Verhóczki János r. ezredes nyugdíjba vonulása alkalmából szervezett ünnepséget a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Rendészettudományi Kara (RTK) az egyetem Oktatási Központjának Aulájában december 13-án.
A rendezvényen köszöntőt mondott Kovács Gábor vezérőrnagy, az RTK dékánja, aki hangsúlyozta: részt vesznek az eseményen a jelenlegi, valamint korábbi oktatók és kollégák, hogy közösen emlékezzenek meg erről a fontos napról, és méltó módon búcsúztassák az ezredest a kari közösség nevében. Felidézte, hogy 1984-ben indult közös munkájuk a Kossuth Lajos Katonai Főiskola Határőr Tanszékén. Mint mondta, az ünnepelt kiemelkedően felkészült, precíz és megbízható munkatárs volt. „Büszkék vagyunk, hogy pályatársai lehetünk Verhóczki Jánosnak, akire mindenki számíthat, és akinek szava mindig döntő volt a tanulmányi ügyekben, figyelembe véve a hallgatók érdekeit és a szabályok betartását” – emelte ki Kovács Gábor dékán, hozzátette, hogy az ezredes személye példaértékű a karon dolgozók számára.
Hautzinger Zoltán r. ezredes, az RTK Idegenrendészeti Tanszék vezetője méltatásában kiemelte, hogy könnyen és hatékonyan tudtak együtt dolgozni az ünnepelttel, aki most rendelkezési állományba készül. Hautzinger Zoltán háláját fejezte ki, hogy lehetősége volt hallgatóként majd később munkatársként együtt dolgozni az ezredessel.
Verhóczki János válaszbeszédében elmondta: célja mindig az volt, hogy segítse a hallgatókat minél jobb képzésben részesülni. Ebből a rendvédelmi szervek is profitáltak, hiszen egyre felkészültebb szakembereket kaptak. „Hasznosnak érezhettem magam, hogy alkothattam” – fogalmazott az ezredes, hozzátéve, hogy kollégái mindenben partnerei voltak, amiért köszönetet mondott.
Verhóczki János Rózsaszentmártonban járt általános iskolába, a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnáziumban érettségizett, majd a szentendrei Kossuth Lajos Katonai Főiskolán határőr tiszti és üzemeltető üzemmérnöki diplomát, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán pedig jogi diplomát szerzett.
2012-től az NKE Rendészettudományi Kar Tanulmányi Osztályának vezetőjévé nevezték ki. Idén a Köz Szolgálatáért Érdemjel aranyfokozata kitüntetésben részesült, amelyet a Magyar Rendészettudományi Társaság megalakulásának 20. évfordulója alkalmából vehetett át.
Szöveg: Harangozó Éva
Fotó: Szilágyi Dénes