A 2023/2024-es tanévben ismét a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Ludovika Campusán tette le tiszti esküjét az NKE Rendészettudományi Karának 138 végzett hallgatója, 96 férfi és 42 nő, június 29-én. Az ünnepségen Pintér Sándor belügyminiszter arra kérte a most végzetteket, hogy a szolgálatellátásban járjanak élen.
A végzett hallgatók a Szent Korona másolata és a történelmi zászlók előtt, Pintér Sándor belügyminiszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, Deli Gergely rektor, az egyetem, az állami hivatalok vezetői és a rendvédelmi szervek tábornoki kara jelenlétében tették le a tiszti esküt a Ludovika téren.
„Legyenek elhivatottak, szolgáljanak odaadóan, becsülettel!” – hívta fel a végzett tisztek figyelmet Pintér Sándor belügyminiszter ünnepi beszédében. Úgy fogalmazott: az egyetem tekintélye, az ott folyó magas színvonalú oktatás biztos alapot nyújt a hivatalos szolgálatellátáshoz. „A mai naptól nemcsak a saját teljesítményükért felelnek, hanem a polgárokkal is be kell tartatni a törvényeket” – tette hozzá. A belügyminiszter emlékeztetett: a hivatásos tisztek azok, akik szolgálatukkal biztosítják hazánk közrendjét, közbiztonságát, a gazdaság zavartalan működését, a határok fizikai és vámügyi védelmét. „Teljesítményükkel garantálják az ország fejlődéséhez szükséges biztonság meglétét” – fogalmazott.
Pintér Sándor felidézte, hogy az elmúlt évtized számos kihívás elé állította a hivatásos állomány tagjait, amelyet sikerrel megoldottak, így Magyarország közrendje és közbiztonsága kiegyensúlyozott és szélsőségektől mentes maradt. Nemzetközi felméréskre hivatkozva kiemelte, hogy hazánk a világ tizennegyedik legbiztonságosabb országa. „A hivatásos állomány tagjainak megbecsülése kiemelkedő, önök ezen állomány tagjaivá váltak” – mondta az ifjú tisztekhez szólva. A haza fog egységbe bennünket, a haza véd meg bennünket, mi védjük meg a hazát! – zárta beszédét a belügyminiszter.
Gáspár Vanda Éva Lónyay Menyhért tanulmányi díjas pénzügyőr hadnagy hallgatói válaszbeszédében kifejtette: a Rendészettudományi Karon eltöltött három, illetve négy év során nemcsak a lexikális tudásuk gazdagodott, hanem megtanulhattak csapatban dolgozni, megtanulták, mit jelent a bajtársiasság, hogyan kell felelősséget vállalni vagy azt, hogy mit is jelent valójában a kitartás. „Ezek mind elengedhetetlenek ahhoz, hogy helyt tudjunk állni a tiszti pályán” – tette hozzá.
A pénzügyőr hadnagy tiszttársaihoz szólva felhívta a figyelmet, hogy az eskü, amit ma letettek, életre szóló elköteleződést jelent. „Kötelességünk az állampolgárok és a munkatársaink előtt is példaképpé válni, továbbá minden körülmények között szolgálni a hazát! – mutatott rá Gáspár Vanda Éva.
Deli Gergely rektor pohárköszöntőjében Jorge Luis Borges argentin költő szavait idézve azt mondta, keretek nélkül nem lehet élni. E kereteket biztosította a Nemzeti Közszolgálati Egyetem a végzős, most már tiszt hallgatóinak. „Egy keretnek négy oldala van” – folytatta. Fontossági sorrendben az első a hazaszeretet, második a lojalitás, harmadik az önfegyelem, a negyedik pedig az önfejlesztés. „Ezek a keretek fogják önöket megtartani” – hangsúlyozta Deli Gergely.
A rektor kitért a keretek fontossági sorrendjének miértjére is. E szerint azt, hogy kihez kell lojálisnak lenni, csak a hazaszeretet tudja megmutatni. A lojalitás azért fontosabb az önfegyelemnél, mert néha ki kell lépnünk a komfortóznánkból, az önfegyelem arra való, hogy „tiszta fejjel, felkészült testtel tudjunk nekivágni” a haza szolgálatának. Az önfegyelem fontosabb az önfejlesztésnél, mert a tiszteknek egyéni stabilitásra, „lelki, testi, szellemi egyensúlyra kell törekedniük”. Igyekezni kell azonban, hogy ebből a stabilitásból nyitottak legyenek a változásra és tudják magunkat fejleszteni.
Az idei tanévben végzett évfolyam végzősei közül július 2-án a rendőrségnél 84 fő; a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál 24 fő; a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szerveinél 13 fő; illetve a Büntetés-végrehajtási Szervezetnél 17 fő kezdi meg szolgálatát. Közülük kiváló eredménnyel fejezték be tanulmányaikat: Lampek Léna Petra, Bodó Bianka, Gyertyás Róza, Molnár Brigitta, Puskás Dóra Alexandra, Szegedi István Dániel, Szabó Krisztofer, Kiss Valentin Bence rendőr hadnagyok, Németh Vivien, Tőzsér Vivien pénzügyőr főhadnagyok, Szarvas Bianka, Bari Debóra tűzoltó hadnagyok.
Első alkalommal végeztek a bűnügyi alapszak kibernyomozó szakirányán hallgatók, akik tanulmányaik során a rendőri ismeretek mellett a kibertérben elkövetett bűncselekmények felderítésére specializálódtak. A négyéves képzésben részt vevő tisztjelöltek sokkal kedvezőbb körülmények között tanulhatnak, mivel a 2022-ben megújított rendvédelmi tisztjelölti jogviszony keretében a korábbi kedvezmények mellett, tanulmányaik idején havonta jelentős illetményben is részesülnek.
A tisztjelölti jogviszony lényege, hogy a NKE Rendészettudományi Karára rendvédelmi képzésre, bűnügyi, rendészeti, katasztrófavédelem alapszakra felvételt nyert hallgató nemcsak az egyetemmel létesít hallgatói jogviszonyt, hanem a képzésének megfelelő rendvédelmi szervvel is szolgálati jogviszonyba lép. A korábbi tisztjelölti szabályozáshoz képest a legnagyobb változás a tisztjelölt jogosultságai körében, hogy a tisztjelölt ösztöndíj helyett illetményre lesz jogosult. Az illetmény alapilletményből, tanulmányi díjból, valamint illetménypótlékból áll. Az alapilletmény legalább a garantált bérminimumnak megfelelő összeg.
A rendelkezés azt jelenti, hogy a tisztjelöltek 2022. augusztus 1-jétől havi 260 000 Ft feletti bruttó illetményben részesülnek, amelyet a 25 év alattiakra vonatkozó személyi jövedelemadó fizetési mentesség miatt csak a társadalombiztosítási járulék fog terhelni. Az illetményen kívül a rendvédelmi tisztjelölt a miniszteri rendeletben meghatározottak szerint kollégiumi elhelyezésre, térítésmentes élelmezési, ruházati ellátásra, tanszertámogatásra, ezen túlmenően egyes költségtérítésre és szociális juttatásokra jogosult.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem képzései közül továbbra is Rendészettudományi Kar szakirányai a legnépszerűbbek, a túljelentkezés a kar képzéseire átlagosan csaknem négyszeres. A legmagasabb túljelentkezés – több mint tizenötszörös – a négyéves bűnügyi alapszak bűnüldözési szakirányán tapasztalható, amelynek 23 meghirdetett helyére több mint 348 jelentkezés érkezett.
Az itt végzettekre biztos elhelyezkedési lehetőség vár, hiszen folyamatos a megrendelői igény a rendészeti ágazat szervei, így különösen a rendőrség, a Büntetés-végrehajtási Szervezet, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok, valamint a magánbiztonsági és az önkormányzati rendészeti szféra részéről.
Az NKE és a kar vezetése, oktatói arra törekszenek, hogy erősítsék a hallgatók hivatástudatát, szakértelmét, ápolják a rendvédelmi szervek hagyományait, megbízható, magas színvonalú tudást adjanak át, igazodva a kor kihívásaihoz, továbbá a megrendelői igényekhez is. A 2024/2025-ös tanévtől új, önálló szakként indulnak el a karon a Pénzügyi rendészeti, a Büntetés-végrehajtási és a Magánbiztonsági alapszakok.
Az NKE Rendészettudományi Kara az alapképzéseken kívül a rendészeti pályán történő előrehaladáshoz számos rendészeti mesterképzést biztosít. A mesterfokozatot szerzettek előtt pedig nyitva áll a Rendészettudományi Doktori Iskola.
Szöveg: Sallai Zsófia
Fotó: Szilágyi Dénes