Csiki Tamás az európai védelempolitika trendjeit és azokat a válaszokat tekintette át, amelyekkel az európai államok az elmúlt évben igyekeztek reagálni a forrásszűkösségre. Előrejelzésében az „európai” (NATO európai pillér, EU) válságkezelési képességek drasztikus csökkenésére hívta fel a figyelmet.

Tálas Péter a konferencia zárásaként a szűkebb térségünk, Kelet-Közép-Európa előtt álló biztonsági kihívások köréből emelte ki a nemzeti, európai és globalizációs integrációs folyamatok egyidejűségéből eredő problémákat, rámutatva arra, hogy a perspektivikusan globális léptékben pozíciót vesztő Európán belül a biztonság és a védelem szempontjából is meghatározó, hogy Kelet-Közép-Európa, benne Magyarország milyen irányban halad.

Az előadások teljes anyaga elolvasható a http://www.biztonsagpolitika.hu/ oldalon.