Szűkítés


Kiválasztott Címke

együttműködés

Minden Címke 627


Jelenleg 13 bejegyzés található együttműködés cimkével

Mongol-magyar együttműködés a VTK-n

    • f ek ep
    •  dsc2385 2
    •  dsc2388 2
    •  dsc2401 2
    •  dsc2415 2
  • Előző
  • Következő

Zeneemyadar Batbayar őexcellenciája, Mongólia magyarországi nagykövete pénteken látogatást tett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karán. Az egyetem részéről Dr. Kovács Gábor r. dandártábornok, oktatási rektorhelyettes és Dr. Bíró Tibor dékán fogadták a vendéget.

A látogatás apropóját a mongol diákok magyarországi képzési lehetőségei adták, elsősorban az NKE által biztosított vízügyi szakember képzésről, utánpótlásról volt szó. Mongólia megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a magyar szakembereknek, hiszen ők a korábbi együttműködések során már bizonyították rátermettségüket és az ország fejlődése iránti elkötelezettségüket. A megbeszélésen nem csak az oktatásról esett szó, hanem megtárgyalták azokat a nagyszabású, Mongóliába tervezett mérnöki beruházásokat is, amelyekhez elengedhetetlenül fontos a szakmailag jól felkészített mérnökök képzése. Ezek a beruházások a kiváló magyar vízépítőket sem nélkülözhetik. A mindkét ország számára kedvező jövőkép megvalósításának érdekében konkrét lépések is történtek.

Jelenleg is több mongol diák tanul a VTK-n a Stipendium Hungaricum ösztöndíj program keretében, amely lehetőség szélesítése már el is kezdődött. Bíró Tibor elmondta, Mongólia számos szélsőséges vízgazdálkodási problémával küzd, ezért a vízügyi képzés kiemelten érdekli őket.


Fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on


Vízügyi oktatási együttműködésről tárgyalt Nigériában az NKE delegációja

    • nups nigeria 6

Április 19. és 21. között az NKE vezetésével oktatói delegáció tett látogatást Nigériában. A látogatás célja a Prof. Dr. Patyi András rektor és Suleiman Hussaini Adamu nigériai szövetségi vízügyi miniszter között 2016 novemberében aláírt együttműködési megállapodás alapján konkrét oktatási programok meghatározása volt.

A magyar delegáció tagjai Baranyai Gábor, a Fenntartható Fejlődés Tanulmányok Kabinet vezetője, Tamás Enikő, a Víztudományi Kar intézetvezetője, Madarász Tamás, a Miskolci Egyetem intézetvezetője, Honti Márk, az MTA kutatója, Fülöp Bence Fenntartható Fejlődés Tanulmányok Kabinet munkatársa, valamint Umar Hussaini Madawaki, az NKE Afrika-koordinátora voltak.

Az NKE bemutató prezentációkat tartott a Nigériai Szövetségi Vízügyi Minisztériumban, a vízügyi továbbképzésért felelős Nemzeti Vízügyi Intézetben, valamint a hidrológiai adatgyűjtésért és a hatósági munkáért felelős szövetségi szerveknél. A felek a következő hetekben tovább pontosítják a nigériai képzési igényeket a célból, hogy az első nigériai hallgatói csoport már ezen a nyáron Magyarországra érkezhessen.

Megosztás a Facebook-on


Az NKE is segíti Nigériát vízügyi törekvéseiben

    • fokep
    •  dsc2767 2
    •  dsc2772 2
    •  dsc2784 2
    •  dsc2788 2
    •  dsc2793 2
    •  dsc2800 2
  • Előző
  • Következő

Az NKE szakemberei tanácsadással és képzésekkel segíthetik a nigériai nemzetközi vízügyi igazgatási rendszer átvilágítását - többek között erről szól az az együttműködési megállapodás, amelyet ma írt alá a Nigériai Szövetségi Vízgazdálkodási Minisztériummal a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. A dokumentumot az NKE részéről Prof. Dr. Patyi András rektor, míg a nigériai fél részéről H.E. Suleiman H. Adamu vízügyi miniszter látta el kézjegyével.

Nigéria a rendszerváltásig hazánk kiemelt politikai, gazdasági partnere volt, amelynek részeként Magyarország vízügyi szakmai téren komoly segítséget nyújtott az afrikai országnak. A kétoldalú kapcsolatok két évvel ezelőtt kezdtek újra erősödni, elsősorban az oktatási együttműködések területén láttak erre lehetőséget mindkét országban. A Nigériai Szövetségi Vízgazdálkodási Minisztérium és az NKE között létrejött együttműködés keretében várhatóan számítani lehet a nigériai részvételre a magyar egyetem előkészítés alatt lévő nemzetközi vízpolitikai mesterképzésében. Ez utóbbit az NKE Fenntartható Fejlődés Tanulmányok Kabinete dolgozza ki, amelyet dr. Baranyai Gábor vezet, s amelyhez idén csatlakozott Prof. Dr. Szöllősi-Nagy András, az UNESCO Nemzetközi Hidrológiai Programjának elnöke. A tervek szerint a jövő ősszel induló program globális szinten is hiánypótló lenne, amely jövőbeni és gyakoroló közigazgatási szakemberek és döntéshozók számára nyújtana aktuális ismereteket a nemzetközi vízgazdálkodás hidrológiai, nemzetközi jogi és intézményi, valamint közgazdasági alapjairól. A három évre kötött együttműködési megállapodás várhatóan segíti az NKE-t a nemzetközi oktatási piacon való hatékonyabb megjelenésben, valamint erősítheti a magyarországi vízügyi szakember-utánpótlást is.

Az aláírási ceremónián Patyi András megtiszteltetésnek nevezte a miniszter látogatását. Mint mondta, az NKE nyitott egyetem, több mint 100 hazai és külföldi partnerintézménnyel van kapcsolatban, de ez az első, hogy egy másik ország minisztériumával ír alá együttműködési megállapodást. Az NKE rektora szólt az NKE fenntarthatósági kabinetéről, kiemelt szerepéről a vízügyi kormányzással kapcsolatban végzett kutatási és oktatási munkában. Az aláírt megállapodással kapcsolatban kiemelte: meggyőződése, hogy ezzel egy új fejezet nyílt a magyar és nigériai vízügyi oktatási kapcsolatokban.

H.E. Suleiman H. Adamu vízügyi miniszter elmondta, hogy a megállapodással széles körű együttműködési lehetőségek nyílnak meg, ebben hazájában a National Water Resources Institute lehet az NKE számára a legfőbb oktatási-kutatási partner. Mint mondta, Nigéria fejlődő gazdaságként számít a jó gyakorlatokra, többek között a vízellátás, a vízminőség és hidrológia terén.

Prof. Dr. Kis Norbert, továbbképzési és nemzetközi rektorhelyettes emlékeztetett arra, hogy a nemzetközi kapcsolatépítésben egyre nagyobb figyelemben részesülnek az afrikai országok, mely trend összhangban van a magyar kormány külpolitikai szándékaival. A rektorhelyettes hozzátette, az egyetem az elmúlt pár évben külön tanulmányi csoportokat fogadott a Nigériai Szövetségi Köztársaságból, köztük a nigériai Nemzetvédelmi Akadémia, valamint a Stratégiai Kutatások Intézetének képviselőit.  

Fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on


Együttműködés a Koreai Nemzetvédelmi Egyetemmel

    • fokep
    • dsc 7382 2
    • dsc 7391 2
    • dsc 7399 2
    • dsc7562 2
  • Előző
  • Következő

Oktatási-kutatási együttműködési megállapodást kötött a Koreai Nemzetvédelmi Egyetemmel (KNE) a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE). A Prof. Dr. Padányi József tudományos rektorhelyettes és Wee Seungho elnök által ma aláírt dokumentum lehetővé teszi az oktatók, kutatók számára a csereprogramokban való részvételt is.

Az együttműködés a két intézmény hasonló profiljának megfelelően elsősorban a védelem és a biztonság témájához kapcsolódó közös kutatásokban nyilvánulhat majd meg. Így a partnerek például kerekasztal-beszélgetéseket terveznek közös érdekeltségű nemzetközi és regionális kérdésekben. A kutatási eredmények kölcsönös megosztása segítheti az együttműködő feleket az addigi eredményeik továbbfejlesztésében, valamint a publikációs tevékenységük erősítésében. Emellett közös konferenciákat, szemináriumokat, workshopokat is terveznek, valamint közös kurzusokon is részt vesznek majd.

Ezzel a megállapodással tovább szélesíti távol-keleti kapcsolatait a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, amely például mintegy 10 kínai egyetemmel folytat rendszeres oktatói-kutató együttműködést. Az NKE-n már több éve működik a Kínai Közigazgatás-, Gazdaság- és Társadalomkutató Központ, amely speciális igényeket kiszolgáló modern sinológiai oktató- és kutatómunkát, illetve tanácsadási tevékenységet is végez.

Megosztás a Facebook-on


Kihelyezett doktori képzés indulhat Kolozsváron

    • 2d2a7418
    • 2d2a7399
    • 2d2a7410
  • Előző
  • Következő
Tovább bővíti együttműködését a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. 2017 szeptemberétől kihelyezett doktori képzést folytathat majd az NKE Közigazgatás-tudományi Doktori Iskolája a kolozsvári intézményben. Az erről szóló megállapodást tegnap írta alá a két intézmény rektora,  Prof. Dr. Dávid László és a Prof. Dr. Patyi András, Kolozsvárott.
 
A két egyetem még 2013 decemberében kötött együttműködési megállapodást közös oktatási és tudományos tevékenység folytatására. Az intézmények vezetői kifejezték szándékukat a többi között a hallgatói- oktatói-kutatói mobilitási programokban való részvételre, valamint az egymás tudományos kiadványaiban való megjelenésre és a közös pályázatokban való részvételre. A most kiegészített megállapodás szerint, a szükséges engedélyezési eljárást követően, 2017  szeptemberétől elindulhat az NKE Közigazgatás-tudományi Doktori Iskolájának a kihelyezett képzése a Sapientián. A képzés tartalmát és feltételeit a partnerek közösen alakítják ki. A többi között az NKE látja el a képzéssel, témavezetéssel és vizsgáztatással összefüggő feladatokat, támogatja a hallgatók publikációs tevékenységét, valamint megteremti a feltételeket, hogy a Sapientia EMTE megfelelő oktatói a Közigazgatás-tudományi Doktori Iskolához csatlakozzanak. A megállapodás szerint a kolozsvári egyetem biztosítja majd a kihelyezett képzéshez szükséges infrastruktúrát, a magyarországi oktatók elhelyezését, valamint a képzéshez szükséges tanulmányi adminisztrációs feladatokat.
 
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem három karán és 22 szakán mintegy 2200 hallgató tanul. A két intézmény az elmúlt években rendszeresen együttműködik a tudományos diákkörökben, a tehetséggondozásban és az Erasmus mobilitási programban is.
 
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem nagy hangsúlyt fektet a határon túli magyar felsőoktatási intézményekkel, karokkal, tanszékekkel való kapcsolattartásra, a határon túli hallgatók közös tehetséggondozó programokba történő bevonására. Az NKE a kolozsvári Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem mellett aktív együttműködésben van a többi között a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemmel, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Tannyelvű Humán- és Természettudományi Karával, valamint a szabadkai Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karával is.
Megosztás a Facebook-on


Együttműködés Gyula városával

    • egyuttmukodes gyula varosaval
    • egyuttmukodes gyula varosaval
    • egyuttmukodes gyula varosaval
  • Előző
  • Következő

Az 1566-os gyulai ostrom 450. évfordulója kapcsán rendezett programsorozat megvalósításában is együttműködik Gyula Város Önkormányzata és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. A két intézmény vezetője erről szerdán írt alá megállapodást az NKE Ludovika főépületében.

A magyar kormány Zrínyi Miklós Emlékévvé nyilvánította az idei esztendőt, amelynek során Zrínyi Miklós várkapitány és serege hősies helytállására emlékezik az ország. Ennek részeként Gyulán is lesz megemlékezés, mégpedig az ottani vár 1566-os ostromának évfordulója kapcsán. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel közösen előadás-sorozatot és történelmi vetélkedőt szerveznek a városban, de lesz történészkonferencia, emléktábla avatás és ökumenikus istentisztelet is a várvédő hősök emlékére. A Gyula Város Önkormányzata és az NKE által kötött megállapodás lehetővé teszi emellett a tudományos és kulturális, valamint a hazafias és honvédelmi nevelés területén történő együttműködést és a közös pályázás lehetőségét is. A felek abban is megállapodtak, hogy lehetőség szerint népszerűsítik egymás programjait és törekednek a társadalmi kapcsolatok erősítésére.

Prof. Dr. Patyi András elmondta, hogy az egyetem több mint száz együttműködési megállapodást kötött már, de ezek többsége más egyetemekkel vagy közigazgatási szervekkel jött létre. Az NKE rektora ezért is tartja kiemelten fontosnak, hogy Gyula városával az évforduló kapcsán alá tudják írni a megállapodást. Mint mondta, a gyulai vár ostroma méltatlanul szorul háttérbe a történelemkönyvekben, pedig a leghosszabb ideig itt tartott ki a magyar védelem: Kerecsényi László várkapitány két hónapig állt ellen a török sereg támadásainak.  Patyi András a megállapodás kapcsán szólt az egyetem önkormányzati kutatóintézetének felállításáról is, amely többek között azzal a céllal jött létre, hogy legyen egy olyan szellemi-tudományos központ a magyar felsőoktatásban, amelyben az „önkormányzatok otthonra lelnek”.

„A város számára presztízzsel bír az NKE-vel való együttműködés”- mondta Görgényi Ernő. A város polgármestere kiemelte, hogy elkötelezett gyulai polgárok ápolják a végvári hősök emlékét, így készülnek 450. évfordulóra.  Kevesen tudják, hogy a korabeli eseményeknek európai dimenziója is létezik, hiszen a gyulai várvédők kiállásának köszönhetően nem tudott egyesülni a török sereg a Szigetvárnál állomásozó csapatokkal, így nem volt kellően erős a török haderő, hogy nyugatra induljon hazánkból. Görgényi Ernő reményét fejezte ki, hogy az NKE-n meglévő tudományos hátteret és az együttműködésben rejlő kulturális erőt sikeresen tudják majd társítani a jövőben.

Megosztás a Facebook-on


Együttműködés a belgrádi Nemzetvédelmi Egyetemmel

    • dsc 2681 2
    • img 9960
    • img 9962
    • img 9964
  • Előző
  • Következő

A katonai alapkiképzést és posztgraduális tréninget is egyaránt érintő együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a belgrádi Nemzetvédelmi Egyetem. Az erről szóló dokumentumot ma látta el kézjegyével Prof. Dr. Patyi András rektor, Dr. Boldizsár Gábor ezredes, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánja és Prof. Dr. Mladen Vuruna vezérőrnagy, rektor.


A megállapodás értelmében a két felsőoktatási intézmény tudományos és mobilizációs programokkal, közös oktatási, módszertani segédanyagokkal, valamint publikációs lehetőségekkel segíti egymást az elkövetkezendő öt évben.

A két egyetem az oktatói és a hallgatói csereprogramok segítségével mentori szövetségre is lép, továbbá elkötelezi magát amellett, hogy olyan elméleti jellegű és alkalmazott tudományos kutatásokat indít, amelyekkel együttesen képviseltethetik magukat nemzetközi pályázatokon, megmérettetéseken is. A közös kutatások eredményeképp a közeljövőben saját szervezésű tudományos szimpóziumok és konferenciák is várhatók, bevonva a hasonló területeken mozgó oktatási intézményeket. Az együttműködés kiterjed az értékelési és minőségbiztosítási rendszerek kialakítására irányuló akkreditációs folyamatok előkészítésére is.


Szorosabb együttműködés az NKE és az Országgyűlés Hivatala között

    • dsc 0551 2
    • dsc 0572 2
  • Előző
  • Következő
Az erről szóló dokumentumot február 11-én írta alá Prof Dr. Patyi András rektor és dr. Such György, az Országgyűlés Hivatalának főigazgatója a Ludovikán.
 
Az NKE rektora elmondta, hogy nagyon sokat jelent az egyetem számára, hogy az Országgyűlés Hivatala és azon belül az Országgyűlési Könyvtár biztosítja azt a szakmai törődést, amely támogatja a tudományos kutatást és segíti a hallgatók munkáját az állami szolgálatra való felkészítés folyamatában. Such György megtiszteltetésnek tartja, hogy a hivatal ehhez hozzájárulhat a náluk felhalmozódott tudás átadásával.
 
A megállapodás értelmében a Hivatal a korábbihoz képest több hallgatót fogad majd szakmai gyakorlat keretében. A résztvevők ezalatt megismerkedhetnek a Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatóság tevékenységével és részt vehetnek a napi munkafolyamatokban. A korábban megkötött megállapodás most kiegészül az NKE Egyetemi Központi Könyvtár és Levéltár, valamint az Országgyűlési Könyvtár közötti együttműködéssel. A két könyvtári szervezet összehangolja működését az archiválás és a digitalizálás terén. Emellett az egyetem dolgozói és a mesterképzésben, valamint a doktori képzésben résztvevő hallgatók ingyenesen látogathatják az Országgyűlési Könyvtárat. A két intézmény a kutatási eredmények hasznosítása területén is szorosabbra fűzi kapcsolatát az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóközpont és az Országgyűlési Hivatal Képviselői Információs Szolgálat együttműködésével. Az egyetemi kutatóközpont által készített szakmai anyagok így közvetlenebbül is elérhetőek lesznek az országgyűlési képviselők és szakértőik számára. Hasznosnak ígérkezik az egyetem számára a megállapodás azon része is, amely lehetőséget ad a hallgatóknak az Országgyűlési Hivatal múzeumpedagógiai foglalkozásain való részvételre.
 
Az együttműködésnek továbbra is része, hogy az egyetemi hallgatók csoportos parlamenti szakmai látogatás keretében ismerkedjenek meg az Országgyűlés és a parlamenti bizottságok szervezetével, feladataival, működésével.
 

Szöveg: Szöőr Ádám

Megosztás a Facebook-on


Együttműködési megállapodás az NKE és az ELTE között

    • dsc 9944 2
    • dsc 9914 2
    • dsc 9946 2
    • dsc 9969 2
    • 6tag 111115 162053
    • sight 2015 11 11 162328 424
  • Előző
  • Következő

Prof. Dr. Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora, valamint Prof. Dr. Mezey Barna, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora 2015. november 11-én ünnepélyes keretek között írta alá a Magyary Zoltán szakmai hagyatékának feldolgozására irányuló együttműködési megállapodást. Mindkét intézmény vezetője elkötelezett abban,  hogy Magyary munkásságának és a Magyar Közigazgatás-tudományi Intézet működésének egy helyen fellelhető dokumentumai fennmaradjanak, és a jövőben is megismerhetőek, kutathatóak legyenek az érdeklődők számára.

A gondosan őrzött hagyaték jelenleg az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Közigazgatási Jogi Tanszékén található. A gyűjtemény rendkívül sokrétű: a Magyary előmenetelével kapcsolatos iratoktól (pl. egyetemi tanári, illetve kormánybiztosi kinevezés) kezdve a különféle előadásvázlatokon, újságcikkeken, fotókon, brosúrákon és meghívókon át egészen a Magyar Közigazgatás-tudományi Intézetre vonatkozó anyagokig és a jogtudós levelezéséig számos közérdeklődésre számot tartó dokumentum képezi részét a hagyatéknak – egyben messzemenőkig megerősítve a Magyary sokoldalúságáról élő képet. Az örökség legszomorúbb darabja kétségtelenül Magyary és felesége búcsúlevelének eredeti példánya. Az archívum különösen értékes részei közé tartoznak a különböző – esetenként hat-hét négyzetméternyi! – térképek és szervezeti ábrák. Egyes dokumentumok esetén a keletkezés a helye és/vagy időpontja sajnos már csak valószínűsíthető.

A munka jelenleg a felmérés fázisában tart: a Magyary Zoltán Szakkollégium igazgatója és tagjai, valamint az ELTE hallgatói egyesével számba veszik a több ezer oldalnyi dokumentumot annak érdekében, hogy egy teljes körű, áttekinthető katalógus készüljön a hagyaték darabjairól. A felmérés után döntés születik arról, hogy mely dokumentumok kerüljenek be a digitális archívumba szkennelés vagy fényképezés révén. Reményeink szerint a munkálatok eredményeként egy olyan gyűjtemény születik, amely hozzájárul ahhoz, hogy Magyary életműve könnyebben és még teljesebb módon megismerhető legyen az utókor számára. A távlati célok között szerepel a Magyary Zoltán munkásságát feldolgozó kritikai kiadás is, melynek első kötete Magyary Zoltán halálának 70. évfordulójára készült el idén márciusban.

Megosztás a Facebook-on


Együttműködés a fenntartható fejlődésért

    • Klímabarát Települések
    • Klímabarát Települések
    • Klímabarát Települések
    • Klímabarát Települések
  • Előző
  • Következő

A fenntartható fejlődést elősegítő közös kutatásokra is sor kerülhet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Klímabarát Települések Szövetsége között. Az erről szóló együttműködési megállapodást november 2-án írták alá a szervezetek vezetői a Ludovika Főépületében.

A Prof. Dr. Patyi András rektor és a Kovács Lajos elnök nevével fémjelzett dokumentum szerint az egyetem és a civil szervezet „a jó állam megvalósítása érdekében hosszú távon együtt kíván működni a szemléletformálás, az oktatás-képzés, a tudományos kutatás és a tudományos ismeretterjesztés területén”. A közös oktatási és tudományos tevékenységek olyan konkrét területeket érintenek, mint a klímaváltozás és következményeinek kezelése, illetve a szabályozási kérdések gyakorlati megvalósulása. Az NKE egyre bővülő kutatói hátterével jelentősen tudja segíteni az önkormányzatokat a fenntárhatósággal kapcsolatos tevékenységükben, míg a civil szervezet olyan információk birtokában van, amelyek hozzájárulhatnak az egyetem képzéseinek fejlesztéséhez. A tervek szerint a Klímabarát Települések Szövetsége munkatársai részt vesznek majd az egyetem szakirányú továbbképzéseinek és a vezetőképzési programjainak kidolgozásában, valamint a Jó Állam Jelentés elkészítése során végzendő kutatásokban is. Az együttműködés keretében várhatóan sor kerül majd a jövőben közös konferenciák szervezésére, tudományos művek, cikkek, tananyagok elkészítésére.

Kovács Lajos, a Klímabarát Települések Szövetség elnöke elmondta, hogy szerveztük az egyetlen olyan önkormányzati szövetség ma Magyarországon, amely nem politikai alapon jött létre. Az elnök, aki „civilben” Hegyvidék Önkormányzatának alpolgármestere kiemelte, hogy a fenntarthatóság és a klímavédelem a legfőbb feladatuk, s ennek szeretnék a tudományos hátterét kiépíteni. Mint mondta, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre számítanak ebben a munkában, valamint abban, hogy hazánk klímastratégiájának módszertani kidolgozásában közreműködik az NKE.  

„Ez a megállapodás keretet ad együttműködésünknek, amelyet tartalommal kell megtöltenünk, ez az egyetem felelőssége is”- mondta Patyi András. A rektor kiemelte a XII. kerület a város egyik tüdeje, ahol számos védett, zöld terület található, így az önkormányzatnak komoly tapasztalata van arról, hogy a klímavédelemmel, a fenntarthatósággal és a környezetvédelemmel kapcsolatos kérdések a közigazgatási gyakorlatban hogyan működnek.

A Klímabarát Települések Szövetsége azért jött létre, hogy helyi szinten segítse a klímaváltozáshoz történő alkalmazkodást, a kihívásokra történő felkészülést. Jelenleg 27 település tagja a szövetségnek, így a többi között Dombóvár, Pilis, Szekszárd és Tatabánya. 


Szöveg: Horvátth Orsolya

Megosztás a Facebook-on


Együttműködés az Európai Rendőrakadémiával

    • CEPOL
    • CEPOL
    • CEPOL
    • CEPOL
    • CEPOL
    • CEPOL
    • CEPOL
    • CEPOL
  • Előző
  • Következő

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem csatlakozik a CEPOL (Európai Rendőrakadémia) által meghirdetett európai uniós rendészeti vezetőképzési programhoz. Az erről szóló megállapodást az NKE részéről Dr. Kovács Gábor, oktatási rektorhelyettes írta alá a november óta Budapesten működő CEPOL központjában.     

Kovács Gábor az aláírási ceremónia után nyilatkozott honlapunknak: „Egyetemünk egyik fő stratégiai célkitűzése a nemzetköziesítés.  Az NKE-n folyó rendészeti mesterképzéshez kapcsolódik a CEPOL képzési programja, amely hét modulból áll és 2015 szeptemberében indul. A programba a 28 uniós tagállam egy-egy delegáltat küldhet. Akik a képzést sikeresen elvégzik, azok egy európai rendészeti mester végzettséget szereznek. Egyetemünkön nem csak a Rendészettudományi Kart vonjuk be ebbe a programba, hanem a Közigazgatás-tudományi Kar, illetve a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar oktatóinak a közreműködésére is számítunk.

A CEPOL az első olyan európai uniós intézmény, amelynek központja Magyarországra költözött és alapvetően oktatásszervezéssel foglalkozik: összehangolja a képzéseket, és biztosítja az ahhoz szükséges feltételeket.

Az Európai Rendőrakadémia támogatja az uniós tagállamok rendvédelmi szervei vezető beosztású tisztjeinek továbbképzését, elsősorban a bűnmegelőzés, a szervezett bűnözés elleni küzdelem, valamint a közrend védelme területén.


Határon átnyúló együttműködés

    • Partiumi együttműködés
    • Partiumi együttműködés
  • Előző
  • Következő
A hazai és a határon túli felsőoktatás értékteremtő eredményességének növelése az egyik fő célja annak az együttműködési megállapodásnak, amely a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem között jött létre. A megállapodásról szóló dokumentumot Prof. Dr. Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora és Dr. János Szabolcs, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem rektora írta alá a Ludovika Campus főépületében.
 
Az eseményen Prof. Dr. Patyi András elmondta, hogy az együttműködés a kapcsolatok minél szorosabbra fűzése mellett a két egyetem oktatói és egyéb szellemi kapacitásának összehangolását szolgálja, illetve nagy hangsúlyt fektet a közös oktatási és tudományos tevékenységre. 
 
Dr. János Szabolcs kiemelte, hogy nagyon ígéretes együttműködésre számít a két egyetem között. A Partiumi Keresztény Egyetem rektora hozzáfűzte, hogy a két egyetem közötti kapcsolat nem újkeletű: már voltak közös programjai a két felsőoktatási intézménynek, amelyek véleménye szerint jól megalapozták az együttmunkálkodást.   
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem küldöttsége 2013-ban tett intézményi látogatás keretében vette fel a kapcsolatot a Partiumi Keresztény Egyetemmel. Ezt követően tavaly októberben az NKE tizenöt hallgatója egy négynapos tehetséggondozó programon vett részt Nagyváradon, a romániai magyarságnak az 1989-es változások utáni első önálló, akkreditált egyetemén. 
 
A most aláírt együttműködési megállapodás részeként a két egyetem a többi között szorgalmazza közös kurzusok indítását, biztosítják egymás könyvtárainak, tudományos adatbázisainak használatát, illetve honlapjaikon kölcsönös megjelenési lehetőséget biztosítanak. Az együttműködésének köszönhetően a későbbiekben a közös projektek kidolgozása mellett közös pályázatok benyújtására is lesz majd lehetőség.    

Partnerségben a közmédiával

    • dsc 4347
    • dsc 4285
    • dsc 4463
    • dsc 4309
    • dsc 4330
    • dsc 4395
  • Előző
  • Következő

A közszolgálati média szakértő utánpótlásának a megteremtése az egyik célja annak az együttműködési megállapodásnak, amelyet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE), a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), a Magyar Távirati Iroda (MTI) és a Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány vezetői kötöttek május 30-án, a Ludovika Campuson.


A megállapodást Patyi András, az egyetem rektora, Szabó László Zsolt, az MTVA megbízott vezérigazgatója, Gazsó L. Ferenc, az MTI Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Sára Sándor, az alapítvány kuratóriumának elnöke látta el kézjegyével. A négy évre szóló együttműködés kiterjed a többi között a közszolgálati média és kommunikáció működését és kultúráját megismertető egyetemi kurzusok fejlesztésére, oktatására, valamint a közszolgálati tisztviselők kommunikációs képességeinek fejlesztésére.

A megállapodás értelmében a partnerek a jövőben együttműködnek a közszolgálati média és kommunikáció fejlesztését célzó tudományos kutatások, publikációk, rendezvények tervezésében és megvalósításában, valamint kiemelt figyelmet szentelnek a külhoni magyar oktatási, tudományos és médiaműhelyekkel történő együttműködésnek is.

Az együttműködés keretében az intézmények közös programfejlesztő bizottságot hoznak létre, amelyet Gazsó L. Ferenc vezérigazgató irányít majd.