Szűkítés



bejegyzések

„Kell egy csapat” - interjú Kun Szabó Istvánnal

    • Kun Szabó István

Nagyjából két méter magas, szálfa alakján úgy áll az egyenruha, hogy róla mintázhatnánk a katona prototípusát. Kedves mosolya, udvarias gesztusai mögött azonban egy konzekvens, szigorú, kemény vezér képe rajzolódik ki, akinek a főváros összes katonája összecsapja a bokáját. Kun Szabó István dandártábornokkal, a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest helyőrség dandár parancsnokával a Pro Urbe Budapest díj kapcsán  beszélgettünk a Bonum Publicum egyetemi magazin decemberi számában.

-          Gratulálunk a Pro Urbe díjhoz. Mivel indokolta a városvezetés, hogy Önre esett a választásuk?

K.Sz.I.  A hivatalos indoklás szerint a katonai vezetés, a logisztikai támogatás és harmadsorban az árvíz kezelésében és annak elhárításának irányításában való vezető szerepem miatt kaptam. Azonban úgy gondolom, hogy ez kicsit komplexebb. Nyilván nem tisztem értékelni, miért gondolták azt az adományozók, hogy erre a díjra érdemesnek tartanak, de egy három éves munka kezd beérni. A főváros azt a katonai jelenlétet, azt a katonai szerepvállalást díjazta ezzel, aminek vannak jól látható jelei: a Koronaőrség, a Palotaőrség, maga a vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár kialakítása. Formai része a munkánknak a budaörsi laktanya megjelenése, azok a katonai iskolai programban kötött együttműködések, részvételek, amelyek elősegítik az ifjúság nevelését, továbbá a helyőrségi és a laktanya történeti kutatások. Tavaly sikerült aláírni egy együttműködési megállapodást a fővárossal, ami  konkrét feladatokra vonatkozik. Ebben szerettem volna jelezni, hogy a fővárosban több ezer katona van, akik képesek arra, hogy segítsenek, amikor szükség van az összehangolt, felkészült segítőkre. Az árvízkor beigazolódott, hogy ezek nemcsak a szavak szintjén jelennek meg, tehát képesek voltunk arra, hogy rövid időn belül, nagyon nagy erőkkel a főváros védelmét megvalósítsuk.

-          Az Ön karrierjében ez a díj milyen szerepet tölt be?

K.Sz.I.  Rendkívül nagy elismerésnek gondolom, amelynek értékét az is növeli, hogy kívülről jött. A katonai szervezeteken belül vannak különböző elismerési szintek, de ez független azoktól.  Nem udvariasságból mondom, de ezt egyedül nem lehetett volna elérni, hiszen a szervezet mögött mindig emberek vannak.

-          Ráadásul 2011-től él csak Budapesten.

K.Sz.I.  Már budapestinek vallom magam és a családom is ide költözött. Persze, kezdetben nem ment olyan könnyen ez a „budapestiség”, mert első a feladat és a munka volt, utána szerveződött meg az életünk, de jelenleg büszkén mondhatom, hogy budapesti lakos vagyok. Természetesen nem elfelejtve, hogy Szolnokról érkeztem.

-          Első feladata a Koronaőrség megalakítása volt.

K.Sz.I.  2011 januárjában kezdtem el szervezni a csapatot, szinte a nulláról, de nagyon nagy segítségekkel. Mind az akkori dandár, mind a Honvédelmi Minisztérium nagyon nagy áldozatot vállalt át. A nemzet szempontjából egy fontos projekt volt, ez eredményezhette ezt a komoly összefogást, aminek eredményeként május 30-án a Parlamentben átvehettük a koronának az őrzését. Hatvanhat év után visszakerült normál kerékvágásba a dolog, tehát katonák őrzik, védik, és ha kell, menekítik a Szent Koronát.

-          Milyen a kapcsolata a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel? Ha jók az információink, akkor ott doktorált?

K.Sz.I.  Bárcsak múlt időben beszélhetnénk róla, de még folyamatban van. Az abszolutóriumot már megszereztem, így „már csak” a disszertáció megírása van, ami hihetetlenül nagy feladat. A tanulmányaimat az egyetemen végeztem, mind a kiegészítő egyetemi képzést, mind a vezérkari akadémiát. Nekem szívügyem az intézmény, nagyon fontosnak tartom egy katonai felsőoktatás létjogosultságát, a kiművelt katonafőknek a sokaságát.

-          Mi a doktori témája, ha nem titok?

K.Sz.I.  A Hadtudományi Karon írom, a tűzcsapásokkal, különösen  a fedélzeti helikopterek tűzcsapásaival foglalkozom. Eredendően repülőmérnök vagyok, helikopterbázisnál szolgáltam, azóta kicsit távolabb kerültem a szakmától, de a kutatástól nem.

-          Tanít is az egyetemen?

K.Sz.I.  Az egyetemen nem, de nagyon remélem, hogy lesz lehetőségem ott is megmutatni az előadói képességeimet.

-          Említette, mennyire fontosak a kiművelt katonák. Hivatásos katonaként, hogy élték meg a sorkatonaság megszüntetését?

K.Sz.I.  Összetett a dolog, hiszen ez egy társadalmi-politikai döntés, amit mi katonák parancs alapján végrehajtunk. Most egy másfajta szellemben végezzük a munkánkat, szerződéses katonákkal.

-          Ez jobb minőséget jelent?

K.Sz.I.  Alapvetően igen, mert egyszer, egy feladatrendszerre kell kiképezni a katonát és utána kvázi az ő szaktudását tudjuk ciklikus rendszerben alkalmazni, fejleszteni.  De én is a társadalomban élek nekem is megfogalmazzák azt, hogy nem volt rossz az, amikor egy fiatalember egy szocializációs folyamaton mehetett keresztül, megtanulhatott bizonyos alá- és fölérendeltségeket. Ez nem kifejezetten katonaszakmai kérdés, ez elsősorban politikai kérdés. Amit a politika megszab a haderőnek, azt a honvédség köteles végrehajtani. Mindkettő mellett vannak pro és kontra vélemények, és nemzetközi kitekintésben is rengeteg példa van.

-          Ha Önnek kellene dönteni, akkor visszaállítaná?

K.Sz.I.  Nagyon könnyen tudok erre válaszolni: sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom. Nem az én hatásköröm. Természetesen, ha leveszem az egyenruhám, akkor meg van a véleményem, de most nem veszem le.

-          Milyen a magánéletben egy ilyen magas beosztású katona?

K.Sz.I.  Az ember megpróbál ugyanolyan lenni, mintha civil lenne, de nem egyszerű. A beosztásom, de maga a katona beosztás is 24 órás, ami egy 2500 fős dandárnál egyáltalán nem túlzó megállapítás. Ilyen feladatrendszerrel, ilyen létszámmal szinte mindig történik valami, illetve a helyőrség parancsnoki feladatokból adódóan nagyon sok szabadidőbe átnyúló tevékenységem is van. Többek között ennek is hozadéka, hogy ide költöztünk  Szolnokról, hiszen a családunknak együtt kell lennie. Igaz, hogy csak három fős, de nagyon szoros a családi kötelék. Nagyon nagy támaszom a feleségem, de a lányom is, aki a szemem fénye. Jelenleg az ELTE szociológia szakára jár, és természetesen nagyon büszke vagyok rá.

-          Ön az első szűrő az udvarlóknál?

K.Sz.I.  Nem, a feleségem, és csak aztán jövök én. Többször mondtam már, hogy nagyon szerencsések vagyunk mi katonák, mert szemtől-szemben látjuk az ellenséget, szembenézhetünk vele, nem úgy, mint más szakmákban, ahol elölről-hátulról jöhetnek támadások. Ha én becsülettel elmondom a kezdet kezdetén, hogy én erről hogyan gondolkodom, akkor onnantól kezdve van az igazodási pont. Megmondom őszintén, itt a honvédség berkein belül ki tudom élni a szigorúságot, a fegyelmet, otthon próbálok egy kicsit lazítani. Én vagyok a gyengébb láncszem, szerencsére a feleségem sokkal racionálisabb, sokkal jobban át tudja tekinteni a helyzetet. Nekem elég a lányomtól két-három pillantás, és végem. Ez a gyengém, de csak a lányomtól, itt benn a dandárban már nem lehet ezzel visszaélni.

-          Akkor nincs olyan kollégája, aki ezt el tudná érni?

K.Sz.I.  Megpróbálhatja, de nem fog sikerülni neki, soha az életben. Ezt csak egy személy tudja elérni: a lányom. Senki más!

-          Mivel foglalkozna, ha lerakná az egyenruhát?

K.Sz.I.  Lerakni nincs szándékomban, harminc évet áldoztam rá az életemből, amit egy pillanatig sem bánok. Tehát, ha újra kezdeném, akkor is ugyanezt az utat járnám be. Lehet, hogy egy kicsit más módszerekkel, más helyekre kerülhetne az ember, de én semmit nem bántam meg, nem szeretném ezt abbahagyni. Ameddig az elöljáróim úgy gondolják, hogy megfelelő szinten tudom végezni a feladataimat, akkor ezt nagyon sokáig szeretném csinálni.

-          Mivel tölti legszívesebben az idejét a szolgálaton és a családon túl?

K.Sz.I.  Van egy új keletű hobbim, a vadászat. Erre  sokkal több időt kellene szánnom, hiszen a vadászat nem egy ilyen kiugrós-beugrós szórakozás, de nagyon érdekel, remélem el fog kísérni egész életemben. A másik szenvedélyem pedig a borászat. Szolnokon 2006-ban az Első Tiszti Kaszinó alapító elnöke voltam. Módomban állt formálni a működését, és elhatároztuk, hogy bejárjuk Magyarország történelmi borvidékeit Így kapcsolatba kerültem borászatokkal, kiműveltük magunkat, aminek lett is egy nehezítő hozadéka: onnantól kezdve már nem iszom meg mindazt, amit előtte megittam.

-          Ön is vallja, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz borokat igyunk?

K.Sz.I.  Egyetértek teljes mértékben. Engem nem a bor készítése, hanem a bor gasztronómiája érdekel igazán. Azt gondolom, hogy szerves része a mai kultúrának, a protokoll egyik irányítója és a diplomáciában is kiemelt szerepet tölt be.

-          Van kedvenc borvidéke?

K.Sz.I.  Nagyon jó kapcsolatba kerültünk Bock Józseffel, így Villány a szívem csücske lett, de nagyon szívesen fogyasztom a szekszárdi borokat is.

-          Ezek szerint inkább vörösboros?

K.Sz.I.  Igen, azzal kezdtem, de van egy mondás, hogy az ember, ahogy életútján halad előre, először édes vörös bort iszik, aztán elkezdi a száraz vörös borokat fogyasztani, majd áttér a fehér borra. Manapság szoktam fehérbort inni, ami jelez valamit az életkoromról is.

-          Említette, hogy mindent ugyanígy csinálna, ahogy eddig, de van-e esetleg olyan történelmi korszak, amiben kipróbálná magát?

K.Sz.I.  A két világháború közötti és az első világháborút megelőző időszak számomra nagyon vonzó. Főleg a letisztult, világos értékrendje, a hadsereggel szembeni viselkedése és a hadsereg kezelésének módja miatt. Az a presztízs, amit akkoriban a hadsereg és a tiszti kar ki tudott vívni magának az nem isten ajándéka volt, azért megdolgoztak rettenetesen. Nem véletlen, hogy a dandár, vitéz Szurmay Sándor nevét viseli, el is mondtam a szobra avatásakor, hogy nagyon sokat kell dolgoznunk ahhoz, hogy méltók legyünk a név viseléséhez. Persze, érdemes volna kipróbálnia magát az embernek abban a korszakban, amikor egy szál karddal, fizikai erőnléttel kellett helytállni. Néha eljátszom a gondolattal, hogy milyen lehetett, amikor csak az erőszak és a fegyver volt az igazi érvrendszer, mert ilyen volt a világ akkoriban. Hála istennek erre most mód és lehetőség nincsen, mert a katonának is az a megnyugtató, ha békés időszakok követik egymást.

-          Van esetleg különösen vonzó civil pálya?

K.Sz.I.  18 évesen leginkább a technikai fejlődés vonzott, ezért is kerültem a Kilián György Repülő Műszaki Főiskolára, ahol repülőkkel szerettem volna foglalkozni. Hamar rájöttem, amit ma is hitvallásomnak tartok, hogy amikor az ember egyenruhát és rendfokozatot húz és kap, akkor elsősorban katona, tehát katonaként kell viselkednie, és csak másodsorban szakember: mérnök, lövész, tüzér. Nagyon messze kerültem már én is a mérnöki pályától, a jelenlegi már a harmadik szakmám, ami folyamatos tanulással párosul. Természetesen eljátszik az ember a gondolattal, hogy a civil életben mire jutott volna, ezekkel a lehetőséggel, de őszintén megmondom, nem tudom. Szerencsére ezek csak fikciók és tényleg elégedett vagyok a jelenlegi helyzetemmel. Remélem, ezt fogom mondani 80 éves koromban is, amikor ülök a kandalló előtt és az unokák körbevesznek. A kihívásoktól nem szabad megrettenni, mert attól rosszabb rémálma nem lehet az embernek, hogy évek múltán azt mondja, hogy, „de miért nem tettem meg?”. Az egy dolog, hogy megpróbálom és nem sikerül, vagy nem vagyok rá alkalmas, vagy nem tartanak rá alkalmasnak, de legalább megpróbáltam.

-          Visszatérve a Pro Urbe díjra. Talán azért is eshetett Önre a választás, mert ugyanazt lehet elmondani a szervezetükről is mint a jó játékvezetőről: akkor teszik jól a dolgukat, ha nem önök a főszereplők.

K.Sz.I.  Teljes egészében ez így nem mondható el, mert az alakulatunknál van az az erőforrás, ami megtestesíti Budapesten a katonaságot. Az összes állami fogadáson, az összes koszorúzáson, az összes zászlófelvonáson az én katonáim vannak ott. Erre rendkívül büszke vagyok. Gondoljunk bele, megérkezik repülővel egy külföldi vendég, velünk találkozik először, hiszen a katonák sorfala előtt vonul el. Ezt követően pedig ismét  csak velünk találkozik, mert vagy a köztársasági elnök vagy a miniszterelnök fogadja szintén katonai  tiszteletadással Vagyis az első két-három óra úgy telik el, hogy katonák között mozog, katonákat lát. Rendkívül fontos, milyen a megjelenés, mert sokszor előtérben vagyunk, így egy kicsit kirakatszakma is a miénk.

-          Pontosabban fogalmazok: nincs negatív relációjú hír Önökkel kapcsolatban, nincsenek botrányaik.

K.Sz.I.  Szerencsére. Feladatomnak érzem, hogy megmutassuk a hadsereget, mert egy helyőrség feladata az is, hogy egyfajta bizalmat ébresszen az emberekben. Mi itt vagyunk, számíthatnak ránk bármikor. Nyilván leginkább arra készülünk, hogy fegyveresen megvédjük a fővárost. de most nem ez a feladat, mert szerencsére nem ilyen a geopolitikai helyzet.

-          Sűrűn kapja meg katona ezt a díjat?

K.Sz.I.  Elég valószínű, hogy én vagyok első, aki katonaként kapta meg ezt a díjat. A vezérkari főnök és a miniszter úr is igen nagy elismeréssel fogadta ezt. De még egyszer szeretném kiemelni, hogy bár én vettem át, de e mögött szervezet van, a szervezetet pedig emberek alkotják. Ez nem az a sablonos szöveg: kell egy csapat, hogy működjön. Álszerény sem szeretnék lenni, mert nyilván jól esik a dicséret. Úgy gondolom, hogy az ember örömszerző lény. Ha elvégez egy munkát, akkor azért bizonyos szintű elismerést vár. Ennek különböző formái vannak, ez egy nagyon rangos elismerés, rendkívüli büszke vagyok rá.

Pethő Zoltán

Cimkék: 2014

Emléktábla Ungvár Gyula altábornagy tiszteletére

    • HHK Kari napok 2014
    • HHK Kari napok 2014
    • HHK Kari napok 2014
    • HHK Kari nap 2014
    • HHK Kari napok 2014
    • HHK Kari napok 2014
    • HHK Kari napok 2014
  • Előző
  • Következő

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara, illetve jogelődei, 1994 óta minden évben megemlékeznek Zrínyi Miklós hadvezér és költőről, az első magyar hadtudósról. A kar emléknapja Zrínyi 1664-es híres téli hadjáratának döntő eseményéhez kötődik, amikor seregének február 2-án sikerült felégetni a hadászati fontosságú eszéki hidat. Az idén január 30-án rendezték az emléknapot, amely azért is különösen nagy jelentőségű, mert az esemény éppen 350 éve történt és a negyvennégy éves Zrínyi Miklós is ebben az évben szenvedett halálos vadászbalesetet.

A Kari Nap eseményei keretében Prof. Dr. Ungvár Gyula altábornagy tiszteletére tantermet neveztek el és emléktáblát állítottak a Hungária körúti campuson az egyetem és a kar vezetői. Dr. Boldizsár Gábor ezredes, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánja felavatta és megkoszorúzta a professzor emlékét őrző márványtáblát.

Az ünnepségsorozat következő eseményeként a Zrínyi szobor koszorúzására került sor. Közös koszorút helyezett el Prof. Dr. Patyi András rektor, Farkas Anikó a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnöke, a Fenntartói Testület ügyvivője és Dr. Boldizsár Gábor ezredes, a kar dékánja. Koszorúval emlékezett Kun Szabó István dandártábornok az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár parancsnoka és Molnár Zsolt ezredes, az MH Ludovika Zászlóalj parancsnoka is. Szigetvár város Önkormányzata nevében Piros Tamás képviselő koszorúzott.

A Díszteremben tartott ünnepi állománygyűlésen Prof. Dr. Patyi András rektor és Prof. Dr. Csikány Tamás ezredes, tanszékvezető tartottak ünnepi köszöntőt és megemlékezést.

A Honvéd Együttes színészkara erre az alkalomra válogatott Zrínyi szerelmi prózájából részleteket, melyhez a zenei aláfestést a Hegedős Együttes szolgáltatta.

Az ünnepség elismerések átadásával zárult. Az elismerésben részesültek névsora itt olvasható.

Fotó: Szilágyi Dénes

Cimkék: HHK, 2014

Szaktudással rendelkező tisztekre van szükségünk

    • Bakondi

Motoros, kutyatartó, ügyvéd és nagypapa. Egyébként pedig a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen működő Katasztrófavédelmi Intézet szakmai patrónusa, címzetes egyetemi docens. A Bonum Publicum decemberi számában megjelent interjúban Bakondi Györggyel beszélgettünk szakmáról, magánéletről, elhivatottságról.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem berkein belülműködő karközi Katasztrófavédelmi Intézetben három különböző tanszéken képeznek olyan szakembereket, akikre szüksége van az OrszágosKatasztrófavédelmi Főigazgatóságnak. Hogyan tudták az egyetem megalakulása előtt „kinevelni” a szükséges állományt?

Egy intézményrendszert hoztunk létre 2000. január 1-jén, ekkor alakult meg a hivatásos Katasztrófavédelmi Szervezet, amelynek alapító főigazgatója voltam, és nagyon hamar szembesültem azzal, hogy a felsőfokú szakemberek képzése, ha tetszik, a tisztképzés, a korábbi jogelőd szervezeteknél megoldatlan volt. A polgári védelemnek soha nem is volt önálló tisztképzése, oda a Magyar Honvédségtől kérelem helyezhették át a tiszteket. A tűzoltótisztképzés esetében pedig különféle felsőfokú parancsnokképzőket lehetett elvégezni. A harmadik szakterületünk az iparbiztonság, ott pedig ilyen témájú felsőoktatás még a civil szférában sincs.

Van nukleáris mérnök, van vegyészmérnök, van meteorológusképzés, de olyan, ami a katasztrófavédelem egyik meghatározó szakirányaként az egységes iparbiztonság igényét kielégítené, nem volt. Ezért első lépésként 2001-ben létrehoztuk a Rendőrtiszti Főiskolán a katasztrófavédelmi tanszéket, ahol évente mintegy tízen végeztek nappali tagozaton, és valamivel többen levelező tagozaton. Ez egy nagy dolog volt, hiszen ott egy integrált feladatrendszerre képeztünk tiszteket, miközben a hivatásostűzoltóság tiszti utánpótlása zömében nem ezen a csatornán keresztül érkezett a testülethez, hanem már bent lévő tiszthelyettesek tanultak tovább a legkülönbözőbbfőiskolákon.

Hogyan változott meg mindez az egyetem létrejöttével?

Amikor az intézmény alapításáról döntés született, akkor ennek a komplex kérdését áttekintettük, beleértvea tudományos kutatástól a doktorképzésig vezető utat, a szakok közötti átjárhatóságot, a szinergia kihasználását, a tanári utánpótlást, a tanszékek felépítését, struktúráját,a tananyagokat és a képzési rendszer akkreditációját. Tehát egy eléggé bonyolult, hosszan tartó feladatot kellett elvégeznünk, amiben Bleszity tábornok úrnak az a tapasztalata, amelyet az Yblön és a Rendőrtiszti Főiskolán szerzett, rendkívül fontos volt.

Nagyon sok tehetséges, igyekvő fiatal és korábban már nagy tapasztalatot szerzett ember is vállalta, hogy dolgozik ebben az intézetben. Szerintem sikeresen elindult a képzés, és magas a felvételi érdeklődés. A katasztrófavédelem sajátjának tekinti ezt a képzési formát, és mindent megteszünk, hogy az élő kapcsolat a tanárok és a tanítványaik, valamint a megrendelő szervezet között valóságos legyen. Ebben jó partnerre találtunk az egyetem vezetőségében, azt látom, hogy kreativitás, fogékonyság, a rendeltetés betöltésére való erőteljes törekvésjellemzi az intézményt.

Vannak-e, és ha igen, akkor melyek az aktuális nehézségek, megoldásra váró feladatok a képzésekben?

Ha valaki mondjuk iparbiztonsági szakon vagy polgárvédelmi szakon tanul, majd kibocsátjuk hadnagyként egy hatósági területre beosztottnak, és egy-két éven belül ő lesz a hatósági osztály vezetője, akkor fontos, hogy irányítani tudja mások munkáját. A tűzoltóság esetében ez még lényegesebb kérdés, hogy a képzésből kikerülő fiatal a húszéves munkatapasztalattal rendelkező tiszthelyettesekkel hogyan tudja megtalálni a hangot, hogyan lesz belőle parancsnok. De nem akármilyen parancsnok. Egy kárhelyszínen fontos döntéseket kell hoznia. Beküldöm az embereket, vagy nem küldöm be. Elrendelem-e ennek az eszköznek az alkalmazását, vagy nem rendelem el. Tisztában vagyok-e a képességekkel, műszaki megoldásokkal, és még sorolhatnám. Ezért úgy döntöttem, hogy a jövendőbeli tűzoltó-parancsnoki kar képzésében zárt rendszert működtetünk, csak olyanok mehetnek oda, akik előtte már tiszthelyettesi tapasztalatot szereztek. Az elmúlt negyven év történetében most először fordul elő olyan, hogy hivatásos zászlósnak vagy tiszthelyettesnek azt mondom, hogy menjen el

nappali képzésre, és kapja tovább a fizetését. Hétköznap tanul, hétvégén a családjával van. Erre eddig így nem volt példa, legalábbis a tűzoltóság, a polgárvédelem és a katasztrófavédelem történetében most először indítottunk ilyen osztályt. Én nagyon remélem, hogy fölismerik az ebben rejlő előrejutási lehetőséget, és valóban a parancsnokok és a közösségek által is támogatott tehetséges fiatal tiszthelyetteseket tudunk beiskolázni, és belőlük lesz a jövőbeli alparancsnoki, parancsnoki kar. Ez egy nagyon nagy kérdése a jövő katasztrófavédelmének.

Mit kell tudnia, illetve mit várnak el egy leendő tiszttől?

A pályakezdőknek két fontos dolgot kell tudniuk: egyrészt egy elméletileg is meglapozott, megbízható szaktudással, másrészt pedig parancsnoki kvalitásokkal kell rendelkezniük. Ha a tisztikar felkészületlen vagy megroppan, az nagy bajt okozna, legyen szó a morális állapotáról vagy akár a vezetői képességéről. Épp ezért az elmé letileg megalapozott, stabil szaktudás mellett azt várjuk a Katasztrófavédelmi Intézettől és az egyetemtől is, hogy a vezetővé képzésben többletet nyújtson egy civil felsőoktatási intézményhez képest.

Itt tehát a jövendőbeli tisztikar vezetői képességére fogunk nagyobb hangsúlyt fektetni. Miért szükséges az, hogy az egyetem mindhárom karán találkozzanak a hallgatók katasztrófavédelmi ismeretekkel? Aki a közigazgatási területre kerül, annak rendelkeznie kell a legszükségesebb, legalapvetőbb országvédelmi és katasztrófavédelmi ismeretekkel, hogy civil közigazgatási vezetőként helyt tudjon állni. A jövendőbeli katonatiszteknek is hasznos, ha tudják és részleteiben is megismerik, mit jelent a polgári veszélyhelyzetek katonai támogatása, hogy ne tévedjenek a feladatok és a hatáskörök megítélésében. Ez adhatja ennek az egyetemnek az igazi sava-borsát, az igazi nóvum jellegét, a korábbi katonai jellegű, rendészeti, civil közigazgatási képzéssel szemben.

A nyári árvízi védekezéssel kapcsolatban mik a legfontosabb tapasztalatok, eredmények?

Nem szakadt át a gát, és nincsenek százmilliárdos anyagi veszteségek a lakosság vagyonában meg a magyar gazdaságban. Három tényező együttes hatása biztosította ezt a sikeres védekezést. Az első az a szakértelem, amely alapvetően vízépítő mérnöki munkát jelent. A második kétségtelenül a szervezettség. Érvényesült az egységes irányítás, az egységes vezetés, a határozott döntési képesség. A harmadik tényező az önkéntesek tömeges részvétele. Több százezer ember vett részt a védelmi munkálatokban.

Mennyire tartja fontosnak a lakosság tájékoztatását?

Nagyon fontos tényező a lakossági tájékoztató rendszer ahhoz, hogy az emberek megértsék, hogy baj van. Olyan megoldásokat is alkalmaztunk, amelyeket eddig még sosem. A katasztrófavédelem mint állami igazgatási szerv Facebook-profilt indított. Fontos, hogy ha valaki döntést hoz, tudatában legyen a veszélynek. Újdonság volt az Árvíz Rádió elindítása is, erre egész Európa felkapta a fejét. Önálló frekvencián, 24 órán keresztül, hiteles, valós információt továbbítottunk, amelyet az egész ország hallott, és emiatt aztán az emberek segíteni akartak.

Sok mindent lehetett hallani a médiában a tavalyi rendkívüli hóhelyzet kapcsán. Mit csinálnának másképpen?

Március 15-én háromméteres hófalak voltak Magyarországon. Ötvenhét települést bekerített a hó, huszonhárom vonat akadt el a magyar vasúti pályán, három megyében teljesen megszűnt az áramellátás, a fűtés, a világítás, a vízszolgáltatás és a szennyvíztisztítás. Tizennégyezer ember akadt el az M1-es autópályán, és ötven jármű egymásnak szaladt az M7-es autópályán. Mindezek egy időben. Miközben hol Szlovénia rendelt el kamionstoppot, hol Ausztria. Ez egy eléggé bonyolult helyzet volt, és másfél nap alatt megoldottuk. Azóta sok dolgot megváltoztattunk. Az autópályakezelőnek új vezérkara van, és az eszközei átkerültek a közútkezelőhöz, amelyek egységes irányítás alatt állnak. A kormány ötmilliárd forintot költött ennek az eszközparknak a fejlesztésére, új törvény szerint a katasztrófavédelem a kritikus infrastruktúra teljes rendszerét felügyeli. Mindent tudunk, mindent látunk, az összes kamera ide is be van kötve.

Hogyan lehet megelőzni, hogy egy nagyobb havazás esetén ne alakuljon ki olyan kaotikus helyzet, mint legutóbb?

Erre találtuk ki azt az alkalmazást, amely az összes okostelefonra és tabletre letölthető. Kitűnő rendszer, beállíthatom, hogy milyen információt akarok, és azt folyamatosan szolgáltatja. Remélem, hogy az emberek is megtanulták ebből, hogy ez nem játék. Nagyon nagy bajba kerülhetünk. Fontos, hogy az emberek hiteles információkat kaphassanak családjuk és saját biztonságuk érdekében.

Az interjú elkészítése óta, az üzemszerű teszt befejeztével immár a kész verziója tölthető le annak az alkalmazásnak, amely meteorológiai riasztásokról, útlezárásokról, katasztrófavédelmi eseményekről tájékoztatja a lakosságot. Az okostelefonokra, táblagépekre készített alkalmazás segítségével teljesen személyre szabható módon juttatja el a lakosságnak a hasznos és fontos információkat a katasztrófavédelem.

A rendszer teljesen ingyenes, és a felhasználó igénye szerint területi bontásra is beállítható. A program gyors tájékoztatást ad a katasztrófavédelem aktuális beavatkozásairól, meteorológiai előrejelzésekről, riasztásokról, közúti információkról, a közszolgáltatásokban, a gáz- vagy villanyellátásban keletkező zavarokról. Az alkalmazás letölthető a www.katasztrofavedelem.hu oldalról.

Cimkék: 2014

Ha valaki elmerül egy témában, nagyon sokat profitálhat belőle

Az adott szakterület iránti nagyfokú érdeklődés és a hasznos idegen nyelvtudás együtt a tudományos életben komoly értéket képvisel, kellő szorgalommal pedig tudományos elismeréshez vezet. Ehhez remek alkalmat biztosít a 2013-as őszi TDK szezon, melynek közeledtével a DÖK interjút készített Kincses Csilla Andreával, a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) különdíjasával.

„A katasztrófák elleni védelem rendszere Ausztriában, különös tekintettel a Polgári Védelmi Szövetség (ÖZSV) és a Tűzoltó Szövetség (ÖFV) tevékenységére” című dolgozatával az idei OTDK-n elnyerte a DÖK különdíját, melyhez ezúton is gratulálunk! Miért választotta ezt a témát?

Katasztrófavédelmi szakirányos hallgatóként már kaptam egy képet arról, hogyan működik hazánkban a katasztrófavédelem, de kíváncsi természetemnél fogva érdekelt: vajon hogyan oldják meg ezt más országokban? Mivel németül beszélek, nem volt kérdés, melyik határ menti ország mellett döntsek a kérdéseim megválaszolására. Tűzvédelem tanárom, Dr. Komjáthy László bíztatott, hogy kutassak a témában, és elküldött Sopronba, ahol Varga László őrnagy, a Soproni Hivatásos Tűzoltóság Szolgálatparancsnoka vett a szárnyai alá. Vele tarthattam Eisenstadtba, ahol egy egész napos gyakorlatot nézhettem meg a „Brand-házban”. Nagyon megtetszett az osztrákok önkéntes rendszere, ezért úgy döntöttem ebben a témában írom a tanulmányomat.

Miért jó a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tudományos és kutató munkát folytatni?

Véleményem szerint általában jó kutató munkát folytatni, hiszen ha valaki elmerül egy témában, és átfogóan tanulmányozza azt, nagyon sokat profitálhat belőle. Részemről a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen minden segítséget megkaptam ahhoz, hogy a zsűri elé magabiztosan ki tudjak állni a munkámmal, és helyezést, vagy akár különdíjat kapjak.

Milyen fejlesztéseket látna szívesen az egyetemen a tudományos életet illetően?

Az évek során, amíg tudományos munkáimmal konferenciákra jártam, feltűnt, hogy kis túlzással mindig ugyanazok a diákok vettek részt ezeken a rendezvényeken. Úgy érzem, hogy több embert is mozgósítani lehetne a kutató munkára, csak egy kis biztatásra, motivációra lenne szükségük.

A DÖK-ben fontosnak tartjuk azt, hogy figyelemmel kísérjük Egyetemünk fiatal kutatóinak tudományos pályáját, hiszen így segíteni tudjuk a következő PhD generáció szárnybontogatását. Melyek a jövőre vonatkozó tervei?

Egyelőre nem tudtam elhelyezkedni a szakmában, amire évekig készültem az egyetemen és a különböző konferenciákon, versenyeken. Az a célom, hogy olyan helyen dolgozhassak, ahol kamatoztatni tudom a megszerzett tudásom és rátermettségem, valamint további hasznos ismereteket szerezhetek.


Csizmazia Gábor

NKE Doktorandusz Önkormányzat


Hatvan év alatt a hadviselés változott, a hazaszeretet nem

- Interjú Dr. Kapás József nyugalmazott ezredessel.

Egy katonának hatvan éve és ma is a haza szolgálata a legfontosabb - véli Dr. Kapás József, nyugalmazott ezredes, aki október 27-én vehette át gyémánt diplomáját a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. A Zrínyi Miklós Katonai Akadémián végzett katonával életéről, hitvallásáról beszélgettünk.

- Hatvan évvel ez előtt még mást jelentett a háború, noha térségünkben a klasszikus értelemben vett harcok már akkor sem folytak. Ma gerilla háborúkról, informatikai hadviselésről hallani. Mi az egy katona életében, ami ennek ellenére nem változott?

- Elsősorban a hazaszeretet, a haza szolgálata. Amikor húszévesen elindul az ember, nem izmusokat, nem politikai rendszereket néz. Arra törekszik, hogy egy magasabb képzettség megszerzésével a hazáját szolgálja. Az én életem különböző szakaszai tulajdonképpen mindig megerősítették azt a fő vezérelvet, hogy egy szolgálatot látok el a hazám érdekében.

- Mi jobb egy katonának: ha háborúban vagy ha békeidőben telik el a karrierje?

- Én ebben a "békeidőszakban" háborúban is jártam. Amikor 1953-ban elvégeztem az Akadémiát, a Felderítő Csoportfőnökséghez kerültem. 35 évet töltöttem katonai hírszerzési szolgálatban. Az első tíz évet Magyarországon, később Észak-Olaszországba kerültem, katonai légügyi attachéként. A 70-es, 80-as évek fordulóján katonai légügyi tanácsadóként részt vettem az eritreai háborúban.

- A hadseregben az elmúlt fél évszázadban sokat változott a hangulat. Amennyire a laikus szemlélő benyomásokat tud szerezni, ma sokkal emberségesebb a bánásmód, mint annak idején. Valóban megvan ez a tendencia, és ha igen, meddig tarthat?

- Ez sokáig már nem mehet. Az utánunk érkező, fiatal társadalom kívánja azt, hogy legyen valamiféle katonai szellemiség. Ha megnézi a különféle vágták, hadijátékok azt bizonyítják, hogy a fiatalok igénylik azt a feszes, kemény, határozott fellépést, ami a katonáskodással jár. Hogy az alacsonyabb rangú katona a felettese elé állhasson, a szemébe nézhessen és azt mondhassa: én vagyok az, aki fegyvert fogok érted.

A magyar történelem ezer éve arra emlékeztet bennünket, hogy a legnagyobb vereségek okai mindig a felkészületlenség volt. A védekezésre való felkészülés nem megy egyik pillanatról a másikra és e nélkül nincs is ifjúság, nincsen nemzet.

Cimkék: interjú, 2013