Az ukrán háború és a humanitárius válság miatt a Közigazgatási Menedzsment Akadémia programsorozat hatodik lengyel középvezetői csoportja idén május végén látogatott el a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre (NKE), hogy részt vegyen az ötnapos tréninghéten május 30-a és június 3-a között.
A Közigazgatási Menedzsment Akadémia a kiválasztott lengyel közigazgatási középvezetők kompetenciáinak fejlesztését célzó nemzetközi program, amelynek keretében három különböző helyszínen, Finnországban, Lengyelországban és Magyarországon az NKE-n vesz részt a húsz főből álló vezetői csoport az egy-egy hetes, eltérő tematikára épülő tudás- és képességfejlesztő képzéseken.
A képzési program fő szervezője a lengyel Lech Kaczynski Nemzeti Közigazgatási Iskola igazgatóhelyettese, Sylwia Ojdym a program indulásakor a képzés céljával kapcsolatban elmondta, hogy „általában véve a vezetőképzés egy kulcsfontosságú kérdés ahhoz, hogy jó és hatékony szervezetről beszéljünk”.
2022 májusában a változó igényekhez alkalmazkodva a képzési program is részben megújult. A korábbi szakemberek mellett új előadókkal is bővült az Akadémia szakértői hálózata. Többek között a Külgazdasági és Külügyi Intézet meghívott kutatója, Garai Nikolett a napjainkban rendkívül releváns témáról, a Visegrádi Együttműködés európai uniós érdekérvényesítésének lehetőségeiről és a korlátairól beszélt A szakmai palettát színesítette és a képzés multidiszciplinaritását erősítette a nemzetközi téren jártas, vállalati szervezetfejlesztéssel foglalkozó Padmaka Mirihagalla aki a szervezeti kultúra formálás módszertanába adott betekintést és technikákat a résztvevőknek.
A középvezetők a képzés második felében Adaptive Leadership tréningen vettek részt, ahol a trénerekkel közösen olyan kérdésekre keresték a választ, mint hogy „az egyénnek milyen hatása, felelőssége lehet a szervezeti változásra?”, „milyen vezetői minták, típusok figyelhetők meg a szervezetekben?” Vagy „hogy mi a célom vezetőként a jövőben?”. Brain Cawley, a tréning egyik vezetője a program fontosságával kapcsolatban elmondta: „Fejletszenünk kell a vezetői képességeinket annak érdekében, hogy ugyanúgy készek legyünk a szervezeti kultúra és a gondolkodás formálására, ahogyan a jogalkotáson keresztül képesek vagyunk a változások megvalósítására.”
A program a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a lengyel Lech Kaczynski Nemzeti Közigazgatási Iskola (KSAP, http://ksap.eu/ksap/en) együttműködésében a POWR.04.02.00-00-0005 / 18 számú projekt keretében valósul meg.
Szöveg: Kovács Éva Margit
Fotó: Szilágyi Dénes