Jubileumi diplomaosztók

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem jogelőd intézményei közül a jubileumi diplomások köszöntésére a NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának szervezésében a volt Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen, illetve a katonai képzés még régebbi jogelőd intézményeiben végzettek esetében kerül sor.

Jubileumi diplomásaink a több mint 200 éves hagyományra visszatekintő magyar nyelvű felsőfokú tisztképzés, a magyar katonai felsőoktatás patinás múltját jelenítik meg. Ennek megfelelően a honvédelmi képzésben ötven, hatvan, hatvanöt és hetven éve diplomát szerzett volt hallgatóknak méltó ünnepség keretében kerül átadásra az arany, gyémánt, vas és rubin díszoklevelük.

Régi idők tanúi

    • dsc 9708 2
Mintegy 200 egykori honvédtiszt vehetett át díszoklevelet és díszemléklapot a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Ludovika Campus kápolnájában rendezett jubileumi ünnepségen. Az 50, 60, 65 és 75 évvel ezelőtt végzettek a rendezvényt követően koszorúzáson és faültetésen is részt vettek.  A magyar királyi Honvéd Ludovika Akadémián 75 éve, valamint a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián és az Egyesített…

Tisztelgés a méltó elődök előtt

    • Jubileumi ünnepség 2014
Jubileumi díszoklevél-és díszemléklap-átadó ünnepséget rendeztek szeptember 24-én, 25-én és 26-án a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Főépület kápolnájában, ahol összesen 271 fő vehette át vas, gyémánt, arany és rubin díszoklevelét, az ötven, hatvan, hetven évvel ezelőtti tisztavatásuk emlékére. A háromnapos ünnepségsorozat első napján a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián, valamint az Egyesített Tiszti…

"A férjem mindig is szívvel-lélekkel repülőtiszt volt."

    • özv. Szenteleky Gézáné Kresz Lili
Interjú özv. Szenteleky Gézáné Kresz Lilivel, aki Kanadából látogatott a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre, hogy átvegye férje nevében a 70 éves jubileumi díszoklevelet. Szenteleky Géza repülőtiszt volt, idén töltötte volna be a 91. életévét, sosem felejtette el repülőtiszti múltját, a nevelést, amit otthonában és a tiszti iskolában kapott. A becsületesség, a felelősségteljes…

50 éve lettek repülőtisztek

    • Jubileumi ünnepség szeptember 26.3
Ötven évvel ez előtt avatták hadnaggyá azokat a Killián György Repülő Tiszti Iskolán végző növendékeket, akiknek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hungária körúti kampuszán szeptember 26-án díszemléklapokat adtak át egy jubileumi ünnepség keretében. Attól a pillanattól kezdve, hogy 1961. október  2-án 122-en átléptük a Huszár épület harmadik emeletén lévő, hatalmas hálókörletünk küszöbét,…

Köszönteni és megköszönni

    • Jubileumi ünnepség 4
Köszönteni és megköszönni gyűltünk ma egybe. Megköszönni, hogy vannak hagyományok, amelyek folytathatunk, vannak erények, melyeket büszkén átvehetünk, és vannak hőseink, akikre emlékezhetünk, akiknek emléke hitet ad nekünk - mondta prof. dr. Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora a 75, illetve a 70 évvel ezelőtt avatott egykori Ludovikások és Bolyaisok jubileumi…