Szűkítés


Kiválasztott Címke

nyári egyetem

Minden Címke 532


Jelenleg 6 bejegyzés található nyári egyetem cimkével

Nyári egyetemen a KVI hallgatói

    • dscn7155
    • dscn7181
    • dscn7196
    • dscn7479
    • dscn7462
    • dscn7215
  • Előző
  • Következő

Egy teljes hetet tölthettek el a romániai Árokalján (Arcalia) megrendezett katasztrófavédelmi nyári egyetemen a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézetének (KVI) hallgatói.

Az NKE a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemmel közösen rendezte meg az eseményt, amelyen a résztvevők angol nyelven kommunikáltak és közösen végeztek el különböző gyakorlatokat. Így például maguk is részt vettek egy szimulált katasztrófahelyzetben, ahol egy külföldi országnak kellett segítséget nyújtaniuk. A gyakorlaton részt vettek a Beszterce-Naszód megyei tűzoltóság egységei is, mint például a búvárszolgálat, a veszélyes anyag felderítő és beavatkozó egység, vagy a tűzoltósági mentőszolgálat, így ezekkel is megismerkedhettek a hallgatók. A Babes-Bolyai Tudományegyetem kezelésében álló Bethlen kastélyban zajló helyszíni képzést személyesen Prof. dr. Alexandru Ozunu, a fogadó intézmény dékánja irányította. A rendezvényen részt vett és előadást is tartott az NKE KVI tűzvédelmi és mentésirányítási tanszékének vezetője, Dr. habil. Restás Ágoston ny. tű. alezredes, egyetemi docens és Dr. Pántya Péter tű. alezredes, a tanszék egyetemi adjunktusa is.

A katasztrófavédelmi nyári egyetemen résztvevők munkáját oklevéllel ismerték el a szervezők, akik a Babes-Bolyai Tudományegyetem egyik ünnepi honoris causa professzoravató eseményére is meghívták a leendő magyar katasztrófavédőket.

Megosztás a Facebook-on


Befejeződött az Euroatlanti Nyári Egyetem

    •  mg 4250
    •  mg 4166
    •  mg 4429
    •  mg 4421
  • Előző
  • Következő

Szolnok városa idén immáron negyedik alkalommal adott otthont az Euroatlanti Nyári Egyetemnek, amelynek középpontjában a nemzetközi konfliktusok és a rájuk adható válaszok, illetve a NATO stratégiájának és politikájának értékelése állt. A résztvevőknek emellett lehetőségük nyílt az Ittebei Kiss József MH 86. Szolnok Helikopter Bázis meglátogatására és egy válságkezelő szimulációban való részvételre is. A szakmai programok utáni kikapcsolódást a nyári egyetem egésze alatt folyó csapatversenyek tették színesebbé, ahol a résztvevők a többi között sportversenyeken keresztül mérhették össze rátermettségüket.

Az idén tizenhetedik alkalommal megrendezett Euroatlanti Nyári Egyetem a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának közös együttműködése keretében jöhetett létre. A Magyar Honvédség Béketámogató Kiképző Központjában megrendezett képzés a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Kulturális Alosztályának szervezésében valósult meg július 24-29. között. A Nyári Egyetemen elismert kutatók, a Magyar Honvédség tisztjei és altisztjei, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói, doktoranduszai, köztisztviselők és közalkalmazottak, közművelődési és humán szakemberek, a társ fegyveres testületek képviselői, a honvédelem ügye iránt elkötelezett, a KatonaSuli programban résztvevő tanárok valamint a téma iránt érdeklődő – határainkon belüli és határainkon túlról érkező – egyetemisták, főiskolások vettek részt.

A tavalyi évhez hasonlóan az országban egyedülálló Euroatlanti Nyári Egyetem idén is kiemelt figyelmet fordított az Európa biztonsági környezetében kialakult és a kontinenst fenyegető válságokra, valamint azok kezelésére. Ennek szellemében az előadások és szemináriumok során olyan komoly horderejű és aktuális témák kerültek előtérbe, mint a Brexit, a török puccskísérlet, a NATO varsói csúcstalálkozója, az „Iszlám Állam” vagy éppen Oroszország Európa biztonságában betöltött szerepe.

Az ötnapos képzés végén a közel 80 résztvevő a záróünnepség során vehette át oklevelét, amelyet Tálas Péter, a Nyári Egyetem vezetője és a Stratégiai Védelmi Kutatóközpont igazgatója, valamint Aulechla József ezredes, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Rekreációs és Kulturális Igazgatóságának igazgatója adott át. Ezután sor került a csapatversenyek eredményeinek ismertetésére is. A Nyári Egyetem hallgatóiból álló csapatok erőfeszítéseik jutalmaképpen értékes tárgynyereményeket vehettek át.


Szöveg: Budai Ádám 
Fotó: Merész Márton

Megosztás a Facebook-on

Cimkék: NATO, nyári egyetem, 2016

Euroatlanti Nyári Egyetem

    •  mg 3274
    •  mg 2925
    •  mg 2954
    •  mg 2912
    •  mg 2888
    •  mg 3179
  • Előző
  • Következő

A nemzetközi konfliktusok és a NATO stratégiájának, valamint politikájának értékelése mellett egy válságkezelő szimuláció és a szolnoki helyőrség meglátogatása is szerepel a tizenhetedik Euroatlanti Nyári Egyetem programjai között. A képzés Szolnokon, a Magyar Honvédség Béketámogató Kiképző Központjában zajlik július 24-29. között. Az egyetemisták, elismert kutatók és a Magyar Honvédség tagjainak találkozója a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának közös együttműködése eredményeképpen valósul meg.

A Magyarországon egyedülálló Euroatlanti Nyári Egyetem előadás- és szemináriumsorozata idén is kiemelt fontosságot tulajdonít az Európa biztonsági környezetében kialakult és a kontinenst fenyegető válságoknak, valamint azok kezelésének. Ilyen most például a Brexit, vagy a török katonai puccskísérlet, amelyek kihívást jelentenek a NATO, az Európai Unió, és benne Magyarország számára is.

A felszólalók közül először Lamos Imre dandártábornok, az MH. 86. Szolnok Helikopter Bázis bázisparancsnoka, helyőrségparancsnok köszöntötte a nyári egyetem résztvevőit és ismertette a bázis történetével, valamint a többi szolnoki katonai támaszponttal kapcsolatos főbb tudnivalókat. Apáti Zoltán ezredes, az MH Béketámogató Kiképző Központ parancsnoka beszédében szólt a Béketámogató Kiképző Központ főbb feladatairól és a katonai képzés terén eddig elért nemzetközi sikerekről. A nyári egyetemet dr. Tálas Péter az SVKK igazgatója nyitotta meg, aki kiemelte, hogy az idei rendezvénynek külön hangsúlyt adnak a közelmúlt biztonságpolitikai eseményei, amelyek körülményeiről és a kezelésük lehetőségeiről is szó lesz a képzés során. A megnyitón részt vett Gőcze Béla alezredes az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár igazgató-helyettese is.

A képzésen a tavalyihoz hasonlóan, idén is nyolcvanan vesznek részt, így például a Magyar Honvédség tisztjei és altisztjei, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói, doktoranduszai. Emellett a nyári egyetem hallgatói között vannak köztisztviselők és közalkalmazottak, közművelődési és humán szakemberek, a társ fegyveres testületek képviselői, a honvédelem ügye iránt elkötelezett, a KatonaSuli programban résztvevő tanárok valamint a téma iránt érdeklődő – határainkon belüli és határainkon túlról érkező – egyetemisták, főiskolások.

A Nyári Egyetem hallgatói a hét végén vizsgát tesznek majd, amelynek során számot adnak megszerzett tudásukról, ám addig is érdekes előadások, beszélgetések, szemináriumok, valamint csapatépítő játékok várnak rájuk. 

Az esemény a KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15-2016-0001 A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés című projekt keretében valósul meg.

Szöveg: Brassói Ádám
Fotó: Merész Márton

Megosztás a Facebook-on

Cimkék: NATO, nyári egyetem, 2016

Kisebbségi kérdésekről felsőfokon

    • Nyári Egyetem

Sikeresen zárult a Tom Lantos Intézet, a Middlesex University of London és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közös szervezésében megvalósuló III. Global Minority Rights Summer School.

A harmadik alkalommal megrendezett nyári egyetem idén is nagy népszerűségnek örvendett, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy 80 országból 430-an adták le jelentkezésüket. A kiválasztott 30 résztvevő a világ legkülönbözőbb országaiból érkezett Budapestre – Ausztriából, Bangladesből, Belgiumból, Dániából, Etiópiából, Finnországból, Fülöp-szigetekről, Grúziából, Horvátországból, Indiából, Indonéziából, Kínából, Kirgizisztánból, Koszovóból, Lengyelországból, Lettországból, Litvániából, Mexikóból, Montenegróból, Németországból, Olaszországból, Oroszországból, Szerbiából és Ukrajnából.

Az elmúlt hét során a hallgatók az aktuális kisebbségi és migrációs problémák széles körét ismerhették és vitathatták meg, így az Európai Unióba megnövekedett bevándorlás kérdését és ehhez kapcsolódóan a szerb-magyar határon épülő kerítés pro és kontra érveit, a kisebbségek helyzetét a Közel-Keleten, a 2014-es skót függetlenségi népszavazás témakörét, a Krím-félsziget helyzetét, a 20. század határrendezéseinek hatásait és a roma lakosság helyzetét Európában.

Az első két nap előadásai nyilvánosak voltak külső résztvevők számára is, valamint július 22-én sor került a Managing Diversity Through Non-Territorial Autonomy – Assessing Advantages, Deficiencies, and Risks című angol nyelvű könyv bemutatójára, melynek szerkesztői:  Tove Malloy, a European Centre for Minority Issues igazgatója, Alexander Osipov, a European Centre for Minority Issues főmunkatársa és Vizi Balázs, az NKE Nemzetközi és Eruópa Tanulmányok Karának docense. A neves meghívott előadók mellett a hallgatók is bemutatták a témához kapcsolódó saját kutatási témáikat, többek között szó esett a balti államok orosz nyelvű lakosságáról, a poszt-szovjet területek kisebbségvédelmi politikájáról, a kisebbségi csoportoknak a döntéshozatalban való részvételéről és a közel-keleti, a bangladesi, illetve az indonéziai kisebbségi jogi helyzetről is. Akár csak az ezt megelőző években, a résztvevők most is lehetőséget kapnak, hogy kutatásukat a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Acta Humana emberi jogi folyóiratának angol nyelvű különkiadásában publikálják.

A szakmai programok mellett a hallgatók megtekintették Budapest látványosságait egy buszos városnézés keretében. A hét zárásaként egy napos kirándulást tettek a szlovákiai Révkomáromba, ahol a szlovákiai magyar kisebbség helyzetével ismerkedhettek meg, valamint a komáromi Csillag-erődben tett látogatásuk során a II. világháborús roma holokauszt történetét hallgathatták meg és megtekinthették a róla megemlékező emlékművet.

A Managing Diversity Through Non-Territorial Autonomy – Assessing Advantages, Deficiencies, and Risks című könyvről további információ és megrendelés a következő linken: http://ukcatalogue.oup.com/product/9780198738459.do

Kedvezményes megrendelésről a következő linken találhatnak információt: http://www.ecmi.de/fileadmin/doc/PROFILES_CVs_Publication_Lists/Malloy_et_al_Flyer.pdf

További információk az Acta Humana folyóiratról: http://uni-nke.hu/kutatas/egyetemi-folyoiratok/acta-humana/


Újra Euro-atlanti Nyári Egyetem

    • Nyári Egyetem
    • Nyári Egyetem
  • Előző
  • Következő

Nemzetközi konfliktusok, válságkezelés és a NATO áll a XVI. Euro-atlanti Nyári Egyetem képzésének középpontjában, amely a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közös együttműködésében valósul meg. A fiatal értelmiségiek, biztonságpolitikai szakértők és a Magyar Honvédség tagjainak találkozója 2015. július 26. – július 31. között immár harmadik alkalommal zajlik Szolnokon, az MH Béketámogató Kiképző Központban.

Az elmúlt öt évben dinamikusan átalakuló biztonsági környezetünkből egyre több és intenzívebb kihívás éri a NATO-t és az Európai Uniót, amelyekre Magyarországnak is reagálni kell. Így a hazánkban egyedülálló Euro-atlanti Nyári Egyetem előadás- és szemináriumsorozata idén az Európa biztonsági környezetében kialakuló válságokra és azok kezelésére fordít kiemelt figyelmet. Orosz Zoltán altábornagy, Honvéd Vezérkar Főnök helyettes megnyitójában Bonaparte Napóleont idézve méltatta a résztvevőket: „Két valódi hatalom létezik: a kard és a szellem. Hosszú távon azonban a szellem mindig meghódítja a kardot. A nyári egyetem résztvevői ez utóbbi, a szellem hatalmának megszerzésére érkeztek Szolnokra.”

A nyári egyetem ünnepélyes megnyitóján Dr. Orosz Zoltán altábornagy, Honvéd Vezérkar Főnök helyettes mellett Szalay Ferenc, Szolnok megyei jogú város polgármestere, Dr. Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar dékánja, a nyári egyetem szakmai vezetője, Apáti Zoltán, a Béketámogató Kiképző Központ parancsnoka; Sándor Tamás ezredes, az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj parancsnoka; Rolkó Zoltán ezredes, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis bázisparancsnok-helyettese; Dr. Vargha Bálint alezredes, az MH 88. Könnyű Vegyes Zászlóalj törzsfőnöke; Almási László őrnagy, a MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 1. sz. Toborzó és Érdekvédelmi Központ parancsnoka, míg MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár parancsnokának képviseletében Gőcze Béla alezredes, a nyári egyetemet szervező Kulturális és Rekreációs Igazgatóság igazgató-helyettese vett részt.

A résztvevők üdvözlésekor Apáti Zoltán ezredes, a BTKK parancsnoka és Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere is a város és a Honvédség, Szolnok és a katonák szimbiózisára helyezte a hangsúlyt. Ennek a kölcsönösen előnyös együttélésnek évszázados történelmi háttere van, és mindez idő alatt az a rend, fegyelem és tudatosság, amely ma a Honvédséget is jellemzi, a város civil életébe is kisugárzott, egyúttal pedig értéket közvetít a fiatalság felé.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által akkreditált nyári egyetem szakmai szervezői – az NKE Stratégiai és Védelmi Kutatóközpont munkatársai (SVKK) – a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan idén is intenzív programot állítottak össze. Az előadások tematikusan rendezettek (július 27, hétfő – „Globális erőviszonyok”, kedd – „Afganisztáni tapasztalat-feldolgozás”, szerda – „Válaszok a közelmúlt válságaira”, csütörtök – „Válságkezelés”, péntek – „Magyar Honvédség”), emellett most is lesz válságkezelés-szimuláció, ami a korábbi nyári egyetem egyik sikerprogramja volt. Ismét lesz  „Harcosok Filmklubja” (az egyetem részvevői választják ki, milyen filmet szeretnének megnézni, és tanulságait szakértőkkel megvitatni), továbbá a „Biztonságpolitikai dühöngő”, ahol az előadások utáni vitákat lehet majd folytatni kötetlen hangulatban.

Az SVKK idén egy friss szakmai kiadvány bemutatásával is igyekszik a hallgatók ismereteit mélyíteni: az „Iszlám Állam” térnyerésére fókuszáló szerdai program részeként N. Rózsa Erzsébet, az NKE Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar tanszékvezetője, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója mutatja be „Az Arab Tavasz – A Közel-Kelet átalakulása című könyvét.

2015-ben a széleskörű érdeklődésnek köszönhetően maximális létszámmal, 80 fővel zajlik a vizsgával záruló képzés, amelyen a Magyar Honvédség tisztjei és altisztjei, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói, doktoranduszai, köztisztviselők és közalkalmazottak, közművelődési és humán szakemberek, a társ fegyveres testületek képviselői, a honvédelem ügye iránt elkötelezett, a KatonaSuli programban résztvevő tanárok, valamint a téma iránt érdeklődő – határainkon belüli és határainkon túlról érkező – egyetemisták, főiskolások vesznek részt.


Nyári egyetem a kisebbségi jogokról

    • Nyári Egyetem
    • Nyári Egyetem
    • Nyári Egyetem
    • Nyári Egyetem
    • Nyári Egyetem
    • Nyári Egyetem
  • Előző
  • Következő

Másodszorra rendez kisebbségi jogi nyári egyetemet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Tom Lantos Intézet. A rendezvényt Prof. Dr. Patyi András az NKE rektora, valamint Bíró Anna-Mária, a Tom Lantos Intézet vezetője nyitotta meg.

A különleges nemzetközi képzési program presztízsét növeli, hogy idén először szervezőként csatlakozott a kezdeményezéshez a Middlesex University of London is, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium is támogatást nyújtott a program megvalósításához. A nyári egyetem július 14-től 20-ig tart.

A kisebbségi jogi nyári egyetem indításának 2013-ban az volt a célja, hogy a közép- és kelet-európai régióban legyen egy olyan kisebbségvédelemmel foglalkozó képzés, amely a témában már működő neves nyugat-európai programok mellett hasonló színvonalon elérhető a térségünkben élő érdeklődők számára is.

Tavaly az Államreform Operatív Program támogatásával megtartott képzésre 230-an jelentkeztek. A képzés sikerét mutatja, hogy a jelentkezői létszám 2014-ben már 462-re növekedett. A nyári egyetem előadásaira idén harminchárman ülhetnek be, közülük 15 fő ösztöndíjjal. A kisebbségi jogi nyári egyetemre 96 országból jelentkeztek, hiszen a Külgazdasági és Külügyminisztérium szorgalmazására idén már az Európán kívülről érkező jelentkezők számára is elérhető volt a részvételhez nyújtott ösztöndíj.

A hallgatók az előadásokon felül egy szabadkai kiránduláson is részt vesznek. Az előadások tematikája – többek között – a nemzetközi alkotmányosság és a kisebbségek kapcsolatának, valamint a terjedő nacionalizmus és a kisebbségek viszonyának témaköreire épül.

Brendon O’Leary, a University of Pennsylvania professzora az etnikai konfliktusok elismert szakértője a nagypolitikai összefüggéseket világítja meg. Tove Malloy, az ECMI igazgatója és az Európa Tanács kisebbségi jogi tanácsadója a kisebbségek politikai részvételét vizsgálja előadásában. Vizi Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense azt veszi górcső alá, mit tesz az EU a soknyelvűség megőrzéséért, milyen nyelvi jogok illetik meg az EU-tagállamok lakóit. Joshua Castellino, a Middlesex University of London, School of Law dékánja a kisebbség és alkotmányosság közel-keleti aspektusait világítja meg.

Az előadók közül többen beszélnek majd a romák közösségéről, akik Európa "transznacionális" kisebbségének számítanak. Előadások dolgozzák fel a zsidó kisebbség közel-keleti helyzetét, a törökországi kisebbségek körülményeit, valamint az afrikai békefolyamatokat. A kurzus természetesen külön előadásokat szentel a környező országokban élő magyar kisebbség helyzetének elemzésére is.

A nyári egyetemen többek között előadást tart Jennifer Jackson-Preece, a London School of Economics professzora és Bineta Diop, a Femmes Africa Solidarité elnöke. A hallgatók soraiban az európai érdeklődőkön kívül helyet foglalnak majd a téma iránt érdeklődő szakemberek Etiópiából, Egyiptomból, a Fülöp-szigetekről és Srí Lankáról is.