Rákóczi kvíz

A kérdésekre adott válaszokat február 9-én délig kell elküldeni a rakoczikviz@uni-nke.hu e-mail címre, pdf-formátumban, a csapat nevének feltüntetésével! A határidőn túl elküldött megoldások azok figyelmen kívül hagyásával járnak, emiatt kérjük a csapatokat, hogy pontosan tartsák be a határidőt!


1.Mutassa be és elemezze a II. Rákóczi Ferenc által vezetett konföderáció államhatalmi-, közigazgatási struktúráját, gazdasági és legitimációs problémáit! 50 pont


2. Olvassa el figyelmesen az alábbi összetett feladatsort, majd a kérdéseknek megfelelően töltse ki a táblázatot! 21 pont

 — Töltse ki az alábbi táblázat II. oszlopát, vagyis írja be a felsorolt országgyűlések időpontját legalább évre és hónapra pontosan.

— Írj be a táblázat III. oszlopába az országgyűlés helyszínének vaktérképen szereplő sorszámát (térkép a kérdéssor végén)

— Írja be a táblázat IV. oszlopába az adott országgyűlésen lezajlott esemény vagy az ott meghozott törvény sorszámát az alábbi felsorolásból:


  8. Kimondják a három bevett vallás (katolikus, evangélikus és református) szabad gyakorlását.

  9. Törvény születik Thököly Imre „rehabilitációjáról”.

10. Rákóczit a magyarországi szövetkezett rendek vezérlő fejedelmévé választják.

11. Az országgyűlésen kivégzik az árulásra készülő, de időben leleplezett Bezerédj Imre brigadérost és sógorát, Botka Ádám alezredest.

12. Felállítják a korábbi Udvari Tanács helyébe lépő 25 tagú Szenátust.

13. Kimondják az erdélyi és a magyarországi rendek szövetségkötését.

14. Az országgyűlést a fejedelem eredetileg a hagyományokhoz híven a Rákos mezejére hívta össze.

15. Beiktatják Rákóczit az erdélyi fejedelemségbe.

16. Erdélyi fejedelemmé választják II. Rákóczi Ferencet.

17. Klobusiczky Ferenc elnöksége alatt Gazdasági Tanácsot hoznak létre.

18. Az erdélyi rendek részéről követeket választanak a nagyszombati béketárgyalásokra.

19. Lekaszabolják a rendi ellenzék vezetőit, Turóc vármegye követeit.

20. A kurucpárti megyék távol maradnak az országgyűlésről.

21. Törvényt hoznak a háború végéig kitartó jobbágykatonák és közvetlen családtagjaik felszabadításáról.

22. I. Józsefet megfosztják a magyar tróntól.

23. Kinevezik az erdélyi fejedelmi tanács tagjait és a legfőbb tisztségviselőket: Thoroczkay István a rendek elnöke, Barcsay Ábrahám főkincstartó, Ráday Pál pedig kancelláriai igazgató lesz.

24. Az országgyűlés a pestisjárvány miatt határozat nélkül feloszlik, s csak 1712-ben ül ismét össze.

25. Az országgyűlésen Radvánszky János fejedelmi biztos képviseli a távollévő Rákóczit.

26. Bercsényi Miklóst fejedelmi helytartóvá választják.


I.
Az országgyűlés helyszíne (év)

II.
Az országgyűlés időpontja (hónap és nap)

III.
A vaktérképen szereplő sorszám

IV.
Az országgyűlésen hozott törvény vagy lezajlott esemény

 
   

Gyulafehérvár

         

Szécsény

         

Huszt

         

Marosvásárhely

         

Ónod

         

Pozsony

         

Sárospatak

         

 
 

3. Hány főből állt a szécsényi országgyűlésen létrehozott kuruc szenátus? 4 pont

A) 25 főből

B) 20 főből

C) 12 főből

D) 31 főből


4. Hány vármegye követe jelent meg 1708-ban a pozsonyi „labanc” országgyűlésen? 5 pont

A) 12

B) 51

C) 65

D) 32

E) 45


5. Az alábbi kormányzati szervek közül melyek működtek a II. Rákóczi Ferenc által vezetett államban? 5 pont

A)    Udvari Haditanács

B)    Consilium Oeconomicum (Gazdasági Tanács)

C)    Budai kamarai adminisztráció

D)    Udvari Tanács

E)     Titkos Tanács

F)     Magyar Kamara

G)    Szepesi Kamara

H)    Szenátus

I)       Magyar Tanács

J)       Pozsonyi Kamara

K)    Magyar Kancellária


6. Melyik országgyűlés volt teljes jogkörű diéta és miért? 5 pont

A.)   ónodi

B.)  pozsonyi

C.)  sárospataki

D.)   kassai

E.)   szécsényi

F.)   soproni

G.)  marosvásárhelyi

H.)  szatmári


7. Melyik állam rendjei csatlakoztak a II. Rákóczi Ferenc által vezetett konföderációjához? 5 pont

A)    Horvát Királyság

B)    Szilézia

C)    Erdélyi Fejedelemség

D)    Lengyel Királyság

E)     Moldvai Fejedelemség

F)     Egyesült Tartományok

G)    Bajorország


8. A konföderáció melyik országgyűlése mikor és milyen szabálygyűjteményt és törvénykönyvet fogadott el? 5 pont




    • rakoczi szh