Véletlenül alakult úgy, hogy november 4-én tartjuk ezt a konferenciát, de talán szerencsés is ez az egybeesés – utalt a nemzeti gyásznapra köszöntőjében Pap Milán, az NKE Eötvös József Kutatóközpont (EJKK) Molnár Tamás Kutatóintézetének (MTKI) politológusa a Politikai gondolkodás és rendszerválság a nyolcvanas években című konferencián. Hozzátette: jóllehet általában a rendszerváltás felől szokták a nyolcvanas éveket kutatni, érdemes lehet megnézni, milyen folyamatok előzték meg az évtized végi eseményeket.
A Ludovika Főépület Zrínyi Termében tartott rendezvény első szekciójában Kalmár Melinda, a Szegedi Tudományegyetem történésze, tudományos főmunkatársa Hosszú rendszerváltás. A nyolcvanas évek formációs víziói címmel tartott előadást. Ebben részletesen is szólt az 1953–89 közti periódusról, amely Sztálin halálával vette kezdetét. A számos átalakításra vonatkozó elképzelés közül kiemelte a gazdaságszerkezeti finomításokat, a társadalmi és kulturális globalizációt, valamint a központosító állam reformjára vonatkozó törekvéseket. Rendszerátbillenések tehát korábban is történtek, ’89-ben is effélét terveztek – csak épp nem abba billent át a politikai szisztéma, amibe szerették volna – tette hozzá Kalmár Melinda. Ennek kapcsán az ún. evolúciós átbillenés két feltételét is megfogalmazta: egy rendszer akkor képes egyik formációból a másikba békésen átalakulni, ha a váltás intézményi előzményei és a kritikus tömeg egyaránt adottak. Márpedig a rendszerváltás idejére a felülről érkező optimalizáló szándékok és az alulról jövő rendszerpuhító impulzusok konvergálása zajlott.
Csizmadia Ervin, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Társadalomtudományi Kutatóközpontjának politológusa Nyugat-Európa a hazai elitek gondolkodásában a késői Kádár-rendszerben című előadásával folytatódott a rendezvény. Kiemelte: míg a ’60-as, ’70-es években a tudósok a politikai fejlődés kapcsán azt hangoztatták, hogy létezik nyugati és keleti régió, s ezeknek a saját politikai útjukat kell járniuk, addig a ’80-as években a tranzitológia nevű paradigma vált a rendszerváltás uralkodó nézetrendszerévé. Ennek lényege a következő: a politikai folyamatokat az aktorok felől érdemes megközelíteni. Míg a korábbi paradigma azt állította, hogy a változáshoz bizonyos előfeltételek megléte szükséges, az új szakít ezzel, és azt tartja: ha vannak olyan aktorok, akik az előfeltételekkel dacolva is cselekvőképesek, azaz akár a nulláról létrehozható egy cselekvő elit, akkor lehetséges a változás.
Benke Valéria és a „Kádár-csapat” utolsó évei címmel Pap Milán, az NKE MTKI politológusa tartott előadást. A témaválasztás indoklásában úgy fogalmazott: Benke afféle „kirakatnő” volt a politikai vezetésben, aki egyszerre volt kifejezett politikai pozíció nélküli szürke egyéniség és „főkádernő”. Benke életútjának ismertetése után a Kádár-korszak alakjairól szólt az előadó. Létezett-e Kádár-csapat? – tette fel a kérdést. A válasz az, hogy a korszaknak három nemzedékét lehet megkülönböztetni. Az első Kádár kortársaiból állt, ők vettek részt a forradalom utáni megtorlásokban, a rendszer „konszolidálásában”. Ide tartoznak például Apró Antal és Marosán György. A kádári középgenerációhoz tartoztak Benke Valéria mellett Aczél György és Biszku Béla. Ők afféle „stabilizátori” szerepet vettek fel, a párt mindennapi működését támogatták. A harmadik korszakot, a Kádár utáni generációt pedig többek között Grósz Károly, Berecz János, Pozsgay Imre és Németh Miklós képviselték. E korszakok szereplői közül azonban a legtöbben kikerültek a Politikai Bizottságból az MSZMP 13-ik kongresszusán. A ’88-as pártértekezleten pedig már senkit sem találni soraikból a pártvezetésben – zárta előadását Pap Milán.
A konferencia további részében egyebek mellett Grósz Károly szerepéről, a rendszerváltás hatalomtechnikai kérdéseiről, a korszak drogpolitikájáról, a hatalom és a rockzene kapcsolatáról, valamint a csehszlovák és lengyel disszidensek hazai ellenzékre gyakorolt hatásáról hallhattak előadást a résztvevők. A szakmai rendezvényről részletesen a ludovika.hu portálon olvashatnak.
Szöveg: Kovács Lilla, ludovika.hu
Fotó: Szilágyi Dénes