A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) július 15. és 19. között pályaorientációs táborba hívta azokat a középiskolás fiatalokat, akik érdeklődnek a hadtudomány, a rendészettudomány, a víztudomány és a közigazgatási tanulmányok iránt.
A Gábor Áron Táborban a Fáy András Technikum, Gimnázium, Szakképző Iskola, Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium rendészeti tanulói változatos programokon keresztül ismerkedtek meg az egyetem sokszínű világával, képzési területeivel a gyakorlatban is.
A szervezők élményszerű, játékos, identitáserősítő és pályaorientációs programokat állítottak össze a résztvevők számára, akiknek így nemcsak a sportra és a játékra jutott idejük (kirándulás, kalandjáték, lézerharc), hanem ellátogattak az Országházba és számos szakmai jellegű találkozón is részt vettek.
A diákok bekapcsolódtak a Rendészettudományi Kar kínálta projektekbe (intézkedéstaktika, határőri bemutató), és bepillantást nyerhettek a XIII. kerületi Tűzoltóparancsnokság életébe, valamint a tatai Klapka György 1. Páncélosdandárnál megtekinthették az új haditechnikai eszközöket. Továbbá a szolgálati kutyák, valamint a rendvédelmi szervek és a polgárőrség irányába történő foglalkozáson és részt vehettek.
A tábor célja az volt, hogy a diákok megismerjék az NKE képzési kínálatát, és segítséget kapjanak a pályaválasztásban.
Szöveg: Szabó Miklós István
Fotó: Frigyer László