Szűkítés


Kiválasztott Címke

módosítás

Minden Címke 532


Jelenleg 1 bejegyzés található módosítás cimkével

KTK helyett ÁKK

    • akk zaszlo

Államtudományi és Közigazgatási Kar néven működik tovább a Közigazgatás-tudományi Kar 2016. február 1-jétől. Nem csak a név, hanem a kar szervezeti felépítése is változik: a korábbi tizenhét tanszék és egy kutatóközpont helyét tíz intézet, egy kutatóközpont és egy kutatóintézet veszi át. Ezzel lehetővé válik a felkészülés az államtudományi osztatlan mesterszak megfelelő elindítására, 2017 szeptemberére.

A kar új elnevezése a Nemzeti Közszolgálati Egyetem államtudományi egyetemmé válásának egyik fontos mérföldköve. Az átalakítás nem öncélú, hanem igazodva az államreform program célkitűzéseihez, valamint a törvényi változásokhoz, az egyetem és a kar stratégiai léptékű célkitűzéseit szolgálja. Mint ismert, 2015-ben a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény a közigazgatási felsőoktatási területet az „államtudományi és közigazgatási” bővítéssel új fejlődési pályára állította.

Ehhez kapcsolódóan az NKE 2015-ben elfogadott öt évre szóló intézményfejlesztési terve is hangsúlyozza, hogy az egyetem a magyar közszolgálat fejlesztésének, a közszolgálati életpályának stabil oktatási és kutatási bázisa, a tudomány és a közszolgálat korszakos átalakulásának egyik innovatív színtere. Az ehhez kapcsolódó tudás új kerete az államtudomány. Ennek megfelelően az egyetem tudományos missziójának középpontjában az állam és a közszolgálat átfogó, multidiszciplináris, komparatív és egyben alkalmazott megközelítésekre is alkalmas államkutatások állnak.

Bár az NKE mind a négy kara foglalkozik az államtudományok valamely területével, átfogó módon azonban ez a Közigazgatás-tudományi Karhoz kapcsolódott. Az új elnevezés markánsan megkülönbözteti a két egymással összefüggő, de jelentős részben különböző irányultságú képzést. A hagyományos „közigazgatási” képzés nem csupán kiegészül „államtudományi” képzéssel, hanem az eredeti képzési lehetőségeket megtartva egy új minőségű és tartalmú képzéssel egészül ki. A névváltoztatás tudatosan kifejezi az államtudományok kiemelt és önállóan is értelmezendő tartalmát, szemben a jogtudományi karoknál alkalmazott kiegészítő jellegű államtudományi képzéssel.

Az államtudomány megerősítésének új képzési és kutatási feladatrendszere szükségessé tette a kari szervezet újragondolását és egyben annak koncentráltabb, az új képzési programokhoz jobban igazodó megszervezését.  Az Államtudományi és Közigazgatási Kar, jövőbeli feladatainak eredményes ellátása érdekében, két kutatóintézettel is bővül. 2016. február 1-től a karon fejti ki tevékenységét a Molnár Tamás Kutató Központ, amely eddig a tudományos rektorhelyettes irányítása alatt állt, valamint február 1-jén megkezdi működését az Önkormányzati Kutatóintézet. Az új kutatóintézet a helyi önkormányzás, a helyi demokrácia, és az önkormányzati típusú közhatalom gyakorlás szervezeti, jogi, társadalmi, politikai és gazdasági kérdésköreit kutatja. Tudásgyarapító, hálózatépítő és tudományfejlesztő munkáját az egyetem más szervezeti egységeivel együttműködésben végzi.

A kar átnevezése nem befolyásolja a 2016/2017-es tanév képzési programját, a jelentkezni vágyók a felvi.hu-n megtalálható információk alapján adhatják be jelentkezésüket a közigazgatás-szervező alapképzési, valamint a közigazgatási mesterképzési szakra.

Az új intézetek és vezetőik:

Alkotmányjogi Intézet: Prof. Dr. Halász Iván
Államelméleti és Kormányzástani Intézet: Dr. Kaiser Tamás
Állam- és Jogtörténeti Intézet: Dr. Horváth Attila
Civilisztikai Intézet: Prof. Dr. Papp Tekla
Általános Közigazgatási Jogi Intézet: Dr. Temesi István
Elektronikus Közszolgálati Intézet: Prof. Dr. Nemeslaki András
Emberi Erőforrás Intézet: Dr. Hazafi Zoltán
Közszervezési és Közigazgatástani Intézet: Prof. Dr. Tózsa István
Közpénzügyi és Államháztartástani Intézet: Prof. Dr. Lentner Csaba
Szakigazgatási és Szakpolitikai Intézet: Dr. Budai Balázs
Megosztás a Facebook-on