Szűkítés


Kiválasztott Címke

találkozó

Minden Címke 630


Jelenleg 2 bejegyzés található találkozó cimkével

Öregdiákok piknikeztek a KTK-n

    • KTK Alumni Piknik
    • KTK Alumni Piknik
    • KTK Alumni Piknik
    • KTK Alumni Piknik
    • KTK Alumni Piknik
    • KTK Alumni Piknik
  • Előző
  • Következő

Először rendeztek Közigazgatási Öregdiák Találkozót a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Karán „Ménesi úti piknik” címmel. Az esemény programjai között szerepelt egyetemtörténeti kiállítás, nosztalgia épületbejárás, ahol a volt hallgatók újra beülhettek egykori osztálytermeikbe, illetve lehetőség nyílt öregdiák évfolyam-találkozó szervezésére, és emlékfotók is készültek. A rendezvényen az igazi piknik hangulatról a KTK hallgatóiból álló zenekar, a The Government Windows akusztikus koncertje gondoskodott.    

A rendezvényt Prof. Dr. Patyi András, az NKE rektora nyitotta meg, aki a következő gondolatokkal köszöntötte a találkozó résztvevőit: „Azt az érzést szeretném most megosztani önökkel, amelynek a középpontjában a tisztelet áll, hiszen megtisztelő, hogy eljöttek egykori iskolájukba azért, hogy meghallgassák volt tanáraikat és felelevenítsék az itteni tanulmányaikhoz fűződő emlékeiket.”

Prof. Dr. Kiss György, az NKE KTK dékánja jó szívvel gondol vissza egykori hallgatóira, akik felkészülten, jó tárgyi tudással, jó alapokkal jöttek tanulni a Ménesi útra. Az ünnepélyes megnyitó után Prof. Dr. Máthé Gábor, a KTK Állam- és Közigazgatás-történeti Tanszékének Professor Emeritusa, Dr. Takács Albert az Európai és Összehasonlító Közjogi Tanszék tanára és Móger Vince, a kollégium vezetője részvételével interaktív kerekasztal beszélgetésen idézték fel emlékeiket az oktatók és a volt hallgatók.    

„Igazából csak két és fél évet jártam ide, mesterszakra, fél évet végeztem itt az alapszakon. Nagyon jónak tartom ezt a kezdeményezést, mármint az öregdiák találkozót. Szerettem idejárni, Máthé tanár úr óráit nagyon kedveltem, nála írtam a szakdolgozatomat is, nekem ez nagyon nagy élmény volt és inspiráló is a pályafutásommal kapcsolatban, hogy merre érdemes elindulnom”- mondta Nagy Sándor „öregdiák”, aki jelenleg szakügyintézőként dolgozik.

Kovács Zsolt, az intézmény volt hallgatója, az esemény egyik szervezője elmondta, hogy már régóta tervezték egy Alumni találkozó szervezését a Ménesi úton. Hozzáfűzte, hogy a „Ménesi úti piknik” elnevezésű rendezvényt azzal a céllal hozták létre, hogy a volt hallgatók együtt töltsenek el egy kellemes, felejthetetlen délutánt barátaikkal, volt tanáraikkal és ezt a találkozót évente, vagy kétévente szeretnék majd megrendezni.

A Ménesi út mintegy negyven éve a magyar felsőfokú közigazgatási szakemberképzés otthona, ahol több mint 15 ezer diák szerzett diplomát. A Közigazgatás-tudományi Kar várhatóan jövőre a Ludovika Campusra fog költözni, így az öregdiák találkozó megrendezésével az Alumni Közösség lehetőséget adott arra az NKE támogatásával, hogy a volt hallgatók méltó módon búcsúztassák el alma materüket.

Szöveg: Szabó Tibor

Fotó: KTK HÖK Média


Öregdiák találkozó Szentendrén

    • Öregdiák találkozó
    • Öregdiák találkozó
  • Előző
  • Következő

Először találkoztak Szentendrén a Magyar Honvédség Altiszti Akadémián az egykori Kossuth Lajos Katonai Főiskola volt diákjai és tanárai. Az eseményen beszédet mondott Dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök és Prof. Dr. Padányi József mérnök dandártábornok, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos rektorhelyettese.

Benkő Tibor vezérezredes, a rendezvény fővédnöke beszédében hangsúlyozta, hogy főiskolai, egyetemi végzettségű, több nyelvet beszélő altisztjei vannak a Magyar Honvédségnek, akik hatékonyan segítik a tisztek munkáját. Hozzáfűzte, hogy olyan altisztekre van szükség, akik önállóan tudnak dönteni és ezért vállalják a felelősséget. A Honvéd Vezérkar főnök kiemelte, hogy vissza kell állítani a szentendrei intézmény jó hírnevét, hiszen az innen kikerült tisztek alkották a Magyar Néphadsereg, majd a Magyar Honvédség kemény magját, alapját. „A magas színvonalú oktatás és kiképzés az alapja annak, hogy napjainkban is a magyar katonák felkészültségéről nagyon elismerően nyilatkoznak, bárhol is teljesítenek szolgálatot a világban és erre nyugodt szívvel mondhatom, hogy büszkék lehetünk.” – jelentette ki Benkő Tibor.

Padányi József, az NKE rektorhelyettese az Egyetemen folyó oktatásról elmondta, hogy olyan hivatásrendek képzését egyesítette a Kormány az intézményben, amelyek a köz szolgálatára vállalkoznak, ezt tekintik életpályájuknak. A dandártábornok hangsúlyozta, hogy az NKE Alumni szervezete indulásától kezdve mindent megtesz azért, hogy a múlt értékeit ápolja és összefogja. Ennek keretében az Alumni megteremti annak lehetőségét, hogy az egykori Kossuth Lajos Katonai Főiskola volt diákjai és oktatói ismét tudjanak találkozni egymással, és ennek az eseménynek a Ludovika Főépülete adjon majd otthont.

Az eseményen Szabó János nyugállományú vezérőrnagy, a Kossuth Lajos Katonai Főiskola egykori parancsnoka visszaemlékezésében a többi között elmondta, hogy azért jelentős és felemelő is egyben ez a rendezvény, mert ez az első alkalom, hogy a Főiskola egykori diákjai és tanárai ismét találkozhatnak egymással.

Koncz János nyugállományú ezredes, a Kossuth Lajos Katonai Főiskola volt tanára, a rendezvény szervezője az eseményen elmondta, hogy a főiskola a szentendrei MH Altiszti Akadémia épületében működött mintegy harminc évig, 1967-től 1996-ig, ahol parancsnokokat, tiszteket képeztek a honvédségnek és a határőrségnek magas színvonalon.

A Kossuth Lajos Katonai Főiskola emléknapján a fegyvernemi beszélgetéseket követően, a résztvevők gyertyagyújtással emlékeztek a lélekharangnál az elhunyt tanárokra és hallgatókra.