Szűkítés


Kiválasztott Címke

június

Minden Címke 564


Jelenleg 3 bejegyzés található június cimkével

Heti gondolat - Louis Pasteur

    • Louis Pasteur

„Nincsenek »alkalmazott« tudományok, csak a tudomány alkalmazásai léteznek.”

Louis Pasteur



Kedves Olvasó!

Louis Pasteur, a híres és nagyhatású francia mikrobiológus gondolatait ajánlom figyelmébe ezen a héten. Számunkra is megfontolásra érdemes szempont lehet, hogy az alaptudományok fogalomkörébe tartozó diszciplínák eredményei – akarva vagy akaratlanul – éppen úgy a köz szolgálatába állíthatók, mint az alkalmazott tudományoké, hiszen végső soron a tudományos eredmény értéke a társadalmakra gyakorolt közvetett vagy közvetlen hatásától függ.   

Prof. Dr. Patyi András

rektor      



Louis Pasteur (1822 – 1895) francia mikrobiológus és kémikus, az orvostudomány egyik legismertebb alakja, a mikrobiológia, az immunológia és a járványtan megalapítója. 1849-től a strasbourgi egyetemen kémiát tanított, majd 1854-től a lille-i egyetem tanára, később az École Normale Supérieure igazgatója lett. 1867 és 1873 között a Sorbonne professzora. 1881-ben a Magyar Tudományos Akadémia is tagjai közé választotta. 1868-ban szélütés következtében a keze megbénult, de tovább dolgozott. 1888-ban a vezetése alatt létrejött a Pasteur Intézet, amely az immunizálást a gyógyítás középpontjába állította. A tudós 1895-ben bekövetkezett haláláig vezette az intézményt.

Az ifjú Pasteurnek egyetemista évei idején még nem mutatkozott meg különleges tehetsége, sőt „középszerű” kémikusnak tartották. 1847-ben a párizsi École Normale Supérieure-ön doktori oklevelet szerzett fizikából és kémiából. A doktori cím elnyerése után kezdetben kémiai problémákkal foglalkozott. A borkősav optikai izomerjeiről tett felfedezésével fiatalon neves kémikussá vált: bemutatta, hogy azonos képletű, ám különböző szerkezetű kristályok gyakran eltérő irányban forgatják el a fényt. A krisztallográfián (kristálytan) alapuló kutatásai pedig a sztereokémia (a kémiának az az ága, amely az atomok térbeli szerkezetét vizsgálja egy molekulán belül) kezdetét jelentették.

Pasteur érdeklődése később a biokémia felé fordult: a bomlás, valamint az erjedés folyamatával kezdett el foglalkozni. 1857-ben felfedezte a tejsavas erjedés mikrobáit. 1860-ban bebizonyította, hogy a rothadási folyamatokat a levegőből bejutó mikroorganizmusok okozzák. Megfigyelte, hogy a jól erjedő répalében „gömböcskék”, a „betegben” pedig kis „pálcikák” vannak. Ez alapul szolgált további mikrobiológiai kutatásaihoz, és arra a felismerésre vezette, hogy néhány mikroorganizmus-fajta az emberekben és az állatokban is nemkívánatos anyagokat és hatásokat hozhat létre. Pasteur – a korábban már létező – kórokozó baktérium-elméletet kísérlettel tudta igazolni, és ebből adódott az a következtetés, hogy a betegség elkerülése érdekében az ártalmas baktériumok bejutását kell megakadályozni az emberi vagy állati szervezetbe. Ezért kidolgozott egy módszert, a róla elnevezett pasztőrözést, mellyel az italokban található mikroorganizmusok elpusztíthatók, eltarthatóságuk ideje pedig nő. Szintén Pasteur felfedezésének hatására kezdték az orvosok is alkalmazni az antiszeptikus eljárásokat: Joseph Lister a sebészeti, Semmelweis Ignác a szülészeti gyakorlatba vezette be a módszert.

A fertőző betegségekkel Pasteur 1865-ben, a selyemhernyókat pusztító járvány alkalmával kezdett foglalkozni. Számos fertőző mikroorganizmust sikerült azonosítania (Staphylococcus, Streptococcus). Az immunológia területén végzett további kísérleteinek eredményeivel lehetőséget teremtett a fertőződés megelőzésére, és egyes betegségek kezelésére. A tyúkkolera, a lépfene és a veszettség elleni védőoltások kidolgozása óriási eredménnyel szolgált az orvostudomány számára.  

Pasteur tevékenységének kétségtelenül a legnagyobb része volt abban, hogy a 19. század közepe óta a halálozási arányszám csökkent, és az emberek várható élettartama a világ nagy részében majdnem megduplázódott.


Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Louis_Pasteur

Tarján M. Tamás cikke:

http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1822_december_27_louis_pasteur_szuletese/


Heti gondolat - I. Jusztinianosz

    • Jusztinianosz

„Juris praecepta sunt haec: honeste vivere, alterum non laedere, suum cuique tribuere” 

A jog előírásai a következők: tisztességesen élni, senkit nem sérteni, mindenkinek megadni, ami jár neki.”

(I. Jusztinianosz bizánci császárnak a jog fejlődésére nagy hatást gyakorolt művéből, a Codex Justinianusból)    



Kedves Olvasó!

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának végzős hallgatói a héten ünnepélyes keretek között teszik le tiszti esküjüket. Az esemény apropóján a Corpus Iuris Civilis gyűjteményéből való örökérvényű jogelvet tartottam érdemesnek feljegyezni, mert a rendészeti hivatást gyakorlóknak sem lehet talán ennél fontosabb és megszívlelendőbb gondolatokat a figyelmébe ajánlani, nem véletlenül vált tehát a fenti idézet az egyik legismertebb jogelvvé a jog története folyamán.  

Prof. Dr. Patyi András
rektor 


           
I. Jusztinianosz bizánci császár (lat. I. Justinianus, 482 – 565; uralkodott: 527 – 565) nagy jelentőségű uralkodója a bizánci és az európai történelemnek, a történészek egy csoportja a Bizánci Birodalom történetének kezdetét is nevéhez köti. Uralma alatt egyesítette a nyugati területek egyes részeit, törvényalkotása, építkezési és hódító politikája révén, valamint az államelmélet terén pedig lezárta az ókort. Újításaival alapot vetett a későbbi évszázadokra még akkor is, ha politikai intézkedéseinek nagy része gyorsan áldozatul esett az idők viharainak. 

Jusztinianosz illír családból származott, és nagybátyja, a trónra került katonacsászár, I. Jusztinosz segítségével előbb társcsászár, majd annak halála után császár lett. Jusztinianosz uralmát kezdetben belső és külső támadások veszélyeztették, amelyeket sikerült kivédenie. 532-ben kegyetlenül verte le a konstantinápolyi cirkuszi pártok kezdeményezte Nika-felkelést, majd békét kötött a birodalmát támadó perzsákkal. Ettől fogva külpolitikájának legfőbb célkitűzése a recuperatio imperii, vagyis a birodalom visszaszerzése volt: a germán vandáloktól sikerült elfoglalnia Afrikát, később megszerezte Szardíniát és Korzikát, és hosszú harcok árán megtörte a keleti gót uralmat Itáliában. A nyugati gótoktól elfoglalta Hispánia délkeleti partvidékét is. Politikájában támogatóra talált felesége, Theodóra (508-548) személyében, aki táncosnőből lett császárnő, és alapos műveltséget szerzett hányattatott élete során. 

Jusztinianosz uralkodása fordulópontot jelentett vallási téren is: valamennyi intézkedésével hangsúlyozottan keresztény uralkodónak mutatkozott, megszilárdította az állam és az egyház közötti kapcsolatot, de uralkodása idején is alapvetően megoldatlan maradt a birodalom vallási széttagoltsága. Egyházpolitikájával biztosította ugyan a pápa támogatását nyugati irányú hódításaihoz, egyúttal viszont szembehelyezkedett Szíria, Egyiptom és Örményország túlnyomórészt monofizita lakosságával.  

Jusztinianosz tetterejével és tudásával azokat a kulturális teljesítményeket tudta elősegíteni, amelyek a mai napig jellemzik korszakát. A Nika-felkelés során súlyos károkat szenvedett Konstantinápolyban hatalmas építkezéseket kezdeményezett: újjáépült többek közt a késő ókori építészeti elemeket magán viselő, de már a bizánci architektúra remekének számító Hagia Szophia székesegyház.

A császár megbízása alapján foglalták egységes törvénykönyvekbe a római jog rendszerét, és ez a törvényhozási folyamat a római jog fejlődésének teljes és végleges lezárását jelentette. A Corpus Juris Civilis (az elnevezést a 16. század folyamán kapta a gyűjtemény) első részébe az előző császárok törvényei kerültek (Codex Justinianus), második része a legjelesebb korábbi római jogászok munkáiból készült kivonat (Digestae seu Pandectae), harmadik része pedig a mindennapi élet jogi problémáiban való eligazodásra összeállított kézikönyv (Institutiones) lett. Utóbb a Jusztinianosz által alkotott törvényeket (Novellae) is hozzácsatolták a gyűjteményhez. A későbbi korok számára a Corpus Juris Civilis jelentette a római jogot, jogforrásként és mintaként szolgált a törvényalkotás számára évszázadokon át.    

http://lexikon.katolikus.hu/J/Jusztinianosz.html

http://hu.wikipedia.org/wiki/Corpus_Iuris_Civilis

http://lexikon.katolikus.hu/R/r%C3%B3mai%20jog.html

Peter Schreiner: Bizánc. Budapest, Bizantinológiai Intézeti Alapítvány, 2002.

Molnár Imre – Jakab Éva: Római jog. Szeged, Leges Szeged, 2004.


Heti gondolat – gróf Helmuth von Moltke

    • Helmuth von Moltke

„Minden parancsot, ami félreérthető, félre is értenek.”



Kedves Olvasó!

Ezen a héten a kiemelkedő katonai vezető, Helmuth von Moltke szavait ajánlom figyelmébe. A tábornok a harcmezőn tapasztalta meg ezeknek a gondolatoknak a jelentőségét, de nekünk, a ma emberének is érdemes mindig arra törekednünk, hogy világosan és egyértelműen fejezzük mi magunkat mind a munkánk során, mind pedig az életben.

Prof. Dr. Patyi András
rektor


Helmuth Karl Bernhard von Moltke

A XIX. századi Európa kiemelkedő katonai stratégája, a porosz királyi haderő vezérkari főnöke, majd a német császári nagyvezérkar főnöke az idősebb Helmuth von Moltke, akit – Bismarck kancellár mellett - a Német Császárság alapítójaként tartunk számon.

1800. október 26-án született egy porosz nemesi család sarjaként, de a napóleoni háborúk pusztításai miatt a Dán Királyságba költöztek, így pár évvel később az ifjú Moltke itt kezdte meg katonai pályafutását. 1817-ben elvégezte a koppenhágai Hadapródiskolát és ezt követően a dán hadsereg kötelékébe lépett. 1822-től a porosz királyi haderő szolgálatába állt és elvégezte a porosz Hadiakadémiát is.

1835-ben Délkelet-Európába utazott egy tanulmányútra, melynek során II. Mahmud szultán katonai tanácsadója lett, később pedig a kis-ázsiai hadtest újjászervezésében működött közre. Az itt szerzett katonai tapasztalatait „A félhold fényénél” című művében foglalta össze.

1840-től Berlinben ismét a porosz haderő szolgálatába állt. Az itt töltött évei alatt támogatta a vasútfejlesztést, így nem véletlen, hogy a Berlin-Hamburg vasútvonal egyik első igazgatója lett.

1849-től a porosz IV. hadtest vezérkari főnöke lett Magdeburgban, majd 1856-ban a későbbi német császár III. Frigyes segédtisztjévé nevezték ki, két évvel később pedig kiérdemelte a porosz királyi haderő vezérkari főnöki rangját. Harminc éven át töltötte be ezt a posztot, és három háborúban vezette győzelemre a porosz haderőt.

Stratégiáját a "szétválva vonulni, egyesülve lesújtani" elv jellemezte, többek között ennek is köszönhető, hogy 1864-ben megadásra késztette a dán hadsereget, majd 1866-ban legyőzték az osztrák-szász sereget. Az 1870-71-es porosz-francia háború során is győzelemre vezette a porosz csapatokat, melynek köszönhetően 1871. január 18-án Versailles-ban kikiáltották a Német Császárságot és I. Vilmos porosz királyt császárrá koronázták.

A nagy győzelem után a porosz királytól örökletes grófi címet kapott és 1871. június 16-án Moltke tábornokot vezértábornaggyá léptették elő, melyhez jelentős vagyon is társult. A Német Császárság Birodalmi Gyűlésének tagja majd korelnöke lett. 1890-ben a Birodalmi Gyűlés előtt tartott búcsúbeszédében ezekkel a szavakkal intette óva hazáját egy újabb európai háborútól: „Uraim, az a háború tarthat hét évig, harminc évig, és jaj lesz annak, aki elsőként veti a kanócot a puskaporos hordóba!”

Forrás: Hans-Jürgen Quadbeck-Seeger: Csak a változás állandó – Idézetek és gondolatok innovatív vezetők számára, KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft, Budapest, 2003. 278. old.