Szűkítés


Kiválasztott Címke

alkotmánybíró

Minden Címke 525


Jelenleg 1 bejegyzés található alkotmánybíró cimkével

Alkotmánybíró lett az NKE intézetvezetője

    •  dsc2484

A történeti alkotmány szerepének erősödését szeretné elérni alkotmánybíróként is Horváth Attila, akit három másik társával együtt ma választott meg a Parlament az Alkotmánybíróság (AB) tagjává. Az NKE Államtudományi és Közigazgatási Kar jogtörténész intézetvezetője december elsejétől 12 éven keresztül töltheti be a posztot az AB ismét 15 fősre növelt testületében.

A taláros testület tagjait az Országgyűlés választja meg az összes képviselő kétharmadának szavazatával. Az AB létszáma idén tavasszal csökkent 11-re, a most megválasztott tagokkal azonban ismét teljes a grémium. Marosi Ildikó, a Kúria bírája, Schanda Balázs, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem alkotmányjogi tanszékének vezetője és Szabó Marcel, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó ombudsmanhelyettes mellett az AB tagja lett Horváth Attila jogtörténész, az NKE intézetvetője is. A kormánypártok, valamint az LMP támogatásával megválasztott négy új tag mellett elnököt is kapott a testület Sulyok Tamás, az AB jelenlegi elnökhelyettese személyében, aki 2014 szeptembere óta tagja az Alkotmánybíróságnak.

Dr. habil. Horváth Attila az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett először történészi, majd jogi diplomát. 1986 óta tanít az ELTE-n, 1995-től a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, míg 2012-től a megalakuló Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Karán. Az NKE-n az Állam és Jogtörténeti Intézetnek jelenleg is a vezetője. Kutatási területei közé tartozik a többi között a magyar történeti alkotmány és a magyar magánjog története, vagy például az 1945 utáni alkotmány- és jogfejlődés. Számos tanulmányában foglalkozott az 1956-os forradalom jog- és alkotmánytörténeti aspektusaival, illetve a forradalmat követő megtorlásokkal. Legutóbbi önálló kötete 2013-ban „A magyar sajtó története a szovjet típusú diktatúra idején” címmel jelent meg. Tagja az 1956-os Emlékbizottság történész munkacsoportjának is. Eddigi munkáját már több rangos kitüntetés is fémjelzi, így például megkapta a Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt kitüntetését vagy a Széchenyi Társaság Széchenyi-díját is. Tagja több civil szervezetnek, így a többi között a Széchenyi Társaságnak, a Független Jogász Fórumnak vagy a Magyar Katolikus Jogászok Egyesülete elnökségének is.

Megválasztása kapcsán az új alkotmánybíró honlapunk érdeklődésére elmondta, hogy elsősorban a történeti alkotmány kidolgozásával szeretné erősíteni a magyar alkotmányos életet, hiszen ezen a területen több évtizedes szakmai tapasztalata van. „Nagyon megtisztelő volt számomra, hogy jelöltek alkotmánybírónak és úgy gondolom, hogy számomra is ez a munka a jogászi szakma csúcsa”- fogalmazott Horváth Attila. A jogtörténész szakember még nem tudja pontosan, hogy oktatói-kutatói munkájára mennyi idő marad a jövőben, abban viszont biztos, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen vállalt feladatainak továbbra is eleget fog tenni, így szeretné intézetvezetőként is folytatni munkáját. „Mivel nagyon szeretek tanítani, így minden szabadidőmet próbálom majd erre a területre fókuszálni a következő években is” – hangsúlyozta a frissen megválasztott alkotmánybíró.

Szöveg: Szöőr Ádám

Fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on