A trianoni békediktátum következményeként több, mint 400 ezer embert üldöztek el a szülőföldjükről, sokakat a legalapvetőbb jogaiktól is megfosztottak és jogi környezetbe ültetett cselek sokaságával lehetetlenítették el őket – erről beszélt a Ludovika Szabadegyetem online előadásán Horváth Attila jogtörténész. Az NKE egyetemi tanára szerint az alapvető jogok hiánya és a falurombolások ellenére az utódállamokban élők mégis sikeresen megőrizték magyarságukat és kultúrájukat.
A trianoni békediktátum után számos emberi jogi jogsértés érte az új határokon túl rekedt magyarságot, a mai napig zajlanak azok a perek, amelyek a korábban elvett ingatlanok visszaszolgáltatása iránt indultak – mondta el előadásában Horváth Attila egyetemi tanár. A jogtörténész szakember egyebek mellett arról is beszélt: az első világháború után a magyarokat és a többi - nem államalkotó nemzethez tartozó - nemzetiséget nem ismerték el jogalanynak az utódállamokban, akik így aztán jogsegélyért sem folyamodhattak. Bár az utódállamok alaptörvényeiben van szó a nemzetiségek jogairól, ám törvények és helyi szintű szabályzók híján ezek kiüresített jogosultságokat adtak. Az NKE professzora elmondta: a békeparancs aláírása után 426 ezer magyart üldöztek el szülőföldjükről, a román, csehszlovák és szerb-horvát-szlovén területekről, ők vagyonukat hátrahagyva menekültek Magyarországra, ahol szükséglakásokban húzták meg magukat. Az utódállamokban közben a diszkrimináció legváltozatosabb formáival kellett a magyaroknak szembesülni. Például jogász nem lehetett magyar nemzetiségű emberből, így akadályozták mesterségesen a magyarok jogvédelmét. Tudatos volt az is, hogy az utódállamok késve adtak állampolgárságot a magyaroknak, így lehetett például földjeiket elosztogatni. Szintén tipikus intézkedés, hogy az új határok menti területeket nemzetbiztonsági szempontból kiemelt kockázatúvá minősítették az utódállamok, így a magyarokat ki lehetett onnan telepíteni és helyükre megbízhatókat költöztetni – sorolta az általánosan érvényes jogsértéseket Horváth Attila, aki kitért az egyes utódállamokra jellemző intézkedésekre is. Délvidéken, azaz a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság (később Jugoszlávia) területén 460 ezer magyar élt, ám hiába voltak többségben az államalkotó nemzet tagjaival szemben, mégis folyamatos diszkriminációval szembesültek. Betiltották a magyar pártot, 40 ezer magyart pedig egyszerűen legyilkoltak, ők a mai napig tömegsírokban nyugszanak. Később Tito Jugoszláviájában némileg javult a helyzetük, például vendégmunkásnak mehettek az NSZK-ba. Csehszlovákiába 1 millió magyar került át, ott például a választókerületeket húzták meg úgy, hogy az minél kedvezőtlenebb legyen a magyaroknak, emellett megszüntették a magyar egyetemet is Pozsonyban. Horváth Attila kitért a második világháború után hozott Beneš-dekrétumokra, amelyek az ország területén élő németek és magyarok kollektív bűnösségét rögzítették. A következmény: a magyarok alanyi jogainak teljes megvonása. Nem járhattak iskolába, nem voltak jogosultak egészségügyi ellátásra, nem lehetett ingatlanuk, nem perelhettek – idézte fel a leginkább megdöbbentő intézkedéseket a jogtörténész, aki szólt a kárpátaljai magyarokat ért totális terrorról és Romániáról, az Antonescu diktatúra korszakáról is.
A megpróbáltatások ellenére azonban a határon túlra került magyarok mégis túlélték Trianon borzalmait, megőrizték nyelvüket és kultúrájukat, napjainkban pedig támogatást kapnak az anyaországtól identitásuk megtartása érdekében – zárta előadását Horváth Attila.
Szöveg: Tasi Tibor
Fotó: Szilágyi Dénes