Szűkítés


Kiválasztott Címke

Tálas Péter

Minden Címke 525


Jelenleg 1 bejegyzés található Tálas Péter cimkével

15 Év – 15 Hang

    • NATO SVKK

Idén ünnepeljük Magyarország NATO-hoz való csatlakozásának 15. évfordulóját. Ennek apropóján a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontja kezdeményezésére a kül-, biztonság- és védelempolitika szakterületén egykor vagy jelenleg is szerepet vállaló szakemberekkel készülnek interjúk. Elsőként Tálas Péter biztonságpolitikai szakértővel beszélgettünk.

Mit tekint Magyarország 15 éves NATO-tagsága legfontosabb eredményeinek?

15 éves NATO-tagságunk legfontosabb eredményének egyértelműen a szövetség misszióiban való sikeres magyar részvételt tartom, továbbá azt, hogy a magyar védelmi szféra szereplői – a szakterület vezetőitől egészen a Magyar Honvédség szerződéses állományáig – napjainkra elsajátítottak egy olyan nemzetközi együttműködési kultúrát, amely más politikai területek és intézményi alrendszerek számára is jó példa lehet. Úgy tapasztalom, hogy a védelmi szférában kialakult, és egyre inkább átveszi már a középszintű irányítást is egy olyan szakembergárda, amely már a szövetségi együttműködésben szocializálódott, s amely nemcsak nyitott a stratégiai szemléletre és gondolkodásra, de elkötelezett is annak magyarországi meghonosítására és érvényesítésére. S erre felettébb szükség van egy olyan korban és világban, amikor a politika perspektívája gyakran csak választástól választásig tart.   

Véleménye szerint mi volt a legjelentősebb probléma, mellyel Magyarország szembesült NATO-tagsága kapcsán?

A legnagyobb problémának azt tartottam és tartom ma is, hogy NATO-tagságunk nem oldotta meg a magyar védelmi szféra és Magyar Honvédség tartós alulfinanszírozottságának problémáját. A honvédelmi kiadások mértékének megszabásánál a hazai társadalom és a politikai elit egy jelentős része még ma is hajlamos a NATO-tagsággal egyszer és mindenkorra megoldottnak látni az ország biztonságát, a Magyar Honvédségre pedig úgy tekint, mint amelynek fenntartása és modernizációja a továbbiakban nem igényel különösebb pénzügyi erőfeszítéseket. Bár kutatóként tisztában vagyok azzal, hogy ez a szemlélet szorosan kapcsolódik a magyar társadalom gazdasági és szociális biztonságra fókuszáló biztonságfelfogásához és politikai elvárásaihoz – amit erőteljesen befolyásoltak az elmúlt több mint két évtized gazdasági válságai –, ez a tudás nem tud megértővé tenni az alulfinanszírozottság problémájával szemben.  

Véleménye szerint milyen területeken tudta Magyarország a legnagyobb hatást gyakorolni a szövetségben?

A nemzetközi kapcsolatokban nincsenek csodák: Magyarország kis ország, korlátozott védelemre fordítható forrásokkal, s alapvetően ennek megfelelő hatást tud kifejteni a szövetségen belül is. Egy Magyarország nagyságrendű ország elsősorban azzal képes hatást gyakorolni, hogy képviselői jelen vannak a világ legerősebb politikai és katonai szövetségének döntéshozói körében, s a tárgyalóasztalnál bármely más szövetséges országgal egyenrangúan jelenítheti meg érdekeit és a magyar álláspontot. Tény ugyanakkor, hogy a hatásgyakorlás a NATO-n belül is együtt jár a „láthatósággal” – s az látható, aki teljesít. Magyarország tehát miként eddig, a következő években is a komoly szövetségesi szerepvállalással tud hatást gyakorolni, legyen szó szükség esetén válságkezelő vagy kollektív védelmi műveletről, vagy a szövetség számára szükséges katonai képességek fejlesztésében vállalt szerepről. Azt gondolom ugyanakkor, hogy az olyan regionális, többnemzeti képességfejlesztési kezdeményezések, mint a visegrádi négyek, vagy a Közép-európai Védelmi Kezdeményezés (CEDI) felértékelheti hazánkat azon országokhoz képest, amelyek kizárólag a szövetség nagyhatalmaival való együttműködésre koncentrálnak.

Véleménye szerint melyik volt / melyek voltak az(ok) a terület(ek), ahol Magyarország változást remélt NATO-tagsága révén, de az nem, vagy nem teljes mértékben vált valóra?

Mivel nem vagyok politikus, nem tudom felmérni, hogy Magyarország mely területen találkozott be nem teljesült reményekkel. Kutatóként és szakértőként azonban több olyan dolgot is fel tudok sorolni, ahol magam komolyabb változásra számítottam, de csalatkoznom kellett. Egyrészt azt reméltem, hogy a magyar társadalomban erőteljesebben tudatosul, hogy a NATO-nak Magyarország lett a tagja, s nem csupán a Magyar Honvédség vagy a honvédelmi tárca. Azt gondoltam például, hogy az egyéb szaktárcák és a civil szféra – hasonlóan több európai állam gyakorlatához – sokkal jobban bevonódik a nemzetközi missziós tevékenységbe, hogy ez nem csupán „a katonák huncutsága” marad; hogy a politikai elit nagyobb érdeklődést tanúsít a biztonság- és védelempolitikai ismeretek iránt, már csak döntései megalapozottságának érdekében is. Nem így történt: a civil szaktárcák és civil szféra – néhány segélyszervezettől eltekintve – távol maradtak a Magyar Honvédség missziós tevékenységétől, a politikai elit tagjai pedig a védelmi szféra szakpolitikusaira delegálták a döntéseket. Ez is egy járható út, de így szerintem nehezebben válik társadalmi üggyé a honvédelem.    

Mit tekint a következő évek legnagyobb kihívásának Magyarország NATO-tagsága szempontjából?

Mivel az európai haderőkhöz hasonlóan a szövetség missziói a Magyar Honvédség számára is meghatározóak voltak modernizációja szempontjából, a legnagyobb kihívásnak azt tartom, hogy miként tudjuk feldolgozni és tartósan adaptálni az itt felhalmozott tapasztalatokat, miként tudjuk megőrizni a missziók során kialakított képességeket, illetve fenntartani a honvédség modernizációjának folyamatát a 2014 – vagyis a nagy és robosztus stabilizáló missziók lezárulása – utáni, tartósnak ígérkező időszakban. A modernizáció ugyanis az ilyen időszakokban döntően a nemzeti képességfejlesztés útján valósulhat csak meg, amelyet jól kiegészíthet a korábban jelzett többnemzeti együttműködés. Azonban mindkettőnek jól ismertek a problematikus pontjai. Míg a nemzeti képességfejlesztés szűk keresztmetszeti pontja – ahogy az elmúlt 25 évben is – a Magyar Honvédség számára szükséges modernizációs források biztosításának elmaradása lehet, a többnemzeti együttműködés előtt leginkább társadalmi-politikai nehézségeket látok.      

Személyesen Önnek mi a legmeghatározóbb élménye, emléke Magyarország NATO-tagságával kapcsolatosan?

Szakértőként természetesen egy szakmai élmény: 2009 szeptemberében a Stratégiai Védelmi Kutatóintézet képviseletében Varga Gergely kollégámmal előadást tarthattunk és konzultációt folytathattunk a NATO Katonai Bizottságának tagjaival az új NATO-stratégia előkészítésének folyamata során. Mivel meggyőződésem, hogy az olyan kutatóközpontokat és kollektívákat, mint a miénk, a szakpolitikai vezetőknek „döntés-előkészítő” szerepre érdemes, sőt kell használniuk, az ilyen és ez ehhez hasonló alkalmak azok, amikor azt érezzük, hogy hatást tudunk gyakorolni a folyamatokra. A visszajelzések alapján persze tisztában vagyok azzal, hogy a szélesebb közvélemény érdekesebbnek tartja azt, amikor a médiában értelmezünk és értékelünk valamilyen biztonságpolitikai eseményt, de számunkra a valódi „élményt” és a sikert az jelenti, ha szakmai véleményünket a döntéshozatal korai fázisában is kikérik.

Kép: kormany.hu

Cimkék: NATO, SVKK, Tálas Péter, 2014