Az Osztrák-Magyar Monarchia első világháború utáni meggyengülése nyomán létrejött rövid életű köztársaságokról, a kérészállamokról tartottak konferenciát a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Ezek a többnyire köztársasági formát öltő képződmények 1918-1921. között alakultak és jól jellemezték az első világháború utáni kialakult káoszt.
A kérészállamokról szóló konferencia Nemzeti Közszolgálati Egyetem és az MTA Lendület Trianon 100 Kutatócsoportjának együttműködésében valósult meg azzal a céllal, hogy megmutassa az állam eltűnésének lehetséges kimenetelét, amelynek jelenségéről a tudományban is keveset beszélnek. Hatos Pál, az NKE EJKK Közép-Európa Kutatóintézet igazgatója megnyitójában azt mondta: arról sokat tudunk, milyen elnyomó államban élni, ám arról jóval kevesebbet, milyen, amikor nincsen állam és eltűnnek az ismert és sokat szidott keretek. „1918 őszétől 1921-ig egyfajta háború utáni háborúban élt Közép – és Kelet-Európa és ebben a manapság az érdeklődés középpontjába került furcsa átmenetiségben jócskán benne volt az államhatalom visszahúzódása, hirtelen eltűnése, vagy időleges kiváltása az erőszak tereinek riasztó kitárulása” – utalt a zűrzavaros időszakra Hatos Pál. A történész beszélt az eltűnő államhatalom helyetti kérészállamok sokaságáról, például a Bánáti, Zsil-völgyi, Szepességi, Hucul, Kun és egyéb köztársaságokról, amelyek némelyike csak 24 óráig élt. Megtestesült kérészállam volt Magyarországon a Tanácsköztársaság is, amely Hatos Pál megfogalmazása szerint „a mai napig meghatározza politikai gondolkodásunkat és mélyen megosztja érzelmeinket.” A konferencia arra kereste a választ, milyen szándékok érvényesültek lokális vagy regionális szinten és az állam összeomlása „elitek pótcselekvése” vagy tragikus társadalmi társasjáték” volt-e. Koltay András rektor megnyitóbeszédében a tavaly február elsején alakult Közép-Európa Kutatóintézetet méltatta, amely megvetette lábát az NKE-n és rövid idő alatt természetes partnere tudott lenni az MTA Lendület Kutatócsoportnak. A rektor Trianon 100. évfordulója kapcsán utalt az emlékévre, amelynek célja nem a szomorkodás, hanem annak hangsúlyozása, hogy mi magyarok az elmúlt száz évben - minden ezzel ellentétes törekvés ellenére is - megmaradtunk a Kárpát-medencében, a fiatalokat is megszólító évforduló pedig „nem lehet egy szakértői gárda belterjes ügye”. „A kérészállamok története is egyúttal Magyarország története” – fogalmazott Koltay András, hiszen a konferencia előadásai a Magyar Királyság egykori területén és a környékükön zajlott eseményekről, így rólunk is szólnak és megmutatják Közép-Európa jellegadó sajátosságait. A konferencia társrendezője, az NKE partnere, az MTA kiváló kutatóhelye címmel büszkélkedő Bölcsészettudományi Kutatóközpont, amelynek igazgatója a témában hét éve tartó tudományos tevékenységről beszélt. Fodor Pál emlékeztetett: 2013-ban kezdődött az I.világháború történéseinek újragondolása és részbeni újraértékelése, idén eljutunk a „szomorú végkifejlethez” a trianoni szerződés 100. évfordulójához. Az igazgató benyomásai szerint a hét év kutatómunka megmutatta, hogy akkoriban a győztesek jobban tudták érvényesíteni saját narratívájukat, ami megjelenik száz év után is. „Úgy tűnik, hogy a legnagyobb probléma maradt az, ami száz évvel ezelőtt is volt. Megint nem tudtuk, nem voltunk képesek elmondani a nagyvilágnak, hogy mi hogyan látjuk ezt a számunkra kulcsfontosságú eseménysort.” – utalt Fodor Pál a rengeteg konferencia kötetre, amelyek közül azonban angolul vagy más világnyelven kevés jelent meg. Az NKE-vel meglévő korábbi jó kapcsolataik azonban új szintre jutottak, a Trianon 100 Kutatócsoport eddig öt hézagpótló forráskötetet tett le az asztalra, heteken belül pedig egy hatodik és hetedik is megjelenik – sorolta az eredményeket az igazgató, aki szerint az együttműködések hozzájárulhatnak a magyar tudomány eredményeinek nemzetközi integrációjához.
A konferencia bevezető előadásában Ablonczy Balázs, a Trianon 100 Kutatócsoport vezetője arról szólt, hogy az 1918-1921. közötti időszakban 13 olyan állam jött létre a történelmi Magyarország területén, amelyek néhány napos, néhány hetes, esetleg hosszabb fennállás után megszűntek. „Létük a világháborút követő káosz jelképévé lett” – fogalmazott a történész, aki hozzátette: ezek a csoportosulások már rendelkeztek egy államra jellemző alapdokumentumokkal, volt himnuszuk, alkotmányuk, bélyegük, rendelkeztek az adók beszedésével, sőt nem egy esetben még el is ismerték őket. Később azonban a „terv kidolgozatlansága”, esetleg „külső beavatkozás” miatt elbuktak. Ezen államalakulatok többsége köztársaságként definiálta saját magát, nem királyságot, vagy egyéb államformát tűzött ki célként. Ez a folyamat elválaszthatatlan a kontinens első világháború utáni demokratizálódási folyamataitól, tehát a korszellem kedvezett ennek az új köztársasági hullámnak. Ablonczy Balázs rámutatott: az 1918-1921. közötti kérészállamok a Magyar Királyság peremterületein jöttek létre, ehhez a központi hatalom gyengesége és a helyi elitek, vagy ellenelitek újrapozicionálása is kellett. A kérészállamok vezetői ezekbe a helyi elitekbe integrálódtak, de nem annak központi figurái voltak.
A konferencián szó volt még az egyes kérészállamok sajátosságairól, a kutatók egyebek mellett a Bánsági Köztársaságról, Székelyföld 1918-tól napjainkig terjedő önrendelkezési törekvéseiről, de a Hucul Köztársaság emlékezetéről is szót ejtettek.
A témáról bővebben a Bonum Publicum márciusi számában olvashatnak.
Szöveg: Tasi Tibor
Fotó: Szilágyi Dénes