BOLYAI SZEMLE. A NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM KATONAI MŰSZAKI TUDOMÁNYÁGI FOLYÓIRATA                                 


Köszöntő

Tisztelettel köszöntöm a Kedves Látogatót a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Bolyai Szemle című folyóiratának oldalain. A lap és jogelődjei már 1992-től jelentetnek meg tudományos írásokat. Egyetemünk és Karunk ezzel a fórummal is növelni kívánja a Karon folyó tudományos munka közzétételének lehetőségeit.

Az évi négyre tervezett kiadvány tematikája követi a Kar tudományos tevékenységének területeit. A nyomtatott kiadás mellett lapunk online megjelenése lehetővé teszi az átfutási idő csökkentését, ami a gyorsan változó tudományos világban alapvető fontosságú.

Szerzőinket kérjük, hogy minél több színvonalas, az olvasói érdeklődésre joggal számot tartó írással „árasszák el” szerkesztőségünket. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy minél többen szívesen és hasznosan forgassák a Bolyai Szemle lapjait.

Reméljük, hogy folyóiratunk elnyeri mind az olvasók, mind pedig a publikálni vágyók tetszését, és színvonalas fóruma lesz Egyetemünkön és Karunkon folyó tudományos munkának.


Prof. Dr. Kovács László ezredes
a szerkesztőbizottság elnöke