A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Sportegyesület célja az Egyetem sportéletének segítése, az oktatáshoz kapcsolódó sporttevékenység szakmai támogatása, az egyetemi sportélet elősegítése. Az Egyetemmel 2013. május 31-én aláírt együttműködési megállapodás alapján az NKE SE közreműködik az Egyetem Sportstratégiájának megvalósításában, részt vesz az Egyetem kiképzési és sport feladatainak ellátásában, támogatja az egyetemek számára előírt sportkövetelmények teljesítését, továbbá biztosítja az Egyetem hallgatói, alkalmazottai és családtagjai sportolási igényeinek kielégítését.

Az NKE SE közhasznúsága 2016. január 26-án került bejegyzésre a Fővárosi Törvényszéken, 2017. évtől pedig már az 1 %-os felajánlásokat is fogadni tudjuk.

Az egyesület taglétszáma közel 700 fő, versenyzőink kiváló eredményeket érnek el a különböző hazai és nemzetközi versenyeken, egyetemi bajnokságokon. Nagy büszkeség számunkra, hogy a 2015-ben MEFOB (Magyar Egyetemi, Főiskolai Országos Bajnokság) pontversenyén Egyetemünk az előkelő második helyet szerezte meg a Testnevelési Egyetem mögött, ezzel az ország második legsportosabb egyetemévé lépett elő.  Sportolóink a versenyek mellett különböző hazai és külföldi bemutatókon is részt vesznek, főleg a harcművészeti, hagyományőrző, huszár és lovas szakágakban, melyek hozzájárulnak Egyetemünk és Sportegyesületünk népszerűsítéséhez is.

Jelenleg az NKE SE-ben működő szakosztályok: cselgáncs, fanatic jumpers (akrobatikus kosárlabda), GYM, intézkedéstaktikai, ironcross, ju-jitsu, katonai hagyományőr, kosárlabda, labdarúgó, lovas, lövész, Ludovika Huszár Díszszakasz, néptánc, ökölvívó, röplabda, futsal, testépítő, tenisz, tollaslabda, tonfa, vívó, vízi sport. A szakosztályi palettán tehát megtalálhatóak a közismert sportágak mellett a hagyományőrzés értékeit ápoló, a képzési célokat támogató, továbbá a hallgatók érdeklődési körébe tartozó újabb sportágak is.

Egyesületünk jelenleg még nem a legideálisabb feltételek között működik, hiszen a karok a főváros egymástól távol eső helyszínein működnek, azonban 2017. év végére elkészül a Ludovika Campus területén, az Orczy Kertben egy többfunkciós, fedett uszodát is magába foglaló, hivatalos mérkőzések megtartására is alkalmas 22x44 nm küzdőterületű sportcsarnok, továbbá az Egyetem nagyszabású építkezései keretében uszoda, atlétikai pálya, fedeles lovarda és lőtér is épül.

Az NKE SE működését az Egyetem minden évben jelentős összeggel támogatja, de különböző pályázati forrásokat is felhasználunk, továbbá kisebb-nagyobb összegű támogatási szerződéseket kötöttünk a sportegyesület szakosztályainak szakmai munkája, felkészülésének és versenyeztetésének elősegítése érdekében.

Kövess minket facebookon is: https://www.facebook.com/NKE-Sportegyes%C3%BClet-554420858058963/           

Az NKE Sportegyesület választott testületei

Elnökség:

Elnök:             Dr. Kovács Gábor oktatási rektorhelyettes  

Alelnök:         Dr. Horváth József főtitkár                           

Tagok:            Fülöp Lajos GH főigazgató                          

dr. Freyer Tamás tanszékvezető                   

                        Dr. Németh András egyetemi docens           

Felügyelő Bizottság:

Elnök:             Hannig Zsolt referens                                   

Tagok:             Dr. Hegedűs Judit dékáni hivatalvezető      

                       Nagy Ádám testnevelő tanár                        

Bánszki Gábor központvezető                     


Szakosztályvezetők:

Cselgáncs: Csizmadia Zoltán,                      

Fanatic jumpers (akrobatikus kosárlabda): Vas Viktor,      

Intézkedéstaktika: Oláh Attila:                   

Ironcross: Vas Viktor,

Ju-jitsu: Fonbank Roland,       

Katonai Hagyományőr: Magyar István,

Kosárlabda: női - Gyarmati István, , férfi - Szabó Antal,

Labdarúgás: Filipovics János, 

Lovas:

Lövész: Dr. Regényi Kund,

Ludovika Huszár Díszszakasz: Kollár Csaba        

Néptánc: Hadobács Katalin, 

Röplabda: Simai Melinda,         

RTK Futsal: Nagy Ádám:

RTK GYM: Fonbank Roland,

RTK testépítő: Boda Gergő,

Orczy úti Konditerem: Oláh András

Tenisz: Wetzel György,

Tollaslabda: Szent-Andrássy Márk,

Tonfa: Veres Csaba,

Vívó: Dr. Németh András,

Vízi sport: Detre Zoltán,

Az NKE SE munkatársai:

Várhegyi Katalin referens                            

dr. Ferdinandy Györgyi referens                         

Módosi Sára pénzügyes, könyvelő