A Kreatív Tanulás Osztály ismét megtartotta Kreatív Tanulás Program (KTP) Szakmai Napok című rendhagyó programsorozatát december 1-jén és 2-án. A szakmai napok során kilenc program közül választhattak a pedagógiai és módszertani újítások iránt elkötelezett oktatók. A workshopok széles spektrumban kínálták fel az oktatásfejlesztésben jól alkalmazható módszerek, technikák elsajátításának lehetőségét. A feldolgozott témák mind újdonságként jelentek meg a KTP Szolgáltatási kosarában, a szervezők nagy figyelmet fordítanak az aktualitások bemutatására és megismertetésére.
Kiemelt cél volt továbbá, hogy az IFT-ben megfogalmazott oktatásfejlesztési célokat támogassák, a workshopok lefedjék és összhangban legyenek a pedagógiai fejlődés irányának hármas célrendszerű meghatározásával: közösségi tanulás – alkotás – egyéni fejlődés.
A tréningek módszertanát alkalmazva a Csoportdinamika/Csapatépítés című workshop Fejes Ágnes irányításával a hogyan tehető felelőssé a tudás megszerzésében a hallgató, és hogyan segítheti aktiválni a csoportdinamika a saját tapasztalati és személyes készségszintű tudást kérdésekre adott válaszokat. A légkörteremtés és annak hozadékai pozitívan befolyásolhatják a tanulási folyamatokat.
A Társasjáték az oktatásban című workshopban Korpics Márta és Biró Éva azt demonstrálták, hogy a különböző eszközök használata hogyan tudja segíteni a tanulási célok megvalósítását a konstruktivista pedagógia alapelvei szerint. A társasjátékok működési rendszerének átültetése az oktatás folyamatába aktiválni tudja a közösségi tanulás kialakulását.
Az Esettanulmány mint oktatási módszer workshop egy nagyon praktikus alkalmazási mód átadását állította fókuszba: az esettanulmány alkalmazása tudományterülettől függetlenül alkalmazható a legtöbb tantárgy oktatása során – vezette fel a témakört Korpics Márta. A fejlesztési programon kiscsoportos munkaformában kitértek az esettanulmány megírásának módszertanára, az esettanulmány feldolgozásának tanórai alkalmazására, valamint az óraterv felépítésére.
A Gondolkodás-technikák (egyéni utak a problémamegoldáshoz) programon Bokodi Márta a problémamegoldás és a gondolkodás több módozatának elsajátítási lehetőségébe vezette be a résztvevőket. Ezek a technikák az egyén fejlődését segítik, általuk gyorsabban és pontosabban körvonalazódhat egy-egy adott probléma és így jobb kérdéseket tudnak feltenni, melynek eredményeképpen a válaszok, a döntések is hatékonyabbak lesznek.
A Stresszkezelés/well being workshopon Fejes Ágnes arra mutatott technikákat, hogy a résztvevők tudatában legyenek, hogyan alakul ki a stressz, milyen személyes befolyással bírnak erre, és mi a kialakulásban a környezet szerepe. Továbbá ismerjék fel, hogy milyen lehetőségeik vannak a stressz kiegyenlítésére.
Az Élet a PPT-n túl – avagy ötletek az egyetem tanítást támogató eszközeinek felhasználására című workshop célja az volt, hogy megmutassa, miként lehet színesebbé, gyakorlatorientálttá, élményszerűvé tenni az előadásokat, szemináriumokat a ProBono, NKE Tudásportál és a Ludovika webinárium alkalmazásával Csóka Gabriella és Paksi Petró Csilla vezetésével.
Az eseményen a workshopok külön csoportját alkották az IKT eszközeit bemutató innovatív programok.
Az Online alkalmazások – digitális tolltartó workshopon Papp-Danka Adrienn olyan online alkalmazásokkal ismertette meg a résztvevőket, amelyek elsősorban a tanulás-tanítás folyamatát teszik hatékonyabbá, legyen szó kollaboratív tanulásról vagy a tanulók egyéni, differenciált tanulástámogatásáról.
A Digitális svájci bicska – Használd a miénket, rakd össze a tiédet! workshopon igazán kreatív programot kínált Botos Virág és Horváthné Papp Márta. Az analóg és a digitális kompetencia együttes használatát, a kollaboráción alapuló együttműködést tapasztalhattak meg az érdeklődők. Ismertetésre került, hogy a digitális szabadulószoba milyen módon alkalmazható a hallgatók digitális kompetenciájának gyakorlati fejlesztésére és lehetőség volt a Genially platform kipróbálására is.
A VR alkalmazása soft skillek fejlesztésében című workshopon egy igazi 21. századi high-tech eszközzel találkozhattak. A meghívott vendég, Kovács Gergely védelmi innovációs XR szakértő beavatta a résztvevőket a különböző immerzív technológiákba (AR/VR/MR), és ízelítőt nyújtott az egyes eszközökön elérhető élményekből. Ezt követően, a résztvevők, Jenei Ágnes vezetésével kipróbáltak egy pszichológusok által soft skillek fejlesztésére tervezett, már az NKE-n is használt VR alkalmazást: problémamegoldó csapatversenyen vettek részt virtuális környezetben, saját tapasztalatot szerezve azzal a magával ragadó, intenzív multiszenzoriális élménnyel kapcsolatban, mely az immerzív, illetve hibrid (VR elemekkel gazdagított) tréningek sajátossága, és kivételes hatékonyságuk záloga.
Szöveg: Nemes Katalin, Gáspár Gyöngyvér
Fotó: Horváth Evelin