„Hány hadosztálya van a pápának?” – tette fel a sztálini kérdést Prof. Dr. Kun Miklós a Ludovika Szabadegyetemen. Az NKE előadás-sorozatán a történész bemutatta a szovjet diktatúra és az egyházak változó kapcsolatát.
„Oroszországban a vallás mindig is óriási szerepet játszott” – emelte ki Kun Miklós. „A cárok általában féltek az ortodox egyház élén álló főpapoktól.” Nagy Péternek sikerült maga alá gyűrni a pátriárkátust. Az egyik legnagyobb orosz uralkodó önálló világi vezetésű intézményt vezetett be az egyház megzabolázására, ez volt a Szent Szinódus. Nagy Péter után a vörös diktátorok se viselkedtek másképp: „A szovjet rendszer nagyon ártott az egyháznak, valamint vallásos embereknek.” A történész professzor ismertette, hogy 1917-ben az orosz lakosság közel 70%-a vallásos volt, ez 115-125 millió hívet jelentett. A vallás befolyása az emberek életébe így megkérdőjelezhetetlenné vált, azonban a pártvezetés ezt nem engedhette.
Kun Miklós kifejtette, hogy az 1920-30-as évek az egyházak ellehetetlenítéséről szóltak a Szovjetunióban. Több százezer hívő embert tartóztattak le, tíz és tízezreket gyilkoltak meg, így a papság és a szerzetesrendek tagjainak nagyobbik részét. Egy bűnük volt: vallásosak voltak. Az egyházi méltóságokat a hatalom különösen keményen üldözte. Olyan intézményrendszert alakított ki a kommunista diktatúra, amely az 5 éves ateista terveken alapult. A második világháborúhoz közeledve Sztálin feleszmélt: a terror, az agymosás, a fiatalok átnevelése és a templomrombolások közepette sem sikerült ateistává formálnia birodalmát. Az 1937 és 1939-es népszámlálásból kiderült, hogy a lakosság több mint 50% még mindig nem veszítette el a kapcsolatát Istennel. A perek és a terror alatt megbizonyosodott, hogy a vallásos embereket sokkal nehezebb volt megtörni. A diktátornak nem volt mit tennie: „Sztálin ki akart egyezni a lakossággal és az egyházzal.”
A történész felhívta a figyelmet, hogy a nácik előretörésével Hitler kiterjesztette hatalmát a Szovjetunió nyugati részére. A Führer gyűlölte az egyházakat, azonban a német katonákra teljes mértékben nem tudta kiterjeszteni e hatását: a tisztek az elfoglalt orosz területeken teret engedtek a vallásos szertartásoknak, így kollektív esküvői és keresztelkedési hullám zajlott le az időszakban. A megszállt vidék papsága kiegyezett a németekkel: „Sztálin rájött, hogy nagy a baj.” A szovjet diktátor ekkor megváltoztatta a felfogását, a hazájukat védő oroszoknak megengedte a vallások gyakorlását, az ikonok jelenlétét a lövészárkokban. „A orosz katonák az Oroszország anyácskáért és Istenért harcolnak” – mondta Kun Miklós.
A diktátor 1943-ban ismerte fel véglegesen az egyházakban rejlő erőforrást. Sztálin kiegyezett az egyházakkal, azonban szokásához hűen Moszkvát, így az ortodox kereszténységet részesítette előnyben. Ennek jegyében helyreállította a pátriárkátust Mivel a szovjet vezető nem tudta messziről megdönteni a Vatikán hatalmát, valamint a nemzetközi ortodox központot, Konstantinápolyt sem tudta befolyásolni, így megpróbálta létrehozta „a harmadik Rómát” a szovjet fővárosban. „Az 1940-es évek közepén Moszkva így lett a nemzetközi ortodoxia egyik nagy centruma” – tette hozzá a professzor.
Sztálin ott tudta kifejteni "egyházépítőként" a legnagyobb befolyását, ahol a Vörös Hadsereg is állomásozott. Számosan így kerültek egyházi vezetői pozíciókba beszervezett ügynök közül Kelet-Európában a történész szerint. A bolgár exarchát például csak a szovjet vezető engedélyével választhatták meg. Azonban voltak olyan hithű méltóságok, akik a legnagyobb kommunista terror közepette sem tagadták meg az elveiket: ilyen volt a magyar Márton Áron.
A gyulafehérvári püspök hatalmas befolyással rendelkezett a kommunista Romániában, a székely katolikus hívek mellett a protestánsok és az ortodox románok is egyaránt tisztelték személyét. Ezt a diktatúra nem engedhette. „A Gyulafehérvári római-katolikus püspökség mindenek előtt a magyar lakosságú megyékre igyekszik elterjeszteni a befolyását” – olvasta fel Márton Áronról írt szovjet jelentést Kun Miklós. „Márton Áron az egyház egyik legreakciósabb főpapja.” D. Nyikolajev levelében a püspököt a munkásmozgalom, a kommunizmus és „más haladó ideák” ellenségeként írja le, emellett sovinisztának bélyegzi. ("Ő egyszerűen kiváló magyar hazafi volt, dehogy soviniszta" így vélekedett az előadó.) A kolozsvári szovjet konzul helyettes jelentésében illegális mozgalmak szervezésével vádolta meg Márton Áront. Nevéhez fűződő földalatti katolikus hálózatban szervezte a közösségét, szólt a jelentés: ezért az akkori román hatóságok lecsukták. Azonban a püspök nem csinált más, mintsem kiállt a magyar lakosság igazáért és hitéért. „Márton Áron nemcsak az erdélyi, hanem az egyetemes magyarság egyik legnagyobb alakja mindmáig” – mondta Kun Miklós.
2018. május 15-én Kun Miklós a szovjet politikai rendőrség és az 1956-os forradalom és szabadságharc kapcsolatát fogja bemutatni a Ludovika Szabadegyetem idei félévének utolsó előadásán. Minden érdeklődőt sok szeretettel vár a Nemzeti Közszolgálati Egyetem!
Regisztráció: http://regisztracio.uni-nke.hu/szabadegyetem/?modul=registration
További információ a Ludovika Szabadegyetem tervezett előadásairól: https://www.uni-nke.hu/szolgaltatasok/ludovika-szabadegyetem/ludovika-szabadegyetem-20172018-ii-szemeszter
Szöveg: Podobni István
Fotó: Szilágyi Dénes