Szűkítés


Kiválasztott Címke

traktorosok

Minden Címke 651


Jelenleg 1 bejegyzés található traktorosok cimkével

Apácák, traktorosok, rendőrök

    • rtk foto

A Rendészettudományi Kar jelenlegi Campusa az Isteni Szeretet Leányai Kongregáció otthona volt. A nővérek a háború alatti időket a rendházban töltötték, egészen az 1950. évi kitelepítésig. Az egykori kápolnában, az RTK dísztermében az álmennyezet fölött ma is megtalálhatóak az eredeti freskók.

A fogaskerekű Széchenyi-hegyi végállomásánál magasodik egy impozáns, neogótikus épület. Történelme összeköt apácákat, traktorosokat és rendőröket. Az épület, amely Kiss József tervei alapján több mint nyolcvan éve készült, ma az RTK otthona. A Farkasvölgyi út 12-14. szám alá olyan kanyargós út vezet, mint amilyen kanyargós az épület története, amely a 19. század elejére nyúlik vissza. A fogaskerekű vasút tervezője, Cathry Szaléz Ferenc svájci mérnök az 1870-es évek táján vette meg a területet, ahova egyszintes villaépületet építetett. Halála után az örökösök 1903-ban eladták az ingatlant, az új tulajdonosok az osztrák alapítású Isteni Szeretet Leányai Kongregáció apácái voltak. A bécsi székhelyű Isteni Szeretet Leányai Társulatot a szegények, árvák, cselédlányok nevelésére Szent Ágoston regulája szerint Lechner M Franciska alapította. A rend Magyarországra gróf Andrássy Gyuláné és Gróf Apponyi Györgyné hívására érkezett 1870 decemberében. Az eredetileg üdülőnek és idős, beteg nővérek otthonának szánt Cathry-villát a kongregáció nevében Morvay M. Valéria főnöknő vásárolta meg. A Szent József-lak – ahogyan a nővérek elnevezték az épületet – és a kert idővel kicsinek bizonyult, így a rend az épületet körülölelő telket is megvásárolta. A 24 hektáros területen önellátásra alkalmas kis gazdaság jött létre. A sertésállomány mellett kecskéket, lovakat és szarvasmarhákat is tartottak. Később gyümölcsöskert és konyhakert is létesült. A tölgyekkel és fenyvesekkel körülölelt domboldalon sétautakat hoztak létre. Később a szomszédos Weis-féle telket is megvásárolta a kongregáció, s a területre hatalmas méretű anyaház és templom épült. A rendház és benne lévő templom alapkövét Csernoch János hercegprímás szentelte meg 1925-ben. Az amerikai testvérek anyagi támogatásával megépült rendház és kápolna tervezője Kiss József volt, az építkezést Petrovácz Gyula műépítész, nemzetgyűlési képviselő felügyelte. A szárazon sajtolt tégla és részben faragott műkő gótikus jellegű homlokzatot kölcsönzött a négyszintes építménynek, amely 1927-re készült el, ünnepélyes felszentelését Kohl Medárd püspök végezte. Az épületben háztartási és gazdasági továbbképző internátus is működött, ahol a korabeli újságok szerint a „legjobb magyar háziasszonyokat” nevelték. Kiss Dóra művészettörténész az Isteni Szeretet Leányai Kongregáció Svábhegyi kolostorában egykoron élt Eglantin, Jácinta és Domitilla nővérekkel készített interjút a MúzeumCafé számára, amely a 2015. évi negyedik, a budapesti tematikus sétákat feldolgozó lapszámban jelent meg, bemutatva Budapest rejtett értékeit.

„Nagyon szép parkunk volt a rendház körül, erdővel, sétányokkal, lugasokkal, nagy gyümölcsössel. Előkelő gróflányok, gyárosok lányai tanultak nálunk háztartást vezetni. Az emeleten voltak a tantermek és a szobáik, lent volt egy konyhájuk egy nagy ebédlővel”-mondták a nővérek, akik a tanításon kívül egy 24 holdas területet is műveltek. Vetés idején, kora tavasszal mindenki dolgozott. Amikor bő termés volt, a fölösleget levitték a Margit Intézetbe.

Az Árpádházi Szent Erzsébet háztartási-gazdasági továbbképző és tanfolyam az érettségizett leányoknak kínált változatos tananyagot. Volt zongora, főzés, varrás, gyors-és gépírás, idegen nyelv oktatás, virágkertészeti, gyümölcstermesztési ismeretek átadása és tehenészet is.

Az internátusban folyó oktatást és a rendi életet maximálisan kiszolgálta az épület mérete és elrendezése. A jobb és bal szárnyon egy-egy zárt verandát alakítottak ki. A magastetős épület neogót faragású részletekkel, sárga és vörös burkolattal készült, közepén három vörösréz toronnyal. Az épület 72 hálószobával és munkateremmel, két étkezővel, és nagy gyűlésteremmel rendelkezett. Az első emeleten voltak a betegszobák, a gyógyszertár, az ápolószoba, a vendégszobák, valamint a házi lelkész szobája. A második és a harmadik emeleten kaptak helyet a lakó-és hálószobák, a munkatermek és rendház hivatalos helyiségei. A főbejárat az előcsarnokba vezetett, ahonnan mindkét oldalon, lépcsőn át lehetett eljutni az üvegfestményekkel díszített templomba. Az épület a kor minden igényének eleget tett, hiszen nemcsak személy-, de teherlift is működött benne, minden szintjén modern fürdőszobák, wc-k által rendelkezésre. A templom a világi hívek előtt is nyitva állt. Színes ablaküvegei a magyar szenteket ábrázoltak, a Jézus Szíve főoltáron kívül másik két oltár – Szeplőtelen fogantatás, Szent József – is kialakításra került. A főbejárattal szemben helyezték el a Jézus Szíve szobrot. A hatalmas kertet a Boldogságos Szűz szobra és a szentek szobrai díszítették. 1926-ban az Isteni Szeretet Leányai Kongregáció teljes egészében felköltözött a rendházba. A megszokott rendi életnek a második világháború vetett véget, amikor is az itt élő apácák zsidó üldözötteket bújtattak.

A Széchenyi-hegy tetejéről Buda jelentős része látható és ellenőrizhető volt, épp emiatt a fontos tulajdonság miatt vetettek szemet a rendházra a szovjet katonák. A nővérek felidézték: „A szállókban németek voltak. Ott volt a mi hálószobánk is, a németek minden este nagyon szépen énekeltek. Ami a külvilágban történt, az hozzánk nem jutott el, arra nagyon vigyáztak. Csak egy rádió volt a házban, a főnöknő szobájában, aki időközönként tájékoztatta a történésekről a nővéreket. Karácsony éjszakáján jöttek az oroszok, hozták a német sebesülteket, három nővér kötözte a sebeket. Majd a sérülteket teherautókra rakták, mert már a kerítés túloldalához értek az oroszok. Majd a templomot, a kápolnát is elfoglalták, így az ebédlőben tartottuk a szentmisét.”

1944 karácsonyán tehát az oroszok elfoglalták az épületet és a felső emeletről, majd a padlásról azonnal lőni kezdték a várost. Mindeközben a földszinten kétszázötven menekült és körülbelül harminc olyan árva gyerek tartózkodott, akiket a Svéd Vöröskereszt helyezett el az apácáknál. A nővéreket és a novíciákat a katonák a felső szintre kötöztették. A visszaemlékezések alapján az ott dolgozó orvosnak köszönhetően a fiatal apácanövendékeket az oroszok nem zaklatták, ugyanis a doktor elhitette a katonákkal, hogy az apácáknak meg kell halniuk, ha valaki csorbát ejt erényükön. A megszállás idején a kápolna tornya és keresztje is ledőlt.

 „A Gellért-hegyet célozták, onnan akarták kifüstölni a németeket. Föl akarták húzni az ágyút a padlásra, három emeleten át a tetőtérbe. Szerencsére volt egy horvát nővér, aki tudott velük beszélni. Az mondta, hogy itt olyan szűk fordulók vannak, hogy az ágyúval nem tudnak megfordulni, még ha minden szép cirádás korlátot összetörnek, akkor sem. Addig győzködte őket, hogy végül nem vitték fel. A ház előtt ástak egy lövészárkot és onnan lőtték Pestet, a Gellért-hegyet. S a Jóisten óvott bennünket, néhány kisebb belövést kapott az épület, meg a torony is bedőlt. Persze az ablakok kitörtek, fűtés és víz nem volt. Helyi áramfejlesztő működött az épületben, víz híján, télen a havat olvasztottuk meg a kádban. Le kellett menni a Svábhegyről a kis kúthoz, onnan hordtuk haza a vizet.”

A világháború vége nem jelentette a rendi élet normalizálódását, ugyanis az épületet egy traktoros iskolával kellett megosztaniuk az isteni Szeretet Leányainak. A rend sorsa 1950-ben végleg megpecsételődött, amikor a Rákosi-rendszer betiltotta a magyarországi szerzetesrendek működését. A Farkasvölgyi úti apácákat Máriabesnyőre telepítették, az épületet pedig államosították.

A háború végeztével a lovakat elvitték a németek, a teheneket, amelyek megmaradtak, levágták és megették az oroszok, úgyhogy ezt követően kézimunkával kellett megművelni a földet. A Svábhegyről a nővéreket utoljára vitték el, Budapest más zárdáiból már korábban. Egyszer csak megszólalt a nagykolomp. Beszóltak, hogy „öltözködnünk kell, egy óra múlva mindenki számára a kapunál lesz névsorolvasás, a tartományfőnöknőtől elkért névsor alapján. Máriabesnyőre vittek minket. Éjfél körül jöttek és három-négy óra körül indultunk. Bezártak bennünket, a ponyvákat lehúzták majdnem megfulladtunk, azt mondták, hogy meg ne próbáljuk fölhúzni. 415-en voltunk ott a lágerban különböző rendekből, mi voltunk az utolsó szállítmány. Egy 90 személyre épített nyaralónál raktak le bennünket ott a folyosón, a ház körül hagytuk a csomagjainkat. Elmentek, nem törődtek vele, hogy mi történik, mi lesz velünk. Azt mondták, hogy nem hagyhatjuk el a házat, volt, aki a tyúkólba került, mert nem volt már máshol helye. Arra készültünk, hogy megyünk Szibériába, ezek a hírek röppentek fel, hogy a szerzetesnőket oda viszik. Az iskolákat, kórházakat, árvaházakat elvették, úgyhogy egyik napról a másikra munka nélkül maradt a nővérek nagy része. Azt mondták, hogy fölösleges élőlények vagyunk, akik csak pusztítják az élelmet, de hasznot nem hajtanak”- így emlékeztek vissza a nővérek.

A rendház az Államvédelmi Hatóság tulajdonába került. Az épületben az államvédelmi tiszteket a legmagasabb fokon képző magyar oktatási intézményt rendezték be, amelyet a szovjet Cseka alapítójáról, Dzerzsinszkijről neveztek el. Az iskola egészen 1956-ig működött az apácák egykori épületében. Az oltárt az ávósok lebontották, a freskókat lefestették, a kupolás mennyezet álmennyezetet kapott, az oldalfalak paravánt, a parkban található Jézus szíve szobrot és a szenteket ábrázoló szobrokat pedig összetörték.

A forradalom után a Rendőrtiszti Akadémia költözött a falak közé. 1971-ben a rendőrtisztképzést főiskolai szintre emelték. A Rendőrtiszti Főiskola jogutódja a Nemzeti Közszolgálati Egyetem jelenleg is használja az épületeket. A hajdani zárda épülete ma az iskolának ad otthont, az egykori kápolna pedig az intézmény díszterme.

A rendházat évekkel ezelőtti felújították, így a homlokzat visszakapta régi szépségét, ám a tető egykori díszei, a sarokerkélyek, valamint a középső torony, amelyek elpusztultak a háborúban, pénz hiányában nem épültek újjá. A lépcsőház bejárati része szintén felújításra került, azonban még sok minden helyreállításra vár – leginkább a kápolna, amely napjainkban kiemelt rendezvényeknek ad otthont. A freskók, falfestmények láthatóvá tételére és restaurálására egyelőre nem került sor; a freskókat álmennyezet fedi, de az oldalfalakat már eltávolították.

A hatalmas parkban található a Nővérek Sírja. Egyes források szerint a második világháborúban az apácáknak nem volt lehetőségük halottaikat a Farkasréti temetőbe szállítani, így a zárda parkjában helyezték örök nyugalomra rendtársaikat. Más elmélet szerint a sírba nem csak az apácákat temették, hanem az az orosz katona is itt lelt végső nyughelyre, akit társai lőttek le, amiért megpróbálta védeni az apácákat erőszakos társaitól.

A volt zárda épülete ugyan nem fogad látogatókat, de egyes alkalmakkor – például a Kulturális Örökség Napján – megcsodálhatják az érdeklődők a csodás ősfás parkot és a műemléképületeket. S mi lett az apácákkal?

„A dolognak az lett a vége, hogy mindenki megtalálta a helyét, hasznos tagjai lettünk a társadalomnak és igencsak jó munkaerővé váltunk. Később jóindulattal kezelték a nővéreket. Minden nővér valamilyen lakhatóságot talált magának, albérletben vagy a rokonoknál.  Negyven évig civil ruhában jártunk, negyven évig nem viselhettük a szerzetesi ruhát, de mindenki eltette magának, hogy aztán újra viselhesse.”


Szöveg: Kiss Dóra, Dr. Tóth Nikolett Ágnes, Benedek Mariann

Megosztás a Facebook-on