Szűkítés


Kiválasztott Címke

július

Minden Címke 565


Jelenleg 30 bejegyzés található július cimkével

Kisebbségi jogokkal foglalkozó nyári egyetem

    • Global Minority Rights Summer School

Ma vette kezdetét a töretlen népszerűségnek örvendő Global Minority Rights Summer School, amely idén negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Tom Lantos Intézet és a Middlesex University of London a közös szervezésében. Az egy hetes intenzív kurzus során a meghívott neves professzorok, kutatók és gyakorlati szakemberek, valamint a részt vevő hallgatók arra keresik a választ, mennyire töltenek be meghatározó szerepet a kisebbségi jogok napjainkban, hogyan működnek a kisebbségvédelmi rendszerek a világ különböző részein.

A nyári egyetem megnyitóján Koller Boglárka, a Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar dékánja, Bíró Anna-Mária, a Tom Lantos Intézet igazgatója, valamint Vizi Balázs a Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar Nemzetközi Jogi Tanszékének vezetője köszöntötte a résztvevőket. A megnyitót követően elkezdődtek a szakmai előadások, melynek során először Izsák Rita, az ENSZ független kisebbségügyi szakértője gyakorlati tapasztalatokat osztott meg a kisebbségi jogok témakörével összefüggésben. Az interaktív előadás után izgalmas vita alakult ki a kisebbségek fogalmával kapcsolatban. Izsák Rita kiemelte, hogy a jelen nyári egyetem kiválóan illeszkedik a „Unity in Diversity” jelmondatához, amelyet ő saját munkájában is vezérfonalnak tart. Yousef T. Jabareen a kisebbségi jogok témakörének elméleti megalapozását mutatta be a hallgatóknak az ENSZ definícióin és szabályozásán alapulva. Az elméletet gyakorlatban, a saját szakterületén, a palesztin kisebbség példáján mutatta be. 

A hét folyamán a hallgatók az elméleti felvezetést követően az ENSZ, valamint az amerikai, európai, afrikai, ázsiai kisebbségvédelmi rendszerek sajátos megoldásaival, a köztük levő különbségekkel és hasonlóságokkal ismerkedhetnek meg. Ezt követően konkrét országok – többek között Kína, India, Magyarország – kisebbségvédelmi rendszerei kerülnek ismertetésre, a hét második felében pedig a hallgatók is bemutathatják saját kutatási területeiket. A nyári egyetem egy pécsi kirándulással zárul, ahol a külföldi vendégek a bepillantást nyerhetnek a magyarországi kisebbségek életébe Dr. Szalayné Dr. Sándor Erzsébet, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának nemzetiségekért felelős helyettese kalauzolásával.

A nyári egyetem 32 résztvevője, akik több mint 200 jelentkező közül kerültek kiválasztásra a világ minden pontjáról éreztek a Ludovika Campusra, így az Amerikai Egyesült Államokból, Argentínából, Bangladesből, Bulgáriából, Bosznia-Hercegovinából, Cseh Köztársaságból, Dél-Koreából, Ghánából, Grúziából, Horvátországból, Indiából, Izraelből, Írországból, Kanadából, Kirgizisztánból, Mexikóból, Nepálból, Olaszországból, Oroszországból, Pakisztánból, Romániából, Szerbiából, Tádzsikisztánból, Tibetből, Ukrajnából.

Az esemény a KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15-2016-0001 A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés című projekt keretében került megrendezésre.


Világtalálkozó Budapesten: fókuszban az oktatás

    • WCCI konferencia
    • WCCI
    • WCCI
    • WCCI
    • WCCI
    • WCCI
    • WCCI
    • WCCI
    • WCCI
    • WCCI
    • WCCI
    • WCCI
    • WCCI
    • WCCI
    • WCCI
  • Előző
  • Következő

Mi a kapcsolat a nigériai fiatalok szexuális nevelése és a mexikói szárazság között? Hasonló esélyei vannak a magyar oktatási rendszerben és egy amerikai buddhista egyetemen a tehetséges hallgatóknak? Többek között ezek a témák is szóba kerülnek azon a ma kezdődött globális oktatási kihívásokról szóló konferencián, amelynek Budapest ad otthont. Az eseményre a világ minden tájáról több mint 200 szakembert érkezett. Magyar részről a konferencia a Nemzet Közszolgálati Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem közös szervezésében valósul meg.

A World Council for Curriculum and Instruction nemzetközi szervezet éves konferenciájának, amely 2010 után másodszor jár Magyarországon, idén a Flamenco Konferencia Hotel, a Parlament és az NKE ad otthont. A rendezvény célja, hogy fórumot nyújtson annak a közneveléssel foglalkozó tudományos dialógusnak, amely több szempontú megközelítés révén együttesen, holisztikus módon vizsgálja a világ történéseit, így a társadalmi, gazdasági és környezeti folyamatokat is. A szervezők vallják, hogy formális keretek között is lehetséges olyan világpolgárokat nevelni, akik szem előtt tartják egyaránt az emberiség és bolygónk sorsát, kiállnak a demokratikus értékek mellett, továbbá a megfelelő ismeretek és készségek birtokában képesek a felelős döntések meghozatalára a békés jövő érdekében.

A konferencia megnyitóján Réthelyi Miklós, az UNESCO magyar nemzeti bizottságának elnöke beszédében kiemelte: hatalmas felelősséget jelent az oktatás, mert a világ polgárait tanítják, vagyis az oktatásnak hatása van a családokra, a helyi közösségekre, az országokra és az egész világra. Úgy vélte, éppen ezért az oktatás összefügg a közjóval, és fontos hatása van a társadalomra.

Federico Mayor Zaragoza, az UNESCO volt főigazgatója beszédében hangsúlyozta: az oktatás jelenti a megoldást a legtöbb problémára, amellyel ma szembenéz a világ, ez a megoldás a szegénységre és a környezetvédelmi kihívásokra is. Viszont lényeges, hogy időben, mielőbb kell cselekedni, különben túl késő lesz megoldani ezeket a globális kihívásokat - vélekedett. A korábbi ENSZ-tisztviselő kiemelte, hogy a demokratikus alapelveket kell szem előtt tartani a megoldások keresésekor.

Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora azt mondta, a konferencia nagyon aktuális mindazon kihívások miatt, amelyekkel a társadalmak ma szembenéznek.

Kovács Gábor dandártábornok, az NKE oktatási rektorhelyettese a közjó szolgálatának jelentőségét húzta alá, mint mondta, az NKE-n végzett hallgatók is ezért dolgoznak. Azt tanítják a diákoknak, hogy világpolgárok legyenek, a kihívásokat szélesebb kontextusban vizsgálják - magyarázta. Kovács Gábor kiemelte, hogy az NKE az együttműködés egyeteme, amely arra törekszik, hogy a közszolgák következő generációjának oktatása kulturális párbeszédre, a kölcsönös megértésre és nemzetközi partnerkapcsolatokra építve valósuljon meg. Mint mondta, csak nyitott és kiválóan felkészült szakemberek tehetnek a közjóért.

Jessica Kimmel, a WCCI elnöke köszöntőjében arról beszélt, hogy a tanárok a közösséget is oktatják a tanulókon keresztül, és nem szabad elfeledkezniük arról, hogy példaképként is szolgálnak. Emellett a konferenciával kapcsolatban a tapasztalatcsere és a kapcsolatépítés jelentőségét emelte ki.

Bencze Lóránt, a Nyelvstratégiai Intézet igazgatója az anyanyelv jelentőségéről beszélt, kifejtve, hogy az anyanyelv egész életen át elkísér, és olyan magától értetődőnek tekintjük, mint a levegőt.

A szervezet nemzetközi közösségben elfoglalt helyéből adódóan a WCCI világkonferenciák megrendezésének mindig egyik csúcspontja az ENSZ szekció. A budapesti konferencián erre a Parlament Felsőházi üléstermében kerül majd sor, 2016. július 14-én. Az ENSZ szekciót Palkovics László államtitkár nyitja meg. A szekció plenáris előadója Anwarul K. Chowdhury ENSZ nagykövet, korábbi ENSZ főtitkár-helyettes.

A San Diegó-i székhelyű World Council for Curriculum and Instruction (WCCI) nemzetközi szervezete 1970-ben alakult, alapvetően nevelési kérdésekre fókuszálva. Az elmúlt 45 évben a szervezet érdeklődési köre fokozatosan kibővült az emberi erőforrás-fejlesztés tágabb értelemben vett területeivel, mindvégig hangsúlyozva az olyan alapvető emberi értékek fontosságát, mint a béke és a nemzetközi együttműködés, a kultúrák együttélése és a kultúrák közötti kommunikáció.

Az esemény a KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15-2016-0001 A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés című projekt keretében valósult meg.

Szöveg: Horvátth Orsolya, MTI

Cimkék: július, konferencia, 2016

Új elnöke van az NKE Egyetemi Hallgatói Önkormányzatának

    • Fidel Dávid

Az EHÖK elnökválasztó Küldöttgyűlése Fidel Dávidot választotta az NKE Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnökévé. Fidel Dávid immáron három éve a Rendészettudományi Kar Hallgatói Önkormányzatának tagja, és több mint két évig volt a vezetője. Mivel az NKE EHÖK korábbi elnöke Simon Balázs évközben mondott le mandátumáról, az EHÖK Küldöttgyűlése 2015. július 8-án döntött az új elnök megválasztásáról, akinek megbízatása 2015. december 31-ig szól.

Az NKE EHÖK új vezetője honlapunknak elmondta, hogy elsődleges célja tovább haladni azon az úton, amit az elődei már megvalósítottak az eddigi évek folyamán. Hozzáfűzte, hogy mindenképpen folytatni kívánja azt az integrációs tevékenységet, hogy egyszer eljussanak a „célig”, amikor az Egyetem diákjai elsősorban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatóinak vallják magukat, és csak azután említhetők a kari különbözőségek.

Fidel Dávid kiemelte, hogy egy NKE-s hallgató életében különösen fontos az, hogy egyetemi éveik alatt ne csak a tanulmányaikban, hanem hozzáállásukban, szemléletükben is elsajátítsák mit is jelent a haza és a köz szolgálata. Ennek érdekében lehetőséget kell biztosítani, illetve támogatni kell a hallgatók önkéntes és karitatív tevékenységét is.

Az EHÖK új elnöke hangsúlyozta, hogy az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat az elmúlt időszak tevékenységeire alapozva megérett arra, hogy egy egységes és feladatcentralizáló Hallgatói Önkormányzatként lássa el funkcióit. Fontosnak tartja az egységes arculat kidolgozását, amiben már megjelenhetne a Ludovika, az intézmény, amit immáron mind a négy Kar magáénak vall és büszkén tekint rá.

Szöveg: Szabó Tibor

Cimkék: EHÖK, július, 2015

Elismerő címet kapott a katasztrófavédelem főigazgatója az NKE-n

    • Tollár Tibor

Címzetes egyetemi docensi címet kapott nemrégiben dr. Tollár Tibor tűzoltó vezérőrnagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. A vezérőrnagy aktívan részt vett az NKE Katasztrófavédelmi Intézetének létrehozásában és szívügyének tekinti a katasztrófavédelmi szakemberek felsőfokú képzését.

A főigazgató honlapunknak elmondta, hogy nagy megtiszteltetés számára ez az elismerés. Hangsúlyozta, hogy nagyon jó az együttműködés az egyetem vezetősége és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság között, külön kiemelve a Prof. Dr. Patyi András rektorral való kooperációt. A szakmai kapcsolatról elmondta, hogy a Katasztrófavédelmi Intézetnek a helye az NKE életében most már stabil, ezt mutatják az elért eredmények is. Hozzáfűzte, hogy az intézet keretein belül indított szakok esetében a felvételi arány kiemelkedő volt, ez a pontszámokban és a jelentkezők arányában is megmutatkozott.

A vezérőrnagy szerint a tapasztalat az, hogy egyre több fiatal érdeklődik a katasztrófavédelem iránt és az, hogy a katasztrófavédelmi képzés egy ilyen egyetemen valósulhat meg, még inkább növeli a képzés értékét. Az alapszakokon most voltak az első olyan végzős évfolyamok, amelyek már az egyetemre jelentkeztek és egyetemi hallgatóként végeztek.

Tollár Tibor utalt arra, hogy a Katasztrófavédelmi Intézet létrehozása nem volt egyszerű történet. „A BM OKF korábbi főigazgatója az NKE rektorával együtt megteremtette az alapfeltételeket ahhoz, hogy az NKE-n létrejöjjön a Katasztrófavédelmi Intézet. Akkoriban gazdasági főigazgató-helyettesként működtem közre a feltételek megteremtésében, kialakításában. A BM OKF elsőként kötött együttműködési megállapodást a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel, ami jól mutatja, hogy mind a mai napig hatékony az együttműködés az NKE és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság között” – jelentette ki a vezérőrnagy.

A főigazgató hozzáfűzte, hogy komoly feladatok várnak még az egyetemre és ezen belül a Katasztrófavédelmi Intézetre is. Ahogyan fogalmazott: „Rajtunk, az egyetemen, az oktatókon és a hallgatókon múlik, hogy az itt szerzett diploma mennyire lesz hasznos és versenyképes.”

Az NKE-n folyó fejlesztések, beruházások jól mutatják annak a célkitűzésnek a megvalósítását, hogy az intézmény valóban egy olyan közszolgálati egyetem legyen, ahol azokat készítik fel, akik az életüket a köz szolgálatának szentelik. A főigazgató szerint másfajta oktatást igényel, hiszen a hivatásra való nevelésre nagy hangsúlyt kell fektetni. Tollár Tibor kiemelte, hogy rövidtávon a legfontosabb feladat a katasztrófavédelmi mesterképzés elindítása.

A vezérőrnagy elmondta, hogy az oktatók – a folyamatos kapcsolat mellett - a tanév megkezdése előtt egy háromnapos képzésen vesznek részt, ahol megismerhetik a katasztrófavédelem területén időközben bekövetkezett változásokat. „Azt szeretnénk, ha az oktatóink valóban ismernék azt, amit oktatniuk kell, ebből a szempontból is nagyon jók az úgynevezett csapatgyakorlatok, amelyek jól szervezettek és az igazgatóságok is jól fogadják a hallgatókat”. A vezérőrnagy szerint olyan ismereteket kell elsősorban átadni a hallgatóknak, amelyekre valóban szükségük lesz majd a munkájuk, hivatásuk során.

Szöveg: Szabó Tibor

Cimkék: július, 2015

Kisebbségi kérdésekről felsőfokon

    • Nyári Egyetem

Sikeresen zárult a Tom Lantos Intézet, a Middlesex University of London és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közös szervezésében megvalósuló III. Global Minority Rights Summer School.

A harmadik alkalommal megrendezett nyári egyetem idén is nagy népszerűségnek örvendett, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy 80 országból 430-an adták le jelentkezésüket. A kiválasztott 30 résztvevő a világ legkülönbözőbb országaiból érkezett Budapestre – Ausztriából, Bangladesből, Belgiumból, Dániából, Etiópiából, Finnországból, Fülöp-szigetekről, Grúziából, Horvátországból, Indiából, Indonéziából, Kínából, Kirgizisztánból, Koszovóból, Lengyelországból, Lettországból, Litvániából, Mexikóból, Montenegróból, Németországból, Olaszországból, Oroszországból, Szerbiából és Ukrajnából.

Az elmúlt hét során a hallgatók az aktuális kisebbségi és migrációs problémák széles körét ismerhették és vitathatták meg, így az Európai Unióba megnövekedett bevándorlás kérdését és ehhez kapcsolódóan a szerb-magyar határon épülő kerítés pro és kontra érveit, a kisebbségek helyzetét a Közel-Keleten, a 2014-es skót függetlenségi népszavazás témakörét, a Krím-félsziget helyzetét, a 20. század határrendezéseinek hatásait és a roma lakosság helyzetét Európában.

Az első két nap előadásai nyilvánosak voltak külső résztvevők számára is, valamint július 22-én sor került a Managing Diversity Through Non-Territorial Autonomy – Assessing Advantages, Deficiencies, and Risks című angol nyelvű könyv bemutatójára, melynek szerkesztői:  Tove Malloy, a European Centre for Minority Issues igazgatója, Alexander Osipov, a European Centre for Minority Issues főmunkatársa és Vizi Balázs, az NKE Nemzetközi és Eruópa Tanulmányok Karának docense. A neves meghívott előadók mellett a hallgatók is bemutatták a témához kapcsolódó saját kutatási témáikat, többek között szó esett a balti államok orosz nyelvű lakosságáról, a poszt-szovjet területek kisebbségvédelmi politikájáról, a kisebbségi csoportoknak a döntéshozatalban való részvételéről és a közel-keleti, a bangladesi, illetve az indonéziai kisebbségi jogi helyzetről is. Akár csak az ezt megelőző években, a résztvevők most is lehetőséget kapnak, hogy kutatásukat a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Acta Humana emberi jogi folyóiratának angol nyelvű különkiadásában publikálják.

A szakmai programok mellett a hallgatók megtekintették Budapest látványosságait egy buszos városnézés keretében. A hét zárásaként egy napos kirándulást tettek a szlovákiai Révkomáromba, ahol a szlovákiai magyar kisebbség helyzetével ismerkedhettek meg, valamint a komáromi Csillag-erődben tett látogatásuk során a II. világháborús roma holokauszt történetét hallgathatták meg és megtekinthették a róla megemlékező emlékművet.

A Managing Diversity Through Non-Territorial Autonomy – Assessing Advantages, Deficiencies, and Risks című könyvről további információ és megrendelés a következő linken: http://ukcatalogue.oup.com/product/9780198738459.do

Kedvezményes megrendelésről a következő linken találhatnak információt: http://www.ecmi.de/fileadmin/doc/PROFILES_CVs_Publication_Lists/Malloy_et_al_Flyer.pdf

További információk az Acta Humana folyóiratról: http://uni-nke.hu/kutatas/egyetemi-folyoiratok/acta-humana/


Újra Euro-atlanti Nyári Egyetem

    • Nyári Egyetem
    • Nyári Egyetem
  • Előző
  • Következő

Nemzetközi konfliktusok, válságkezelés és a NATO áll a XVI. Euro-atlanti Nyári Egyetem képzésének középpontjában, amely a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közös együttműködésében valósul meg. A fiatal értelmiségiek, biztonságpolitikai szakértők és a Magyar Honvédség tagjainak találkozója 2015. július 26. – július 31. között immár harmadik alkalommal zajlik Szolnokon, az MH Béketámogató Kiképző Központban.

Az elmúlt öt évben dinamikusan átalakuló biztonsági környezetünkből egyre több és intenzívebb kihívás éri a NATO-t és az Európai Uniót, amelyekre Magyarországnak is reagálni kell. Így a hazánkban egyedülálló Euro-atlanti Nyári Egyetem előadás- és szemináriumsorozata idén az Európa biztonsági környezetében kialakuló válságokra és azok kezelésére fordít kiemelt figyelmet. Orosz Zoltán altábornagy, Honvéd Vezérkar Főnök helyettes megnyitójában Bonaparte Napóleont idézve méltatta a résztvevőket: „Két valódi hatalom létezik: a kard és a szellem. Hosszú távon azonban a szellem mindig meghódítja a kardot. A nyári egyetem résztvevői ez utóbbi, a szellem hatalmának megszerzésére érkeztek Szolnokra.”

A nyári egyetem ünnepélyes megnyitóján Dr. Orosz Zoltán altábornagy, Honvéd Vezérkar Főnök helyettes mellett Szalay Ferenc, Szolnok megyei jogú város polgármestere, Dr. Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar dékánja, a nyári egyetem szakmai vezetője, Apáti Zoltán, a Béketámogató Kiképző Központ parancsnoka; Sándor Tamás ezredes, az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj parancsnoka; Rolkó Zoltán ezredes, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis bázisparancsnok-helyettese; Dr. Vargha Bálint alezredes, az MH 88. Könnyű Vegyes Zászlóalj törzsfőnöke; Almási László őrnagy, a MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 1. sz. Toborzó és Érdekvédelmi Központ parancsnoka, míg MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár parancsnokának képviseletében Gőcze Béla alezredes, a nyári egyetemet szervező Kulturális és Rekreációs Igazgatóság igazgató-helyettese vett részt.

A résztvevők üdvözlésekor Apáti Zoltán ezredes, a BTKK parancsnoka és Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere is a város és a Honvédség, Szolnok és a katonák szimbiózisára helyezte a hangsúlyt. Ennek a kölcsönösen előnyös együttélésnek évszázados történelmi háttere van, és mindez idő alatt az a rend, fegyelem és tudatosság, amely ma a Honvédséget is jellemzi, a város civil életébe is kisugárzott, egyúttal pedig értéket közvetít a fiatalság felé.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által akkreditált nyári egyetem szakmai szervezői – az NKE Stratégiai és Védelmi Kutatóközpont munkatársai (SVKK) – a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan idén is intenzív programot állítottak össze. Az előadások tematikusan rendezettek (július 27, hétfő – „Globális erőviszonyok”, kedd – „Afganisztáni tapasztalat-feldolgozás”, szerda – „Válaszok a közelmúlt válságaira”, csütörtök – „Válságkezelés”, péntek – „Magyar Honvédség”), emellett most is lesz válságkezelés-szimuláció, ami a korábbi nyári egyetem egyik sikerprogramja volt. Ismét lesz  „Harcosok Filmklubja” (az egyetem részvevői választják ki, milyen filmet szeretnének megnézni, és tanulságait szakértőkkel megvitatni), továbbá a „Biztonságpolitikai dühöngő”, ahol az előadások utáni vitákat lehet majd folytatni kötetlen hangulatban.

Az SVKK idén egy friss szakmai kiadvány bemutatásával is igyekszik a hallgatók ismereteit mélyíteni: az „Iszlám Állam” térnyerésére fókuszáló szerdai program részeként N. Rózsa Erzsébet, az NKE Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar tanszékvezetője, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója mutatja be „Az Arab Tavasz – A Közel-Kelet átalakulása című könyvét.

2015-ben a széleskörű érdeklődésnek köszönhetően maximális létszámmal, 80 fővel zajlik a vizsgával záruló képzés, amelyen a Magyar Honvédség tisztjei és altisztjei, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói, doktoranduszai, köztisztviselők és közalkalmazottak, közművelődési és humán szakemberek, a társ fegyveres testületek képviselői, a honvédelem ügye iránt elkötelezett, a KatonaSuli programban résztvevő tanárok, valamint a téma iránt érdeklődő – határainkon belüli és határainkon túlról érkező – egyetemisták, főiskolások vesznek részt.


Megkezdődött a pótfelvételi jelentkezési időszak

    • NKE

Elérhetők az NKE által a pótfelvételi eljárásban meghirdetett képzések. Jelentkezni kizárólag elektronikus úton lehet, legkésőbb 2015. augusztus 10-éig. A pótfelvételi során azok jelentkezhetnek, akiket egyetlen általuk megjelölt képzésre sem vettek fel a július 23-án zárult általános eljárásban, vagy idén egyáltalán nem is felvételiztek. A jelentkezés során már csak egyetlen képzés jelölhető meg.

Az NKE közigazgatás - szervező (ALK), katasztrófavédelem [iparbiztonsági és katasztrófavédelmi műveleti szakirányon] (ALK), védelmi igazgatási (MLK), védelmi vezetéstechnikai rendszertervező (MLK); közigazgatási (MLK), nemzetközi biztonság - és védelempolitikai (MNK és MLK) és nemzetközi közszolgálati kapcsolatok (MLK) szakra vár hallgatókat. Az egyes szakokra és szakirányokra vonatkozó részletes információkat itt lehet elérni.

Jelentkezni kizárólag az E-felvételi rendszerében lehet. Az űrlapok kitöltésére 2015. augusztus 10-én éjfélig van lehetőség. Szintén eddig a határidőig kell befizetni (bankkártyával vagy átutalással) az eljárási díjat, ami a pótfelvételi során 5000 Ft.

A ponthatárokat előreláthatólag 2015. augusztus 26-án hirdetik ki, a felvételi határozatot és a beiratkozással kapcsolatos tudnivalókat a ponthatárok kihirdetését követően várhatóan 2015. szeptember első napjaiban kapják meg a felvettek.

A jelentkezési eljárással kapcsolatos részletes információk itt érhetők el.


Kihirdették a felvételi ponthatárokat

    • Pont Ott Parti

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) képzései továbbra is népszerűek - derült ki tegnap este, az Orczy-parkban megrendezett Pont Ott Partin, a felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetésekor. Több szakra 400 pont feletti eredménnyel lehetett csak bejutni.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, alapképzésben a legmagasabb ponthatár a Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar nemzetközi igazgatási szakán (ANA) volt, ahová 437 pont kellett a sikeres felvételihez, de szintén 400 pont felett kellett teljesíteni a biztonság és védelempolitikai (ANA) szakra való bejutáshoz (423). A Rendészettudományi Kar bűnügyi igazgatási (pénzügyi nyomozói) szakára (ANA) 400 ponttal, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar katonai vezetői szakára (ANA) 378 ponttal és a Közigazgatás-tudományi Kar közigazgatás-szervező szakára (ANA) 375 ponttal lehetett bekerülni. Az NKE mesterképzései közül a Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar biztonság- és védelempolitikai szakán (MNK) volt a legmagasabb a ponthatár, ahová a 100 maximális pontból 70-et kellett elérni a sikeres felvételihez. A ponthatárok itt érhetőek el.

A felvételt nyert hallgatók a gólyatáborban találkozhatnak először egymással augusztus 6. és 9. között. Ebben az évben az EHÖK úgy döntött, hogy nem külön kari, hanem közös egyetemi gólyatábor lesz, amelyen a civil és a különböző hivatásrendekhez tartozó leendő egyetemi hallgatók együtt vesznek részt. A gazdag programokat kínáló közösségépítő és -szervező eseménynek a siófoki Silver Beach Retro Hotel ad otthont. Regisztrálni július 30-áig lehet. További információ: http://uni-nke.hu/hallgatoknak/golyaknak/golyataborrol

Cimkék: Felvételi, július, 2015

Pont Ott Parti az NKE-n

    • Pont Ott Parti
    • Pont Ott Parti
    • Pont Ott Parti
    • Pont Ott Parti
    • Pont Ott Parti
    • Pont Ott Parti
    • Pont Ott Parti
    • Pont Ott Parti
    • Pont Ott Parti
  • Előző
  • Következő

Idén a Nemzeti Közszolgálati Egyetem volt a házigazdája a felsőoktatási felvételi hivatalos ponthatárváró rendezvényének, a Pont Ott Partinak, amelyet az Educatio Nonprofit Kft. szervezett. A kilencedik alkalommal megrendezett eseményen több ezer felvételiző várta együtt a ponthatárok kihirdetésének pillanatát, hogy megtudják, melyik felsőoktatási intézménybe vették fel őket.

Az Orczy-parkban megrendezett Pont Ott Partin előadások és háttérbeszélgetések várták az érdeklődő diákokat, ahol a többi között szó esett a tudatos karrierépítésről, a felsőoktatási támogatásokról, a diákhitelről, a külföldi ösztöndíjprogramokról, illetve arról is, hogy hogyan igazodhatnak el a felsőoktatási rendszerben az elsőéves hallgatók.

A ponthatárok kihirdetése előtti visszaszámlálást este nyolc órakor Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár, Maruzsa Zoltán, felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár, valamint Dr. Kis Norbert, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem továbbképzési és nemzetközi rektorhelyettese indította el. A ponthatárok kihirdetése után a jelenlévő diákok többsége láthatóan örömmel fogadta az eredményeket.

Ebben az évben 105 ezer fiatal jelentkezett a felsőoktatási intézmények szeptemberben induló képzéseire. Idén a legnépszerűbb képzési szakok a műszaki, a gazdaságtudományi, pedagógus, orvos és egészségtudományi, illetve az informatikai képzések voltak. Az NKE által indított szakok közül többre is csak 400 pont feletti eredménnyel lehetett bejutni.

A rendezvényen több zenekar is szórakoztatta a résztvevőket. A többi között fellépett a korábbi NKE-s hallgatókból álló népszerű formáció, az Alpaca Beat, a Kállay Saunders Band, a Mary PopKids együttes és DJ Sterbinszky.

Szöveg: Szabó Tibor


Részlegesen megnyitotta kapuit az Orczy-park

    • Orczy-park

Szerda déltől részlegesen megnyitotta kapuit az Orczy-park.  A Nemzeti Közszolgálati Egyetem nemrégiben ideiglenesen lezárta a parkot a látogatók elől, miután  a július 8-ai vihar súlyos károkat okozott a területen, ugyanis az orkán erejű szél fákat csavart ki és ágakat szakított le, ezért a park nem volt biztonságos.  Az ítéletidőben mintegy harminc fa dőlt ki. Az NKE  vagyonkezelésében lévő területen azonnal megkezdődött a kármentesítés. A munkálatoknak köszönhetően 2015. július 22-én, szerda déltől az Orczy-park megnyitotta a kapuit. A kordonnal körbezárt területek kivételével a park használható. Az Orczy Kalandpark tisztítása még folyamatban van, várhatóan július végétől lesz majd látogatható a park területe.    

Cimkék: Orczy-park, július, 2015

Nemzetközi kisebbségi jogi nyári egyetem – harmadszor

    • Nyári egyetem
    • Nyári egyetem
    • Nyári egyetem
    • Nyári egyetem
    • Nyári egyetem
    • Nyári egyetem
    • Nyári egyetem
    • Nyári egyetem
    • Nyári egyetem
    • Nyári egyetem
  • Előző
  • Következő

A Global Minority Rights Summer School című nemzetközi nyári egyetem július 20. és 26. között kerül megrendezésre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Tom Lantos Intézet és a londoni Middlesex University szervezésében immár harmadik alkalommal. A nyári egyetem központi témája a határpolitika hatása az identitásra és a társadalmi egyenlőtlenségekre száz évvel az I. világháború után.

A megnyitó során a nyári egyetem szakmai szervezői, Dr. Biró Anna-Mária, a Tom Lantos Intézet igazgatója, Prof. Joshua Castellino, a londoni Middlesex University dékánja és Dr. Vizi Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense üdvözölték a nyári egyetem résztvevőit, valamint körvonalazták a hét programját.

Dr. Kis Norbert, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem továbbképzési és nemzetközi rektorhelyettese az egyetem támogatását fejezte ki nemcsak a magyar, hanem minden más nemzet és kultúra iránt. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem az ideális állami intézmény mintaképe, melynek legfőbb célja, hogy támogassa a köz szolgálatát. Kiemelte Magyarország és az európai nemzetek szerepét a napjainkban felmerülő kérdések, így a bevándorlás, illetve a határokon átnyíló kihívások, megoldásának ügyében.

A nyári egyetem harminc résztvevője röviden bemutatta a saját kutatási területét, a hallgatók többsége politikatudományi, társadalomtudományi, vallási, történelmi, emberi jogi és kisebbségi jogi tanulmányokat folytat Ázsiára, Közép-Kelet Európára, Észak-Amerikára vagy a Közel-Keletre összpontosítva. A hallgatók közötti földrajzi és kulturális különbségek teret engednek az emberi jogok és az identitás fogalmának minél szélesebb körű megismerésének.

A nyári egyetem programja lehetőséget ad arra, hogy a résztvevők mélyrehatóan megismerjék a nemzetközi kisebbségvédelmi politikákat, a jogszabályokon át az intézményeken keresztül egészen a gyakorlatig. A civil társadalom és az egyének szerepvállalása nagy hangsúlyt kapott a program kialakításakor, ugyanis a társadalmi szereplők hozzájárulnak a különbségek csökkentéséhez és a multidiszciplináris megközelítés hozzásegíthet egy a különbségeken felülemelkedő társadalom létrehozásához.

A nyári egyetem szervezői nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a kisebbségi kérdések elismert szakértőitől és gyakorlati szakembereitől hallgathassanak előadásokat és vitathassanak meg aktuális kérdéseket a résztevők. Így a hallgatók Jennifer Jackson-Preece, a London School of Economics professzorának, Zaid Eyadat a University of Jordan dékánjának, Tove Malloy a European Centre for Minority Issues igazgatójának és Dimitrina Petrova, az Equal Rights Trust ügyvezetőjének előadásain is fejleszthetik ismereteiket. A nyári egyetem zárásaként a hallgatók egy terepgyakorlat keretében meglátogatják a szlovákiai Révkomáromot, ahol a szlovákiai magyarság helyzetével ismerkedhetnek meg testközelből.

További információkért, kérjük látogassanak el a nyári egyetem honlapjára: http://mrss.uni-nke.hu


Szöveg: Gedei Kata 


Első teljes évét zárta az NKE a Ludovikán

    • Tanévzáró
    • Tanévzáró
    • Tanévzáró
    • Tanévzáró
    • Tanévzáró
    • Tanévzáró
    • Tanévzáró
  • Előző
  • Következő

„Az egyetem történetében most először tartunk központi tanévzáró ünnepséget, mely kiváló alkalmat teremt arra, hogy visszatekintsünk és elismerésben részesítsük kollégáinkat, támogatóinkat. Az egyetem központja itt kezdte meg működését ebben a tanévben, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem történetének tehát ez az első olyan éve, amelyet teljes időtartamban a Ludovikán töltött az egyetemi központ”- hangsúlyozta Prof. Dr. Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora a Szenátus tagjainak, az egyetem és a karok vezetőinek, tanszékvezetőinek, valamint a Ludovika Főépület dolgozóinak a részvételével megrendezett tanévzáró ünnepségen.

A rektor a jövőre vonatkozóan elmondta, hogy a 2016. évi költségvetés tartalmaz egy olyan mértékű beruházási keretösszeget, amely biztosítja az új oktatási épületek és a sportközpont felépítésének a megkezdését, a KTK kollégium az eredeti határidőnek megfelelően szeptembertől beköltözhető lesz.

Majd így folytatta: „A 2014/15. évi tanév egyik legfontosabb eredménye, hogy megalakult az egyetem negyedik kara, a Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar a Ludovika Főépületében. Ez a tanév sok új egyetemi tanárt is hozott az egyetem falai közé és számos MTA doktor is csatlakozott az intézményünkhöz. Kitűnő professzoraink az egyetem alkalmazottjaként is elnyerték ezt a címet. Az RTK és a KTK élén is új dékán dolgozik, Dr. habil. Boda József és Prof. Dr. Kiss György személyében. Egyik karunk sem tétlenkedik, számos előremutató szervezetfejlesztési lépés történt: a Kriminalisztikai és a Magatartástudományi Intézet létesítése az RTK-n két olyan tudományterületet érint, amelynek magas szintű művelésére nagy szükség van. Az NKE törvény módosításával, az államtudományi mesterképzés nevesítésével a KTK-n új feladatok keletkeznek.”

Prof. Dr. Patyi András azt is elmondta évértékelő beszédében, hogy két OTDK-t rendezett meg az egyetem: a Had- és Rendészettudományi Szekcióban társrendezőként vett részt az NKE, és több mint ezer résztvevővel, nyolc jogi kart működtető  egyetem számára szervezték meg az Állam- és Jogtudományi Szekciót. Hosszú kutatómunka eredményeként a Jó Állam Jelentés is elkészült, melyet a kormánytagok a kormányzás alapjának nyilvánítottak. Két és fél év alatt 10 ÁROP-projekt valósult meg az egyetemen, több mint százezer résztvevővel, 1 millió óra jelenléttel, 425 beszerzési eljárással. Ebben a tanévben befejeződött az egyetemi közös modul oktatásának első két éves ciklusa is, mely a hivatásrendi kultúrákról adott át közös ismereteket.

„Megbecsülés nélkül nagyon nehéz munkát végezni, a külső megbecsülést a belső intézményi megbecsülés nélkül nehéz elérni. Az önbecsülés, a missziónk tisztelete alapvető feltétel. A vezetői munka nem vezet sikerre, ha a vezetettek nem támogatják. A parancsnak, utasításnak, intézkedésnek sincs értelme, ha nem hajtják végre. A végrehajtás is akkor igazán jó, ha az belső meggyőződésből, a célokkal való egyetértésből fakad”- ezekkel a gondolatokkal zárta tanévzáró gondolatait az egyetem rektora, majd megköszönte a jelenlévőknek a tanévben végzett munkáját.

Kovács Nóri és zenekarának produkciója után Simon Balázs, az EHÖK elnöke évértékelő beszédében elmondta, hogy a közös egyetemi gólyabál után idén először közös gólyatábort szerveznek. „Közösséget, jövőt építünk, a hallgatókét és az egyetemét is. Olyan közösség működik, amely példát mutat a felsőoktatási intézmények számára. Büszke és hálás vagyok, hogy ehhez az egyetemhez tartozom, mert lendület, kitartás és erő jellemzi”- hangoztatta Simon Balázs.


Címek és díjak:

A Szenátus 5/2015. (VI. 10.) számú határozatával Professor Emerita címet adományozott Prof. Dr. Bolgár Juditnak és Professor Emeritus címet adományozott Prof. Dr. Makó Csabának.

Prof. Dr. Bolgár Judit 1990 óta vállal szerepet a katonai felsőoktatásban, oktatói tevékenységét egyetemünk jogelőd intézményében kezdte és intézményünk Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán folytatja jelenleg is. Professzor asszony oktatóként és kutatóként egyaránt országosan elismert szaktekintély a hadtudományok tudományágon belül, a katonapszichológia és a vezetéspszichológia szakterületén. Munkásságát számos magas rangú kitüntetéssel ismerték el, amelyek közül kiemelendő, hogy 2001-ben megkapta a Magyar Köztársaság Tiszti Keresztje kitüntetést és 2002-ben a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem kiváló oktatója címet is. Kiemelkedő tudományos teljesítménye, magas színvonalú oktató-nevelő munkája és aktív tudományszervező, illetve közéleti tevékenysége iránti elismerésünket fejezzük ki számára a cím adományozásával.

Prof. Dr. Makó Csaba szintén egyetemünk jogelőd intézményében kezdte és kisebb megszakítást követően jelenleg is intézményünkben, a Nemzetközi és Európai Tanulmányok Karon folytatja oktatói tevékenységét. Professzor úr a Magyar Tudományos Akadémia doktora és tagja, a Társadalmi integráció és társadalompolitika osztály tudományos tanácsadója. Pályafutása során több hazai felsőoktatási intézmény oktatója és számos külföldi egyetem vendégprofesszora volt. Kiemelkedő tudományos teljesítménye, magas színvonalú oktató-nevelő munkája és aktív tudományszervező, illetve közéleti tevékenysége iránti elismerésünket fejezzük ki számára a cím adományozásával.

A Szenátus 5/2015. (VI. 10.) számú határozatával magántanári címet adományozott Dr. Béres János vezérőrnagynak, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgató helyettesének, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem óraadó oktatójának felsőoktatási, illetve tudományos kutatói szakterületen szerzett gyakorlatára, szakterületéhez kapcsolódó rendszeres publikálására tekintettel, valamint szakterületén keresztül nemzetközi kapcsolataiban az Egyetem magas színvonalú képviseletéért.

A Szenátus 5/2015. (VI. 10.) számú határozatával címzetes egyetemi tanári címet adományozott Dr. Révai Róbert főorvosnak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a jogelőd Rendőrtiszti Főiskola országosan elismert szaktekintélyű óraadó oktatójának több mint tíz éven át kifejtett oktatói és vizsgáztatói tevékenységéért.

A Szenátus 5/2015. (VI. 10.) számú határozatával címzetes egyetemi docensi címet adományozott Dr. Tollár Tibor tűzoltó vezérőrnagy, megbízott országos katasztrófavédelmi főigazgatónak, Dr. Joó Bálint Ferenc nyugállományú tűzoltó ezredesnek, Szabó Károly pénzügyőr dandártábornok, vám- és pénzügyőri szakfőigazgatónak és Dr. Túrós András nyugalmazott rendőrfőkapitánynak, az Országos Polgárőr Szövetség elnökének az Egyetemen, illetve a jogelőd intézmények valamelyikében több mint öt éven át kifejtett oktatói és vizsgáztatói tevékenységükért.

A szakterületükön mindannyian országosan elismert szaktekintélynek számítanak. Az adományozott címmel szakmai tevékenységük iránti elismerésünket, egyúttal bizalmunkat fejezzük ki, amiért hatékony munkájukkal hozzájárulnak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem eredményeihez, hazai és nemzetközi elismertségének öregbítéséhez.

Az egyetem rektora a tavalyi évben teremtett hagyomány folytatásaként pályázati felhívást tett közzé „A Nemzeti Közszolgálati Egyetem jó tanulója, jó sportolója” díj odaítélése céljából. A pályázaton I-II-II. évfolyamos nappali tagozatos hallgatók vehetnek részt, akik hazai vagy nemzetközi sportversenyeken eredményesen szerepelnek és az utolsó 2 aktív félév lezárásakor feltüntetett tanulmányi eredményeinek átlaga legalább 3.99. A díjazás pénzjutalommal, oklevéllel és sportszer vásárlási utalvány átadásával jár.

A 2014/15-ös tanévben beérkezett pályázati anyagokat egy szakmai bíráló bizottság értékelte, és az alábbi döntés született:


Az NKE jó tanulója, jó sportolója” címet kapta:

o    Bencsik Fanni – RTK – Rendészeti igazgatási képzés (úszás)

o    Czippán Dávid – HHK Had- és Biztonságtechnikai mérnök szak (atlétika)

o    Váradi Krisztina - RTK- Bűnügyi Igazgatási képzés (atlétika

Tóth Réka, a Közigazgatás-tudományi Kar hallgatója, a 2013/14-es tanévben elért tanulmányi eredményei és kimagasló sporttevékenysége elismeréseképpen elnyerte a Magyarország Jó Tanulója – Jó Sportolója címet, melyet a közelmúltban vehetett át Balog Zoltán emberi erőforrás minisztertől. Réka ezzel a nagyszerű eredménnyel hozzájárult az egyetem hírnevének öregbítéséhez.

Először a Nemzeti Közszolgálati Egyetem életében „A 2014/15-ös tanév embere” díjak odaítélésére a hallgatói önkormányzatok közreműködésével a kari, az intézeti és az egyetemi központ vezetésének döntése alapján kerül sor, karonként, illetve intézetenként 1-1 fő, illetve a Központ esetében 2 fő részére, a munkatársak kiemelkedő, az egyetem érdekében végzett közösségépítő munkája elismeréseképpen. A díjjal oklevél és emlékplakett jár.


„A 2014/15-ös tanév embere” díjak:

Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar : Dr. Horváth Tibor ezredes, a Katonai Vezető Intézet igazgatója

Közigazgatás-tudományi Kar: Prof. Dr. Nemeslaki András, az E-Közszolgálati Fejlesztési Intézet vezetője

Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar: Tischler Zoltán, a Tanulmányi Osztály vezetője

Rendészettudományi Kar: Flórián-Szentesi Mónika mb. vagyongazdálkodási osztályvezető

Katasztrófavédelmi Intézet: Dr. Schweickhardt Gotthilf tű. alezredes, a Katasztrófavédelmi Műveleti Tanszék egyetemi tanársegédje

Nemzetbiztonsági Intézet: Korda Renáta, oktatásszervezési referens

Vezető- és Továbbképzési Intézet: Tódor Mónika, képzési koordinátor

o Nemzeti Közszolgálati Egyetem Központi Hivatala: Dr. Kis Norbert továbbképzési és nemzetközi rektorhelyettes, Szalontainé Dr. Czettisch Barbara főtitkár helyettes.


Szöveg: Dr. Tóth Nikolett Ágnes


„A teljesítményorientált fiataloké a jövő”

    • KTK diplomaosztó
    • KTK diplomaosztó
    • KTK diplomaosztó
    • KTK diplomaosztó
    • KTK diplomaosztó
    • KTK diplomaosztó
    • KTK diplomaosztó
    • KTK diplomaosztó
    • KTK diplomaosztó
    • KTK diplomaosztó
    • KTK diplomaosztó
  • Előző
  • Következő

Nem a közszolgálatban eltöltött idő, hanem a teljesítmény lesz a karrier meghatározó eleme a közigazgatásban - hangzott el a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Karának szombati diplomaosztó rendezvényén. A Kongresszusi Központban megtartott ünnepségen több mint 450 frissen végzett hallgató vehette át a végzettséget igazoló oklevelet.

„Önök a kötelességüket teljesítették, szorgalmukkal és tehetségükkel a szükséges tudást megszerezték” – ezekkel a gondolatokkal kezdte ünnepi beszédét Prof. Dr. Kiss György. A KTK dékánja elmondta: a diplomaosztóval a végzős hallgatók életének egy része végérvényesen lezárul és elkezdődik valamilyen új és ismeretlen élet. A kar vezetője hangsúlyozta, hogy jelentős változásoknak lehettünk tanúi Magyarországon az elmúlt években, hiszen komoly elmaradást kellett pótolnia az államnak. Kiss György beszélt arról is, hogy korábban megváltoztathatatlannak tűnő intézmények omlottak össze és értékek alakultak át. „A józanság és az ítélőképesség megtartása nagyon fontos feladata a most végzetteknek, akik jelentősen hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a polgárok ismét bízzanak az állam működésében” – tette hozzá a dékán, aki szerint a diplomát szerzettek bölcsessége, életszeretete és jövőbeni munkájuk által erősödő tapasztalata az ország épülésére szolgál majd.

„Akik ezt a hivatást választották, egy rendkívül sokszínű, változatos világba kerülnek, amely nagy fegyelmezettséget, empátiát, komoly elméleti és gyakorlati tudást ad Önöknek”- szólt a végzett hallgatókhoz beszédében Kovács Zoltán. A Miniszterelnökség területi közigazgatásáért felelős államtitkára szerint a most diplomát szerzett fiatalok egyik fontos feladata a jó állam barátságos arcának megjelenítése lesz. Az ünnepi beszédben elhangzott, hogy a közigazgatás korszakos váltásban van, amelynek része egy új életpálya kialakítása. Nem a közszolgálatban eltöltött idő, hanem a teljesítmény lesz a karrier meghatározó eleme. „Jó képességű, a világot ismerő, teljesítményorientált fiatalokra szeretnénk alapítani a jövőt” - tette hozzá az államtitkár.

Ünnepi beszédének első részében Magyary Zoltán életét idézte fel Prof. Dr. Patyi András. Az NKE rektora elmondta, hogy a magyar közigazgatás-tudomány egyik meghatározó személyiségének megállapításai, gondolatai mind a mai napig érvényesek. Ilyen például az, hogy az állam szolgálatában állóknak a jogszabályok bizonyos fokú ismerete, és az adott szakterület ismerete mellett, önismeretre is szükségük van. Az intézmény rektora szólt arról is, hogy a hozzátartozók türelme és támogatása nélkülözhetetlen a hallgatók számára. Beszédében Patyi András is kitért a közigazgatás jogszabályi környezetének gyors változására, amely szerinte nem új, hanem évtizedek óta meglévő jelenség. Szerinte a szabályok mellett az általuk létrehozott rendszerek és az azt kiszolgáló eszközök is gyakran változnak „A változásokat és a változás képességét is át kell adni a hallgatóknak, amiben az oktatóknak kiemelt szerepük van” – köszönte meg kollégái munkáját is Patyi András. Az NKE rektora arra kérte a végzetteket, hogy munkájuk során a közigazgatási szakemberhez méltó magatartást tanúsítsanak és szeressék a hívatásukat.

A rendezvényen kari és hallgatói elismerések átadására is sor került. Magyary Zoltán-emlékérmet vehetett át Prof. Dr. Tamás András, Pro Publico Bono kitüntetést pedig Dr. Takács Albert. Dékáni Dicsérő Oklevélben részesült Dr. Téglási András és Bialné Cserei Erika. A Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság megosztott hallgatói díját Moravcsik Dóra és Moravcsik Eszter kapta meg, míg az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat által alapított „Pro Juventute” Díjat Brecsok Anna Ágnes vehette át. Balázs Ágnes Egyetemi Szakmai Díjban, míg Papp Gergő Egyetemi Közösségi Díjban részesült. Az év tanára Méhes Tamás, a civilisztikai tanszék adjunktusa lett. A Közigazgatás-tudományi Egyesület, a Kollégiumi Bizottság és a Hallgatói Önkormányzat által alapított Józsi-Tóth Gergő Kollégiumi Közösségi Díjat Major Gábor, az egyesület elnöke adta át Szánti Gábornak.


Szöveg: Szöőr Ádám


Átvették oklevelüket a NETK első diplomásai

    • NETK oklevelatado
    • NETK oklevélátadó
    • NETK oklevélátadó
    • NETK oklevelatado
    • NETK oklevelatado
    • NETK oklevelatado
    • NETK oklevelatado
    • NETK oklevelatado
    • NETK oklevélátadó
  • Előző
  • Következő

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar (NETK) 30 végzős hallgatója vehette át oklevelét a Kari Tanács pénteki nyilvános ünnepi ülésén. Az idén februártól működő NETK-nak ez volt az első diplomaosztó ünnepsége, amelyen a kar több hallgatója elismerésben is részesült.  

 „A mai nap elsősorban a végzős hallgatókról szól, de ünnep ez az oktatók, a kar és az egyetem vezetése számára is, akik arra szövetkeztek, hogy felkészült, komoly tudással rendelkező szakembereket készítenek fel a pályájukra”- ezekkel a gondolatokkal kezdte ünnepi beszédét Tálas Péter. A kar dékánja emlékeztetett rá, hogy a most végzettek az intézmény Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán kezdték el tanulmányaikat, a Nemzetközi Intézetben folytatták azt, majd a Nemzetközi és Európai Tanulmányok Karon szereztek oklevelet. Ez is azt bizonyítja, hogy a NETK a közös egyetemi munka egyik legjobb példája - tette hozzá Tálas Péter. A dékán a hallgatókhoz fordulva a következőket mondta: „Hagyják magukat ünnepelni, élvezzék ki minden pillanatát a diplomaosztónak, mert életük egy olyan meghatározó eseményét élik át ma, amelyre jogosan lehetnek büszkék.”

A jó tisztviselővel szembeni elvárásokról- így a szakmai hozzáértésről, az elhivatottságról és a függetlenségről- beszélt köszöntőjében Danku Csaba. A Miniszterelnökség jogi ügyekért felelős helyettes államtitkára szerint napjaink folyamatosan változó világában olyan emberekre van szükség, akik értik a modern világ történéseit és képesek arra gyorsan, hatékonyan és szakszerűen reagálni. „Egy olyan hívatást választottak, ami az állam, a nemzet és a közjó érdekét szolgálja” – tette hozzá. Danku Csaba úgy véli, hogy hazánk akkor lehet sikeres hosszútávon, ha átgondolt stratégiával és jövőképpel rendelkezik. Ennek pedig része a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, amely az átalakított felsőoktatási rendszer egyik zászlóshajója lett. „Legyenek büszkék arra, hogy itt végeztek, és azon sok ezer fős közigazgatási szakembergárda részei lehetnek, akiket az egyetem és jogelődjei neveltek és bocsátottak a haza és a nemzet szolgálatára”- szólt a friss diplomásokhoz a helyettes államtitkár.

„A most végzett hallgatók és oktatóik munkáját, érdemeiket és közös küzdelmeiket ünnepeljük ma”- ezt már Prof. Dr. Patyi András, az NKE rektora mondta ünnepi beszédében. Az intézmény első számú vezetője szólt arról, hogy a NETK egy szerves belső fejlesztés eredményeképpen jött létre, de mint oktatói-hallgatói közösség a Hadtudományi és Honvédtisztképző Karból (HHK) és a Közigazgatás-tudományi Karból (KTK) született. A rektor szerint a Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar létrejötte jól mutatja az NKE fejlődőképességet, és azt is, hogy akkor lesz sikeres egy-egy képzés, ha annak már van egy önálló gazdája. „Ugyanakkor az egyetem teljes tudásbázisa rendelkezésre áll minden szak és képzés sikere érdekében” – tette hozzá Patyi András. Az intézmény rektora beszédében felidézett egy középkori egyetemi szokást, amely szerint az alapfokozat megszerzésekor babérkoszorút tettek a végzettek fejére. „Önök megkapták a jelképes babérkoszorút, de ne üljenek rá a babérjaikra, hanem folyton gyarapítsák ismereteiket.” Emellett Patyi András arra is kérte a végzősöket, hogy megszerzett tudásukat ne csak maguk, hanem mások hasznára is fordítsák, hogy az emberek könnyebben tudjanak eligazodni a posztmodern világ gyorsan változó, zavaros viszonyai között is.

A végzett hallgatók részéről Etl Alex köszönte meg mindazok támogatását, akik segítségével eljutottak a diploma megszerzéséig. „Nem volt könnyű dolgunk, hiszen nekünk kellett az ösvényt kitaposni az utánunk következők számára” - fogalmazott a már diplomás fiatalember.

A rendezvényen a biztonság és védelempolitikai alap- és mesterszak, valamint a nemzetközi tanulmányok alapképzési szak 30 végzős hallgatója vehette át a diplomát Patyi András rektortól ,valamint Tálas Péter és Boldizsár Gábor dékánoktól. Az ünnepségen részt vett Prof. Dr. Kiss György, a KTK dékánja és Dr. Nagy Judit, az RTK dékánhelyettese is.

Az NKE Egyetemi Hallgatói Önkormányzata három végzett hallgatót részesített elismerésben: Agócs Endre Benedek a Pro Juventute Díjat, Pethő-Juhász Anita az Egyetemi Szakmai Díjat, míg Weininger Fatima az Egyetemi Közösségi Díjat vehette át az ünnepségen.

 

Szöveg: Szöőr Ádám


Ideiglenesen zárva az Orczy-park

    • Orczy-park
    • Orczy-park
    • Orczy-park
    • Orczy-park
    • Orczy-park
  • Előző
  • Következő
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem ideiglenesen lezárta az Orczy-parkot a látogatók elől, miután  a szerda esti vihar súlyos károkat okozott a területen. A park jelenleg nem biztonságos. Az orkán erejű szél fákat csavart ki, ágakat szakított le, fatörzseket tört ketté és megrongálta a kalandparkot is. Az NKE  vagyonkezelésében lévő területen azonnal megkezdődött a kármentesítés, amely várhatóan több napot vesz igénybe. Mindaddig, amíg a balesetveszélyt nem tudjuk teljes körűen elhárítani, az állampolgárok biztonsága érdekében a parkot az egyetem zárva tartja.
Cimkék: Orczy-park, július, 2015

Az NKE kutatói a Bolyai-ösztöndíjasok között

    • MTA

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem három kutatója is kiérdemelte pályázatával az idei Bolyai János Kutatói Ösztöndíjat. Farkas Tibor (HHK) a hadtudomány, Hautzinger Zoltán (RTK) az állam- és jogtudomány, míg Türke András (NETK) a politikatudomány területén végez kiemelkedő tevékenységet. Idén rekordszámú jelentkező volt az ösztöndíj közel két évtizedes történetében.


2015-ben több mint nyolcszáz pályázó közül a legkiválóbb kétszáz, már PhD-fokozattal rendelkező kutató munkáját támogatta a Magyar Tudományos Akadémia. „A Bolyai-nap azért örvendetes esemény, mert megerősíti azt, hogy a magyarországi tudományos életben van utánpótlás, létezik olyan fiatal generáció, amely kiváló teljesítményével kiérdemli az Akadémia támogatását, továbbfejlődésének lehetőségét, ideális esetben pedig az akadémiai doktori címhez való eljutását‟ – mondta a „Bolyai-napon” Lovász László, az MTA elnöke. A Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Kuratóriumának tagjai idén tizennyolcadik alkalommal ítélték oda az ösztöndíjat. A legtöbb pályázatot (57%) az egyetemekről nyújtották be, de sokan (36%) pályáztak az MTA kutatóhálózatából, kutatóhelyeiről is. Legtöbben a matematikai és természettudományok területén végeznek kutatásokat, de jelentős a humán- és társadalomtudományok (33,5%), valamint az élettudományok (32%) területéről pályázok köre is.  A kuratórium tagjai 2001-ben döntöttek arról, hogy a testület emléklapot adományoz azoknak az ösztöndíjasoknak, akik záró kutatói jelentésükre kiemelkedő minősítést kaptak. Közülük a legjobbak MTA Bolyai-plakett kitüntetésben részesülnek. Az idén a kuratórium 162 ösztöndíjas záró kutatói jelentését értékelte. A testület 74 fiatal kutatónak emléklapot, 15-nek pedig plakettet is adományozott.

A Magyar Tudományos Akadémia 1996-ban hozta létre azt a kiszámítható ösztöndíjrendszert, amely a PhD-fokozat megszerzése utáni kutatói pályaszakaszban támogatja a tudományos pálya iránt valóban elkötelezetteket. A legkiválóbbak bármely tudományterületről pályázhatnak a határozott idejű, egy, két vagy három évre szóló, havi bruttó 124 500 forintos ösztöndíjra. A támogatás a teljesítmény-központúság jegyében a fiatal kutatót egy adott kutatási téma feldolgozására és eredményei összefoglalására, közlésére serkenti. Ösztönzi a már jelentősebb eredményeket elérteket a magyarországi kutatások folytatására, valamint az akadémiai doktori értekezés megírására és az MTA doktora tudományos cím megszerzésére.

Forrás: MTA


Az OECD is értékeli a kormányzati képességekről szóló Jó állam jelentést

    • Jó Állam Jelentés
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) is értékeli a magyar kormány teljesítményről készült innovatív jellegű, Jó állam című jelentést - mondta hétfőn az MTI-nek Kis Norbert, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) továbbképzési és nemzetközi rektorhelyettese Párizsban.
 

Kis Norbert az OECD által tavaly alapított Schools of Government Network (kormányzati képző intézmények nemzetközi hálózatának) éves találkozóján vett részt, ahol mintegy száz ország közszolgálati egyeteme képviseltette magát.  "Nagyon fontos, hogy Magyarországon van olyan intézmény, amelyet bevonnak ebbe a száz országot lefedő nemzetközi hálózatba és együttműködésbe" - hangsúlyozta a rektorhelyettes.      
Az OECD ezen a rendezvényen mutatta be a tagállamokról kétévente elkészülő kormányzati körképét, amely a rektorhelyettes tájékoztatása szerint a magyar kutatómunkától ugyan eltérő módszerrel készül, de hasonló értékelő rendszert állít fel a kormányzati teljesítményről és a kormányzás minőségéről. A két tanulmány közötti alapvető különbség, hogy az OECD kiadványa a tagországok közötti összehasonlításon alapul, a Jó állam jelentés viszont évről évre értékeli a hazai kormányzati teljesítményt, s emeli ki a javuló, illetve gyengülő tendenciákat.   
Kis Norbert elmondta: az OECD értékeli, hogy Magyarország egyedi modellként pontos statisztikai adatokra épített mérőrendszerrel nemzeti szinten követi nyomon a kormányzati teljesítmény változását, és átfogó jelleggel méri a kormányzati munkát a biztonsági területtől, a versenyképességen és a fenntarthatóságon át a demokráciáig és a hatékonyságig, s összképet nyújt a kormányzati képességről az egyes területeken.   
Az OECD-kiadvány Magyarországra vonatkozó részéből Kis Norbert kiemelte a kormányzat iránti bizalom növekedésének megállapítását. A tanulmány szerint jóllehet Magyarországon az OECD tagállamaiban az átlagos 42 százalék alatt van még a kormányzat iránti bizalom, de a 2007-es 25 százalékról 2014-re 33 százalékra emelkedett az arány. 
"Magyarország azon kevés államok közé tartozik, amelyekben erősödik a kormányzat iránti bizalom az emberek között" - hangsúlyozta Kis Norbert. Kiemelte, hogy az intézmények átláthatóságát az OECD most mérte először, s ez alapján Magyarországon a kormányzati és az igazságügyi intézményekben is jobbak a tendenciák, mint más tagállamokban. Ezenkívül a tanulmány megállapításai közül a pénzügyi stabilitás javulásában mutatott magyar kormányzati teljesítményre hívta fel a figyelmet a rektorhelyettes.

Forrás: MTI

Cimkék: Jó Állam, július, 2015

Heti gondolat - II. Vilmos

    • II. Vilmos

„Kényszerből, önvédelemből, tiszta kézzel és tiszta lelkiismerettel rántunk kardot, telve szilárd hűséggel, Isten iránti alázattal, ellenségeinkkel szemben pedig harci dühvel!”


II. Vilmos német császár a szavai az 1914. augusztus 4-i birodalmi gyűlésen


    • Babits Mihály kép

„Testvérek, ha tul leszünk,

sohse nézünk hátra!

Ki a bünös, ne kérdjük,

ültessünk virágot,

szeressük és megértsük

az egész világot:

egyik rész a munkára,

másik temetésre:

adjon Isten bort, buzát,

bort a feledésre!”


Babits Mihály: Húsvét előtt


Kedves Olvasó!

A mai nap jelentőségét nem lehet egy-két mottóval teljes egészében kifejezni, hiszen 100 éve, 1914. július 28-án az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzent Szerbiának. Ezzel megkezdődött a történelemben „nagy háborúként” is emlegetett I. világháború. A fenti idézetekkel erről, és a háborúban elpusztult több mint 15 millió emberről emlékezzünk meg.  
 

Prof. Dr. Patyi András

rektor



Forrás:

http://mult-kor.hu/20130222_apokaliptikus_kepek_az_elso_vilaghaboru_pusztitasairol

http://www.elsovilaghaboru.com/

http://www.elsovilaghaboru.eoldal.hu/cikkek/azelsovilgahaborutortenete.html

http://www.kanizsaujsag.hu/hirek/14255/nemzetkozi-jogi-kitekintes-a-haborus-buncselekmenyek/

http://index.hu/tudomany/tortenelem/anagyhaboru/2014/06/27/a_nagy_haboru_sztereoban/

Katonai tévedések lexikona, A szalamiszi csatától az iraki háborúig, 146.


A Ludovika Campus hallgatói szemmel

    • Hallgatók

A Ludovika Campus beruházás egyik legfőbb eredménye, hogy a karok közti fizikai távolságok megszűnnek, ezáltal megvalósul a hallgatói integráció, amely a jövő közigazgatási, rendvédelmi és honvédelmi személyi állományát együttműködő közösséggé formálja.  Egyetem költözik a Ludovikára, ahol hamarosan pezsgő hallgatói élet kezdődik. Várakozásaikról beszéltek nekünk a három kar hallgatói.

Mit vártok az „összeköltözéstől”, mit jelent a hallgatók számára a Ludovika Campus?

Kiss Viktória (KTK): Integrációt. Végre lesz egy közös épületünk, egy közös pontunk, aminek köszönhetően igazi egyetemmé válhatunk. Csak így alakulhat ki egy egységes közszolgálati attitűd, hivatástudat, azonos szemléletmód, amely a későbbi munkánk során fontos lehet. Másrészről az egyetemünkhöz kapcsolódó egyes tudományterületek közötti átjárhatóság, és összekapcsolódás is megvalósul, amelynek köszönhetően a hallgatóság szakmai szempontú látóköre kitágul. Azaz, hogy az egyes kérdésköröket több szempontból, együtt tudjuk kutatni. Ilyen jellegű volt már az az interszakkollégiumi együttműködés, amely keretében a kolontári iszapkatasztrófát vizsgáltuk közigazgatási és biztonságpolitikai oldalról.

Koncz Krisztián (pénzügyőr, RTK): Mi is leginkább a tényleges integrációt várjuk. Voltak olyan közös rendezvényeink, programjaink, ahol a három kar egy helyen volt, az együttműködés mégsem volt zökkenőmentes. Gondoljunk csak a tavaly tavaszi félévben megrendezett közös közszolgálati gyakorlatra, amelynek során egy árvíz miatt kialakult veszélyhelyzetet kellett megoldani a jelenleg még hallgató, a jövőben azonban közszolgálati életpályát megkezdő diákoknak. Nem mindig találtuk a közös nevezőt, de ez nem véletlen, hiszen mindenkinek más a napirendje, nagyon különbözőek vagyunk, nagyon mások. Össze kell még kovácsolódni. Reményeim szerint ebben fog segíteni majd a közös épület.

Nagy Barnabás h.t.j. (HHK): Mivel a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar nem költözik, mi a közösségi tereknek, de azok közül is leginkább az új sportlétesítményeknek szeretnénk hasznát venni. Ha megépül a lovarda, az uszoda, a lőtér és a sportcsarnok, az hatalmas előrelépést fog jelenteni a sport terén. Én személy szerint a vívásban vagyok érdekelt. Mikor ideérkeztem az egyetemre, akkor kezdtem vívni, és ezalatt a pár év alatt oda jutottunk, hogy nemzetközi versenyeken is részt veszünk. Ilyen és ehhez hasonló sikereknek köszönhetően már most is méltóak vagyunk a Sportos Egyetem címre, de az új campuson felépülő sportkomplexum még nagyobb lendületet adhat.

2015 őszén már költöznek a Közigazgatás-tudományi Kar és a Rendészettudományi Kar hallgatói, azonban az egyes Karok jelentősen eltérő szervezeti és működési kultúrával rendelkeznek, a hallgatók napirendjének kötöttsége, életvitele is rendkívül különböző. Mennyire fog problémát okozni az „összeköltözés”? 

K.K.: Számunkra nem lesz furcsa, mert már eleve vannak a karunkon civilszakos hallgatók, akikkel könnyen össze tudjuk egyeztetni az életvitelünket. Kezdetben lehet, hogy lesznek súrlódások, hiszen a rendőrök és katonák élete sokkal szabályozottabb, fegyelmezettebb, de hosszútávon az együttélés semmiképp sem jelenthet majd problémát. A tervek alapján az egyes karokhoz tartozó oktatási épületek, kollégiumok kellő távolságban lesznek ahhoz, hogy biztosítsák az eltérő életmódhoz szükséges szeparálódást.

K.V.: Biztonság- és védelempolitika alapszakot végeztem még a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem hallgatójaként, így civilként a saját bőrömön tapasztaltam, hogy milyen hivatásos katonákkal együtt lakni. Voltak nehézségek, de ez nem feltétlenül az eltérő szakoknak volt köszönhető. Az együttéléshez meg kell kötni a szükséges kompromisszumokat. Egyébként is a hallgatói integrációt nagyban megnehezíti az egyes karok közötti több kilométeres távolság. Úgy gondolom, csak úgy valósulhat meg a tényleges integráció, ha lesznek olyan közös épületek, ahol napi szinten találkozunk.

Egyelőre a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar nem költözik, bár a kérdés még nem dőlt el véglegesen. Hogyan viszonyultok ehhez: költöznétek vagy maradnátok?

N.B.: Alapvetően a Hungária körúti Campuson már kialakult egy kiforrott, rendszeres életvitel. Nyilvánvaló viszont, ha a Ludovika Akadémia történelmi múltját, a tradíciókat tekintjük, akkor úgy érezzük, hogy volna ott helyünk. Reméljük, hogy a közeljövőben ez megvalósulhat. Mindenesetre már örülünk annak is, hogy a sport, a közösségi élet, az oktatás szempontjából nyitva fognak állni előttünk az egyetem új épületei. Még ha nem is költözünk, akkor is sok szállal fogunk kötődni az új Campushoz. Többek között például a díszőrséget is majd mi fogjuk adni a főépület bejáratánál. Ez egy reprezentatív feladat lesz, amit mi egy új típusú szolgálatként fogunk fel. Mindenki készül szívvel-lélekkel. Számunkra fontosak az ilyen feladatok, ugyanis így megmutathatjuk, igenis van még honvédség. Azt hiszem az új Campus részben ezt a célt is szolgálja majd.

A Ludovika Campus, valamint az Orczy Park az ideális helyszín, hogy otthont biztosítson egyetemünk számára?

K.K.: Nagyon örülünk ennek a helyszínnek, hiszen történelme szorosan kapcsolódik intézményünk szellemiségéhez. Mindenki büszke lehet arra, hogy egy ilyen helyen tanulhat majd. Külön pozitívum az épületeket körül ölelő hatalmas zöld terület megújulása, a sportlétesítmények. Az infrastrukturális és egyéb beruházások az egész környéknek jót fognak tenni. A Farkasvölgyi út elszigeteltségéhez képest pedig számunkra a belvárosi helyszín sokkal megfelelőbb. A Rendészettudományi Kar épületei, természetesen a műemlék főépület kivételével, nincsenek túl jó állapotban. A költözés így külön öröm számunkra.

K.V.: Elvitathatatlan a történelmi szimbólum jelentősége, jobb helyszínt nem is találhattak volna. Olyan miliőt teremthet, mint a nagy egyetemek hatalmas, tiszteletet parancsoló épületei.

N.B.: Katonaként, erre a kérdésre a válasz egyértelműen csak igen lehet, hiszen a Ludovika Akadémia a magyar tisztképzés történelmi jelentőségű épülete volt. A Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj ezen intézmény katonai hagyományait viszi tovább.

Hogyan kapcsolódik a Ludovika Zászlóalj tisztképzése a magyar királyi honvéd Ludovika Akadémia képzéséhez?

N.B.: Ami a fegyelmet, tisztességet, bátorságot, erényeket illeti, mindenképpen elődeink példáját követjük. Alapvetően a zászlóalj a tisztképzés intézményét viszi tovább, természetesen a kor változásaihoz igazodva. Egyre több hagyományteremtő rendezvény kerül be a naptárunkba. Ilyen például a Ludovika Kávéház, ahol a Ludovika Akadémián végzettek látogatnak el hozzánk, mesélik el történeteiket, megosztják tapasztalataikat.

Hogy tudnátok röviden összefoglalni, hogy mit fog a hallgatók számára jelenteni a Ludovika Campus?

K.V.: Összetartozást. Egy olyan emblematikus épületet, amely egységet kovácsol a sokszínűségből.

K.K.: A hallgató élet kiszélesedését, új kapcsolatok, barátságok kialakulását, amely a jelenleg még hallgató, a jövőben viszont munkatársként találkozó emberek közötti sikeres együttműködés záloga lesz.

N.B.: A jól ismert katonai erény, a bajtársiasság az, ami az egyenruhásokat egy még jobban együttműködő csapattá alakítja. A Ludovika Campus létrehozásával bajtársiasság azonban már nem csak a MH Ludovika Zászlóalj, hanem az egész egyetem hallgatói közössége legfőbb erényévé fog válni. 


Zrínyi-újvári feltárások: idén a kutat keresik

    • Zrínyi Újvár
A kút és a várfal újabb darabjai utáni nyomozással folytatódik idén nyáron az a feltárás, melyet Zrínyi-Újváron kezdtek nyolc éve Padányi József mérnök dandártábornok és munkatársai. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem stratégiai és intézményfejlesztési rektorhelyettesének csapata a szinte napra pontosan 350 évvel ez előtt elpusztult erősségről és az 1664. június 30-án végződő, török győzelmet hozó ostromról igyekszik minél több információt kisajtolni a megmaradt nyomokból.
 
Július 21-én az egyetem honvéd tisztjelölt és civil hallgatói, munkatársai kezdik meg a feltárások 2014-es szakaszát. Ha a várfal egy újabb szelvényét megtalálnák – tervez a mérnök dandártábornok – azzal a kutatók egy lépéssel megint pontosabb képet kapnának a vár kinézetéről. Arról, hogy a vár udvarán kút is működött, korabeli leírások és sematikus rajzok árulkodnak. Idén, a régészekkel együttműködve, a Padányi József által vezetett kutatócsapat talán rábukkan az erősség vízellátását biztosító forrásra. 
 
A rektorhelyettes számára különösen kedves Zrínyi-Újvár, mert a költő hadvezérnek ez az egyedüli, a mai Magyarország területén létező erőssége. "Azért is a kedvencem" - tette hozzá -, mert „itt egy pillanatra megállt az idő”. Ezen a helyen sem korábban, sem 1664 óta nem volt háború, nem bolygatták a talajt. Vagyis, ahogy a törökök 1664-ben lerombolták a várat, a terület azóta is úgy van - eltekintve természetesen a felszínen folyó, mezőgazdasági munkáktól. Zrínyi Miklós nemcsak finanszírozta az erősség felépítését, de saját kezűleg is részt vett a földmunkákban - mondta el a tábornok.  Hozzátette: Magyarország területén több száz ilyen, Zrínyi-Újvárhoz hasonló, földből épített erősség létezett. Ezek jelentős része még feltárásra vár. 
 
Hány év van még Zrínyi-Újvárban? - kérdeztük a tábornokot. Erre nehéz választ adni, hiszen - tekint vissza Padányi József -, minden év hoz valami új kihívást, ami továbblendíti a munkálatokat. Nincs egy olyan pont, amikor kijelenthetjük: most már mindent tudunk.
 
A feltárás gyakorlati hasznáról a dandártábornok úgy vélekedik: minden újonnan megismert adat árnyalja a bennünk élő képet Zrínyiről. Ez egyébként nem feltétlen jelenti azt, hogy fényesíti is. 
Az ostrom nyomai pedig arról árulkodnak, mennyire volt 1664-ben korszerűnek nevezhető az a technika, melyet a szemben álló felek a csatában egymás ellen bevetettek. A leletekből következtetni lehet arra is, milyen mértékben voltak pontosak az ostrom egykor született leírásai. 
 
"Engem pedig rettenetesen szórakoztat" - egészíti ki a dandártábornok a zrínyi-újvári feltárások indokoltságát.
2014. nemcsak Zrínyi-Újvár pusztulásának, de a költő és hadvezér Zrínyi Miklós halálának is 350. évfordulója - emlékeztetett a tábornok. A kultusz ápolására a Nemzeti Közszolgálati Egyetem nemzetközi konferenciát rendezett néhány hete, melyről honlapunk is beszámolt.