Összesen hetven hallgató végzett tavaly év végén a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által szervezett integritás tanácsadó képzésen. Közülük ötvennégyen ma vették át diplomájukat az intézményben.
Az ünnepélyes oklevélátadón Téglási András elmondta, hogy minden diploma megszerzése kiváltság és mérföldkő is az ember életében, melyet érdemes megünnepelni. „Ha visszatekintenek az elmúlt időszakra, gondoljanak arra, milyen tudással gazdagodtak és milyen szakmai és baráti kapcsolataik alakultak ki”- jegyezte meg az Államtudományi és Közigazgatási Kar oktatási dékánhelyettese. Az NKE képzésein az elmúlt években összesen mintegy négyszázan szereztek integritás tanácsadói végzettséget, amellyel Téglási András szerint speciális és használható tudást szereztek a végzettek. Klotz Péter, a képzés szakfelelőse elmondta, hogy a korábbi képzésekhez képest sokkal több interakcióban és személyes élményben lehetett részük a hallgatóknak és az oktatóknak is. „Nyitott volt az évfolyam az új oktatói kezdeményezésekre”- állapította meg a KÖFOP-2.2.3. projekt szakmai vezető helyettese. A szakember szólt arról is, hogy a végzettek közül sokan a rendvédelemben és a honvédelemben dolgoznak. „Különösen ezeknél a hivatásrendeknél fontos ez a fajta nyitottság, a változtatásra való igény”- hívta fel rá a figyelmet. A „Kapacitásfejlesztés és szemléletformálás a korrupciós esetek nagyobb arányú felderítése, illetve megelőzése érdekében” elnevezésű projekt keretében tartott képzés során nemcsak felvázoltak egy „szép új világot”, hanem meg is mutatták a résztvevőknek, hogyan tudják kis lépésekkel jobbá tenni azokat a szervezeteket, ahol dolgoznak. „Akkor jártunk el helyesen, ha a jobbítás iránti vágyat sikerült felkeltenünk Önökben”- fogalmazott Klotz Péter. Ma Magyarországon a legtöbb szervezetnek azért kell változnia, mert a világ is gyorsan változik. „Az integritás tanácsadóknak ezen változások felismerésében, kezelésében és irányításában van meghatározó szerepe”- emelte ki. Az oklevelek átadásában közreműködött Belányi Márta, a Magyar Kormánytisztviselői és Állami Tisztviselői Kar főtitkára és Szabóné Gál Marianna, a Nemzeti Védelmi Szolgálat főosztályvezető-helyettese is.
Szöveg: Fecser Zsuzsanna
Fotó: Szilágyi Dénes